Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-20 / 118. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N É PÚJSÁG n MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. MÁJUS 20., PÉNTEK Ara: 1,40 forint XXXVIII. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM Hazánkba érkezik Andreasz Papandreu Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hivatalos látogatásra a közeljövőben hazánkba érkezik Andreasz Papandreu görög miniszterelnök. (MTI) Nyugodt politikai légkörben dolgozik a város és környéke lakossága Ülést tartott az MSZMP békéscsabai bizottsága Kádár János és Losonczi Pál fogadta a zimbabwei miniszterelnököt A zimbabwei miniszterelnök Béres Sándor nyugdíjas tsz-tag portáján (Telefotö) A hazánkban hivatalos látogatáson tartózkodó Robert Mugabe' tegnap az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár székesfehérvári gyáregységébe látogatott. A zimbabwei kormányfőt és kíséretének tagjait a gyár vezetői fogadták. Cyuricsek László főmérnök adott tájékoztatást az évi 13 ezer autóbuszt kibocsátó üzem tevékenységéről. Többek között elmondta: az Ikarus termékeinek 90 százáIeiTdF''ex'portálják. Magyar autóbuszok közlekednek a Szovjetuniótól Kubáig, a világ számos országában. A vendégek a tájékoztatót követően üzemlátogatásra indultak. Érdeklődve tekintették meg a vázgyártó vonalat, s ismerkedtek a szereidében folyó munkálatokkal. A program következő állomása a székesfehérvári Szabad Élet Termelőszövetkezet volt. Itt a mezőgazda- sági nagyüzem vezetői tájékoztatták a vendégeket a szövetkezet tevékenységéről. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a KB székházában fogadta Robert Mugabét, Zimbabwe Köztársaság miniszterelnökét, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) elnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörben és a kölcsönös megértés szelleméMegyénkben 5300 szocialista brigádban mintegy 66 és fél ezer brigádtag vállal többletfeladatokat évről évre a munkahelyek gazdasági, politikai és társadalmi feladatainak teljesítésében, őket képviseli május 28-án a szocialista brigádvezetők hatodik országos tanácskozásán az a 29 brigádvezető, akik tegnap, május 19-én délután a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában az országos tanácskozást megelőző megyei konzultáción vettek részt. Ezen a megbeszélésen, amelyen a KISZŐV, a MÉSZÖV és a tsz-szövetség vezető munkatársai mellett megjelent Kiss Sándor, a megyei pártbizottság, illetve dr. Molnár Margit, a megyei ben folytatott megbeszélésen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, s véleményt cseréltek néhány időszerű nemzetközi kérdésről, különös tekintettel az afrikai kontinensre. Megerősítették készségüket az államközi együttműködés bővítésére, az MSZMP és a ZANU közötti kapcsolatok fejlesztésére. Kádár János méltatta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a zimbabwei kormány tesz a dolgozók életkörülményeinek javításáért, a nemzeti egyetértés erősítéséért, az afrikai haladó erők összefogásáért. A találkozón jelen volt Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, Várkonyi József, hazánk Zimbabwe Köztársaságba akkreditált nagykövete, valamint Witness Mangwende zimbabwei külügyminiszter. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ugyancsak délután a Parlamentben fogadta Robert Mugabét. A találkozón áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat. A vendégek este — Lázár György és politikai életünk több vezető személyisége társaságában — a Vasasszakszervezet Központi Művész- együttesének műsorát tekintették meg a Vasasszakszervezet székházában. Robert Mugabe hivatalos tárgyalásait befejezve néhány napig hazánkban pihen. tanács osztályvezetője is, Ir- házi Lajosné, az SZMT vezető titkára tartott tájékoztatót a szocialista brigádvezetők munkahelyi tanácskozásainak összegzett tapasztalatairól. A többi között elmondotta, hogy a munkahelyi tanácskozásokon elhangzott felszólalások egyértelműen tettek hitet a mozgalom semmivel nem pótolható, fontos szerepe mellett, hangsúlyozva egyben azt is, hogy a verseny több pontjában jelentős korszerűsítésre, megújításra érett, amihez az országos tanácskozás csak kezdő lendületet adhat, de az igazi fejlődés végső soron mégiscsak a versengő kollektívákon és a versenyt szervezőkön, irányítókon múlik. KÉP A Magyar Szocialista Munkáspárt békéscsabai városi bizottsága tegnap, csütörtökön kibővített ülést tartott dr. Szemenyei Sándor titkár elnökletével. Az ülésen részt vett és felszólalt Szabó Miklós, a megyei pártbizottság titkára is. A Központi Bizottság 1983. április 12—13-i határozatából adódó feladatokról szóló írásos határozati javaslathoz dr. Ábrahám Béla első titkár fűzött szóbeli beszámolót, amelyben részletesen elemezte a legutóbbi városi és a megyei pártértekezleten a XII. kongresszuson elfogadott határozatok időarányos végrehajtásának helyzetét. Beszámolójában négy témakörben foglalta össze az eltelt időszak főbb tapasztalatait s az ebből adódó tennivalókat. Mindenekelőtt szólt a Központi Bizottság április 12— 13-i ülésének jelentőségéről, határozatáról, amelyet a város és környékének lakossága kedvezően fogadott. Beszélt a gazdaságpolitikai munka helyzetéről, részletezve a tapasztalatokat és a tennivalókat. Sokoldalúan értékelte az eszmei, az ideológiai és a kulturális tevékenységben bekövetkezett változásokat, egyúttal szólt azokról a feladatokról, amelyek a párttagságra hárulnak. Végül a párt belső életének ^kérdéseit boncolgatta, számokkal és tényekkel bizonyította a párttaggá nevelés tapasztalatait és fontosságát. A vitában felszólalók megerősítették a szóbeli beszámolóban elhangzottakat, valamint az írásban közreadott határozati javaslatot. Többen hangsúlyozták azt az igényt, hogy többet kell törődni a tanuló- és dolgozó- ifjúsággal, eszmei és politikai nevelésével, hatékonyabMájus 19-én, tegnap Békés megyébe érkezett a Románia Szocialista Köztársaság vízügyi delegációja loan Iliescu, a Román Vízügyi Nemzeti Tanács elnöke vezetésével. Magyar részről útjára elkísérte Vincze József, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese. A delegációt fogadta Frank Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, aki tájékoztatta a vendégeket időban szükséges támogatni a KISZ-alapszervezeteket. Hasonló módon szóltak arról is, hogy a propaganda és az agitáció módszereinek fejlesztésével nagyobb részt kell vállalni a közvélemény formálásában, a napi gondok megértetésében, egyúttal cselekvésre és nagyobb szorgalomra mozgósítva a dolgozókat. Szabó Miklós, a megyei pártbizottság titkára felszólalásában elismeréssel szólt a határozati javaslatról és a szóbeli beszámolóról. Mint mondotta: reális helyzetfeltárást adtak az előterjesztések, gondos és sokoldalú elemzést tükröznek. Szólt arról. hogy nagy gondot szükséges fordítani a feladatok végrehajtására, amihez természetesen nélkülözhetetlen a politikai aprómunka és aktivitás növelése. Az ifjúságról szólva többek közt elmondta: helytelen a negatív példákból való általánosítás. A jó kezdeményezéseket szükséges elterjeszteni, ezzel is segítve a KISZ-ben dolgozó tisztségviselőket és aktívákat. A továbbiakban arról beszélt, hogy a nehezebb körülmények közepette elengedhetetlen a párttagok és a tömegek kapcsolatának erősítése, ismételten szükséges a napi politikai munkában visszaállítani az élő szó, a meggyőzés becsületét. . I Dr. Abrahám Béla válaszolt a vitában elhangzottakra, majd összefoglalta azokat a véleményeket, javaslatokat, amelyek a munka jobbítására vonatkoznak és egyúttal a határozati javaslat végrehajtását mozdítják elő. Ezután a testület egyhangúlag elfogadta a szóbeli beszámolót és a határozati javaslatot a vitában elhangzottakkal együtt. (P. P.) szerű politikai, gazdasági kérdésekről és kölcsönösen kifejtették véleményüket a közös érdekeltségű vízügyi témákról. A fogadáson részt vett Csatári Béla, a megyei pártbizottság titkára és Araczki János, a megyei tanács elnökhelyettese. Ezt követően a delegáció ellátogatott a Körösvidéki Vízügyi Igazgatósághoz, amelynek munkájával, valamint a különböző létesítményekkel ismerkedett. Brigádvezetők az SZMT-nél Huszonkilencen képviselik megyénket Román vízügyi delegáció megyénkben Kitüntetések a magyar—bolgár barátság ápolásáért Tegnap, csütörtökön Békéscsabára látogatott Bon- cso Mitev, a Bolgár Nép- köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A vendégeket a Hazafias Népfront Békés megyei bizottságának székházában Frank Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Békés megyei pártbizottság első titkára köszöntötte. A Bolgár Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete ezután elismeréssel szólt arról a tevékenységről, amelyet a megye vezetői fejtettek ki a magyar—bolgár testvéri barátság ápolásáért, a szocializmust építő bolgár nép kultúrájának, történelmének megismeréséért, Bulgária fennállásának 1300. évfordulója tiszteletére rendezett megyei ünnepségekért, megemlékezésekért. Boncso Mitev elismerő szavak kíséretében adta át a bolgár állam fennállásának 1300. évfordulója alkalmából alapított jubileumi emlékérmet Frank Ferencnek, a megyei pártbizottság első titkárának és Szikszai Ferencnek, a Hazafias Népfront Békés megyei bizottsága titkárának. A nagykövet jubileumi emlékjelvényt adott át Enyedi G. Sándornak, a Békés megyei Népújság főszerkesztőjének. A mezőgyáni Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet elnöke emlgkplakett kitüntetést vehetett át. KJ. HVDSZ-iilés Felelősségteljesebb szociálpolitika Mit tartalmaznak a kollektív szerződések, a munkaügyi szabályzatok és a szociálpolitikai tervek? Miként alakult az új bér- és jövedelemszabályozás? Erről tárgyalt csütörtök délutáni ülésén Békéscsabán a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága. Részt vett a testület munkájában Bus- lig László, a HVDSZ-központ munkatársa, Szeljük György, az SZMT titkára és dr. Takács János, a megyei tanács ÉKV-osztályának vezetője. A közgazdasági és a szociálpolitikai bizottság jelentése alapján megállapították, hogy a kollektív szerződéseket, a munkaügyi szabályzatokat bizalmi testületi ülésen, csoportértekezleteken módosították. Mindenkinek alkalma volt elmondani véleményét az átszervezésről, a munkaruha minőségéről, a nyereségrészesedés és a prémiumok elosztásáról, a szabadnapok kiadásáról. A vállalatok az ötnapos munkahétre különösebb zökkenők nélkül áttértek. Rugalmas munkaidőt- vezettek be a Bé- ké» megyei Patyolat Vállalatnál, a Békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalatnál, a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál. A túlórák száma sem nőtt számottevően. Az új bér- és jövedelemszabályozás hatását e rövid idő alatt nem tudták teljesen felmérni. Gondot jelent a saját erős bérfejlesztés és a jutalmazási alap felhasználása, a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalatnál pedig az idegen megrendelések elszámolása az építőipari szolgáltatásoknál. Azok a vállalatok, amelyek kevesebb eszközzel dolgoznak, kedvezően ítélik meg a bérfejlesztés lehetőségeit. Másokra semmiféle hatást nem gyakorolt, egy sor gazdasági egységnél viszont nem kis fejtörést jelent az új szabályozó rendszer, hiszen a bérfejlesztés korlátozása miatt nem kapnak elegendő dolgozót. A költségvetési üzemek nagy részénél azonban éppeji emiatt javult a termelékenység. A szociálpolitikai tervezésre jellemző: a kollektívák felelősségteljesebben élnek döntési jogkörükkel. A gazdálkodás feltételeinek nehezebbé válásával, a közgazda- sági szabályozók szigorodásával egyre nagyobb figyelmet fordítanak a szociálpolitikai juttatások rangsorolására. A tervek munkavédelmi fejezetei pontosak, körültekintőek, szabályozzák a biztonságos munka feltételeit. Az alapszervezetek elkészítették az új munkavédelmi szabályzatot, meghatározták a jog- és hatásköröket, 'melyek gyakorlati alkalmazása az elkövetkezendő időszak feladata lesz. Nagy teret kapott a környezetvédelem. Előtérbe került a vállalatoknál a rend, a tisztaság, a zöldövezetek kialakítása. Ugyancsak fontos jelentőséget kapott a lakásépítés segítése. Ezután tájékoztatót hallgattak meg az üzemi balesetek elmúlt évi alakulásáról. Az ülés Valentinyi Mártonná megyei titkár összefoglalójával ért véget. S. S.