Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-04 / 104. szám

A munkahelyi közművelődésről tárgyaltak A Békéscsabai Állami Gazdaság vállalati művelődési bizottsága 1977. december 19-én alakult meg. Munkájuk­ról 1978-ban és 1979-ben az üzemi pártbizottság, 1980- ban pedig a propaganda- és művelődési bizottság tár­gyalt. Ez alkalmakkor útmutatást adtak, konkrét intéz­kedést hoztak a közművelődési feladatok eredményes megvalósításához. A vállalat dolgozóinak csaknem fele szocialista bri­gádban dolgozik. Nem cso­da hát, ha a bizottság mun­kájában külön hangsúlyt kap a velük való törődés. Ezt bi­zonyítják éves feladat- és munkaterveik, melyék át­fogják az időszerű tennivaló­kat, s a helyi ^ művelődési ház programjához igazod­nak. A brigádok termelési vállalásai mellett jelentősek a szakmai, politikai képzés­sel, továbbképzéssel és a tar­talmas szórakozással kapcso­latos vállalások is. Az ered­ményes teljesítésben nagy szerepe van a szocialista bri­gádklub jó munkájának. A vállalati közművelődési bizottság az elmúlt évben is figyelemmel kísérte az álla­mi és a politikai oktatások helyzetét. Nyolcán középis­kolai, 7-en szakmunkás-, 18- an betanított munkás, 15-en speciális szakmai, s 20-an politikai képzésen vettek részt. A tömegpolitikai ok­tatásnak 320 hallgatója volt. Sokat tesznek az irodalmi tájékozottság növeléséért is. A mezőgazdasági könyvhó­nap keretében árusítást tar­tottak. Sajnos, az érdeklődés nem volt jelentős. Az ünne­pi könyvhét könyvárusításán viszont nőtt a vásárlókedv, ám nem egy könyvet hiába kerestek az érdeklődők. A bizottság tagjai igyekeztek a zenét is megkedveltetni a dolgozókkal. Komoly zenei rendezvényekre hívták fel a figyelmüket, ám 'az ajánlott előadások között operett, ma­gyar nóta, sőt beat is szere­pelt. Az érdeklődés változó volt. •A képzőművészeti nevelés­ben nagy segítséget nyújta­nak a helyi művelődési ház­ban folyamatosan megrende­zésre kerülő kiállítások. A színházlátogatók körét a jö­vőben bővíteni szeretnék. A művelődési bizottság közreműködik a különböző ünnepségek rendezésében is. Hogy csak egy ilyen esetet említsünk, az elmúlt évi gyermeknapon az egész gaz­daság területére meghirdet­ték az „Aranyecset” rajzpá­lyázatot. Az idén hasonló ki­írással szeretnék mozgósíta­ni a legifjabbak alkotó fan­táziáját. Többek között erről szólt április 26-án, kedden dél­előtt Varga Mihályiiénak, a művelődési bizottság elnö­kének írásos beszámolója, amelyet a Békéscsabai Álla­mi Gazdaság MSZMP-bizott- ságának ülésén, e nap dél­előttjén vitattak meg a köz­ponti iroda tanácstermében. A beszámoló ismertetését v követően a résztvevők nem egy hasznos tanáccsal, útra- valóval járultak hozzá a „Munkahelyi közművelődés helye, szerepe, munkaterv szerinti értékelése” című na­pirendi ponthoz. Többen szóltak arról, hogy még min­dig jelentős azoknak a dol­gozóknak a száma, akik nem végezték el az általános is­kola 8. osztályát. A résztve­vők állásfoglalása az volt, hogy az iskolának kellene többet tennie azért, hogy a jövőben ez az arány kedve­zőbbé váljon. Tervezik, hogy 1984-ben egy 7. és egy 8. osz­tályt indítanak mindazoknak, akiket sikerül meggyőzni az iskola befejezésének fontos­ságáról. Novák Imre vb-tag elisme­réssel szólt a közművelődési bizottság munkájának dina­mikus fejlődéséről, valamint arról, hogy az ötnapos mun­kahét bevezetésével a jövő­ben többet kell tenniük a megnövekedett szabad idő hasznos eltöltéséért. Vidó Éva, a KISZ-bizottság titká­ra is kapcsolódott ehhez. Hiányolta, hogy -nem isme­rik a környező települések programterveit, melyeknek birtokában könnyebb lenne a helyi szervezés, s gazdagabb a művelődési, szórakozási le­hetőségek választéka. Petruzsán Mihály vb-tag többek között arról szólt, hogy a színházi bérletek nin­csenek eléggé kihasználva. Megemlítette a szakmai to­vábbképzések tartalmasabbá tételének szükségességét is. Az állami gazdaság végre­hajtó bizottsági ülésén meg­hívottként részt vett a mű­velődési ház igazgatója, Ze- lenyánszki András is, aki a nem megfelelő tárgyi felté­telekről beszélt, s arról, hogy az épület karbantartá­sára, rendbetételére is szük­ség lenne ahhoz, hogy még jobban ki tudják elégíteni az igényeket. Lovász János szb- titkár a propagandaanyagok bővítését javasolta, s emlí­tést tett a községi könyvtár szűkösségéről is. A hozzászólásokat követő­en a résztvevők megállapí­tották, hogy a jövőben is se­gíteniük kell tanácsaikkal, tapasztalataik egyeztetésével a közművelődési bizottság tevékenységét. Az üzemi pártbizottságok és szakszer­vezeti bizottságok titkárai­nak feladata legyen: közvet­len figyelemmel kísérni a közművelődés helyzetét, s a bizottság személyi összetéte­lének alakulását. Az ülést — melyen több hasznos javas­lat született — Varga Bálint pb-titkár zárta. Nagy Ágnes Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Eszmék faggatása. 9.24: Régi híres énekesek mű­sorából. 10.05: Hangos, zenés olvasókönyv. 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.50: Népdalok. 11.20: Előadja a szerző. 12.45: Házunk tája. 13.00: Operaslágerek. 13.30: Kritikusok fóruma. 13.40: Dzsesszmelódiák. 14.29: Kagylózene — Gárdonyban. 15.05: Táncok — daljátékokból és operettekből. 15.28: Május Párizsban. 16.04: Lakatos Sándor népi ze­nekara játszik. 16.29: A csend. 17.05: Mi történt azóta? avagy: ígéretes tervek nyomában. 17.30: PATRIA — népzenei hang­lemezsorozat. 17.45: Mozart: F-dúr zongoraver­seny K. 459. 19.15: Népdalest. 20.10: Kereslet és kínálat a be­ruházási piacon. 20.40: Mark Rejzen orosz ope­rákból énekel. 21.05: A magyar művelődés szá­zadai. 22.30: Salvatore Accardo Pagani- ni-műveket hegedül. Zon­gorán közreműködik: An- tonió Beltrami. 22.54: Csak 18 éven felülieknek! 23.09: Évszázadok mesterművei­ből. 00.10: Spirituálék. PETŐFI RÁDIÓ 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Zenés játékokból. 10.00: Zenedélelőtt. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Népzenei hagyományőrző műsor. 14.00: A Petőfi rádió zenés dél­utánja. 16.40: Fiatalok a seregben. 17.30: Barangolás régi hangleme­zek között. 17.52: Közvetítés a labdarúgó MNK döntőjéről. 18.50:'A Deller-énekegyüttes Wilbye-madrigálokat éne­kel. 19.25: Prizma. 19.45: Zenevonaton Angliában. 20.30: Beke Katának hívják, fog­lalkozása középiskolai ta­nár. 21.20: Utazás a súgólyukon túl. 22.30: Tamássy Zdenkó szerze­ményeiből. 23.20: A mai dzsessz. ni. MŰSOR 9.00: iskolarádió. 9.30: A Magyar Rádió és Tele­vízió Szimfonikus Zeneka­ra játszik. Vasutasok gyűjtötték ösz- sze azt a gazdag anyagot, az üzemi művelődési bizott­ság felhívására, melyből a minap nyílt meg kiállítás Békéscsabán, a Vasutasok Szakszervezete művelődési házában. A megnyitón An­nus István, a MÁV-igazgató­ság munkaügyi és szociális ellátási osztályának vezető­je mondott beszédet. A vasúttörténeti kiállítást má­jus 6-ig láthatják itt az ér­deklődők. Ezt követően ter­vezik, hogy a békéscsabai bejárók klubjában is bemu­tatják a mozgatható anya­got, majd a vasutasnapon Szegeden. A gyűjtemény je­lentős része végül a körzeti üzemfőnökség oktatási köz­pontjában foglalja el végle­ges helyét. Fotó: Gál Edit 11.05: Operaegyüttesek. 11.49: Az Olasz-vonósnégyes fel­vételeiből. 13.07: A francia rádió filharmo­nikus zenekarának hang­versenye a Gauveau Te­remben. 14.30: Kamaramuzsika. 15.40: Zenekari muzsika. 16.45: öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. Káinok útjai. 17.30: Romantikus operákból. 18.15: Magnóról magnóra. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. kb. 21.30: A King Krimson-együttes összes albuma. XI/2. rész. kb. 22.15: Operaáriák. 22.30: Kritikus füllel. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Ze­nés ifjúsági magazin. Szer­kesztő: Benkő Imre. 18.00—18.30: Alföldi krónika. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna ism. 8.05: Iskolatévé: Angol nyelv (kezdő). 8.20: Deltácska. 9.00: A varázsdoboz titkai. 9.30: Környezetismeret. Munkahelyi művelőilés II Gyulai Várszínház műsora Június 18-tól augusztus 11- ig tart a Gyulai Várszínház idei, huszadik évadja, amely­nek véglegessé vált műsora két magyar dráma ősbemu­tatóját, és egy román szerző vígjátékát kínálja. Németh László Sámson című tragé­diáját július 3-án láthatják először a színházbarátok, a történelmi dráma címszere­pét Nagy Attila játssza, ren­dezője pedig Rencz Antal lesz. Hubay Miklós Mintha már megtörtént volna című. művének ősbemutatójára július 15-én kerül sor, a da­rab rendezője Sík Ferenc. Tudor Musatescu Titanic ke­ringő című darabjának au­gusztus 7-i gyulai bemutató­jával kezdődik a román drá­ma ünnepe, amely az új kő­színházi évad országos prog­ramja — a Musatescu-víg- játékot a bukaresti Bu- landra Színház rendezője, Alexandra Tocilescu állítja majd színpadra, s a díszle­tek, jelmezek tervezője is e román színházból érkezik Gyulára. A 20. gyulai várszínházi évad vendégjátékokkal kez­dődik: június 18-án és 19- én a Békés megyei Jókai Színház Rostand Cyrano- jával, június 20-án a veszp­rémi Petőfi Színház Hubay Miklós Késdobálók című művével lép fel, június 21- én, 22-én pedig Székely Já­nos Dózsa-monodrámáját adja elő Csikós Gábor, a veszprémi társulat színésze. Június 26-án lesz a várszín­házi évad ünnepélyes meg­nyitója, amelyen közremű­ködnek a jubileumi orszá­gos néptánctalálkozó részt­vevői. A Pécsi Balett június 26-tól négy alkalommal mu­tatja be a Gyulán nyaralók­nak a Rómeó és Júliát. Au­gusztus 4-én harmadszor rendezik meg a gyulaiak a határainkon túli magyar költészet fesztiválját. A hagyományokhoz híven egyéb helyszíneken is lesz színházi kínálat. A Nép­kertben június 30-án ősbe­mutatóként mutatják be Ko­lozsvári Grandpierre Emil Párbaj az árnyakkal című vígjátékát, a Várfürdőben pedig július 10-től lesz lát­ható Illyés Gyula Széltoló Kélamóna című mesejátéka. Az Universitas együttes, amely most hetedszer vesz részt a Gyulai Várszínház rendezvényein, utcaszínházi rögtönzéseivel július 10-től szerepel a városban. A FÉKON-ban így csinálják Amikor az elmúlt esztendő végén az Ember és környe­zete elnevezésű, a szocialista brigádoknak szóló közműve­lődési mozgalmat szervez­ték, a rendezők már az első pillanattól kezdve értelem­szerűen számítottak a mun­kahelyi művelődési bizottsá­gokra, a szakszervezeti üze­mi testületek tevékeny köz­reműködésére. Sokszor meg­állapították már:-szinte ki­vétel nélkül a munkahely gazdálkodásának színvonalá­tól függ, hogy mennyire ak­tívak és működőképesek ezek a bizottságok, szükségét érzi-e a munkahelyi közmű­velődésnek. Ahol jók a mu­tatók, ott hangsúlyt helyez­nek a kultúrára, a művelő­désre is; a vállalat, az üzem, az intézmény vezetői min­denkor partnerek. A FÉKON Ruházati Válla­lat békéscsabai gyárában a közművelődés felelőse Tóth- né Bacsa Gizella. A „női üzem” művelődésének irá­nyítását ő végzi az említett testületekkel közösen. Egy­szerű, de nagyszerű módszert találtak az Ember és környe­zete vezetésére. — A szakszervezeti és a művelődési bizottságokban tisztséget vállaltak felelőssé­gi rendszerét használtuk ki. így például a színházi kö­zönségszervező a színházi té­makörért, a szakszervezeti letéti könyvtár vezetője az irodalomért, a termelési fe­lelős — aki egyben az üze­mi könyvterjesztő is — a Vi­lágunk című témakörért fe­lel, azt hangolja össze. Az idei közművelődési mozgalom egyik Achilles-sar- ka minden bizonnyal a fel­adatlapok terjesztése. Mint az közismert, a „B” fokoza­tot vállalt brigádtagok folya­matos művelődését, ez irá­nyú tevékenységük önellen­őrzését szolgálják ezek a la­pok. — Témakörönként kigyűj­töttük, hogy a mozgalomba benevezett huszonhárom bri­gádból ki melyik témakört. választotta. Ez alapján min­den hónap 15-én elmegyek a Megyei Művelődési Köz­pontba a megfelelő számú feladatlapért. így időben mindenki -megkaphatja, könnyebb az értékelés is. Például a politika témakörét a pártalapszervezettel közö­sen intézzük, ők vállalták az értékelést, az ebbe a téma­körbe benevezett brigádok felkészítését. Negyedszáz szocialista bri­gádja van a csabai FÉKON- nak. A mozgalomban részt vevő 23 közül pedig nyolc vállalja a „C” fokozatot is, vagyis a következő év tava­szán sorra kerülő vetélke­dőkben való részvételt. — Mint eddig minden év­ben, most is munkahelyi elő­döntőt is szeryezünk. Gon­dunk azonban, hogy eddig semmiféle tematikát, felké­szítési útmutatót nem kap­tunk. Az ismeretanyag, ami­ből a brigádoknak majdan vetélkednie kellene, igen nagy. Mennyiségében és mélységében egyaránt. Ha a megyei szervezőktől nem is kapunk ilyen segítséget, mondjuk forgatókönyvvázla­tot, azért a brigádok felké­szítését szeptemberben meg­kezdjük. A vállalati döntőt decemberre, januárra tervez­zük. I „Nagyon jól indult ez a mozgalom nálunk is!” — összegezte eddigi tapasz­talatait a közművelődési elő­adó. Gondjai, megoldásra vá­ró problémái neki is, mun­katársainak is, a brigádok­nak is vannak — a mozgal­mat illetőleg. A rajt átgon­doltsága, szervezettsége azonban azt sejteti: ők is le- küzdik ezeket az apróbb- cseprőbb akadályokat. Hi­szen a cél világos és egyér­telmű: a műveltség életünk meghatározó része, minden­napi munkánk alapja, a jobbra törekvés forrása. (nemesi) A világunk témakörében az alábbi, a márciusi Élet és Tudo­mány-számokban megjelent cik­keket ajánlják elolvasásra és ta­nulmányozásra : — Mezőgazdaságunk útja — Beszélgetés dr. Soós Gábor nyu­galmazott államtitkárral (13. szám, 396—398. old.) — Helyünk a kőolajvilágban— Beszélgetés Szurovy Géza geoló­gussal (14. szám, 430—431. old.) — Mennyit ér a magyartarka? (15. szám, 456—458. old.) — Örökzöldek — dugványról (16. szám, 492—493. old.) — Az ember alkalmassága és a munka (17. szám, 523—525. old.) •'i: A Művészetek témakörben részt vevő, a filmek Iránt ér­deklődő brigádok figyelmébe ajánljuk, hogy az 1981-ben ké­szült Oscar-dijas magyar filmet; szabó István Mephisto-ját a te­levízió műsorára tűzi. A megte­kintésre ajánlott, feladatlapos film május 8-án, vasárnap este 8 órától látható az egyes prog­ramban. • Május 18—21: debreceni színházi napok Megkezdték a jegyek árusí­tását a debreceni színházi napok idei bemutatóira a hajdú-bihari megyeszékhelyen. A hagyomá­nyos kulturális találkozót az idén május 18. és 21. között ren­dezik meg három társulat — a budapesti József Attila Szín­ház, a nagyváradi Állami Szín­ház és a Debreceni Csokonai Színház — részvételével. A nagy­színház közelmúltban felújított Kossuth utcai épületében má­jus 18-án a fővárosiak előadá­sában nézheti meg a közönség Patrick Hamilton Gázláng cí­mű háromfelvonásos bűnügyi játékát. Május 19-én és 20-án a nagyváradi színház vendég­szerepei Debrecenben: Tamási Áron ösvigasztalás című drá­máját és Kiritescu Szarkafészek című művét viszik színre. A záró napon, május 21-én a Cso­konai Színház társulata Csehov Ványa bácsi című drámáját mu­tatja be. 9.50: STOP! A gyalogos elsőbb­sége. 10.00: Delta ism. 10.25: A Hamr család 11/11. 11.20: Nemzetközi diszkó ism. 12.05: Képújság (ff) 13.40: STOP! ism. 13.50: Deltácska ism. (ff) 14.05: Magyar irodalom ism. 14.35: Környezetismeret. 14.50: Magyar irodalom: Radnóti Miklós (ff) 15.25: Hírek (ff) 15.30: A Közönségszolgálat Tájé­koztatója (ff) 15.40: A hinta (ff)' 16.05: Képújság (ff) 16.10: A Magyar Televízió 4. nemzetközi karmesterver­senye. 16.40: Reklám (ff) 16.55: Labdarúgó MNK-döntő. Szünetben: esti mese. 18.45: A Csukcs Állami Népi együttes. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kék fény (ff) 21.15: Milyen esélyei lehetnek Dávidnak? 22.00: Az élő Marx. Megemléke­zés halálának 100. évfordu­lóján (ff) 22.55: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.00: Az MTV 4. nemzetközi kar­mesterversenye. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Cirill és Metód legendája. 22.20: Képújság (ff) BUKAREST 20.00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.25: Politikai fórum. 20.40: Dalok. 20.50: Híres előadóművészek. 21.05: Az elsőszülött. Játékfilm. 22.25: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 10.35: Művelődési műsor. 11.45: Kis koncert. 12.00: Emlékülés Josip Broz Tito halálának évfordulója al­kalmából. 15.05: Közvetítés a ,,Virágok há­zából”. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40; Tv-sorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.25: Dokumentumadás. 18.45: Dalok Titóról. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Dokumentumadás. 21.00: J. Slavenski: Szimfonikus eposz. 21.50: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Pályaválasztás. 18.45: Szerdai körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Moziszem. 20.05: Az el nem kötelezettség politikájáról. színház 1983. május 5-én, csütörtökön 15 órakor, Békéscsabán: GYALOGCSILLAG Mici Mackó-bérlet. 1983. május 5-én, csütörtökön 19 órakor, Békéscsabán: PROFESSZOR AZ ALVILÁGBAN Szakmai bemutató 1983. május 5-én, csütörtökön 19 órakor, Békéscsabán: VÁLLALKOZNI TUDNI KELL Bérletszünet 1983. május 6-án, pénteken 19 órakor, Békéscsabán: PROFESSZOR AZ ALVILÁGBAN Jókai-bérlet. MOZI Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Ezüstnyereg, 8-kor: Bűnös dal a föld. Békéscsabai Szabadság: Vérszerződés. Békéscsabai Terv: Hová tűnt Agatha Christie? Gyu­lai Erkel: Fokhagyma és ana­nász. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Üjra szól a hatlövetű, 5 és 7- kor: A vadászat. Orosházi Par­tizán : Lány, tengeri kagylóval. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: Noé bárkái, 8-kor: Csendestárs.

Next

/
Thumbnails
Contents