Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-20 / 118. szám

1983. május 21., péntek

Nagyobb választék, jobb minőség

Beszélgetés dr, Vendégh Ferenccel, a Tejipari Vállalatok Trösztje vezérigazgatójával

A legutóbbi évtizedben több, mint 1600 literrel növekedett hazánkban az egy tehénre jutó tejtermelés, s tavaly túljutottunk a 4 ezer literes bűvös határon. Ennek köszönhető, hogy a tejipar tavaly már több mint 2 milliárd liter tejet vásárolhatott fel. Mindez megteremtette az alapját

annak, hogy tejből és tejtermékekből az egy személyre jutó fogyasztás tavaly elérhesse a 176 kilót. Az idei feladatokról és a jövő terveiről beszélgettünk dr. Vendégh Ferenccel, a Tejipari Vállalatok Trösztje vezérigazgatójával.

Termelési biztonság

— Hogyan alakul az idén a felvásárlás? Miként segítik a tejipari vállalatok a tejtermelési kedv fokozását?

— Ebben az évben kétmilliárd-negyvenötmillió liter tej felvásárlásával számol az állami tejipar. Ez mintegy kilencmillió literrel több a tavalyinál, s jóval nagyobb annál, mint amennyit a mezőgazdaság néhány évvel ezelőtt összesen termelt. A tejtermelés fejlődése elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült megteremteni a megfelelő anyagi ösztönzőket. Remélhető, hogy az idén az anyagi érdekeltség ismét helyreáll, hiszen január elsejétől a begyűrűző árak kiegyenlítésére a tej felvásárlási ára literenként ötven fillérrel emelkedett. Meg kell azonban az is mondani, hogy a tehéntartás az áremelés ellenére sem élvez más ágazattal szemben egyoldalú előnyt, noha például az állami gazdaságokban az egy tehénre jutó tejtermelés elérte a legrangosabb nemzetközi szintet, tavaly meghaladta az ötezer litert. Az állami tejipar a maga eszközeivel, elsősorban az értékesítési biztonság további erősítésével igyekszik a továbbiakban is hozzájárulni a tejtermelési kedv fokozásához. Azt viszont be kell látnunk, hogy a jövőben a nagyüzemi tejtermelés eddigi dinamikus növekedése lassúbbá válik. A hozamok ugyanis olyan szintet értek el, hogy emelésük már csak kisebb mértékű lehet, bár a nagyüzemek tizennégy százalékában még ma is háromezer liter alatt van az egy tehénre jutó éves termelés. Az is gondot okoz, hogy tavaly már tizenegyezerrel csökkent a háztáji és kisegítő gazdaságokban . a tehenek száma. Az év végén csak kétszázezer tehén volt a kistermelőknél... Mindennek ellensúlyozására az utóbbi években teheneket helyeztek ki a háztáji és kisegítő gazdaságokba. Mi segítséget kívánunk adni a mezőgazdasági nagyüzemeknek abban is, hogy a kihelyezett tehenek mellé fejőgépeket adunk. Részben úgy, hogy ha kívánja, készpénzért megvásrolhatja, vagy ha az ipar vásárolja meg, akkor a termelő négy-öt év alatt tör- lesztheti a fejőgép árát. Ezért is rendeltünk ezer kisüzemi fejőgépet a MEZŐGÉP Tröszt veszprémi gyáránál. Sajnos, a gyártást az üzem nem vállalta. Terveinkről azonban nem mondtunk le. Megbíztuk az AG- ROTEK-et, hogy további hétszázötven kisüzemi fejőgépet az NDK-ból importáljon, erre azonban csak 1984- ben kerülhet sor. A tavalyi megrendelésre az idén érkező kétszázhúsz darabbal a kisüzemi fejőgépigényeket teljes egészében az idén nem tudjuk kielégíteni. Mindemellett remélhető, hogy tovább növekszik a tejtermelés az országban. A nagyüzemekben ugyanis javul a tenyésztői munka, valamennyi gazdaság javítja a tartási feltételeket, ésszerűen hasznosítja a takarmányt, egyszóval törekszik a gazdaságosabb, jövedelmezőbb termelésre. Erre utal, hogy az idén eddig több tejet vásároltunk fel, mint az elmúlt év azonos időszakában. Az állami gazdaságok tejtermelésének dinamikus növekedése még tart, a tsz-ekben azonban már kisebb mértékben növekedett a • tejtermelés. Csökkent a kistermelők tejértékesítése. Ez is bizonyítja, hogy mindent meg kell tenni a háztáji és kisegítő gazdaságok tejtermelésének növeléséért.

Új feldolgozó üzemek

— T^álunk a tejtermelés elsősorban a hazai ellátást szolgálja. Mit tesz a tejipar azért, hogy kielégíthesse az igényeket? Miként lehet a választékot, valamint a tej és tejtermékek szavatossági idejét növelni?

— Ahhoz, hogy fokozódhassák a tejtermelés és a -fogyasztás, meg kell teremteni a termelés és a feldolgozás összhangját. Ezért a tejipar erőteljes ütemben látott hozzá a meglevő üzemek rekonstrukciójához és új feldolgozó üzemek építéséhez. A fejlesztés eredményeként az ipar napi feldolgozó kapacitása 1975-től csaknem kétmillió literrel, 7,2 millió literre nőtt. Természetesen az intenzív fejlesztés nem most kezdődik, mint ahogy az extenzív fejlődés sem ér véget egyik pillanatról a másikra. A krémfehér sajt, a steril tej, a Gervais-termékek, a lágy sajtok, a fehérjekoncentrátu- mok gyártása nemcsak fel- dolgozási gondokat megoldó kapacitásbővülést jelentett, hanem egyúttal az ipar műszaki és technológiai színvonalának fejlődését, és a táplálkozási struktúra korszerűbbé válását is eredményezte ... A hetvenes évek közepe óta mintegy hatvanféle új termékkel, illetve termékváltozattal bővült a választék. Ezeknek azonban sajnos csak kis százaléka készül magas színvonalú technológiával. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy tejiparunk átlagos színvonalát tekintve az európai középmezőnyhöz közelít, sőt, egyes területeken talán előbbre is tart annál. Az alapanyagminőség javítása érdekében a tejipar három területi nyerstej-minősítő laboratóriumot hozott létre. A vizsgálati eredmények fontos információt adnak a termelőknek minőségfejlesztő munkájuk eredményéről, esetleges teendőikről. Elsőrendű ^feladatunknak tartjuk termékeink minőségének javítását, az eltarthatóságuk növelését. A hőkezelő bevezetésével például az ízesített krémtúró eltarthatóságát a korábbi egy-két napról négyöt napra növeltük. Előreléptünk az ömlesztett sajtok eltarthatóságának a növelésében is. Az új termékek bevezetésénél is fontos szempont, hogy kedvező összetételük, magas élvezeti értékük mellett, eltarthatóságuk is megfelelő legyen. E követelmény figyelembevételével hoztuk forgalomba például a különböző joghurtokat, túródesszerteket, a kávétejszínt, a féltartós tejet.

— A csomagolásnak fontos szerepe van a termékek minőségének megőrzésében. Mit tesz a tejipar a csomagolás fejlesztéséért?

— Gyártmányaink nagy részénél sikerült az elmúlt években a megfelelő megoldást kialakítani. Alapvető célunk, hogy ezt az elért színvonalat megőrizzük, s lehetőleg javítsuk. Látványos fejlődésre azonban nem számíthatunk, mivel a csomagolóanyagok importjának csökkentése korlátozza lehetőségeinket. Ezért elsősorban hazai forrásból beszerezhető anyagokra kell alapoznunk a csomagolásfejlesztést. Mindenképpen előbbre szeretnénk viszont lépni a legtöbb jogos bírálatot kapott tasakos tej csomagolásában. Egy éve gyártjuk például Tatabányán a féltartós tejet. A gép hazai gyártású, két rétegű műanyag fóliába tölti a tejet. Ez a termék hűtés nélkül is hét napig eltartható, és csak tizedszázalékban mérhető"' a tasakok kiszakadása. A kedvező tapasztalatok alapján szeretnénk több ityen gépet beszerezni, és a féltartós tej arányát az ösz- szes fogyasztói tej harminc százalékára növelni. A kapacitásbővítést tsz-ekkel, állami gazdaságokkal együttműködve kívánjuk megvalósítani.

Egészséges táplálék

— Mit tesz a tejipar azért, hogy a tej és tejtermékek zökkenőmentesen eljussanak a fogyasztókhoz?

— Feladatunk továbbra is a belföldi értékesítés növelése, s ezt elsősorban az áruellátás további bővítésével, a már gyártott termékek szélesebb körű kínálatával kívánjuk megvalósítani. A fogyasztói kereslethez jobban igazodó sajtválasztékunkat a kis egységű fogyasztói csomagolású, natúr sajtok arányának növelésével kívánjuk elérni. Bővítjük a tizenöt-húsz dekás csomagolású sajtjaink kínálatát. Alapvető célunk változatlanul az, hogy a boltokban folyamatosan, nyitástól zárásig valamennyi termék kapható legyen. A bolti választék javítása összefügg az érdekeltséggel is. A kereskedelem érdekeltségét javította, hogy az idén január elsejétől a kiskereskedelmi árrés két százalékkal növekedett. Meggyőződésünk, hogy a tejipar a termelőkkel és a kereskedelemmel összefogva képes arra, hogy a hazai ellátást a következő időszakban erőteljesen javítsa. Érdemes tehát több tejet termelni, tovább javítani a tej és a tejtermékek választékát, mert csak így érhető el, hogy többet fogyaszthatssunk belőle. Érdemes, mert a tej valóban egészséges.

Cs. E.

n kifizetődő komló

A komló egyike az emberiség legrégebben ismert növényeinek. Eleinte a kuruzs- lásban, a népi gyógyászatban alkalmazták a komlóto- bozkák főzetének, kivonatának nyugtató, altató hatása miatt. Az erjesztett árpalé, azaz a sör komlóval való ízesítésére a középkori kolostorok sörfőző fráterei jöttek rá. A világos, úgynevezett pilseni típusú sörben több, a müncheni típusú, sötét barna sörben kevesebb komló van.

A komló termesztéséhez sok (legalább évi 1000 milliméter) csapadékra és jó földre van szükség. Kényes, érzékeny növény, sok gond van vele. Számtalan gomba- és rovarkártevő ellen kell védeni, sarjhajtástól szüretelésig permetezni. Ám a gondos kezelést meghálálja: hektáronként 1000—1200 kilogramm termés is leszüretelhető a söripar e nélkülözhetetlen alapanyagából.

A komlóültetvényeket már messziről felismerhetjük a magas fa- vagy betonoszlopok hosszú soráról, a mértani pontossággal épített támrendszerről. Az óriás „acélpókhálón” az idő előrehaladtával haragoszöld, fodros komlóhajtások kapaszkodnak mind magasabbra, mígnem elérik az öt méter magasan húzódó hosszanti és keresztdrótokat is.

A komlóültetvényekhez, az ott végzendő őszi-tavaszi munkákhoz traktorra szerelhető speciális hidraulikus emelőszerkezetek tartoznak — képünkön egy ilyet láthatnak —, amelyek magasban tartják a kétszemélyes kast, hogy az abban álló munkások kényelmesen végezhessék a huzalok kifeszítésének kényes műveletét.

I

Kell-e védegylet a magyar iparnak?

A Kossuth inspirációjára 1844-ben létrejött Honi Iparvédegylet tagjai kötelezték magukat, hogy nem vásárolnak külföldről olyan cikkeket, amelyeket itthon is előállítanak, még akkor sem, ha a hazai drágább, mint az import. A kossuthi elgondolás lényege az volt, hogy a piac eme mesterséges bővítése szárnyakat ad majd az ország fejletlen, még csak alig-alig éledező iparának. Elképzeléseit a védegyleti mozgalom kezdeti fellendülése, gyors térhódítása igazolni látszott, ám az indulástól még két év sem telt el, mikor Kossuth maga volt kénytelen kimondani az egylet feloszlását.

Miben kell keresnünk az igazi hazafiú érzelmektől fűtött kezdeményezés gyakorlati kudarcát? A reformkor jelesei a féllábon álló (azaz alapvetően a mezőgazdasági termelésen alapuló) nemzetgazdaságot a honi ipar felgyorsított fejlesztésével akarták két lábra állítani. Ez a törekvésük elvileg és alapvetően nagyon helyes volt, tévedni csak a megoldáshoz vezető út megválasztásában tévedtek. Mozgalmukkal a magyar ipart csak elszigetelni segítették az európai fejlődéstől, s ha törekvésük sikerre vezet, akkor a lassan izmosodó gyáripar az igazi fejlődést kikényszerítő gazdasági versenytől „félrevonultan” terebélyesedik, ahogy terebélyesedik — eleve a lemaradás konzerválódásának kárhozatalával.

Az e történelmi példából kihámozható általános gazdasági törvényszerűség napjainkra sem veszített érvényességéből. Ma is ugyanúgy igaz, mint a XIX. század első felében, hogy aki lépést akar tartani a világgal, annak nemcsak korábbi önmagával kell összevetnie magamagát, hanem meg kell mérettetnie a nemzetközi mezőnyben is. Ebből a felismerésből sarjadt ipari kormányzatunknak is az a rendelkezése, mely szerint az állami nagyipar üzemei éves eredményeiket összehasonlítják a világ ipari termelésének élmezőnyében elért átlagokkal.

E nemzetközi összehasonlítás tanulságairól tájékoztatta az újságírókat az elmúlt hét elején Juhász Ádám, az Ipari Minisztérium államtitkára, összegezve azokat a halaszthatatlan teendőket is, amelyek a tanulságokból egyenesen következnek.

Népgazdaságunk — benne gyáriparunk — fejlődéstörténetének ismeretében tehát senkit sem lep meg az a megállapítás, amely szerint állami iparunk teljesítménye általában elmarad a világszínvonaltól. Természetesen ennél az összegzett következtetésnél többet is kell tudnunk iparunk eredményeiről ahhoz, hogy a feladatokat megfogalmazzuk.

Nos, a mélyebb elemzések rávilágítanak azokra a legsarkalatosabb tényekre, amelyeknek ismerete már az igazodást is jól segíti. Az első ilyen tény — s ez már derűlátásra is okot adhat —, hogy a magyar népgazdaság által előállított termékek szerkezetileg, illetve az alkalmazott technológia tekintetében viszonylag jól illeszkednek a fejlett világ ipari termelési szerkezetéhez. '

Amivel, viszont még mindig baj van — és akkor ez a második kulcspont —, az a termékek minősége. A két tényező látszólag ellentmond egymásnak, de az érvelést egy konkrét példa is elfogadhatóvá teszi. A Videoton színes televíziói például piacképesnek szállítanak, de vannak a piacon e készüléknél már „többet is tudó” tévék, ráadásul ezek a jobb készülékek még olcsóbbak is.

Ezzel jutottunk el a harmadik, illetve negyedik alapvető észrevételig: ha a magyar ipar termékei minőségben lassan- lassan már állják is a versenyt, a kíméletlen árharcban egyelőre mindenképpen alul maradnak. Egyszer, mert egységnyi áru előállításához mi még mindig több eszközt kötünk le, mint a fejlett iparú országok, másodszor, mert — és ez részben már magyarázza is az előbbit —, a termelésben részt ve vők egységnyi idő alatt jóval kisebb értéket állítanak elő. mint versenytársaik.

E megállapítások után most már csak egy kérdés marad: isteni csapás-e a nem éppen előkelő helyezés az ipari termelés nemzetközi mezőnyében, avagy tehetnénk többet is mi magunk a felzárkózásért? Az Ipari Minisztérium államtitkára erre a kérdésre is egyértelmű választ adott, amikor felsorolta a fejlődés ütemét ma még visszafogó ellentmondásokat, amelyeknek feloldása egyáltalán nem az úgynevezett külső tényezők alakulásától függ.

A teljességre természetesen az államtitkár sem törekedhetett, mi sem vállalkozhatunk rá. Néhány dolgot ragadjunk csak ki, ami önmagában is érzékelteti, bemutatja a lényeget. Ha igaz az például — márpedig igaz —, hogy az élen járók sem termelnek korszerűbb és újabb gépeken, mint mi, akkor a lemaradásunk oka nem lehet más, mint a hozzáértés hiánya. Megoldás; nagyobb megbecsülést kell adnunk a hozzáértésnek az eddigieknél! (Hogy ebben van mit tenni, azt talán a műszaki egyetemek, főiskolák beiskolázási helyzetképe is tükrözi.)

Ugyanezen a vonalon továbbhaladva: ha a világszínvonalat képviseli az adott termelőberendezés, ha g rajta dolgozók is elsajátították a megfelelő ismereteket, mégis kevesebb portéka kerül le a gépekről egy óra alatt, mint az elvárható lenne, akkor a szervezéssel van baj. Indokolatlanul hosszú utat tesz meg például az anyag a gyárban, amíg késztermékké válik, vagy az átlagosnál nagyobb anyaghányadot használnak fel egy-egy termékhez, ami miatt nemcsak tovább tart az egy termék előállítása, hanem többe is kerül. Megoldás: a munka- és üzemszervezés ésszerűsítése.

Igaz, mindezt csak elmondani ilyen egyszerű, mert nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy például a gazdasági szabályozás ösztönzi-e egyáltalán ezeket a megoldásokat? Éidekében áll-e a gyárigazgatónak egyik évről a másikra bevezetni az eredményt önmagában megkétszerező új szervezési megoldásokat, vagy pedig akkor jár jól, ha a változtatásokat öt-hat évre beosztja, s így csupán öt-nyolc százalékos fejlődést produkál évente, amivel folyamatos elismerést vívhat ki magának jelenlegi gyakorlatunk szerint.

Ha már most összegeznünk kellene az eddig elmondottakat, azt állapíthatnánk meg, hogy a nemzetköz) összehasonlítás révén az állami ipar igazán hű képet káp önmagáról. Nagyon nagy kérdés viszont, hogy az esetlegesen kedvezőtlen kép tettekre serkenti-e végre mindazokat, akik a kedvező irányú változásokért bármit is tehetnek. Helyzetünkben ugyanis — a kockázatvállalástól menekülvén — nem tenni, sokkal több kárt okozhat, mint cselekedni az előre nem mindig látható hibák terhével együtt.

a hiba ugyanis csak akkor válik bűnné, ha felismerése után is — presztízsből például — csökönyösen ragaszkodunk hozzá. Holott Kossuth tekintélyét sem csorbította semmivel sem az, amikor bejelentette, hogy nem a Honi Iparvédegylet szolgálja a magyar ipar fejlődésének ügyét, hanem az. ha bekapcsolódik a nemzetek közötti versenybe.

Kőváry E. Péter