Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-04 / 131. szám
1983. június 4., szombat o A magyar mezőgazdaságban évente 40 ezer tonna műanyagot használnak fel. Ez a hazánkban előállított összes műanyagoknak mintegy tíz százaléka. Ezekből a mezőgazdaságban felhasznált műanyagipari termékekből nyílt kiállítás szerdán Soroksáron, a Kertészeti Egyetem tangazdaságában. Képünkön: a Pest megyei Műanyagipari Vállalat öntözőberendezés-alkatrészei és vegyszerszivattyúi láthatók (Fotó: Hauer Lajos felvétele — KS) alkatrészgyártás 190-féle, importot helyettesítő, illetve hiányt pótló alkatrész gyártását kezdték meg a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermelő Közös Vállalat taggazdaságai. Egy előzetes felmérés során kiderült: a taggazdaságok félmillió munkaóra szabad kapacitással, s megfelelő műszaki háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy nagy értékű mezőgazdasági gépekhez rendszeresen készítsenek alkatrészeket. Két alkalommal kiállításon is bemutatták, hogy milyen gépelemek előállításához keresnek gyártót. A kezdeményezés nyomán eddig az IKR 28 taggazdasága és négy, rendszeren kívüli ipari vállalat, továbbá néhány kisiparos vállalkozott az importot pótló alkatrészek előállítására. A közös vállalat csak olyan alkatrészeket fogad el sorozatgyártásra, amelyek minősége és mérete minden vonatkozásban megegyezik az eredetivel. Ezért először mintadarabok készítésére kérik fel a jelentkezőket, s azokat a szervizhálózat felügyeletével nagyüzemileg kipróbálják. Az eredményes próba alapján eddig 62-féle alkatrészt rendelt meg az IKR, 128-fé- le alkatrésznek pedig folyamatban van a gyártás-előkészítése, illetve nagyüzemi próbája. Nyári foglalkoztatás Szükség van a diákmunkára Minden diáknak jól jön egy kis saját kereset, amit arra költhet, amire akar. És a vállalatok is jól járnak a szabadságokkal megszabdalt nyári hónapokban a diákok kisegítő munkájával. Tanulók és munkáltatók érdekei tehát megegyeznek, mindkettőnek hasznára válik a szünidei foglalkoztatás. Tavaly több mint hatezer diák vállalt munkát, és a szünidősöknek kifizetett bér meghaladta a tízmillió forintot. Legnagyobb részük — több mint 65 százalékuk — a mezőgazdaságban helyezkedett el, a legnagyobb fizetést is itt kapták, az átlagos órabér 16.30 forint volt. A legalacsonyabb kereset a kereskedelemben munkát vállaló diákoknak jutott, 9,20 forint egy órára. Igen egyenlőtlenül alakult a foglalkoztatás a különböző területeken. Legelterjedtebb a nyári munkavállalás Békéscsabán, ahol csaknem kétezer fiatal dolgozott a szünidőben. Hasonlóan kedvező a helyzet a szarvasi és u mezőkovácsházi járásban. Egyébként az utóbbiban fizették a legmagasabb órabéreket, átlagosan 17,80 forintot, a legalacsonyabbat viszont a szeghalmi járásban. Nagy a különbség a diákok szervezett foglalkoztatása és az egyéni foglalkoztatás között is a munkabér tekintetében. (18,20 forint, illetve 12.40 forint átlagos órabér.) A megyei tanács munkaügyi osztálya a mezőgazda- sági és a művelődésügyi osztállyal együttesen összegyűjti, elbírálja az igényeket, és kijelöli, hogy az egyes vállalatok, mely iskolákkal vegyék fel a kapcsolatot. Az idén a megyében 1190 fiúnak és 1041 lánynak kínálnak nyári munkát az üzemek. A legtöbb. 570 munkahely a békéscsabai diákokat várja. A tégla- és cserépipari vállalat, a konzervgyár, a ZÖLDÉRT, az ingatlankezelő vállalat, a kertészeti vállalat nagyobb számban kíyán foglalkoztatni tanulókat. Napi bérük 70 forinttól 140 forintig terjed, a munka nehézségétől függően. Mezőberényben 242 munkahely kínálkozik, zömében fiúk részére. A Hidasháti Állami Gazdaság 140 diáknak ajánl munkát, bérezésük teljesítmény szerint. Békésről 92 fős igényt jeleztek, húsz tanulót az építőipari szövetkezet foglalkoztatna 120 forintos napi bérrel. A kisebb településeken a téeszek és állami gazdaságok fogadják a dolgozni vágyó gyerekeket. Gyulán és környékén 280 állást kínálnak. A legtöbb fiatalt, több mint 40 tanulót a tejporgyár alkalmazná, 90—120 forint közti napi bérrel. Szarvas üzemei, a Szirén, a Táncsics Tsz, az ÖKI stb. 181 diákot várnak. 80 forint körüli napi bérekkel. összességében elmondható, hogy megyénk valameny- nyi településén van mód és lehetőség a' diákok nyári foglalkoztatására, melynek időtartama egy-két hónap. Leghamarabb június elejé- től-közepétől vállalhatnak munkát a tanulók, többnyire azonban július 1-től szólnak az ajánlatok. — szatmári — Építőanyag-kínálat a TÜZÉP-telepeken A számítások szerint ebben az évben mintegy 60 ezer lakás épül fel magánerőből, s ennek megfelelően a lakosság építőanyag-szükséglete jóval meghaladja a korábbi évekét. A jó idő beköszöntővel különösen megnövekedett a TÜZÉP-tele- pek építőanyag-forgalma. A Belkereskedelmi Minisztérium illetékes főosztályának tájékoztatása szerint a kereskedelem — a hazai ipar termékeiből és importból — összességében kielégíti az ez évi igényeket, a hiányokat inkább választékproblémák és a szállítás egyenetlenségei okozzák. Cementből, csempéből, padlóburkolóból és parkettából jó az ellátás, a választékot több import- termék is színesíti. A falazóanyagok közül a vásárlók gyakran hiába keresik a telepeken a kisméretű téglát, annak ellenére, hogy több téglagyárban szombati és vasárnapi műszakot tartanak, s így a terveket az év végéig mintegy 24 millió darabbal túlteljesítik. A téglaellátásban alapvető javulás két év múlva, a kijelölt nyolc téglagyár rekonstrukciójának eredményeként várható. Tetőcserépből, ajtókból és ablakokból a hiányokat még az idei építési szezonban beérkező importtal enyhíti a kereskedelem. Az összességében kielégítő építőanyag-kínálat már csak azért sincs mindig és mindenütt összhangban a kereslettel, mert az építkezés „divatja” is változik, időben és országrészenként egyaránt. A fővárosban a vidéki építtetőknél már jobban megkedvelték a nyolc—tíz kisméretű téglának megfelelő Porotront és más korszerű falazóanyagokat. Ezek a fővárosi TÜZÉP-telepeken folyamatosan rendelhetők, bár a szállításra esetenként 1—3 hónapot várni kell. Cserépből javul a budapesti ellátás, a héten kezdték árusítani a főváros három telepén az osztrák betoncserepet. Nyílászáró szerkezetekből a budapesti szükségletek egy részét a TÜZÉP a helyi ipartól szerzi be, ennek vállalatai és szövetkezetei évente mintegy 26 ezer darabot szállítanak. Romániából importált ajtókeret jelenleg is van a fővárosi TÜZÉP-telepeken, a csehszlovák és jugoszláv ablakkeretek pedig a közeljövőben érkeznek. A tapasztalatok szerint a Budapest környéki TÜZÉP-telepeken sem számottevő a tartós hiánycikk. Az idei év első négy hónapjában — Pest környékén a tervezettnél csaknem 140 millió forinttal több építőanyagot értékesítettek. Néhány anyagból azonban nagyobb a kereslet a kínálatnál, jelenleg itt is kevés a kisméretű tégla és több más falazóanyag, valamint a tetőcserép. A Bács-Kiskun, Békés és Csóngrád megye telepeit ellátó - Alföldi TÜZÉP Vállalat az év első négy hónapjában 30 százalékkal több építőanyagot értékesített, mint a múlt év azonos időszakában. Bács megyében szintén a téglahiány okoz gondot, különösen azért, mert a megyében nincsen téglagyár. Tetőcserép helyett — amelyre hónapokig várniuk kell a vevőknek — ajánlják ugyan az olcsóbb palát, de ettől idegenkednek a kislakásépítők. Az alföldi TÜZÉP az ellátás javítására, illetve a választék bővítésére nyolc ipari szövetkezettel termeltetési szerződést kötött, többek között ajtó- és ablakkeretek gyártatására. A kisvállalkozások korát éljük? a z új nem mindig és nem feltétlenül egyértelmű tagadása a réginek. Az esetek túlnyomó többségében az új a régi igaz értékeiből építkezik, továbbfejleszti, kiegészíti azt. Így van ez a gazdasági életben is. A kisüzemek, kisvállalatok számának napjainkat jellemző gyors szaporodása a gazdálkodás ezen új formáinak szentelt nagyobb figyelem sem lehet tagadása a gazdaságpolitikánk eddigi fő és meghatározó jegyeinek. Még csak nem is kritikája annak. Világos kell legyen ugyanis mindenki előtt: a kisüzem — amely megfelelő arányban mindenképp .hiányzott gazdasági életünkből — önmagában még a népgazdaság részproblémáit sem oldja meg, nemhogy a társadalmi termelést csaknem egészében meghatározó nagyüzem feladatait képes lenne átvállalni. Elegendő ezt a megállapítást bizonyítékként csak azzal kiegészíteni, hogy a nemzeti jövedelmünk felét adó ipar termelési értékének 90 százalékát az állami iparban állítják elő. Mindebből következik az is, hogy bár a kisvállalkozások eredményes működésükkel ugyan jól rávilágítanak a nagyipar tartalékaira (ennyiben, de csak ennyiben valóban kritika is egyben a létük), ám a nagyipart ezzel még megváltani aligha fogják. Félreértés ne essék, nem a kisvállalkozások ellen ragadtunk most tollat, csupán arra a kísérletre szántuk el magunkat, hogy megpróbáljuk a kisüzemekről, a kisvállalkozásokról kialakult számtalan, olykor egymásnak is ellentmondó nézet, vélekedés közül azt az egyet fölemelni, amely tisztánlátásunkhoz is hozzájárul. Nos, egy dolog mindenképpen biztos, a sokakból talán nem is alaptalanul bizonytalanságot keltő tényezők közül. Ez pedig az, hogy a kisüzem, a kisvállalkozás egyáltalán nem újkeletű dolog,-még a mi társadalmunkban sem. Mert vegyük csak a termelőszövetkezeti közös gazdálkodással minden szálában szorosan összefonódott háztáji gazdálkodást: mi az, ha nem kisvállalkozás? Márpedig a termelésnek ez a formája nem 1982. január 1. óta létezik a magyar gazdaságban. Maradjunk még mindig a termelőszövetkezetnél. A Magyar Szocialista Munkáspárt már az 1957-es agrártéziseiben-megfogalmazta, hogy mód, lehetőség és szükség van a mezőgazdasági nagyüzemek tevékenységi körének bővítésére. Igaz, hogy ez jogszabályi megfogalmazást csak egy évtizeddel később nyert, és ezt követően is többször megváltozott társadalmunk értékítélete a téeszek, állami gazdaságok ipari tevékenységéről, ám ebben az esetben is az élet bizonyult erősebbnek a félreértelmezésekkel szemben. Az élet ugyanis megkövetelte, hogy a termelőüzemek megoldást találjanak a teljes foglalkoztatásra, hasznosítsák fölös kapacitásaikat, méghozzá a nyereségüket is jelentősen növelve. Ezenközben nemcsak a kampánymunkához szükséges munkaerőt tudták ipari kisüzemeikben „tartalékolni”, hanem területükön döntő módon járultak mindezzel hozzá a települések népességmegtartó képességének fokozásához is. (Mert az is belátható, hogy a vidéki ipartelepítésnek is megvannak a maga ésszerű határai.) A termelőszövetkezetek, s utóbb az állami gazdaságok kisüzemei a gyakorlatban adtak igazán klasszikus példát az iparban most éleződő kisvállalkozásoknak. Hiszen ezek az ipari melléküzemágak végtére is hiányok pótlására — hiánycikkek gyártására, az ipari és sok esetben a lakossági szolgáltatások bővítésére, háttéripari tevékenységre, kiegészítő kapacitások megteremtésére — jöttek és jönnek létre. Itt, ezekben az üzemekben valóban érvényesül az elv: csak az és olyan tevékenység él .meg, amire igazából szükség van. Ellenkező esetben az üzem ráfizetésessé válik, s akkor létrehozója, a téesz vagy az állami gazdaság rugalmasan és gyorsan átcsoportosítja erőit egy másik, nagyobb sikerrel kecsegtető tevékenységre. Hogy az elmondottakat a mezőgazdasági nagyüzemekben is jól felismerték, azt bizonyítják többek között azok az állatki- helyezési akciók, amelyeknek során a tag arra vállalkozik, hogy a közös állatait otthon, a háztájiban látja el „kisvállalkozásként”, amíg- a takarmányról, egyebekről a téesz, az állami gazdaság gondoskodik. De ugyanígy kell értelmeznünk az egykori részesművelés mai korszerűbb keretek között és új formákban jelentkező terjedését például a hibridkukorica-termelésben. Természetesen hasonlóan kedvező folyamatok bontakoznak már az iparban is; a bedolgozói rendszerek újjászervezése, a vállalati gazdasági munkaközösségek alakulása tükrözi ezt, mint a Békéscsabai Kötöttárugyárnál vagy a tervezővállalatnál többek között. Még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy a megítélés alapja mégsem mennyiségi. Nem az a lényeg, hogy sok kisvállalkozást tarthassunk számon, hanem az, hogy adott, népgazdasá- gilag is szükséges és indokolt tevékenységre mindig a legmegfelelőbb formákat találjuk meg. Mérlegelés kérdése ugyanis, hogy a nagyüzem, a nagyvállalat a meglevő kereteken belül ad-e önálló mozgáslehetőséget egy-egy kisebb munkakollektívának, például az önelszámolás megvalósításával, avagy gazdasági munkaközösség megalakítására serkenti azt. Választása szerint követhet egy harmadik utat is: a nagyüzem körülményei közé nem, vagy nehezen beépíthető feladattal egy kívülálló és önálló jogi személyként működő munka- közösséget bíz meg. A nagy- és kisüzemek, de a középüzemek léte is gazdasági szükségszerűség, mi több, törvényszerűség: a társadalmi munkamegosztás eredménye. A vállalatok, vállalkozások mérete ugyanis nem pusztán elhatározás kérdése, nem divatokon, nem kampányokon múlik (mint ahogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése sem gazdasági törvényeket semmibe -nem vevő kampány, hanem éppen azok társadalmi elismeréséből született tudatos program volt). Dőreség lenne tehát most a „kisvállalkozások, a kisüzemek korát éljük” jelszóval a korábban egyesített, naggyá nőtt termelőszövetkezeteket két-három kisebbre bontani. Más a helyzet, ha egy-egy külön esetben a tagság egésze dönt erről úgy, a konkrét gazdasági körülmények kényszerítő és parancsoló erejére, E zekből az esetekből sem vonhatnánk és vonhatjuk le mégsem azf a következtetést, hogy a kisüzem, a kisvállalkozás a szocialista gazdálkodást megújító, újabb fellendülést hozó új formája. Frázis vagy nem frázis: a szocializmus építésének nagy kérdései továbbra is a szocialista nagyüzemben dőlnek el! Kőváry E. Péter Vizsgáztak az üveggyártók Kikelt a ponty, jön az amur Befejeződött a pontykeltetés, megkezdték a növényevő halak mesterséges szaporítását a halászati termelőszövetkezetek dinnyési ivadéknevelő tógazdaságában. A vizek lakóinak utánpótlását biztosító „ivadékgyárban” az idei tavaszon 90—100 millió pontyot, amurt és busát keltetnek. A különleges „szülőszobákban”, a temperált vízzel töltött zuger üvegekben eddig 60 millió ivadék látott napvL- lágot. A következő tíz-ti- zenkét napban 30 millió növényevő halat — busát és amurt — akarnak keltetni. A tavaszi szaporulat egy részét Dinnyésen nevelik tovább, s csak egy-, illetve kétnyaras korukban szállítják ki őket a megrendelő tógazdaságokba. Az ivadékok gondozására külön „halbölcsődéket”, nevelőtavakat alakítottak ki. Az Orosházi Üveggyár szervezésében a napokban tett sikeres szakmunkásvizsgát 16 gyári dolgozó üveggyártó automatakezelő szakmában. A gépészképzésnek már hagyományai vannak a gyárban. 1975-től betanító jellegű tanfolyamokat szerveztünk. 1981-ben az ÉVM továbbképző központ tematikát állított össze az üveggyártó automatakezelő szakmunkásképző tanfolyamhoz. 1982. január 15-én indítottuk be az Orosházi Üveggyárban a 600 órás vállalati (ágazati) szakmunkásképző tanfolyamot az öblösüveggyártó gépeket- kezelő dolgozók részére. A tanfolyamot a gyár személyzeti és oktatási főosztálya szervezte az érintett gyáregységek, valamint a 612. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet együttműködésével. A tárgyak oktatását gyári szakemberek és az intézet tanárai végezték. Üveggyártó automatakezelő szakmában az országban elsőként váltak szakmunkássá az Orosházi Üveggyár dolgozói. A közel másfél éves tanfolyam próbára, tette a családos, folyamatos műszakban dolgozó hallgatókat. A gyakorlati értékelés után írásbeli és szóbeli vizsgán tettek tanúbizonyságot felkészültségükről. A vizsgabizottság tagjai' a következőképpen értékelték a tapasztalatokat: „Mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsga előkészítése kifogástalan volt a 612. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, valamint az Orosházi Üveggyár részéről. A hallgatók megfeleltek a követelményeknek." A vizsgán kiemelkedő teljesítményt nyújtott Papp János, az I. számú gyáregység dolgozója. Az értékelés a szakmunkás-bizonyítványok kiosztásával zárult, öt kiválóan megfelelt, 6 jól megfelelt. és 5 dolgozó megfelelt minősítésű bizonyítványt kapott. Vékony Bálint mb. oktatási csoportvezető
