Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
1983. május 1., vasárnap NÉPÚJSÁG Munkanélküliség a tőkés államokban USD: éhenhaláshoz sok... Ügyes szónoki fogással élt Reagan az 1980-as választási kampányban, de ezt most alkalmasint ellene fordítják. Ezt mondta: „A gazdasági visszaesés az, ha a szomszédom munkanélküli. A válság, ha engem is kitettek az állásomból. És a megoldás? Ha Jimmy Carter lesz munka- nélküli”. Húsvét után az elnök elmerészkedett az acélvárosba, Pittsburghbe, ahol a munkanélküliség az országos 10,3-as átlagnál jóval magasabb. Megoldásként mindösz- sze a szakmai átképzést tudta ajánlani gyógyszernek,, de aztán autókaravánja gondosan elkerülte a találkozást a sok ezer, zuhogó esőben is kitartó tüntetővel, akiknek táblái épp az ő menesztését sürgették. A munkaerő-állopaány hivatalosan „csak megtizedel-, te” a nagyarányú állásvesztés, az üzemek sorának bezárása. Valójában ennél riasztóbb a helyzet: a 11,5 millió munkanélkülin kívül öthat millió ember csak részlegesen dolgozik, persze alacsonyabb bérért. Arról csak becslések vannak, hogy hányán adták fel, főleg fiatalok. az álláskeresést, s nem kerültek be a statisztikába. / A mostani munkanélküliség ugyanis az Egyesült Államok háború utáni korszakának legnagyobb drámája. Választási kampányában Reagan „csodát” ígért, az infláció leküzdését a mu.nka- nélküliség növelése nélkül. Ám kiderült, hogy a republikánus kormányzat mégis kíméletlenül rálépett a gazdaság fékjére. Így évekig is eltarthat, amíg viszonylag elviselhetőbb szintre csökken a munkanélküliség aránya. A majdani fellendüléssel azonban struktúraváltásra is sor kéjül, tehát sokan már valószínűleg soha nem fognak tudni ^elhelyezkedni régi szakmájukban. Munkanélkülinek lenni traumatikus élmény. Kerengenék ugyan legendák arról, hogy az amerikai munkanélküli segély egészen csinos összeg, főleg, ha forintra számítjuk át, de akkor számítsuk ki azt is, hogy ezen az alapon Amerikában 40 forint egy pohár sör, 150 egy mozijegy és 10 ezer a lakbér ... A segély különben államonként változik, ösz- szességében elmondható, hogy az állásvesztés a megszokott havi jövedelem 20— 50 százalékos csökkenését jelenti. Ha pedig ä munkanélküli segély „lejárt”, a még alacsonyabb szociális támogatás az éhenhaláshoz sok',' a megélhetéshez kevés. Nem véletlen, hogy a munkanélküliségi mutató emelkedésével egyenes arányban növekszik az öngyilkosságok száma. A Fehér Háznak ugyan nem tetszik, de a társadalmi válsághangulatra fogékony tévések fő témája már régóta a munkanélküliek vergődése. A megtört, hitüket vesztett emberek látványa az egész lakosságot megriasztja, hiszen sokan tartanak, tarthatnak hasonló Közjáték Reagan pittsburgi látogatása alatt: rendőr vonszol el egy tüntető nőt a helyszínről (Fotó — AP — MTI — KS) sorstól. Különösen döbbenetes látvány, ha valahol néhány száz munkahely nyílik és arra hóban-fagyban, már előző éjszaka sok ezren várakoznak. Akinek pedig még van kedve tréfálni, azt kérdi: lesz-e munkanélküli Ronald Reagan is? Avar János Borús kilátások Japánban Közös himnuszéneklés mű- szakelőtt, rendszeres üzemi torna, szabadságukat alig igénybe vevő, odaadó alkalmazottak, akik szabad idejükben is a munkatermelékenység növelésén törik a fejüket — hosszan sorolhatnánk a japán foglalkoztatás idillinek tűnő jellemzőit. Ha ez a „paradicsomi” állapot soha nem is volt általános, tény, hogy a hosszú gazdasági fellendülés évtizedekig valóban különleges helyzetet, páratlan vállalati harmóniát alakított ki a távol-keleti államban. Az elmúlt néhány esztendőben azonban a világgazdasági visszaesés nem kímélte a Felkelő Nap országát sem. Napjainkban körülbelül 2,4 százalékra tehető az állást keresők aránya — ez mintegy 1,3—1,4 millió embert jelent. (Tegyük hozzá rögtön: ez az adat csak japán mércével mérve tűnik komornak, tucatnyi tőkés ország vezetői boldogan „elfogadnák”.) Az összkép — kicsit közelebbről vizsgálva — . ennél A postai dolgozók tokiói felvonulása a japán szakszervezetek hagyományos tavaszi akciósorozatán (Fotó — CP — MTI — KS) persze bonyolultabb. A hivatalosan „ munkanélkülinek nyilvánítottakhoz ugyanis hozzá lehetne számítani a részidőben dolgozók és a kényszerszabadságoltak rétegét — így arányuk a becslések szerint már 4-5 százalékot tenne ki. Ráadásul Japánban is jelentős a kapun belüli munkanélküliség: a szigetországra oly sokáig jellemző „élethossziglani” alkalmazás sok tízezer felesleges dolgozót is aktív munkaerőként tüntet fel. A recesszió nyomán viszont a cégek tőlük — csakúgy, mint az idősebb, túl magas fizetést húzó alkalmazottaktól — igyekeznek elsőként megszabadulni. Megszaporodnak az előrehozott nyugdíjazások. A most felfutó, korszerű technológiát, tehát a kevesbb munkáskezet igénylő dinamikus ágazatok, úgy tűnik, nem fogják maradéktalanul felszívni a máshol jelentkező munkaerőtöbbletet. Japán exportgondjai, jó néhány iparágának válsága, a néhol fellépő kapacitáscsökkentési kényszer még borúsabbá teszi a kilátásokat. A tokiói külkereskedelmi minisztérium nemrég például vészjósló prognózist adott közzé, amelyben az évtized végéig további négymillió ember utcára kerülését, tehát az állástalanok arányának Japánban példátlan felduzzadását jósolja meg. Szegő Gábor Carmeaux, a francia jelkép A néhány ezer lakosú Carmeaux jelkép lett Franciaországban: a munkanélküliség elleni harc jelképe. Amikor szénbányáját bezárásra ítélték, nemcsak dolgozói léptek sztrájkba, hanem a bányászváros kiskereskedői, a pékek, tanítók is. A márciusi községtanácsi választások előestéjén a polgármester bejelentette: ha a szénbányászati társaság nem teljesíti a munkások követeléseit, úgy Carmeaux-ban nem lesz voksolás. így történt, hogy a hetekig tartó sztrájk után órák alatt megszületet a döntés: a bánya mégis élni fog! De egyetlen bányászváros győzelme a munkanélküliség felett valóban csupán jelkép. A kormány most vezeti be nadrágszíj-összehúzó gazdasági-pénzügyi intézkedéseit. Ezekből úgy tűnik: kevés a remény arra, hogy a munkanélküliség belátható időn belül csökkenjen. Igaz, az elmúlt esztendőben Franciaországban „csak” négy százalékkal nőtt az elhelyezkedésre várók száma, ez azonban mit sem változtat azon, hogy ma hivatalosan is több, mint kétmillió ember van állás nélkül. Ha a munkanélküliség szerkezetét vizsgáljuk, még sötétebb a kép. A kohászat, a textil- és acélipar, a szénbányászat régóta válságos ágazatok. Nem véletlen, hogy a helyi választások előtt a jobboldal a vendégmunkásokat vette célba, mondván, hogy a portugálok, spanyolok, arabok veszik el a franciák kenyerét. Ez közönséges demagógia. A vendégmunkások zöme szakképzetlen: nem ők, hanem a francia gazdaság szerkezeti válsága termeli a munkanélküliséget. Mauroy miniszterelnök ezért hirdetett a gazdasági szigor prpgramjával együtt szakképzési programot. „Jobb egy idő előtt nyugdíjba vonuló munkás, mint egy idős munkanélküli, jobb egy szakmunkát tanuló ifjú, mint egy munkanélküli fiatal” — mondta. A szakmunkástanuló azonban még nem keres, a nyugdíjas életszínvonala pedig érezhetően csökken — válaszolják a szak- szervezetek, a munkát és a vásárlóerő fenntartását követelő tömegek. Párizs, 1983. április. Szécsi Éva ««»>« of fhí InfmpU'yrt!' ármomirtíiort: Ifrspíif hrtsry sprudinii, ikt Surialhss Imre iri ttt ihm ihr runks nf ihr johlt*-. Az „Állástalanok Szövetségének” egyik tüntetése Párizsban (Fotó: Newsweek — KS) Majdnem minden hetedik angol Kevés országból érkezett annyi sztrájkhír az elmúlt egy-két évben, mint Nagy- Britanniából. Emlékezhetünk a különböző munkabeszünte- tési akciók képeire: elhagyott pályaudvari csarnokok, üres sínpárok a mozdonyvezetők és vasutasok sztrájkja idején; kórházuk előtt transzparensekkel felvonuló nővérek és ápolók az egészségügyi sztrájk alatt; a széntröszt helyi irodáit elfoglaló munkások a walesi bányászsztrájk során; sok ezres tömeg a szakszervezetek szolidaritási napján a londoni Hyde-park- ban; vödörrel a tartálykocsikhoz járó háziasszonyok a vízügyi sztrájk heteiben. A számtalan megmozdulás meggyőzően bizonyítja: a munkanélküliség — amely hónapról hónapra újabb szomorú rekordokat ér el — napjainkra a brit belpolitika legrobbanásveszélyesebb kérdésévé vált. A konzervatívok 1979-ben vették át a hatalmat a munkáspárttól, ekkor az állást keresők száma 1,25 millió volt. A tory adminisztráció a tőkés piac- gazdálkodás egyoldalú érvényesítésével azóta sikereket ért el az infláció megfékezése terén, ám annak, hogy nem hajlandók költségvetési eszközökkel élénkíteni a gazdaságfejlesztést és visszafogják a közkiadásokat, a dolgozók itták meg a levét. A munkanélküliek száma a konzervatívok kormányzása óta többszörösére nőtt: 1980- ban elhagyta a kétmilliót, 1981végére pedig megközelítette a hárommilliós szintet. Most hivatalos adatok szerint körülbelül 3,2 millióan részesülnek munkanélküli segélyben — ez a munkaképes lakosság csaknem 14 százaléka, vagyis majdnem minden hetedik ember! Ez — Belgium és Írország után — a harmadik legmagásabb szám a fejlett tőkés országok sorában. Sőt, az ellenzékbe szorult Labour szakértői szerint a helyzet még ennél is rosszabb, hiszen négyötszáz ezren nem is jogosultak segélyre, vagy ideiglenes, közpénzekből teremtett állást töltenek be, tehát eleve kimaradnak a statisztikákból. Csakúgy, mint az egy évnél régebben nem foglalkoztatott, hatvan évesnél idősebb munkát keresők, akiket szintén törölnek a nyilvántartásból. A foglalkoztatási helyzet fokozatos romlása, a szak- szervezetekkel való állandósult szembenállás messzeha- tó politikai következményekkel járhat, hiszen Angliában legkésőbb egy éven belül urnákhoz kell szólítani a szavazókat. Thatcher asszony még nem nyilatkozott, mikorra tervezi a választások kiírását, de legutóbbi költségvetési tervezete (amely valamivel több engedményt tesz a középrétegeknek, és előirányoz átképzési és munkahelyteremtő programokat is) már azt mutatja: a miniszterelnök tisztában van vele, hogy a voksolás kimenetelét a munkanélküliség alakulása döntően befolyásolhatja. Sz. G. Munkaidő csökkentés az NSZK-ban? Mi rejlik a két és fél milliós nyugatnémet munkanélküliség rideg számai mögött? Bonni minisztériumokban, de baráti beszélgetésekben is korábban eléggé elterjedt volt az a vélemény, hogy sokan „sportot” csinálnak a munkanélküliségből, segélyért jelentkeznek, s közben egy csomó pénzt keresnek „feketén”. Nos, a tények az utóbbi másfél évben alaposan rácáfoltak e felháborítóan cinikus véleményekre. A gazdasági visszaesés következtében több mint 11 ezer cég ment tönkre tavaly az NSZK-ban. A fémfeldolgozó iparban 280 ezer munkahely szűnt meg, az építőiparban pedig 150 ezer embert bocsátottak el. Közben munkára jelentkeztek az iskolából frissen kikerült népes korosztályok is. Azaz, csak jelentkeztek volna — a nyilvántartott munkanélküliek több mint 10 százaléka 25 évnél fiatalabb —, márpedig aki nem dolgozott már legalább egy évig egyfolytában, az semmiféle segélyre sem jogosult. De még akik minden héten jelentkezhetnek a munkaügyi hivatalokban, hogy felvegyék a legutolsó fizetésük kétharmadának megfelelő segélyt, sokkal szívesebben járnának reggelente munkahelyükre. Hisz az emberek többsége egyszerűen szégyellj, hbgy nem dolgozik. A legnagyobb gondban persze azok vannak, akik házat építettek, vagy hitelre autót, bútort vásároltak — a kölcsön megfizetése most sokkal keservesebb, mint amikor volt miből félretenniük. A bonni kormány így érthetően a munkanélküliség leküzdését hirdeti legfőbb feladatként, ám jórészt a gazdaság újbóli fellendülésétől várja a megoldást. Az ellenzéki szociáldemokraták viszont azt hirdetik, hogy állami munkahelymentő programokra lenne szükség. Mértéktartó szakemberek véleménye szerint reálisan csak úgy lesz ismét több munka- alkalom az NSZK-ban, ha az egy dolgozóra jutó munkaidőt csökkentik, akár úgy is, hogy a mostaninál korábban nyugdíjazzák a dolgozókat. . Igaz, így kereset- csökkenéssel kell számolni, hiszen kevesebb munkáért egy Vállalat sem lesz hajlandó ugyanannyit fizetni. A szakszervezetek tulajdonképpen már hajlanak erre a megoldásra — érdekes módon, inkább a munkaadók részéről nagyobb az ellenállás. Most a politikusokra vár, hogy segítsenek megtörni azt. Lipovecz Iván Ötvenezres tömegtüntetés Hannoverbe, a munkanélküliség, a kormány bérbefagyasztási javaslai • a szociális kiadások csökkentésének tervei ellen (f adn — mti — KS)
