Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-31 / 180. szám

T j. 1983. július 31., vasárnap ■ ■ SZERKESSZEN VELÜNK! Csapszék helyett Köszönjük a segítséget klubot Árulják a kocsmát a Mok- ry—Áchim-lakótelep DNY-i sarkán. Itt a kedvező pilla­nat — mielőbb új vállalko­zó ölné bele a pénzét ebbe a csapszékbe — a megszün­tetésére. A bisztró a sarkon. Itt látható mindennap a táj­kép csata után. Állandó ki­állítás 9-től 22 óráig, illetve az azt követő időben néha virradatig. A lakóknak nincs szükségük ilyen bisztróra, ahol csak inni lehet. Már csak azért sem, mert min­den másért végül is a belvá­rosba kell menniük az „alap­vetőkön” túl. Enni itt iga­zán nem lehetett eddig sem. noha történtek néha kísér­letek ilyen kívánságok telje­sítésére. Az itt lakók szíve­sen vállalják ezt a külön fá­radságot, mert szükségük van nyugalomra, ha hazatérnek. Édesanyám júniusban Űj- szalontáról Gyulára utazott vizsgálatra autóbusszal. Egész nap ott várakozott a szemészeten és a fülészeten. hogy rákerüljön a sor. Mi­re végzett, már délután volt. Így a visszautat már csak átszállással tehette meg. Mi­előtt leszállt, megkérdezte a busz vezetőjétől, hogy a nyugdíjas kedvezményt igénybe vette, mivel átszáll, akkor neki újabb kockába ír-e a másik busz vezetője vagy egy útnak számít? Neki is abba a kockába kell írni, mivel átszállással uta­zik — volt a válasz. Ö nem adhatta ki a jegyet végig, mert másfelé ment. Csak­hogy nem ment minden si­mán — panaszolja Kovács Kálmánná, sarkadi olva­sónk. — Ahogy édesanyám mutatja a nyugdíjas utazási papírt, erre rápillantva a busz vezetője hangosan és dühösen elkezdett károm­kodni, hogy az a .... nem tudta előbb mutatni, de ne­hezen kotorja elő azt a pa­pírt, ő már nem foglalko­zik vele, mert a jegyet le­szakította. Panaszát továb­bítottuk a Volán 8. sz Vál­lalathoz, ahonnan a követ­kező választ kaptuk: „Az 1983. június 9-én a panaszlevélben említett já­ratot végző autóbuszvezetőt jegyzőkönyvileg meghall­gattuk, és figyelmeztetésben részesítettük. Felhívtuk fi­gyelmét az udvarias, előzé­keny munkavégzésre, továb­bá tudattuk vele, ha ha­sonló panasz érkezik ellene. De nincs szükségük a gye­rekeknek a jelenetekre és beszédekre (mert vannak köztéri távszónokok), amit ott láthatnak és hallhatnak. Amik nagy lendülettel el­hangzanak állva, majd mor­gásba fulladnak fetrengve. Nincs szükség arra, hogy a fűben fetrengőt szabadjára eresztett — lakótelepen kí­vüli — gyerekcsapat kiku­tassa. De a bisztró épületé­re szükség van. Nem állna üresen. Lehetne fiókkönyv­tár hanglemeztárral. Még jobb lenne, ha klubhelyisé­get létesítenének ezen a majdnem száz négyzetméte­ren, az aztán mindegy, hogy ifjaknak, vagy öregeknek. Ehhez kérünk támogatást. Cs. Szabó Albert. Békéscsaba, Áchim—Mokry-ltp. úgy fegyelmi büntetésben részesül. A történtekért pa­naszosunk szíves elnézését kérjük.” Bencsik Andrásné békés­csabai lakos levelére — melyben arra kér választ, hogy miért nem tudott fül­bevalót vásárolni a helyi ékszerboltban — az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat küldött tájékoztatót. — „.. . ebben az évben a kormányzat devizatakaré­kossági intézkedése követ­keztében a központi keret­ből kizárólag karikagyűrűt tudunk biztosítani. Az ösz- szes egyéb aranyékszer-ellá- tást csak a nemesfém-felvá­sárlás útján lehet megolda­ni. könnyebb súlyú fülbeva­lók. gyűrűk, láncok gyártá­sára alapanyagunk nincs. A keresleti feszültség enyhíté­se céljából vezettük be bu­dapesti és néhány vidéki boltunkban az úgynevezett cserearany-árusítást. Ennek keretében a leadott tört­arany ellenében tudunk ki­szolgálni különböző, az Ál­lami Pénzverő által cserére gyártott ékszereket, gyűrű­ket, fülbevalókat stb. Az így begyűjtött törtaranyat beolvasztás után ismét új cséreáru gyártására használ­hatjuk fel. Ezeknek az áruk­nak fogyasztói ára nincs, kizárólag a fazonértéket és az újraolvasztási* költséget képviselő csereárat állapi-^ tunk meg.” Szerkesztői üzenetek Vidó Ferencné, Gyula, Szép u. 3. Megkaptuk leve­lét, melyben arról ír, hogy nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy lapunk jú­lius 24-i számában „Kié az utca” címen panasz jelent meg. „Én is Vidó Ferencné vagyok, a város szélén ker­tes házban lakom és tízéves kisfiam is mindig az utcán játszik.” A Szerkesszen Ve­lünk rovatban megjelent cikk írója a Kisfaludi utcá­ban lakik. * * * Bállá Mihály, Gyula. Pa­naszos levelére válaszolva közöljük, hogy azzal nem tudunk érdemben foglalkoz­ni, mivel igen későn érke­zett, s az ügyet már nem le­het felülvizsgálni. * * * Galambos Dezsőné, Békés­csaba. Levelében arról ír, hogy hosszú időt igénybe vett, míg szemüvegével kap­csolatos probléma megoldó­dott. örülünk a hímek: „Jú­lius 20-án kaptam meg aján­lott levélben a szemüvegem, amiben az üveget teljesen kicserélték és most olyan, amilyennek eredetiben is lennie kellett volna.” * * * Széli Károly, Gyula. Meg­értjük felháborodását, ame­lyet egy gépkocsinyeremény- utalvány vásárlásával kap­csolatos bonyodalmak okoz­tak. Sajnos, mi ebben az ügyben segíteni nem tu­dunk. Javasoljuk, amennyi­ben problémája nem oldódik meg. forduljon a bírósághoz. Gyalog a busz után „Szolnokon teljesítek szol­gálatot — írja egy gyoma- endrődi olvasónk. Nagyon gyakori, hogy az esti, Gyo­mára 20.59-kor érkező sze­mélyvonattal jövök haza. Sajnos a Gyoma—Endrőd közötti ötkilométeres utat gyalog vagyunk kénytelenek sok más (köztük kisgyerme­kes utassal) megtenni. Az autóbusz tízperces késés ese­tén már nem várja meg a .vonat érkezését, sőt nem egyszer előfordult, hogy a vonat megérkezése pillana­tában indult el az állomás elől. Helyi járatunk van, te­hát nem kell időre másho­vá érnie, este már csak a vonatok indulása, érkezése határozza meg a járat ide­jét”. Négynapos kiránduláson volt Sopronban július köze­pén a körösladányi kosár­üzem kollektívája. A cso­port idegenvezető nélkül, a Volán 8. sz. Vállalat bé­kési telephelyének autóbu­szával indult. Sok szép he­lyen jártunk, és ez az idő élményekben gazdagodva Jogi tanácsok A társadalombiztosítás új formái lehetővé teszik, hogy idős korára senki ne marad­jon ellátatlan. De a hatvan- hetven évesek között ma még sokan vannak olyanok, akik nem tudtak gondoskodni öreg napjaikról, mert ma­gángazdálkodók voltak, vagy asszonyok lévén, a sok gyer­mek annyira elfoglalta őket, hogy nem tudtak munkavi­szonyt létesíteni. És közéjük tartoznak mindazok, akik va­lamilyen oknál fogva nem szereztek elegendő szolgálati időt. A szociális gondoskodás számtalan formája lehetővé teszi, hogy ezek az emberek se nélkülözzenek. Itt van mindjárt a rend­szeres szociális segély. Az a személy kaphatja. aki munkaképtelen vagy rok­kant. Ez önmagában azon­ban nem elégséges feltétel. A segélyt kérelmezőnek rá­szorulónak kell lennie. Rá­szoruló pedig az, akinek ke­resete vagy bármely más forrásból származó jövedel­me olyan alacsony. hogy nem éri el a munkaviszo­nyon alapuló özvegyi nyugdíj mindenkori legkisebb össze­gét. (Ez az idén 1700,— fo­rint.) Ez a mindenkori jel­ző arra utal, hogy ez az összeg minden esztendőben változik, hiszen évenként emelik a nyugellátásokat. Még egy fogalmat kell tisz­tázni, az özvegyi nyugdíj összegét. Ez mint tudjuk, az elhunyt házastárs nyugdíjá­val nem azonos összeg. An­nak csak a fele. Az előbbieken kívül még feltétele a rászorultságnak az is, hogy a segélyt kérel­mezőnek ne legyen vagyo­na, amely létfenntartását biztosítani tudja, se tartásra köteles és képes hozzátarto­zója. Az az anya, akinek a gyerekei élnek, és képesek anyjuk tartására, sajnos hiá­ba fordul a tanácshoz rend­szeres szociális se^lyért. Az ö „nyugdíja, segélye” ott van a gyerekei pénztárcájában. Munkaképtelennek azt kell tekinteni, akit az Orvos­szakértői Intézet területileg illetékes I. fokú orvosi bi­zottsága annak minősít. A rokkantság feltétele a leg­alább 67 százalékos munka­telt el. A kirándulás sikeré­hez hozzájárult a gépkocsi vezetője, Mester István is, aki jól ismeri az ország nyugat-dunántúli részét. Kö­szönjük a kalauzolást, azt, hogy a négy nap alatt min­dig jókedvűen és jó hu­morral segítségünkre volt. A csoport tagjai képesség-csökkenés, amely­nek megállapítása ennek a bizottságnak a hatáskörébe tartozik. Egészségi állapotá­tól függetlenül illeti meg a szociális segély azt a nőt, aki hatvanötödik, és azt a férfit, aki a hetvenedik élet­évét betöltötte. Ebben az esetben a jogosultság anyagi feltételeit kell csak bizonyí­tani, az orvosi bizottság ja­vaslata nem szükséges. A rendszeres szociális se­gélyt nemcsak a rászoruló kérelmezheti, hanem minden olyan állampolgár felhívhat­ja az illetékesek figyelmét, akinek tudomása van nél­külöző (és a fent említett feltételeknek megfelelő) idős emberről. A szociális segélyt mindig az állandó lakhely szerint illetékes tanács szakigazgatá­si szerve állapítja meg. Ha­tározathozatalát megelőzi a már említett igazolások (jö­vedelmi viszonyok, munka- képesség) megtekintése és a környezettanulmány. Ez utóbbi a tartásra kötelezet­tek környezetére is kiterjed. Mennyi lehet a rendszeres szociális segély összege? Ez attól függ, hogy a rászoruló­nak magának mennyi bevé­tele van havonta. Mert elő­fordul. hogy nyugdíj nélkü­li idős emberek sincsenek teljesen pénz nélkül. Példá­ul kiadhatják albérletbe la­kásuk egy részét, vállalkoz­hatnak különösebb gondo­zást, felügyeletet már nem igénylő gyerekek körüli te­endőre. (Ebédmelegítés, kí­sérés az iskolából stb.) Ezt a jövedelmet is figyelembe kell venni a szociális segély folyósításánál. Ezek a jöve­delmek egészíthetők ki a mindenkori legkisebb mun­kaviszonyon alapuló özvegyi nyugdíjra, amelyről már szóltunk. Előfordul, hogy a rendsze­res szociális segélyben ré­szesülő háztartásában olyan felnőtt ember él, aki önma­gát ellátni nem tudja. Az ő tartására éppen a szociális segélyre jogosult lenne köte­les. Ilyen esetben kiegészít­hető segélyt lehet megállapí­tani, amely a teljes összegű segélynek legfeljebb 50 szá­zaléka lehet. Dr. Kertész Éva Gáz van a gáztűzhellyel Körülbelül egy éve vásá­roltunk egy MÓRA 2—12-es típusú gáztűzhelyet. Sajnos egy főzőégő hiányzott róla, egy pedig olyan rossz álla­potban volt, hogy nem le­hetett rászerelni a tűzhely­re. Férjem azonnal vissza­ment a boltba reklamálni, de hiába. Arra hivatkoztak, hogy a csomag originált volt, szegekkel volt lezárva. S hogy egyáltalán nem értik, hogy fordulhat ilyen elő. Vártunk egy ideig, hátha kapnak hozzá, de nem. Ja­vasolták, hogy forduljak az Orosházi GELKÁ-hoz, de sajnos onnan is elutasítottak. Ok ilyen típusú tűzhely al­katrészellátásával nem fog­lalkoznak. Éppen csak azt nem mondták, hogy vegyek új tűzhelyet, ha nem tetszik, hogy kombinált fogóval kell a gázcsapot kinyitnom. Pró­bálkozzam meg a DÉGÁZ- zal, de sajnos oda is hiába telefonáltam. Ez nem órá­juk tartozik, a GELKÁ-ra lett bízva. így hiába fordul­tam akárkihez, tanácstalan maradtam. írtam a KONSU- MEX Vállalatnak is, de vá­laszt nem kaptam. Horváth Gyuláné, Tótkomlós, Kossuth u. 1. Csak igeret . Újkígyóson a nyári idő­szakban többször nincs víz, főleg az esi órákban. Ilyen­kor kell a jószágot etetni. A dolgozó nők ilyenkor tud­nák a házimunkát elvégez­ni. A múlt év nyarán már írtam Önöknek ugyanebben az ügyben. A cikk megjele­nése után megszűnt a vízhi­ány (pedig eső továbbra sem esett). Kérem, tudakolják meg az illetékesektől, miért van ez? ígérik az új kút be­kötését, de ez már csak nyár végén lesz. Addig kell bosz- szankodjunk?! B. Györgyné, Újkígyós ___________________________L T örvénytár A Művelődési Közlöny 13. (jú­lius 22.) számából. Irányelv a kiállításokhoz és egyéb kulturális rendezvények­hez készülő kiadványok pél­dányszám-, költség és árterve­zéséhez. Tájékoztató az alsófokú neve­lési-oktatási intézmények tan­eszközeiről. Munkaügyi Közlöny. 1983. jú­lius 20. 9. szám. 1983. évi 11. számú tvr. a Munka Törvénykönyve módosí­tásáról. 20 1983. (VI. 15.) MT számú rendelet a Munka Törvényköny­ve végrehajtásáról szóló 48/1979. (XII. 1.) MT számú rendelet módosításáról. 12 1983. (VI. 1.) MÉM számú rendelet a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek dolgozóinak munkaidejéről, valamint munka­díjazásának szabályozásáról szó­ló 4 1981. (II. 26.) MÉM—MŰM számú együttes rendelet módo­sításáról. 9 1983. (VI. 22.) MM számú ren­delet a tanulóifjúság szorgalmi időben történő, nevelési célú foglalkoztatásáról szóló 11 1980. (VI. 25.) MŰM—OM számú együttes rendelet módosításáról. Válaszoltak az illetékesek II rendszeres szociális segélyről Mai műsor ' r KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Előttünk a vasárnap'. 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat. . 7.54: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával: Király Györgyi és a Viola együttes felvételeiből. 9.00: Rádiómagazin. 10.03: A Pál utcai fiúk II/2. 10.59: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 12.40: Egy korty tenger. 12.50: Beszélgetések Liszt Fe­rencről. 13.45: ...Elmondjam hát minden­kinek? 14.10: Puccini-áriák. 14.39: így láttam Kodályt. 15.05: Művészlemezek. 15.59: Szegény Avroszimov. 2. 17.05: Virágzik-e a tulipán? 17.35: „Vitorlázás”. 18.15: Mese. 18.40: Nagy színházi siker volt: Ahogy tetszik, (ism.) 21.06: A Magyar Rádió Brahms- ciklusa. XXIV/22. 22.15: Hangverseny Alfredo Ca- sella müveiből. 23.27: Zenekari muzsika. 0.10: Heilig Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — ko­rán kelőknek. 7.00: Az evangélikus egyház fél­órája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 7.54: Torna. 8.05: A Nyitnikék postája. 8.50: Szabó Lőrinc versei. 9.05: Mit hallunk? 9.30: Ritmus! 10.00: Operettfelvételeinkből. 10.35: A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa éne­kel. 11.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 12.11: Jó ebédhez* szól a nóta. 13.07: Manóalagút. 14.00: Poptarisznya. Közvetítés a kajak-kenu VB-ről. 15.35: A Poptarisznya folytatása. 16.40: A Poptarisznya folytatása. 17.30: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. 18.33: Mit lát a szemünk? 18.53: Ütközben — hazafelé . . . 20.33: Ha még nem tudná . . . 21.03: Közvetítés a Régi Ország­ház étteremből. 21.34: A Led Zeppelin együttes összes felvétele. XI/6. 23.15: A tambúrmajor lánya. III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műso­ra. 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű műsora. 8.11: Komoly zenei zsákba­macska. 9.40: A győri leánykar felvéte­leiből. 10.15: Üj Zenei Újság, (ism.) 10.45: öt kontinens hét napja, (ism.) 11.06: Nagy siker volt! 12.28 : A cornwalli kalóz. 13.05: A Weather Report együt­tes lemezei. XV/2. 13.58: Zenekari muzsika. 15.05: Charley nénje. 15.33: Régi magyar muzsika. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: A főszerepben: Jelena Ob- razeova. VII/4. 18.13: Madrigálok. 18.22: A kamarazene kedvelői­nek. 20.00: Muszorgszkij—Ravel: Egy kiállítás képei. 20.35: Hi-Fi varieté. 21.34: Zuzab Andzsaparidze ope­rafelvételeiből. 22.01: Rádiószínház. SZOLNOKI STÜDIÖ 8.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Lapszem­le. 8.10: Visszapergetés. Válogatás júliusban elhangzott ri­portjainkból. Szerkesztő: Kardos Ernő. 9.00: Volt szolnoki színészek fel­vételeiből. Kertész Péter énekel. 9.10 : Munkásélet. Halászok kö­zött. Riporter: Benkő Im­re. 9.30: Halásznóták. 9.40: Bács-Kun napló. Vezeti: Halász Ferenc. 9.45: Beatles-melódiák. 9.58: Műsorelőzetes. 10.00—10.30: Szlovák műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tv-torna. (ism.) 8.05: Óvodások filmműsora. 1. Emília. XIII/9. 2. A póruljárt kiskakas, (ism.) 8.25: Tüskevár. VIII/5. (ism.) 8.55: Csepű, lapú, gongyola II. elődöntő. 9.50: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az em­ber. XXII/4. 10.15: Hírek. 10.20: A három jószívű rabló, (ism.) 14.45: Három bugaci nótafa: a Szelecz'ki testvérek. 15.15: Képújság. 15.20: Műsorainkat ajánljuk! 15.45: Reklám. 15.50: Csehszlovák vígjátékok: Ki akarja megölni Jessie-t? 17.15: Elmebajnokság. 18.00: Delta. 18.25: Reklám. 18.35: A közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Az észak-nyugati határ­szél. 21.45: Sporthírek. 21.55: Cymbalo Ungherese. 22.40: Hírek. II. MŰSOR 17.30: Kajak-kenu VB-döntő. 19.30: Ravel-művek. (ism.) 20.00: Hírek. 20.05: A peremvidék. 21.00: Élet német földön a XII. században. 21.35: A város oldalában. 22.35: Képújság. BUKAREST 8.00: Szünidei összeállítás. 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 17.25: Aeneas. Folytatásos film. 5. rész. 18.10: Utazás a jövőbe. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Dalok. 20.00: Titokzatos Don Juan. Já­tékfilm. 21.50: Zenés újdonságok. 22.10: Tv-híradó. 22.20: Műsorelőzetes. BELGRAD, I. MŰSOR 10.30: Bazárdák — faluműsor. 11.50: Hírek. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Gyermekműsor. 14.30: Zenés délután. 15.45: Tejútrendszer. 16.45: Népi muzsika. 17.15: A lázadók dala. 19.00: Rajzfilm. 19.21: Reklám.

Next

/
Thumbnails
Contents