Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-13 / 112. szám
1983. május 13., péntek II megállapodásra pedig van esély 0 Pravda szerkesztőségi cikke a genfi tárgyalásokról Az „eurorakéták” korlátozásával kapcsolatos, s a jövő hét elején Genfben folytatódó szovjet—amerikai tárgyalások kilátásait elemzi mai szerkesztőségi cikkében a Pravda, megállapítva, hogy a tárgyalások helyzete egyáltalán nem örvendetes., Másfél év alatt a tárgyalófelek álláspontja jottányit sem került közelebb egymáshoz. Ennek oka az, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem törekszik a megállapodásra. Előbb az úgynevezett nullamegoldáshoz ragaszkodva, majd a közbülső megoldásra vonatkozó javaslatát előterjesztve, Washington akadályozza az előrelépést a genfi tárgyalásokon, s azon mesterkedik, hogy elhelyezhesse Nyugat- Európában új, első csapást mérő rakétáit. Ma már a vak előtt is teljesen világos, hogy Washington a már elhelyezett fegyvereken túl hadrendbe akarja állítani Nyugat-Európában új középhatótávolságú fegyvereit, s a Szovjetuniótól közben azt követeli, hogy egyoldalúan csökkentse nukleáris eszközeinek számát — mutat rá a Pravda. A szerkesztőségi cikk abszurdnak, a megállapodást eleve kizárónak nevezi ezt az álláspontot. hozzáfűzve, hogy a jelekből ítélve az amerikai küldöttség mégis ezzel érkezik majd a genfi tárgyalások újabb fordulójára. A megállapodásra pedig van esély Genfben. Csupán arra lenne hozzá szükség, hogy a tárgyaló felek elhatározzák: nem kívánják becsapni partnerüket — szögezi le a Pravda, ismételten megerősítve, hogy a Szovjetunió mind a hordozóeszközök, mind a robbanótöltetek tekintetében a nukleáris erők egyensúlyára törekszik Európában, figyelembevéve természetesen Nagy-Britan- nia és Franciaország ilyen jellegű eszközeit. A Szovjetunió javaslatának elfogadása azt jelentené, hogy az ország európai részén mind közepes hatótávolságú rakétából, mind az ezekhez tartozó rob- banötöltetekből kevesebb maradna, mint 1976 előtt, amikor a Szovjetuniónak még egyetlen SS—20 jelzésű rakétája sem volt. A szovjet indítványra adott nyugati választ a Pravda cikke igen vegyesnek minősíti. Akikhez a javaslat szólt, kénytelenek elismerni, hogy a Szovjetunió újabb jelentős lépést tett, így próbálva kijuttatni a- tárgyalásokat a zsákutcából. Érzik annak szükségességét is, hogy ígéretet tegyenek rá: a javaslatokat figyelmesen megvizsgálják. Ezek a fogadkozások azonban elsősorban a közvéleménynek szólnak, a hiszékeny emberek félrevezetését szolgálják. Az Egyesült Államok és a NATO álláspontjának lényege sajnos továbbra is változatlan. Az európai nukleáris fegyverzet korlátozásával és csökkentésével kapcsolatos kérdések' eldöntésekor nem akarják figyelembe venni Nagy-Britannia és Francia- ország nukleáris eszközeit. Enélkül pedig lehetetlen bármiféle igazságos megoldást találni ebben a kérdésben — mutat rá a Pravda. Az Egyesült Államok és a NATO megkerüli az Európában állomásozó amerikai közepes hatósugarú légierők korlátozásának kérdését is, amelynek figyelembevétele nélkül pedig elképzelhetetlen bármiféle megállapodás a kölcsönös fegyverzetcsökkentésről. Ugyanakkor állandóan előveszik a Szovjetunió ázsiai részén levő szovjet rakéták csökkentésének kérdését, bár ennek semmi köze sincs a Genfben folyó tárgyalások témájához. Washingtonban most azzal a kérdéssel foglalkoznak, hogy miként egyeztethetők össze a közbülső megoldással a szovjet javaslatok, különösen ami a robbanótöltetek számára vonatkozó indítványt illeti. Erre a kérdésre eleve elutasító választ lehet adni, hiszen a közbülső megoldás és a szovjet javaslatok kölcsönösen kizárják egymást — mutat rá a Pravda. A szerkesztőségi cikk hangsúlyozza, hogy súlyos felelősséget vállal magára az, aki nemet mond az új szovjet kezdeményezésre és tovább szabotálja a genfi tárgyalásokat. Elkerülhetetlen láncreakciót vált ki, ha sor kerül a Pershing-rakéták és a robotrepülőgépek nyugateurópai telepítésére. Aziránt sem lehet kétsége senkinek, hogy a Szovjetuniónak és a Varsói Szerződés más tagországainak erre az intézkedésre adott válaszlépése hatékony lesz. Arra, hogy a genfi tárgyalásokon létrejöjjön a megállapodás, a Nyugatnak legalább annyira szüksége van, mint a Szovjetuniónak. A Szovjetunió már mindent megtett egy olyan, megoldás kidolgozása érdekében, amely megfelel az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveinek. Ahhoz, hogy a döntés megszülessen, csupán egy dologra van szükség: az Egyesült Államoknak és a NATO-nak végre el kell döntenie, hogy meg- teszi-e a megállapodáshoz vezető út ráeső szakaszát — írja cikkében a Pravda. Magyar felszólalás az ENSZ-közgyülés Ciprus-vitájában Az ENSZ-közgyülés 37. ülésszakán a ciprusi kérdés vitájában csütörtökön felszólalt Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó ENSZ- képviselője. Kijelentette, hogy a Magyar Népköztársaság nagy jelentőséget tulajdonít a ciprusi probléma tartós és békés megoldásának. E megoldásnak a Ciprusi Köztársaság függetlensége, szuverenitása, területi sérthetetlensége, egysége, és el nem kötelezett státusa teljes tiszteletben tartásán kell alapulnia, összhangban az egyesült nemzetek alapokmányával és idevágó határozataival. A magyar ENSZ-képviselő hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a szigetországban a külföldi beavatkozásnak, és területéről ki kell vonni mindenfajta külföldi csapatot és katonai személyzetet. Rácz Pál kifejezte a magyar küldöttségnek azt a meggyőződését, hogy a ciprusi görög- és törökajkú közösségeknek külső beavatkozás nélkül, maguknak kell alakítaniuk országuk jövőjét. Rámutatott, hogy a Cipruson tapasztalható helyzet nemzetközi méretű probléma, amelynek megoldatlansága nemcsak a Földközi-tenger keléti medencéjének, hanem egész Európának a békéjét és biztonságát is fenyegetheti. A magyar ENSZ-képviselő végül helyeselte egy Ciprussal foglalkozó nemzetközi értekezlet összehívásának gondolatát, és szükségesnek mondotta, hogy a világszervezet főtitkára tovább folytassa erre irányuló jószolgálatait, amiben számíthat a magyar kormány' teljes bizalmára. Indiában tárgyal Arhipov szovjet miniszterelnök-helyettes. A képen Indira Gandhi miniszterelnökkel folytat megbeszélést (Telefotó) Kreisky után koalíció Már kora este világossá vált április 24-én a bécsi Burgban berendezett nemzetközi sajtóközpontban: Ausztria az elkövetkező négy esztendőben nemcsak Bruno Kreiskyt nélkülözi a politikában, hanem búcsút vesz az egypárti kormányzástól is. Bár az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) változatlanul a legjelentősebb erő a törvényhozásban, korábbi abszolút többségét elveszítve kénytelen volt koalíciós partner után nézni. A nagy koalíció, vagyis a szocialisták és az Osztrák Néppárt (VPÖ) közös kormányzása a két párt közti kibékíthetetlen ellentétek miatt már az első pillanatban kizártnak tűnt. Dr. Norbert Steger, az Osztrák Szabadság Párt (SPÖ) vezére viszont nyomban biztosította beszélgetőpartnereit: ők szívesen vállalkoznak a partner szerepére. Bécsbcn koalíciós megállapodás jött létre az Osztrák Szocialista Párt és az Osztrák Szabadság Párt között. A képen (balra) dr. Fred Sinowatz és Norbert Steger (Telefotó) A parlamenti erőviszonyok alakulása azt sugallta, hogy ez az egyetlen járható út a stabil kabinet megteremtéséhez. A szocialista pórt 90, a szabadság párt 12 mandátummal rendelkezik: 102 képviselőjükkel szemben áll az ellenzéki néppárt, amelynek 81 képviselője foglal helyet a 183 tagú törvényhozásban. Szerdán sikerrel véget ért Bécsben a kormányalakítási tárgyalás. A szocialisták és a szabadság pártiak megállapodtak a kormányszövetségről, Bruno Kreisky kancellár eleget tett utolsó politikai megbízatásának. Néhány napon belül megalakulhat az új osztrák kabinet, amelynek élére a szocialisták és Kreisky személyes jelöltje: dr. Fred Sino- watz kerül. A választási visszaesés után a szocialisták előreláthatóan kénytelenek átengedni koalíciós partnerüknek három fontos tárcát: a kereskedelmi és ipari, a hadügyi és az igazságügyi minisztérium irányítását, továbbá két államtitkár az IPÖ soraiból kerül ki. Dr. Norbert Steger. az új alkancellár közölte a nyilvánossággal, hogy nehezményezi a szocialisták adó- és pénzügyi politikáját. Ha valamiben, ebben bizonyára engedményre kényszerül az SPÖ, hiszen választói nagy része éppen a bankbetétek kamatjának megadóztatása miatt fordult el tőle. Ami viszont Ausztria külpolitikáját illeti, a kétpárti kormány továbbra is ragaszkodik az eddigi aktív semlegességhez, az enyhülés vívmányainak megőrzéséhez, a kelet—nyugati párbeszédhez. Sinowatz személyében a szomszédos Burgenland szülötte és nagy tekintélyű politikusa áll majd a koalíció élén, aki bizonyára tovább mélyíti országaink gyümölcsöző kapcsolatait. Nyugati szomszédaink nemzetközi tekintélye — a semlegesség tisztes és nemes álláspontján túlmenően — jórészt azon alapul, hogy a tőkés országokban szinte általános recesszió hatását sikerült viszonylag a legalacsonyabb fokra korlátozniuk. A 4,6 százalékos munkanélküliség — alig 140 ezer álláskereső — és az inflációs ráta kordában tartása révén Ausztria szinte sziget a nyugati világban. Az új kormány — hangsúlyozzák az első nyilatkozatok — változatlanul a teljes foglalkoztatottságra, ugyanakkor az ipar szerkezetének szükség- szerű korszerűsítésére törekszik. Tizenhárom évi szocialista kormányzás után a kétpárti kabinet működése elé nagy várakozással tekintenek, s nemcsak Ausztriában, hanem az osztrák nép barátai körében is. NÉPÚJSÁG Meghalt özv. Madarász Pálné Özv. Madarász Paine, született Kollár Anna, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1932-től volt a párt tagja, 78 éves korában elhunyt. Temetése ma, március 13-án délután 3 órakor lesz a mezőberé- nyi köztemetőben. AZ MSZMP BÉKÉSCSABAI VÁROSI BIZOTTSÁGA hírek hírek hírek MA: SZERVÁC NAPJA A Nap kél 5.10 — nyugszik 20.11 órakor A Hold kél 5.46 nyugszik 20.04 órakor ÉVFORDULÓ Negyven evvel ezelőtt, 1943. május 13-án a Kommunista Internacionálé (Komintern) végrehajtó bizottságának elnöksége egyhangúlag elfogadta a szervezet feloszlatásáról szóló előterjesztést. * — KITÜNTETÉS. A Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa dr. Vastag Pálnak, a Békés megyei Temetkezési Vállalat igazgatójának 60. születésnapja alkalmából, eredményes munkájának elismeréseként a Munka Érdemrend ezüst fokozatát adományozta. A kitüntetést Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke május 12-én, tegnap nyújtotta át. — OROSHÁZÁN, a TIT László Elek Értelmiségi Klubjában május 16-án, hétfőn délután 3 órától klubelőadás keretében Antali Zoltán, a művelődési ház előadója a táncművészet magyarországi fejlődésével ismerteti meg az érdeklődőket. — MEGYÉNKBEN vendégszerepei a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport énekés táncegyüttese. A 40 tagú kórus, a 24 tagú táncegyüttes, valamint a zenekar 4 előadáson mutatkozik be: május 15-én, vasárnap este 7 órától a mezőhegyesi művelődési házban; 16-án, hétfőn este 7 órától a békéscsabai Jókai Színházban; 17- én, kedden este 7 órától Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban; és 18-án, szerdán este 8 órától a tótkomlósi művelődési központban. — A SZARVASI Tessedik Sámuel Múzeumban ma, május 13-án nyílik meg Kiszely Jánosné népi iparművész és Kocsor Imréné kosárfonó mester kiállítása. Az érdeklődők július 24-ig látogathatják a bemutatót. Változó idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő lesz, holnap valószínűleg többórás napsütéssel. Legföljebb néhány helyen fordulhat elő gyönge eső. A délnyugati szél napközben helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 9, 14, délután pedig 22 és 27 fok között várható. Távolabbi kilátások szombattól—keddig: meleg hétvége várható, szórványosan kialakuló záporokkal. Az időszak végére néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés. A hajnali hőmérséklet 10, 15 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 25 fok körül, az időszak végén 17, 22 fok között alakul. Jelentős mennyiségű csapadék nem valószínű. * — A BÉKÉSCSABAI Munkácsy Mihály Múzeumban május 14-én. szombaton délelőtt 10 órától találkozót tart a múzeumbaráti kör. Ezen a. résztvevők választ kapnak az írásban beérkezett javaslatokra, illetve megbeszélik a további feladatokat, s lehetőséget biztosítanak számukra múzeumi kiadványok kedvezményes vásárlására. ■ — CSÓKREKORD. A vi- i Ing leghosszabb csókja- ■ nak rekordtartói nem pi- • kenhetnek babérjaikon: 2 kihívták őket. Barbara ; Kané és Dino Delorean ■ ez év februárjában állí- I tóttá fel a 144 órás csók- ; rekordot, ami termesze- ; lesen bekerült a furcsa- \ ságcsúcsokat ismertető j Guinness-könyvbe. Most ; két diák, Brad Stacy és • Patricia Haugen meg > akarja dönteni a rekor- 2 dót. — TERMÉKBEMUTATÓVAL és kóstolóval egybekötött ankétot tart május 28- án a szeghalmi ifjúsági házban a HNF Békés megyei, illetve szeghalmi bizottsága, a fogyasztási szövetkezetek Békés megyei szövetsége és a Szeghalom és Vidéke ÁFÉSZ. A rendezvény célja: az egészséges táplálkozás széles körű propagálása. A bemutatón országos hírű élelmiszer-ipari üzemek, konzervgyárak és szövetkezetek működnek .közre. A gazdasági egységeken kívül élelmiszer-ipari, élelmezési szakemberek és társadalmi aktívák is részt vesznek. Békéscsabán, a Bartók Béla úton tegnap délelőtt történt közúti közlekedési baleset. A képen látható mindkét személygépkocsi a Gyulai út felé tartott. Az elöl haladó Wartburg személygépkocsi balra, a Beloiannisz utcába akart kanyarodni, a Trabant vezetője azonban ezt figyelmen kívül hagyta és nekihajtott. A baleset következtében a Trabant vezetője, Lanovits Pál, valamint utasa, Lano- vits Pálné 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot.