Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-30 / 101. szám
1983, április 30., szombat (Folytatás az 1. oldalról) a VI. ötéves terv fő célkitűzései változatlanul érvényesek. A következő két esztendőben megfelelő hozzáállással, erőfeszítésekkel és bizakodással dolgozva a kongresszus fő céljait elérhetjük, a VI. ötéves terv előirányzatait — amelyeket eddig is nagyjából, általában sikerült tartanunk — az ötödik év végére sikeresen teljesítjük. Kérdés: Kádár elvtárs az imént utalt a nehezebb feltételekre. Ez a nemzetközi helyzettel is kapcsolatos, hiszen az elmúlt három évben feszültebbé vált a világpolitikai helyzet. Hogyan értékeli a Központi Bizottság a nemzetközi helyzet alakulását? Válasz: A Központi Bizottság természetesen igen nagy figyelmet szentel a nemzetközi politikai helyzet alakulásának, hiszen ez befolyásolja a mi munkánkat is. A nemzetközi politikai helyzet — megítélésünk szerint — az utóbbi időszakban bizonyos mértékig éleződött. Mi, mint kommunisták és mint a szocialista rendszer hívei, a legjobb lelkiismerettel is csak azt mondhatjuk: az éleződésnek az az oka, hogy a NATO vezető köreiben döntő szóhoz jutó im-. perialista és militarista tényezők a maguk javára akarják megváltoztatni az erőviszonyokat. Ennek érdekében új fegyverkezési hullámot próbálnak elindítani. Ismert, hogy többek között az amerikai középhatótávolságú rakéták európai telepítésére is készülnek. Ez nagyon bonyolult és nehéz helyzetet teremt, amely önmagában is fokozott veszélyeket jelent az emberiség számára. Ügy ítélem meg: nem arról van szó, hogy az imperialisták ma programba vették egy új világháború kirobbantását, hiszen ez eszte- lenség volna részükről. De katonai téren mindenképpen erőfölényre törekszenek, amit politikai diktátumokra akarnak felhasználni. Az imperialistáknak ez a hibás, rossz terve az emberiség érdekei ellen irányul. A fegyverkezési hullám újabb veszélyt jelent a népek biztonságára, és óriási terheket ró az egész emberiségre. Ami bennünket, a Magyar Népköztársaságot és szövetségeseinket, a Varsói Szerződés országait illeti, természetesen folyamatosan értékeljük a helyzetet és elhatározásunk szilárd: nem engedjük megvalósítani az imperialista-militarista körök azon tervét, hogy a fegyverzet terén fölényhez jussanak, mert akkor az emberiség halálos veszélybe kerül. Ez az első következtetés. A második pedig: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megakadályozzunk egy új, kiszámíthatatlan távlatú fegyverkezési hullámot, megőrizzük az enyhülés vívmányait, megóvjuk a népek biztonságát és a világbékét. Mély meggyőződésünk — és ezt a Központi Bizottság ismét leszögezte és hangsúlyozta —, hogy az imperializmus térvei kivihetetlenek, mert megváltoztak azok a hajdanvolt viszonyok, amikor az imperializmus a világ egyedüli ura volt, és minden akadályt egyetlen megoldással, a háború eszközével távolíthatott el útjából. Ez a világ egyszer és mindenkorra elmúlt. Az imperialista tervek valóra váltását megakadályozzák a szocialista országok, amelyek rendelkeznek az önvédelemhez szükséges politikai, anyagi és ■katonai erővel, meg tudják védelmezni népeik szocialista vívmányait és békéjét. A második nagy erőnk, hogy álláspontunk igazságos. Olyan tények mutatják ezt, mint a Szovjetunió nyilatkozata arról, hogy nem fog elsőként atomfegyvert alkalmazni. Az európai telepítésű középhatótávolságú rakéták kérdésében Andropov elvtárs legutóbb a Spiegelnek adott interjújában ismét pontosan körvonalazta a Szovjetunió állásfoglalását: kész saját fegyverzetét arra a szintre csökkenteni, amellyel jelenleg e fegyvernemben a két NATO-tagország, Anglia és Franciaország rendelkezik. A szocialista országoknak számtalan más időszerű javaslatuk is van. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé legutóbbi prágai ülésének határozatában és nyilvános felhívásában azt ajánlottuk a NATO-orszá- goknak: kössünk megállapodást arról, hogy a két szövetségi rendszer egymás ellen nem alkalmaz katonai eszközöket. A fokozott veszélyt, a népekre nehezedő súlyos terheket nem csak mi tesszük szóvá. A kapitalista országokban, Nyugat-Európában, magában az Egyesült Államokban is hatalmas békemozgalmak bontakoztak ki, amelyekre bizonyos NATO-pro- pagandisták azt mondták: ezek szovjet bujtogatásra, kommunista bujtogatásra keletkeztek. Szerintem ez a résztvevőkre bizonyos értelemben talán sértő is lehet, mert ebbe a békemozgalomba világnézetre, politikai pártállásra való tekintet nélkül bekapcsolódnak a legkülönbözőbb hivatású emberek: tudósok, orvosok, művészek, egyszerű dolgozók, akik megértik ennek az útnak a veszélyességét és rájuk nehezedő súlyos terheit. Ha azt mondják, hogy ez a nyugati békemozgalom valamiféle kommunista agitáció nyomán születik, azt hiszem, elég arra utalni, hogy soraiban felléptek volt NA- TO-tábornokok, felelős nyugati leszerelési és felderítő szakértők, a legkülönbözőbb egyházak vezető lelkészei, hi- vatkozhatom itt az Amerikai Egyesült Államok katolikus püspökeire is. Én az ő nevükben nem akarok nyilatkozni, de nem hiszem, hogy ők valamiféle kommunista ügynökök hatására léptek volna föl. Felébredt a lelkiismeretük, az önmagukkal, családjaikkal, népeikkel szembeni kötelességérzetük, s ez a föllépés részükről önvédelem. > Amikor azt mondom, hogy álláspontunk igazságos, akkor ezt mély meggyőződéssel állíthatom, mert a kimondott tételek teljesen világosak. Mi azt képviseljük, hogy a nemzetközi helyzet minden vitás kérdését tárgyalások útján, a mindkét fél érdekeit figyelembe vevő megállapodásokkal kell megoldani. Ez vonatkozik még a fegyverzet kérdésére is, amelyben a mi álláspontunk úgy szól, hogy egyenlő biztonságot — a fegyverzet alacsonyabb szintjén. Ez tisztességes és képviselhető álláspont. Felvetődnek olyan kérdések is a lakosság különböző rétegeiben, hogy mi magunk mit tehetünk a béke védelmében. Erre azt mondhatjuk: támogassák pártunk, kormányzatunk és szocialista szövetségeseink igazságos álláspontját. Mindenki a maga lehetőségei között emelje fel a szavát a béke védelmében. Akiknek módjuk van rá, minden nemzetközi fórumot használjanak fel arra, hogy felhívják a figyelmet a helyzet veszélyességére, arra, hogy mi készek vagyunk minden jóakaratú emberrel egyetértésben fellépni a béke védelmében, amely minden népnek érdeke. Ha azt kérdezik, hogy itthon mit lehet tenni a béke érdekében, azt tudom mondani, hogy politikánk és a nép erőfeszítéseinek eredményeként van bizonyos nemzetközi tekintélye a Magyar Népköztársaságnak. Kis ország vagyunk, de most van súlya a magyar szónak, a magyar szavazatnak. A döntő az, hogyan intézzük dolgainkat itthon, ha a hazai feladatokat még jobban megoldjuk, akkor a mi kis országunk szavának a nemzetközi kérdésekben is még nagyobb súlya lesz. Ami az általános perspektívát illeti, nekem az a meggyőződésem, hogy ha az emberiség józan erői összefognak, a világháború nem végzetszerűen elkerülhetetlen, hatásosan fel lehet lépni a háború megakadályozása érdekében. Országunk vezető tényezői mindent meg fognak tenni, hogy népünk biztonsága fölött őrködjenek. A magyar nép eddig elért szocialista vívmányait minden körülmények közt megvédj ük, azokat nem veheti el tőlünk senki sem. Kérdés: Következő kérdésem a világgazdasággal kapcsolatos. Hogyan látja a tőkés világ gazdasági válságát? Válasz: Az objektív tények alapján úgy látjuk, hogy a kapitalista világ mély gazdasági, politikai válságban van. Ennek tüneteit népünk is ismeri, akik pedig jönnek-mennek a világban, közvetlenül is tapasztalhatják, hogy még a legfejlettebb kapitalista országokban is jelentkezik az infláció, a munkanélküliség, a gazdasági fejlődés megtorpanása, a pénzügyi krízis. Ezek a jelenségek a kapitalista világ- rendszerben politikai válságokkal járnak. Országunk adottságai olyanok, hogy bizonyos mértékben a nemzetközi környezettől is függünk. Ez a nemzetközi környezet azonban kétféle. Külkereskedelmünk részben szocialista, részben nem szocialista országokkal bonyolódik. Exportunk értéke csaknem eléri a nemzeti jövedelmünk felét. Nemzetközi kapcsolataink így alakultak, ezért bizonyos értelemben hátrányosan érint minket a kapitalista gazdasági válság. Valahány évig azt hittük, hogy ezt nem keli annyira figyelembe venni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a külkereskedelem megtorpanása számunkra is értékesítési nehézségeket jelent, és más vonatkozásban is érezzük a kapitalista válság hátrányait. Nekem olyan a beosztásom és kötelezettségem, hogy találkozom többek között a kapitalista világ néhány vezető politikai, gazdasági, pénzügyi tényezőjével is. Mindnyájan ezen a földön élünk, és ezért a békés egymás mellett élés jegyében tárgyalnunk kell. Volt szerencsém a múlt esztendőben találkozni az úgynevezett harmincak klubjával, a nemzetközi pénzvilág korifeusaival, akik akkor Budapesten tartották ülésüket, s most Tokibóban tanácskoznak. Arról beszélgettem velük, hogy nem nézhetjük leegyszerűsítve különböző világszférák problémáit. A szocialista országoknak vannak fejlődési nehézségeik. A kapitalizmus kibékíthetetlen belső ellentmondásai miatt súlyos problémákkal küzd. Az úgynevezett harmadik világban, több fejlődő országban pedig a nép, amely évszázadok után most nyerte el ismét függetlenségét, elmaradott viszonyok között él. Ha tetszik nekünk, ha nem, egyiknek a gondja a másiké is, és hogyha az emberiség nem akarja önmagát elpusztítani, a civilizációt megsemmisíteni, akkor meg kell tanulnunk együtt élnünk. És akkor a világ közös problémáit, vagyis a világgazdaság és a világkereskedelem problémáit is valamiképpen összehangoltan kellene rendezni, s megoldást találni arra, hogy az emberiség békében élhessen és dolgozhasson. Mert ennek egyetlen elképzelhető formája a békés egymás mellett élés, ami nem egyszerűen a háború hiánya, hanem azt is jelenti, hogy a különböző társadalmi rendszerű országoknak kölcsönösen előnyös diplomáciai, politikai és gazdasági kapcsolatokat kell tartaniuk egymással, és a kulturális érintkezést is meg kell őriz- őrizni. A tőkés gazdasági válságról, mint kommunista, talán mondhatnám, hogy ez a tőkések baja, de más részről bizonyos mértékig ez minket is érint. Az emberiségnek vannak közös gondjai, a gazdaságban éppúgy, mint a természeti környezet védelmében. Hogy ha nem fegyverkezéssel foglalkozna az emberiség, s a kormányok a békés egymás mellett élés elvét valósítanák meg, akkor itt lenne az ideje, hogy együttesen vegyék kézbe a természeti környezet védelmét is, hogy ne pusztítsuk el az emberiség létalapjait, a tiszta levegőt, a tiszta vizet. Sok tekintetben ez a gazdaságra is vonatkozik. Kérdés: Az elmúlt három évben—feszültebbé vált a nemzetközi helyzet, és gondjaink is szaporodtak. A közvéleményben ezzel kapcsolatban bizonyos fokú aggodalom jelenik meg. A Központi Bizottság ebben á helyzetben hogyan ítéli meg az ország belpolitikai helyzetét? Válasz:- A Központi Bizottság nagyon gondos és lelkiismeretes vizsgálat alapján a valóságnak megfelelően úgy ítéli meg az ország belpolitikai helyzetét, hogy az szilárd, olyan, amilyennek egy szocialista országban lennie kell. A párt, mint a társadalom vezetője és a tömegek között a kapcsolat egészséges, szoros, őszintén és nyíltan beszélünk mindennap és minden kérdésről. A párt nyílt politikája — amelyhez a továbbiakban is tartjuk magunkat — nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek sokat fejlődtek az országos gondok megértésében is. Az egység, az ösz- szeforrottság társadalmunk fő ereje. Ez szilárd politikai helyzetet jelent, amit mindenütt számon tartanak, figyelnek és nagyra értékelnek, még azok is, akik nem nagyon szeretnek minket. Az alapvető pozitív és jó tényezők mellett figyelembe kell vennünk a közhangulat hullámzásait, változásait is. Féltik a békét, a gazdasági nehézségek nyomán pedig az elért termelési és életszínvonalat. Mindez sokfelé okoz bizonyos aggodalmat. Mindig akadnak olyanok is, akik megzavarodva, felelőtlenül összevissza beszélnek, és ebből szükségszerűen bizonytalanság is keletkezik. Mi itt a teendő? Folytatni kell a nyílt, a tisztességes politikát, feltétlenül ragaszkodni kell a párt és a tömegek közötti vagy ha úgy tetszik, a dolgozók és a vezetőik közötti kölcsönös bizalomhoz, és itt nem kizárólag a Központi Bizottságra és a kormányra gondolok. Ha ez a kölcsönös bizalom megvan, akkor nem kell félnünk a feladatoktól és a problémáktól. Az értelmes és gondolkodó ember szembenéz a nehézségekkel és keresi a megoldásokat. Az aggodalmaskodók a szubjektív adottságaiknak megfelelően reagálnak a nehézségekre, megijednek, lebénulnak. Társadalmunk fő pozitív erőinek rájuk is hatniuk kell, és meg kell győzniük őket arról, hogy minden körülmények között lehet és kell dolgozni, és az erőfeszítésnek van eredménye. A mostani központi bizottsági ülés számvetése, a mögöttünk levő három év mérlege is éppen azt mutatja, hogy a céltudatos erőfeszítés nagyon nagy nehézségek közepette is meghozza gyümölcseit, eredményeit. Mi minden problémára, ami a belpolitikában, az országban adódik, a céltudatos cselekvést, az értelmes emberi munkát tartjuk a megoldásnak. Kérdés: Mi a véleménye Kádár elvtársnak arról, hogy egyes nyugati elemzők azt hangsúlyozzák: ebben a nagyon nehéz és bonyolult világgazdasági helyzetben Magyarország azért tud eredményeket elérni, mert gazdasági módszerei egyre jobban hasonlítanak a tőkés gazdaság módszereihez? Válasz: Vannak ilyen nézetek, és ennek okait sokféleképpen lehet megközelíteni. El lehet indulni onnan is, ahogyan a kapitalista világ közvéleménye 1956-ban találkozott Magyarországgal közvetlen közelről. Sajnos, olyan időpontban, amikor az ország egy súlyos és mély válságot élt át: a hibák óriási halmaza gyűlt össze a szocializmus építésében, s ellen- forradalmi törekvések jelentkeztek. Utána, amikor — egy kicsit a világ csodálkozására — Magyarország kezdett magához térni és kikapaszkodni ebből a gödörből, a kapitalista propagandistáknak is valami magyarázatot kellett erre találniuk. Nem akarták kimondani, hogy a konszolidáció a szocializmus ereje és vívmánya, a szocialista céljához ragaszkodó nép erőfeszítésének az eredménye. Ezt a bizonyítványt nem akarták kiállítani, ehelyett — jobb híján — kitalálták, hogy mi kapitalista módszereket alkalmazunk. Az igazsághoz tartozik: az ilyenfajta hírverést elősegítette, hogy a szocialista gyakorlatban újítottunk, újítanunk kellett bizonyos dolgokban. Ezeknek a változásoknak a lényege az, hogy a rendszer alapvető szocialista jellegét megőriztük és tovább építettük — a mezőgazdaság szocialista átszervezésével tulajdonképpen a konszolidáció időszakában fejeződött be a szocializmus alapjainak a lerakása —, de bizonyos dolgokkal szakítanunk kellett. Arra kellett törekednünk, hogy a felelősséget és a gondokat is megosszuk a dolgozó milliókkal, s bevonjuk őket a cselekvésbe. A szocialista rendszer működését egy kicsit rugalmasabbá, és hozzátehetem, demokrati- kusabbá is tettük. Ez decentralizálással járt, az emberek vállalkozókészségét, a vállalatok önálló és hatékony működését kellett serkentenünk, és ez új módszereket, új megoldásokat is jelentett. De hogy ezeknek semmi közük a kapitalizmushoz, azt százféle módon lehet bizonyítani. Ez egyébként a központi bizottsági ülésen is szóba került. Az előadói beszédben is rámutattam, hogy annak idején milyen elemi, egyszerű kérdésekről is Vitatkozni kellett. Fel kellett oldani például a munkás munkahelyhez kötöttségét, éppen a jobb, szocialista munka érdekében. Meg kellett szüntetni a begyűjtési rendszert és át kellett térnünk a me- gőgazdasági termékek szerződéses rendszerű felvásárlására. Megtörtént a mezőgazdaság szocialista átszervezése — megkezdődött a vita a háztáji gazdaság körül. De nem akarom a végtelenségig sorolni, a fontossága miatt még csak ezt említem: korszerűsítenünk kellett gazdaságirányítási rendszerünket is. Ezek nem kapitalista módszerek, ezek a szocialista társadalom szocialista módszerei, amelyeknek a fő célja az, hogy a felelősség, a kezdeményezőképesség, az alkotókészség növelésével felszabadítsuk, és megfelelő, rugalmas módszerekkel segítsük a szocializmus építését, a szocialista társadalom alapjainak további szilárdítását. A Központi Bizottság ülésén is megemlítettem, bár közismert tény, hogy Magyarországon a termelőeszközök 98 százaléka köztulajdonban van. Megnéztük, hogyan oszlott meg a különböző szektorok között az 1982- es évi termelés. Kiderült, hogy az ipari termelés több mint 93 százalékát az állami szektor termelte, 5,6 százalékát a szövetkezetek, tehát az ipari termelésnek csak 1,3 százalékát adta a magán- szektor. A mezőgazdaságban hasonló a helyzet. 1982-ben a mezőgazdasági termékeknek az állami gazdaságok 16,5 százalékát, a szövetkezetek több mint 68 százalékát, a kisegítő gazdaságok pedig több mint 14 százalékát állították elő. Ez mind a szocialista mezőgazdaság integráns része. A hajdan volt magángazdaságok, amelyek szórványosan, szinte múzeumi darabként, egyes vidékeken még léteznek nálunk, a mezőgazdasági termékeknek mindössze 1,1 százalékát termelték meg. A kereskedelmi forgalmat nézve kiderül, hogy a múlt évi teljes forgalomnak mintegy 63 százalékát az állami, több mint 36 százalékát a szövetkezeti kereskedelem bonyolította, a maradványt pedig a magánkereskedelem. Mi serkentjük, ösztökéljük a kisipari tevékenységet, azt akarjuk, hogy éljen és működjék a kiskereskedelem, NÉPÚJSÁG ott, ahol helye van és működnie kell. Ugyanígy vagyunk minden egyéb olyan vállalkozási formával, mint amilyen újabban a kisvállalkozás. A cél az alkotókészség kibontakoztatása, a szocialista gazdaság jobb működése, a lakosság számára pedig az, hogy az eddiginél jobbak legyenek a szolgáltatások. Szerintem ezek nem kapitalista módszerek. Vagy nézzük a kérdés másik oldalát, amit úgy hívnak, hogy hatékony vagy nyereséges gazdálkodás. Megmondom őszintén, számomra ez elvi kérdés is. Ha egy gazdasági egység a tőkés kezében bizonyos nyereséget ér el, akkor megkövetelhetjük, hogy szocialista köztulajdonba véve még nyereségesebben működjék. Vajon miért kapitalista módszer az, ha arra törekszünk, hogy a munka magasabb termelékenységével, a ráfordított munkaidő csökkentésével, kevesebeb anyaggal, kevesebb energia felhasználásával jobb minőségű árut termeljünk? Kérdés: Kádár elvtárs az imént utalást tett a gazdaságirányítás rendszerére, amit 1968-ban vezettünk be. Milyennek ítéli meg a jelenleg működő gazdaságirányítási rendszert és milyen további teendőket lát? Válasz: Jó, hogy ez is szóba kerül, mert a gazdaság- irányítási rendszer reformjáról, amit kidolgoztunk, és 1968. január 1-én bevezettünk, itthon is, nemzetközileg is vita folyt. Ennek a gazdaságirányítási reformnak az a lényege, hogy a törvénybe iktatott szocialista népgazdasági tervet a piaci viszonyok figyelembevételével, a közvetlen termelő gazdasági egységek nagyfokú önállóságával valósítjuk meg. Az irányítás nem a központi terv részletes és tételes fölbontásával, az egyes vállalatok feladatainak kijelölésével, hanem közgazdasági szabályozókkal történik. Ez bonyolultabb, áttételesebb, de a gyakorlatban jól működő, hatékony szocialista irányítási rendszer. Legalábbis mi meg vagyunk erről győződve, bár soha senkinek sem ajánljuk a módszereinket, mint valami egyedüli üdvözítőt. Korábban, amikor a központi tervet felbontottuk minden gazdasági egységre, az össztermelés mintegy 8 százaléka került a raktárakba úgy, hogy sem itthon, sem külföldön nem kellett senkinek. Ezt is megszüntettük az új irányítási rendszerrel, amelynek hatására az üzemek a piaci igényeket jobban figyelembe veszik. Bár sajnos nem olyan mértékben, mint szeretnénk, de mindinkább azt termeljük, amire valódi szükséglet van itthon, vagy amit nemzetközileg értékesíteni lehet. Ez a mi irányítási rendszerünk, i Vannak persze olyanok is, I akik valarhilyen okból kiindulva, mindig valamit újítani akarnak. Hallottunk olyan véleményeket, hogy most a reformot is meg kellene reformálni. Ez eszünk ágában sincs. Mi szocialista irányítási rendszert valósítunk meg, amely a gyakorlatban bevált. Ezzel kapcsolatban az a feladatunk, hogy a tapasztalatokat figyelemmel kövessük, és ha az intézményeken, módszereken igazítani és fejleszteni kell, ezt meg fogjuk tenni. De ezt az irányítási rendszert valami gyökeresen másra felcserélni nem fogjuk. Kérdés: Az emberek számára egyre világosabb, hogy az életszínvonal megőrzése nem ígéret, hanem közös társadalmi feladat. Mégis j tény az, hogy az emberekben él egyfajta aggodalom: vajon ez a program tartható-e, megvalósítható-e? Válasz: Statisztikai mutatóink az országos átlagot fejezik ki, amitől természetesen az egyének és az egyes családok helyzete éltérő. De hát nincs más tudományos mérőeszköz, mint az országos átlag. A kongresszuson (Folytatás a 3. oldalon)
