Békés Megyei Népújság, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-17 / 142. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG 1 MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES B MEGYEI TANÁCS IBPIB 1983. JÚNIUS 17., PÉNTEK Ára: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 142. SZÁM BÉKÉS MEGYEI Elutazott hazánkból a bolgár párt- és állami küldöttség Hivatalos, baráti látogatásának utolsó napját vidéki programmal kezdte csütörtökön a magas szintű bolgár párt- és állami küldöttség. Todor Zsivkovot, a BKP KB főtitkárát, a Bolgár Népköz- társaság államtanácsának elnökét és a delegáció többi tagját Pest megyei látogatásra elkísérte Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. A vendégeket a hernádi Március 15. Termelőszövetkezetben Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, valamint Pest megye párt- és. állami vezetői fogadták. Csillag Nándor, a tsz elnöke tájékoztatást adott az országos hírű baromfitenyésztő szövetkezetről, a megye egyik legdinamikusabban fejlődő közös gazdaságáról, amely tavaly már csaknem 3 milliárd forint árbevételt ért el. A tájékoztatót követően a vendégek megtekintették a téesz baromfifeldolgozó üzemét, ahol a korszerű gépek óránként több mint 6000 csirkét képesek feldolgozni. A küldöttség ezután Pelikán István téesztagot kereste fel otthonában. A szövetkezet baromfiágazatának telepvezetője büszkén mutatta meg korszerű háztáji gazdaságát. A küldöttség a kora délutáni órákban visszaérkezett Budapestre. Délután a Parlament épületében Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és Grisa Filipov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a miniszter- tanács elnöke dokumentumot írt alá, amely meghatározza a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés és szocialista gazdasági integráció távlati fejlesztésének fő irányait. Ezután a Bolgár Népköz- társaság párt- és állami küldöttsége és a magyar tárgyalócsoport plenáris zárómegbeszélést tartott a Parlament delegációs termében. A magyar tárgyalócsoportot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a bolgár küldöttséget Todor Zsivkov vezette. A megbeszélésen részt vettek a két delegáció tagjai és szakértői. A plenáris ülésen Kádár János megköszönte Todor Zsivkovnak, hogy a komlói bányában történt szerencsétlenség miatt levélben fejezte ki együttérzését. A megbeszélés végeztével a Bolgár Népköztársaság párt- és állami küldöttségét ünnepélyesen búcsúztatták a két ország nemzeti lobogóival díszített Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, ahol felsorakozott a magyar néphadsereg díszzászlóalja. A vendégek búcsúztatására megjelent Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György, Aczél György, az MSZMP KB titkára, Korom Mihály, a KB titkára, Méhes Lajos ipari miniszter, Óvári Miklós, a KB titkára, a Politikai Bizottság tagjai; Várko- nyi Péter, a KB titkára, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, továbbá a kormány több tagja, az állami, a társadalmi élet számos más vezető képviselője. Ott volt Sebestyén Jenő, hazánk szófiai, és Boncso Mitev, Bulgária budapesti nagykövete is. Jelen volt az ünnepélyes búcsúztatáson a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Kürtszó harsant, a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Todor Zsivkovnak, majd felcsendült a két ország himnusza. A magas rangú vendég Kádár János társaságában elhaladt a dísz- zászlóalj előtt, majd üdvözölte a delegáció búcsúztatására összegyűlt budapestieket. A BKP KB főtitkára, az államtanács elnöke és a küldöttség tagjai ezután elköszöntek a magyar politikusoktól, közéleti vezetőktől, s a diplomáciai testület megjelent képviselőitől. Az ünnepélyes búcsúztatás a katonai díszzászlóalj díszmenetével zárult, majd a vendégek Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György társaságában gépkocsikba szálltak, és díszmotorosok kíséretében a Ferihegyi repülőtérre hajtattak. A légikikötő betonján Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György baráti búcsút vett Todo/ Zsivkovtól, s a delegáció tagjaitól. A bolgár párt- és állami küldöttség különrepülőgépe néhány perccel ezután a magasba emelkedett. A magyar—bolgár tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. Jurij Andropovot választották a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökévé Szovjet felhívás az atomfegyverek befagyasztására Jurij Andropovot, az SZKP KB főtitkárát választották meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé, a Legfelsőbb Tanács csütörtökön Moszkvában megkezdődött ülésszakán. A Legfelsőbb Tanács két házának együttes ülésén Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára ismertette a Szovjetunió legmagasabb állami tisztségének betöltésére vonatkozó javaslatot. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, valamint a szövetségi és a nemzetiségi tanácsa tisztségviselőinek tanácsai Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának megválasztását indítványozzák a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének posztjára — mondotta Csernyenko. Jurij Andropovnak az SZKP KB főtitkáraként kifejtett céltudatos, energikus és kezdeményezőkész tevékenysége, emberi tulajdonságai, tapasztalata és politikai bölcsessége a párt és a nép általános tiszteletét, bizalmát és szimpátiáját biztosította számára. A szovjet kommunisták, minden szovjet dolgozó, és külföldi barátaink kiemelkedő, lenini típusú vezetőt látnak benne, Jurij Andropov tevékenységétől elválaszthatatlan a párt és a nép egységének további erősítése, bel- és külpolitikánk folyamatossága, és azok az egész nép támogatását élvező intézkedések, amelyek a fejlett szocialista társadalom további tökéletesítését, hazánk gazdasági és védelmi erejének növelését szolgálják. Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának megválasztása a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének posztjára társadalmunk és államunk legfőbb érdekeit, a XXVI. kongresszus által megjelölt célok sikeres végrehajtását, a kommunista építés ügyét szolgálja — hangsúlyozta Konsztantyin Csernyenko. A Legfelsőbb Tanács küldöttei egyhangúlag jóváhagyták az előterjesztést, és határozatot hoztak arról, hogy Jurij Andropovot az elnökség elnökévé választják. Jurij Andropov köszönetét mondott a Legfelsőbb Tanács küldötteinek e tisztségre történt megválasztásáért. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön nukleáris fegyvereinek befagyasztására szólította fel az Egyesült Államokat, Nagy-Bri- tanniát, Franciaországot és Kínát. A Legfelsőbb Tanács megvitatta és egyhangúlag jóváhagyta Andrej Gromikónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a miniszterelnök első helyettesének, külügyminiszternek a nemzetközi helyzetről és a Szovjetunió külpolitikájáról szóló előterjesztését. Az erről hozott határozat felhívással fordul az Egyesült Államokhoz, Nagy-Britanniához, Franciaországhoz és a Kínai Népköztársasághoz, hogy mind mennyiségi, mind minőségi szempontból fagyasz- szák be valamennyi nukleáris fegyverüket. A Szovjetunió — hangzik a határozatban — úgy véli, hogy ha az érintett országok eleget tennének a felhívásnak, ez jelentős mértékben előmozdítaná a nukleáris fegyverrel rendelkező államok közötti bizalom erősödését. A Szovjetunió reméli, hogy azok, akikhez a felhívás szól, építő szándékkal és felelősségérzettel áthatva fogják megvizsgálni a javaslatot. Az ülésszak első napján Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszter- tanácsa elnökének első helyettese előterjesztette a dolgozó kollektívákról, s azoknak az üzemek, vállalatok, szervezetek irányításában betöltött szerepe növeléséről alkotott törvénytervezetet. Pénteken a Legfelsőbb Tanács ennek a törvénytervezetnek a vitájával folytatja munkáját. * * * Kádár -János és Losonczi Pál táviratban üdvözölte Jurij Andropovot a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökévé való megválasztása alkalmából. Értékelte munkáját a Közalkalmazottak Szakszervezete A közművelődési dolgozók élet- és munkakörülményeiről állított össze tájékoztatót a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya, s az anyagot tegnap, június 16-án tárgyalta a Közalkalmazottak Szak- szervezete Békés megyei bizottsága. A művelődési otthonokban 154-en, a közművelődési könyvtárakban 163-an, a megyei múzeumi hálózatban 50- en dolgoznak. A könyvtárkorszerűsítési program következtében javultak a könyvtárak működési körülményei, ez azonban a művelődési otthonokra nem mondható el. A fizetéseket vizsgálva megállapították, hogy csak a muzeológusok érik el az országos átlagot, a népművelők és könyvtárosok fizetése elmarad attól. Ez nyilván függvénye annak is, hogy 50 százalékuk gimnáziumi, vagy szakközépiskolai érettségivel, esetleg ennél alacsonyabb iskolai- végzettséggel rendelkezik. A hátrányos fizetési körülmények és kereseti lehetőségek ellenére a közművelődési dolgozóknak alig több mint egyharmada elégedetlen a lakáskörülményeivel. A közművelődési dolgozók fluktuációja köztudottan elég magas, s a pályán maradás szempontjából a legkritikusabb idő az első három év. A községekben egyetemet végzett, a városokban pedig középiskolánál alacsonyabb végzettségű közművelődési (Folytatás a 3. oldalon) kapott szabadalmat, és további 24 országban védelmet. Két év óta folynak a kísérletek. Az elmúlt esztendőben megkezdődött a termékek gyártása a jászkara- jenői Árpád Tsz-ben. Az új műanyag eke nemcsak importmegtakarítást jelent a népgazdaság számára, hanem üzletet is, ugyanis komoly az érdeklődés külföldön is e termék iránt. Hektáronként 6,61—11,2 százalékkal kevesebb energiát használnak fel az új típusú ekét vontató erőgépek, kisebb a vontatási ellenállás. A szakemberek a gyakorlatban láthatták: jó a szántás minősége. A kutatások azt mutatják, hogy negyedannyi zöld növényszár marad a szántás felszínén, mint az acél ekénél. A mínusz 40 Celsius-fokot és plusz 110 Celsius-fokot kibíró, télen tárolási és karbantartási gondot nem jelentő ekével 1000—2000 hektárt egyszeri ekecserével lehet megművelni. Az 1982. évi energiaracionalizálási pályázaton harmadik helyezést nyert, az idei AGROMASEXPO-n vásárdíjat kapott a találmány. Elterjedését a mezőgazdaság igénye határozza majd meg. Az elmúlt évben és az idén 10 ezer 570 darabot gyártott belőle a jászkarajenői Árpád Tsz, a beforgató lemezből 2 ezer 37 darabot. A megrendelők június 15-től egység- csomagban kapják a termékeket, amelyeknek forgalmazója egyébként a Szolnok megyei AGROKER Vállalat. —sz. j.— Napirenden a népesedéspolitika Műanyag ekével szántanak Új mezőgazdasági szabadalom Békéscsabán tegnap ülést tartott a HNF megyei elnökségének nő- és rétegpolitikai munkabizottsága. Az értekezlet munkájában részt vett Nagy Imréné, a megyei pártbizottság nőreferense. Elsőként dr. Molnár Margit, a megyei tanács munkaügyi osztályvezetője tájékoztatta a testületet a megye demográfiai tényezőinek alakulásáról, a népesedéspolitika állami és társadalmi feladatairól és a kistelepülések népességmegtartó képességének fokozásáról. Oláh Miklósné, a HNF megyei alelnöke, a munkabizottság elnöke a bizottság 1980 óta végzett tevékenységéről számolt be. A tanácskozás bejelentésekkel zárult. v. l. A 450 embert foglalkoztató Békésszentandrásl Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet szőnyegeit 30 országban ismerik és keresik. Képünkön a torontáli szőnyeg készül Fotó: Fazekas László Jelentős népgazdasági megtakarítást eredményezhetne, amennyiben hazánk mező- gazdaságában bevezetnék a három magyar szakember: Nagy Gyula. Veizer György és dr. Lakos László (az ekét gyártó szövetkezet elnökének) találmányát, a kormánylemezes műanyag ekét és beforgatót. A három éve született találmány az idén A Békéscsabai Állami Gazdaság borsóföldjén mutatták be tegnap a feltaláló és gyártó cég szakemberei a műanyag kormánylemezes ekét Fotó: Fazekas László