Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-25 / 227. szám
1983. szeptember 25., vasárnap SPORT SPORT SPORT 11 keszthelyi utazás előtt A labdarúgó NB II. 10. fordulója előtt leginkább az adott témát a békéscsabai szurkolóknak, ami az előző idegenbeli találkozók előtt is: vajon egyszer már vendégként megismétli-e azt a játékát a lila-fehér • gárda, amelyet eddig háromszor mutatott a Kórház utcában? Ahhoz ugyanis, hogy versenyben maradjanak a feljutásért — esetünkben visz- szajutásért — vívott harcban, győzelmekre van szükség az ellenfelek otthonában is. A pénteki edzés után Tóth Márton technikai vezető elmondta — Pataki Tamás vezető edző edzői értekezleten vett részt Budapesten —, hogy minden bizonnyal a legutóbb szerepelt és az ózdiak ellen főként a pontrúgásokból gólokat elérő csapat kezd a Balaton-parti- aknál. Gyurmánczy ugyan kisebb sérülést szenvedett az utolsó gyakorláson, de Bau- kó gyúró mindenkit megnyugtatott: „nem komoly a dolog, játszhat a középcsatár.” Királyvári is azt fejtegette a szombati elutazás előtt, hogy nem lehet esély a nagy cél megvalósítására, ha idegenben rendre kikapnak, s ez esetben hiába hul- lajtják sorra pontjaikat a riválisok — nem csökken a távolság az éllovasok és az Előre Spartacus között. „Most mintha együtt lenne minden a sikerhez, remélem, nem tévedek” — mondta a jobbhátvéd. A keszthelyiek ellen ónnál is inkább van mit keresni, hiszen nem mondható félelmetesnek a mérlegük, amely 9 találkozón 6 pont, közte egyetlen győzelemmel. A mérkőzés 15 órakor kezdődik Keszthelyen. Birkózás Este megrendezték az első öt súlycsoport érmes helyeiért a mérkőzéseket, köztük Péternek a 3. helyért folyó összecsapását. Ezen a Szegedi VSE sportolója ugyanazzal a szovjet Jermilovval birkózott, akivel tavaly világbajnoki döntőt vívott. Egy éve 5:2-re, most 7:l-re maradt alul, így a negyedik helyen fejezte be a VB-t. 48 kg. Világbajnok: Bra- tan Cenov (Bulgária), 2. Markus Scherer (NSZK), ... 5. Vadász Csaba (Magyarország). 57 kg. Világbajnok: Eto Masaki (japán), 2. Kamill Fatkulin (Szovjetunió), 3. Petar Balov (Bulgária), ...5. Sipos Árpád (Magyarország). 68 kg. Világbajnok: Tapio Sipilä (Finnország), 2. Mohammad Bánná (Irán), 3. Gennagyij Jermilov (Szovjetunió), 4. Péter István (Magyarország). Ma még Növényi és Nagy József érdekelt a folytatásban. Ma A mai nap kiemelkedő Békés megyei sporteseményei. KÉZILABDA. NB II. Mezőhe- gyesi SE—Kunhegyesi SE, férfi, 11.00. KOSÁRLABDA. NB II. BCS. MÁV—Nyíregyházi Tanárképző, férfi, 11.30. Bcs. ÁFÉSZ—Nyíregyházi Tanárképző, női, 13.00. LABDARÜGAS. Területi bajnokság. Körös csoport. Békési SE— Határőr Dózsa SE, 14.00. Oros- házi MTK—Martfű, 14.00. REPÜ- LÖMODELLEZÉS. IV. Várkupa, F2A körrepülő sebességi modellek versenye. Gyula, 8.30. „IBUSZ Maraton” Megalakult az ..IBUSZ Maraton Budapest ’84” futóverseny szervező bizottsága, amely az első hazai nyílt, városi maratoni versenyt készíti elő. Az 1984. április 14-én délután sorra kerülő esemény keretében háromfajta versenyt bonyolítanak le: — a maratoni futást, amely egyben az 1984. évi országos bajnokság is lesz. — úgynevezett kis maratoni futást, 21 kilométeres távon, — diákváltót, amelyben minden iskolatípus 10—10 fős fiú- és leánycsapatai versenyezhetnek a 21 kilométeres távon. Labdarúgás A labdarúgó NB I tegnapi, 7. fordulójának eredményei: Ü. Dózsa—Vasas 1—1 (0—1) Bp. Honvéd—FTC 3-0 (1-0) Volán—Rába ETO 1—1 (0—0) Haladás—Ny.háza 1—2 (0—2) Szeged—DVTK 0—0 Ma játszák: MTK-VM—Csepel, Tatabánya—Videoton, ZTE—Pécs. Pedáltaposók ■ ■■■■■—■ ..... M ár félórával a hivatalos rajt előtt megcáfolhattuk a kétkedőket: ez a próba remekül sikerült! Az olimpiai ötpróba idei utolsó, kerékpáros „„megmozdulása” Póste- lcken 325 férfi és 68 női indulót vonzott. Amikor délután negyed kettőkor a vil- lámbcszámoló kedvéért elbúcsúztunk a helyszíntől, már csaknem százan visszaérkeztek, a 100, illetve 60 kilométeres táv lepedálozá- sáról, mint remek sportélményről meséltek egymás között. (A verőfényes szombat eseményeire jövő csütörtöki számunkban is visszatérünk.) ...még 600 méter! Négy lány félúton wamm A KÖVIZIG sarkadi szakaszmérnöksége FELVÉTELRE KERES Mezőberény, hosszúfoki telephellyel MG.-GÉPSZERELŐT, VILLANYSZERELŐT. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen: KÖVIZIG sarkadi szakaszmérnökség, Sarkad, Vasút 70. Telefon: Sarkad 9, 92. Telex: 83556. Értesítjük kedves vásárlóinkat, HOGY A FELSOROLT TELEPEINKEN A KÖZÖLT IDŐPONTOKBAN leltározás miatt az árusítás szünetel: 301. sz., Békéscsaba (építő) október 1-től október 6. 302. sz., Békéscsaba (tüzelő) szeptember 28. szeptember 30. 307. sz., Gyula október 1-től október 6. 309. sz., Orosháza október 1-től október 6. 313. sz., Békés szeptember 26-tól szeptember 30. 314. Gyoma szeptember 26-tól szeptember 30. 315. Mezőkovácsháza szeptember 26-tól szeptember 30. 316. Sarkad október 1-től október 5. 317. Szeghalom október 1-től október 6. 318. Szarvas szeptember 26-tól szeptember 30. i A BÉKÉSCSABAI IBUSZ UTAZÁSI IRODA 1 NAPOS KIRÁNDULÁST SZERVEZ ROMÁNIÁBA, a Medvék barlangjához Időpont: október 20. Részvételi díj: 220,— Ft,fő. Jelentkezés október 10-ig a békéscsabai IBUSZ UTAZÁSI IRODÁN, István kir. tér 5. sz. AZ AGROSZER KV., BÉKÉSCSABA, II. SZ. ÜZEMEGYSÉGE FELVÉTELT HIRDET: — vizsgázott kazánfűtő — géplakatos — minősített hegesztő — vízvezeték-szerelő munkakörökbe. Jelentkezés az üzemegységvezetőnél, Békéscsaba, Csorvási úton vagy telefonon: 27-325, 27-955 számon. A BÉKÉSCSABAI KÖTÖTTÁRUGYÁR értesíti nyugdíjasait, gyesen levő dolgozóit, hogy szeptember 30-ig naponta 12—17 óráig, október hónaptól minden kedden és pénteken 12—17 óráig kedvezményes személyzeti vásárt tart A vásár helye: az üzem főbejárata melletti volt bedolgozói helyiség (Kazinczy u.). A vásárlásra jogosító kartont a vásárlás helyén kapják meg. A továbbiakban tájékoztatunk arról, hogy ugyancsak üzemünkben, szeptember 26-tól 30-ig KEDVEZMÉNYES BURGONYA- ÉS HAGYMAVÁSÁR LESZ, mely ellátásban nyugdíjasainkat és gyesen levő dolgozóinkat is szívesen részesítjük. Közgazdasági tanfolyamok A Közgazdasági Továbbképző Intézet dél-alföldi regionális bizottsága október-novemberben az alábbi tanfolyamokat szervezi: — kisvállalkozások adóelszámolása és könyvvezetése — az újítási jog gyakorlata — kisvállalkozások munkaügyi és társadalombiztosítási szabályai és gyakorlata — kisvállalkozások árképzése. Részletes információ kapható és jelentkezni lehet az alábbi címen: dr. Orosz Tivadar, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 11—17. sz. 5600. Telefon: 24-977. Közép- és felsőfokú közgazdasági végzettséggel rendelkező, lehetőleg gyakorlott munkatársakat keresünk pénzügyi csoportvezető, hitelügyi előadó, tervező, ügyvitelszervező, gépkönyvelési csoportvezető, munkaügyi, bér- és szoc. pol. csoportvezető, árszakértő, számlázó és könyvelő munkakörökbe. Iskolai végzettséget, eddig betöltött munkaköröket tartalmazó, kézzel írott jelentkezéseket kérünk az orosházi hirdetőbe, „1983. október 1.” jeligére. BÉKÉS MEGYEI Ighauktiici Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.