Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-30 / 153. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG fl MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TBNACS LAPJA 1983. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK Ára: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM Hazánkba érkezett a török miniszterelnök Lázár Györgynek, a Ma- és a török vezetők kölcsönögyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására szerdán hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Billend Ulusu, a Török Köztársaság miniszterelnöke. A Ferihegyi repülőtéren — ahol délelőtt fél 11-kor landolt a török kormányfőt és hivatalos kíséretét hozó kü- lönrepülőgép — ünnepélyesen fogadták a vendégeket. A magyar és török zászlókkal díszített légikikötőben csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg díszszázada. A fogadtatásra megjelent Lázár György, Púja Frigyes külügyminiszter, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Fóti Iván, hazánk törökországi nagykövete, valamint politikai és gazdasági életünk több más vezető személyisége. A kü- löngépből kilépő Bülend Ulu- sut elsőként Lázár György üdvözölte, köszöntve a kíséret tagjait is. Egy úttörő kislány virágcsokorral kedveskedett a magas rangú vendégnek. A díszszázad parancsnoka jelentést tett a török kormányfőnek, majd fölcsendült a két ország himnusza. Ezután a magyar sen üdvözölték egymást. Az ünnepélyes fogadtatás után a vendégek a magyar vezetők társaságában gépkocsival szállásukra hajtattak. Hivatalos programja során Bülend Ulusu — a délutáni órákban — megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezt követően a Parlamentben Lázár György és Bülend Ulusu szűkkörű megbeszélést folytatott. A szűkköm megbeszélés után az Országház delegá- ciós termében Lázár György és Bülend Ulusu vezetésével megkezdődtek a magyar— török hivatalos tárgyalások. A magyar tárgyalócsoport tagjai: Váncsa Jenő, Nagy János külügyi államtitkár, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Török István külkereskedelmi államtitkár, Gábor András ipari miniszterhelyettes és Fóti Iván. A török tárgyaló- csoport tagjai: Sabahattin özbek földművelési, élelmezési, mező- és erdőgazdasági (Folytatás a 2. oldalon) HVDSZ-iilés Beszámoló a társasági tevékenységről Első alkalommal tartott együttes ülést az SZMT titkársága és a HVDSZ megyei bizottsága tegnap, június 29- én délután Békéscsabán. A megjelenteket Valentinyi Mártonná, a HVDSZ megyei titkára üdvözölte. A tanácskozás munkájában többek között részt vett Írházi La- josné, az SZMT vezető titkára, Csongrádi Béláné, a HVDSZ KV közgazdasági osztályának helyettes vezetője, Jambrik Mihály, a megyei tanács ÉKV-osztályának helyettes vezetője és dr. Sü- meghy Csaba, a KISZÖV elnöke. Elsőként a két testület meghallgatta Kazamér Ká- rolynak, a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat igazgatójának, a Békés megyei Kommunális és Szolgáltató Szervezetek Társasága elnökének a szervezet tevékenységéről szóló beszámolóját. Bevezetőjében arról szólt az előadó, hogy 1978-ban a Minisztertanács hozott határozatot a lakossági építőipari felújítási, javítási feladatok megyénkénti összehangolásának szükségességéről. Ezt követően a megyei tanács ÉKV-osztályának határozata alapján négy tagvállalattal a Moszkvai tanácskozás Nemcsak a szocialista, hanem a tőkés országok sajtójában is elsőoldalas jelentések számoltak be szerdán a Varsói Szerződéshez tartozó szocialista országok pártós állami vezetőinek moszkvai tanácskozásáról, az ott elfogadott közös nyilatkozatról. Ez az esemény jó értelemben vett szenzáció: a nyugati propaganda, attól kezdve, hogy hallott az értekezlet lehetőségéről, azt igyekezett elhitetni, hogy a moszkvai állásfoglalás „nagyon kemény” lesz, s hogy a szocialista országok bejelentik ellenlépéseiket a NATO most már befejezett tényként kezelt rakétatelepítési akciójára. A williamsburgi tőkés csúcsértekezleten elfogadott politikai nyilatkozat, a NA- TO-hadügyminiszterek brüsszeli, a külügyminiszterek párizsi állásfoglalása nem is tette alaptalanná az ilyen előzetes feltételezést. A NATO-közlemények kihívó hangvétele, a feltételek megszabása, az egyoldalú engedmények változatlan követelése a szocialista országokban meg is kapta a megfelelő értékelést — ezek után számítottak egyesek arra, hogy a moszkvai tanácskozás ebből indul ki. A moszkvai nyilatkozat hangvétele azonban gyökeresen más. Tény, hogy a szocialista országok tanácskozásán megállapították: nem hagyják megbontani az erő- egyensúlyt — de azt is haladéktalanul hozzáfűzték, hogy az egyensúlynak a lehető legalacsonyabb szinten kell megvalósulnia. S miközben az erre vonatkozó megállapítások — amelyek egyébként az egyes országok nyilvános állásfoglalásaira utaltak az esetleg válaszlépéseket illetően — mindössze egyetlen bekezdést jelentenek a szovjet fővárosban született dokumentumban, a megállapodásra irányuló javaslatok, a kezdeményezések teszik ki a nyilatkozat nagy részét, abban a hangnemben, ahogy az a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének januári prágai ülésén is megnyilvánult. A közös nyilatkozat legjellemzőbb vonása, hogy egyrészt talán még az eddiginél is nagyobb nyomatékkai hívja fel a figyelmet a jelenlegi helyzet veszélyeire — másrészt olyan megoldásokat javasol a veszély elhárítására, amelyek minimális jóindulattal megvalósithatók, nem tesznek szükségessé bonyolult, sok éves tárgyalásokat; ha katonai jelentőségük nem is egyértelmű a fegyverzetek azonnali korlátozásával és csökkentésével kapcsolatban, óriási hatásuk lehet a légkör megjavításában és a lényegi tárgyalások alaphangjának megadásában, az enyhülés szellemének újjáte- remtésében. A javaslatok egyaránt kiterjednek a legközvetlenebb veszély, az amerikai rakétatelepítés beláthatatlan következményekkel járó veszélyének elhárítására, a hadászati fegyverek korlátozását elősegítő lépések — a fegyverzet befagyasztása és az „első csapásról” való önkéntes lemondás kötelezettségének vállalása — elfogadására, az európai kérdéseknek Helsinki szellemében történő rendezésére, a két katonai tömb, a Varsói Szerződés és a NATO viszonyának rendezésére és néhány más kérdésre. Ezúttal nem konkrét számokról, gyakorlati megállapodásokról van szó, hanem olyan lépésekről, amelyek megteremthetnék az egymás iránti bizalmat, a tárgyalásokhoz szükséges előfeltételeket. S ha a nyilatkozat egyértelműen a vezető tőkés államok magatartását, fegyverkezési hajszáját teszi is felelőssé a nemzetközi helyzet rosszabbodásáért, mégis azt húzza alá, hogy a megoldás mindkét fél közös felelőssége és kötelessége. A. moszkvai tanácskozáson részt vett országok átérzik ezt a felelősséget, s a maguk részéről ezért kínálnak újabb lehetőséget a megállapodásra. „Ezt az alkalmat nem szabad elszalasztani” — ez a moszkvai nyilatkozat legfőbb figyelmeztetése, s ezt aligha lehet fenyegetésként értelmezni — sokkal inkább kinyújtott kézként, őszinte ajánlatként lehet és kell felfogniuk a Nyugat vezetőinek a lehetőséget. Különösen aláhúzza a Varsói Szerződés tagjainak gondolatmenetét egy — nem először hallott, de most ismét nagy erővel leszögezett — megállapítás: „Semmilyen világproblémát — beleértve a szocializmus és a kapitalizmus történelmi vitáját is — nem lehet katonai úton megoldani.” A közös nyilatkozat Prága után újabb bizonyítéka annak, hogy a Varsói Szerződés tagjai komolyan veszik ezt a gondolatot. Azt akarják, hogy a Nyugat is ébredjen rá felelősségére — s vezetői valóban felelősen járjanak el. Ügy, ahogy azt Moszkvában javasolták: józanul és tárgyilagosan mérlegeljék a nemzetközi viszonyok alakulásának mostani fenyegető tendenciáit — és vonják le az emberiség létérdekeinek megfelelő, ésszerű következtetéseket. Kis Csaba békéscsabai IKV gesztorságával 1978. március 1-én létrejött a társaság. Napjainkban már 19 vállalat, üzem tagja a szervezetnek. Megalakulásakor az építőipari lakossági szolgáltatás értéke alig haladta meg a 20 millió forintot. Jól mutatja a fejlődést, hogy az elmúlt évben a munka értéke csaknem elérte a 100 millió forintot. Az eredményesebb tevékenység ellátására jelenleg már 7 szakbizottság működik a társaságon belül. Az előadó hangsúlyozta: ma már a kommunális jellegű feladatok teljesítése is hatáskörükbe tartozik, ezért módosítani kellett a társaság elnevezését is. így június 10-től Békés megyei Kommunális és Szolgáltató Szervezetek Társaságaként működik tovább a korábban Békés megyei Építőipari Lakossági Szolgáltató Szervezetek Társasága néven működő szervezet. A jövőben egyeztetni szükséges a tagvállalatok fejlesztési elképzeléseit, a meglevő szabad kapacitások ösz- szehangolására, a gép- és alkatrészkölcsönzések mind szélesebb körű kiterjesztésére kell törekedni. A továbbiakban a lakásgazdálkodás megyei helyzetéről tájékoztatta a megjelenteket az IKV igazgatója. Az év elején a lakásfelmérési feladatok ellátására megyei bizottságot hoztak létre. Ennek irányításával a lakásfelmérések során eredményesen dolgozott a megye hét körzetében a mintegy 170 megbízott. Alakosság részéről összesen 73 panasz érkezett a felmérésekkel kapcsolatban, ebből 64 eset a megyeszékhelyen fordult elő. A beszámoló után élénk vita alakult ki. Többen hangsúlyozták: a jövőben még szélesebb körben kell kiterjeszteni a gépkölcsönzések rendszerét, az elfekvő tartalék alkatrészek cseréjét. Mások az ipari szövetkezeti és a termelőszövetkezeti építőrészlegek lakossági szolgáltatási célra történő bekapcsolására tettek javaslatot. A vitában elhangzott kérdésekre Kazamér Károly válaszolt. Ezt követően a két testület állásfoglalást fogadott el a társaság tevékenységének jövőbeni eredményesebb működésére vonatkozó feladatokról. Ebben kiemelt szerepet kap a lakossági szolgáltató, felújító, javító, építőipari tevékenység segítése, támogatása. Az SZMT titkárságának és a HVDSZ megyebizottságának együttes ülése bejelentésekkel fejeződött be. V. L. „Legrosszabb az arány az adminisztrátoroknál, tizennyolcból csak hatan maradtak, de az öntödében is nagy a vándorlás, harmincnyolcán jöttek, és közben huszonnégyen letették a szerszámokat. Mi ennek az oka? A vezetés, a munka, a bér, vagy talán a munkás?” A Gyulai Vasipari Szövetkezet munkaerőgondjainak okát kutatja cikkünk az 5. oldalon Fotó: Fazekas László Tanácskozott a MÉSZÖV elnöksége Tegnap, június 29-én tartotta ülését a MÉSZÖV elnöksége. amelyen többek között részt vett Sprőber József, a megyei pártbizottság munkatársa, Nagy Józsefné, a SZÖVOSZ elnökségének tagja, dr. Majoros Anna, a SZÖVOSZ főosztályvezetője, Rákóczi Ferenc, a^KPVDSZ megyei titkára, Rotyis János, a megyei tanács csoportvezetője. Tanai Ferenc, a MÉSZÖV elnöke adott tájékoztatást a legutóbbi ülés óta végzett szövetségi munkákról. Többek között arról, hogy a szövetség vezetői több település párt- és tanácsi vezetőivel egyeztető tárgyalásokat folytattak az üzlethálózat fejlesztéséről. Továbbá arról is, hogy Nagyszénáson takarékszövetkezeti üzletházat nyitottak meg. Végül szólt arról, hogy a koordinációs bizottság határozata szerint a nemzetközi szövetkezeti nap idei megyei ünnepségét július 8-án a békéscsabai Szabadság Tsz-ben rendezik meg. Ezután vitatta meg az elnökség a Békéscsabai Lakás- szövetkezet tevékenységéről szóló írásos jelentést. Az elnökség nagy érdeklődéssel vette szemügyre a már több mint ötezer lakás fenntartásáról gondoskodó eredményeit és gondjait. Bakos János, a szövetkezet elnöke minden kérdésre egyértelműen választ adott. Ugyanakkor nem hallgatta el azt sem, hogy az utóbbi időben a megye és a város pártós tanácsi vezetése nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatja a nagy szövetkezetét. A szakmai jellegű kérdésekre Szlota József ügyvezető igazgató adott választ. Dr. Majoros Anna, a SZÖVOSZ főosztályvezetője úgy ítélte meg a jelentést, hogy az túlságosan is mértéktartóan szólt a szövetkezet elért eredményeiről. Sprőber József szintén eredményesnek ítélte a Békéscsabai Lakásszövetkezet fejlődését. Javasolta, hogy ezután is reagáljanak érzékenyen a tagság észrevételeire és minden esetben törekedjenek a tagok széles körű tájékoztatására. Csáki Antal, a békéscsabai városi tanács képviselője a szövetkezet igazgatóságának döntéseit, irányító munkáját emelte ki, majd a felügyeleti szerv elismerését tolmácsolta. A napirend vitáját Tanai Ferenc MESZÖV-elnök ösz- szegezte. Hangsúlyozta Bakos János elnök két évtizedes tevékenységét és szólt Szlota József ügyvezető igazgató munkájáról, aki az utóbbi időben szakmai vezetője a szövetkezetnek. Jónak ítélte, hogy a szövetkezet már nemcsak felújítási feladatokat lát el, hanem saját építésre is vállalkozik. Végül annak a reményének adott kifejezést, hogy a megyei tanács által adott ötmillió forint támogatás révén nagy lépést tehet előre a Békéscsabai Lakásszövetkezet. Ezután az elnökségi ülés ünnepi aktussal folytatódott. Ugyanis a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából sok éves munkásságuk elismeréseként Tanai Ferenc MÉSZÖV elnök az OFT megbízásából Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést adott át Lányi Pálnak, a szeghalmi ÁFÉSZ felügyelő bizottsága tagjának, Unyatyinszki Jánosnak, a békéscsabai ÁFÉSZ igazgatósága tagjának, Kovács Gábornak, a gyomaendrődi ÁFÉSZ igazgatósága tagjának, Stricz Sámuelnénak, a MÉSZÖV költségvetési osztály főelőadójának, Filyó Mátyásnak, a kondorosi ÁFÉSZ gépkocsivezetőjének, és Hudák Ferencnek, a MÉSZÖV igazgatási és jogi osztály vezetőjének. Balkus Imre Országos zenei tábor Orosházán Orosházán tegnap megnyílt a harmadik orosz-szovjet zenei tábor, amelynek tizenkét napos munkájában ötvenhét magyar és három szovjet muzsikusjelölt vesz részt. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezete, valamint a vendéglátó orosháziak által kétévenként rendezett zenei táborban a hazai zeneiskolai versenyek nyertesei, valamint a zeneakadémiai előkészítősök vesznek részt, s most először szovjet vendégek is vannak a táborban: a moszkvai különleges tehetségek iskolájának három diákja. Az orosházi tábor a szovjet és orosz zene népszerűsítését, a szovjet zenepedagógia módszereinek terjesztését, valamint a tehetséges ifjú magyar muzsikusok képességeinek fejlesztését szolgálja. A hatvan növendék a v; rosi zeneiskolában a Lis Ferenc Zeneművészeti Fői: kóla, valamint a moszkvó Csajkovszkij Konzervatór um tizennyolc tanárának ir; nyitásával tanul szovjet i orosz zeneműveket. Az els; játított alkotásokat háro: hangversenyen mutatják 1 a fiatalok, és koncertet a( nak a művésztanárok is. zongorista, csellós és hegi dűs növendékek a tanulá szüneteiben Békés megyév ismerkednek. Az orosházi zi nei tábor gálahangverseny július 9-én lesz.