Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-20 / 92. szám
Ez történt a megyei 1983. április ZO., szerda Kórház és színház együttműködése Az utóbbi években örvendetesen fejlődött a gyulai megyei kórházban is a köz- művelődési munka. Különösen azt követően, hogy 1977-ben megjelent az Egészségügyi Minisztérium rendelkezése erről- a munkáról. Ennek szellemében dolgozik a gyulai megyei kórház köz- művelődési bizottsága, amely a jelenlegi összetételében 1980-ban alakult. Már akkor széles és színes programot, feladatot tűztek ki maguk elé, amelynek döntő többsége meg is valósult. Emellett arra is törekedtek, hogy egyre szélesebb körben mérjék fel dolgozóik igényeit. Megalakították a Semmelweis ifjúsági klubot, a nyugdíjasok klubját, az MHSZ-t, kialakítottak néhány szakkört, és fellendült a sportélet. Rendszeresen látogattak képzőművészeti kiállításokat, láthattak az érdeklődők fo-' tó- és festménykiállítást, de bemutathatták munkájukat a kórház és rendelőintézet dolgozói közül az amatőrök is. Hívtak meg már előadást tartani politikusokat, neves újságírókat. S éppen azért, hogy ez a munka még jobb legyen, dr. Baji Ferencnek, a közművelődési bizottság társelnökének támadt az az ötlete, hogy szocialista szerződést kellene kötni a Békés megyei Jókai Színházzal. Az ötletet tett követte, és a titkár, Sál Mária hozzákezdett a szervező munkához. Februárban felkeresték a színházat, ahol örömmel tettek eleget a felkérésnek, és bár hivatalosan csak az elmúlt napokban szentesítették aláírásukkal a szerződést, a Jókai Színház művészei már %■ m, ...M korábban felajánlották segítségüket. Egyebek között Barbinek Péter, a Jókai Színház művésze nagy sikerrel mutatkozott be a kórház dolgozói előtt Karinthy-est- jével. Térítés nélkül közreműködtek a békéscsabai művészek a kórház március 15-i ünnepségén. Kihelyezett előadásként mutatják be a kórházi dolgozók, valamint "a betegek részére a Humor Pódiumot. A színház KISZ- alapszervezete ingyen mutat be egy gyermekműsort a kórház Télapó-ünnepségén. A kórház viszonzásképpen sajátos eszközeivel, lehetőségeivel segíti a színház, a művészek munkáját. Újszerűnek hat ezek között, hogy egy-egy bonyolultabb szerep művészi megformálásának elősegítésére „A különböző személyiségtípusok, s viselkedési megnyilvánulásaik” címmel előadásokat tartanak, hogy a színész minél jobban megközelíthesse a szerep szerinti figurát, s azt teljes komplexitásában ismerhesse meg, bonthassa ki. A két intézmény vezetői bíznak abban, hogy a most aláírt szocialista szerződés programjainak megvalósítása hasznos, társadalompoliti- kailag és kultúrpolitikailag is jelentős esemény. A szocialista szerződést a kórházban írta alá dr. Ke- czer András, a Jókai Színház igazgatója, dr. Sarnyai Ferenc, a kórház főigazgatója, valamint a két közművelődési titkár, Sál Mária és Dóró János. Béla Ottó Fotó: Puy László Merre tart a magyar iparművészet? NÉPÚJSÁG klubtalálkozón A zsibvásár két pillanata: bőrözés és kosár(ka)fonás Az 1983-as diplomamunkák tükrében találhatjuk meg a választ, pontosabban annak csak egy részét, hiszen a Magyar Iparművészeti Főiskolán megvalósuló reform további módosításokat fog eredményezni. Elindult egy nagyon hasznos, fontos és többé nem halasztható folyamat a környezetkultúra egészének megújítására. Az urbanizáció következtében a környezetrongálódást megállítani, meggyógyítani, az elvesztett természetet visszahódítani többek között az iparművészeti tárgyak sokaságával lehet. Egyrészt úgy, hogy az ipar- művészeti oktatás erre a nagy célra irányul, másrészt úgy, hogy ebben az ipar is méltó partnerré, szövetségessé válik. Az iparművész-oktatás reformja ezt a mozgást segíti elő azzal, hogy a konstruktőrök sokaságát neveli fel, s a valóban legtehetségesebbeknek tartja fenn a művészképzőt. Komolyabb gondot fordít a menedzselésre is, sőt, a nyelvtanulás fokozásával sürgeti iparművészetünk világtájékozódását. Ebben a szellemben mutatták be diplomamunkáikat a most végzett főiskolások — bár ők még a régi metódus alapján önálló iparművész-oklevelet kapnak. Ettől függetlenül azonban már ők is, szinte valamennyien üzemi gyakorlaton vettek részt, s továbbra is kapcsolatban maradtak az iparral. Itt, ebben a légkörben ismerkedtek meg a társadalom követelményeivel. Ennek köszönhető, hogy vágyaikat, elképzeléseiket megfelelően egyeztették kapott feladataikkal, s ezt becsülettel teljesítették is. Ennek jegyében készültek a különböző étkészletek, nyomott textilanyagok, a szín, a forma és az igény mérlegelése jegyében. Még a gobelineket is a közösségi óhajoknak megfelelően készítették (színes kárpit az Országos Széchenyi Könyvtár részére, mely olvasó figurát ábrázol). A mostani végzősök komolyan vették a szakma minden fogásának elsajátítását — erre igazolás az ötvösök magas technikai felkészültsége. Fantáziadúsak voltak a belsőépítészeti elgondolások, a műemléki felújítások tervei és a bútorok is; az elméleti és gyakorlati építészeti iparművészet rajzai, tárgyai. Kiemelkedő az ipari forma tanszék munkája, mely oktatási egységek világítását tűzte ki célul az előírt esztétikai és egészségügyi szempontok alapján. Jellemző az élet és a Magyar Iparművészeti Főiskola párhuzamára, hogy új inkubátort mutatott be az egyik diplomázó, aki kétgyermekes anya. Saját élménye is hozzásegítette, hogy megfelelő inkubátort tervezzen, mely a praktikumnak és az esztétikai követelményeknek egyaránt megfelel. Jelzik a Magyar Képző- művészeti Főiskolán kiállított művek is, melyek a Marx Károly-pályázatra érkeztek, hogy a mai művészjelöltek, a jövő festői és iparművészei bátor, szabad, kötetlen képzelettel rendelkeznek. Munkájukon alapulhat a magyar ipar- és képzőművészet megújulása. Losonci Miklós Rövid, tartalmas, jól szervezett — három szóval így jellemezhető az idei, sorrendben a hatodik megyei ifjúsági klubtalálkozó, amelyet április második hétvégéjén tartottak meg Gyulán. A hivatalosan is „jegyzett” 107 klub közül negyvenegy képviseltette magát a változatos programú találkozón. A nem régen alakultak és a veteránok, vegyesen, több mint másfél százan. Egy ilyen rendezvénynek a sikere általában ott dől el, hogy a résztvevők milyen hamar ismerkednek meg, oldódnak fel. Nos, a rendező Békés megyei Művelődési Központ munkatársai egy kiváló ötlettel gyorsították meg ezt a folyamatot. A szombat reggeli érkezéskor a fiatalok máris a művelődési központ előcsarnokában berendezett zsibvásárba csöppentek ... Vagyis kellő hangerősségű zenei aláfestés mellett lehetett itt makramézni, kisebb és egyszerűbb bőrdíszműveket, divatos kitűzőket készíteni, sőt a kosárfonás elemi fogásait is elsajátítani. De nemcsak a kezek, hanem az elme is munkálkodhatott, hiszen a legfrissebben megjelent módszertani kiadványok árusítását is megszervezték. Az ebédet követően nyolc helyszínen nyolc csapat vett részt a városismereti vetélkedőn, amelyet aztán — mint az a vasárnap déli zárásnál kiderült — a csabacsüdi, a gerendási és a szarvasi vasipari szövetkezeti klubok tagjaiból verbuválódott 6-os csapat .nyert meg fölényesen. A szombati este a vidámságé és a szórakozásé volt: Boncz Géza és Kaposvári József humoristák sziporkázó műsora után diszkó, filmvetítés és, a gyulai szakmunkástanulók Délibáb klubjának politikai kaszinója nyújtott élményeket. A Magyar Fotóművészek Szövetsége, c a Népművelési Intézet, a Fotó című folyóirat szerkesztősége, Békés megye és Békéscsaba város Tanácsa művelődésügyi osztálya, a KISZ Békés megyei bizottsága, a Megyei Művelődési Központ, valamint a Munkácsy Mihály Múzeum november 7-én ismét megrendezi a Kulich Gyula országos premfotó- kiállítást. A kiállításon — melyet immár 17. alkalommal hirdetnek meg — minden egyéni és klubban alkotó fotós részt vehet, kizárólag olyan fotókkal, amelyek nyilvánosság előtt nem szerepeltek. A pályázók öt egyedi képet és öt képsort küldhetnek be. A képek hátoldalán, a nevezési lappal egyezően, fel kell tüntetniük a kép sorszámát, címét, a szerző nevét és pontos lakcímét. A zsűri által elfogaA vasárnapi délelőttön a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem közművelődési tanszékének munkatársai találkoztak a megyénkben klubok tagjaival, vezetőivel. A téma „A társas kapcsolatok alakítása és alakíthatósága az ifjúsági csoportok életében” volt. Ahogyan azt Futahi Imrédott, valamint a díjazott fotók Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban kerülnek bemutatásra. Az egyedi képek kategóriájában az első díjas fotó alkotója a 3000 forint pénzjutalom mellett Kulich Gyu- la-emlékplakettet kap. A második, illetve harmadik díjat kiérdemlő pályázó 2 ezer, illetve ezer forintot kap. A képsorozat kategóriában a legjobb képsorozat díja 3 ezer forint. Mindezek mellett a rendező szervek különdíjakat is osztanak. Az augusztus 1-ig beküldött alkotások közül a Népművelési Intézet és a Magyar Fotóművészek Szövetsége munkatársa, a Fotó című szaklap főszerkesztője, valamint a Békés megyei és békéscsabai Városi Tanács művelődésügyi osztályának munkatársai döntik el. mely né, az MMK igazgatója megnyitójában is mondotta: a találkozók célja többek között az, hogy a klubok tagjai megismerjék egymást, kicserélhessék gondolataikat, új ötletekkel és élményekkel gazdagabban térjenek haza. Nos, az idei, a gyulai megyei találkozón megvalósult ez a cél. (N. L.) pályaművek méltóak díjazásra, illetve kiállításra. A nagyközönség november 7-én, a megnyitón láthatja majd a legjobbak fotóit. A kiállítás december 31-ig lesz nyitva. A Békés megyei Művelődési Központ felhasználva a képzőművészeti vándorkiállítások tapasztalatait — a sikerre való tekintettel — tervezi, hogy megszervezi Békés megye fotósainak vándorkiállítását is. A 17. Kulich Gyula orázágos prem- fotó-kiállítás Békés megyei alkotói beadott, s a zsűri által élfogadott képeiket ajánlják fel a vándorkiállításra, egy évre. Ezért a művelődési központ most felhívással fordult megyénk fotósaihoz, hogy minél nagyobb számban pályázzanak a premfotó-kiállításon. Reméljük, a siker ezúttal sem marad el. Felhívás az országos premfotó-kiállításra Mai műsor KOSSUTH RÁDIÖ 8.27: Világablak. 9.08: Népdalok. 10.05: Diákfélóra. Árpád-házi királyok. II. Endre. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Szigeti József felvételei. 11.40: A Lipcsei Rádió énekkara Mendelssohn-műveket énekel. 12.45: Házunk tája. 13.00: Operaslágerek. 13.30: Kritikusok fóruma. 13.40: Dzsesszmelódiák. 14.29: Képek és jelképek. 15.05: Holnap közvetítjük. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 15.28: MR 10—14. 16.03: Vezényel a szerző. 17.05: A pénz világa. 17.30: Pátria — népzenei harille- mezsorozat. 17.44: Operaáriák. 19.15: Gondolat. 20.00: Nóták. 20.39: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.30: A Kodály vonósnégyes játszik. Kb. 23.45: A Deller énekegyüttes Wilbye-madrigálokat énekel. 0.10: Bakos Géza táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.35: Idősebbek hullámhosszán. 9.30: Barbra Streisand zenés játékokból énekel. 10.00: Zenedélelőtt. 12.05: Üj nótafelvételeinkből. 12.35: Tánczenei koktél. 13.30: Rímek és ritmusok. 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. 16.00: A Diákkönyvtár hangszalagon melléklete. 16.40: Veszélyben. 17.10: ötödik sebesség. 18.10: Tudósítás a szabadfogású birkózó EB-ről, és körkapcsolás bajnoki labdarúgómérkőzésekről. 19.07: Barangolás régi hanglemezek között. 19.25: Intermikrofon. 19.45: A Who együttes felvételeiből. 20.45: Válasz! 21.37: Zenés portréműsor Hon- thy Hannáról. 22.42: Népdalok. * 23.20: Álla Pugacsova lemezeiből. III. MŰSOR 9.00: Van-e ,,férfigyógyászat”? 9.20: Századunk kamarazenéjéből. 10.35: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara Liszt-műveket énekel. 11.05: Blues-felvételek. 11.59: Werther. 13.07: Brahms kamaramuzsikájából. 14.30: Zenekari muzsika. 15.46: Fiataloknak! 16.36: Kórusainknak ajánljuk. 16.53: öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Történelmi indulók. 17.48: Zenei panoráma. 18.15: Magnósok, figyelem! 19.05: Iskolarádió. 19.35: Beethoven: a-moll szonáta. 19.57: Operaest. 21.15: Vangelis összes lemeze. 22.00: Üj kamarazene-felvételeinkből. 22.35: Reneszánsz kórusmuzsika. 23.05: Népzenekedvelőknek. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé: angol nyelv (kezdőknek) Fellow me! No smoking! 8.20: Környezetismeret, (ált. isk. 4. oszt.) Tuula és Matti. Gyerekek Finnországban. 9.00: Fizika, (ált. isk. 7. oszt.) Hőerőgépek. 9.25: Magyar irodalom, (ált. isk. alsó tagozat) Állatmesék. Az egerek gyűlése. 9.45: Stop! Közlekedj okosan! Útburkolati jelek. 9.55: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) 10.20: A Hamr család. Csehszlovák filmsorozat. 11/9. rész: Válás. 11.25: Képújság. 14.05: Iskolatévé. Stop! (ism.) 14.15: Fizikai kísérletek, (ism.) 14.40: Magyar irodalom, (ism.) 14.55: Környezetismeret, (ism.) 15.30: Kamera. A film, mint művészet. (ism.) 16.05: Hírek. 16.10: Az ember és az óra. Jugoszláv rövidfilm. 16.30: Kötéltáncosok. Magyarul beszélő szovjet film. 17.50: Mű- és Toronyugró Ifjúsági Barátság Verseny 1982. A Sportfilm stúdió filmje. 18.05: Képújság. 18.10: Egészségünkért! 18.20: Kevesebből — többét. Riportműsor. 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Hubay Miklós: Hermadios, és meg kell dögleni! Tévéjáték. 21.35: Csak a derű óráit számolom . . . Találkozás Doráti Antallal. 22.25: Tv-híradó 3. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. 18.00—18.30: Alföldi Krónika. II. MŰSOR 20.00: Tudósklub 83. A történelem hasznáról. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegyzete. 21.50: Szabadfogású birkózó Eu- rópa-baj nokság. 22.40: Képújság. BUKAREST 15.55: Craiova-Universitae—Ben- fica Lissabon labdarúgómérkőzés. 17.45: A legkisebbeknek. 20.00: Tv-híradó. 20.15: Gazdasági figyelő. 20.30: Előadóművészek. 20.45: Politikai fórum. 21.00: Ház a Garibaldi utcában. Angol film. 22.15: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.00: Tv-napló. 17.30: Videooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: Arabela. 18.15: Tv-naptár. 18.43: Könnyűzenei műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Sportszerda. 22.05: Tv-napló. II. MŰSOR 18.15: Bemutatjuk önöknek. 18.45: Szerdai körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Album. 21.00: Játékfilm. színház 1983. április 20-án, szerdán 15 órakor Békéscsabán: JÁNOS VITÉZ Nyilas M.-bérlet. 1983. április 20-án, szerdán 19 órakor Békéscsabán: A KAKTUSZ VIRÁGA Katona-bérlet. 1983. április 21-én, csütörtökön 19 órakor: Békéscsabán: LAMMERMOORI LUCIA Kodály-bérlet. 1983. április 21-én, csütörtökön 19 órakor, Békéscsabán: VÁLLALKOZNI TUDNI KELL A Tervező V. előadása. 1983. április 21-én, csütörtökön 16 órakor Gyulán: SZÍNHÁZ, SZERELMEM MOZI Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Aki mer, az nyer, 8 órakor: Eper és vér. Békéscsabai Szabadság: délelőtt 10 és délután 4 órakor: Ásta angyalkám! 6 és 8 órakor: Istenke teremtményei. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Harmadik tipusü találkozások. I—II. Gyulai Erkel: Tegnapelőtt. Gyulai Petőfi: 3 és 5 órakor: A hétszáz .éves titok, 7 órakor: Filmklub. Orosházi Petőfi: Adj, amit adhatsz.