Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-06 / 158. szám

1983. július 6., szerda Szomszédolás Aulukülcsónzcs a megyé­ben. Hajdú-Biharban három helyen — egy debreceni és két hajdúszoboszlói vállalat­nál — bérelhető személyau­tó. Havonta az igényektől függően 15—25 autót adnak kölcsön. Az elmúlt esztendő­ben 2,8 millió forintos for­galmat bonyolítottak le és mintegy 11 ezer dollárnyi bevételt inkasszáltak. A ma­gyar állampolgárok a Lada- család tagjai közül választ­hatnak. Egy Lada 1200-as napi díja 220 forint, és eh­hez kilométerenként 2 forint 20 fillért számolnak. A La­da 1500-as 300 forintba ke­rül naponta, és kilométeren­ként 3 forint. A hosszabb ideig tartó használat termé­szetesen olcsóbb. Akinek pénze van a nem éppen ol­csó díjakat kifizetni, köny- nyen, kényelmesen juthat kölcsönautóhoz. Sérülések, erőnléti és mo­rális gondok. A DMVSC lab­darúgócsapatának az NB I-ből való kiesésének okai­ról nyilatkozik Milbik Kál­mán ügyvezető elnök. Az új­ságíró kérdésére, hogy ki mi­ben felelős a csapat kiesésé­ért, így felel: „A vezető ed­ző azért, mert elsősorban pe­dagógiailag, pszichológiailag nem mindig tudta ráhangolni a csapatot a feladatokra. Fe­lelős azért is, mert abból in­dult ki, hogy egy profi fut­ballistának felelni kell tud­ni önmagáért. Ügy kell él­nie, högy az edzéseken, mér­kőzéseken 100 százalékot tudjon produkálni. Ügy tű­nik, ebben túlértékelte a fiú­kat. Nem vette észre Kovács Ferenc azt sem, hogy a csa­pat tavasszal már nem volt mellette. A vezetés jelzéseit nem kis önbizalommal fi­gyelmen kívül hagyta. Egyé­nileg pedig jóval kevesebbet foglalkozott már a játéko­sokkal. mint az első két év­ben.” csomgííd ff V n V “STl"» » nIKLAr Nyomják a maszekot? A címben feltett kérdésre kis­vállalkozások példájának is­mertetésével válaszol a szer­ző. Végül leszögezi: „Aligha. Csupán mindkét oldalon dol­goznak a rossz beidegződé­sek — miközben mindenki jót akar.” Tavaly karácsony­kor egy vállalkozó halasta­vat épített. A hivatalokat képviselő fiatalok nagyban segítették a létrejöttét, ment is minden, mint a ka­rikacsapás. Az idősebb kol­léga azonban csak ennyit mondott: „Megtiltani nem tudom ...” dett helyiségét. A diszkótor­na önköltséges, alkalmanként 20 forintot fizetnek a csino- sodni vágyók. Akik jelenleg száztízen vannak, de július­ban, augusztusban még je­lentkezhetnek az érdeklő­dők. Halasnapok Tiszafüreden. Az idén másodszor rendezik meg a halasnapokat július 15-én a Tisza-parti nagyköz­ségben. A három nap prog­ramjából érdemes néhányat kiemelni. Lesz kempingbe­mutató, halasbál, diszkó, tér­zene, non-stop diabemuta­tó, útnak indítják a Kisköre sétahajót, rendeznek a stran­don úszóversenyt, halas hi­degtál-készítő vetélkedőt, ví­zi versenyeket, lampionos csónakfelvonulást és „vízi tűzijátékot” is. A Takács Péter utcaiak példája. A karcagi Takács Péter utca nem sokban kü­lönbözött a többitől — sá­ros, elhanyagolt volt. A Ma­gyar—Bolgár Barátság Tsz, a talajjavító vállalat és a városgazdálkodási vállalat gépeket ajánlott fel az út­építéshez, rendezéshez. Nem késlekedett a lakosság sem, közös erőfeszítésük eredmé­nye, hogy ma már csak a bitumenréteg hiányzik az el­készült utakról. Vendégek Riihimákiből. Szolnok testvérvárosából, a finnországi Riihimákiből ér­kezett küldöttség Szolnokra, hogy megismerkedjenek az itteni közigazgatási munká­val, a város és város kör­nyéki községek életével. A vendégek meglátogatták az egyik szolnoki öregek nap­közi otthonát, a bölcsődei igazgatóságot és a hetényi kórházat. Hajopremier a Tiszán. Re­gen még megengedhette ma­gának Szeged, hogy csak a szabadtéri játékok műsorá­val invitálja vendégségbe a kül- és belföldi idegent. Ma­napság már majdnem min­den magyar város kínál ugyanis számtalan nyári szó­rakozást, kellemes időtöltést. Ennek okán megtartani a ré­gi vendégeket, ide csalogat­ni az újakat egyre nehezebb. Versenyben maradni pedig kell, az itthoni programvá­laszték bővítésével. Ezt szol­gálja az a — hazai viszony­latban luxusnak nevezhető — hajó, amelynek nemrégi­ben tartották premierjét a Volán Utazási Iroda, a sze­gedi utasellátó és a MA­HART szakemberei a Tiszán. A 250 fős jármű július else­jétől augusztus 21-ig min­dennap (kedd kivételével) várja a közönséget. A hajón színes programokat rendez­nek. Űj módi a vendéglőben? A csongrádi strandvendéglő­ben kellemes környezet fo­gadja a vendéget és kelle­metlen pincér. Leülni azon­ban nem volt ideje a ven­dégnek, a pincérnő a kert végéből adta tudtára, hogy ha nem ülnek közelebb a vendéglő épületéhez, ő bi­zony nem hoz se ebédet, se mást. És talán a nyomaték kedvéért hozzátette, nem lopja ő a lábát. A szerző jog­gal teszi fel az írás végén a kérdést: „S akkor meg mi­nek tartják nyitva így nyár­időben” a vendéglőt, ahol új szokás van kialakulóban?-SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETAfUAL EGYESÜLJETEK! Néplap Diszkótorna a Tiszaliget- ben. A Jane Fonda által vi- láhírűvé lett torna, az aero­bic Szolnok megyei hódításá­ról szól az írás. Június eleje óta hetente két alkalommal tornamezes lányok, asszo­nyok népesítik be a szolno­ki Aranyiakat étterem fe­Milyen a szegedi halászlé? A cikk szerzője sorra járta a neves szegedi, halászlét kí­náló éttermeket, ám sehol sem tudták jó szívvel aján­lani a megfőzött ételt. Az egyik helyen túl savanyúnak találta a pincér, a másikon egyszer már ettek fenolos halból készült hallét. Hosz- szas keresgélés után a Tisza Szálló éttermében kötöttek ki, ahol a fiatal pincér egy kis kóstolóval oldatta meg a „gordiuszi csomót”. Az ered­mény a pincért igazolta: a vendégek maradtak és kér­tek a halászléből. Bíró, kisbíró. A szerző a tápéi hagyományokra emlé­kezik. Az ínséges időkben, amikor Tápé Szegednek adó­zott, a város gyakran félre­tette az elöljáróságot, a bí­róval egyetemben. Ezért sű­rűn választottak bírót a tá- péiak. Ebből ered a szólás: Sorba mén, mint Tápén a bíróság. Másként mondva: sorba mén, mint Tápén a bíróválasztás. Valójában minden gazdaemberből bíró lehetett, ha ő akarta. összeállította: M. Sz. Zs. Építőtáborok egészségiigyis szemmel A tízórait brigádonként külön csomagolva szállítják a mun­kahelyekre. Ivóvizet, a legtöbb helyen műanyag, eldobható poharat is biztosítanak. (Felvételünk nem a riport helyszí­nén készült.) Fotó: veress Erzsi Tíz éve múlt, hogy a Me- zőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát termékszerke­zet-váltást valósított meg növénytermesztési ágazatá­ban. A jó minőségű vető­magvak előállításához, a hibrid kukorica termesz­téséhez évről évre kézi munkaerőre is szükség van. Ez adta az ötletet a diák­építőtáborok létesítéséhez. 1973-ban Peregpusztán ala­kítottak ki nagyobb létszám befogadására alkalmas tá­borhelyet. Ebben az évben már hét helyen táboroztat- nak több mint 1300 fiatalt. Az építőtáborok létének komoly feltételek szabnak határt, s döntő fontosságú a megfelelő egészségügyi kö­rülmények biztosítása. Mi­előtt a tábort birtokba ve­hetnék a gyerekek, a terü­letileg illetékes KÖJÁL-ha- tóságok ellenőrzik például a víz minőségét, az étkeztetést, a szállás körülményeit. A Békés megyei KÖJÁL gyer­mek- és ifjúsághigiénés osztályának munkatársai lakottan újra végigjárják a táborokat. * * * Peregpusztán. a központi táborban az idén kecskemé­ti diákokat fogadtak. A tá­borvezető Kovács Ede tanár. Mindössze hárman nem ér­keztek meg a 166 jelentke­ző közül. A gyerekek több­sége első osztályt végzett a Katona József Gimnázium­ban. Alig 15 évesek, s az el­ső napok bizony nehezen telnek a címerezési mun­kával. Reggel 6-tól 12-ig dolgoznak, fáradtak, mikor az ebédhez ülnek. A dél­után azonban mintha elfúj­ta volna a fáradtságot. Köz- művelődési, sport-, honvé­delmi programok özöne kö­zött válogat a társaság. Báb- és textiltervező, agyagozó- kört alakítanak, sőt táncol­ni is tanulnak majd. Az sem mellékes, hogy jól fi­zet a gazdaság, tavaly na­ponta 190 forintot is keres­hetett egy-egy diák. — A gondot az jelenti, hogy a komoly munkát nem szokták meg a gyerekek — mondja a táborvezető —, ezért jobban kell őket se­gítenünk. A gazdaságiak mindig érdeklődnek, mire van szükségünk, hogy érez­zük magunkat. Ha vitás kérdéseink vannak, a tá­borvezető feladata, hogy A PÉNZTÁROS A pénztárnál hosszú sor áll. Azt hinné az ember, so­hasem ér az ablakhoz, ahol az utazáshoz jogosító jegyet kapja. Aki ezt hiszi, téved. Téved, mert a pénztárosnő­nek olyan gyorsan jár a ke­ze, mint a motolla. Hogy ru­tinmunkát csinál-e a békés­csabai MÁV-állomás pénztá­rosa, Tóth Lászióné, beszél­jen erről ő: — Ügy látta, hogy gyor­san dolgozom? Örülök neki. Nem tegnap kezdtem. 1951 óta vagyok a MÁV alkalma­zottja. Kimondani is sok! Tizenöt éves voltam akkor. Gyulán kezdtem, és rövid idő múlva személypénztáro­si vizsgát kellett tennem. Később Szegeden segédtisztit végeztem. Persze az 1950-es években alig néhány fajta jeggyel dolgoztunk. Most meg? Nem fogja elhinni! Kétszázhúsz különböző, uta­zásra jogosító szelvényt adunk ki. Ebből következik, hogy ennyi fajtát kell ismer­nünk. Tudja, a vonat nem vár, nincs idő azon gondol­kodni, hogy például Celldö- mölkre milyen jegyet is kell adnom. Igaz, ennyi évi gya­korlat után már álmomból felébredve is tudom, milyen szelvényt adjak, az ország bármelyik helységéről le­gyen is szó. Nem is kevés a forgalmunk. Az elmúlt hó­mindent megtegyen a diá­kokért. És én szeretek vitat­kozni. Februárban körülnéz­tünk itt, amit ígértek, meg­valósították. A barakkszobák bejáratát ajtókkal zárták el, a fürdőszobák már nem huzatosak, s az épületek mindkét végébe angol W. C.-t építettek. A fő elvem az, hogy a munka és a szó­rakozás mellett szükség van a fegyelemre, s ez nemcsak a gyerekekre, de a táborve­zetésre is vonatkozik. Frissen festett, meszelt épületeket, fürdőhelyet, fe­dett étkezőt látunk. Tisz­taság, rend mindenfelé. Az árnyas, parkos tábor dél­előtt kihalt, lakói a kukori­catáblán címereznek. Be­kukkantunk a nyolcágyas szobákba. Hófehér ágynemű, laticeles matrac, takaró, csak a fejpárnák keménysé­gét kifogásoljuk. Egy-két szobában tarka rendetlen­ség. „Minden reggel ellen­őrzünk, s az még bocsánatos bűn lehet, ha gyorsan kita­karítanak” — mondja a tá­borvezető. A legtöbb helyi­ségben rendet találunk. A polcok roskadoznak a ru­háktól, cipőktől, mosó- és pipereszerektől. „Van. aki ötször öltözik naponta” — nevetünk a hallottakon. Kertész Sanyi bácsi, a gondnok kísérőnkül szegő­dik. Szívvel-lélekkel a diá­kokért, a táborért tevékeny­kedik itt már öt esztendeje. Az ő faházában, s a tábor vezetőiében sincs takargat- nivaló. A váratlan vendé­gek katonás rendet látnak. — Hogyan szállítják ki a munkahelyre a tízórait, van-e ivóvizük, poharuk, mentőládájuk, munkaruhá­juk a gyerekeknek? — so­rolja kérdéseit Bélteky Csa- báné, a KÖJÁL csoportve­zető ellenőre. Kifogásolni­valót szinte sehol nem ta­lálunk. Sok pénzt, figyelmet fordít a gazdaság az építő­sökre. Bár így lenne más táborokban is, mert azért nem ilyen rózsás minden­hol a helyzet. Az üzemor­vos, dr. Guti Pál naponta látogatja a tábort, s állan­dóan a diákokkal van az egészségügyi nővér is. * * * Készen párolog már az ebéd a komlósfecskési 6-os major konyhájában. Csir- keaprólék-leves, rizses hús illata csábítja az arra járót. napban 400 ezer forint érté­kű utalványt adtam ki... A FORGALOM IRÁN YlTÖ Éppen piros tányérsapká­ját teszi a fejére, és kifelé indul, amikor a forgalom- irányítók szobájába lépek. Egy vonatot fogad. Vissza­térve máris írja a naplóba az érkezést, indulást. Késést, vagy bármiféle „történést” ugyanis írásba foglalnak, írásos utasítást kap a moz­donyvezető és ő is írásban számol be az általa megtett útszakaszon történt esemé­nyekről. Braun Anna forgalmi szol­gálattevő 1971 óta vasutas. — Érettségi után jegyvizs­gáló tanfolyamot, majd se­gédtisztit végeztem. Három évig szolgálattevősködtem Szabadkígyóson, majd a tisztképzö következett. Most, július 10-én, vasutasnapon lesz négy éve, hogy napló­vezető forgalmista vagyok. Egyszóval végigjártam vala­mennyi lépcsőfokot, amíg el­jutottam idáig. — Mi a feladata egy for­galmistának? — Elég sok minden és elég összetett. Csak a fontosab­bakat sorolom. Ahogy látta a vonatokat, illetve a veze­tőket értesítjük írásban és személyesen teendőikről, amikor lejelentkeznek. A naplóvezetés mindenről, akár személy-, akár teher­A diáksereg izzadtan, poro­sán kászálódik le az autó­buszokról, s irányt vesz a zuhanyozó felé. Percek alatt megtelik nyüzsgéssel, zsi­vajjal a volt munkásszálló két épülete. — Czuth vagyok a tanyá­ról — mutatkozik be ravasz- kás mosollyal a gumicsizmás gondnok. — Tessék megnéz­ni, van itt minden, ami kell a gyerekeknek. Második éve már, hogy az orosházi gim­náziumból jönnek hozzánk. Tízszemélyes szobák, tisz­taság, fehér ágyneműs, eme­letes ágyak. A lányok biro­dalmában festői az össze­visszaság. Hatalmas táskák, pakkok, cipők, ruhák szana­szét ... Talán kevés a szek­rény, vagy a rendtartás igé­nye nem elegendő? — Pedig nagyon jóravaló kis társaság ez — mondja dr. Papp Bertalan táborve­zető. — Ezután beszélgetünk erről a gyerekekkel, s bizo­nyosan megértjük egymást. Az az igazság, hogy otthon kicsit elkényelmesedtek. „Majd az anyu elrámol” — sokfelé ez a szokás. A na­gyobb baj a dohányzás. Már egészen fiatal korban ká­rosítják vele a szervezetü­ket, s ebben sajnos élen jár­nak a lányok. Ez a tábor nem olyan szervezett, körülhatárolt egység, mint a peregi. A szépségét éppen a mássága adja. A puszta távolba nyúló végtelenje, a sok bokor és fa felüdülés mindenkinek a városi betonerdő, por és for­galom után. — Mi ide akartunk újra jönni — erősítik a fiúk, Kiss László, Dávid Tamás, Horváth Tibor, Pál Tamás. Közrefognak bennünket, úgy vonatról legyen szó: késések oka, esetleges balesetek, vá­gánymeghibásodások stb. A személyvonatok fogadása, in­dítása ... A tehervonatoknak is van menetrendje. Az ezek­kel történő események is a naplóba kerülnek. Egyszó­val nincs időnk unatkozni. Olyan hamar eltelik a tizen- kétórás szolgálatunk, hogy sokszor észre sem vesz- szük ... Meggyőződésem, hogy a mi munkánkat csak szív­vel, lélekkel lehet csinálni, másképp nem szabad... A MOZDONYVEZETŐ „Elöl ül a masiniszta...” jut eszembe ez a gyermek­dalocska, amikor Ungor Gá­borral kezet fogok. Erős, ha­tározott kézszorítása van. Azt mondják, kemény jelle­mű emberek azok, akiknek erős a kéfogásuk. Ungor Gá­borról ez volt a benyomá­som. Elegáns egyenruhájá­ban, halványkék ingben, nyakkendővel jelentkezett a szolgálatra, mintha valami­lyen ünnepségre készült vol­na. — Hát ilyen tiszta a veze­tőfülke? — kérdezem. — Egy villanymozdonyon? — kérdez vissza mosolyogva. — Persze, hogy tiszta. De ne higgye, hogy mindig ilyen jól vasalt voltam. 1958-ban kerültem a vasúthoz moz­donyfűtőként. A lábam ujjá- tól a fejem búbjáig szenes, kormos voltam. Az évek fo­lyamán, ahogy fejlődött, korszerűsödött a személyvo­nat, úgy kellett hozzáfejlőd­nünk, tanulnunk nekünk is. 1970-től vezetem a mozdo­mesélik, miért jó itt. Dél­előtt és délután összesen hat órát dolgoznak, közben négyszer esznek. Esténként sportolnak, játszanak, disz­kóznak, s amire otthon talán idő sem jut: beszélgetnek. A ház előtt gumicsizmák sorakoznak. Célszerű min­denkinek a sajátját hozni, így elkerülhető a fertőzés. A mai gyakorlott építősnek és mezőgazdasági munkában dolgozó diáknak van otthon gumicsizmája. Az üzemorvos Komlósra is naponta jár. Az enyhébb egészségügyi eseteket vöröskeresztes diá­kok látják el. Mentőládájuk, gyógyszerük van elegendő. Kevés viszont a melegvíz ennyi gyereknek, kicsi a bojler. Most 62-en vannak, hamarosan jön még 40. A következő turnus is százon felüli létszámú lesz. — Nagy fegyelmezésre nincs szükség — mondja a halk szavú tanár. — Nem vademberek ezek a gyere­kek, jól megvagyunk együtt. Tavaly senki sem hiányzott a munkából betegség miatt, remélem, most is így lesz. Tapasztalt táborozok a mieink, 270-en utaztak min­denfelé az ország táboraiba, s jó hírét keltik az orosházi diáknak. Az alkalmasságot igazoló orvosi papírokat mindkét helyen rendben találtuk. Csökkenőiéiben a rossz gyakorlat, hogy az orvos au­tomatikusan, vagy éppen egy osztályét egyszerre írja alá. Mi is kitöltjük az ellenőr­zésről tanúskodó jegyző­könyvet. Elégedetten távo­zunk. Ilyen táborokba nyu­godt szívvel engedhetik gyermeküket a szülők. Bede Zsóka Braun Anna forgalomirányí­tó nyokat. Többes számban mondom, mert kipróbáltam a gőzöst, a Dieselt és most a villanyt. Jártam a Csaba— Szeged—Kötegyán útvona­lon, aztán Csaba—Budapest között. Évente körülbelül 120 ezer kilométert vezetek. Nem nehéz kiszámolni, hogy ez mit jelent 13 év viszonyla­tában. Sohasem kerültem balesetveszélyes helyzetbe szerencsémre, vagy nem csak a szerencsén múlott? Két­szer kaptam Kiváló Dolgozó kitüntető címet, egyszer ré­szesültem igazgatói dicséret­ben, és ez idő alatt két rend­kívüli előléptetésem volt. Nincs hát panaszra okom ... S ha most nem haragszik megyek, mert a forgalmista öt perc múlva indulásra fü­tyül. Kép, szöveg: Béla Vali Vasúti villanások...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents