Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-07 / 133. szám

1983. június 7., kedd o igHiimi&M-------------­V OZIFfl a Volánnál Gyaraki Imre motorszerelés közben Zöldborsászezon a konzervgyárban Felfutás nélküli csúcs A közlekedési vállalatok­nál már évek óta kiemelt téma az energiatakarékosság. Nincs ez másként a Békés­csabai 8. sz. Volánnál sem, különösen amióta évről évre drágul az üzemanyag. Mun­kájuk eredményes, ezt bi­zonyítja az országos ver­senyben elért előkelő helye­zésük, és az, hogy már évek óta a legjobbak közt emle­getik nevüket. KISZ-védnökséggel Az üzemanyag-takarékos­ságnak sok módszere van, és a 8-as Volánnál valamennyit használják is. — A takarékosságnak két teltétele van: emberi és műszaki. Gépkocsivezetőin­ket rendszeresen oktatjuk, továbbképezzük, megtanít­juk őket a takarékos vezetés mesterfogásaira. Rendszere­sen mérjük minden gépkocsi fogyasztását, amelyek rend- éllenesen nagy étvágyúak, azokat műszeres ellenőrzés­re küldjük, és ott besza­bályozzák. Az üzemanyag­takarékosság érdekében kezdtünk hozzá a VOZIFA- programhoz is. Ez a furcsa szó a Volán, a ZIL és az IFA elnevezések összevonásából származik, jelentése pedig: a Volánnál a ZIL tehergépkocsikban a benzinmotort kicserélik IFA-dízelmotorra — mondja Grósz György, járműfenn­tartási és ipari osztályvezető. A program felett a Volán KISZ-esei védnökséget vál­laltak. Nadabán Demeter, a KISZ-bizottság titkára: — Vállalatunknál a gép­kocsivezetők nagyon szere­tik a szinte elnyűhetetlen, csendes és gyors, benzines ZIL-eket, s meg kell mon­dani, hogy a vállalatnak is csak egyetlen baja van ve­lük : sokat fogyasztanak. Mi­vel a ZIL-ek alapkonstruk­ciója kiváló, és többségük még mindig nagyon jó mű-' szaki állapotban van, vé­tek lenne a leselejtezés, sok­kal gazdaságosabb a dízel­üzemre való átállítás. Segít a munkaközösség Ennek a célnak eléréséért indult meg egy országos program, a VOZIFA. Az át­alakítási módszer kidolgozói tárgyaltak a gyártó cég konstruktőreivel, megvizs­gálták a szóba jöhető dízel­motorokat, így esett a vá­lasztás a Magyarországon is jól ismert és bevált IFA-k erőforrására. Az átalakítási A könnyűipar ágazatai kö­zül a hazai kötőiparban au­tomatizáltak legjobban a gyártóberendezések. A vál­lalatok gépeinek 70 százalé­ka részlegesen, 8 százaléka pedig teljesen automatizált egységekből áll. Az utóbbi tíz év rekonstrukciós prog­ramjának eredményeként az ágazat a fő technológiákban nem marad el a fejlett or­szágok általános műszaki színvonalától — állapítja meg az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tanul­mánya, amely egyúttal meg­jelöli az utat az előrelépés­hez is. Más területen azonban csak kisebb mértékben és részlegesen haladt előre az automatizálás. A fonóipar­nak viszonylag sok olyan gépsora van, amely a kü­lönböző műveleteket — bon­tás, tisztítás, kártolás — egyetlen technológiai folya­matban kapcsolja össze. A hazai szövőipar automati­záltsági szintje is jelentősen emelkedett, ám színvonala — nemzetközi mércével mérve — még mindig alacsony. Né­hány szocialista országgal is összehasonlítva, a hazai ipar­ban kedvezőtlenebb az au­tomata és új rendszerű szö­vőgépek alkalmazásának ará­technológia minden lépését pontosan kidolgozták, a munka gyorsításához a Vo­lán Tröszt egységcsomagokat állított össze, melyekben megtalálhatók a szükséges ■alkatrészek. Most már a mi­nél gyorsabb átalakításnak csak egy akadálya volt: hi­ányzott a hozzáértő mun­káskéz. A Volán 8-as számú Vál­lalatnál is felmerült a kér­dés: miként lehetne bővíteni a szerelőkapacitást? A váL lalat műhelyei meglehetősen leterheltek a szokásos min­dennapi tennivalókkal, nem nagyon maradt erejük az átszerelésekre. Ezért a vál­lalat legjobb szerelői, laka­tosai és a fiatal műszaki szakemberek létrehozták az Automobil Gazdasági Mun­kaközösséget, és elvállalták az átalakításokat. A munkaközösség egyik tagja Gyaraki Imre. — Egy ZIL-tehergépkocsi dízelesítése .mintegy nyolc­van órai munkába, és 130 ezer forintba kerül. Ebből a pénzből a mi munkaközössé­günk nyolcezer forintot kap egy-egy gépkocsiért, a töb­bi a motor és a felhasznált alkatrészek ára. A terv sze­rint 170 ZIL-t fogunk át­szerelni, ebből 120-at már megcsináltunk. Sikerült • elég nagy gyakorlatra szert ten­nya. A ruházati, bőr-, szőr­me-, bútor- és a nyomda­iparban szintén hasonló a helyzet; megtalálhatók a kor­szerű autpmatákkal felsze­relt berendezések, a teljes géppark összehangolása azonban általábán nem ki­elégítő. A bútoripar legje­lentősebb gyáraiban zárt technológiai egységként gyártósorokat alkalmaznak, amelyek lehetővé teszik az automatizálás további növe­lését, a számítógépes terme­lésirányítás megszervezését. A tanulmányok készítői a nemzetközi fejlődés legfon­tosabb irányait is vizsgálva, több javaslatot is megfogal- - maztak. A fejlett országok­ban egyre nagyobb szerepet kapnak azok az úgynevezett kisautomatikák, amelyeket a fonó- és szövőgépekre sze­relnek fel, s így a gyártás — előre elkészített program szerint — irányíthatóvá, sza- bályozhatóvá és ellenőrizhe­tővé válik. A hazai könnyű­iparban is szélesíteni kell a kisautomatikák alkalmazá­sát, ehhez azonban arra van szükség, hogy a hazai gép­ipari vállalatok fejlesztéseik során fokozottabban vegyék számításba a könnyűipar igé­nyeit is. Érdemes lenne olyan gépipari vagy számítástech­nünk, most már futószalag­szerűen megy a munka. Sza­bad délutánjainkon, hétvé­geken végezzük a szerelést, szeretnénk a programot jú­nius végéig befejezni. Hamar megtérül A Volánnál természetesen elvégezték a részletes gaz­daságossági számításokat is, hogy mennyire éri meg az átalakítás? Nos, az átalakí­tott ZIL-ek jól beváltak, olyannyira, hogy folynak a tárgyalások a ZIL-eket elő­állító moszkvai teherautó- gyárral: a jövőben eleve dí­zelmotorral szállítsák hoz­zánk a közkedvelt teherautó­kat. Mivel az IFA-gyár eh­hez nem tud elegendő dízel­motort adni, jelenleg több­féle motortípus kipróbálása folyik, és várható, hogy a nem túl távoli jövőben már dízel ZIL-ek érkeznek az országba. De addig még lesz dolga az Automobil munkaközös­ségnek, mtert ha a VOZIFA- program befejeződik, külső cégektől is elfogadnak meg­rendelést átalakításra. Je­lenleg csak a Volánnak van jogosítványa erre a munká­ra, és vétek lenne kihaszná­latlanul hagyni a felgyűlt tudást, tapasztalatot. nikai kooperációkat is kiala­kítani, amelyekkel a hazai vállalatok könnyűiparban al­kalmazható automatikákhoz, elektronikai részegységekhez jutnának. A könnyűiparban előtérbe kerül a számítástechnika mind szélesebb körű alkal­mazása. A számítógép egy­aránt használható szövet­minták, cipőformák tervezé­sére, automata termelőbe­rendezések összekapcsolásá­ra, s az egész termelési fo­lyamat irányítására is. A ta­nulmány szerint célszerű ki­fejleszteni a szövödék auto­matikus adatgyűjtő rendsze­rét. A ruhaiparban a gyár­táselőkészítést, a programo­zást, az ellenőrzést, a belső anyagmozgatást és készáru­raktározást egyaránt számí­tógéppel irányíthatnák. A nyomdaiparban a Videoton gépei és termináljai alkal­masak a szövegfeldolgozás­ra, szövegszerkesztésre és az adatrögzítésre. Javasolják az OMFB szakemberei, hogy minél több vállalat csatla­kozzon az Anilinfesték és Vegyszerforgalmi Vállalatnál működő számítógéphez, s így megkönnyíthetik az anyagok előkészítését, és például a színmérést. Nagy József né, a Békéscsa­bai Konzervgyár üzemveze­tője vállalkozik, hogy körbe­vezet a borsófeldolgozó vo­nalakon. Közben elmondja, hogy a hirtelen jött meleg és szárazság miatt meggyorsult a borsó fejlődése. Hiába ve­tették eltérő időpontban az egyes táblákat az üzemek, most mégis egyszerre érik. Sietni kell a feldolgozásával, mert könnyen elöregszik, és akkor már csak száraz borsó lehet belőle. Az átvevőhely melletti üvegezett fülkében minősítik a beérkezett nyersanyagot. A főszereplő ebben Kara Mi- hályné és Nagy Gáborné. Készségesen magyarázzák munkájuk lényegét: — Minden szállítmányból veszünk két-három kiló min­tát — kezdi Nagyné —, ab­ból kimérünk egy fél kilót. Hat milliméteres lyukú szi­tán kiszitáljuk, a hulladékot lemérjük és kiszámítjuk, hány százalék. Miközben beszélgetünk, folytatják a minta vizsgála­tát. A zsengeséget mérő fi­nométer tartályát Karáné tölti meg borsóval, majd be­helyezi a gép fémtüskéi alá. Kara Mlhályné és Nagy Gá­borné türelemmel válogatja a minősítésre kerülő borsó­szemeket Reccsennek a szemek, szalad a mérőműszer mutatója, majd 59-nél megáll. — Ez első osztályú — kommentálja a látottakat. — Még négyszer megismételjük, mert öt mérés átlaga adja, hányad osztályú a szállít­mány. Megvárjuk, s hamarosan megtudjuk, hogy a kétsopro- nyi Rákóczi Tsz-nek ez a borsója másodosztályú. Madarász Béláné csoport- vezető hozzáteszi: — Ez még jó, de általános, hogy az idén elég öregek a borsók. Örömmel tapasztal­juk, hogy az eső már érezte­ti hatását, valamivel zsen­gébb a mai áru, mint egy hete. Hamar választ kapunk ar­ra is, milyen a szállítók és az átvevők kapcsolata. Van- tara Andrásáé a békéscsa­bai Szabadság Tsz érdekeit képviseli: — Jó a kapcsolatunk, is­merjük már egymást... In­kább azzal szokott gond len­ni, hogy sokáig állnak a te­herautók. Kicsit elbeszélgetünk. Meg­tudjuk, hogy a fiatalos kül­sejű asszony két éve ment nyugdíjba. Azóta is behívja a tsz, ha szükség van rá. Ér­zi, hogy kell a munkája. Jó ez, mert két évé meghalt a férje, egyedül maradt. . — Tudja, én könnyebben el vagyok akár tizenkét órát is, mint egy fiatalasszony, akinek otthon a gyereke — mondja búcsúzóban. A fogadó-tisztító nem más, mint egy nagy szabadtéri gépmonstrum — tető alá he­lyezve. Előnye, hogy a fel­Kaszaji Etelka a szakértel­met igénylő lékeverőnél dolgozás piszkos része elkü­lönül a konzerválástól. Hát­ránya, hogy nagyon zajos. Az üzemvezetőnő elmondja, hogyan működik. Először szárazon szabadítják meg a borsót a fölös hüvelyektől, egyéb szennyeződésektől, a tört szemektől. Azután jön a mosás, majd újra egy száraz tisztítás. Ennek legvégső ele­me az úgynevezett pattintó, amely a fémlemezekre kerü­lő borsó jellegzetes hangjáról kapta nevét. Az üzemcsarnokban felirat fogad: Vigyázz! Forró víz! Magunkon érezzük a tábla igazát: melegebb van bent, mint a kinti harmincfokos kánikulában. A bejárat mel­letti lékonyha egy fémemel­vény, amelyen hatalmas üs­tökben buzog a lé. Két asz- szony idomítja az üstökbe folyó forró vizet, adagolja a sót, cukrot. Kaszaji Etelka elmagya­rázza az eljárást: — ötszáz liter vízbe megy tíz kiló cukor és ugyanennyi só. Szeretem csinálni, mert úgy érzem, ez az a munka, ami legközelebb áll egy kon­zervipari szakmunkáshoz. A plafonra párolgott, me­leg vízcseppek olykor „gon­dolnak” egyet és elszabadul­va ránk esnek. Nagyné szabadkozik: — Nemsokára elkészül az új páraelszívó, rekonstruál­ják a tetőt... A vonalon dolgozó másik asszony Kucsera .Jánosné. Olyan vidám, mintha valami kellemes klímájú, csöndes helyen lennénk. — Igaz, hogy nem nagyon ' beszélgetünk, nem halljuk egymás szavát. Mégis szere­tem a munkámat. Főként azért, mert kettőnktől függ, milyen lesz a lé. Itt nincs egymásra mutogatás, ki mit rontott el. Mi csináltuk, mi vállaljuk érte a felelősséget! Ma délben lesz a szakmun­kásvizsgám. Hogy izgulok-e? Á, arra itt nincs idő ... Az előfőzött borsó a töltő­vonalakra jut. Megállunk az egyik mellett, figyeljük a szalagnál sürgölődő asszo­nyokat. Egyikük a megtöltött üvegek tartalmát tömöríti, ketten fémlapkát tesznek az üvegek tetejére, ketten kari­kát. A présgépet már zárt konzervesüvegek hagyják el, tele szép, zöld borsószemek­kel. Ezeket újra két asszony szedi le, és rakja a sterili­záló kosárba — jobb, ha nem zavarjuk őket. Nagy Józsefné segít meg­érteni a látottakat, és azt, hogy a másik korszerűbb vonalról közvetlenül, embe­ri kéz érintése nélkül men­nek az üvegek az csírátlaní- tó gőzbe. Közben kérjük a fiatalasszonyt, magáról is be­széljen. Egy hónapja jött vissza gyesről,, mert hívták. Korábban csoportvezető volt, egy hónapja — 27 éve­sen — üzemvezető. A csomagolóban néhányan papírlapokat válogatnak, pa­kolják az üvegeket a rakla­pokra. Az egyik, korszerű el­járás a zsugorfóliás csoma­golás. A fóliát égető gép mellett Szilágyi Istvánná ül és figyel: — Azt nézem, a konzerv­dobozok sorban jönnek-e, megfelelően adagolja-e a gép a fóliát? Ha megáll, beavat­kozók. Ha valami elromlik, hívom a szerelőt. Mi tagadás, az égő fólia szaga cseppet sem kellemes. Meleg is van, zaj is van. Nincs elszívó berendezés? — Hát, ezt még nem sike­rült megoldani — mondja az asszony —, nem valami kel­lemes munka. De már itt dolgozom a konzervgyárban húsz éve. Vésztőről járok be, és végül is, jó itt. A húsz év nagy idő, öt még hátravan a nyugdíjig. Sosem voltam vándormadár, itt töltöm le, ami hátravan. M. Szabó Zsuzsa A fóliás csomagoló őre, Szilágyi Istvánné Fotó: Fazekas László Lányai László Könnyűiparunk ma — tízéves rekonstrukciós program után

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents