Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
Jubilál a szegedi szabadtéri színpad Csupa neves számöt jegyezhetnek fel az idén a Szegedi Szabadtéri Játékok statisztikusai. Az ország legnagyobb nyári színháza rendszeresen 50 esztendeje működik; 1983-ban tartja a felszabadulás utáni 25. szezonját. A július 22-én nyitó előadássorozaton köszöntik a felújítás utáni évadok kétmilliomodik nézőjét. Talán Juhász Gyula, Hont Ferenc sem gondolta, hogy ötletük ilyen sikeresen valósul meg. A költő és a színházi szakember az 1920-as évek végétől a Délmagyar- ország című lapban egymástól függetlenül szorgalmazták az európai kultúrfeszti- válokéhoz hasonló rendezvénysorozatot. Szeged mellett kedvező klímája, földrajzi fekvése, a kor viszonyaihoz képest korszerű infrastruktúrája szólt. Alkalmi és állandó színtársulatok korábban is rendeztek előadásokat szabad ege alatt — az időjárás engedélyével. A Szegedi Szabadtéri Játékok 1933-ban Madách Az ember tragédiája című drámájával kezdte pályafutását. Az akkori előadás rendezője Hont Ferenc volt, Évát Tökös Anna, Ádámot Lehotay Árpád, Lucifert Táray Ferenc játszotta. A drámai műveket hamarosan zenés darabok követték. A Parasztbecsület 1935-ös bemutatóját a zeneszerző Mascagni is megtekintette. 1936-ban a János vitézt, 1937-ben a Háry Jánost, 1938-ban az Aidát és a Turandot-ot láthatta a közönség. A játékok sikere, népszerűsége azonban (a nosztalgikus emlékeket cáfolva) elmaradt a maiakétól. A szabadtéri játékok két évtizedig csak az egykori nézők emlékezetében élt. A szegediek-még a háborút követő romeltakarítás közben is' emlegették a feledhetetlen előadásokat. Balázs Béla 1946-ban szívesen felújította volna az ünnepi játékokat, de ez a terv akkoriban csak álom lehetett. Megvalósítására reálisan 1957-től lehetett számítani. A lebontott Kossuth-híd vasszerkezete a mai nézőtér tartóváza, a Dunán Jugoszláviába, onnan a Tiszán került vissza Szegedre. A városi tanácsnál arról döntöttek, hogy a játékokhoz ezentúl kulturális programok: kiállítások, hangversenyek, tudományos konferenciák kapcsolódnak. A felújított fesztivál 1959. július 25- én Erkel Hunyadi László operájával nyitott. A 24 év alatt mintegy 70 színpadi alkotást mutatott be a szabadtéri színpad, köztük két ősbemutatót: Farkas Vid- róczkiját, és Páskándi Kálmán királyát. A művek többsége csak egy-egy nyáron került műsorra. Négy-öt darab (János vitéz, Háry Jár nos, Bánk bán, Hunyadi László) viszont rendszeresen ismétlődik. A Dóm téri színpadon 1959 óta 19 külföldi együttes, 82 külföldi szólista, 122 hazai énekes és 325 színész lépett fel. A magyar színházi életnek talán nincs olyan kiválósága, aki legalább egy nyáron ne szerepelt volna a játékokon. Ennek ellenére a szegedi fesztivál mégsem lett olyan országos és nemzetközi rangú, világszerte ismert, egyedülállóan magas színvonalú, mint amilyennek az 1959-es újrainduláskor elképzelték. Mint kiderült, a tervek megelőzték a realitásokat. A Szegedi Szabadtéri Játékok nem tudott a gombamód szaporodó nyári rendezvények közül elsőbbséget élvezni. A gazdasági, a kulturális érdekek inkább egy sokszínű, pezsgő, nyári színházi kavalkád, mintsem egy kiemelt, reprezentatív intézmény támogatása mellett szóltak. Ettől függetlenül az idén Szegedre érkező érdekes látványosságok' közül válogathat a szabadtérin. A kínálat: Madách: Az ember tragédiája; Kodály: Háry János; Erkel: Hunyadi László, a Le- ningrádi Balett vendégjátéka és a Nemzetközi Szakszervezeti Néptánc Fesztivál gálaestje. A jubileumi évad az elmúlt fél évszázad méltó folytatásának ígérkezik. Horváth Kálmán Mese Rákféreg királyfiról és arról, aki elmondja —: Egyszer volt, hol nem, volt egy szegény ember meg egy szegény asszony. Hát, azoknak sose nem volt gye- rekiik. Búsultak is, hát mi lesz mivélünk, nekünk egy gyermekünk nincsen. Mondta is az asszony. Nem bánnám, ha annyi volna csak, mint egy kis rákféreg. Lett is. Odapattant az asztalra! Édesanyám itt vagyok ... Ülünk a félhomályban. A homályos ablaküveggel, s a sűrű cigarettafüsttel elszántan küzdenek a befelé igyekvő fénysugarak. A macskák egykedvűen hunyorognak elő a sparhelt alól. A fekete kutya néha bejön, végigmustrál minket, aztán mikor látja, hogy buzgolko- dása jutalma ezúttal csak a „takarodj”, farkát behúzva végleg eloldalog. Sokszor rányitják a kaput az unokák. Hogy hány van? „Látja, még össze sem tudom számolni! A fiamnak négy, a lányomnak meg 5 gyereke van. Azoknak is van már vagy 9 unokájuk. Jó gyerek mind, haragszanak is, hogy rám van ez a nehéz teher, miért nem megyek inkább hozzájuk. De én már csak így, magamban szeretek. Pedig mondják, hogy adnak a kertből, jószágot is tarthatok, de hát csak itt, a magunk építette kunyhóban érzem én jól magam.” Nem igen tud aludni — panaszkodik —, nem szedhet mindig altatót. Esténként rongyból szőnyeget készít, aztán eladja, jól jön az a nyugdíj-kiegészítés. Reggel? Ellátja az aprócska malacot, vet valamit a tyúkoknak, „úgy elbeszélgetek velük, mint a gyerekekkel”. Aztán a kertben dolgozgat, amíg bírja a fájós lába, meg a szíve. „Nem csoda, hiszen mindig nagyon nehéz- volt az életem ... Nagyváradról kerültünk Nagykerekibe anyámmal. Apám a háborúban maradt, anya meg majd megszakadt, hogy nekünk, hármunknak jusson valami enni. Nem voltam 13 éves, mikor megszöktem otthonról, és mentem markot szedni, hogy segítsek az enyéimen. Arattam, kapáltam, géphez jártam . .. Aztán 17 évesen, vagy hogy, idejöttem Gesztre az urammal, aki hamarosan elhalt a háborúban. Aztán meghótt a második uram is, itt maradtam két gyerekkel egyedül. Eljártam a grófnéhoz dolgozni, hogy legyen mit enni. Dolgoztunk, míg csak láttunk, ha holdvilág volt odakint, még éjszaka is. A grófné kérte tőlem a gyerekeket, mondta, hogy kitaníttatja mindkettőt: inkább a két karomat vágja le, azt válaszoltam. Nem is kellett az én gyerekeimet menhely- be adni. Mindig volt számukra egy szelet kenyér. Előbb vályogot vetettünk az urammal, aztán dolgoztam, amit tudtam. Mennyit mostam a teknőben a csendőrök komisz, vastag ruháját. Egy kila zsírért, vagy egy kila szalonnáért meszeltem ...” Elnyomja félig szívott cigarettáját — elteszi későbbre a többit, aztán nehézkesen feláll hogy odébb húzza a főzővizet a sparheltón. „A moslékhoz kell” — veti oda... — Na, hol hagytam el? Mondja a rákféreg. Édesanyám, menjék a királyho, hogy kérje meg a. lányát. . . Itt ez a pogácsa, lökje a kutyák elé. így is lett ■ ■. így ment az háromszor, nem mondom végig, mert nagyon hosszú lenne. Az első ezüst-, aztán arany- és gyémántpogácsa volt. El is hívta a királylányt magához, olyan kunyhója lehetett, mint az enyém . .. Emlékei, ahogy a mesét mondja, valahol nagyon-na- gyon messze járnak, gyermekkorát, a nagykereki napokat éli át ismét, mikor ebédjéből a legfinomabb falatokat tette félre, vagy egy kevés kenyeret, ha sütött az anyja. Aztán mikor tehette, usgyi László Gyulához, vitte a finom falatokat is, csak meséljen. „Nagy mesekirály volt a Gyula bácsi. Volt, hogy 40-en is összejöttünk nála. Akinek nem jutott hely, a földre ült, úgy hallgatta a mesét. Ezt a rákféreg királyfit,, ezt különösen szerettem... — A királylány megtudta, ki is az 'ő ura, hogy nem is rákféreg ... „Három napot bírjál ki, ne áruljál el” — mondta az. De az apja karddal akarta levágni a fejét. A királylány akkor már terhes volt. Elárulta, hogy az ura királyfi. „Na, ezt a gyermeket akkor szüld meg, mikor 12 év múlva a kezemet háromszor végighúzom a hasad felett — ezzel ment el a királyfi ... s Csendesen csordogál a hajdan halott történet patakja. Olykor megpihen, visszatér a mába. Hogy néha fullad, meg hogy venné már a fát télire, de nem kap fuvarost. A tető is beázik, azt is meg kellene csinálni... „Voltak már nálam levenjii a meséket. Le is írnám én, de nem ismerem a betűket. Szóval jöttek Csabáról is, hogy meséljek a magnóra, máskor meg bevittek Gyulára. Kávé, cigaretta, jaffa. Mind oda volt készítve, nekem. Mégsem ment. Nagyon fulladtam a melegtől, az volt a baj...” — ... Aztán a királyfi, a felesége, meg a két gyerek, Sándor, meg Józsika hazamentek. Máma is élnek, ha meg nem haltak ... Mikor kikísér minket, még utánunk szól. Jöjjenek máskor is, tudok még sok történetet! Tudják a címemet! Horváth Irma, Geszt... Nagy Ágnes Fotó: Gál Edit Debreceni dzsessznapok A debreceni dzsessznapok hagyományos eseménysorozatát az idén július 13. és 17. között rendezi meg a Magyar Rádió és a debreceni Kölcsey Ferenc Művelődési Központ. A bemutatók színhelye: a városi sportcsarnok, az Arany Bika szálló Bartók terme, a művelődési központ színházterme és a nagyerdei szabadtéri színpad. A rendezők a hazai dzsesszmuzsikusokon kívül számos' külföldi szólistát és együttest várnak Debrecenbe. A nyitó hangversenyt július 13-án este 7 órakor a Kölcsey Művelődési Központban tartják, ahol a Pege kvartettet, Szabados György, illetve Balogh Gyula zongoraszólóját, a Kaszakő együttes, valamint a Horváth Péter-triót hallgathatja a közönség. A nemzetközi mezőnyből kiemelkedik az amerikai Jack Dejonette * együttese, az ugyancsak- USA-beli Oregon együttes, az NDK-beli Pet- rowski trió,- az NSZK-ból érkező Toto Blanke, a Magyarországon rendkívül népszerű lengyel dzsesszmuzsikus, Zbignievv Namyslowski, illetve a norvég Jan Garba- rek kvartett és a japán Aki Takase-duó. A debreceni dzsessznapok programja július 17-én, vasárnap a nagyerdei szabadtéri színpadon fejeződik be. Ballada a kút A titkok és a rejtett ösz- szefüggések felé vezető utak apró megfigyelhetőségekkel kikövezettek. A művész bármilyen pontosan, újszerűén, és bármekkora mennyiségben figyeli-figyelteti meg velünk az életet, ha titkokig nem vezet el bennünket, összefüggések felismerésére nem szuggerál, csak félmunkát végez. Tíz fiatal szlovák író 16 elbeszélése jelent meg a Modern Könyvtár Ballada a kút vízéről kötetében. Mint minden hasonló antológia, a tematikus és stilisztikai gazdagság mellett ez sem kerülhette el az egyenetlenség buktatóit. Ám az alkotók némelyike igazolja' a vállalkozás jogosságát, és elvezet bennünket a titkok birodalmába. Sorban haladva a novellákon Józef Puskás két írásánál érezzük először, hogy ezzel az íróval még- biztosan találkozunk. Puskás Az igazmondó halban olyan nehéz filozófiai és lélektani kérdésekbe sodorja bele olvasóit, amelyekbe a művészet rafinált eszközei nélkül ritkán van alkalma és kedve betekinteni bárkinek is. Átlagos emberek átlagos örömein, bánatain keresztül egy szinte „piti” törénetet ismerünk meg. A főszereplő „kisember” érzelmeinek fékezhetetlen hullámzása mégis magával ragad bennünket. Mert az ember a legjelentéktelenebbnek tűnő helyzetben is megméretik, s néha a legváratlanabb pillanatban kénytelen szembenézni önmagával. Ahogy egy ujjnyi tükörbe az egész világ belefér, csak az észlelés szögén kell változtatni, úgy férünk bele minden apró cáelekedetünkbe mi halandók, s úgy akarjuk megvalósítani önmagunkat, mélyünkben lapuló vágyainkat, hirtelen mániákussá gerjedve. Ebben a novellában a jelképek erdején át jutunk a titkokig, míg Puskás A határ című munkája látszólag fordított módszerrel épül. A főhős a titkok falát ostromolja fiatalos kíváncsiággal és érzékeny túl- érettséggel, hogy aztán elmenekülhessünk az élethalál veszélyzónájából az érzékek gondtalan felszaba- dultságába. Külön említést érdemel az elbeszélés nyél- vi gazdagsága, zeneisége. A kötet érdekes színfoltja Dusán Dusek egyik elbeszélése: A nagymama életrajza. A szerzőnél az egyszerű mondat jelenti a stílust, a mondandó legcélszerűbb formába öntését. Remek játék és érdekes rendszer, ahogy a látás, az érzékelés és az emlékezés furcsa szelekcióján keresztül megismerkedünk egy sorssal. Ábrázolásmódja egyszerre tárgyilagos és költői. Milan Zelinka Apró hó- pehelyvirágok című elbeszélése hidegnek, elvontnak látszó ötlettel indul, és észrevétlenül válik egy érző ember vallomásává arról, hogy milyen kevés elég a boldogsághoz. Nagy kár, hogy Julius Balco, aki a legegzotiku- sabb történetet írta, nem számolt egy alaptörvénnyel: ha egy idegen világot akar valaki megismertetni, akkor kerülni kell az érzelemzavaró önkényeskedéseket, követhetetlenségeket. Így a lélegzetvisszafojtott olvasást megszakítja az erőltetett gondolkodás, sőt a visz- szalapozás, és kívül maradunk az ősi törvények és ösztönök által hajtott történet forgatagán. Még egy novelláról kell írnom, a címadóról. Stanis- lav Rakás valóban balladát írt. Zengő szavakkal írta meg néhány ember mérhetetlen szenvedését. A kriminek is elsőrangú lélektani dráma végig fogva tartja az olvasót. Rakús rávezet bennünket Józef Gomboj ere- 'dendq bűnére. Ez minden elkövetkezendő szörnyűségnek, s a végső kitaszítottságnak forrása. Rakús olyan titkokhoz vezet el bennünket, amit tudunk, még ha tudomást nem is veszünk róla. A többi szerző birkózása önnönmagával csak rész- eredményekre . vezetett. Megfigyeléseik értékesek, művésziek, de a titkok kapuján innen maradtak. Példáért nem kell messze menniük. U. T. Esztergomi histórlások Július^ 15—17-e között szervezi meg — immár ötödször — az esztergomi idegenforgalmi hivatal, a városi tanács és a közép-dunavidéki intéző bizottság az „Esztergomi históriások” című zenei, irodalmi bemutatássorozatot, a Duna-kanyar egyik legrangosabb idegenforgalmi rendezvényét. Neves hazai és külföldi együttesek, szólisták „tudósítanak” a zene és az irodalom nyelvén a XVI—XVII. századból. Az első napon, pénteken a „Török kultúra hagyományai Magyarországon, Moldvában és Törökországban,, címmel ad műsort az ez alkalommal török hangszereken játszó Bakfark Bálint lant trió és a Kecskés együttes. Szombaton a székelyudvarhelyi Venyige együttes régi zenei és folklórműsorában gyönyörködhetnek az érdeklődők. Vasárnap annak emlékére, hogy Sobieski János lengyel király 300 évvel ezelőtt szabadította fel Esztergom várát, magyar—lengyel estet rendeznek. A zenés irodalmi műsorok mindhárom napon 19.30 órakor kezdődnek a királyi vár szabadtéri színpadán, rossz idő esetén a városi művelődési központban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az Esztergomi históriások műsoraihoz kapcsolódó lemezeket árusít a helyszínen. MOZI ________________ I I kétkedés passiója A Jézus Krisztus Szupersztár zeneszerzője a klasszikus operaszerzők eszköztárával felszerelkezetten ír rockoperát, ráadásul olyan minden-háj jal-megkenten, hogy az áriák dallamát dú- dolhatatlanná roncsolja. Így fejünkben ott motoszkál sok-sok zenei motívum a Supersztárból, kívánjuk az újrahallást, de egy sornál többet nem vállal bizonytalankodó szánk. Webber zenéje néha napsugaras, felszabadult, világmegváltó, máskor titokzatos, zord, túl- világi, de mindenkor borzongató, lélekbemaró. tim Rice szövegkönyvét hívhatnánk Júdás evangéliumának is. Júdás kétkedő töprengése vezeti be a művet, s a rendező Norman Jewison a kétkedést emeli filmje fő gondolatává. Nemcsak Judás, de Jézus is kétkedésektől őrlődik. Bizonytalan a dolgában a másik oldal, a hatalom is: Kajafás éppúgy döntésképtelen, mint Pilátus. A nép pedig kételyein keresztül machinálha- tó.' Mert a nép számára egy valami meggyőző: a pusztulás. Abból tud tanulni ide- ig-óráig, s a pusztulásnak szokott emléket állítani. Jewison még egy ponton erősítette fel Rice librettóját. Az eredeti szövegek mai kiszólásait, nyelvezetét kevésnek érezte. A Jézusmonda minden eleme ugyanis nemcsak egy-egy történet, de szimbólum is. Mintha attól tartott volna, hogy • az aktualizálgatás megfosztja a történetet gazdag szimbolikájától. Ezért találta ki a keretjátékot, a mai színészgroup érkezését és felkészülését a nyitány alatt, s elvonulását a záróakkordokra. Megpróbálja monumentális figyelmeztetéssé formálni az operát. Érzi, ha a Megváltóval foglalkozik egy művész, az fontosat kell, hogy mondjon. Korunkat megállíthatatlanul pusztulónak látja, s vállaltan pop(uláris) módján erre figyelmeztet. Letűnt bi-* rodalmak romjai adják a díszletet, de vigyázzunk, nehogy valaki a mostani birodalmak romjain kutassa a mi pusztulásunk előzményeit. Hogy miért nem igazán nagy film a Szupersztár minden rettentően profi értéke ellenére sem? Tán mert hiányzik belőle valami plussz, amitől lenyűgözve süppednénk székünkbe, s ami felejthetetlen maradna. Jól megcsinált munka, de nem remekmű. A színészek elsősorban kétkedéseiket fogalmazzák meg páratlan kiforrott eszközökkel. Külön kiemelkedik a Júdást alakító Carl Anderson. Sajátos mozgás- kultúrájával egyszerre volt a XX. századi őrlődő ember, és történelem előtti (vagy utáni), rettegő ösztönlény. Az operatőr, Duglas Slo- combe a szépségkeresés és a giccsel kacérkodás érzékeny egyensúlyát mesterien találja meg. Igaz, ismételgetései, képváltozásai néha unalmasak. Az viszont érthetetlen, miért ilyen halk a zene? A rokcoperának lételeme és stílusa a hangerő. Ez ügyben nincs helye finnyáskodásnak, s a színészek dinamikus játéka is kívánja a hangerőt. Ha a film ilyen halk, az megmagyarázhatatlan alkotói tévedés, ha azonban magyarországi vagy békéscsabai önkény áldozata lett a hangerő, akkor ezen sürgősen segíteni kell, hiszen eredeti hatásának töredékét sem éri el így a Szupersztár. Ungár Tamás
