Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-31 / 205. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai,.egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. AUGUSZTUS 31.. SZERDA Ára: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM. 205. SZÁM Vietnami delegáció megyénkben Tegnap délelőtt Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára tartott tájékoztatót a vietnami vendegeknek Fotó: Fazekas László Állami és egyházi vezetők találkozója Augusztus 30-án, tegnap — Gyulavári Pál megyei tanácselnök meghívására — megyénkbe látogatott Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, dr. Bartha Tibor református püspök, dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök, dr. Ud- vardy József szeged-csanádi püspök, valamint más egyházi személyiségek. A vendégeket Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke fogadta. A találkozón — melynek során megtekintették a Körösök völgyét — részt vett dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese és Szikszói Ferenc, a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának titkára. A vésztői Körösmenti Tsz előtt álló igen nehéz feladatokról, a közös talpra állításának egyetlen lehetőségéről olvashatnak a lap ötödik oldalán, Amit Vésztő a Körösmenti Tsz-től vár cím alatt. Képünk a konzervgyárral közösen kialakított üvegmosóban készült, ahol hetvenen dolgozhatnak Fotó: Fazekas László Tegnap, augusztus 30-án — magyarországi tartózkodása során — megyénkbe is ellátogatott a Vietnami Kommunista Párt négytagú delegációja. Vezetője Noang Minh Thang, a KB tagja, Quang Nam-Do Nang, megyei PB első titkár; tagjai: Vti Thang, a KB tagja, Bihn Tri Thien, megyei PB első titkár, Do Quang Thang, a Ngia Binh megye pb első titkára, valamint Tran Tnan Dung, a KB külügyi osztályának munkatársa délelőtt érkeztek Békéscsabára, a megyei pártbizottságra, ahol Frank Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadta őket, majd tájékoztatót tartott a megye társadalmi, politikai és gazdasági életéről. Délután Csatári Béla, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára kíséretében Gyulára látogattak, ahol a város nevezetességeivel ismerkedtek, majd megtekintették a húskombinátot. Ma, augusztus 31-én, a körösladányi Magyar—Vietnami Barátság Termelőszövetkezetben látják vendégül a delegáció tagjait. A délelőtti tájékoztatót követően a vietnami vendégek délután megtekintik a termelőszövetkezetet. Itt-tartózkodásuk harmadik napját — szeptember 1- ét — Mezőhegyesen töltik, találkoznak a község vezetőivel, s megismerkednek az itt folyó politikai és gazdasági munkával. Ezt követően a késő délután órákban indulnak tovább megyénkből Egerbe. Javuló költséggazdálkodás, új üzemeltetési formák Ülést tartott a SZÜVOSZ elnöksége Az ÁFÉSZ-ek, a takarék- és lakásszövetkezetek, valamint a szövetkezeti vállalatok gadasági fejlődésének üteme az év első felében általában megfelelt a tervezettnek — állapította meg a SZÖVOSZ elnöksége keddi ülésén, ahol a tapasztalatokat értékelték. Megállapították, hogy a fejlődés üteme ágazatonként eltérő volt. A bolti kereskedelem eredménye összességében az elmúlt évihez hasonlóan alakult, ezen belül az élelmiszer-kereskedelem jövedelmezősége gyengült. A nyereség döntő többségét a vendéglátóegységekben és az ipari tevékenység során érték el a szövetkezetek, s dinamikusan fejlődött a nagykereskedelmi munka is. Az elért eredményekben — mutatott rá az elnökség — meghatározó szerepe volt a javuló költséggazdálkodásnak, s az új üzemeltetési formák gyors terjedésének. Tovább javult a szövetkezeti kereskedelmi vállalatok exportjának gazdaságossága. A konvertibilis export értéke meghaladta a 94 millió dollárt. A lakosság összes betétállománya 5,8 százalékkal, a takarékszövetkezeteknél azonban csupán 2,8 százalékkal növekedett. Ugyanakkor megközelítően 20 százalékkal fokozódott a hiteligény, amit jórészt mezőgazdasági termelésfejlesztésre fordítottak az igénylők. A lakásépítő szövetkezetek a tervezettnél valamivel kevesebb lakást adtak át rendeltetésének, a szövetkezeti karbantartásba vont lakások száma viszont némileg emelkedett. Az év végéig — hangsúlyozta az elnökség — fokozott erőfeszítéseket kell tenni újabb áruforrások felkutatásáért, az ellátás színvonalának megőrzéséért, a téli, tavaszi zöldség-, gyümölcs-, burgonyaellátás feltételeinek megteremtéséért. A testület felhívta a figyelmet a folyamatban levő beruházások, például a Marx téri Skála Áruház, a pesterzsébeti, s a szigetszentmiklósi áruház munkálatainak meggyorsítására. A gyomai Körösi Állami Gazdaság gépműhelyében nagy teljesítményű kombájnok kapnak gumikerék helyett lánctalpakat. Az előre láthatólag jövő heten kezdődő rizsaratáshoz készítik elő a gépeket Fotó: Fazekas László Erdésztanulók nemzetközi versenye Kedden Szegeden megnyitották a szocialista országok erdészeti középiskoláinak IX. nemzetközi sokoldalúsági versenyét. A verseny résztvevői fizikai felkészültségükről és szakmai ismereteikről egyaránt számot adnak. A csapatoknak tizennégy különböző feladatot kell megoldaniuk. Ezek között első helyen szerepel a célirányos fadöntés, négy és fél kilométeres terepfutás teljes felszereléssel, valamint ritka növényfajok felismerése, meghatározása, távolságbecslés, futóvad-lövészet, fatö- megszámítás és elsősegély- nyújtás. Féléves értékelés a takarékszövetkezetekben KGST-konferencia Négynapos nemzetközi konferencia kezdődött kedden a Vas megyei Vépen: a KGST mezőgazdasági állandó bizottsága keretében működő tudós kollektíva és az 1967-es berlini egyezményben részt vevő szocialista országok mező- és erdőgazdasági tudományos kutatásait koordináló bizottság tartja együttes ülését. A tanácskozáson nyolc ország — Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyar- ország, az NDK, Románia és a' Szovjetunió — szakemberei vesznek részt. Képviselteti magát a KGST titkársága is. Az ülésen tájékoztató hangzik el a KGST-tagor- szágok mező- és erdőgazdasági kutatásaival kapcsolatos 1981—1986. évi együttműködési terv 1982. évi teljesítéséről, s a berlini egyezményben részt vevő szocialista országok által 1982-ben végzett tudományos és műszaki kutatások eredményeiről. A takarékszövetkezetek Békés megyei választmányának tegnap délelőtt a körösladányi vadászházban megtartott ülésén Galambost László, a takarékszövetkezetek megyei választmányának titkárságvezetője értékelte az első fél év mozgalmi és gazdasági munkáját. Beszámolójában hangsúlyozta, hogy a megyében működő tíz központ és 46 kirendeltség a megye 68 településén áll a lakosság szolgálatára. Az ezekben a községekben és a környék lakóhelyein élők 36,7 százaléka tagja a takarékszövetkezeteknek. A lakosság OTP-nél, postán és takarékszövetkezetben elhelyezett betétállománya megközelíti a 6 millió 600 ezer forintot, melyből a takarékszövetkezeti betételhelyezés a félév végén egymillió 545 ezer forintot tett ki. Legnagyobb sikere a kamatozó betétnek van, de sokan helyezik el pénzüket gépkocsinye- remény-betétkönyvben, takaréklevélben és más, többek között átutalási és ifjúsági betétszámlákon. A takarékszövetkezetek több mint húszfajta szolgáltatással állnak a lakosság rendelkezésére. A legnagyobb összeget az idei esztendőben is a felvásárlásokra fizették ki a téeszek megbízásából, mintegy 377 millió 300 ezer forintot a kistermelőknek. Ez az összeg 34,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A kölcsönök közül legnagyobb az érdeklődés a személyi, termelési, az áruvásárlási és az építési kölcsönök iránt. Érdekes, hogy közel 17 millió forintról 22 és fél millió forintra növekedett az építési kölcsönök összege. Az első fél év gazdasági és mozgalmi tevékenységének értékelése után az ÁFÉSZ-ek és a takarékszövetkezetek együttműködéséről, a továbbfejlesztés lehetőségeiről szólt Galambosi László, majd az időszerű kérdések megbeszélése után a választmány az 1984. év első félévi munkatervét határozta meg. —számadó— Kivétel — közérdekből Lapunk nemrégiben tette közzé a megye beruházásainak idei első félévéről szóló jelentést. A tájékoztatóban a legszembetűnőbb talán az, hogy miközben az ország a népgazdaság egyensúlyi helyzetét erősítendő, visszafogja a beruházások ütemét, addig Békésben még a korábbi kedvezőbb időszakra jellemző átlagot is meghaladja a fejlesztések lendülete. Első látásra talán nagyon sokan hajlamosak lennének azt a következtetést levonni az előbbiekből, hogy a vármegye önös érdekeitől indíttatva behunyja szemét a hon gondjai előtt, s bár lakosságának feltétlenül tetsző fejlesztéspolitikával, de mindenképp az országos helyzetet tovább nehezítő, fejlesztési politikát folyta'. Nos, ha csak némiképp is így lenne, akkor se lehetne Békés-Csanád népét az ügyben könnyű szívvel elmarasztalni, miután közismertek azok a különbségek, amelyek fejlettségben e táj, s az ország sikeresebben felvirágoztatott vidékei között az előbbiek rovására halmozódtak fel a történeti idők folyamán. Mindenesetre a beruházásokról szóló tájékoztató arról is felvilágosít, hogy a megyei fejlesztések felfokozottságát nem valamiféle „csakazértis” szellem, vagy az „utolérés” belső kényszere táplálja. A beruházások egy nagyon jelentős hányadát központi akarat indította útjára, mégpedig a napjaikban legfontosabbnak ítélt területeken: a mezőgazdasági termelés eredményességét kiemelkedőn növelő fejlesztések körében, illetve az energiatermelésben. A gáz- és olaj mezők feltárása, termelésbe állítása, valamint a termelésbiztonságot fokozó meliorációs program tehát egyfelől már magyarázatot ad megyénk kivételes beruházási helyzetére. Ehhez társulnak azután olyan fejlesztések többek között, mint amilyen a tájegység bekapcsolása a távhívóhálózatba, amely valóban régi adósságot törleszt, de nem mond ellent annak, hogy a -megye jelen idő szerinti törekvései egybeesnek az országos erőfeszítésekkel. Ezt egyébként a vállalati beruházások is igazolják, miután ezek ugyancsak nem kis részben az energiafelhasználás ésszerűsítését szolgálják, vagy pedig a megyében megtermelt mezőgazda- sági termékek feldolgozásának hatékonyságát növelik. Kivételes helyzetünk tehát közérdekű. (kőváry)