Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

1983. május 14,, szombat

KHilUkfeM

Kerékpártúra Csengerre

A megérkezés pillanata

húsvét hétfőjére ébredtünk — kuncog Ruff Edit.

Azon a reggelen 8 órakor indulak Nyírbéltekre, sajgó testrészekkel, álmos ábrá- zattal. Hétfőn 67 kilométert kellett megtenni. Körülbelül 2 órára érkeztek meg, ahol már ebéd, és előre kigondolt program várta őket. Ezen az estén a tornaterem kényelmes szőnyegén hajtották álomra fejüket — este 10 órakor.

— Másnap csak 8 órakor keltünk, reggeli frissítőként a nyírbélteki iskola tornatermében röplabdáztunk. Ekkor már Csenger volt az úticél, amit 70 kilométernyi tekerés után értünk el. Lassan haladtunk, elég rossz utakon, egy három kilométeres szakaszon földúton is mentünk — gyalog —, mert itt a pedált tekerni nem bírtuk.

Menet közben Két csapatra oszlott a túracsoport. Az előőrs mindig megkereste a szállást, megrendelte az ebédet, a többiek meg fél-, másfél órás késéssel futottak be. Nótázás után, ezen az éjjelen mindenki jól aludt.

— Szerdára virradt, amikor Győri Erika korábban ébredt. Megbeszélte a takarító nénivel, hagyjon minket aludni, majd mi kitakarítunk. Sajnos, ahogy elment a takarítónő, Erika harcias ébresztőt csinált, odalett az alvás és a takarítás nélküli szép élet. Ha már odalett, igyekeztünk megnézni a csengeri evangélikus templomot, ami 1332- ben épült. Szép volt az épület, és belül a kazettás meny- nyezet — mondja Ambrus Ildikó.

— A hazaút Mátészalkáig gond nélkül zajlott. Ott kiderült: a kerékpároknak nincs poggyászkocsi, nem mehetünk tovább. Végül is megengedték, hogy velünk együtt, az utastérben utazzanak a kerékpárok. így értünk Debrecenbe, s itt már irányítottak minket arra a vonatra, amellyel Kisújszállásig utaztunk. TJjra kerékpárra ültünk, és Ecsegfalvá- ig tekertünk. Itt, sajnos, a pádon aludtunk, de a hangulatunk jó volt, mert egy kicsit már vártuk a hazaérkezés napját. Pénteken elérkezett a kirándulás utolsó napja, már mindenki fáradt volt, de sajnáltuk is, hogy ezen a napon vége. Kö- rösladányhoz érve eszünkbe jutott, hogy még semmilyen dal nem született, így hát hozzáfogtunk költeni. A megírt dalokat aztán végig harsogtuk, és csak tekertünk. Mezőberénybe érve két osztálytársunktól elköszöntünk, és ott megittuk a hazaérkezés örömére tartogatott pezsgőket. Még egy utolsó felvétel a Békéscsaba táblánál, s este a családok hallhatták, merre jártunk, mit csináltunk ez alatt az öt nap alatt — fejezte be a történetet a 9 lány.

Az osztály tervezte, az osztályfőnök szervezte, időközben ugyan a csapat megcsappant, indulásra kilencen maradtak.

— Húsvét vasárnapján, vagyis április harmadikén, reggel negyed 7-kor indultunk. Az első napon 100 kilométert gondoltunk megtenni. Elértünk Sarkadra, ahol az egyik osztálytársunk reggelivel, forró teával várt bennünket — meséli Szilágyi Gabriella, a kirándulók mókamestere.

— Onnan Biharkeresztes- re kerekeztünk, s úgy éreztük, hogy az eddig megtett 100 kilométer után még húszat megteszünk, és akkor Pocsajon aluszunk. A végén már kissé elfáradtunk, ekkorra hittük el, hogy két keréken is meg lehet tenni ilyen nagy távolságot. Po- csajra érve ezen a napon 120 kilométert kerekeztünk — folytatja a kirándulás történetét Bottá Edit.

Közben megáztak a lányok, mert a közgé — békéscsabai Sebes György Köz- gazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola — I. B osztályából kilenc lány: Ruff

Edit, Bottá Edit, Győri Erika, Szilágyi Gabriella, Kovács Ildikó, Gyuris, Món'ka, Droppa Éva, Csepregi Ilona, Ambrus Ildikó, Hrabovszki Klára tanárnő és Ortó István osztályfőnök vállalkozott erre az összesen 330 kilométer útra. Az első éjszakán a pocsaji iskolában, padokon aludtak. Az osztályfőnök félóránként horkolni kezdett, a lányok beszéltek álmukban. Csépi (Csepregi Ilona) azt hajtogatta: „oda-vissza, oda- vissza”, még álmában is tekerte a pedált.

— Reggel a pocsaji iskola fűtője meglocsolt minket — a tanár urat is —, ugyanis

Túrázók a templom előtt

Számadó Julianna

1 Gyermekeknek

Hogyan kell telefonálni?

Sokszor olvashatjátok az újságban, ha balesetről adnak hírt; a sérült életét a gyors beavatkozás mentette meg. Ilyenkor csak arra gondolok, gyorsan jött a mentő. Igen, de valaki hívta őket, felmérve a veszélyt, gyorsan telefonált. Telefonált, mert a hírközlés leggyorsabb eszköze a telefon. A gyors ügyintézésre is a legalkalmasabb, mert időt, energiát takarít meg. Ezért fontos tudni kezelését.

Hogyan is kell telefonálni?

Budapesten az utcai fülkéből 2 Ft-ért telefonálhat bárki, ha ismeri a hívott fél hatjegyű számát. Ha nem tudja, akkor a telefonkönyvben kell megnézni a betűrendes névmutatóban. Ha ott sem található, akkor segít a tudakozó. Az egyéni előfizetők száma iránt a 170-000-es, a kö- zületek száma iránt a 170-170-es telefonszámon lehet érdeklődni.

A telefonszám szerint — ha a nevet és a címet kérik — 7—20 óráig a 170-199-es számon ad felvilágosítást a tudakozó. A telefonon távirat is feladható, a 02- es számot kell hívni. Ébresztés kérhető a 172-522, a pontos időt megtudhatod a 08-ason, a televízió üzemzavarát bejelentheted a 223-281-es, vagy 224-224, vagy mesét hallgathatsz 171-888-as telefonszámokon.

Fontosabb telefonszámok még: 04, vagy 111-666, a mentők, 05 a tűzoltóság, 07 a rendőrség. Ezeket érdemes megjegyezni.

Sose feledjétek, hogy minden ügyben — ha a hívott fél jelentkezik —, köszönni illik, aztán bemutatkozni. Ezután kell közölni a hívás okát, és a kérdésekre udvariasan válaszolni.

Illik köszöntéssel elbúcsúzni, és csak azután letenni a kagylót! Így sok félreértés elkerülhető.

A telefon sokszor a gyors segítségnyújtás eszköze (ha beteghez hívják az orvost, balesethez a mentőket), ezért rongálni tilos. Ha elnyeli a pénzérmét, felesleges ütögetni, keresni kell egy másik, jó készüléket!

Ha vidékre, más városba akartok telefonálni, meg kell tudni, hogy a másik helységet bekapcsolták-e a távhívásba, s ha igen, akkor mi a körzetszám. Ezt megtudhatod a budapesti közületi telefonkönyv 12. oldaláról. Ekkor — ha Budapestről akartok telefonálni, hívjátok a 06-ot, majd a sípoló hang hallatán a körzetszámot, és a telefonszámot egymás után.

Ha Budapestre akartok telefonálni, szintén 06-tal kell kezdeni, majd a főváros körzetszáma, az l-es után kell __ tárcsázni a hat számot.

H. E.

1985-től látogatható

Európa-hírti

kutató-mentő bázis Dévaványán

Turisták, természetkedvelők, a madárvilág megszállottjai ostromolják évek óta — belépési engedélyért — a Dévaványa melletti túzokrezervátumot. A szigorúan védett területen, az idegenek belépését tiltó táblák fedezete alatt működő kis állomás azonban rendre elzárkózik a kíváncsi szemek elől.

A rezervátum szükségessége az 1972-ben Mamaiaban tartott nemzetközi tanácskozáson vetődött fel. Ott kérték fel Magyarországot a kipusztulás álál fenyegetett túzok megmentésére. Kettős feladatot kaptunk, a faj genetikai erősségét biztosító nagy egyedszám fenntartását és annak kidolgozását, hogyan valósítható meg mesterséges környezetben a tojások keltetése, a madarak felnevelése, majd átvezetése a természetbe.

Hazánk valóságos „túzoknagyhatalom”. Itt található a világ állományának a fele. A mintegy 3400—3500

nagy testű madár háromnegyede a Tiszántúlon él, Békés—Hajdú—Szolnok megye találkozásának körzetében. A többi a Kiskunságban, a Hanságban, a Fejér megyei Sárréten és elszórtan másutt. A túzoknak itt a legkedvezőbb a környezeti feltétel. Szereti a kiterjedt, füves pusztákat, réteket. Ezek a legideálisabb dürgőhelyei. Fészkét a rétek szomszédságában levő szántóföldi kultúrákba, legszívesebben gabona és lucerna közé rakja. Olyan növényt választ fészkelőhelyül, amely kellően magas ahhoz, hogy elbújjon benne, de annyira alacsony, hogy fejét ki tudja belőle dugni.

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal — túzqkmentésre hivatott —■ dévaványai tájvédelmi körzete 1975-ben alakult. A tényleges védelmi munkálatokhoz csak négy évvel később, az állomás és a környezeti feltételek kialakítása után láthattak hozzá. A megalakulásról és a kezdeti lépésekről lapunk folyamatosan tudósított. Most, az első eredményekre kíváncsian kerestük fel Dévaványát.

Pálnik Ferenc, a rezervátum vezetője optimista:

— Van esély a túzok megmentésére. Sikerült megállítani az állomány csökkenését, sőt már a vegetálását is túlhaladtuk. A madár a háborítatlan természetet kedveli. Az állomány gyarapításához ehhez hasonló körülményeket kellett teremtenünk, illetve a túzoknevelést mesterséges eszközökkel segíteni. Abból kell kiindulni, hogy a túzokszaporulat egy évben legfeljebb két tojás. A tyúk három-négyéves, a kakas öt-hatéves korában válik ivaréretté. Túl hosszú ez az idő, és túl kicsi a szaporulat ahhoz, hogy dacolni tudjon a korszerű mezőgazdaság teremtette, számára kedvezőtlen körülményekkel és a vadászok fegyvereivel. A túzok ma már nem vadászható, aki mégis puskát emel rá, annak ötvenezer forintja — a madár eszmei értéke bánja meggondolatlanságát. A tavaszi első kaszálás a fészekalj készítésével esik egybe. A mezőgazdasági munkák során korábban évente 80—90 fészekalj, vagyis 160—180 darab tojás pusztult el.

Az állomás 3 és fél ezer hektáros, a túzok fennmaradására védetté nyilvánított körzet középpontjában fekszik. A terület zömének, háromezer hektárnak műveléséről — mezőgazdasági üzemekkel kötött haszonbérleti szerződés keretében — az itt dolgozóknak kell gondoskodniuk. Természetvédelmi területről lévén szó, döntő a madarak érdeke. Mindent ennek kell alárendelni. Szigorú előírások szerint alakítják ki a vetésszerkezetet, szervezik meg a tápanyagutánpótlást, és a növényvédelmet. A Tiszántúl gazdaságai és vadásztársaságai a túzoktojás mentését vállalták. Erre szerződés kötelezi őket, de dolgozóikat anyagilag is ösztönzik.

— A mentésre vállalkoztunk, vagyis tudjuk, hogy a mi mesterséges környezetünk — folytatta az állomásvezető — nem helyettesítheti, csupán szükségből pótolhatja a természeti viszonyokat. így csak a veszélyeztetett tojások összegyűjtésére és gondozására vállalkozunk. Évente 160—180 darabot — ami a területünkön lerakott tojások fele — hoznak vagy jelentenek be százszázötven kilométeres körzetünkből. Sajnos, nagy a szállítási károsodás, mert a túzoktojásnak nagy tömegű sárgája és vékony, könnyen szakadó a jégzsinórja. Végül is ezen az úton — a felnevelési veszteséggel is számolva — évente 50—60-nal nő a túzokállomány. Természetes körülmények között ez a szám általában 70—75 lenne.

A mesterségesen nevelt túzok sok törődést kíván. A csibék 8—10 napos korukig önállóan sem enni, sem inni nem tudnak. A kétóránkénti táplálásnál a túzokmama csőrét csipesz, illetve pipetta helyettesíti. Később, amikor már önállóan esznek, az étket ki kell nekik adagolni, mert különben könnyen elhíznak, fejlődési rendellenesség (görbe láb, gyenge csontozat stb.) alakulhat ki náluk. A madarakat fokozatosan vezetik át a természetbe. Ebben rejlik a siker titka. Több száz hektáros, de még bekerített, természetes viszonyokat nyújtó terület csatlakozik a nevelőketrecekhez. Á túzokok ugyan

szeptemberben—októberben, négy-öt hónapos korukban, szárnyat bontva kirepülnek innen, de télre biztonságot remélve, visszahúzódnak. Jól alkalmazkodnak a szabad élethez. A szabadon élő túzokcsapatok befogadják őket. Elhullásról a kutatók alig tudnak. Mindegyik innen kikerült madárra gyűrűt tesznek, tehát bármikor azonosíthatók. A túzok állandó madár, vagyis

nem kóborol el nagy távolságokra. Egy példány a negyven kilométerre fekvő Kisújszállásra kószált el, ennél messzebbről még nem érkezett itt gyűrűzött példányról hír.

A telepen szigorúak az állat-egészségügyi rendszabályok, nehogy súlyos betegséget hurcoljanak ki innen az állatok. A fertőzés láncszerűen továbbterjedne, és beláthatatlan következményekkel járhatna. Minden elhullott és fellelt túzoktetemet behoznak és bonckés alá tesznek.

A nagyközönséget is elsősorban állat-egészségügyi okok miatt tartják távol. De szükség van erre azért is, mert a túzok bizalmatlan. Ha itt megszokná az embereket, alkalmazkodása a természeti viszonyokhoz nehezebb és keservesebb lenne. A tájvédelmi körzet munkatársai azonban nem tettek le a kapuk kinyitásáról, az állomástól pár kilométerre, a Réhelyi-majorban fogadó- épületekkel ellátott bemutatóhelyet alakítanak ki. Ide várják majd az egyéni érdeklődőket és a csoportokat. Szakmai tanácskozásokra, vetítésekre, iskolások szervezett tájékoztatására is lesz hely és lehetőség. Túzokot is láthatnak az érkezők, miért a sérült, a természetben élet- képtelen madarakat itt helyezik majd el.

Ez már a jövp. Terv pedig van bőven, nem csak idegenforgalmi, hanem szakmai is. Az utóbbiakról Pálnik Ferenc is szólt:

— Nagy munkák előtt ál- lujik. Megoldásra vár a tájvédelmi körzet teljes, tudományos feldolgozása. Kutatnunk kell még például a fészkelésbiológiai és az agrometeorológiai körülményeket, azok hatását a túzok fejlődésére. Foglalkozunk a terület szélesebb körű hasznosításának lehetőségeivel is. Szeretnénk, ha más régi állatfajták — elsősorban a magyar szürke marha és a racka — génbankjai is ide kerülnének. Tervezzük végezetül a fogolymentés megszervezését. A fogolyra évek óta vadászati tilalom van érvényben. Itt él az ország legnagyobb állománya, de lassan a túzokéhoz hasonló az a veszély, ami fenyegeti.

A dévaványai tájvédelmi körzetben alig pár év íflatt Európa-hírű kutató-mentő bázis jött létre. Két esztendő múlva a rezervátum — lehetőségei korlátái között ugyan, de — kinyitja kapuit a közönség előtt is.

á. z.

Madártani csemege után érdeklődök, természetkedvelők! Elő lehet jegyezni: 1985, Réhelyi-major!