Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
0 1983. május 1., vasárnap NÉPÚJSÁG \ Koszta Rozália világa Szarvasi áttörök utazhatnak Zánkára Űj SZOT-díjasunk, Koszta Rozália egyszerűségében markáns egyéniség. Gyulán született, Gyulára tért visz- sza, de közben komoly emberi és festői tapasztalatokat szerzett a budapesti és a le- ningrádi képzőművészeti főiskolákon. A „fényes szelek” nemzedékéhez tartozik, őrzi e korosztály hiteles lelkesedését, tettvágyát. Nagy és szinte egyetlen fő élménye az ember. Nem általában az ember, hanem az az ember, aki Kati, Jonci, Guszti bácsi — környezete; édesanyja, édesapja. Mégis minden egyéni jegyük mellett figurái sűrített összefoglalások, de az erőteljes és határozott színtömbök nem akarnak többet rögzíteni, mint a föld, a mező embereinek végtelén nyugalmát és fllkotók estje (Tudósítónktól) Nagy érdeklődéssel kísért estje volt a héten az orosházi városi-járási könyvtár és a Hazafias Népfront városi bizottsága által szervezett, a helyőrségi művelődési otthonban működő alkotókörnek. Elsőként Vigh István békéscsabai középiskolai tanár a magyar nyelv hete alkalmából „Édes anyanyelvűnk” címmel tartott előadást. Ezt követően két Orosházán élő: Fülöp Ilona grafikusművész és Verasztó- né Ádász Katalin fafaragó mutatta be néhány művészeti leg értékes munkáját a jelenlevőknek, majd beszéltek önmagukról és alkotásaik születéséről. A házigazda, Varga Zoltán kérdéseire Fülöp Ilona elmondta: pályája kezdetén komoly biztatást adott neki Nagy László azzal, hogy rajzait gyakran közölte az Élet és Irodalomban. 1977- ben diplomázott az Iparművészeti Főiskola Typografika Tanszékén,majd négy évig Derkovits-ösztöndíjat kapott. Újabban többször megbízták könyvborítók tervezésével. Az utóbbi másfél évtizedben önálló kiállítása volt Budapesten, a Műszaki Egyetemen és a Zeneakadémián, valamint Hódmezővásárhelyen és Orosházán. Verasztóné Ádász Katalin fafaragó önerejéből jutott addig, hogy most első ízben tehette le a kiállítóasztalra kellemes meglepetést okozó, élethű parasztfiguráit, népi motívumokat ábrázoló fafaragásait. Szólt arról: néhány éve egy gyulai kiállításon látottak ösztönözték arra, hogy megpróbálkozzon a fafaragással. A hosszúra nyúlt est baráti beszélgetéssel zárult, ahol az alkotók elmondták: amellett, hogy esztétikai élményt kívánnak nyújtani, szeretnének hatást gyakorolni a befogadóra, a környező társadalomra. Koszorús Oszkár tisztaságát. A munkát ragadja meg, a hétköznapok szertartásait, ahogy aZ asz- szonyok nekilátnak a csirketisztításhoz, ahogy babot szemelgetnek, vagy csak tűnődnek apró pihenőikben. Bármilyen egyszerű és szerény a festői alapszituáció, valamiképpen mégis az élet központja a „Kisfiú profil”- ban ugyanúgy, mint a „Portré zöld háttérrel”, és a „Leány almával”. Első pillanatban minden olyan szerénynek tűnik képein, de éppen művészetének valós erejét igazolja, hogy motívumai az emlékezetünkben válnak igazán jelentőssé. Alakjai szoborszernek, és költőiek egyben. Nem vidámak, nem szomorúak, hanem életerősek, lendületesek. A festő rendkívül koncentráltan A diákkoromat idézte visz- sza a látogatás Hídvégi Aladárnál, az orosházi Táncsics Gimnázium és Szakközépiskola tanáránál. Ügy is írhatnám, hogy igazgatóhelyettesénél, mert ezt a tisztet is viseli, s közben fizikát tanít a gimnázium negyedik osztályában, elektrotechnikát a szakközép osztályaiban. Amikor harmincegy éve elvégezte az Egri Tanárképző Főiskolát, Orosházára jött, a József Attila Általános Iskolába. Aztán az egyetem következett Szegeden, és 1964- ben már a gimnáziumban tanított. A Táncsicsban, ahogy városszerte ismerik és tisztelik a fél évszázados jubileumára készülődő intézetet. A jubileumra készülés abban is látható, hogy az épület második emeletén, ahol a fizikaszertár található, porfelhőbe burkolóznak a termek: parkettát csiszolnak, festenek, villanyhálózatot cserélnek a munkások. „A régi, alumínium vezeték már nem bírta a terhelést, magyarázza szakszerűen a szaktanár, a csere elodázhatatlanná vált.” Azt hiszem, illő lenne felemlíteni az okot, mely Hídvégi Aladár felkeresésére ösztönzött. Nagy ok, szép ok: az Eötvös Loránd Fizikai Társulat debreceni, országos szemléltetőeszköz-kiállításán első díjat nyert! Kiderült az is, hogy 1980- ban elektrotechnikai eszközzel nyert első díjat, ugyancsak abban az évben második díjat fizikai eszközzel. Van több oklevele, de talán erre a legutóbbira, a Debrecenben kapott első díjra tekint a legnagyobb megnyugvással. — »Ügy érzem, hogy ezzel a díjjal visszamenőleg is elismerést kaptam. Mert kezdettől, ahogy katedrára léptem, az volt a tanári „ars poeticám”, hogy ha az ember a szakmáját valóban szeszerkeszt, s ebben a klasszikus gyulai mester, Kohán György irányát figyeli, folytatja, de Koszta Rozália mégis más, sokkal elégiku- sabb. Nem lágyabb — elégi- kusabb. Tömörítő ereje révén nemcsak alakjai, hanem tájai is egyszerűek, távol áll tőlük minden nosztalgia. Koszta Rozália a napraforgókban, a felszántott földben, az emberek barázdás tekintetében egyaránt nemcsak azt hirdeti, hogy érdemes élni, hanem, hogy minden arc az élet teljességét tükrözi visz- sza. Ez az ő arc poeticája — a festői optimizmus, mely nemcsak vallja, hanem gyakorolja is, hogy a művészettel lendíteni lehet a világot előre. L. M. réti, akkor csinálja komolyan. Tehetném másképpen is, de soha eszembe sem jutott. Az viszont kétségtelen, hogy naprakészen kell ismerni mindent, az állandó továbbképzés, folyóirat-olvasás elengedhetetlen. Miért vonzódok a szemléltetőeszközökhöz? Azért, mert szemléletesség nélkül nem lehet fizikát, elektrotechnikát tanítani. Lehetne ugyan „krétával” is, de az csak negyedmegoldás. Az a lényeg, hogy az alapfogalmakról világos, érzékletes képet kapjon a tanuló. Erre aztán már építhet, továbbgondolhatja, amit látott, amit megismert. Túlkísérletezni sem szabad, mert az már zavarja a világos fogalmak kialakulását. A tanár dolga, hogy érezze-tud- ja: mikor mennyit és hogyan? Minderre még az igazgatói irodában, a vendégfogadó fekete mellett kerítettünk Az elmúlt év októberében hirdette meg a Békés megyei úttörőelnökség és a megyei moziüzemi vállalat az öt város úttörőinek és kisdobosainak a „Barátunk a film” elnevezésű játéksorozatot. Mindkét korosztálynak 5-5 film megtekintését • ajánlották, majd most márciusban további egyet-egyet. A vetítéseket megelőzően a filmhez kapcsolódó rejtvényeket oldhattak meg a pajtások; a helyes megfejtéseket díjazták is. A legtöbb megfejtést beküldő tanulók vettek részt a megyei versenyen, amelyet szerdán délután tartottak meg Békéscsabán, az ifjúsáA Magyar Rádió irodalmi osztálya Szabó Pál-emlék- műsort rendezett csütörtökön este 18 órakor Bihar- ugrán, a községi könyvtárban. Az emlékműsorban — melyet júniusban sugároz a rádió — a Biharugrán született író műveinek részleteit, sort, később, fent a szertárban „kézbevehető” közelségbe kerültünk egy-egy „Hid- végi-féle” szemléltetőeszközzel, és annak is egyik változatával, amiért országos első díjat kapott. Mi ez tulajdonképpen? — kérdezem, mintha diák lennék az olvasók képviseletében. A tanár úr válaszol: — Amit itt lát, úgynevezett lineáris motor. Alkalmazása igen ritka, működési elvét azonban minden tanulónak ismernie kell. A három, egymás mellé lineárisan elhelyezett tekercsben mágneses mező jön létre, ez viszi előre a mozgó részt. Itt van egy kis fémkocsi, ez volt egy korai változat. Megfelelő sínen szépen haladt előre... Szekrény szekrény mellett, zsúfolva szemléltetőeszközökkel. A legtöbbjét Hídvégi Aladár készítette. „Ha csak a TANÉRT-re hagyatkoznánk, gi és úttörőház nagytermében. Az ötfordulós vetélkedőt az úttörők kategóriájában a szarvasiak nyerték meg. Jutalmuk zánkai táborozás. A második helyen a békési, a harmadikon az orosházi csapat végzett. A kisdobosok között a békésiek voltak a legügyesebbek, ők nyerték a versenyt. Másodikok lettek az oroshá.- ziak, harmadikok pedig a gyulai gyerekek. Az érdekes és izgalmas vetélkedő helyszínét a játéksorozat során beküldött filmes gyermekrajzokkal és ifjúsági filmplakátokkal tették még hangulatosabbá. és kortárs költők Szabó Pálra emlékeztető verseit mutatták be a művészek: Kohut Magda, Havas Judit, Szerencsi Éva, Bács Ferenc, Benkő Gyula, Lőtte Attila és Ulbrich András. A műsort Dorogi Zsigmond szerkesztette és rendezte. szegényes lenne a szemléltetés” — mondja, így határoztam el vagy harminc éve, hogy barkácsolok magam. Mikor csinálom? Szombaton délután. Meg vasárnap is, ha úgy hozza a sor. És, hogy miből? Abból elsősorban, hogy a város üzemei segítenek és kiselejtezett dolgaikat az iskolának ajándékozzák. Vásárolni csak mértékkel tudunk, ezt-azt, ha éppen kapni, amire szükségünk van.” Az országos kiállításokat tanári ankétokkal kapcsolják össze. Ilyenkor van keletje az ötleteknek, ilyenkor cserélhetik ki tapasztalataikat; újabban pedig kiadványokat jelentet meg az Országos Pedagógiai Intézet, hogy a díjazott és oklevéllel kitüntetett szemléltetőeszközöket közkinccsé tehessék. — Nem lenne sok értelme, ha csak egy iskola használná ezeket — mutat körbe a szekrények gazdag tartalmán Hídvégi Aladár —, habár az a véleményem, hogy ez a közkinccsé tétel még nincs jól megszervezve... És mivel foglalkozik most? — Az elektromosság mágneses momentumainak bemutatására szolgáló szemléltetőeszközt terveztem. A kivitelezés még várat magára, egv-két alkatrész hiányzik. Jószerével lehetetlen leírni. mi mindent „barkácsolt” össze Hídvégi Aladár. Van olyan eszköze, mely á szá- • mítógépek működésének alapelvét tanítja meg a diákokkal; van olyan, amely az áramátalakítást szemlélteti, hogy csak kettőt említsünk a több tucatból. Arra pedig, hogy mit gondol, ha a mérleg egyik ser-' fenyőjébe azt a sok ezer munkaórát tesszük, amit az eszközök elkészítésére eddig áldozott, a másikba pedig az élet más örömeit, és az előbbi messze lehúzza azt a másikat — csak annyit mond: — Ez az életformám, tanár vagyok. Tanítok. Számomra nem mindegy, hogyan. Sass Ervin MOZI Szerencsés Dániel. Három napba sűrített történelmi lecke költői képekben. Sommásan így fogalmazható meg Sándor Pál és csapata filmjének lényege. Mert egyébként napokon át boncolható, hosszú időre szóló érzelmi, szellemi útrava- lót ad a nézőnek. Budapest romokban áll. Az időpont: 1956. december 5. Egy hónap telt el mindössze az ellenforadalmi fegyveres harc leverése óta. S nemcsak a házak falán, a telefonfülke üvegjén, de az emberek lelkében, érzelmeiben, agyában is ott sajognak a golyó ütötte nyomok. Ebben az „országos léghuzatban”, lelket mégülő bizonytalanságban ezrek és ezrek keltek útra, vélt szabadságot keresve az országhatáron túl. Sándor Pál filmje ezt a disszidálási lázt veszi górcső alá anélkül, hogy ítélkezne. A három napba sűrített történet főszereplője egy — a kamasz- és felnőtt kor küszöbén álló — fiatalember, Szerencsés Dániel, aki a rendkívüli körülmények között a magyar történelem fékezhetetlenné felgyorsult körhintáján keresi a biztos pontot, amire felnőtté válásához oly nagy szüksége lenne. De akkor, amikor nincsenek biztos pontok, amikor nem tudhat kibe kapaszkodni, amikor a felnőttek legalább annyira — ha nem jobban — zavarodottak és tanácstalanok, minden poklokat megjárva érik felnőtté ez a csupa rá- csodálkozásból, tisztességből összegyúrt emberke.. (Rudolf Péter kitűnő, talán mert önmagát adó, alakítása.) Sándor Pál magával ragadó, dokumentumszerű, köl- tőiséget és szimbólumokat hordozó filmjében azonban éppen a főszereplő fiatalember cselekedeteinek mozgatórugóját nem találjuk meg. Illetve nincs elfogadható indoklása annak, miért kel útra barátjával, Angeli Gyurival, (Zsótér István — Rudolf Péterhez mérhető — alakítása), s miért tér végül vissza. Mert az ellenforradalmárokhoz sodródott Gyurinak még csak volt indoka a haza elhagyására, de Dánielnek már semmi. (Komoly indoknak ugyanis nem tekinthető, hogy követi szerelmét.) A film fő erősségének inkább a disszidáló tömeget alkotó egyének, illetve a tömegpszichózis nagyszerű ábrázolása tekinthető. Ehhez kitűnő színészeket választott ki a rendező. Törőcsik Mari, Garas Dezső, Margittal Ági, Voith Ági egy-egy remek epizódalakításából is kiemelkedik a Gyuri apját megszemélyesítő Bodrogi Gyula. A kérdésekkel teli gyermek, s a börtönt megjárt, egykor Belügyminisztériumban dolgozó mérnök apa találkozása a film művészi csúcspontja. Ahogy válasz helyett az apa egyetlen telhetetlen szájjá változik, ahogy fulladozik, nem is az ételtől, hanem az élettől — Bodrogi színészre- mekelése. A nem egészen kibontott mondanivaló ellenére — Ragályi Elemér kitűnő fotogra- fálásával és Selmeczy György jól illeszkedő zenéjével — Sándor Pál csapata ismét emlékezeteset alkotott. V BSE Az egyik kincses-szekrcny előtt... Fotó: Fazekas László Lőte Attila, Bács Ferenc és Kohut Magda Fotó: Oravszki Ferenc Tanítok, és nem mindegy, hogyan? Szabó Pál emlékmíísor