Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-09 / 83. szám
1983. április 9., szombat o Tavasz a keitekben Fotó: Veress Erzsi Növekedett a kezdeményező készség, a vállalkozó szellem a tanácsoknál Beszélgetés Hetényi István pénzügyminiszterrel Több mint 113 milliárd forinttal gazdálkodnak a tanácsok ebben az évben. Az ország lakossága a jövőben is elvárja tőlük, hogy tegyenek meg mindent a lakásépítési, -felújítási és -korszerűsítési programunk teljesítéséért; gondoskodjanak arról, hogy az év végére meglegyen a tervbe vett új vízvezeték-, csatorna- és úthálózat; hogy a tanácsok irányította egészségügyi, szociális, oktatási és közművelődési intézmények munkája tovább javuljon és fejlődjék. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az ország mind a 10,7 millió állampolgárát érinti valamiképp a tanácsok pénzgazdálkodása. Vajon miképp sáfárkodnak a tanácsok a rájuk bízott hatalmas összegekkel, hatékonyabb-e a munkájuk? A fenti alapkérdésre vártunk választ, amikor — olvasóink nevében — bekopogtunk Hetényi István pénzügyminiszterhez. — Miniszter elvtárs, kezdjük a költségvetési intézményekkel! Milyen arányban részesednek a tanácsok e területen az állami költségvetés előirányzataiból? Elegendő költségvetési pénzeszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy teljesítsék a társadalmi programokban vállalt kötelezettségeiket, s kielégítsék a lakosság alapvető egészségügyi és kulturális szükségleteit? — 1981-ben 124,5 milliárd forintot költöttünk a különböző költségvetési intézmények — bölcsődék, óvodák, iskolák, színházak, kórházak stb. — fenntartására, amelyből több mint 48 százalékkal részesedtek a tanácsok. Az idén már 134 milliárd forint az üzemeltetés, fenntartás előirányzata, s ennek 55 százalékával, csaknem 74 milliárd forinttal gazdálkodnak a tanácsok. Vagyis — bár a gazdasági növekedés üteme mérséklődött, s a költségvetési intézményeknek sem tudunk annyit juttatni, mint amennyit szeretnénk — nőttek a felhasználható összegek. Az oktatási, közművelődési kiadások 66, az egészségügyi és a szociális kiadások 74 százalékának felhasználásáról már a tanácsok döntenek. Méghozzá alapvetően jól, hiszen kiemelkedő érdemük van például abban, hogy az óvodai ellátásra jogosult gyermekek 83 százalékát már fel- tudjuk venni. Magától értetődik, arra törekszünk, hogy a vállalt társadalmi kötelezettségeknek minden lényeges területen megfeleljünk. Ez azonban nem azonos azzal, hogy minden jogos igényt ki tudunk elégíteni, az állami, tanácsi pénzekből. A tanácsoknak itt is rangsorolniuk kell a sokféle „kell” között. Annak -a tudatában, hogy ezekben az években elsősorban a kórházi, az általános iskolai igények és a lakásépítés élveznek elsőbbséget. — Bár a lakásépítés, -felújítás, -korszerűsítés pénzügyei külön beszélgetést igényelnének, nem hallhatnánk legalább néhány mondatos értékelést erről? S a közműprogramunkról, hiszen az embereket ez nem kevésbé érdekli, mint a lakás. — Ez valóban egy másik interjút kívánna! Ezért ehelyütt hadd jegyezzek meg csak annyit, hogy kellően összpontosított és takarékos gazdálkodás esetén a tanácsok meg tudják valósítani a lakásprogramot. Ami a közművesítést illeti: 1982-ben mintegy 130 ezerrel nőtt a vízvezetéki ivóvízzel ellátott lakosok száma, vagyis az állampolgárok 78 százaléka már egészséges vízhez jut. A lakások 59 százalékában egyébként már bent van a vízvezeték. Csaknem 400 kilométerrel növekedett csatornahálózatunk hossza. Ez lehetővé tette, hogy mintegy 50 ezer új lakást kapcsoljanak be a csatornázási rendszerbe, s a közcsatornával ellátott lakások aránya 36 százalékra emelkedjék. — Ebben talán a lakosság társadalmi munkája is benne van. Mit és mennyit köszönhettünk ennek 1982-ben, mely megyékben jeleskedtek leginkább? — Kezdjük a számokkal! 1981-ben 628 forint volt az egy főre jutó társadalmi munka értéke, tavaly pedig már 796 forint. A megyék közül különösen Szolnok, Nógrád és Bács-Kiskun lakói emelkedtek ki, hiszen az egy főre jutó érték itt több mint kétszerese volt az országos átlagnak. Mindent egybevetve: tavaly több mint 8,5 milliárdot hozott az országnak a társadalmi munka, 1,8 mil- liárddal magasabb összeget, mint egy évvel korábban. Ez nem kis tétel! S ehhez járult még az a 200 millió forint, amely az állampolgárok önkéntes befizetéseiből — téglajegyek vásárlásából, a kommunista műszakok teljesítményértékének átutalásából — származott. Ebben különösen Bács-Kiskun, Borsod, Pest, Csongrád és Fejér megye jeleskedett. Egyébként nem lehet csak számokkal, forintösszegekkel mérni a társadalmi munka jelentőségét. Hiszen ebben az a felismerés is benne rejlik: nem elég csak azt hangoztatni, mire van igényünk, mit szeretnénk, azt is meg kell nézni, mennyire telik a tanácsok anyagi erejéből, hogyan lehetne többre jutni, ha. az állampolgár is besegít. S minthogy a lakosság maga dönt arról, miért dolgozzon, mire áldozza fel a szabad ideje egy részét, a társadalmi munka a közhasznú feladatokkal való azonosulás, a szocialista demokrácia fejlettségének egyik fokmérőjévé válik. —> S a vállalatok meg a szövetkezetek? Azok is azonosultak a területfejlesztési feladatokkal? — 1981-ben 3,7, 1982-ben pedig 4,2 milliárd forintot kantak a tanácsok a vállalatoktól és a szövetkezetektől, településfejlesztési célokra. Minthogy e szervezetek mindemellett még saját maguk is építenek lakást, vagy hozzájárulnak azok felújításához, sporttelepeket tartanak fenn, és — más intézményekkel karöltve — aktív szociálpolitikát folytatnak, ami persze megint pénzbe kerül — a 4,2 milliárd sem nevezhető kicsiny ösz- szegnek. Egyébként a jövőben is az a kívánatos, hogy a vállalatok, szövetkezetek hangolják össze a tanácsokkal lakás- és óvodaépítési, -fenntartási terveiket, s találjanak egymásra akkor is, ha vízvezetéket fektetnek, csatornát építenek, hiszen olcsóbb, kifizetődőbb ez közös erővel. — Egyetérthetünk-e azzal a felfogással, hogy túl sok adót fizetnek a vállalatok, illetve az állampolgárok? Elég hatékony-e az adópolitikánk, tervbe vették-e korszerűsítését? — Valóban hallani olyasmit itt-ott, hogy túl sok az adó. A válasz azonban nem egyszerű. Ha ugyanis azt nézzük, hogy az idei állami költségvetés 10 milliárd forint hiányt mutat, akkor az adó nem túlzott. Ha viszont azt vizsgáljuk, hogy nem fizet-e túl sok adót és egyéb közterhet egy hatékony vállalat egy nem hatékonyhoz képest — erre már nem mernék ilyen határozott nemmel felelni. De még tovább bonyolítjuk a kérdést! Szóba hozható például, nem túl magas-e egyik-másik jövedelemadókulcs a lakosság jövedelem- adó rendszerében? Persze, ahhoz viszonyítva, hogy más típusú jövedelmek után egyáltalán nem fizetnek adót. így Ugye már egészen másképp hangzik. De még ezzel sincs vége a viszont- kéhdéseknek, mert úgy is érdeklődhetnénk: nirtcs-e olyan kiadás az állami költségvetésben — ilyenek például az egyes ár- és vállalati támogatások —, amelyeket jó lenne csökkenteni, mert így kisebbek lehetnének az adóterhek is. Ez is meggondolandó. Eljutottunk oda, hogy a szubjektív érzelmekből táplálkozó „túl sok” megfogalmazás mindig valamihez viszonyítva kap reális értelmet, s — hadd utaljak ismét a 10 milliárdos költség- vetési hiányra — az ilyen sommás kérdésre ma csak nemmel lehet felelni. Azzal a fontos kiegészítéssel, hogy az adóztatás akkor megfelelő mértékű, ha annak eredményeként a vállalatoknál, a lakosságnál, s persze a költségvetésnél keletkezett jövedelmek összhangban vannak a népgazdasági tervvel, a gazdaságpolitika feladataival, lehetőségeivel. Ha nincs meg ez az összhang, akkor kell vizsgálni, mi a gond: magas-e, vagy pedig alacsony az adó? — Az elhangzott válaszból egy- értelmű: nem elég hatékony az adópolitikánk. Tervbe vették a korszerűsítését? — Az élet igénye szerint. Hiszen hosszabb távon az adóterhek növelése irányába hat, hogy a költségvetés mind több — főként szociálpolitikai — feladatot vállal magára. Mint ahogy az is, hogy — különösen az általános gazdasági feltételek romlása miatt — a költség- vetési elkötelezettség csak bizonyos határig fokozható. A hetedik ötéves tervre, a szabályozó eszközöknek továbbfejlesztésére készülve már most dolgozunk az adópolitika korszerűsítésén. Ha sikerül a kevésbé gazdaságos termelés támogatását csökkenteni, akkor a hatékonyan és kevésbé hatékonyan dolgozó vállalatok teherviselése gazdaságilag racionálisabbá, méltányosabbá válik. Folyamatban van a lakossági adóztatás területén a kisvállalkozási formák működési tapasztalatainak értékelése, az illetékfeltételeknek a lakásgazdálkodás követelményeihez való folyamatos hozzáigazítása, a településfejlesztési hozzájárulás átfogó rendszerének előkészítése. Érdemi viták folynak más perspektivikus célkitűzések, így például a lakossági jövedelmek átfogó, egységes adóztatásának kérdéseiéről is. — Azzal az alapkérdéssel kopogtattunk be miniszter elvtárshoz, hogy javul-e, hatékonyabb-e a tanácsok pénzgazdálkodása? Miben lehetne summázni az eddigi megállapításokat? Növekedett-e például a rugalmasság, a kezdeményezőkészség, a vállalkozó szellem a tanácsoknál? — Egyre inkább növekszik. Ezt bizonyítja például az intézmények több célú hasznosítása (az iskolák tornatermének bérbe adása, a kollégiumok felhasználása a nyári idegenforgalom időszakában), az elnéptelenedett tanyasi iskolák értékesítése, a tanácsi kezelésben levő egyes kihasználatlan helyiségek bérbe adása, a piaci díjtételek módosítása, a gépkocsiparkolási díjak rendezése és sok más. Mindenekelőtt Somogy, Csongrád és Bács-Kiskun megyében hatékony intézkedéseket tettek a különböző térítések ésszerűbb megállapítására, és azok beszedésére. A Fejér megyei és még néhány megyei tanács több területen felülvizsgálta a készleteket, és normát dolgoztak ki a felhasználásra, a gazdálkodás hatékonyságának fokozására. Mind bátrabban differenciálnak a bérfejlesztéseknél. Veszprém és Fejér megye például a központilag rendelkezésre álló bérfejlesztés 0,5 százalékát fordította az indokolatlan bérkülönbségek megszüntetésére. Bármilyen kicsinek is látszik az ösz- szeg, még ez is lehetővétette, hogy néhány kivételesen kedvezőtlen helyzetben levő területen az átlagot meghaladó mértékű bérfejlesztést tudjanak megvalósítani. Pest megye a pedagógusok és a közalkalmazottak bérénél differenciált, gondolva a pályakezdő pedagógusok gondjaira is A kezdeményező készség, a rugalmasság jeleként értékelhető az egészségügyi integráció is, hiszen ez lehetőséget teremtett a szakosításra, a párhuzamosságok csökkentésére, az ésszerűbb anyag- és eszközgazdálkodásra — a magasabb színvonalú betegellátásra. Budapesten, Szolnok megyében és több más helyen megkezdődött a betegirányítási rendszer további korszerűsítése: betegfelvételi részlegeket alakítottak ki és az ötnapos munkahét bevezetésével központi ügyeletet hoztak létre. A napjainkig tartó influenzajárvány idején százezrek érzékelték csupán ennek az egy intézkedésnek a könnyítő hatását, előnyeit. Minthogy az élet mind több területén érvényesül ez a kezdeményező készség, vállalkozói szellem, azt hiszem, nem túlzás azzal az összegzéssel zárni ezt a beszélgetést, hogy évről évre javul, hatékonyabb a tanácsok pénzgazdálkodása, s ezzel együtt emelkedik a munkájuk színvonala. Meggyőződésem, hogy nemcsak itt a Pénzügyminisztériumban látjuk így, hanem ugyanez a lakosság véleménye is. Magyar László
