Békés Megyei Népújság, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1983. MÁJUS 1., VASÁRNAP Ara: 1,80 forint XXXVlli. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM Csak a munka! V an anyanyelvűnknek egy régi, népies, kedvesen csipkelődő és humorizáló, fura szófordulata: megfogni a munka boldogabbik végit. Azaz nem a köny- nyebbiket (mert ilyen is van), hanem a boldogabbikat: a nehezebbet. Ami pedig tudvalevőleg — sok évezredes emberi tapasztalás szerint — nem csupa gyönyör és boldogság. De az az ősi tapasztalat is ott mosolyog e szólás mélyén, hogy boldogulni csak így lehet. Ki tudja, kiknek, mely eleinknek ajkán termett, s vált szállóigévé. Részesaratók, napszámosok, patkolókovácsok, bányászok, az első hengermalmok zsákoló! vagy az első vashámorok proletárjai találták-e ki, akik még nem szenteltek külön ünnepet a munkának, vagy akiket már megcsapott a szerveződő munkásmozgalom korai szele... — ki tudja; az ember csak találgathat. A munka hatékonyságának fogalmáról még semmit sem hallhattak, de a lényegét érezték, és ki tudták szépen fejezni. Kifejezésüket azóta is olyan nehéz helyzetekben használjuk, amikor valóban és végképp nincs más kigázolás; amikor már nincs helye tétovaságnak és halogatásnak; amikor nem tehetünk mást, mint megfogni a munka boldogabbik végit. Most, immár évek óta, ilyen helyzetben vagyunk. Régi nyelvi kövület soha időszerűbb, maibb bölcsességet nem közvetített számunkra, Csak a Munka, a jó és még jobb, a hatékony munka segíthet rajtunk. Világszerte a munkát, az élet anyját, az életet adó, teremtő munkát ünnepli ma a négymilliárdos emberiség munkából élő nagy többsége. Állami rangra emelt ünnepként a munkások államaiban, a szocialista országokban; másutt szolidabb keretek között, de féltve őrzött hagyományként; ismét másutt pedig, a földkerekség .sötétebb zúgaiban, csak betiltva, titokban, vagy harcos demonstrációként. Ám akár így, akár úgy, május elseje a világ munkásainak, dolgozóinak hatalmas, nemzetközi méretű összefogását fejezi ki; összetartozásunkat, tekintet nélkül bőrszínre és politikai színárnyalatra, világnézetre vagy műszaki-gazdasági fejlettség színvonalára. Sokszínű, egész bolygónkat behálózó jelképes felvonulás ez a mai ünnep; szimbolikus kézfogás; szövetkezés a munka becsületének kivívására vagy erősítésére, s ami ettől elválaszthatatlan, mert legfőbb elemi feltétele: a béke megvédése. Hol a helyünk nekünk, magyar dolgozóknak — munkásoknak, mezőgazdasági szövetkezetieknek, értelmiségieknek — ebben a világot átfogó jelképes felvonulásban? Hová sorolhatunk be; mit tudunk felmutatni? Mivel tudunk hozzájárulni a közös ügyhöz; milyen sajátos színárnyalatokkal gazdagíthatjuk e májusi színpompát? Egyáltalán: van-e jogosultságunk ünnepelni a munkát, amikor hétköznapjainkon folyvást azzal a gonddal kell* küszködnünk, hogy munkánk — legalábbis a lehetőségekhez és kívánalmakhoz, a világ és a magunk szabta követelményekhez képest — nem elég jó, hatékony, eredményes? Nos, mindennek ellenére ezért van mit felmutatnunk. Történelmi távlatokban gondolkodva, persze. Hivalkodás nélkül, szerényen, de önérzettel mutathatjuk meg a világnak, hogy ez a valaha gazdaságilag- társadalmilag oly elmaradott ország, mióta sorsának irányítását maga a munkásosztály, maga a dolgozó nép vette kezébe, gazdaságilag is legalább jó közepesen fejlett országgá verekedte fel magát. Mindenesetre magasabb szintre, mint a vele azonos mélypontról, azonos történelmi elmaradottság tehertételeivel induló, de tőkés társadalmi viszonyok keretei közt megmaradt, kapitalista úton járó országok többsége. Munkánkkal — csak a munkánkkal — évtizedünk küszöbéig olyan életszínvonalat sikerült elérnünk, amely a leggazdagabb, a gazdaságilag legfejlettebb tőkés társadalmak mércéjével mérve sem lebecsülendő; beleértve ebbe az életszínvonalba természetesen nemcsak a fogyasztást, hanem a létbiztonságot, s az élet minőségének más meghatározó tényezőit is. Tiszta lelkiismerettel — de a legkevésbé sem önelégültséggel, megnyugvással. A magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép marxista—leninista pártja, társadalmunk vezető ereje látszatra szerény, valójában csak nagyon kemény munkával elérhető célt tűzött ki évtizedünk küszöbén, XII. kongresszusán: az elért eredmények megvédésének és a későbbi továbblépés megalapozásának programját. Ezt az irányvonalat erősítette meg néhány napja a párt Központi Bizottságának — a két kongresszus közötti „félidős” — határozata. Imponáló erőt és magabiztosságot sugárzó tény, hogy az eddigi tapasztalatok nem kényszerítenek bennünket az irány, a határozatok 'módosítására, a VI. ötéves terv megváltoztatására. Ugyanakkor hallatlan erőfeszítésekre van szükség, az eddiginél is komolyabb munkára ahhoz, hogy ezt az egész népünk által egyetértéssel elfogadott irányt tartani, feladatainkat — kivált az ideieket — teljesíteni képesek legyünk. A munka ünneplésére csak hétköznapi szívós cselekedetek eredménye, munkánk hatékonyabbá tétele jogosíthat fel bennünket. A kor, amelyben élünk, s amely apá- ink-nagyapáink nemzedékének a májusi zászlók alá sorakoztátásával kezdődött: a munkásmozgalommal — az emberi történelem legnagyobb változásainak kora. S a legvégletesebb válaszutak, alternatívák elé állítja az emberiséget. A tőke uralma — vagy a munka uralkodása? Ez a két társadalmi rendszer fő kérdése. Amihez rögtön a második, nem kevésbé sorsdöntő járul. A munkában — a munka hatékonyságának, termelékenységének, eredményességének versenypályáján — dől el, bármily hosszú távon is, a küzdelem? Vagy pedig földünknek a világűrre is kiterjesztett termonukleáris csataterein, egy olyan összecsapásban, amely az emberi civilizáció és kultúra, a tudomány és technika, minden eddigi emberi munka összes gyümölcsét hamuvá égeti? Az értelmes válasz csak egy lehet a kérdésre; a békének nincs ésszerű alternatívája. Jó, a munka versenypályáján tehát; de reménytelenül behozhatatlan hátrányokkal? Eleve az „aki szegény, az a legszegényebb” esélytelenségével? Tudva azt, hogy a munka hatékonyabbá, termelékenyebbé, versenyképesebbé tétele nemcsak jószándéktól és akarattól, hanem műszaki színvonaltól, meg jól húzó anyagi érdekeltségtől — csupa-csupa erőforrástól —* is függ, amit viszont ismét csak hatékonyabb munkával lehet előteremteni? Számolva az ilyen és hasonló ördögi körökkel? És megterhelve a nemzetközi feszültségből, a szocialista világra rákény- szerített fegyverkezési versenyből, az ellenünk szegezett gazdasági szankciókból származó minden tehertétellel? Igen, ilyen iszonyúan nehéz körülmények között sincs más választási lehetőségünk, nem lehet más válaszunk: csak a munka. M |indennapi aprómunkával — valójában óriási küzdelemben — meg- ____védeni elért eredményeinket; gyarapítani a világban szerény lehetőségeinkhez képest a munka társadalmának vonzerejét; szót érteni a munkából élő emberek közös nyelvén, a munka nyelvén; a gazdasági fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen, kölcsönösen előnyös kapcsolatok által egyúttal enyhíteni a feszültséget; hozzájárulni a béke legfőbb biztosítékának, a szocialista világrendszer erősítéséhez — csak ez lehet az egyetlen értelmes válaszunk korunk kihívásaira. Hogy iszonyúan nehéz ez a munka? Igen. De éppen ezért — valóban! — ez a boldogabbik vége. K oncz István Éljen május elseje! r A z ilyen és hasonló ese- I tekben szokták azt mondani: jobban talán nem is sikerülhetett volna! Legalábbis így vélekednek azok a tizenéves diákok, vezetőik, kísérő tanáraik, akik ezeket a szép tavaszi napokat a XI. gyulai Erkel- diákünnepeken töltik. A péntek délutáni rövid és politikus, jól szervezett megnyitó ünnepség már sejtette: az idei EDÜ méltó folytatása lesz az elmúlt tíznek; a húszesztendős történet szép jubileuma is egyben. A béke-barátság-szolidaritás jelszavú politikai nagygyűlés szónoka, Szikszai Ferenc, a HNF Békés megyei bizottságának titkára volt Fotó: Veress Erzsi Békenagygyűlés az EDÜ-n Félidőben a gyulai diáklesztivál A hángulatot az Erkel Művelődési Központ nagytermében megtartott esti programsor alapozta meg. Osztatlan sikert aratott a budapesti Rockszínház társulata, amely egy több mint kétórás ösz- szeállítással vendégszerepeit. De sokan tapsoltak Árpádi László polbeaténekesnek is, százak nyertek a gyulai ipari szakmunkásképző iskola KISZ-esei által „üzemeltetett” politikai kaszinó játékai mellett. A debreceni Re- Show együttes számaira pedig ezentúl a budapesti és a Békés megyei fiatalok is szívesen fognak visszaemlékezni. ' A tegnapi délelőttön kezdődtek meg a részt vevő megyék 2—2 órás bemutatói a művelődési központ színpadán. A megyei minősítő versenyeken — nyolc művészeti ágban — szereplő szólisták és együttesek produkcióinak legjavából — az illetékes megyei tanács és KISZ-bi- zottság szakembereinek véleménye alapján — állították össze ezeket a szerkesztett műsorokat. Díjakat az idén először nem osztanak ki, csak a ma délutáni, 4 órakor kezdődő záróünnepségen a diáktanács tagjai által odaítélt elismeréseket nyújtják át. Ezek zöme amolyan igazán fiatalos elismerés, valamennyi a helyszínen el is fogyasztható ... Reggel kilenc órakor a budapesti küldöttség kezdett. Akik láttuk két órájukat, bizonyára még sokáig emlékezni fogunk a Csik Miklós vezényelte . Szilágyi Erzsébet Gimnázium leánykarának számaira, előadásukra. Vagy Vdvardi Zsoltra, aki Molnár Ferenc egyik novelláját mondta el ritkán tapasztalható árnyaltsággal, átéléssel. Vagy éppen Harkányi Andrásra, a lányos arcú, apró termetű diákra, aki Tamkó Sirató Károly verseiből olyan válogatást nyújtott át, amely mindenki figyelmét le tudta kötni: elsősorban kiváló előadásmódja okán. Aztán a Hunfalvy Szakközépiskola diákszínjátszóira, akik Hu- bay Miklós egyfelvonásosát játszották — a fellelhető hibák ellenére is élményszerű- en, szórakoztatóan. A sort folytatni lehetne, hiszen az említetteken kívül még színpadra lépett zenészek és táncosok, szavalok és énekesek mind-mind megérdemelnék nevük, számaik említését. Közülük talán még egy számot ne felejtsünk el. Ritka ez a műfaj, érdemtelenül az. Pedig a dzsesszbalett hálás műfaj, főleg ha hét ilyen csinos, kiválóan mozgó lány műveli, mint ahogyan a Szilágyi Erzsébet Gimnázium együttesétől láthattuk. (Folytatás a 3. oldalon) Fáklyás felvonulás és utcabál A függetlenségükért, szabadságukért küzdő országok népeivel való szolidaritás, a neutronfegyver gyártása és európai telepítése elleni tiltakozás, valamint az őszinte békevágy jegyében került sor április 30-án, tegnap este az ifjúság hagyományos fáklyás felvonulására, Békéscsabán. A Szabadság tér, az István király tér és a Kossuth tér által határolt szakaszon gyülekeztek a megyeszékhely KISZ-alapszervezeteinek vezetői, tagjai, s ott voltak a patronált úttörők, továbbá a KISZ-en kívüli fiatalok, akiknek színpompás menetét sok ezer ember nézte végig. A felvonulás — a fáklyák meggyújtásával — este fél 9-kor kezdődött, s a fiatalok énekszóval, s transzparensekkel a kezükben haladtak végig a Tanácsköztársaság útján, köszöntve a város lakosságát. A felvonulás befejezése után a Sallai utcában rendezték meg az utcabált, és a SZÜV előtti parkolóban pedig levetítették a Kenguru című filmet az érdeklődőknek. A csabai ifjúság látványos fáklyás felvonulása Békéscsabán Fotó: Veress Erzsi
