Békés Megyei Népújság, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-26 / 201. szám
* 1983, augusztus 26., péntek SPORT SPORT SPORT XVI. úszó- és vízilabda EB Szovjetunió— Magyarország 12:10 Vermes Hibán ezüstérmes Nemcsak a papíron volt esélyes a világbajnok és világ kupa győztes szovjet vízilabda-válogatott a magyarok ellen, hanem a vízben is bebizonyította, hogy jelenleg a világ legjobb együttese. A magyarok elleni találkozón szoros küzdelemben 12:10-re nyert a szovjet válogatott. Általános vélemény viszont, hogy Rusorán Péter edző együttesének nincs miért szégyenkeznie. Valamennyi játékos fegyelmezetten, nagy erőbedobással játszott, és egészen az utolsó negyedig nyílttá tudta tenni a találkozót. De ahogy az EB több mérkőzésén, most is kitűnően hajrázott a szovjet együttes, ragyogó erőnlétben küzdött és magabiztosan használta ki helyzeteit. A magyarok harcosságát mutatja, hogy a második negyedben még vezettek, s csak később kerekedett felül ellenfelük. Szovjetunió—Magyarország 12:10 (3:3, 3:4, 3:1, 3:2). Ruza József, a szövetség főtitkára röviden így kommentálta a látottakat: sportszerű mérkőzés volt, jól működtek a játékvezetők is, semmi panaszunk nem lehet. Válogatottunk jelenleg erre képes. Itteni össz- mérlegünk igen kedvező, nem csökkentek a dobogós esélyek. További eredmények: Spanyolország—NSZK 8:7 (1:3, 3:1, 2:0, 2:3), Jugoszlávia— Románia 11:8 (2:3, 3:0, 3:3, 3:2). * * * ' A 200 m-es férfi mellúszásban állt rajtkőre a 26 éves Vermes Albán olimpiai ezüstérmes és a legutóbbi EB 4. helyezettje. 100 m-nél 1:07.47 p-cel harmadikként fordult. A második 100-at erősebb tempóban teljesítette, s a nagy meglepetésre elsőként célba érkező 19 esztendős brit Moorhouse mögött a 2. lett. BBK-motocrossverseny Hódmezővásárhelyen Csaknem húsz év után élesztette újra Hódmezővásárhely cross-sportját a HÓDGÉP METRIPOND Sportegyesület. A rövid idő után válogatott versenyzőkkel rendelkező egyesület kapta meg az 1983. évi Béke Barátság Kupa nemzetközi verseny rendezési jogát. Erre az alkalomra épített pálya mintegy 6 ezer köbméter föld megmozgatásával, 12 hektáros területen a nézők kényelmét és ellátását szolgáló berendezésekkel alig három hónap alatt készült el. Az augusztus. 28-án, vasárnap 10 órakor kezdődő versenyen a hét európai szocialista ország és Kuba válogatott csapatai állnak starthoz, 125 és 250 kcm kategóriában, köztük olyan világbajnoki „menők”, mint a bolgár Rangelov és Tbdorov, a szovjet Ovcsinyikov és Kudjakov, a csehszlovák Peter Kovar. A magyar válogatottat többszörös bajnokaink, Németh Kornél, Gyu- rászik László, Borka János képviseli. A vásárhelyi futamot az teszi különösen izgalmassá, hogy ez a verseny a hét fordulóból álló sorozat utolsó fordulója, így a verseny győztesei mellett az 1983. évi BBK bajnokait is ünnepelheti a közönség. Lovaglás Ideális lovagloidőben, szép helyen fekvő, jó pályán rendezte meg a mezőkovácsházi Üj Alkotmány Tsz lovasszakosztálya a Délkelet-Ma- gyarország területi és a Békés megyei lovasbajnokság III. fordulóját. A Békés és Csongrád megye 11 szakosztályának 72 lovasa, 120 lóval, mérte össze tudását, örvendetes, hogy a lovasok és a lovak egyre jobban felnőnek a két nagy szakosztály, a Mezőhegyesi SE és a Hódmezővásárhelyi Főiskola színvonalára. A 2500 néző nem csalódott, látványos és élvezetes vetélkedőt láthatott. Az egyes számokban a következők végeztek az első helyen. Pótló díjlovaglás (megyei): Herczegfalvi Tibor (MSE), Hubertus: n. 1. Könnyű osztályú díjlovaglás (m): Herczegfalvi Tibor, Eroica n. 1. Könnyű osztályú díjlovaglás (területi): No- vák András (Gyula), Kegyenc n. 1. Kezdő lovak díjugratása, 110 cm (m): Novák András, Rita n. 1. Kezdő lovak díjugratása, 110 cm (t): Czurkó Szilárd (Hódmezővásárhely), Kreol n. 1. Kezdő lovasok díjugratása, 110 cm (m): Jován Richard (Oh. Üj Élet Tsz), Affér n. 1. Üttörö díjugratás, 90 cm (m): Jován Richard, Oszkár n. 1., Ifjúsági díjugratás, HO cm (t): Stemmer Béla (Oh. Dózsa Tsz), Klárika n. 1. Ifjúsági díjugratás, 110 cm (m): Törőcsik István (MSE), Héra n. 1. Díjugratás, 120 cm (t): Czurkó Szilárd, Jutka n. 1. Díjugratás, 120 cm (m): Herczegfalvi Tibor, Flórián n. 1. Díjugratás, 120 cm, felnőtt, csaB at (m) : 1. Mezőhegyesi SE. getö, 1800 m (területi, megyei): Pál János (Oh. Üj Elet Tsz). Számun n. 1. Síkverseny, 1800 m (t—m): Virág Imre (Hódmezővásárhelyi ÁFÉSZ), Stúdió n. S\. Felnőtt díjugratás, 130 cm (t): Gyalai Bálint (Hódmezővásárhely), Mohikán n. 1. Felnőtt díjugratás, 130 cm (m): Kárai József (Oh. Dózsa Tsz), Klárika n. 1. Kezdő lovak díjugratása, 110 cm (t): Göttler Vilmos (Oh. Üj Élet Tsz), Járőr n. 1. Kezdő lovak díjugratása, 110 cm (m): Göttler Vilmos, Járőr n. 1. Kezdő lovasok díjugratása, 90 cm (m): Gombár Attila (Oh. Üj Élet Tsz), Csipkebogyó n. 1. Üttörő díjugratás, 90 cm (m): Madácsi Melinda (Mezőhegyesi SE), Skála n. 1. Fogathajtás, négyesfogat (m): Krizsán Sándor (MSE). Fogathajtás, kettesfogat (m): Novota Zoltán (Oh. Béke Tsz). Fogathajtás, kettesfogat (t): Novota Zoltán. Fogathajtás, négyesfogat (t): Kiss Imre (MSE). Ifjúsági egyéni, 120 cm (t): Tóth Emese (Oh. Üj Élet Tsz), Játszma n. 1. Ifjúsági, egyéni, 120 cm (m): Törőcsik István (MSE), Zelma n. 1. Ifjúsági díjugratás, 120 cm, csapat (t): Oh. Üj Élet Tsz. Ifjúsági díjugratás, 120 cm, csapat (m): Oh. Üj. Élet Tsz. Ügető, 2400 m (tenyészdíj): id. Koncsek Ferenc (Oh. Béke Tsz), Edda n. 1. Galopp, 1000 m (m): Pet- rik József (ÁFÉSZ), Lázár n. 1. Galopp, 2400 m (tenyészdíj): Vi- rágh Imre (ÁFÉSZ), Csipetke n. 1. Felnőtt csapat, díjugratás, 120 cm (t): Hódmezővásárhelyi Főiskola. Kitartásos magasugratás (t): Kecskeméti Sándor (Mezőkovácsházi Üj Alkotmány Tsz), Carmen n. 1. Vigaszdíj, 120 cm: Tóth Géza (Oh. Dózsa Tsz), Böbe n. 1. II fiatalok... „Az ifjúság és a sport’’ cíjnmel adta ki a közelmúltban az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Zsíros Mária tanulmányát, amely egy közvélemény-kutatás tapasztalatait összegzi. Mintegy ezer, 14—34 éves fiatalnak tettek fel a sport iránti érdeklődéssel, sportolási szokásokkal kapcsolatos kérdéseket. A kutatás során olyan kérdésekre kerestek választ, mint például: mennyit sportol az ifjúság, milyennek tartja, mennyire ismeri a sportolási lehetőségeket, kit tartanak a sporttal kapcsolatos tennivalók ellátására leginkább hivatottnak, melyek a legkedveltebb sportágak, milyen sporthírek érdeklik a fiatalokat. A kutatás tapasztalatainak összegzéseként megállapították, hogy a megkérdezettek háromnegyede nem sportol. Ezek többsége korábban ugyan edzette testét, de jelenleg egészségi, családi vagy más okok miatt azt abbahagyta. Az átlagnál kevesebben sportolnak a nők, a 18 évesnél idősebbek,_ a fizikai dolgozók közű}. A sportolási lehetőségekről a megkérdezettek nagyobb részének általában kedvező véleménye volt, bár a lehetőségeket azok ismerik jobban, akik maguk is sportolnak. Azoknak a fiataloknak, akiknek van a közvetlen környezetében valamilyen sportolási lehetőség, nem egészen a fele — 48 százaléka — veszi igénybe több-kevesebb rendszerességgel azt. A fiatalok többsége meg van győződve arról, hogy nálunk az ifjúság nagyobb hányada nem sportol. Saját kondícióját a megkérdezettek háromnegyede tartotta megfelelőnek, ugyanakkor saját testsúlyával a válaszolók több mint fele elégedetlen volt: inkább súlytöbbletre, mint súlyhiányra panaszkodtak. A hazai sportélet gondjai közül a tömegsport irányításának tervszerütlensége, az élsportra fordított túlzott anyagi eszközök, a létesítmények, és a megfelelő propagandamunka hiánya foglalkoztatja az ifjúsági közvéleményt. E problémák megoldását csak a kérdezettek egyharmada tartotta az ifjúsági szövetség feladatának. A többség sok-sok egyéb intézmény összehangolt munkájában látja a megoldást. Az ifjúság testedzésének megszervezésére a legtöbben az iskolát, • a sportegyesületeket, az OTSH-t, a tanácsokat, valamint a régi, híres sportolókat tartották a legilletékesebbnek. / ÍS3 Kézilabda Taurus—Újkígyós 31—23 (10—11). NB Il-es bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. Budapest, 190 néző. V.: Búvár, Szalma. Üjkígyós: Árkus — Lócskai 6. Bacsa 5, Skaliczki 2, Oláh, Bán- fi 3, Harangozó 2. Csere: Juhász (kapus), Kolarovszki 5, Medo- varszki. Szőke, Balogh. Edző: Kolarovszki Mihály. Az egyik bajnokesélyes otthonában nagyon jól kezdett a vendég új- kígyósi csapat (18. perc 8—3). A biztos vezetés birtokában védekezésben kiengedtek, továbbá a szerencsével is hadilábon álltak, így az első félidő végére csak egy góllal tudtak fordulni a vendégek. A második játékrészben a Taurus kezdett jobban és a 10. percben átvette a vezetést, s előnyét nemhogy megtartani, de a mérkőzés végéig fokozni tudta. Üjkígyós—Kecskeméti DUTEP 28—18 (11—10). NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés. Űjkigyós, 300 néző. V.: Hegyesi, Járai. Üjkígyós: Árkus — Lócskai 6, Bacsa: 1, Oláh 1, Skaliczki 6, Harangozó 6, Bánfi 8. Csere: Juhász (kapus), Medovarszki, Balogh, Szőke. Edző: Kolarovszki Mihály. A jó képességű DUTÉP- pel szemben — a tabella elején tanyázik — az első félidőben kiegyenlített játék folyt, mely bővelkedett izgalmakban is. A hét közben lejátszott találkozón, a második játékrészben egyértelműen az újkígyósiak játszottak fölényben, s fegyelmezett, lendületes játékkal nyertek. Megyei idényzáró a kajakosoknál Az idény utolsó megyei kajak-kenu versenyét az elmúlt hét végén rendezték meg Szarvason: a Szarvasi FSSC és a Békés megyei Kajak-Kenu Szövetség első ízben írta ki a középiskolások kajak-kenu kupáját. A legjobb eredményt ’ elért közép- iskolás csapatnak a szarvasi Vajda Péter Gimnázium Igazgatósága vándordíját alapított. Az idei első viadalra sajnos kevés középiskolás csapat érkezett, mivel a versenykiírást későbben módosították. A Holt-Körös városi strand előtti szakaszán megrendezett kétnapos versenyen 21 egyesület, köztük a megyei színeket képviselő házigazda Szarvas, a Békésszentandrás és Békés csapatai vettek részt. Szombaton a hosszú-, vasárnap a rövidtáv futamait rendezték meg az idény végi kajak-kenu találkozón, 75 versenyszámban, mintegy 200 sportoló szállt vízre. Megyénk sportolói a következő eredményeket érték el: Hosszútáv. Férfiak. C—1. II—III. o. 10 000 m: 1. Szekeres István (Szarvas), 2. Krajcsovics (Szarvas). MK—1 fiú III., IV. kcs. 2000 m: 1. Pankotai Gábor... 4. Kovács (mindkettő Békés). MK—1 fiú II. kcs. 2000 m: ... 2. Babák, 3. Daláry (mindkettő Békésszentandrás). K—1 ifjúsági bronz, 5000 m: 2. Bállá (Békésszentandrás). C—1 ifjúsági bronz, 5000 m: 1. Pataki Ferenc ... 3. Dómján (mindkettő Békés). C—1 serdülő, 2000 m: ...2. krajcsovics Sz. (Szarvas). K—I serdülő, 2000 m: 1. Pálinkás András (Békésszentandrás), 2. Vára- di (Békés), 3. Vrabovszki (Szarvas). MK—1 leány, III. kcs., 2000 m: I. Medgyesi Nóra, 2. Molnár, (mindkettő Szarvas). Rövidtáv. Férfiak. K—1 II. 0. . 500 m: ...2. Hrncsjár (Békésszentandrás), 3, Baku- la (Szarvas). C—I II. o., 1000 m: 1. Szekeres István (Szarvas). C—1 III. o., 1000 m: 2. Pékár (Szarvas), 3. Guti (Békés). K—1 II. o., 500 m: ...3. Bakula (Szarvas). C—1 II. o., 500 m: 2. Krajcsovics T. (Szarvas). C—I III. o., 500 m: ...3. Pékár (Szarvas). K—2 II. o.,' 500 m: 1. Hrncsjár András, Szatmári Lajos (Békésszentandrás), 2. Kovács, Bakula (Szarvas). C—2 II—III. o., 500 m:. 1. Szekeres István, Krajcsovics Pál (Szarvas). K—4, 500 m: ... 2. Kovács, Nyerges, Bakula, Kiszely (Szarvas), 3. Kiss, Nagy, Makoviczki, Tol-7 di (Békés). C—I III. o„ 500 m: 2. Guti (Békés), 3. Pékár A K—4 férfimezőny. Az 500 méteres versenyszám véghajrája. Másodikként kissé takarva a szarvasi csapat: Kovács Mátyás, Nyerges Miklós, Bakula Pál, Kiszely András összeállításban Ugyancsak célba érkezés, mégpedig a K—2 felnőtt férfi II. osztályú 500 méteres mezőnyé. Itt a Szatmári Lajos— Hrncsjár András békésszentandrási duó bizonyult a legjobbnak, ők vehették át az aranyérmet (Szarvas). Ifjúságiak. C—X arany, 1000 m: ... 3. Kocsor (Békés), 4. Liska (Szarvas). K—2 1000 m, bronz: ...3. Molnár, Opauszki (Békésszentandrás). K—1 bronz, 500 m: ... 2. Kohut (Szarvas). C—1 bronz, 500 m: 1. Dem- jén Csaba fBékés), 2. Patai (Békés). K—4, 500 m: ...3. Molnár, .Opauszki, Pető, Fazekas (Békésszentandrás). C—2 bronz, 500 m: 1. Papp István, Dómján Csaba (Békés). Serdülők. K—1 500 m: 1. Pálinkás András (Békésszentandrás), 2. Váradi (Békés), 3. Farkas (Szarvas). Kép, szöveg: Ambrus György Nagyszalontai és félegyházi siker a kosárlabda Viharsarok Kupán A városi testnevelési és sportfelügyelőség az elmúlt hét végén rendezte meg Békésen a gimnázium és a 3. sz. általános iskola szabadtéri pályáin a hagyományos kosárlabda Viharsarok Kupa tornát. A rendezést zavarta, hogy mindkét tornaterem tatarozás alatt állt és emiatt szabadtéri pályákon kellett lejátszani a mérkőzéseket, amely bizony meg is látszott a színvonalon. A megyei csapatok várakozáson alul szerepeltek, a legjobb eredményt a mezőberényi férficsapat érte el 2. helyezésével. A Kiskunfélegyháza elleni döntő mérkőzésen sokáig egyenlő ellenfele volt a végül győztes félegyházi csapatnak, de a végén biztosan' nyertek a Bács megyeiek. A női csoport mérkőzései közül kiemelkedett a Nagyszalonta—Mezőberény mérkőzés, amelyet már az első fordulóban lejátszottak — végül megérdemelten nyertek a később tornagyőztes román vendégek. Eredmények. Férfiak. Mezőberényi SE—Békési ÁFÉSZ 71:56, Kiskunfélegyházi Lenin SE—Békéscsabai MÁV 73:22, Mezőberényi SE—Békéscsabai MÁV 60:38, Kiskunfélegyháza—Békés 90:39, Békés—Békéscsaba 60:39, Kiskunfélegyháza—Mezőberény 63:39.. A végső sorrend: 1. Kiskunfélegyháza 6 pont, 2. Mezőberényi SE 5, 3. Békési ÁFÉSZ 4, 4. Békéscsabai MÁV 3. Női mérkőzések. A csoport: Kecskeméti SC—Békési ÁFÉSZ , 52:43, Békési ÁFÉSZ—Kazincbarcikai FSC 83:30, Kecskeméti SC—Kazincbarcika 82:26. B csoport: Nagyszalontai AS Métáiul—Monori SE 81:27, Mezőberényi SE—Monor 58:30, Nagyszalonta—Békéscsabai ÁFÉSZ 72:47, Mezőberény— Békéscsaba 62:35, Békéscsaba—Monor 65:46, Nagyszalonta—Mezőberény 52:40. Helyosztók. 5—6, helyért: Békéscsabai ÁFÉSZ—Kazincbarcika 105:20. 3—4. helyért: Mezőberényi SE—Békési ÁFÉSZ 35:25. 1—2. helyért: Nagyszalonta—Kecskemét 52:28. Végeredmény: 1. Nagyszalontai AS Métáiul, 2. Kecskenféti SC ifjúsági, 3. Mezőberényi SE, 4. Békési ÁFÉSZ, 5. Békéscsabai ÁFÉSZ, 6. Kazincbarcikai FSC, 7. Monori SE. Legeredményesebb játékos: Kajári Tünde (Bcs. ÁFÉSZ), Csák László (Kiskunfélegyháza). A versenybizottság különdíját Csuth Irén (Nagyszalonta) és Szu- gyiczki János (Mezőberény) kapták. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés INDEX: 25054 megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Telefon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy ISSN 0133—0055 hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. »