Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-28 / 99. szám
1983. április 28., csütörtök NÉPÚJSÁG Hangversenyek a megyében Két bérleti hangversenyt rendez ma, illetve holnap este az Országos Filharmónia Békés megyei kirendeltsége. Ma, az orosházi Petőfi Művelődési Központban a Bartók vonósnégyes mutatkozik be a zenekedvelő közönség előtt. Komlós Péter, Bánfalvi Béla, Németh Géza és Mező László Brahms-mű- veket ad elő, Bársony László brácsa-, és Jandó Jenő zongoraművész , közreműködésével. A c-mojtl vonósnégyes, a G-dúr vonósötös és az f-moll zongoraötös című darabokat Turcsányi Emil ismerteti. Holnap este 7 órai kezdettel Gyulán, a városi tanács dísztermében lesz bérleti hangverseny. Ezúttal a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar lép fel, Szabó László vezetésével. (Képünkön a zenekar látható). A műsorban közreműködik a Maró- thi kórus, melynek karigazgatója Czövek Lajos. Az előadást Andor Éva és Kovács Pál énekkel, Molnár Viola orgona-, Lux Erika pedig zongorajátékkal gazdagítja. A zenekedvelő közönség Res- pinghi „Róma kapui”, Ravel „G-dúr zongoraverseny” és Fauré „Requiem” című művét hallhatja. Ismertetőt ezúttal is Turcsányi Emil tart. Biharugrai rajzok Várkonyi János: Szabó Pál háza Várkonyi János: A Szabó Pál emlékszobában Még egyszer a Körösmenti táncegyüttesről Órákig is elnézelődhetett, aki ellátogatott a gyomaend- rődi Körösmenti szövetkezeti néptáncegyüttes 15 éves fennállásának emlékeiből megrendezett kiállításra. Mint lapunkban is hírül adtuk, nemrég . ünnepelték e jubileumot a táncosok, régiek és maiak egyaránt. Mert az egykori együttes tagjai is aktív részesei voltak a nem mindennapos eseménynek. Már a kiállítást is természetes érdeklődéssel, s némi nosztalgiával nézték végig. A díjak, a serlegek, az emléktárgyak között nem egy akadt, amelynek jól emlékeztek a történetére. A régi tablókon, az egykori előadásokon készült — már kissé megfakult — fényképeken felismerve önmagukat, felejthetetlen pillanatok idéződtek fel bennük. Egy turné, egy itt szövődött barátság, netán egy zsenge szerelem ... „Hja, de szép is volt!” — sóhajt fel búcsúzóul az egyik, immár messze elkerült fiatalember. Az együttes jubileumi műsorára tódult a közönség. Aztán elkezdődött az . ENC1 ebédlőjében az ünnepi műsor, a közelmúltban elhunyt, megyénkből elszármazott koreográfus, Gyapjas István somogyi kanász üvegesével és mártogatósával. Orosz Sándor, a Fogyasztási Szövetkezetek Békés megyei Szövetségének titkára lépett a mikrofonhoz, köszönteni az együttest az évforduló alkalmából. Beszélt többek között arról, hogy országosan, sőt, határainkon túl is jól ismert együttes műsorát láthatjuk, amely 1977-ben már elnyerte egyszer a kiváló címet. S hogy méltán tüntették ki akkor — s a jubileum estéjén az örökös kiváló címmel —, azt e műsorral is bizonyították. Az alapítóké, s mindazoké volt ezt követően az odaadó figyelem, akiknek valaha, is közük volt az együttes elért sikereihez. A „Kettő közül a harmadik” című, régi táncosok által előadott koreográfia az 1960-as néptáncstílust idézte. Osztatlan sikert aratott a négy szólista fellépése, ahogy nagy tapssal jutalmazta a közönség a gyomai születésű, jelenleg Budapesten élő énekes szólista, Hazadi Zsuzsa székely népdalait is. Az első rész sikeres számai közül érdemes még megemlíteni egy mai táncos műsorát, az aranysarkantyús Csapó Béla szatmári ver- bunkját, s az 1970-ben készült Born-koreográfiát, a „Ványai táncok”-at. Ez utóbbit ismét az „öreg táncosok” adták elő, s ha kissé bővebben gyöngyözött is homlokukon a veríték, s ha nehezebben maradt is szusz az éneklésre, azért az ismétlésre többször is futotta az erejükből és a lelkesedésükből. Úgy hiszem, nem vagyok ünneprontó, ha megemlítem, hogy a második rész azonban kissé vontatott lett, szétesett. Ez nem a táncosoknak, hanem inkább a műsor ösz- szeállítóinak róható fel. A nyitószám, a dél-alföldi ugrás és frisses lendülete a szó szoros értelmében nagy port vert a színpadon, s a közönség soraiban egyaránt. Ám a műsor hangulata megtört, az egyébként bájos — csak nem ide illő — óvodás műsorral. Nyisztor György, a népművészet mestere feleségével most is lázba hozta közönségét, s tanítványai ebben is méltóak voltak mesterükhöz, nem csupán a mozdulatok hű visszaadásában. Ám ezt követően ismét a gyerekek jöttek, a kisdobosok, s a lendület újfent megszakadt... A felnőttegyüttes méltó partnerének bizonyult viszont az úttörőcsoport. Műsoruk cseppet sem csorbított az előadás színvonalán. S ha a műsor hangulata végig olyan sziporkázó lett volna, mint amilyen a záró Gyalogkoreográfiáé, a széki•táncoké. bizonyára nem marad Színpadon az aranysarkantyús Csapó Béla Fotó: Gál Edit csalódás a nézők szívében. Még azt is elnéztük volna — mert szóvá kell tegyük —, hogy a rendezők semmi fegyelmet nem tartottak a nézőtéren. A második részben a színpad elé álló gyerekektől nemcsak a táncosok lábát nem láthattuk, de retteghettünk attól is, mikor rúgják meg valamelyikőjü- ket, vagy lépnek a kezükre. A díjkiosztásnál odáig fajult a dolog, hogy volt gyerek, aki felült a színpadra, korántsem emelve ezzel a felemelő pillanat ünnepélyességét. Mindezek ellenére az együttes tagjai megérdemelten vettek részt a? előadást követő banketten. „A-ki nem tud tán-col-ni; Men-jen haza a-lud-ni!” — kiáltották be a záró koreográfia egyik forró pillanatában. Nos, a Körösmenti néptáncegyüttes tagjai tudtak táncolni, s nem is akárhogyan ... Nagy Ágnes HDNGSZÖRÓ Gondolatjel Furcsa dolog jutott eszembe, ahogy hallgatni kezdtem ezt a kitűnő,-élő, a legjelenebb jelen képzőművészeti dolgait, gondjait, ügyeit tárgyaló műsort vasárnap délután: az, hogy magnóra kellene venni, és mindenütt lejátszani, ahol a képzőművészetünkben egyre sűrűbben jelentkező kérdőjelek bonyodalmakat okoznak. Mert íme, ez ügyben is hamar kiderül (főleg, ha olyan beszélgetőpartnerek válaszolnak a riporter kérdéseire, mint Köpeczi Béla művelődési miniszter, Drecin József miniszterhelyettes, Horváth György főosztályvezető és Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója), hogy nem a rendeletekkel, elvekkel van baj, hanem a rossz magyarázattal, a helytelen alkalmazással, a félreértésekkel és (bizony, bizony!) a figyelmetlenségekkel is. Rózsa T. Endre szerkesztő-műsorvezető egyre nagyobb tekintélyű ismerője a művészeti .életnek, egyre tiszteletre méltóbb az, ahogyan műsorát szervezi és bonyolítja: ez a feltétlen biztos tárgyismeret tükröződött mostani, ^ korántsem egyoldalú, és netán „hivatalosan optimista” kérdéseiben, amelyekre csak lényegre törően, csak megkerülés nélkül lehetett válaszolni. Persze, a beszélgetőpartnerek első mondataiból kitűnt, hogy nem is kívánnak másképpen válaszolni; hogy nem kívánnak semmit sem nyitva hagyni, hogy ezzel is sugallják: képzőművészeti életünkben egyértelműerrel- érkezett a nyílt szavak kora, s ami ezzel jár, a megmérettetés sokkal objektívabb ideje. Mennyi álvitára, pletykára, rosszindulatúságra és igaztalan „minősítésre” adott okot és alkalmat az évek (évtizedek?) óta dúló „mű- vész-e az amatőr?” című, örökösen visszatérő szósza- porítás, melyet így is fogalmaztak: „Aki alaptag, az a művész.,” Nos, a miniszter- helyettes a nyílt beszéd híveként kijelentette a mikrofon, és ország-világ előtt az amúgy is tudott, de így meg nem fogalmazott igazságot: „A művész az, aki művész!” Mert erre a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapjának tagsági igazolványa sem lehet kizárólagos jogosítvány. Tehát akinek nincs ilyen, vagy még nincs ilyen, attól még művész lehet. Talán még Nagy Művész is. Nos, így sűrűsödtek a kitűnő válaszok, és ezért gondoltam : magnóra kellene venni, és lejátszani ott, ahol még. mindig nem értik azt, ami természetes, ami kézenfekvő. Ez a Gondolatjel „Felkiáltójel” is lehetett volna. Olyan kiemelkedően jól sikerült. Sass Ervin Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Dvorák: A-dúr zongoraötös. 9.00: Grétry: Panurge a Lámpák szigetén. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Nótacsokor. 11.23: Jogi arcképcsarnok. 11.38: Tavaszi szél. 12.45: Cs. Szabó László: Közel és távol. 12.55: Dohnányi: Desz-dúr vonósnégyes. • 13.21: Íróvá avatnak. Tamási Áron indulása. 13.54: Operaáriák. 14.27: Kóruspódium. 15.05: A magyar néphadsereg központi fúvószenekara játszik. 15.14: A Sebő együttes összes felvétele. 15.30: Képek és jelképek. 16.00: Rádiónapló. 18.00: Julian Bream Dowland- műveket játszik lanton. 19.15 : Világszínház. A tavasz ébredése. 20.45: Évszázadok mesterművei. 21.36: Adottságok — lehetőségek. 22.30:, Drahos Béla fuvolázik. Kb. 23.25: Népdalok. 0.10: Latzin Norbert táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Székely Endre kórusdalaiból. 8.35: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 12.35: Mezők, falvak éneke. 13.00: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. 13.20: Éneklő Ifjúság. 13.32: Álmodozás. 14.00: Válogatott perceink. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Segíthetünk? 18.35: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.35: A 04, 05, 07 jelenti. 21.10: Kabarécsütörtök. 22.20: OIRT — Géla 1983. 23.20: Kurt Weill zenés játékaiból. III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Magyar szerzők ütőhangszeres műveiből. 10.03: Herbert von Karajan vezényli a Berlini filharmonikus zenekart. 11.05: A Beaux Árts trió játszik. 12.18: A Cambridge-i Királyi Kollégium énekkara énekel. 13.07: Zenekari muzsika. 14.40: Hunyadi László. 15.35: Holnap közvetítjük. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Iskolarádió. 16.55: Popzene sztereóban. 18.00: Szintézis. 18.30: Rádióhangversenyekről. 19.05: Olasz barokk zeneszerzők műveiből. 19.54: Dupla vagy semmi. 20.54: Költészet és valóság. 21.25: A Tangerine Dream együttes 1982. november 6-i hangversenye, 22.10: Napjaink zenéje. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Jósé Feliciano énekel. 17.15: A kiskertek kedvelőinek. Szerkesztő: Zentai Zoltán. 17.25: örökzöld melódiák. 17.30: Intermezzo. Hóvégi számvetés az Alföld zenei eseményeiről. Szerkesztő: Kutas János. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (isrri.) 8.05: Iskolatévé. Fizika. (Ált. isk. 6. oszt.) (f.-f.) 9.00: Történelem. (Alt. isk. 5. oszt.) (f.-f.) 9.30: Rajz- és műalkotás-elemzés. 10.00: Magyar irodalom. (Alt. isk. 5. oszt.) 10.25: Magyar nyelv. (Ált. isk. 4. oszt.) 11.00: Magyar irodalom. (Kö- zépisk. I—IV. oszt.) • 11.40: Képújság, (f.-f.) 14.10: Iskolatévé. Rajz- és műalkotás-elemzés. (ism.) 14.25: Magyar nyelv, (ism.) 14.40: Történelem, (ism.) 15.10: Fizika, (ism., f.-f.) 15.35: Magyar irodalom. (Közép- isk. I—IV. oszt.) (ism.) 16.25: Hírek, (f.-f.) 16.30: A nukleáris forradalom, (ism.) 17.15: Megzavart ritmusok, (f.-f.) 17.30: Képújság, (f.-f.) 17.35: Tízen Túliak Társasága, (f.-f.) 18.15: Reklám, (f.-f.) 18.20: Biológiai forradalom, (f.-f.) 18.55: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Mai témák külföldi tévé- játékműhelyekből. A híd. Magyarul beszélő lengyel tévéfilm. 21.10: Hírháttér. 22.05: A tv galériája. 22.35: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 16.35: Ecranul Nostru — A mi képernyőnk. 16.50: Telesport. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tánc a Mezsdunarodnaja Szállóban. 20.10: Jégkorong világbajnokság. Kb. 21.00: Az első szünetben: Tvhíradó 2. A második szünetben: Reklám, (f.-f.) 22.40: Képújság, (f.-f.) BUKAREST 16.05: Ezer szakma. 16.30: Fiatalok stúdiója. 17.45: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Dalok. 21.15: Szertefoszlott álmok. Folytatásos tv-film befejező része. 21.45: Eszmék áradata. 22.00: Könnyűzene. 22.15: Tv-híradó. BELGRÁD, I. MŰSOR 16.50: Videooldalak. 17.00: Tv-napló. 17.10: Az alkohol és a nikotin. 17.20: Az ember és az energia. 17.40: Hírek. 17.45: Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Könnyűzenei adás. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Politikai magazin. 21.00: Reklám. 21.05: Vetélkedő. ! 22.05: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Tudomány. 18.45: Érdekes utalás. 19.00: Slágerlista helyett. 19.27: Ma este. 19:30: Tv-napló. 20.00: Caruga — a „Vendégszínház” előadása felvételről. 21.15: Zágrábi körkép. 21.30: Ismerjük-e egymást eléggé? SZÍNHÁZ 1983. április 28-án, csütörtökön 19 órakor Battonyán: A KAKTUSZ VIRÁGA 1983. április 29-én, pénteken 19 órakor Békéscsabán: CYRANO Pécsi S.-bérlet MOZI Békési Bástya: Vadászat. Békéscsabai Szabadság: de. 10-kor: Zsaru vagy csirkefogó, 4 és 7-kor: Keresztapa I—II. (2.) Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Hon- da-lovag, fél 8-kor: A macska rejtélyes halála. Békéscsabai Bemutató Klubmozi: 7-kor: Bűnös dal a föld. Gyulai Erkel: A dervis lerombolja Párizst. Gyti- lai Petőfi: 3-kor: Beszélő köntös, 5 és 7-kor: Vérszerződés. Orosházi Partizán: fél 4-kor: A pártfogolt, fél 6 és fél 8-kor: Feketeszakáll szelleme. Szarvasi Táncsics: 6-kor: A nők városa I—II.