Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-25 / 149. szám
o 1983. június 25., szombat llHaUKTllcj Huszonöt éve nyílt meg a martonvásári Beethoven-gyüjtemény Nyáron hangversenyek színtere a park (Fotó- MTr — KS) 1799 májusában díszes hintó állt meg Bécsben a St. Peter Platzon. A nyalka lovak vontatta járműből egy idősebb és két ifjabb hölgy lépett ki: az előkelő öltözetű anya és a szintén drága kelmékbe burkolózott kisasszon ylányai. Némi kérde- zősködés után megálltak az Ezüst Madárháznak nevezett épület előtt, majd nekivágtak, hogy fölkaptassanak az egyáltalán nem ezüstös tisztaságú épület harmadik emeletére. Becsöngettek az egyik vedlett festésű ajtón. Bozontos üstökű férfiú jelent meg, aki zavartan invitálta be rendetlen szobájába a hívatlan vendégeket, Az anya, gróf Brunszvik Antal özvegye, és Teréz, valamint Jozefin nevű leányai azért tették tiszteletüket az Ezüst Madárház alkalmi lakójánál, Ludwig van Beethoven úrnál, hogy vállalja el a két grófkisasszony zenei oktatását. Az akkor már híres zeneköltő és zongoramester némi szabódás után igent mondott. A látogatás napjától kezdve majd három héten át rendszeresen átsétált az Arany Griff fogadóba, Brunszvikék bécsi szálláshelyére, és ott délutánonként órákon át mutogatta, hogyan kell bánni a billentyűkkel. Nos, így szól ez a kétségkívül anekdotikus ízű, de minden mozzanatában igaz história arról, hogyan került ismeretségbe a martonvásári Brunszvik család a világ zenetörténetének egyik legnagyobb alakjával. A kapcsolat aztán barátsággá, sőt Teréz és Beethoven között ennél többé, titokzatos szerelemmé mélyült. De tartsunk sort, s ott folytassuk a történetet, hogy amikor Mária Terézia egykori udvarhölgye, mármint az özvegy úgy döntött, hogy elég volt a bécsi időtöltésből, búcsúzáskor azzal vált el leányainak zenetanárától, hogy martonvásári kastélyuk kapuja nyitva áll előtte. Ügy látszik, Beethovenben mélyebb nyomokat hagytak a zongorázással, s persze mindenféle kedves csevegésekkel eltöltött órák, mert már a rákövetkező évben, 1800- ban megjelent Brunszvikék- nál. Aztán jött, amikor csak tudott. Elsősorban egy csodálatos szépségű olasz leány, Giuletta Guicciardi kedvéért, akibe Beethoven beleszeretett. Giulietta rokona volt Brunszvikéknak, s náluk vendégeskedett. Hogy a komponista zseni mennyire lángolt ezért a jóformán még kamaszkorú leánykáért — alig tizenhat éves volt a hölgy, amikor összeismerkedtek —, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy neki ajánlotta a Holdfényszo- nátát. De hiába, mert a csalfa leány már akkoriban is kacérkodott azzal a dilettáns balettkomponistával, nevezetesen Gallenberg gróffal, akinek aztán hamarosan a felesége lett. Hogy összesen hányszor fordult meg a remekül kiépített, és gondosan karbantartott birtokon? Ezt még a leglelkiismeretesebb Bee- thoven-kutatók sem tudják. Annyi azonban bizonyos, hogy meglehetősen sokszor, s ráadásul életének fontosabb szakaszaiban. 1806-ban például, amikor az Apassionata szonátát komponálta, amelyet itt fejezett be. Később pedig egyre inkább Brunszvik Teréz ottléte csábítgatta, akivel — lévén a hölgy zeneileg igen művelt, s járatos a művészetek világában — igen jól megértették egymást. Az 1809-ben írott Fisz-dúr szonátáját neki ajánlotta, aztán pedig föl- tehetőleg neki írta azokat a leveleket, amelyek a hagyatékából kerültek elő, és amelyek címzettje a halhatatlan kedves. . . Negyedszázada merült föl az a gondolat, hogy Marton- vásáron Beethoven-gyűjte- mény nyíljon. 1958. június 22-én Ortutay Gyula akadémikus nyitotta meg az állandó kiállítást. A kastély két termét töltik meg az első kiadású kották, korai és ritka Beethoven-kiadványok, a zeneköltő magyarországi kapcsolataira vonatkozó dokumentumok. A tárgyak között pedig azt a zongorát kell elsőként említeni, amelyen hajdan Beethoven is játszott, valamint azokat a képeket, szobrokat, amelyek az Apassionata szerzőjét ábrázolják. (Az egyik márványportrét állítólag Mestrovic faragta.) A gyűjtemény megnyitásával együtt hangversenysorozat is kezdődött, amelyet azóta is megrendeznek a kastély parkjában nyaranta. Joggal mondhatni, Marton- vásár zenei életünkben fogalommá vált. a. L. A kastély, amelyben ma a Beethoven múzeum működik J. flntov: Csoportkép az Eiffel-toronynál Közölték: két embernek Párizsba kell utaznia, hogy megismerkedhessenek az új technológiai módszerekkel. Két ember — húsz napra. A költségeket az intézet fedezi. Elhatározták: Sztojanov és Dragunov indul. De valaki közbeszólt: — Hogy is van ez? Két ember — húsz napra? Félő, elindul a szóbeszéd, kész a veszekedés. A többiekkel is törődni kell. Új javaslat született: Sztojanov és Dragunov mellett ki kell küldeni Párizsba Iva- novot és Petrovot — tíz-tíz napra. Törődni kell a kollektívával. Ám valaki megjegyezte: — Egyesek Párizsba, a többiek Maradjra? Szerintem menjen ki nyolc ember öt napra. Gondolkoztak, gondolkoztak, és a kiutazók száma nyolcra növekedett. De valaki közbeszólt: — Ebből a nyolc főből csak Dragunov és Sztojanov szakember, a többi hat turista. Üjra megtárgyalták a kérdést, és úgy döntöttek: tíz ember megy ki, összesen négy napra. Aztán ez sem volt eléggé demokratikus döntés. Mégegyszer áttanulmányozták a kérdést, különféle aspektusokból közelítették meg, elvetették, megszavazták, leszavazták, újra megszavazták, míg végül minden szempontot figyelembe véve, úgy határoztak: kiutazik negyven ember egy napra. ' Így történt. Az egész tudományos intézet sofőröstől- takarítónőstől elutazott Párizsba. Negyven ember, fényképez- kedett le az Eiffel-toronynál. A kollektív összetartás erősödött, a szakszervezet pozitívan értékelte a kulturális ügyekkel foglalkozó bizottság példás munkáját — a francia építészet remekének kollektív megtekintéséért: (Fordította: Baraté Rozália) Alwin Seifert: Kertészkedés „mérgek” nélkül A külföld hamarabb megkongatta a vészharangot a környezetszennyezés miatt, mint mi, valószínűleg azért, mert ott jóval előbb mutatkoztak a káros hatások, mint nálunk. Ezek egyike az ártatlannak tűnő nagyüzemi és kiskerti növényvédelem, amely még normál adagolás esetén is veszélyes lehet, de különösen az, ha túlbuzgósággal párosul. Seifert ugyan a mindenféle vegyszerezést jól nélkülöző zöldség- és gyümölcstermesztés híve, mivel hosszú évtizedek tapasztalata tanította meg, hogy szebbet, jobbat, ízlete- sebbet termel természetet utánzó módon. Vagyis a saját készítésű komposzttal. S olyat, amelytől nem kell félteni senki egészségét. Hogy miképpen tért rá erre az útra, hogyan kísérletezte ki és milyen eredményeket ért el, arról számol be részletesen a könyvében. Először azonban a vegyszerek, a mérgek pusztító hatását vázolja, s példáit többnyire hazája, az NSZK területéről veszi, bár mint írja, 30 évnek kellett eltelni, hogy az egész világon engedélyezett DDT káros voltát felismerjék, és sorban tiltsák be használatát a különböző országok. Továbbá. „Most vált ismertté az is, hogy a legjobban propagált és ajánlott, nem mérgezőnek tartott gyomirtó szer egyike a legalattomosabb mérgeknek, amely hetek vagy hónapok múlva fejti ki hatását, amikor a mérgezett egyén már menthetetlen.” Említi az Aldrin, Dieldrin, Heptachlor, Cholo- rodan és Endrin vagy ezek valamelyikét tartalmazó védekező szerek közvetlen és közvetett veszélyét. Az utóbbi hosszan elhúzódik, mert egyes hatóanyagok a talajban 8—-10 évig is megmaradnak. Az ebből származó bajokra is szomorú példákat sorol. De másokat is. Egy orvosnő ismerőse a citrom kicsavarása után az ujjai között száraz ekcémát kapott. „Mint orvos, tudta, hogy ez nem a citromban levő illóolajoktól van, ahogy azt a megkérdezett élelmiszer-kémikusok rögtön állították is, hanem attól a Diphenyltől, amivel a citromot kezelték a jobb tárolhatóság végett.” S a sok más eset mellett idéz az USA- beli Mayo klinika egyik orvosának előadásából, többek közt azt a megállapítást, hogy „...a védekező szerek okozta halálesetei; ma már felülmúlják a közlekedésieket.” Aztán, szinte regényszerű- en elmeséli, hogyan kezdődődött ismerkedése — még otthon — a kertészkedéssel, és miképp vált később szenvedélyévé. Módszerét kísérletezés közben alakította ki, de az elhatározás volt az igazán döntő, úgy jó 40 évvel ezelőtt, hogy mindent másképp fog csinálni, mint amit korábban helyesnek tartottak. Akkor még fogalma sem volt, hogy mi lesz az eredmény, hiszen szakmája szerint kertépítő mérnök, de a könyvek rendelkezésére álltak, a kísérletezéshez volt türelme, s a gyakorlat szaporította a tapasztalatokat. Előbb a virágai lettek a komposzttól nagyobbak, és sokkal szebb színűek, mint másutt, aztán a zöldségfélék és a gyümölcsös következett. így tért rá fokozatosan az egész kert kom- posztt rágyázására. A fákra vonatkozóan egy helyen ezt írja. „A szomszédos kertben elég sok öreg és ápolatlan almafa állott, ezek termést nem hoztak, tele voltak varasodással és moníliával, ami minden gyümölcstermesztőnek sok gondot okozott volna. Engem azonban nem zavart. Az én fáimat kártevő.k nem támadták meg, és nem okoztak kárt bennük. Ami ezt a csodálatos állapotot előidézte, nem volt más, mint a fák koronája alatt öt éven keresztül adott komposzt. Ebben az időben fáimat már nem is metszettem, csak az első három évben kaptak alakító metszést. Ezzel a vezérágak kifejlődtek, és a további metszés szükségtelenné vált.” A burgonyáról megjegyzi, hogy ma ez a betegségek és kártevők által a leginkább veszélyeztetett kultúrnövény. Mégis megpróbálta a növényvédő szerek nélküli termesztését, és 17 éven keresztül tudott egymás után — a krumplinak kevésbé alkalmas talajon — jó minőségű és mennyiségű termést elérni úgy, hogy utána még bimbós kelt ültetett minden évben. S anélkül, hogy betegség vagy kártevő lépett volna fel. De ez eddig még csak bevezető-ízelítő a nagyon érdekes könyv tartalmából, viszont azért ilyen részletesen, hogy kedvet csináljon az érdeklődő olvasónak. Még annak is, aki nem kertészkedik, „csak” kíváncsi természetű. A talajélet, A gyomok dicsérete, A komposzt-előál- lítás „új módszerének” művészete című fejezetek, de a többi is mind csupa izgalmas olvasmány. És mindenki számára hasznos tudnivaló. (Mezőgazdasági Kiadó) Vass Márta 0 múzeumok nagyon érdekesek! A nyári vakációra is kell készülni. Érdemes megtervezni, hogyan töltsétek el a szabad időt. A strandolás, üdülés, mozi, utazás mellett jusson idő múzeumok látogatására is. Nyáron alaposabban körülnézhettek, kutathattok, gyűjtőmunkát végezhettek, aminek később még hasznát láthatjátok. Előkészítéssel tegyétek kíváncsivá társaitokat vagy a családot. Egy-egy tájékoztató, amit a múzeumokban szerezhettek, vagy egy érdekes könyv a legjobb toborzó. Ha nincs közöttetek felnőtt hozzáértő kísérő, kérjetek tár- latvezetöt, aki szakszerűen elmagyarázza, mit láttok. Sok múzeumban már lehet kölcsönözni magnetofont, amelyen ismertetés hallható a kiállításról. Ha ilyet kölcsönöztök, ne feledjétek, hogy halkan szóljon a készülék, ne zavarja a többi nézőt, csoportos látogatás esetén pedig egy félreeső helyen a készüléket körülállva hallgassátok meg a tájékoztatást, s utána nézzétek meg a kiállított tárgyakat! Ha kevés az időtök, inkább kötszerre járjátok végig a múzeumot, mert a futólépésben végzett tárlatvezetés nem ér semmit. Ne feledkezzetek meg a kulturált, fegyelmezett viselkedésről* sem. A múzeumlátogatás ne fejeződjék be az épület ajtajában. Kövesse megbeszélés, adjatok lehetőséget egymásnak a véleménynyilvánításra, gondolatok kicserélésére. Esetleg együtt is megnézhetitek a múzeumban vásárolt tájékoztatót, képeket. Meglátjátok, milyen öröm . felismerni az ábrázolt tárgyakat, festményeket, plakátokat, szobrokat, visszaidézni a közös élmény hangulatát. Erre a megbeszélésre meghívhattok olyanokat is, akik még nem látták a múzeumot, lehet, hogy ezzel kedvet csináltok megtekintésére. H. E. Mese egy csodáról Élt egyszer Háromkerekiben egy világlusta fiú, akinek Szöszmósz volt a becsületesnél is becsületesebb neve. Ez a Szöszmósz egész álló nap aludt, de legfőképpen semmit nem csinált. A háromkereki emberek csak világlustájának hívták. Egyszer történt, hogy Szöszmósz kertjében elszaporodtak a gyomok és egyéb gazok. Folyondárok futottak eszeveszetten, egyenesen a virágoskert felé. A tátikák egymás szavába vágva tátogták: Fogják meg! Fogják meg! Néhány karcsú kardvirág is rémüldözött: Megfulladunk! Megfojtanak! És nemcsak a folyondárok szaporodtak, hanem apró levelű tyúkhúrok szőtték be a szebbnél szebb virágokat. Laposfüvek léptek minden talpalatnyi földre. A virágok pedig hiába hajlongtak, jajgattak, Szöszmósz a füle botját se suhintotta feléjük. Csak aludt, és felváltva hol hortyogott, hol pedig szuszogott. A virágok erre aztán elhatározták, hogy megleckéztetik Szöszmószt. De hogyan? Ez volt a kérdés. Először küldöttséget menesztettek a fák. Hátha elejét veszik majd a háborúskodásnak! A diófát választották vezetőül. Megállt Szöszmósz előtt, és egy éretlen diót pöccintett a lustaság feje búbjára. Szöszmósz kinyitotta az egyik szemét, de csak egyiket, és csak annyit mondott: Mi a szösz! Így a fák dolguk végezetlenével suhogtak vissza a helyükre. Másodszorra a virágok menesztettek küldöttséget egy futórózsa vezetésével. A küldöttség illóolajával megcsiklandozta Szöszmósz orrát. De a henye-hunya fiú az illatra se nyitotta ki a szemét, csak úgy álmában dörmögte: Ki a szösz?! Így aztán a rózsák is hervadt bimbókkal vonultak vissza. Harmadszorra mit volt tenni, mit nem, a virágok, a fák újra összesúgtak, összebúgtak, és nem Szöszmószhoz, hanem a gyomokhoz és egyéb gazokhoz menesztettek küldöttséget, egy méhecske vezetésével, aki hosszas ide-oda röpködés után elintézte, hogy a gyomok és egyéb gazok ne a virágoskertet, hanem Szöszmószt hálózzák be. Így is történt. Amikor a háromkereki templom harangja elütötte a delet. Szöszmósz szokása szerint a másik oldalára akart fordulni. Fészkelődött, mocorgott, később már ficánkolt, de hiába. Meg se moccant, mert gúzsba kötötték a gyomok és egyéb gazok. A kerti virágok majd szétnyíltak a nevetéstől, ahogy Szöszmósz ügyefogyott vergődését figyelték. Jókedvükben a fákról csak úgy potyogtak a túlérett gyümölcsök, ütődött almák. Az eprek epés megjegyzéseket tettek: Ott az ásó, vasvilla, Ne henyélj, te tohonya! így múlt el egy nap vagy tán több is. Szöszmósz gazba- gúzsba kötve álmatlankodott, mígnem arra tévedt az ősz, és ködzsákjába összeszedte a gyomokat és egyéb gazokat. Ahogy kiszabadult Szöszmósz, megnyújtóztatta elzsinórodott tagjait és ... Csoda történt! Ásót fogott, gereblyét és miegyéb kerti szerszámot, hogy bosszút álljon a gyomokon és egyéb gazokon. Bosszújában még a lustaságáról is elfeledkezett. Tulajdonképpen nem csoda, ha jól meggondoljuk, hiszen lustaságát ha az emberek nem, hát akkor a gyomok és egyéb gazok se zavarják! Szűcs Mariann
