Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-27 / 202. szám

1983. augusztus 27., szombat NÉPÚJSÁG MCYVIIJÍG Ü Hellasz — támaszpontbilincsben Mind a két fél egyformán győzelemről beszélt a görög —amerikai támaszpont-szer­ződés megkötése után. A washingtoni álláspont telje­sen érthető, hiszen hosszas huzavona 'Után végül is to­vábbi öt évig maradhatnak az amerikai rakéták Hellasz földjén, szabadon használ­hatják az amerikai hadiha­jók Görögország kikötőit. Ráadásul 1988 decemberében sem biztos, hogy az ameri­kaiaknak távozniuk kell, mert a megkötött szerződés ezt bizonyos feltételekhez köti. Addig még Görögor­szágban általános parlamenti választásokat fognak tartani, és bár jelenleg a parlament­ben az 1981 októberében ha­talomra került Pánhellén Szocialista Mozgalom (PA- SOK) biztos többséggel ren­delkezik, nincs garancia ar­ra, hogy a szocialisták is­mét ilyen sok szavazatot kapnak. A „NAGY HÁRMAS” A PASOK két évvel ez­előtt azt ígérte, ha kormány­ra kerül, felszámolják az amerikai támaszpontokat Görögországban. A pártvezér Papandreu kilátásba helyez­te még, hogy hazája kilép a NATO katonai szervezetéből és elhagyja a Közös Piacot Is. A „nagy hármasból” száz­százalékosan egyik sem va­lósult meg. A PASOK székházában ma arról beszélnek, hogy az ígé­reteket a realitásokhoz kell igazítani. Kétségtelen tény: Papandreunak nincs könnyű dolga. A néhány belső re­form, intézkedés, valamint a politikai emigránsok hazaté­résének engedélyezése nép­szerűséget hozott, de a kül­politika terén óvatosabbnak kell lennie a szocialista pár­ti miniszterelnöknek. A NATO katonai szárnyából történő kilépés tervét — érthető okokból — eleve ké­sőbbre kellett halasztani, igaz, Papandreu nemegyszer tett olyan kijelentést, hogy Görögországot nem északról — a Varsói Szerződés felől — fenyegeti veszély, hanem keletről, Törökország irá­nyából, egy szövetséges NATO-országból. Ami a közös- piaci tagságot illeti, a PASOK némileg — egyes szocialista vélemények szerint csak időlegesen — módosította álláspontját. Az ország nem lépett ki az EGK-ból, de Görögország mind a mai napig arra tö­rekszik, hogy különmegálla- pgdást kössön Brüsszellel. Nem biztos, hogy ez sikerül, de az athéni különvéleményt mindenesetre minden egyes közös piaci ülésen hangoz­tatják. FELEMÁS MEGOLDÁS A ‘ harmadik kérdésben, úgy tűnik, felemás, kompro­misszumos megoldás szüle­tett. Az amerikaiak nem tá­voznak Görögországból, bár Athénnak a támaszpont-szer­ződésbe sikerült néhány olyan passzust is bevenni, amelyek belpolitikailag ka­matozhatnak. Egyik ezek kö­zül: az amerikai támaszpon­tok személyzetének a jövő évtől megszűnik a területen kívüli státusa. így az ame­rikai katonákat bűncselek­ményeikért görög bíróságok fogják felelősségre vonni. Továbbá Papandreu kikötöt­te, hogy a Görögország te­rületén levő amerikai bázi­sokat nem lehet olyan orszá­gok ellen felhasználni, ame­lyek Athénnal baráti vi­szonyban vannak. Ezenkívül az Egyesült Ál­lamoknak különböző kötele­zettségeket kellett vállalnia Görögországgal szemben. Az egyik ilyen, hogy Washing­ton fenntartja az Athén, il­letve Ankara közötti katonai egyensúlyt.. Görög részről ra­gaszkodtak ahhoz, hogy a jövőben Hellasznak Wa­shington adja meg a Török­országnak szánt katonai tá­mogatás hetven százalékát. Jövőre így ez 500 millió dol­láros amerikai katonai se­gélyt jelent Görögország számára. Mindent összevet­ve: a most megkötött szer­ződés új alapokra helyezi az 1953-ban aláírt görög—ame­rikai katonai megállapo­dást. MEGBÍZHATATLAN SZÖVETSÉGES Ami a történtek nemzet­közi jellegét illeti, Törökor­szág máris tiltakozott az új szerződés Ankarára vonatko­zó passzusai ellen. A jelen­legi török katonai vezetés mindig is visszautasította azt a görög vádat, -mely szerint Ankara fenyegetné NATO- beli szövetségesét. Törökor­szágnak azonban némikép­pen elégtételt adhat, hogy az Egyesült Államok számára Görögország most már való­ban megbízhatatlan szövet­séges. Ez ismételten felérté­keli. Törökországot az ame­rikai stratégák szemében, ami újabb katonai és gazda­sági segélyeket is jelenthet. Ami a görög belpolitikát illeti, Papandreut éles táma­dások érték az amerikaiak­kal kötött kompromisszumos megállapodásért. A balról ér­kező fenntartásokra a jobb­oldal kontrázott. A konzer- vatív erők minden bizonnyal tőkét akarnak kovácsolni Papandreu kompromisszu­mokra hajló politikájából. Valószínű, hogy az eredeti­leg 1985-re tervezett parla­menti választások előcsatá- rozásai már az őszi politikai idényben megkezdődnek. (G. F. P.) Jugoszlávia: az árcsata frontjai Jugoszláviának az árak rendületlen emelkedéséhez már évek óta hozzászokott polgárait is meglepte az, ami július végén történt: az egyéves árbefagyasztás fel­oldása valóságos lavinát indított el, napok alatt több száz termék és szolgáltatás ára, illetve díja ugrott meg. Az „életszínvonal elleni merényletre" — ahogy az egyik újság nevezte — számos magyarázat adható, de a meghatározó okok a jugoszláv gazdaság megbomlott viszonyaiban gyökereznek, amelyeknek az árak csak tükrözői. A gyártók termékeik árának emelésében látják jöve­delmük gyarapításának legegyszerűbb útját — igaz, el­sősorban a behozataltól függő termelők rá is kénysze­rülnek, hogy a jugoszláv nemzeti valuta tetemes de­valválásából fakadó veszteségeiket ily módon fedezzék. De baj van a szabályozás­sal, az árpolitikával is. A kormány egyik alelnöke nemrég őszintén beismerte, hogy évek óta eredményte­lenül próbálkoznak az árak hatékony társadalmi ellen­őrzésének megvalósításával. Az árak kialakításának és betartásuk ellenőrzésének meglehetősen bonyolult rendszere maga is számos kibúvót kínál. Egyebek mel­lett ezzel is magyarázható, hogy például a „befagyasz­tás” egy éve alatt az inflá­ció meghaladta a 30 száza­lékot. A szövetségi szinten hozott — tehát eivileg az egész országra érvényes — döntések megkerülésére ép­pen a mostani áremelési hul­lám szolgált tipikus példá­val. Amikor a liszt árát 18 százalékkal emelték, a Szö­vetségi Árügyi Közösség (ár­hivatal) hiába szögezte le, hogy a kenyér csak ennél kisebb mértékben drágulhat, az áremelés köztársaságon­ként 20—40 százalékot is el­ért. Az „árrobbanás” a kelle­metlen meglepetések mellett egyúttal új jelenségekkel is járt. Éppen a kenyér jogta­lan drágítása után a szak- szervezetek követelésére an­nak árát napokon belül visz- sza kellett állítani az enge­délyezett szintre. A Jugo­szláv Szakszervezeti Szövet­ség Központi Tanácsa indít­ványozta, hogy a még elbí­rálásra váró több mint ezer áremelési kérelmet felülvizs­gálás céljából juttassák visz- sza azok előterjesztőihez, sőt, vizsgálják meg a már vég­rehajtott áremelések gazda­sági indokoltságát is. A kez­deményezést magáévá tette a Jugoszláv Dolgozók Szocia­lista Szövetsége (népfront) és a kormány is. A határozott fellépés egy­részt abból a felismerésből fakad, hogy a mostani ár­emelkedések veszélyeztetik az egész társadalom által alig . pár hete elfogadott hosszú távú gazdaságszilárdító prog­ram megvalósítását. Az. is nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen gyors és nagyarányú drágulás — a kényszerű gaz­dasági-fogyasztói megszigo­rítások által hivatalosan is „beütemezett" átmeneti élet­színvonal-csökkenésen tűi­men ve — immár a lakosság jelentős rétegeinek okoz megélhetési gondokat. A szakszervezetek sürgős szociálpolitikai intézkedése­ket helyeztek kilátásba azok védelmére, akiknek életszín­vonalát leginkább veszélyez­tetik az áremelkedések. Java­solták, hogy a jövőben min­den alapvető élelmiszer ár­emelését, illetve a lakáskölt­ségek drágulását automati­kusan kísérjék kompenzáci­ós szociális intézkedések. Az áremelések által leg­súlyosabban érintett rétegek emberek millióit jelentik. A sajtóban erről közölt adatok szerint Jugoszláviában á munkaviszonyban -levők kö­rülbelül 40 százaléka csak egy jövedelemmel rendelke­zik, s ez a dolgozók felénél nem éri el a 13 000 dináros országos átlagot. Körülbelül 850 000-re tehető azoknak a száma, akik 8000 dinár alatt keresnek, és a mintegy két­millió nyugdíjas 40 százalé­kának 6000 dinárnál kisebb jövedelemből kell megélni. Az állástalanok száma a legutóbbi kimutatás szerint jóval 900 000 felett van, és a veszélyeztetett kategóriába sorolandók a tanuló fiatalok is. Kopreda Dezső moly esélyei lennének a ka­tonai győzelemre. A polgár- háború elhúzódásával azon­ban egyre erősödő amerikai beavatkozással kell számol­niuk. Az értelmetlen véron­tás elkerülésére, nem kato­nai gyengeségük, hanem épp erejük tudatában, s számot­tevő diplomáciai támogatás­sal hátuk mögött ülhetnének tehát a tárgyalóasztalhoz. Az. FMLN—FDR azonban úgy véli, hogy az asztal má­sik oldalán a salvadori báb­kormány mellett a Fehér Ház képviselőinek is ott kel­lene ülniük, méghozzá nem csupán közvetítői minőség­ben, hanem a konfliktus fe­lelős részeseiként. Ráadásul ragaszkodnának pártatlan megfigyelők — például a Contadora-csoport képvise­lőinek —■ részvételéhez a megbeszéléseken. Ez pedig az USA-nak a legkevésbé sincs ínyére. Stone és Zamora találko­zójával mindenesetre meg­történt az első lépés, amely lehetőséget teremthet a pár-, beszéd kibontakozására. Az álláspontok azonban egy­előre meglehetősen különbö­zőek. így könnyen meglehet, hogy a Reagan-kormányzat a diplomáciai tapogatódzást csupán fügefalevélként hasz­nálja, s a tárgyalások előre betervezett kudarcából akar ürügyet teremteni a katonai beavatkozás fokozására. "Elekes Éva Salvador Fügefalevél-taktika Egymást érik a békekez­deményezések a sürgős or­voslást követelő közép-ame­rikai válság rendezésére. Lassan a térségben érdekelt valamennyi fél kifejtette ál­láspontját, ám ezek nemegy­szer áthidalhatatlan távol­ságra esnek egymástól. Ab­ban azonban mindenki egyet­ért, hogy a megoldás egyik kulcskérdése: sikerül-e pár­beszéd útján megbékélést el­érni a jó ideje holtponton veszteglő salvadori polgár- háborúban? Ezért is keltett különös fi­gyelmet a nemrég még alig elképzelhető esemény: Ri­chard Stone, Reagan elnök közép-amerikai különmeg- bízottja legutóbbi ingázása során tárgyalóasztalhoz ült a salvadori ellenzéki erők képviselőjével, Rubén Za- morával. Ezzel Washington gyakorlatilag első ízben 'is­merte el, amit előzőleg kö­römszakadtáig .tagadott: az erőviszonyok Salvadorban olyanok, hogy a felszabadító erők bevonása nélkül elkép­zelhetetlen a politikai kibon­takozás. Más kérdés, hogy a Reagan-kormányzatnak meg­voltak az önös céljai'a köz­vetlen kapfsolatfelvétellel. Az aggodalmaskodó hon­atyák előtt így próbálnak ön­igazolást szerezni a • reakciós salvadori rezsim katonai se­gélyeinek növeléséhez, s az amerikai katonai szakértők számának felemeléséhez. viszonyát az Egyesült Álla­mokkal. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) és a Forradalmi Demokratikus Front (FDR), vagyis az ellenzék katonai és politikai szárnya ezért a ma­nipulált választás helyett egy átfogóbb politikai ren­dezés mellett foglal állást, miközben nem hajlandó fel­függeszteni katonai akcióit sem. Tény, hogy a felszabadító erők lassú, felmorzsoló harc­modorukkal jelentős sikere-, két érnek el. Az FMLN-nek, ha csupán a' kormány kato­nákkal állna szemben, ko­Stone hangsúlyozottan csu­pán közvetítőként lépett fel: arról igyekezvén meggyőzni tárgyalópartnerét, hogy az ellenzéki erők ezúttal vegye­nek részt az eredetileg az év végére beígért választá­sokon. Maguk az érdekeltek ugyanakkor kevés értelmét látják a voksolásnak, A ha­talmat birtokló szélsőjobbol­dal például a teltétel nél­küli fegyverletételhez sze­retné kötni a gerillák bár­miféle bevonását. Erre a fel­szabadító erők — szilárd ka­tonai pozícióik tudatában természetesen nem hajlan­dók. Az ultrák, élükön a „mániákus gyilkos” D’Au- buisson őrnaggyal, az alkot- mányozó gyűlés elnökével, minden módon gáncsolják az új alkotmánytervezet és a választási törvény kidolgo­zását. Ez ugyanis alapköve­telménye lenne a voksolás kiírásának. A halogató takti­ka újabb bizonyítékaként jelentette be a minap az ideiglenes elnök, Álvaro Magana, hogy idén már elő­reláthatólag sem elég idő, sem elég pénz nem áll ren­delkezésre a választások le­bonyolításához. E fejlemény távolról sem lepte meg az ellenzéki cso­portokat, akik a rendkívüli állapot körülményei között amúgy is meglehetősen illu­zórikusnak látják egy „tisz­ta” voksolás megrendezésé­nek esélyét. De ennél is fon­tosabb, hogy véleményük szerint semmiféle realitása nincs olyan megoldásnak, amely felületi reformok mellett érintetlenül hagyja a jelenlegi társadalmi struktú­rát, nem szakít az oligarchia egyeduralmával, nem vet véget a halálbrigádok ga­rázdálkodásának, és. nem he­lyezi új — a szuverenitást és önrendelkezést tiszteletben tartó — alapokra Salvador Stone, a közép-amerikai különmegbízott (középen) Reagan elnök és Shultz külügyminiszter társaságában (Fotó: AP — MTI — KS) A kormánycsapatok egyik egységének parancsnoka egy geril­laellenes bevetés után telefonon tesz jelentést (Foto: UPI — MTI — KS) Amerikai kikepzőtiszt oktatja a salvadori kormányhadsereg katonáit * (Fotó: Der Spiegel — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents