Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-10 / 84. szám

1983. április 10-, vasárnap NÉPÚJSÁG Legyen nyitva szombaton is Március 26-án, szombaton vásárolni szerettem volna többedmagammal Békéscsa­bán a TÜZÉP Tanácsköz­társaság úti mintaboltjában. Legnagyobb megdöbbené­sünkre az zárva volt, és úgy értesültünk, hogy ezután már minden szombaton így lesz. Ez nagyon rosszul érin­tené az építkezőket, hiszen az csak természetes, hogy szabad szombaton minden építkező vagy építtető dol­gozik, és akkor szeretné el­intézni a bevásárlást is. Te­kintettel arra, hogy hét köz­ben is munkaidő alatt tart nyitva az üzlet, tehát csak úgy tudna bevásárolni, ha szabadságot vesz ki. Kérjük az arra illetékeseket, hassa­nak oda, hogy a bolt szom­baton is nyitva legyen, és in­kább hétfőn tartsanak szün­napot. Mátrai Mihályné, Békéscsaba Tűrhetetlen állapot Már hosszabb ideje ta­pasztaljuk, hogy a békéscsa­bai vásárcsarnok eladóinak (főleg sátras és alkalmi el­adók) és a vásárlóknak nem áll rendelkezésére nyilvános W. C. emiatt a művelődési házét használják. Ez lenne a kisebb baj, csakhogy a vá­sárcsarnok nyitott részén működő büfé — amelyben reggeltől délutánig minden­féle szeszes italt árulnak — sem tudja megoldani vásár­lói számára a W. C.-kérdést. Mind a kora délelőtti, mind a kora délutáni órákban a büfé — sokszor részeg — fo­gyasztói a művelődési ház kapuja mögött, kerítése mel­lett végzik dolgukat. A mű­velődési házban rendszeresen vannak a programok min­den korosztálynak, emiatt ezt az állapotot tűrhetetlen­nek tartom. Ez ügyben tájékoztattam a városi tanács vb illetékes osztályát is. Nem tudom, hogy a Sallai utcai nyilvá­nos W. C. miért nem működik állandó jelleggel? És még egy: talán van egy rendelet, miszerint köztereken, nyilvá­nos helyeken szeszes italt fo­gyasztani tilos, megszegése pénzbüntetéssel jár. Nem tu­dom, kit kellene akkor meg­büntetni, a vendéglátóipari vállalatot vagy a fogyasz­tót? Vagy csak azért van rendelet, hogy eggyel több legyen? Jó lenne elgondol­kodni az illetékeseknek azon, ha építünk egy nyilvános lé­tesítményt, akkor az minden szükségletet és igényt elégít­sen ki. Vörös Sándorné, Építők Művelődési Ház igazgatója Hat gyermekük, tíz unokájuk és egy dédunokájuk körében ünnepelte a napokban Békéscsabán házasságkötésük 50. év­fordulóját Bádé Ferenc és felesége, Szász Mária Fotó: Veress Erzsi Hogyan lehet majoránnát termeszteni? A Szabad Földből tájéko­zódtam arról, hogy majo­ránna termesztésére az ÁFÉSZ-eknél kell szerződni. Eddig rendben is volna, de melyikkel, hol és mikor, mert érdeklődésemre a kö­vetkező választ kaptam: „Levelére válaszolva közöl­jük, hogy majoránna termel­tetése ügyében szíveskedjen a kondorosi Általános Fo­gyasztási és Értékesítő Szö­vetkezetnél Raj ki János gyógynövény-felvásárlóhoz fordulni. Herbária Országos Gyógynövényforgalmi Közös Vállalat, Békéscsaba.” A másik valasz: „A majo- rannatermesztéssel és -felvá­sárlással a helyi ÁFÉSZ-ek és a Herbária felvásárlói foglalkoznak, akik szaktaná­csot is adnak a termesztést illetőleg és vetőmagot is őrajtuk keresztül tud legha­marabb beszerezni. A majo­ránna alapvető feltételének egyike, hogy ősszel felázott és tavasszal idejében elsi­mított földbe, kell vetni mi­nél előbb, mivel igen apró magja van. Vetés március­ban, míg a talaj nedves. Ké­sőbb hamar kiszárad a talaj felszíne és a kelés nagyon egyenetlen. Minél előbb szí­veskedjék a helyi ÁFÉSZ-t felkeresni, ha esetleg nem foglalkozik vele, akkor a legközelebbit. Rajki János.” A helyi ÁFÉSZ-nél szemé­lyesen voltam, hát most ho­gyan tovább? Szeretném, ha segítenének kibogozni, hogy tulajdonképpen hogyan is le­het majoránnát termeszte­ni? Serföző Istvánná, Bánkút, Petőfi u. 16. Kunágotán a Rákóczi és Bocskai utca sarkon kétszobás pedagógus szolgálati lakást újít- tat fel a helyi tanács. A kivitelezési munkálatokat a mezőkovácsházi költségvetési üzem vállalta Fotó: Bukovinszky István «a SZERKESSZEN VELÜNK! Döntött a Legfelsőbb Bíróság Első férj kontra második lérj A házastársak elváltak, és kétszobás lakásukat a bíró­ság megosztotta közöttük. Az asszony és a férfi megegye­zett: mindegyikük fogadhat­ja vendégeit. Egy ideig ez rendben is ment, amíg a volt feleségnek állandó ud­varlója nem akadt. Az illető gyakran, majd rendszeresen ott aludt, végül házasságot kötöttek. A volt férj tiltako­zott utódja állandó ott-tar- tózkodása ellen, sőt, amikor az asszony megkérte: enged­je meg, hogy második férjét a lakásba bejelenthesse, ezt megtagadta, és mindkettőjük ellen pert indított.- Keresete nemcsak arra terjedt ki, hogy a férfit a bíróság kö­telezze a lakás elhagyására, hanem elvált felesége bérlő­társi jogviszonyának meg­szüntetésére is, mert hozzá­járulása nélkül második fér­jét befogadta a lakásba. Az asszony arra hivatko­zott, hogy volt férjének hosszú idő óta tudomása volt arról: második férje a lakás­ba beköltözött, tehát ahhoz hallgatólagosan hozzájárult. Kérte a bíróságot, férje be­jelentéséhez adja meg hoz­zájárulását. Az alsó fokú bíróságok az asszony álláspontját fogad­ták el. Megállapították, a második férj több mint egy éve feleségénél lakik, ez el­len a férj csak szóban emelt kifogást. Ezzel a magatartá­sával beleegyezését adta, és így a férfi bejelentkezéséhez további bérlőtársi hozzájá­rulásra nincs szükség. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a jogerős íté­letet hatályon kívül helyez­te, és a második férjet köte­lezte, hogy a lakást harminc napon belül hagyja el. A határozat rámutat arra, hogy kormányrendelet értel­mében a bérlőtárs más sze­mélyt — kivéve kiskorú gyermekét — csak a másik bérlőtárs hozzájárulásával fogadhat be lakásába. Amennyiben valamelyiknek tudomására jut, hogy bérlő­társa hozzájárulása nélkül, tehát jogosulatlanul, valakit befogadott, és hosszabb időn át nem kéri ennek az álla­potnak a megszüntetését, ez­zel beleegyezését fejezi ki. Amíg azonban abban a hi- szemben van, hogy a befo­gadás ideiglenes, átmeneti jellegű, addig hozzájárulás­ról nem lehet szó. Ebben az ügyben a volt férj akkor tudta meg, hogy a második férj végleg ott akar lakni, amikor elvált felesége a házastárs bejelen­téséhez engedélyét kérte. Ezt megtagadta, sőt, pert is indított. Ilyen körülmények között a második férj jogcím nélküli, rosszhiszemű lakás­használónak minősül, al$it a lakás elhagyására kellett kö­telezni, és elhelyezéséről sa­ját magának kell gondoskod­nia. Az ezzel ellentétes alsó fokú ítéletek törvénysértők. Oki a virágot... Felháborodott hangú leve­let kaptunk Petneházi Jó- zsefnétől, a MEZÖGÉP-vál- lalat szanazugi üdülőjének vezetőjétől. Íme egy részlet belőle: „Köszönetét” mondok annak a családnak, amely­nek tagjai április 2-án meg­tisztelték üdülőnket, s annak kertjéből egy Császár koro­nája néven ismert liliomot tövestől elloptak. Igazán nem azért vettük, ültettük és ápoltuk.” Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet — szoktuk mondani, de ez eb­ben az esetben nem állja meg a helyét. Már csak azért sem, mert a mondás feltételezi, hogy mindenki a saját virágát szereti. Az utasokon is múlik A Volán 8. sz. Vállalat já­ratain közlekedő utasok ré­széről időnként panaszok me­rülnek fel, melyeket levél­ben, telefonon, sőt újságon keresztül tudatnak a válla­lat vezetőségével. De vajon miért ezek a panaszok? Tu­domásom és tapasztalatom szerint a vállalat személy- forgalmi osztálya együttmű­ködve az utazószemélyzettel becsületes és lelkiismerete­sen dolgozik. Az utazósze­mélyzet megtartja a forgal­mi szabályokat, a pontos in­dulási és érkezési időt, ha csak valami útjavítás, mo­torhiba, vagy egyéb nem aka­dályozza, késlelteti. Arról külön kell szólnom, hogy az utazószemélyzet a közön­séggel általában a legmesz- szebbmenőkig figyelmes, ezt magam is tapasztalom. Ugyanakkor az utasok részé­ről több megértés és figye­lem kellene egymás, különö­sen a terhes anyák és idő­sek iránt. Kiss Elemér, Békéscsaba Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Előttünk a vasárnap! 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Rádiómagazin — a mun­káról. 10.03: Nemzetközi gyermekrádió­játék fesztivál. Jan Bibi- jan. 11.01: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.40: Egy korty tenger. 12.50: Szvjatoszlav Richter (zon­gora) zenekari felvételei­ből. 13.41: Operaáriák. 13.58: így láttam Kodályt. 14.35: Nintendo — avagy az elektronikus játékok kar­rierje. 15.05: Művészlemezek. 16.09: Oltárok árnyékában. 17.05: Amikor a postás levelet vár . . . 17.35: Mi a titka? 18.40: Közvetítés a Madách Színházból. Jutalomjáték. 20.46: Népdalok, néptáncok. 21.24: Puccini: Turandot. 23.42: Philipp Emanuel Bach: E-dúr triószonáta. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — ko­rán kelőknek. 7.00: A református egyház fél­órája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: Dalok ’és versek. Halász Judit matiné mű­sora. 9.05: Mit' hallunk? 9.30: Slágermúzeum. 10.10: Filmek — Ázsiában. 10.35: A Kabarészínház műsora. 12.55: Jó ebédhez szól a nóta. 14.00: Ha még nem tudná. 14.35: Táskarádió. 15.35: Poptarisznya. 17.30: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. A mi Katink. 18.07: Operettdalok. 18.33: Útközben hazafelé. 20.33: Társalgó. 21.58: A Harz-hegység dalaiból. 22.42: Kellemes pihenést! III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű mű­sora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű műsora. 8.11: Komoly zenei zsákba­macska. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.06: Bécsi klasszikus muzsika. 12.36: Rézfúvószene. 13.05: A Siouxie and the Ban- shees felvételeiből. 13.35: A kabáthoz a gombot. . . 14.00: Üj lemezeinkből. 14.22: Miért vijjog a saskeselyű? 15.19: A King’s Singers együt­tes angol madrigálokat énekel. 15.40: Verbunkos muzsika. 16.05: Schubert: F-dúr oktett. 17.02: Orosz operákból. 18.05: A Berlini filharmonikus zenekar hangversenye. 19.58: Két barokk koncert. 20.32: Hi-Fi varieté. 21.32: Zenei panoráma. 22.18: Világszínház. A dada. SZOLNOKI STÚDIÓ 8.30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Műsorismertetés. Hírek. 9.10: Monyók Ildikó énekel sanzonokat. 9.20: A pedagógusok hangja. 9.40: Dixielandmuzsika a Ben- kó-együttes új lemezéről. 9.58—10.00: Műsorelőzetes. 19.30—20.00: Sport és muzsika. Hírek, tudósítások a nap és a hétvége sportesemé­nyeiről. Szerkesztő: Vágá­si Kálmán. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 7.25: Tévétorna, (ism.) 7.30: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 7.50: Adni, kapni jó! 4. rész: Babák, bábok. 8.05: Aranyüst Üszókupa. Köz­vetítés a dunaújvárosi fe­dett uszodából, felvételről. 9.05: Kétszer kettő gyakran öt! Zenei szabálysértések, (ism.) 9.40: Szép tájak. Szovjet kis- film. 10.00: Állatkölykök. 10.15: Opeja-diszkó varázsló. 10.50: Hírek. 10.55: Csepel—Rába ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 13.55: Aki dudás akar lenni. 14.15: Csokonai. Életjáték, (ism.) 15.30: Képújság. 15.35: Műsorainkat ajánljuk! 16.05: Csortos Gyula-sorozat: Duna-parti randevú. Ma- . gyár film. 17.20: Elmebajnokság. Egry Já­nos műsora. 18.00: Delta. 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.40: Tv-torna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Vers mindenkinek. József Attila: Végül. 20.10: Szerelmesek és más ide­genek. Magyarul beszélő amerikai film. 21.50: Tíz éves a Zenés Tv-szín- ház. Kőzene. Opera. 22.25: Hírek. II. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: Vers mindenkinek. József Attila: Végül. 20.10: Az impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat. 13/13. rész. 21.05: Kodály Zoltán: Magyar népzene. Népdalfeldolgozá­sok énekhangra és zongo­rára. 10/3. rész. 21.10: Telesport. Sporthírek. 22.10: Képújság. BUKAREST 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 17.30: Tudósok és utazók fóru­ma. 18.40: A képernyő a kicsinyeké. 19.00: Tv-híradó. 19.15: Dalok. 20.00: Egy zongora Cimino asz- szonynak. Archív film. 21.30: Művészek a stúdióban. 22.00: Tv-híradó. 22.20: Tv-előzetes. BELGRAD, I. MŰSOR 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyerme­keknek. 11.58: Reklám. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: A Tara folyó. 13.30: A falu társadalmi problé­mái. 14.00: Népi muzsika. 14.30: John Bell Young — zenei adás. 15.05: Az ember zenéje. 15.30: Zenés filmek ciklusa: Gi- gi. 17.15: Vasárnaponként. 19.00: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Savamala. 20.55: Reklám. 21.00: Sportszemle. 21.30: Útirajz-riport. 22.00: Tv-napló. II. MŰSOR 16.00: Jugoszlávia nemzetközi Dzsudó Kupája, közvetítés.

Next

/
Thumbnails
Contents