Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-10 / 84. szám
1983. április 10., vasárnap Szovjet tudósok leszerelési felhívása TELEX • BELGRAD A jugoszláv lapok beszámolója szerint a szarajevói körzeti közvádló hivatal bűnvádi eljárást indított tizenegy személy ellen és letartóztatta őket. A vád szerint muzulmán nacionalista alapokról kifejtett tevékenységükkel „veszélyeztették a Bosznia-Hercegovina Köztársaságban élő nemzetek és nemzetiségek testvériségét, egységét és egyenlőségét”. Alapos a gyanúja annak is, hogy a letartóztatottak — akik között két muzulmán pap is van — kapcsolatban álltak külföldi reakciós körökkel. • ALBUFEIRA A portugáliai Albufeirá- ban szombaton leszerelési kérdések megvitatásával folytatta munkáját a szocialista internacionálé kongresszusa. A szocialista internacionálé négynapos kongresszusán a világ 60 országának szociáldemokrata pártjai vesznek részt. A kongresszus ma zárónyilatkozat elfogadásával fejezi be munkáját. £ BONN Otto Lambsdorff nyugatnémet gazdasági miniszter a Süddeutsche Rundfunk rádióállomásnak szombaton adott nyilatkozatában fellépett az amerikai kormány azon kísérlete ellen, amely az NSZK-t megpróbálja rákényszeríteni a Szovjetunióval és más szocialista országokkal folytatott, kölcsönösen előnyös kereskedelem korlátozására. Lambsdorff a lehetséges negatív politikai következményekre utalván, óva intette az Egyesült Államokat a kelet—nyugati kereskedelem korlátozását célzó túlzott követelésektől. A nyugatnémet gazdasági miniszter megállapította, hogy a kereskedelem korlátozása csupán / súlyosbítaná az NSZK-ban a munkanélküliséget. • WASHINGTON Sürgősen hatékony intézkedéseket kell tenni az emberiséget egyre komolyabban fenyegető nukleáris katasztrófa elkerüléséért — hangsúlyozta Washingtonban Edward Kennedy demokrata párti szenátor. Az American University hallgatói előtt mondott beszédében Kennedy rámutatott, hogy a Reagan kormányzat nem fogadja el a nukleáris kísérleteknek, valamint az atomfegyverek gyártásának és telepítésének befagyasztására tett javaslatokat, ehelyett a tömeges újrafegyverkezést választja, amely hatalmas összegeket emészt fel. Olyan kormányzatra van szükség, amely kevesebb időt tölt a nukleáris háborúra való felkészüléssel, és több időt szentel a háború elkerülésének — hangsúlyozta Edward Kennedy szenátor. • TOKIÓ A japán—kínai kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most. s Japánnak már csak ezért is fontos szerepet kell vállalnia a kínai— amerikai viszony romlásának megakadályozásában. Egyebek között ezt hangsúlyozta Abe Sintaro külügyminiszter szombaton közzétett beszédében. Sintaro kijelentette: Tokió valószínűtlennek tartja, hogy a kínai— amerikai kapcsolatok tovább rosszabbodnának, annak ellenére, hogy Peking — mint ismeretes — legutóbb felfüggesztette a kétoldalú kulturális együttműködést. Abe úgy vélekedett: egy kínai teniszezőnek nyújtott politikai menedékjog miatt Peking és Washington nem fogja feláldozni a két ország közötti „stratégiai kapcsolatokat”. A fegyverkezési hajsza elleni fellépésre, a leszerelés gondolatának támogatására szólította fel társait, a világ tudósait a szovjet tudományos élet 244 vezető személyisége. A felhívás aláírói között olyan világhírű tudósok szerepelnek, mint Ana- tolij Alekszandrov, Viktor Ambarcumjan, Georgij Ar- batov, Ábel Aganbegjan, Oleg Bogomolov, Jevgenyij Csazov akadémikusok. A dokumentum megállapítja, hogy a népek biztonságát kizárólag a nukleáris leszerelés biztosíthatja. Reagan elnök március 23-i beszédében mégis egy másik választást javasolt. Bejelentette, egy állítólag kizárólag védelmi célokat szolgáló, a földön és a világűrben elhelyezett fegyverekből álló rakétaelhárító rendszer létrehozását, azt állítva, hogy ez megteremti az Egyesült Államok számára a teljes biztonságot egy általános nukleáris konfliktus esetére. Azoknak az ismereteknek az alapján, amelyekkel mint tudósok rendelkezünk, s a nukleáris fegyver természetét figyelembevéve teljes felelősséggel kijelentjük, hogy nukleáris háborúban nincs hatékony védelmi eszköz, s annak létrehozása gyakorlatilag lehetetlen — állapítja meg a szovjet tudósok felhívása. Egy olyan „védelmi fegyver”, amilyenről az amerikai elnök beszélt, gyakorlatilag semmit sem ad annak az országnak, amelyet váratlan, nagy erejű támadás ér, mivel képtelen megvédeni a lakosság többségét. A rakétaelhárító fegyverekre inkább annak van szüksége, aki maga készül támadásra, és csökkenteni akarja a válaszcsapás erejét. Az amerikai elnök kijelentései tehát csak arra jók, hogy veszélyes illúziókat keltsenek, s elindítsák a fegyverkezési hajsza újabb, a korábbiaknál is fenyegetőbb fordulóját. Szilárd meggyőződésünk, hogy ez a lépés jelentősen gyengíti a nemzetközi biztonságot, s ezen belül magának az Egyesült Államoknak a biztonságát is — hangsúlyozza a szovjet tudósok felhívása. II hét eseményei képekben Folytatódnak az ellenforradalmi erők kívülről támogatott támadásai — figyelmeztetett a nicaraguai külügyminiszter. Képünkön: Miguel d’Escoto, aki nyilatkozatában az Egyesült Államokat is felelőssé tette a somozisták sorozatos akcióiért Ázsiai körúton járt az egyiptomi elnök. Képünkön: Mubarakot a tokiói repülőtéren Hirohito japán császár üdvözölte Számos nyugat-európai országban rendeztek húsvéti békemeneteket. Képünkön: a fegyverkezés ellen tüntető felvonulók az NSZK-beli Kellinghuseban (Fotó — AP — MTI — KS) Lengyel tanácskozások A március végi országos munkásaktíva-értekezleten elhangzott javaslatokkal és a külkereskedelemmel foglalkozott hétvégi ülésén a lengyel kormány elnöksége. A testület helyt adott számos olyan indítványnak, amelyet a nagyüzemi munkásság képviselői terjesztettek elő. Ennek értelmében a pénzügyminiszter utasítást kapott, hogy gyorsítsa meg a lakossági jövedelmek felmérését, különös tekintettel a magánszektorra. (A nyilvántartási akciók alól kivételt képeznek az egyéni parasztok.) A kormányelnökség a munkások képviselőinek kezdeményezésére úgy határozott, hogy kötelezni kell a vállalatokat az adminisztratív munkakörben dolgozók számának csökkentésére. Ugyancsak helyesnek minősítette azt a javaslatot, hogy a jól dolgozó, az önköltséget csökkentő vállalatok élvezzenek elsőbbséget a nyers- és alapanyagokkal való ellátásban. Ugyancsak a munkásaktíva-értekezleten elhangzott felszólalások nyomán úgy döntöttek, hogy a jövőben nem kapnak majd jegyet élelmiszerre és iparcikkekre a munkakerülőnek minősülő személyek. A külkereskedelmet illetően a kormány elnöksége megerősítette, hogy az 1985-ig tartó tervidőszakban is a Szovjetunió és a többi szocialista állam lesz az ország fő partnere. A szocialista országokkal való áruforgalmat ez idő alatt évi 8-9 százalékkal kívánják növelni. Ugyancsak a hét végén befejezte kétnapos ülését a szejm mellett működő társadalmi-gazdasági tanács, amely a hároméves terv, valamint az inflációellenes és a takarékossági program tervezetét vizsgálta és véleményezte. Az alapvető célokkal a testület egyetértett. Néhány kérdésben azonban, főként az inflációellenes programot illetően, módosító javaslatokat tett. A programban kilátásba helyezett úgynevezett kiegyenlítő adóval kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy azt ne az átlagbérnél másfélszer, hanem háromszor nagyobb jövedelmek után kelljen csak fizetni. Állásfoglalását a társadalmi-gazdasági tanács a szejm elé terjeszti. Olaj a tűzre Napjainkban divat sápítozni a környezet szennyeződése, pusztulása láttán, de kétségtelen, hogy a levegő, a föld, a víz sok-sok ártalomnak van kitéve. A civilizáció, az ipari fejlődés eredményezi, hogy új meg új veszélyek jelentkeznek. De a történelem ősi jelensége : a háború szintén ismét és ismét pusztítani képes az emberi környezetet. íme az iraki— iráni háború nem várt következménye: iraki repülőbombák megsértették az arab- (vagy perzsa-) öböl iráni partjain az ottani olajkutakat. Ennek nyomán aztán — egyes becslések szerint napi tízezer hordó, vagyis másfél millió liter — olaj ömlik a tengerbe. Az egész világ ismerheti már a televízió jóvoltából az ijesztő képeket: az öböl vizén óriási, egybefüggő olajfolt terjeng. Már elérte Bahrein partjait. Veszélyessége nemcsak abban van, hogy alatta pusztul a halállomány, hanem abban is, hogy a part menti sivatagos és vízben szegény vidékek lakossága ivóvízhez — a tenger vizének sót- lanítása útján juthat csupán. A tengervíz az erőmüvek hűtéséhez és általában a helyi ipar számára is szükséges, de — olajjal keverten, persze, nem használható sem erre, sem ivóvíznek. Az olajszennyeződés elhárításához tűzszünet kellene az iraki-iráni ellenségeskedésben, hiszen a kutak kijavításában részt vevő munkások, szerelők csak így dolgozhatnának biztonságban. A héten a kuvaiti értekezlet, amelyen a part menti országok miniszterei vettek részt, még nem tudott megegyezést elérni a szembenálló felek között. Az olaj, hiába, olyan természetű, hogy — csak olaj a tűzre, a háború tüzére. A háborús lángok eloltása után lehet, úgy látszik, azt a nagy-nagy olajfoltot is eltávolítani. Az emberi környezet háború nélkül védhető meg igazán. hírek hírek hírek MA: ZSOLT NAPJA A Nap kél 6.07 — nyugszik 19.26 órakor A Hold kél 5.26 — nyugszik 16.11 órakor HOLNAP: LEÓ NAPJA A Nap kél 6.05 — nyugszik 19.27 órakor A Hold kél 5.48 — nyugszik 17.19 órakor ÉVFORDULÓ Négyszáz évvel ezelőtt, 1583. április 10-én született, és 71 éves korában, 1654- ben hunyt el Hugo Grotius — eredeti nevén Hűig de Groot — holland humanista jogász és államférfi, a modern nemzetközi jog elméleti megalapozója. * * * Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. április 11-én született, és 65 éves korában, 1973-ban halt meg Karéi Ancerl, kiváló csehszlovák karmester. — A SZARVASI Vajda Péter Művelődési Központban tegnap, szombaton rendezték meg a néptáncosok VI. járási-városi találkozóját. A versenyzők úttörő- és felnőttkategóriában mutatták be műsorukat, majd a szakmai értékelés után gálaesttel zárult a találkozó programja. Hírügyeletünk .. ... telefonszáma: Z/“uOU Felhős idő Várható időjárás az ország területére ma estig: Változóan felhős idő várható, főként nyugaton és északon szórványosan előforduló záporral. A délnyugati szél időnként megerősödik. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 15 és 19, délkeleten 19 és 23 fok között alakul. — TELEFONDOKTOR BÉKÉSCSABÁN. A KÖJÁL egészségnevelési osztályának népszerű telefondoktorszolgálata április 12-én és 14-én, délután 2-3 óra között az A vitaminról ad tájékoztatást az érdeklődőknek, a 24-011-es telefonszámon. — A BÉKÉSCSABAI téglagyár művelődési házában április 12-én, kedden este 7 órától dr. Dövényi Zoltán „Kapcsolatfelvétel földön kívüli civilizációkkal” címmel tart előadást. Az est folyamán levetítik az „Űj ablak a világűrbe” című filmet is. — BÉKÉSCSABÁN, a TIT értelmiségi klubjában április 12-én, kedden este fél 7- kor rendezik meg a Haán Lajos szabadegyetem építészeti tagozatának áprilisi első foglalkozását. Dr. Szirmai János „Az ipari forradalom hatása az építészetre” címmel Cárt előadást. — A BATTONYAI könyvtárban április 12-én, kedden este 7 órakor kezdődik a Békés megyei Jókai Színház vendégjátéka. A színház művészei Valeri Petrov: Szerelmem, színház című darabját adják elő. Ugyancsak Batto- nyán, a művelődési központban április 15-én, pénteken délután 2 órától az orosz romantikusokkal ismerkedhetnek az ifjúsági bérleti hangverseny keretében a fiatal zenekedvelők. — BÉKÉSCSABÁN, a téglagyár művelődési házában április 14-én, csütörtökön délután fél 3-tól Gazdaságpolitikánk időszerű kérdései címmel fórumot rendeznek. Az előadó Karkalik András lesz. — BÉKÉSCSABÁN április 11-én, hétfőn este 7 órától a TIT értelmiségi klubjában reprezentatív előadást rendeznek. Bánfalvi István, az MSZMP KB tudományos közoktatási és kulturális osztályának politikai munkatársa a fiatal értelmiség beilleszkedéséről, pályakezdéséről tart előadást. — BÉKÉS MEGYÉBEN a kiemelt ipari jellegű szolgáltatások értéke ebben az évben 4.1 százalékkal növekszik. Így a személygépkocsi, és motorkerékpár, az elektromos háztartási gépek, híradástechnikai készülékek javítása, valamint a mosás és a vegyisztítás. — BÉKÉSCSABÁN, az ifjúsági és úttörőházban április 15-én, pénteken délután 4 órakor kezdődik az általános iskolás olvasmánymozi újabb vetítése. Várkonyi Zoltán: A kőszívű ember fiai című kétrészes, színes, magyar filmjének főszereplői: Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly, Tordy Géza és Béres Ilona. — AZ ELEKI művelődési ház nagytermében április 15-én, pénteken mintegy háromszáz általános iskolai tanuló részére — az ifjú zenebarát hangversenysorozat keretében — az orosz romantika műveiből ad ízelítőt Gyarmati Vera (hegedű), Ádám Károly (gordonka), Bárdi Sándor (énelj) és Sze- lecsényi Norbert (zongora). — BÉKÉSCSABÁN a most folyó tanév kezdetén 717 diák kapcsolódott be a város különböző vendéglátó üzletei által nyújtott szervezett közétkeztetésbe. Közülük 370 gimnazista a Csaba télikertjében, az 1. számú általános iskola 150 tanulója a Halász csárdában, a többiek pedig a téglagyári konyhán, a Kakas és a Fehér galamb étteremben étkeznek. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 14. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény 51 volt, nyereményük egyenként 172 222 forint, 3 találatot 6414 fogadó ért el, nyereményük egyenként 687 forint. A 2 találatos szelvények száma 209 282 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. — A BÉKÉS MEGYEI Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál élénk az újítási tevékenység. 1981-ben 122-en adtak be megvalósítható ötleteket, amivel a tröszti versenyben első helyezettek lettek. Tavaly ugyan a vállalatok közti versenyben csak harmadik helyet értek el, azonban jelentősen javult az elfogadott újítások aránya, hetvenöt beadott ötletből hatvankettőt fogadott el az újítási bizottság. — A MÁV ÉRTESÍTI az utazóközönséget, hogy vágányzárási munkálatok miatt április 11., 12., 13., 14., 15., 18., 19., 20., 21., 22., 25., 26., 27., 28., 29. napokon Kisszénás—Kondoros állomások között 7 óra 22 perctől 16 óra 10 percig a vonatforgalom pótlás nélkül szünetel. Aprijis 12-én Kopáncs—Hódmezővásárhely állomások között az 1642, 1617, 1612, 1615, 1644 számú vonatok helyett az utasforgalmat vonatpótló autóbuszok bonyolítják le. Április 13-, 14., 15., 18., 19., 20., napokon Békéscsaba—Mezőbe- rény állomások között a Lökös- házáról 10 óra 07 perckor induló 6623 számú és a Budapest Keleti pályaudvarról 9 óra 30 perckor induló 6622 számú személyvonatok közlekedését vonatpótló autóbuszokkal bonyolftják le. Az autóbuszokra a megváltott menetjegyek érvényesek. Április 13., 14., 18-, 19., 20 napokon a Békéscsaba állomásról 13 óra 30 perckor induló 6603 számú vonat helyett a Békéscsabáról 14 óra 20 perckor induló 6603b számú gyorsvonat közlekedik.