Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-13 / 164. szám

T 1983. július 13., szerda Elutazott a francia miniszterelnök TELEX • BUDAPEST A Belga Flamand Szocia­lista Párt Karéi van Miért elnök vezette küldöttsége, amely az MSZMP Központi Bizottsága meghívására tar­tózkodik hazánkban, tegnap folytatta megbeszéléseit. A küldöttséggel találkozott és szívélyes légkörű vélemény- cserét folytatott Faluvégi Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke és Pozs- gay Imre, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának főtitkára. A belga delegáció kedden délután elutazott ha­zánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Kótai Géza, a KB kül­ügyi osztályának helyettes vezet ője. • GENF A genfi leszerelési bizott­ság keddi teljes ülésén fel­szólalt dr. Kőmives Imre nagykövet, a magyar kül­döttség vezetője. Beszédében utalt arra, hogy a nemzetkö­zi helyzet éleződik. Ennek legfőbb okaként a katonai fölény megszerzésére irányu­ló imperialista törekvéseket jelölte meg. A jelenlegi fe­szült helyzetben nagy jelen­tőségűnek mondotta azokat a kezdeményezéseket, amelye­ket a hét európai- szocialista ország párt- és állami veze­tői terjesztettek elő a közel­múltban Moszkvában meg­tartott tanácskozásuk ered­ményeként. Hangot adott azon reményének, hogy az érintett államok kormányai behatóan tanulmányozni fog­ják a javaslatokat és érdem­ben válaszolnak rájuk. • BUKAREST Nu-olae Ceausescu román elnök, az RKP főtitkára teg­nap afrikai körútra indult, melynek során Etiópiában, Zimbabwéban és Mozambik- ban tesz látogatást. A román elnök útjának állomásain a kétoldalú gazdasági — poli­tikai ' kapcsolatok bővítéséről tárgyal. Románia a három afrikai ország közül eddig csak Etiópiával tartott fenn említésre méltó kereskedel­mi kapcsolatokat. 1981-ben a kétoldalú árucsere értéke 135 millió deviza-lej volt. • ULÁNBÁTOR Afgán—mongol barátság gi és együttműködési szer­ződést írtak alá kedden a mongol fővárosban. Az ok­mányt Jumdzságin Ceden- bal, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bi­zottságának főtitkára, a nagy népi hurál elnökségé­nek elnöke, valamint Bab­rak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának fő­titkára, a forradalmi tanács elnöke írta alá. Ugyanezen a napon kereskedelmi szerző­dést és több más dokumen­tumot is aláírtak Ulánbá­torban a két ország vezetői. • KINSHASA Csádban kedd délelőtt is heves harcok folytak Abésé város közvetlen környékén — közölte Hisszén Habré kormányának tájékoztatási minisztere. A TASZSZ a zairei hírügynökségre hi­vatkozva jelentette, hogy Zaire 1750 katonát és há­rom Mirage vadászbombázót küld Csádba, Hisszén Habré elnök segítésére. A Habré- kormánynak szánt újabb zairei katonai segítségről hétfőn született döntés. Zai­re két héttel ezelőtt már küldött egy 250 fős ejtőer­nyős egységet N’Dzsamena és repülőterének védelmére. • DAMASZKUSZ Szíriában letartóztatták Jasszer Arafat személyi tit­kárát. A Palesztinái Felsza- badítási Szervezet egyik ma­gas rangú illetékese szerint a múlt szombaton vették őrizetbe Mohammad Al- Amerit, aki Arafat egyetlen Szíriában tartózkodó köz­vetlen munkatársa volt az­óta, hogy a PFSZ vezetőjét június végért kiutasították Damaszkuszból. (Folytatás az 1. oldalról) Alain Savary ezután a Művelődési Minisztériumban találkozott Korcsog András művelődési államtitkárral, akivel a francia nyelv ma­gyarországi, illetve a ma­gyar nyelv franciaországi ok­tatásáról, valamint a kultu­rális, tudományos és műsza­ki ösztöndíjasok tanulmány­útjairól tárgyalt. Nagy János külügyi ál­lamtitkár Harris Puisais-sal, a francia külügyminiszter ta­nácsadójával és Bertrand Dufourcq-al, a külügymi­nisztérium európai igazgató­jával a kétoldalú kapcsola­tok és a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdéséről folytatott megbeszélést. A Külkereskedelmi Mi­nisztériumban a két delegá­ció szakértői áttekintették az együttműködésre vonatkozó elvi megállapodások megva­lósításának gyakorlati lehe­tőségeit, konkrét módozatait, egyebek között az elektroni­kai és informatikai berende­zések, mezőgazdasági gépek gyártása és kereskedelme te­rén. A déli órákban a két kor­mányfő vezetésével záró plenáris ülést tartottak az Országház delegációs termé­„Az utolsó centiméterek" még mindig hiányoznak ah­hoz, hogy sikerrel fejeződjék be a madridi találkozó. Mi­közben a tanácskozás titkár­sága már megkezdte a tech­nikai előkészületeket a 35 külügyminiszter fogadására, a keddi teljes ülésen sem si­került kimondani az utolsó szót, továbbra is várat magá­ra a teljes megegyezés. Az 1980 őszétől számított 71. diplomáciai munkahét keddi ülésén a Közös Piac miniszteri tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Görög­ország képviselője a tízek Tegnap este megtartotta ülését az újjáválasztott olasz törvényhozás két háza. A parlamenti képviselők és a szenátorok között ezúttal sok az új arc: némileg megfia­talodtak a honatyák. Ám a gondok nem újkeletűek. Itá­liának mindenekelőtt a kor­mányalakítás hosszúnak ígérkező tárgyalássorozatá­val kell számolnia. Az Olasz Köztársaság ki­lencedik törvényhozási cik­lusának nyitánya tehát már elhangzott. Vastapsot persze nem aratott: az idő előtti választások még inkább ösz- szekuszálták a politikai erő­viszonyokat. Sőt, jogos az aggodalom, hogy a hatékony kormányzás feltételei még annyira sem adottak, mint korábban. A keresztényde­mokrácia látványos vissza­esése, a szocialisták és né- néhány kisebb polgári párt némi térnyerése bizony meg­változtatta az eddigi tárgya­lási pozíciókat. Craxi, a szo­cialisták vezére magának szeretné megkaparintani a miniszterelnöki bársonyszé­ket, viszont a jelentős mér­tékben megerősödött re­publikánusok nem szívesen adják ehhez hozzájárulásu­kat. Ha tehát Rómában ismét az ötpárti formulával óhaj­tanak kísérletezni, minde­Pershing-elökészületek A Pershins—2 középhatótávol­ságú amerikai rakéták nyugat­európai telepítésének előkészüle­tei „az előzetes terveknek meg­felelően, és az érintett orszá­gokkal való teljes együttműkö­désben folynak” — közölte Wa­shingtonban Larry Speakes, a Fehér Ház szóvivője. A szóvivő így cáfolta a The Washington Post szombati cik­két, amely szerint a Pershing- rakéták, bár decemberben az ben. A rendkívül szívélyes, közvetlen hangulatú tanács­kozáson a két tárgyalócso­port tagjai részletesen be­számoltak megbeszéléseik és a szakértői konzultációk eredményeiről. Lázár György és Pierre Mauroy nyugtáz­ta, hogy ezeket az eszmecse­réket is az együttműködés bővítésére való kölcsönös készség és őszinte szándék jellemezte. A gazdasági, ipa­ri, kulturális, oktatási és egyéb kapcsolatok kiszélesí­tését illetően számos konkrét témában közös álláspontot rögzítettek, más kérdésekben a gyakorlati tennivalókról és az együttműködés tovább­építéséről a jövőben még folytatják az egyeztető meg­beszéléseket. A két kor­mányfő egybehangzóan hasz­nosnak. konstruktívnak ítél­te a tárgyalásokat, és kife­jezte meggyőződését, hogy azok kedvező feltételeket, jó alapokat teremtenek a to­vábbi előrelépéshez, a kö­zös munkálkodáshoz, bizta­tást adnak arra, hogy a kap­csolatok bővülése meggyor­sul és gazdagodnak az együttműködés formái. Eh­hez mindkét fél részéről megvan a készség, a szán­dék és az elhatározottság. nevében kifejtette, hogy a máltai küldött által a közel­múltban előterjesztett módo­sító javaslatokat nem fogad­ják el — a Földközi-tenger térségével kapcsolatos indít­ványoknak tehát nincsen esélyük a konszenzusra. Figyelembe véve, hogy a tanácskozás rendkívül közel került a végső megegyezés­hez, a küldöttek úgy döntöt­tek, hogy — az eddigiektől eltérő módon — naponta döntenek a következő ülés­ről. Keddi döntésük értelmé­ben ma teljes üléssel folytat­ja munkáját a madridi ta­lálkozó. nekelőtt a miniszterelnök személye okoz bonyodalma­kat. A meggyengült ke­reszténydemokrácia most jó­val nehezebben tudja aka­ratát érvényesíteni, s szá­molnia kell azzal a ve­széllyel, hogy a szocialisták — ha követeléseiket nem teljesítik — ellenzékbe vo­nulnak, ami együttjárhat a kommunistákhoz fűződő kapcsolataik javulásával. Igaz, a baloldali egység, a két munkáspárt aktív együtt­működése ma még elképzel­hetetlen, Craxi többször is elutasította az OKP által meghirdetett demokratikus alternatíva —• vagyis a ke­reszténydemokrácia nélküli kormányzás — gondolatát. De a szocialistákkal netán kibővülő ellenzék leküzd­hetetlen akadályokat tá­masztana egy leendő kor­mány működése elé. Mindennek tudatában a megfigyelők hosszú és ádáz tárgyalásokra számítanak. S az alkudozásnak legföljebb a közelgő általános nyári va­káció, a ferragosto szabhat határokat. Gyapay Dénes * * * Az olasz szenátus elnökévé kedden este Francesco Cossiga kereszténydemokrata politikust, a képviselőház elnökévé pedig a kommunista Nilde Jottit válasz­tották meg. NSZK-ba érkeznek, csak a jövő év márciusában lesznek műkö­dőképesek. Ezt a lap szerint egy korábbi amerikai—nyugatnémet megálla­podás tenné szükségessé. Esze­rint egyidőben kezdenék meg a robotrepülögépek Szicíliába, il­letve a Pershingek NSZK-ba va­ló telepítését. Az amerikai légi­erők minisztere tavasszal a kép­viselőház egy albizottságában úgy foglalt állást, hogy a szicí­liai Comisóba telepítendő robot- repülőgépek csak jövő március­ban lesznek indításra készek. Pierre Mauroy meghívta Franciaországba Lázár Györ­gyöt; aki a meghívást elfo­gadta. Pierre Mauroy, a Francia Köztársaság miniszterelnö­ke. aki Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének meghívására háromnapos hi­vatalos látogatáson tartózko­dott hazánkban, kedden, ko­ra délután elutazott Buda­pestről. A Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen búcsúztatták a francia kormányfőt és kísé­retét. A magyar és a francia zászlókkal díszített légikikö­tő betonján csapatzászlóval felsorakozott a magyar nép­hadsereg díszszázada: A búcsúztatáson megjelent Lázár György, Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Várkonyi Pé­ter külügyminiszter, Veress Péter külkereskedelmi mi­niszter, Bényi József, hazánk párizsi nagykövete, valamint politikai és gazdasági éle­tünk több más vezető sze­mélyisége. * * * Pierre Mauroy miniszter- elnök és kísérete kedden dél­után visszaérkezett budapesti látogatásáról Párizsba. lerzy Úrban sajtóértekezlete A szükségállapot további sorsa volt az egyik fő téma Jerzy Urban lengyel kor­mányszóvivő szokásos keddi nemzetközi sajtóértekezletén. Mint a szóvivő kérdések­re válaszolva elmondta, a kormány kedvezően fogadta a Hazafias Nemzeti Űjjászü- letési Mozgalom (PRON) felhívását a szükségállapot megszüntetésére, és az ille­tékes államhatalmi szervek intenzíven tanulmányozzák a megoldás módozatait. Ar­ról azonban ma még korai lenne beszélni, hogy konkré­tan mi- és mikor történik ebben az ügyben. Egyelőre csak a döntéshozatali me­chanizmus ismeretes: elő­ször a Nemzeti Megmen­tés Katonai Tanácsának (WRON) kell megtárgyalnia a kérdést, majd a kormány állásfoglalása, a továbbiak­ban pedig az államtanács döntése szükséges, és ez ke­rül megfelelő időben a szejm elé. A szóvivő igen nyomatéko­san cáfolta nyugati tudósí­tóknak azokat az „értesülé­seit”, amelyek szerint a pá­pának a közelmúltban Len­gyelországban tett látoga­tása során valamiféle bizal­mas megállapodás jött volna létre Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok és II. Já­nos Pál között. Ezzel kap­csolatban teljes képtelenség­nek nevezte egyes nyugati tömegtájékoztató eszközök­nek azt a híresztelését, hogy a katolikus egyház égisze alatt valamiféle „keresztény szakszervezetek” jönnének létre Lengyelországban. A kormányszóvivő a len­gyel—amerikai viszonnyal is foglalkozott annak tükré­ben, hogy az utóbbi időben a washingtoni kormányzat részéről békülékenyebb hangvételű nyilatkozatok ta­pasztalhatók. Urbán rámutatott arra, hogy a lengyel—amerikai kapcsolatok alakulása nem független a globális kelet- nyugati viszony fejleményei­től, majd kijelentette: Len­gyelország és az Egyesült Államok között a kapcsola­tok normalizálásának alap- feltétele az, hogy Washing­ton részéről hagyjanak fel az „Amerika hangja” és a „Szabad Európa” rádió út­ján az országra zúdúló pro­paganda-agresszióval. A szó­vivő közölte, hogy ha ameri­kai részről a lengyel bel- ügyekbe való beavatkozás szándékától mentes lépések történnének, akkor azokra Varsó természetesen meg­felelő módon reagálni fog. Madrid várja a külügyminisztereket Nyitány — vastaps nélkül HÍREK HÍREK HÍREK MA: JENŐ NAPJA A Nap kél 5.00 — nyugszik 20.40 órakor A Hold kél 8.20 —nyugszik 23.04 órakor ÉVFORDULÓ Százkilcncven évvel ez­előtt, 1793. július 13-án halt meg — 49 éves korában — Jean-Paul Marat, svájci szü­letésű francia forradalmár, orvos, újságíró. — MEGYÉNK ipari szövet­kezetei mintegy 17 ezer mun­kást foglalkoztatnak. A szö­vetkezetek termékeik csak­nem 30 százalékát külföldi piacokon értékesítik. Az el­múlt esztendőben jelentősen növelte exportját az Oroshá­zi Kazángyártó és Építőipa­ri, valamint a Szarvasi Vas-, Fémipari Szövetkezet. A könnyűipar legnagyobb mennyiségű exportját az Endrődi Cipész Szövetkezet bonyolította le. — ŰJ TEJHÜTŐ berende­zések vizsgáznak a forró kánikulai napokban Szolnok megye mezőgazdasági nagy­üzemeiben. A készülékeket a mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz ipari műhelyé­ben gyártották- A berende­zés a fejéstől számított egy­két óra alatt hűti öt-nyolc fokra a tejet, ami az eddig alkalmazott készülékekkel hat-nyolc órát vett igénybe. Egy készülék napi kétszeri fejéssel 6 ezer liter tej hű­tésére képes. — MISS UNIVERZUM. A 19 éves új-zélandi Lorraine Eli­zabeth Downes nyerte a vi­lágszépének járó „Miss uni­verzum 1983” kitüntető cí­met. Az aucklandi születésű manökent 80 ország szépség­királynője közül választotta ki a zsűri hétfőn az egyesült államokbeli St. Luisban. Az őzszemű szőke szépség ju­talma több mint 150 ezer dollár. — GÉPELTÉRÍTÉSI KÍSÉR­LET. Az Aeroflot szovjet lé­gitársaság Moszkva és Tallin közötti járatán július elején két személy robbantással fe­nyegetőzve megpróbálta ha­talmába keríteni és a Szov­jetunió határain túlra térí­teni a repülőgépet. A TASZSZ hírügynökség ked­di jelentése szerint a sze­mélyzet és az utasok hatá­rozott fellépéssel megakadá­lyozták a gép eltérítését. Az egyik bűnöző életét vesztet­te, a másikat letartóztatták. A személyzet tagjai és az utasok közül senki sem sé­rült meg. Hírügyeletünk telefonszáma: Borult idő Várható időjárás ma estig: már csak időnként növekszik meg erősen a felhőzet, de zá­porra, zivatarra továbbra is szá­mítani kell. A megélénkülő északnyugati, északi szél első­sorban a Dunántúlon erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között alakul. — ZRENJANINBAN (Nagy- becskerek) és több közbenső település állomásán nemrég rendezvényeket tartottak ab­ból az alkalomból, hogy 100 évvel ezelőtt adták át ren­deltetésének a Kikinda— Zrenjanin vasútvonalat. Az építkezések 1882-ben kezdőd­tek el, és a következő év júliusában már megindult a forgalom. Az évforduló al­kalmából különvonat is in­dult Kikindáról Békéscsaba testvérvárosába, Zrenjanin- ba. — A MURONYI Lenin Tsz- ben tegnap, kedden 700 hek­táron befejezték a búza ara­tását. A közös gazdaság dol­gozói jól haladnak a búza­tarló megművelésével. — A KUNSÁG Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat jelentős mértékben segíti megyénk lakosságának zavartalanabb ellátását. Bé­késcsabai és orosházi fiókok második negyedévi forgalma nagyobb volt, mint az el­múlt év hasonló időszaká­ban. — A SZEGHALOM MEL­LETT fekvő Várhelyen a kö­zelmúltban zárta be kapuit az ifjúmunkások és fiatalok járási olvasó-múvelödési tá­bora. A résztvevők egy cso­portja értékes játszótéri be­rendezéseket készített. Ezek elhelyezéséről későbbi idő­pontban döntenek az illeté­kesek. — REPÜLÉS KÖZBEN ki­nyílt egy egyiptomi repülő­gép vészkijárata, és a légör­vény kisodort a gépből egy férfit. A repülőgép — 47 utassal a fedélzetén — mint­egy 1500 méter magasságban haladt a Szuezi-öböl he­gyekkel borított nyugati partja fölött, amikor a sze­rencsétlenség bekövetkezett. Az ajtó felpattanása után az utastérben pánik támadt, és a pilóta kénytelen volt sür­gősen visszafordítani a gé­pet. Néhány perc múlva si­került leszállnia és riasztani a mentőket, akik később megtalálták a kizuhant férfi ingét és nadrágját, holttestét azonban nem. 27-360 Időjárás-előrejelzés a Tiszántúlra Július 13-tól meleg lesz az idő, de gyakran megnövekszik a felhőzet és több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki.' Néhány helyen jégeső is valószínű. Annak ellenére, hogy a záporok egy-egy helyen jelentős csapadékot hozhatnak, az ország nagy részén továbbra is száraz marad a talaj. A talaj nedvességtartalma a továbbiakban 30—40 százalék kö­zött várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között alakul. A hét végén szárazabbra fordul az idő és a több napsütés hatására 30—32 fokig melegszik fel a levegő. A minimumhőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents