Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-11 / 189. szám

1983. augusztus 11., csütörtök NÉPÚJSÁG Válságban a nukleáris elrettentés elmélete Drbatoy akadémikus állásfoglalásai a szovjet tv-ben HÍREK HÍREK HÍREK „Ahhoz, hogy sikert, át­ütő sikert érjünk el a fegy­verzetkorlátozási tárgyalá­sokon, lehet, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Ál­lamok közötti kapcsolatok, sőt. talán a nemzetközi kap­csolatok egész struktúráját át kell alakítani. Nem lehet elkerülni egy nukleáris ka­tasztrófát, ha kizárólag a technikai eszközöket vesz- szük számba, hanem nuk­leáris századunk realitásai­hoz kell igazítani a nemzet­közi kapcsolatok egész rendszerét. Ez elengedhetet­len nem csupán a túléléshez, hanem gazdasági szempont­ból is” — mondotta Georgij Arbatov akadémikus, a Szovjet Tudományos Aka­démia Egyesült Államok és Kanada Intézetének igaz­gatója azon a nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen, amelyet szerdán este su­gárzott a szovjet televízió. A műsort idén júniusban, Amszterdamban, az „Orvo­sok az atomháború ellen” elnevezésű nemzetközi szer­vezet harmadik kongresszu­sa idején rögzítették. Arbatov akadémikus a továbbiakban egyebek kö­zött kifejtette, hogy egyre kevesebb idő áll rendelke­zésre a fegyverkezési haj­sza újabb szakaszának meg­akadályozására, és már eb­ben az évben rosszabbodhat TELEX • BUDAPEST l .i/.ar György, a Minisz­tertanács elnöke, táviratban üdvözölte Bettino Craxit, az Olasz Köztársaság miniszter- elnökévé történt kinevezése all 'mából. • \ YUGAT-BERLIN S ordán Nyugat-Berlinböl bekemenet indult útnak a svájci,Genf felé. A megmoz­dulásban a legkülönbözőbb politikai meggyőződésű nyu­gat-berlini nők vesznek részt, így tiltakozva az atomhábo­rús veszély és a nyugat­európai rakétatelepítés el­len. A menet a tervek sze­rint szeptember 17-én érke­zik Genf be. • FIRENZE Kedden éjjel Firenze köze­lében pokolgép robbant egy olasz expresszvonat alatt. Két vasutas megsebesült és kisebb anyagi kár keletke­zett. A merényletet a Feke­te Rend elnevezésű fasiszta terrorszervezet vállalta ma­gára. 1974-ben ugyanezen a vasútvonalon merénylet kö­vetkeztében egy vonat tizen- ké' utasa életét vesztette. • BELFAST észak-írországi zavar­gások során egy brit katona megölt egy 22 éves fegyver­telen tüntetőt. Thomas Reillyt kedden Belfast ka­tolikus negyedében a gyújto­gató fiatalok és a biztonsági erők közötti összecsapás so­rán egy lövés mellén találta és a kórházban belehalt sé­rülésébe. A katona ellen gyilkosságért vádat emeltek, ügyének tárgyalása szerdán kezdődik. Az elmúlt évek so­rán több brit katonát állí­tottak gyilkosság vádjával bíróság elé, de eddig egyet sem ítéltek el. • RÓMA Elcsen bírálta az új olasz kormány programját Enrico Berlinguer, az Olasz Kom­munista Párt főtitkára. A kommunista párt főtitkára elítélte, hogy Craxi fenntar­tás nélkül csatlakozott a NATO rakétatelepítési állás­pontjához. A kormány gaz­daságpolitikai céljairól szól­va Berlinguer kétségeinek adott hangot aziránt, hogy az új kormány képes lenne fel­számolni az infláció valódi okait. Hiányolta azt is, hogy Craxi nem vállalkozott a dollárt erősítő amerikai in­tézkedések határozottabb bí­rálatára. a helyzet. Ügy vélem — mondotta —, hogy az Egye­sült Államok és a Szovjet­unió kormányának egyezte­tett tevékenysége jelentős mértékben megváltoztathat­ná a helyzetet. Jelenleg — folytatta Arba­tov — sokféle illúziót táp­lálnak, főként az Egyesült Államokban. Ezeknek az il­lúzióknak egyike az, hogy sikert lehet elérni a straté­giai fegyverzetek korlátozá­sáról és csökkentéséről folyó tárgyalásokon akkor is, ha az európai nukleáris fegy­verzetről szóló tárgyalások teljes mértékben kudarcba fulladnak. Ez teljesen el­képzelhetetlen. Ha Nyugat- Európa országaiba telepí­tik az új közép-hatótávolsá­gú amerikai nukleáris fegy­vereket, akkor ezek a Szov­jetunió számára stratégiai fegyvereket jelentenek. A nyugat-európai álla­mok egy másfajta illúziót táplálnak: úgy vélik, hogy az amerikai rakéták telepí­tése nyomán a Szovjetunió majd engedékenyebb lesz. Ez teljesen helytelen felfo­gás, hiszen ha megkezdődik a telepítés, akkor mindkét fél számára politikai téren is nehezebb lesz bármifajta lépést tenni. Attól tartok, hogy ha megkezdődik a ra­kéták telepítése, a fegyver­zetkorlátozási tárgyalások II chilei falevél Augusto Pinochet tábor­nok, Chile elnöke bejelen­tette, hogy átalakítja kor­mányát. Egy kabinet átala­kítása az illető országon túl általában nem kelt érdeklő­dést. Most másképp van. A világsajtó vezető helyen kö­zölte Pinochet bejelentését, és felhívta a figyelmet annak időzítésére. Ez az időzítés a hír kulcs­szava. A megfigyelőket ez­úttal nem az érdekli, ho­gyan alakítják át a santiagói kormányt, hanem az, hogy miért, és miért éppen most? Annyit tudni lehet, hogy a junta polgári politikusok be­vonását ígéri. A „miért ép­pen most”-ra adott válasz egyértelmű: Pinochetet rend­kívüli mértékben aggasztja az augusztus 11-re, csü­törtökre meghirdetett immár negyedik országos tiltakozó nap. Ennek előestéjén meg­próbált legalább némi szelet kifogni a számára ijesztően növekvő ellenzék hajójának duzzadó vitorlájából. „Jó, ha tudják — mon­dotta pontosan egy eszten­dővel ezelőtt egy odalátoga­tó francia újságírónak a tá­bornok-elnök —, hogy az én engedélyem nélkül egyetlen falevél sem rezdül- het ebben az országban”. Egy év nagy idő, és Chilében a jelek szerint különösen nagy. Ma Chilében — hogy Pinochet hasonlatánál ma­radjunk — nemcsak levelek rezdülnek, hanem az egész folyamata — legalábbis egy időre — megszakad — mondotta Arbatov. A Szovjetuniónak a nuk­leáris fölénnyel kapcsolatos álláspontja ismert: elkép­zelhetetlennek tartjuk an­nak elérését, és értelmetlen­nek az arra való törekvést. A Szovjetunió elegendőnek ítéli meg fegyveres erejét, sőt, beleegyezne abba is, hogy sokkal kevesebbel ren­delkezzék, ha sikerülne megállapodást elérni a ha­gyományos és a nukleáris fegyverek korlátozásáról. A Szovjetunió azonban azt nem engedi meg, hogy bárki katonai fölényt szerezzen vele szemben, és mindig ki fogja fejleszteni azokat az eszközöket, amelyekkel el­lensúlyozni tudja a szemben­álló fél fegyverzetét — han­goztatta Arbatov. A vitát vezető Olof Palme rámutatott: a nukleáris kor­szak bekövetkeztéig a nyílt konfliktust általában a dip­lomácia folytatásának te­kintették, és mindig volt mód arra. hogy a konflik­tusoknak tárgyalások út­ján véget vessenek. A nuk­leáris fegyverek megjelené­se új tartalmat adott az olyan fogalmaknak, mint az élet, a béke és a háború. A nukleáris háború kirobba­nása után ugyanis nincs visszatérés. erdő zúg, méghozzá engedély nélkül. Pontosan egy hónap múl­va, 1983. szeptember 11-én lesz tíz éve annak, hogy az északról ihletett puccs vég­zett az ország demokrati­kusan megválasztott elnöké­vel, és hatalomra juttatta a történelem egyik legbrutáli- sabb klikkjét. A rezzenetlen csend ez év tavaszán tört szilánkokra. Május óta ed­dig háromszor rendeztek — minden veszéllyel dacolva — országos tiltakozó napot. A rezsim, mint várható volt, lesújtott. Nyolc em­bert megölt, több százat le­tartóztatott. De amikor az olvasó e sorokat olvassa, már megkezdődött a negye­dik nagy akció, valószínűleg újabb letartóztatásokkal és sortüzekkel. Ez a negyedik most már Pinochet lemon­dását követeli. A tábornok-elnök csak „az évtized végén” kíván visz- szavonulni. De mivel azt ő is tudja, hogy immár ország- lása legnagyobb kihívásával néz szembe, lassan hátrálva próbál erőt gyűjteni. A múlt héten azt ígérte, hogy októ­berben — persze csak „ta­nulmányozásra” —■ törvény- tervezetet terjeszt elő a pol­gári pártok némelyikének (természetesen a jobbolda­liaknak) majdani visszaállí­tásáról. Most pedig itt a kormány-átalakítása. Hol van már a tavalyi mozdulatlan falevél...? Harmat Endre Noel Gayler tengernagy leszögezte, hogy a nukleáris fegyverek mindannyiunk kö­zös ellenségei. Ezeket a tö­megpusztító fegyvereket nem lehet ésszerűen alkalmazni. Visszafordíthatatlanul meg­mérgezik a földet, a vizet, a levegőt, és az emberiséget körülvevő egész természetet, minden egyes esetben bume­rángként visszaütnek arra. aki bevetette őket. Egon Bahr azoknak az or­szágoknak a helyzetére utalt, amelyek maguk nem rendelkeznek nukleáris fegyverekkel. Ezeknek a fegyvereknek a megsemmi­sítésére — hangoztatta — az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak kell meg­tennie a lépéseket. A vita résztvevői a nuk­leáris elrettentés elméleté­ről szólva azt megállapí­tották, hogy ez napjainkra válságba került, mivel a felhalmozott fegyvermeny- nyiség mellett már igen ne­héz lenne az elrettentés ko­rábbi szintjét tartani. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban Ar­batov akadémikus leszögez­te: semmiféle katonai esz­köz sem képes biztonságot garantálni, az egyetlen le­hetséges út az, ha a nukleá­ris elrettentés doktrínáját az általános biztonság doktríná­ja váltja fel. Ülésezik a mexikói pártkongresszus A mexikói kormány keresi a lehetőségeket közép-ame­rikai konfliktushelyzet ren­dezésére — jelentette ki kongresszusi beszámolójában Pablo Gomez, a Mexikói Egyesült Szocialista Párt központi bizottságának főtit­kára. A párt legfelsőbb fóru­ma, mint jelentettük, kedden ült össze Mexikóvárosban. A főtitkár a továbbiakban han­goztatta, hogy pártja támo­gatja a Szovjetunió és a Var­sói Szerződés többi tagálla­mai javaslatait a fegyverke­zés korlátozására és a nuk­leáris háború veszélyének el­hárítására. A szónok határozottan bí­rálta a Reagan-kormányt kö­zép-amerikai imperialista politikája, és amiatt, hogy állandóan ürügyeket keres az intervencióhoz a térségben. A Mexikói Egyesült Szocialista Párt — mondta a főtitkár — teljes mértékben támogatja Nicaraguát, szolidáris Szal- vador és Guatemala hazafiai­val. Mexikó belső helyzetéről szólva kijelentette, hogy a multinacionális vállalatok rablógazdálkodása folytán igen súlyos a pénzügyi és gazdasági válság: nagy a külföldi eladósodás, és az infláció, növekszik a mun­kanélküliség. A párt — húz­ta alá Pablo Gomez — a vá­rosi és a falusi dolgozók ér­dekvédelmére átfogó akció- programot készül kidolgozni. A főtitkár beszéde után a testvérpártok képviselői üd­vözölték a kongresszust, majd megkezdődött a beszá­moló feletti vita. * * * A Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának Központi Bi­zottsága kedden táviratban üdvözölte a Mexikói Egyesült Szocialista Párt II. kongresz- szusát. Az üdvözlet hangsúlyozza: a szovjet kommunisták együttérzéssel figyelik azt a harcot, amelyet a Mexikói Egyesült Szocialista Párt az ország többi haladó erőivel együtt a dolgozók létérdekei­nek, az ország nemzeti szu­verenitásának és gazdasági önállóságának védelmében folytat. MA: ZSUZSANNA, TIBORC NAPJA A Nap kél 5.34 — nyugszik 20.04 órakor A Hold kél 8.38 — nyugszik 21.56 órakor ÉVFORDULÓ Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1858. augusztus 11-én szüle­tett, és 72 éves korában. 1930-ban halt meg Christiaan Eijkman, Nobel-díjas hohand orvos, fiziológus és bakterio­lógus. Szovjet könyv Kádár János szovjetunióbeli látogatásáról A Kádár János vezette ma­gyar párt- és kormánykül­döttség 1983. július 18. és 23. közötti szovjetunióbeli hiva­talos, baráti látogatásáról gyűjteményes kötet jelent meg a szovjet „Polityicsesz- kaja Lityeratura” kiadó gon­dozásában. A kötet magá­ban foglalja Kádár János­nak és Jurij Andropovnak. az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­ge elnökének a látogatás ide­jén mondott beszédeit, a tárgyalásokról kiadott közös közleményt, s több más do­kumentumot. A könyv meg­jelenéséről a szovjet televí­zió híradója, a Vremja szá­molt be szerdán, a nemzet­közi vonatkozású hírek kö­zött. vezető helyen. — KITÜNTETÉS. Az Elnöki Tanács Terpitkó András, nyugalmazott pénzügyőr ve­zérőrnagynak, a vám- és pénzügyőrség nyugalmazott parancsnokának politikai, közéleti tevékenysége, vala­mint több évtizedes példa­mutató szolgálata elismeré­séül — 70. születésnapja al­kalmából — a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Hetényi István, pénzügyminiszter adta át. — A KŐBÁNYAI SÖR­GYÁRBAN nagy teljesítmé­nyű palackozógép próbaüze­mét kezdték meg tegnap, szerdán. Az NSZK-ból vá­sárolt automata töltőt a II. telep régi épületében he­lyezték el. Az ott levő el­avult berendezést váltották fel vele. Néhány napos pró­baüzemelés után végérvénye­sen munkába állítják majd az új gépet. — A MEGYEI MŰVELŐ­DÉSI KÖZPONT közli, hogy az augusztus 12-re, péntekre tervezett Rockszinházi „Sztárcsinálók” előadás tech­nikai okok miatt elmarad. — JAPÁN amatőr művész- együttesek hazánkban. Au­gusztus 12-én a 40 tagú Kyo­to Female Choir nevű női kórus közreműködik a Má­tyás templomban az esti mi­sén, majd önálló műsorát mutatja be. Augusztus 19-én pedig a 60 tagú Odawara Children's Choir elnevezésű gyermekkórus a Hilton Szál­ló dominikánus udvarában ad hangversenyt. — NÉGYES IKERBORJAK GÁVAVENCSELLÖN. Négy- utódnak adott életet egyszer­re a gávavcncsellői Szabad­ság Tsz Manci nevű tehene. Az cllés komplikáció nélkül zajlott: a négy bikaborjú közül kettő fekete-tarka, kettő pedig piros-tarka szí­nű, súlyuk 20—20 kilogramm. A Holstein-fríz keresztezésű tehén és borjai jól vannak. A tehén eddig ellett már kettes és hármas iker bor­jakat is. Eurorakéta-tervek Telepítési kilátások... i.Novojc vremja — ksi Hírügyeletiink telefonszáma: 27-360 Szeles idő Várható időjárás ma estig: fő­ként délután kell felhősödésre számítani, és záporok, zivatarok is várhatók. Az északi szél nap­közben egyre több helyen élén­kül meg, sőt keleten erős szél­lökések is előfordulnak. A hő­mérséklet hajnalban: 13, 18, dél­után: 24 és 29 fok között vár­ható. Felmentés - kinevezés A Minisztertanács Házi Vencel és Szarka Károly külügyminiszter-helyette­seket más fontos megbízatá­sukra való tekintettel — ér­demeik elismerése mellett — tisztségükből felmentette és egyidejűleg Esztergályos Fe­rencet külügyminiszter-he­lyettessé kinevezte. — A GYOMAENDRŐDI Bé­ke Vadásztársaság szervezé­sében fácántenyésztési ta­nácskozást tartanak a Va­dászházban augusztus 12-én, pénteken délelőtt 9 órától. Szó lesz a fácántenyésztés helyzetéről, az utónevelés problémáiról és a naposfá- cán-ellátás alakulásáról. Vaszkó Imre fővadász a vad­kacsa és a szürkefogoly zárt­téri tenyésztésének lehetősé­geiről beszélt, majd a két szóbeli előadás után bemu­tatják a zárttéri fácán-, fo­goly- és vadkacsatenyésztést. i......................................................: ■ . ■ ■ * ■ { — GYÉMÁNTHIZLA- \ i LÁS. Brit atomtudósok l ; megvalósították minden i • ékszerész álmát: a gyé- \ ■ mánt „hizlalását”. Az I ; Oxford melletti atomku- i • tató intézet szóvivője S l hétfőn közölte, hogy a • ■ tudósok szénatommal • S bombázták a gyémánto- i ■ kát és ezzel, ha kis mér- ; S tűkben is, de sikerült nö- \ l vélni méreteiket. Az el- ! ; járás lassú és drága, de i • a kísérletek bebizonyítot- ■ á fák, hogy lehetséges — ; ■ akár kereskedelmi műre- \ • tekben — a gyémántok 5 ! niesterséges „hizlalása”. I ; l'.z a módszer alkalmaz- l ■ ható sérült gyémántok ; • helyreállításáza is. Az el- ; ; járást szabadalmazták és S ; ntegvásárolható. ■ S — NAGYTAKARÍTÁS A BALATONON. A főszezon második felében újabb nagy- takarítás kezdődött a Bala­tonon. Az idény elején, má­jusban és júniusban már tartottak két nagytakarítást, azóta azonban főleg a zsú­folt főidényben sok szeny- nyező anyag gyülemlett fel a partok mentén. A Közép­dunántúli Vízügyi Igazgató­ság brigádjai megkezdték a vízen úszó hulladékok ösz- szegyűjtését és eltávolítását. A munkában a lakosság és a nyaralótulajdonosok se­gítségére is számítanak. — KÖZÜTI INFORMÁCIÓ. Forgalmi rend változás Bé­késen. A jelenlegi forgalmi rend értelmében a Bocskai utca ad elsőbbséget a Nyíri utcának. A jövőben megvál­tozik a forgalmi rend és a Nyíri utca ad elsőbbséget a Bocskai utcában közlekedők­nek. A forgalmi rend válto­zását táblák és burkolati je­lek jelzik. Kérjük az arra haladókat figyelmesen vezes­senek. — RENDŐRSÉGI HÍR. Doboz külterületén a Kettős-Körös híd­főjénél Gyaraki László 68 éves tsz-tag, békési lakos segédmoto­ros kerékpárjával öszeütközött a Szabó Sándor 28 éves, divatáru- kiskereskedő, dobozi lakos által vezetett személygépkocsival. Gyaraki a helyszínen meghalt. A rendőrség Szabó Sándor gép­járművezetői engedélyét bevon­ta, és megkezdte a baleset vizs­gálatát.

Next

/
Thumbnails
Contents