Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-08 / 212. szám

1983. szeptember 8., csütörtök OTTllUl-fiTd Lökösházi építkezések Eső után köpönyeg... Mi lesz veled Szanazug? Mint a gombák, úgy szaporodtak cl az engedély nélkül fel­épített házak Szanazugban Lökösházán két, várhatóan még ebben az évben befeje­ződő építkezés van folya­matban. A részben beruhá­zásnak, részben felújításnak számító munkálatokat az eleki költségvetési üzem vál­lalta. A kivitelezés jelenlegi állásáról az MSZMP helyi épületében Gergely László csúcstitkár, valamint Hol­landi Károly községi párt- titkár, a lökösházi tanács gazdálkodási előadója tájé­koztatott bennünket. Meg­említették. hogy a művelő­dési ház korszerűsítése 1982 szeptemberében kezdődött, s ennek költsége eléri a 2.5 millió forintot. A kazánhá­zat és a mellékhelyiségeket már többnyire felépítették, de a belső burkolat, a te­raszrész és a lépcső elkészí­tése még hátra van. A ter­vek szerint a létesítményt, ez év november 7-én adják át rendeltetésének. A posta felújítása felől Balogh József hivatalveze­tőtől érdeklődtünk. Mint mondotta, több ok is indo­kolttá tette a munkálatok el­kezdését. A Vasút u. 17. szám alatt álló épület sok helyen beázott, s ezért ki kellett cserélni a palatetőt. A szűkös körülmények szin­tén akadályozták az intéz­mény dolgozóinak munká­ját. Korszerűsíteni kellett továbbá a vízvezetéket, va­lamint a fűtést is. Ez utób­bi nem szerepelt az eredeti elképzelések között, s így főként a tervmódosítással magyarázható az átadási ha­táridő eltolódása. A Szegedi Postaigazgatóság szakembe­rei nemrég a helyszínen jár­tak. és az ő véleményük szerint is a munkálatok szeptember végére befeje­ződnek. Egyébként a MÁV művelődési háza nyújtott lehetőséget a postai ügyinté­zésre. Mivel Lökösháza ha­tárállomás, nagy szükség van a telefonhálózat^ korsze­rűsítésére. Az utcai telefon- fülke felállításán kívül a tervek között szerepel az is. hogy a települést bekapcsol­ják a crossbar rendszerbe. Az átépítés elhúzódásának okairól Germán Géza, az eleki költségvetési üzem ve­zetője beszélt. Utalt arra. hogy a művelődési ház és a posta esetében több ténye­ző is akadályozta a folya­matos munkavégzést. Az előbbinél pénzügyi okok, az utóbbinál, pedig a tervmó­dosítás játszott közre, ami részint a költségvetési üzem saját hibájának, részint má­sok mulasztásának tudható be. Mihelyt az asztalosok be­fejezik a munkát, a festők veszik birtokukba az épületet. Minden remény megvan ar­ra. hogy szeptember végére elkészüljenek a mintegy másfél millió forint értékű felújítással. A fűtőberende­zés felszerelésének díja nem tartozik ebbe az összegbe. Ottjártunkkor még- nem épült meg a kazánház. A hi­vatalvezető arról tájékozta­tott. .hogy a posta dolgozói társadalmi munkában vál­lalták az épület környéké­nek rendbehozását. —y—n A gyulai Köröstáj Terme­lőszövetkezet a Szanazug ha­tárrészben nagyüzemileg nem hasznosítható területé­ből mintegy 25 hektárt adott át a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ részére kertművelésre. Az ÁFÉSZ szakcsoportot alakí­tott ki, amelynek keretében mintegy 350 magánszemély­nek 15 évre haszonbérletet biztosított. A termelőszövet­kezet a földhivatal előírása alapján kikötötte, hogy a te­rületen állandó jellegű épít­mény nem létesíthető, sőt még fát sem ültethetnek. En­nek ellenire tömegesen kezdtek engedély nélkül épít­kezni. Hízó Károlyné, a gyulai ÁFÉSZ fel vásárlás vezető je: — Nemcsak a Köröstáj, ha­nem a Munkácsy Termelő- szövetkezet is átadott olyan területet, amelyet nagyüze­mileg nem tud hasznosítani, összesen 35—40 hektár ju­tott így birtokunkba a het­venes évek közepén. Ekkor alakultak meg — kezdemé­nyezésünkre — az úgyneve­zett hétvégi telekhasznosító szakcsoportok. Ilyen szak­csoportok működnek a Bo- doki-majornál, az eleki út mentén. Egy-egy igénylő hoz­závetőlegesen 600 négyzet- méternyi területet kapott, zömmel olyanok, akik bér­lakásban laknak, és^ főleg ipari munkások, de vannak közöttük szép számmal ér­telmiségiek is. Nagy a ke­reslet még mindig a hétvégi telkek iránt, s ezért szigo­rúan. betartatjuk azokat az előírásokat, amelyekkel meg­próbáljuk kormányozni eze­ket a szakcsoportokat. Éven­te rendszeresen ellenőrizzük őket, s elvesszük a földet azoktól, akik műveletlenül hagyják. Nem az a célunk elsősorban, hogy ezek a csa­ládok piacra termeljenek, hanem az, hogy saját ház­tartásukat ellássák. Ezért a termeléshez sokirányú segít­séget nyújtunk. — Több tulajdonostól hal­lottuk. hogy felépített kis házikójukat le akarják bon­tani. — Erről nem tudok. Kü­lönben is ebben a témában a városi tanács építési osz­tálya az illetékes. Hild György, a gyulai Vá­rosi Tanács V. B. építési osz­tályának vezetője: — össz­hangban az építési fegyelem megszilárdítását célzó mi­nisztertanácsi határozattal, tavaszi ellenőrzésünk során a területen 92 illegálisan megépített, illetve építés alatt álló létesítményt regisztrál­tunk ! A haszonbérlőket írás­ban értesítettük az eljárás elindításáról, és nyomatéko­san felhívtuk a figyelmet a haszonbérleti szerződésben foglaltak megtartására. Ugyanis erre a területre, mint a megye egyik legér­tékesebb üdülési adottságok­kal rendelkező részére — ? — a korábbi fejlesztési el­képzelések üdülőterület ki­alakítását irányozták elő. Azonban figyelemmel a je­lenleg kialakult helyzetre, módosítani kellett az elkép­zeléseket. A mostani állapo­tot körültekintő intézkedési sorozattal feloldhatjuk. Így szükség van a terület állami tulajdonba vételére. Rende­zési tervet kell készíteni, amely figyelembe veszi a ki­alakult helyzetet, a meglevő épületeket, amely gondosko­dik a terület úthálózatának és későbbi közművesíthető- ségének biztosításáról. Ehhez is természetesen terület kell, amelyet a meglevő telkek­ből kell elvenni. Szabályos teleknagyságokat kell for­málni, amelyek összevoná­sokkal érhetők el. így már az összevont földrészeken le­hetőség lesz 30 négyzetméter alapterületű épület felállítá­sára. Intézkedni kell a terü­let zártkertté nyilvánítására. Nagy távlatban a területet belterületi üdülőterületté cél­szerű fejleszteni. —* Gondolom, a szakható­ság ennek kapcsán levont néhány tanulságot. — Sajnos, már későn. Min­denesetre. helytelen volt kertművelés céljára éppen az üdülési adottságok szem­pontjából legértékesebb te­rületet kijelölni. Helytelen volt parcellázást végrehaj­tani. Bebizonyosodott, hogy a szerződésben tett kiköté­sek nem adnak garanciát a területhasználat módjára. A szakcsoport és annak tagjai helytelenül jártak el. Mind­ezek tették lehetővé a jelen­legi helyzet kialakulását. Ez azonban a jövőre nézve sok tanulsággal szolgál nekünk is. Kép. szöveg: Béla Ottó Kukakutatók Emlékszem, úgy tizenöt-tizenhat év­vel ezelőtt, mennyire megdöbbentem, amikor — Pesten járva — először láttam szemétkukában kotorászó embert. Akkor — diákfejjel — nem akartam hinni a szememnek: ilyen is van Magyarországon, vannak, akik így kénytelenek megélheté­süket biztosítani? Azóta átéltük gazdasági sikereink biz­tató éveit, majd néhány éve — a világ­válság hatására — a visszafogott, az el­ért életszínvonal megőrzését célzó gaz­daságfejlesztés részesei vagyunk. Azt azonban senkinek sem kell bizo­nyítanom: a tizenöt évvel ezelőttihez ké­pest jelentősen magasabb életnívón élünk. Talán éppen a fentiek következtében do­bálunk a szemétbe sok mindent, ami egyébként hasznosítható lenne. És így — érthetően — egyre több a kukában kutató ember, s ma már meg sem lepődünk, ha találkozunk velük vá­rosainkban, legfeljebb némi sajnálkozó lenézéssel megyünk el mellettük. Pedig — végeredményben — gzadaságilag hasz­nos tevékenységet folytatnak ezek az em­berek, hiszen kétségtelenül: értékeket mentenek meg az enyészettől. Láttam már, amint a kisebb-nagyobb kukákból jó állapotban levő télikabátot, egyéb ru­hákat, kötegelt újságokat, könyveket, gye­rekkocsit (!) emelnek ki. A „sláger" azon­ban a kenyér. Egész és fél kenyerekkel szinte azonnal megtelik a „kutatók” zsák­ja, szatyra egy-egy kukánál, nem is kell sokáig kotorászniuk. (Hallottam olyan családról, ahol évente több disznót hiz­lalnak fel az így összegyűjtött kenyérből.) Viszont — még ha nőtt is a kukákban keresgélő emberek száma — közel sin­csenek annyian, hogy ezt a „munkát" tel­jes egészében „felvállalhatnák", s társa­dalmunknak sem célja, hogy így oldódjon meg ez a kérdés, sőt, inkább az a fel­adat: olyan megoldást találni, hogy egyál­talán ne találkozhassunk utcáinkon ilyen emberekkel. Mert maga a jelenség közér­zetünket rontó, s külföldi vendégeink előtt is kínos magyarázkodásra késztető. Mindez elkerülhető lenne, ha nem él­nénk ilyen pazarló könnyelműséggel. (Évente több százmillió forint „vándorol" ki a szeméttelepekre!) Addig is azon kell gondolkodnunk — akár egy-egy kisvállalkozás keretében vá­rosonként —, hogyan lehetne megszervez­ni a még hasznosítható háztartási hulla­dékok begyűjtését, újrafelhasználását. Több országban sikerült ezt már megol­dani — miért ne lehetne nálunk is? P. F. Csárdaszállás ’83 Apáról fiúra?... „ ... Mi kiöregszünk" Simon Erika általában reg­gel 6-kor kel, rendet tesz a lakásban, megreggelizik, el­megy a közeli gombába be­vásárolni. aztán irány az ál­talános iskola, ahol most járja a nyolcadikat. Délután, amikor hazaért a napközi­ből, megeteti a jószágot, a két bikát, süldőket, malaco­kat meg a kocát. Kell a se­gítség, hiszen Erika szülei állatgondozók, dolgoznak hajnaltól estig. Szorgalmasak, törekvőek a csárdaszállási emberek — a legtöbben a helyi, jó hírű Pe­tőfi Tsz-ben dolgoznak. S nem a Simon család az egyetlen, ahol a nagyobb gyerekek is megfogják a munka végit. Bizonyára en­nek is része van abban, hogy a végzős fiatalok közül szép számmal választják a mezőgazdasági szakmát, sőt Papp Andrásné akik villanyszerelőnek, esz­tergályosnak, vagy éppen la­katosnak tanulnak, azok kö­zül is sokan otthon, a tsz- ben vállalnak munkát. — A nyolcadikat végzet­teknek általában a fele itt­hon marad — mondja Papp Andrásné, a csárdaszállási általános iskola vezetője, aki Csorvásról került ide, s úgy megkedvelte a falut, az it­teni embereket, hogy itt te­lepedett le. — A szám per­sze évenként változik, az idén tíz . gyerek közül kettő jelentkezett a kétegyházi mezőgazdasági szakmunkás- képzőbe, de volt év, amikor négyen-őten is ilyen szak­mát választottak. A beszélgetés során kide­rül, hogy a falu ..lelke” a Petőfi Tsz, amelyet a gyere­kek — részben a szülők, másrészt az iskola révén — Erika hatkor kel alaposan megismernek, mire pályaválasztásra kerül sor. A jó kapcsolatot természetesen szakmunkás-utánpótlásra is kihasználja a közös gazda­ság. — Éidekes — tűnődik el a témán a fiatal pedagógusnő —, mások azt mondják, ha nem tanulsz, mehetsz a té- eszbe. Itt meg azt, ide is kell a jó szakember. S hogy .vajon miért? Szólamnak hangzik a kötődés, pedig higgyék el, itt nem az. Per­sze túl ezen, az anyagiak is számítanak, az. hogy a té- esz lakást, jó megélhetést ad. a KISZ is jól működik a fa­luban. — Az otthoni munkába mennyire vonják be a szü­lők a gyerekeket? — Sokat tudok, aki nem­hogy segít, hanem önálló fel­adata van. Mondhatnám, in­kább arra van kevés példa, hogy semmit sem csinál ott­hon a gyerek. S ezután a nevek hosszú sora következik: ki, mit szo­kott otthon dolgozni. S rö­vid gondolkodás után jó né­hány olyan nevet is említ a tanárnő, akik négy-öt-hat éve fejezték be az általánost, és most szakmunkásként a téeszben dolgoznak. Mint például a Kovács család kisebbik fia, Kovács András. A Rákóczi utcát ha­mar megtaláljuk, a házat is. Szép új ház, mint az utcá­ban mindegyik, ápolt kert­tel, példásan rendben tartott udvarral. Nyomjuk a csen­gőt, többször is, hiába. „Pe­dig biztosan itthon vannak” — bizonygatja egy járókelő, s valóban előballag az ud­var végéből a házigazda, Kovács Antal, aki maga is a téeszből ment nyugdíjba, ál­lattenyésztési telepvezető volt, a felesége meg tejke­zelő. A konyhában ülünk le be­szélgetni a házaspárral a fiúkról. — András, a kisebbik fi­unk? Most szerelt le nemrég, a téeszbe jár. Az az igazság — támasztja tenyerébe a fe­jét a házigazda —, hogy volt ő egy ideig az építőiparban, mielőtt bevonult, de aztán, úgy látszik, megérett az esze. Még katona volt, mi­kor szólt a csoportvezető, hogy pont ilyen autóvilla- mosságos szakember kéne, hát visszajött a téeszbe. Kö­zel a műhely, két perc mo­torral. — Sok a fiatal a téeszben? — Lehet mondani. Itt a szomszédban a Szalaiéké, bár ő most katona, aztán ezen a soron a Bereczkiék fia is, szóval elég sokan. A téesz nagyon is kedvez nekik, de kell is hogy itthon maradja­nak, mert mi kiöregszünk, sokan mentek nyugdíjba, a munkáskéz megjcell ezután is. Van azért gond elég, mert az is kiderül, hogy a fiata­lok elsősorban a növényter­mesztést választják, a gépe­sítés miatt, az állattenyész­tésben viszont hiányzik az utánpótlás, pedig a kereset igen jó. — Hát, a pénz az megvan, biztos, de azt mondják a fiatalok, hogy büdös. A gé­peket, azokat szeretik,' per­sze ugye abba születtek már — veszi át a szót a háziasz- szony. — Milliós gépek azok, olyanok, hogy csoda, nem is lehet azokat analfabéta kéz­be adni! De van is nekik be­csületük, ugye sok minden függ a munkájuktól .. . A Kovács fiú már szak­munkás, a téeszben keresi kenyerét. S akik a további utánpótlás lehetnek? A he­tedikes-nyolcadikos diákok éppen dolgoznak, a téesz kertjében szedik az almát. Két kisnagylány éppen egy ládát visz odébb, Simon Eri­ka és Rúna Éva.. — Nekünk nincs jószá­gunk — igazít a haján Éva —, de kert. van, kettő is. most szedtük a krumplit. Kell a segítség, most, hogy -apu beteg, pláne. Ráadásul most vezették be a gázt, ár­kot ástunk, meg minden. A takarítás egyébként mindig az én reszortom. — Ha holnaptól semmit nem kellene dolgoznotok, jó lenne? összenéznek. Erika ingatja a fejét: — Hát, én nem tudnám megállni! Odébb a fiúk szedegetik az egyik fa alatt a termést: Dezsőfi Laci, Machó Pali, Petneházi Laci és a többiek. A kérdésre, hogy mit tudnak a téeszről, egymás szavába vágva sorolják, hogy ötszö­rös Kiváló, híres a rizster­mesztésről, hogy milyen gé­pei vannak. S hogy szeret­ne-e valamelyikük majd ott dolgozni? Annyi már bizo­nyos, hogy Dezsőfi Laci Kar­cagra, mezőgazdasági techni­kumba szeretne menni... Tóth Ibolya Az almáskertben totó: veress Erzsi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents