Békés Megyei Népújság, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-23 / 173. szám

1983. július 23., szombat Munkásokkal — kultúráról és kulturáltságról Mz előítéletek életünk megnyugtató társai. Megvédenék 11 a gondolkodás veszélyeitől, minden nehézség nélkül BB elsajátíthatók, örökölhetők, s biztosítják az előítélet­gazdák alig titkolt, bár egyéniséghajhászó korunkban nem túl divatos egységfrontját. Az azonban már zavaró, mikor az előítélet megfelel a valóságnak, részei (előítéletecskéi) is hűek a tényékhez, s összességében mégis érezzük: kórosak, károsak, nem segítenek megoldani semmit. Élik a maguk önálló életét. Köszönöm a beszélgetést! — álltam fel az asztaltól, s az előbb leírt gondolatok mocorogtak már agyamban, özönlöt­tek a hasonló következtetések, és sorjáznak azóta is, ahogy távolodok térben és időben attól az asztaltól. Munkásokkal beszélgettem a kultúráról, a kulturáltságról, a kulturális igé­nyekről és lehetőségekről. A szokásosnál tágabb határok kö­zött csaponghattunk, s mindenről szó eshetett, ami akár csak érintőlegesen is, de csatlakoztatható a témához. Nem ke­rült viszont szóba (ezúttal szándékosan) semmiféle szerve­zett, irányított és könyvelt csoportos kulturális mozgalom és esemény. Csak egyéni, családi és spontán közösségi próbál­kozások adták beszélgetésünk anyagát. Elcsépelt kérdéseket tettem fel, s a válaszok is azok voltak. Mit lehet hát kez­deni ezekkel a tudott dolgokkal, amik könnyen előítéletek­re ösztönöznek bennünket a továbblépés reális igénye, esé­lye nélkül? Akkor nézzük!. . . Újságot mindannyian olvasnak. Korra, nemre, családi ál­lapotra való tekintet nélkül hátulról kezdik, s a külpoliti­káig sosem jutnak el. Az tömörebben, látványosabban meg­ismerhető a tv-híradóból. Hetilapra nemigen futja érdek­lődésükből. A fiatalok a Magyar Ifjúságot megveszik néha. de a legnépszerűbb mindenki számára a Nők Lapja. Lassan mérséklődni látszik a tv-láz. A műsorok közül meg­lepően kedveltek a politikai műsorok. A híradó után A Hét következik, de kedvelt a Hatvanhat és a Hírháttér is. őrzi helyét a Parabola, ,s a fiatalokról szóló műsorok. Ve­szített népszerűségéből a krimi. Ha nézik is őket, nem bír­nak már semmiféle hatással, s főleg a felső tízezer biztosí­tás-gyilkosságai és a pif-puf-kitalációk érdektelenek. A Der­rick a maga realitásba ragadtságával elfogadottabb az előb­bieknél. A mozi a családosok számára szép emlék az udvarlás ko­rából. A magányosok viszont minden „fontosat” megnéznek. Aztán, ahogy a gyerekek elérik a 10—12 évet, az ő általuk kiválasztott filmeket megnézik a szülők is (főleg a szuper- produkciókat: a Ben Húrt, a Keresztapát, a Szupersztárt). Igény van tehát a családi kulturális tevékenységre a tévé nézésén túl is. Talán amiatt is, hogy az olvasás elvesztette régi varázsát. Ami könyvet kihagytunk az első időigényes szerelemig, azt már nyugdíjig aligha ismerjük meg. A rádió továbbra is mint háttérrádiózás létezik. Reggel mondja a magáét, s csak a Szót kérek vonzza, magához a figyelmet. Ritkán fordul elő, hogy valaki kinéz valamit a Rádióújságból és meghallgatja azt. Esetleg néhány tánczenei műsor ilyen. Amit eddig leírtam, az szinte módosítás nélkül igaz az ér­telmiségre is. Akkor térjünk át a téma kényesebb részére, a kulturáltságra. Alkoholizmus ... Bizonyos munkák kívánják az alkoholt — provokálom beszélgető partnereimet... Igen, így van — mondják —, de nem az alkoholizmust! Nincs" olyan, hogy jó munkás, csak hát iszik. A jó munkás nem ihat mérték­telenül. Jólesik egy hideg sör, vagy fröccs... Illetve jól­esne, mert ennek elfogyasztásához hozzátartozik a kulturált hely. És ilyen Békéscsabán alig van. A Körös, csak a tera­sza meleg, meg a Korzó, a többi!... A Csabában ott csi­pognak azok az automaták. Ki bírja azt? Nincs kerthelyi­ség a városközpontban. S egyáltalán: nincs hangulatos, kel­lemes, tiszta szórakozóhely. Azért is fontos volna, hogy le­gyen, mert a legnagyobb igény a kötetlen baráti beszélge­tésre van. Ebben mindannyian megegyeznek, hogy erre min­dig szakítanának időt. De hol? Aztán mindenütt ez a gép­zene. Jó, lehet rá rázni égyet, de csak az az igazi, ha ze­nekar játszik. Emberibb, mikor össze lehet kacsintani a ze­nészekkel. Kérdezhetik, mi köze ennek a kultúrához, a művelődéspo­litikához. Baj az, ha nincs. Ezek a dolgok részei a kultú­rának. S a hasonló hiányosságok nem csak a vendéglátóipar felületességére utalnak. Na és az otthon! Jó volna rendezgetni, megtervezni és ki­vitelezni olyan szépre, amilyenre a képeslapok tervezői ál­modják, de ezek a házgyári lakások rendkívül nívótlanul tervezettek és kivitelezettek. Néhány szakmunka egyszerűen elvesztette önbecsülését és etikáját. Arra számítanak, hogy az emberek helyrebarkácsolják a hibákat. A pénzhiány leg­többször nem enged túllátni a panelházakon. Aki mégis megpróbálja és építkezik, az esetleg sok-sok évet kidob az életéből. Építkezés mellett, nehéz művelődni, s a nívós be­rendezéshez már kevés a barkácsolni tudás. Aztán a divat. Szépek a butik-kirakatok, követnénk is a divatot, de három hónapra nem vehetünk ruhát, csak nagy­ritkán ... Szeretnék sokat utazni, bejárni az országot! Ki sem en­gednék senkit külföldre, míg nem ismeri a történelmi tájakat! Milyen következtetéseket vonhatunk le? Megmaradunk-e a két elterjedt előítéletrendszernél: annál, hogy a munkás műveltsége jövőnk letéteményese, vagy pedig annál, hogy a munkásnak kevés alkalma és igénye van művelődni? A té­nyek mindig gazdagabbak lesznek a következtetéseknél. És a vágyak is. Bllyakran rá kell húzni még egy műszakot, hogy legyen kj egy kis mellékes. Fél ötkor kelünk. Hogyan nézzük így meg a Viscontit? Miért nem a krimit teszik éj­szakára? Mintha szándékosan kizárnának minket a komo­lyabb műsorokból. Nem ártana kicsit több nyugalom a vi­lágban. Idegesíti az embert a fegyverkezés. Tudott dolgok, beigazolódott előítéletek. Mégis újra és. újra meg kell küz­deni velük, még ha nem is jutunk tovább rajtuk, mert csak akkor miénk egy gondolat, ha mi őrlődünk azon. Ungár Tamás Táborozok a szeghalmi Várhelyen /• Szeghalomtól mintegy 4 kilométerre, a várhelyi ligetben, a Sebes-Körös jobb partján rendezték meg az idei nyári közművelődési és alkotótábort, a Hazafias Népfront nagy­községi bizottságává KISZ járási bizottsága, a művelődési központ és a járási-nagyközségi könyvtár gondozásában. A tábor lakói négy csoportban — képzőművészeti, irodalmi, fa­faragó és olvasó — láttak munkához, és töltöttek el 10 kel­lemes napot a táborhelyen. Képeink a találkozó néhány ér­dekes eseményét-pillanatát idézik. Kecskebéka a tudomány oltárán A fafaragók munkában Kész paradicsom a két- egyházi szakmunkásképző intézet ősparkja a természet kutatóinak. A hatalmas fák árnyékában erről beszélge­tünk Busa Lászlóval, aki a TIT gyulai járási-városi szer­vezete által meghirdetett bio­lógiai tábor vezetője. A 15 fiatal, akiket gondjaira bíz­tak, most éppen pihen, így van egy kis időnk felidézni a tábor megszületésének tör­ténetét. „Elsősorban az Erkel és a román gimnázium diákjaira gondoltunk, mikor elhatá­roztuk, tábort rendezünk azoknak a tehetséges gyere­keknek, akik olyan pályára készülnek, melyhez biológiai tudás szükségeltetik. Ez volt az alapgondolat: mindazok, akikhez segítségért mentünk, készséggel biztosították, ami­re szükségünk volt. A TIT égisze alatt jöttünk ide, az intézetbe, ahol nem csupán helyet, de ellátást és min­den kényelmet biztosítottak számunkra. És ez a gyönyörű környe­zet! Nézzenek csak körül! Hová vinnénk máshová eze­ket a gyerekeket, ha nem a természetbe. El sem tudom képzelni ezt a tábort beton­ba zártan. Már csak a prog­ramja miatt sem. Délelőttön­ként, igaz, négy órát kemény tanulással töltünk, tanterem­ben. Délután kettőtől azon­ban hol a park fáit határoz­zák. hol egyéb gyakorlaton vesznek részt. Ma a gyakor­latot is teremben tartjuk, jöjjenek, nézzék meg, ho­gyan dolgozunk!” A gyerekek lassan mind összegyűlnek, jóízűen beszél­getnek a szomszédos pado­kon. Fesztelen vidámságukat sajnáljuk megzavarni, ám a lekíváncsiskodó esőcseppek segítenek, hamar összeszede- lőzködünk, megyünk a te­rembe, ahol már minden ké­szen áll a délutáni foglalko­zásra. — Mi tagadás, én nagyobb táborra gondoltam — emlé­kezik Görgényi Gabi —, de így sokkal jobb, hiszen is­merős srácokkal jöhettem össze. — És milyen szép környe­zetben vagyunk — teszi hoz­zá Nagy Gabi is. Közben letelepszünk a tan­terembe, s míg a fiúk, lá­nyok döcögve elkezdik él­ménybeszámolójukat, lopva körülnézhetünk. Tanterem ez is, mint a többi, ám az asz­talok melletti kötetlen el­helyezkedés, a falra erősített kitömött ragadozó madár, horgas csőrében egy háztar­tási keksszej. mind p kör­nyezet szigorát oldja. *A gye­rekek is élvezik a fesztelen­séget, ülve beszélgetünk, lát­szik, ez így szokás, hisz tá­borban vagyunk. Mesélnek. Hogy csak né­hány napja jöttek (a tábor július 11-től 16-ig tartott, s mi szerdán jártunk náluk), s már körülnéztek a falu­ban. Mások süteményt vá­sároltak, s próbáltak Chemo- toxot is szerezni, mert a szúnyogok bizony a biológus embernek sem kegyelmez­nek. — Na, megint mennyit kell tanulni! Ezért jöttünk ide — kapcsolódik a beszélgetésbe Szegedi Ildikó is —, de nem is olyan veszélyes a dolog. Készülünk, készülünk, hi­szen senki nem akar leégni a naponta írt tesztekkel, de azért a szórakozásra is ma­rad idő. a nemzetiségek kongresszusai előtt Kongresszusra készülnek a magyarországi nemzetisé­gek szövetségei. Szeptember­ben tartják küldöttválasztó gyűléseik zömét. Ezeken át­tekintik a nemzetiségiek részvételét a gazdasági, kul­turális, társadalmi életben, az utóbbi kongresszus óta el­telt 5 évben végzett mun­kát. A német nemzetiségiek — akik december 3—4-én tart­ják kongresszusukat — egyes településeik általános isko­láiban a tanulók anyanyel­vükön tanulhatják majd né­melyik tantárgyat, akárcsak a szlovák, a délszláv. és a román tanulók már évek óta. A szlovák nemzetiségi la­kosok az eredmények közt említhetik november 19. és 20-i kongresszusukon, hogy a Magyar Televízió szeptem­ber 22-től szlovák nyelvű műsort közvetít minden hó­nap utolsó csütörtökjén a 2-es programon. A német, a délszláv és a román nemze­tiségieknek már sugároznak műsort. A román nemzetiségiek már megválasztották kül­dötteiket a november 12— 13-i kongresszusukra. Gyű­léseiken az eredményeiket számba véve elmondták: a gyulai román tanítási nyel­vű gimnázium új otthonba költözött, a Foaia Noastra című lap az eddigieknél gyakrabban, hetente jelen­het meg. évente kétszer iro­dalmi melléklettel. Kétegy- házán román táj házat ren­deznek be az egyik régi pa­rasztházban. itt gyűjtik ösz- sze a környéken élő román lakosok tárgyi emlékeit. Így készül a szobor. Bemu­tatja Papp Ferenc fafaragó Fotó: Oravszki Ferenc — ...Meg a vitatkozásra is — nevet fel Nagy Gabi —, mint tegnap a klubban. Egymás szavába vágva nagy derültség közepette mondják el kettőjük tegnapi szópárbaját. A lényeget nem könnyű kihámozni, azt ugyanis, hogy „a soknál va­lóban több-e az elég”. Nagy Gabi egyébként nem • csak erről nevezetes itt a tá­borban. A klubban biliárd­asztalt találtak, s Gabi en­nek is a mestere. A tanítvá­nyok között ott van Varga Richárd. Igaz, ezúttal nem jeleskedik, nem így a teszt­lapok kitöltésében, mert azo­kon neki van a legtöbb pont­ja. Kell is igyekeznie, ha or­vos akar lenni. A társaság többsége egyéb­ként ilyen álmokat dédelget magában. A többiek kerté­szeti, illetve egészségügyi fő­iskolára készülnek ... * * * Lassan elcsendesednek, kezdődik a gyakorlat. A ha­talmas kecskebéka mit sem sejt az ellene készülő me­rényletről, látszólag egyked­vűen tűri a bemosdatást... Lehet, hogy berzenkedne az ellen, hogy hamarosan fel­áldozzák a tudomány oltá­rán, ám őt senki sem kérdi. Mi mindenesetre nem vár­juk meg a „vérengzést”, ha­mar elbúcsúzunk... Nagy Ágnes MOZI n régi nyár Kell-e több ezeken -a for­ró nyári napokon kikapcso­lódásnak, mint egy hab­könnyű, a leányregények rózsaszínjébe öltöztetett, nosztalgikus és megríkátó, mégis happy end-es operett­film? A többség számára nem; ennyi is elég. Még ak­kor is. ha ezeket az „alko­tásokat” egykoron az akkor még létező kertmozikba szánták, nyárestékre. Vagy amolyan bosszús hétközna­pokat megédesítő víkendi sugárzásra való örömfilmek­nek a tévé hőskorában, ami­kor A régi nyár című ma­gyar-svéd együttműködéssel e másfél órás is készült, 1969- ben. A kertmozi-nosztalgia és a kicsit bárgyú-bávatag tévésztori most közös útra tért: a magyar filmforgal­mazás „mozifilmesitette” a tizennégy évvel ezelőtt szü­letett már színes tévétermé­ket, s amolyan pótszerként vetítik a mozikban. Ahol le­hetőség van még rá. ott sza­badtéren is. Talán... Bizonyára unalmas már ezt leírni-mondani, noha közhelyszerűsége ellenére mégis igazság: megannyi film létezik, amelynek mű­vészi értéke igencsak meg­kérdőjelezhető, mégis hal­hatatlan színészek parádés alakításainak adott keretet, foglalatot. így van ez most is. Latinovits Zoltán mítosz- szá lett tragikus halála után; mintegy beteljesítve a rá­galmakkal teliszórt életében felszínre igazán nem kerül­hető elismerés ígéretét. Vil­lanások füzére a most újra, bizonyára százezrek által megtekintendő filmben nyúj­tott szereplése. Alig, éppen vagy nem is csiszolt, de: gyémántszemek! . . . De hát klasszikus ebben a filmben szinte minden és mindenki. Posztumuszsiker, ha úgy tetszik. Keleti Már­toné, a rendezőé, akinek jobb, nemesebb, összefogot- tabb és méltóbb alkotásaira is emlékezhetünk. Vagy Várkonyi Zoltáné, Pécsi Sándoré, Kiss Manyié, Szendrő Józsefé... De a kortársak esetében is vala­hol igaz ez az elmúlást je­lentő szó: alkotói létük egy illatos virágát hagyták ma­guk után, amely mára már — csak a forgalmazás jóvol­tából — mint herbáriumlap­ra ragasztott tárgy idéz va­lamit . . . Ki ne ismerné a slágerré lett Lajtai Lajos-számot: Hol van az a nyár, az a ré­gi szerelem ,.. ? És gyer­meteg módon következik eb­ből a következő, az átfogal­mazott kérdés. Hol ván az a filmrendező, aki olyan fil­met tud „összehozni” — le­gyen az mozifilmnek vagy a tévének készített —, amely felvállalja a kérészéletűsé- get? Azt, hogy ma, ekkor és itt jó és kellemes, bár tar­talmában (és formájában, technikájában?...) múlan­dó, egyből beporosodó. De ugyanakkor — és ez ko­rántsem ellentmondás, hi­szen ilyen a műalkotás ter­mészetrajza! — igaz szívből, a mindenek energiájának felhasználásával készült, s azonnali sikert hoz. Ma friss, mert holnapra elnyí­lik.... Panoptikumfilm? Igen, az! Rózsaszín, andalító, már- már idegen. De emberek va­gyunk, a szólás szerint gyar­lók. Megváltjuk hát a mind jobban dráguló mozijegyet. Az évjárattól függően ámu- lunk, élvezzük, vagy legyin­tünk. De marad belőle va­lami. Úgy is nevezik ezt: tanulság. Ami néha egy bi­zonyos hiány pótlása is le­het ... (nemesi) Megfigyelés alatt Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents