Békés Megyei Népújság, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-17 / 220. szám
a 1983. szeptember 17., szombat KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kirándulás a Baltikumba Egy lett regényről és egy litván memoárról NÉPÚJSÁG Zsáky István: Zöldalmás csendélet Tudom, tudom, hogy csak a véletlen, sőt a tájékozatlan olvasó önkénye hasonlíthatja ezt a két könyvet, hiszen az egyik lett regény, Margers Zarins műve, A hamis Faust, a másik pedig litván önéletrajz, Juozas BaltuSis Ragyogó ifjúsága, s legalább mi, magyarok legyünk annyira érzékenyek, hogy nem tévesztjük össze Rigát Kaunasszal, a letteket a litvánokkal, szóval az egymás mellett élő kis népeket. a műfaji különbségekről már nem szólva. És hát, igazán eltérő a két szerző pályafutása is. A lett Margers Zarins 1910 májusában született, a Szovjetunió népművésze. Le- nin-renddel tüntették ki, 1929 és 1932 között végezte a rigai konzervatóriumot, volt a rigai Rainis Színház zenei vezetője, a Litván Zeneszerzők Szövetségének elnöke. és több opera, illetve kórusmű alkotója. Nehogy azt higgyük azonban, hogy az irodalom területére műkedvelőként látogat el olykor-olykor, mint a boldogult emlékezetű gróf Bánffy Miklós, mert amennyire a kritikákból követni lehet a lett literatúrát: több regénye sikert aratott, legutóbb. 1978-ban, a Kocins karmester kalendáriuma. A litván Juozas Baltusis 1909 áprilisában született (nagyjából ez az életkori azonosság az egyetlen közös nevező a két szerző életében), igaz, a lett fővárosban, Rigában. Az első világháború idején, a szüleivel együtt, Nyizsnyij Novgorod- ban, illetve Caricinban élt. 1918-ban tértek vissza az időközben függetlenné lett Litvániába. 1929-ben. munkát keresve kerül az akkor „ideiglenesnek” nevezett fővárosba, Kaunasba — munkát keresni. (Emlékszünk még a magyar revizionista propaganda fogására, amely a trianoni békeszerződés következményeként létrejött közigazgatási egységeket „ideiglenesen egyesített vármegyéknek” nevezte, s továbbra is a 63 vármegyés Magyarországot taníttatta az iskolákban?) Segédmunkákat végez, kapcsolatba kerül a litván munkásmozgalommal, 1932-ben megjelenik első novellája. Szovjet-Litvá- niában magas tisztségeket töltött be: volt a rádió elnöke, főszerkesztő, a filmművészeti szövetség elnöke, sőt — egy időben — a Litván Legfelső Tanács elnökhelyettese. A litván próza elismert művelője. S ha az előbbiekben erdélyi hasonlattal éltem, hadd folytassam: Baltulis egy kissé Nagy István személyiségére emlékeztet. Mégis — minden távolságot legyőzve — roppant mód közeli ez a két mű. A tartalom, az ábrázolt világ hasonlósága okán. Baltusis önéletírása ugyanúgy, mint Zarins regénye a húszasharmincas években játszódik, a függetlennek nevezett nemzeti államokban, Lettországban, illetve Litvániában, amelyekben ez idő tájt már világossá lett, hogy a nemzeti polgárság képtelen megteremteni azt a demokráciát, amelyet célként ígért, s amelynek valóban kivételként kezelhető megvalósulása a két világháború között a kelet-közép-eu- rópai kis államokban, csupán a Masaryk irányította Csehszlovákiában következett be, illetve egy évtizedig Renner Ausztriájában. Aztán következtek a dollfusi fordulatok: egyszerre féltek saját munkásosztályuktól, a Szovjetuniótól, saját németjeiktől és Hitlertől, s ráadásul még egymástól is. Litvánia rettegett Lengyelországtól, s nem ok nélkül. Vilnius lengyel megszállás alatt nyögött; a lett Rigában Rosen- berg szervezte a volk- deutschokat, alapos helyismerettel; az észtek a finnekben bíztak, márminthogy Mannerheimben. A három balti állam 1934-ben, Géniben kötötte meg a „balti antant” szerződést, amely nek lényegében a „kisan- tant” mintájára kellett volna működnie, ám amiként Csehszlovákia—Románia— Jugoszlávia hármas szövetsége is csak a Horthy-Ma- gyarországtól való félelem szorításában maradt úgyahogy együtt, egyébként különösebb hatást a politikára nem gyakorolhatott, nem alakult ez másként a Baltikumban sem. Az észtek szerették volna a lengyel ezredeseket is bevonni a szövetségbe, hogy a „balti antant” szovjetellenessége nyilvánvalóbb legyen, a litvánok, persze, ebbe nem tudtak beleegyezni, viszont a lettekkel együtt a német agresszió veszedelmeitől rettegvén, az észteket ilyen irányban próbálták befolyásolni, ám hasztalan. A polgári demokráciában a húszas évek vége felé sorra-rendre fasiszta-fasisztoid fordulatok következnek be. A „balti antant” bármelyik államára illik Miroslav Krleza Blitvájának modellje. Avagy Robert Musil Kákániájának meghatározása: az alkotmány szerint liberális állam, ám a klerikálisok kormányozzák; a klerikálisok kormányozzák, ám a lakosság szabadgondolkozó; a törvény előtt minden állampolgár egyenlő, ám nem mindenkinek vannak állam- polgári jogai. Természetesen, ez az egész groteszk színjáték, amelyben — sajnos — több millió ember súlyosan érdekelt volt, ugyancsak hasonló a miénkéhez. Egyelőre a valóságról, s nem a regényekben tükröződő életről írok. Nemrég olvastam egy tanulmányt, amely az egyházi személyek törvény előtti kiváltságaival foglalkozik a két világháború között, s ebből kiderül, hogy — ki- sebb-nagyobb eltérésekkel, hallgatólagosan, avagy a törvény által is szentesítve — a lettek, a litvánok, a lengyelek, illetve a magyarok nagyjából a feudális jogszokásokat vették át. így úszta meg Zadravecz tábori püspök a frankhamisítási ügyet is. Igen, úgy olvastam ezt a lett regényt, ezt a litván memoárt, mintha magyar művet olvastam volna. 2. Közép-kelet-európai műveket olvastam. „A második világháború után sok-sok évvel egy genfi sörözőbe tértem be egy korsó bajor sörre, és váratlanul Voldemaras karikatúráját pillantottam meg a falon: toporzékolva egy hatalmas pisztolyt szegez a maga teljes magasságában nyugodtan mosolygó, lengyel elnökre. Józef Pilsudskira. és azt kiabálja: »Add visz- sza Vilniust!« A söröző falain diplomaták karikatúrái voltak láthatók, a Chamberlainek, Briandok, a Da- ladier-ek, akik valaha a Népszövetség üléseire érkeztek Genfbe, és a karikaturisták ceruzavégre kapták őket. A többi országot több diplomatája képviselte itt, egyedül Litvániát egyetlen ember, mégpedig a legalacsonyabb ..." így ír Baltusis, aki valamikor a litván miniszterelnök. Augustinas Voldemaras villájában a parkettát fényesítette. És hozzáteszi, hogy Voldemaras, saját rokona, Smetona diktátor-elnök ellen szervezett bandát, ..vasfarkasoknak" nevezték ezeket, s ők vertek meg mindenkit Kaunas utcáin, aki nem litvánul szólalt meg. Ma Kaunas főterén emléktábla hirdeti a legnagyobb lengyel költő. Adam Mickiewicz emlékét, aki litván származású volt, s egykoron a kaunasi gimnáziumban tanított. Voldemaras újságot is alapított — erre ugyancsak Baltusis emlékezik, mert hogy hírlapelosztóban dolgozott egy ideig —, A haza útja címmel, „amelyben vaskos betűkkel hirdette, hogy ütött a litván nemzet órája, s ideje ébredni az évszázados tunyaságból, le kell számolni a rothadt liberalizmussal, és a nagy szomszédra kell támaszkodni”. A nagy szomszéd — magától értetődik — Hitler volt. Baltusis önéletírásában életre kel a fél évszázaddal ezelőtti litván „ideiglenes főváros”. Orosz, lengyel és litván iskoláival, nagyhatalmi allűrökkel teljes kisvárosias- sága, provincialitása. virágzó antiszemitizmusa, és végtelen-végtelen nyomora. Mindez egy kamaszlétet éppen elhagyott fiatal fiú szemével, aki sok mindent lát. ám nagyon keveset ért. Hajnalonként, amikor az újságelosztóba bandukol, vagy a kaunasi színház előző esti piszkát takarítani, fáradt és részeg prostituáltakkal találkozik. A „Bűnök utcája” — ez a prostituáltak negyedének neve — valóságos jelképpé emelkedik Baltusis könyvében: itt minden pros- tituálódott. Nehogy azt gondolja bárki, hogy a litván író kinyilatkoztat. Szinte átveszi a korabeli litván, német, orosz, lengyel kaunasi lapok stílusát, úgy számol be a naponkénti botrányokról. Például Konstantinas Olsauskas prelátuséról, aki megfojtotta megunt szeretőjét. s ezért mindössze hat évet kapott... Egy író megírta annak idején a történetet, és saját lapjában folytatásokban kezdte közölni. Világos, hogy a művet elkobozták. (Még szerencse, hogy Vass József püspökminiszter nem fojtotta meg Biller Irént, a szép keblű művésznőt, s a panamák kirobbanása előtt meghalt...) Juozas Baltusis nem az önálló litván állam történetét írta meg. Azt rögzítette, hogy ő miként élte meg ennek az országnak a valóságát. Fizikai és szellemi nyomorát. S mily nehéz volt az út felfelé: a munkásmozgalom. az irodalom világához. Amelyektől egyéni és kollektív megváltást remélt. Margers Zarins A hamis Faustjának hősei — ugyancsak különös fickók. Janis Vridrikis Trampedach, a ce- sisi gyógyszerész bízvást nevezhető csodabogárnak, hiszen titkos és titkolt fasiszta mániái mellett különféle varázslatos keverékek ösz- szetételének tudója, valamint egy csodálatos szakácskönyv szerzője. Váratlan látogatója egy Marlowe nevezetű rigai főiskolás egyszersmind az angol drámaíró alteregója. Ö az, aki a szakácskönyv szerzői és átdol- gozási jogáért egy fiatalító elixírt ajánl fel Tram- pedachnak. Trampedach viszont, maga Alfred Rosenberg, meg akarja szerezni egy különleges gyilkos szer összetételének titkát. így keveredik a XX. századi Lettország világában a Faust-legenda új változata, a lett polgári köztársaság szomorú valósága és a fasizmus világuralomra törő veszedelme. Trampedach valóban művelt férfiú: ismeri a szakácsművészet minden csínját-bínját, előtte nem léteznek a középkori kabba- listáknak rejtélyei. Marlowe szintén mindenre kész ama bizonyos csodálatos szakács- könyvéért. S mivel mit ér egy Faust-história Margarita nélkül, azt is megtalálják, egy Margarita Sella nevezetű, baloldali, vagy legalább a baloldallal kacérkodó költönö személyében, akit öngyilkosnak hisz Riga közönsége. így ezután hőseink eme ál-lényükkel, mert Trampedach hajlott aggastyánból deli ifjúvá változott, Marlowe sem századokat túlélő angol költő, és Margarita sem a lázadó költőnő többé — nos, ezek az élő, s mégsem valóságos figurák követik a húszas-harmincas évek Rigájának életét. A német lakosság körében a nácik aktivizálódását, a zsidók rettegését, a lettek fáradtságát. Zarins nagyszerű és ironikus leleménye — Bulgakov Mester és Margaritájá- nak távoli visszhangja is lehet ez —. hogy sohasem tudhatja az olvasó pontosan: vajon a marlowe-i legendavilágban, netán a rideg lett valóságban jár. Meg azután a játék a szakácsreceptekkel, amelyek, természetesen, egytől-egyig hitelesek. Egy epizód Zarins regényéből: Marlowe és Margarita sétálni indulnak, s út közben tüntető munkások felvonulásával találkoznak, mire a kávéházi asztal mellett már, miközben Margarita diós-rumos tortát és rigai fekete balzsamot rendel. Marlowe megjegyzi: „Az a gyengém, hogy szeretek emlékeztetni a legkülönbözőbb italok receptjeire, mivelhogy ezek szükségesek az én átdolgozott és kibővített szakácskönyvemhez. A fekete balzsam alapja a nigrope- ruin, vagy a perui tölgy kérgének főzete, s ebben olyan anyagok találhatók, amelyek az állampolgárokra lustaságot és álmot bocsátanak. Hogyan vélekedik: nem kellene figyelmeztetnem a kormányt, hogy küldjön a sztrájkolóknak egy hordó fekete balzsamot, amelyet, különben 1715-ben talált fel Veitsakü szigetén a híres-nevezetes tengerész, Lipst Feisak? A munkásokat alkoholos készítményekkel hódíthatjuk meg leginkább.” ,.Christophen kicsoda maga?” — kérdi Margarita. „A konyha romantikusa” — hangzik a válasz. — „Muzsikus, de dédelgetem magamban a reményt. hogy idővel tán író is lehetnék.” Zarins a fantasztikummal ábrázolt egy valóságot, melyet a maga riasztó kegyetlenségével fantasztikusnak tartott. Ez az ő ítélete. Mintha Déry hősét, Farkas Zénót hallanánk ... 3. Ismeretlen-ismerős világgal találkoztam. A két balti nép két világháború közötti históriájáról előzetesen nem nagyon tudtam; Baltusis és Zarins mégis szinte minden mozzanatában érthető volt. Ők ugyanarra kerestek magyarázatot, amire az a magyar irodalom, amely a valóságos múlt meg- idézésével és nem nosztalgikus apológiával foglalkozik. Aztán eszembe jutott, hogy hányszor magyaráztuk már, magyaráztam magam is, nyomorúságaink, tévesztett gesztusaink, rossz politikai ösztöneink forrásaként a monarchiát. Akkor sem tévedtünk, ha ugyanazt a korrupt kétbalkezességet láthatjuk a két világháború közötti Litvániában, vagy Lettországban, ahol sohasem volt monarchia, mint a Horthy-országban. ők a cár jogara alatt nem tanulhatták meg a demokráciát, bennünket I. Ferenc József és elődei akadályoztak ebben. A demokrácia nélkül pedig a polgári demokrácia sem létezhet. Óhatatlanul, néhány év alatt bekövetkezett a fasiszta-katonai hatalom- átvétel a balti államokban, nálunk Horthy vonult be fehér lován a „bűnös” Budapestre. A kivétel Masaryk állama lett. ott Gajda tábornok, a légiók vezére megpróbálta a fordulatot, de rajtavesztett. Az ő ideje majd a német megszálláskor következik el. Miért? Furcsa világ ez a Kelet- Közép-Európa. Akkor is erre kell rádöbbennünk, ha lett vagy litván regényt olvasunk. Zsáky István: Naplemente E. Fehér Pál Kántor Zsolt: Minden nap ajándék Ha akad köz-idő, derengés, játék, ha mód van jobbulásra, szépülésre, átérzem én: minden nap ajándék; cselekszem és megnyugszom végre. Másnap újra keresem az alkalmat, nem a bánatra, kétségbeesésre, hanem beszédre, ha van, ki meghallgat, cselekszem és megnyugszom végre. Átadom, mit átvesz tőlem, aki ért, nemcsak az álmot, hanem a vért. S hogy fájnak dolgok, nem titkolom, mégis hiszek, élek. dolgozom.
