Békés Megyei Népújság, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-17 / 90. szám
1983, április 17., vasárnap SZERKESSZEN VELÜNK! Házasságkötésüknek hatvanadik évfordulóját ünnepelte márciusban Mezőkovácsházán Várdai Ferenc és felesége, Kerekes Mária. A munkában megedződött házaspárt e ritka jubileum alkalmából lánya, veje, három unokája, öt dédunokája és ezek családtagjai köszöntötték Szerkesztői üzenetek Dr. Veress Béla, Magyar- dombegyház: Szerkesztőségünkhöz küldött sorait megkaptuk. A címzett nem nálunk dolgozik, az említett cikket a Központi Sajtószolgálattól kaptuk. Levelét továbbítottuk az illetékeshez. * * * Bokor Sándor, Orosháza: Rovatunkhoz küldött levelét — melyben a helyi járműbolt sorsa miatt aggódik — megkaptuk. A panaszt eljuttattuk az illetékes vállalat vezetőihez, akik tájékoztatást tudnak adni az üzlettel kapcsolatos tervekről. A válaszról majd értesítjük olvasónkat. Válaszoltak az illetékesek Lapunk március 27-i számában a „Levelekből — sorokban” című írásban közöltük Szabó Lászlóné gyulavári olvasónk közvilágítással kapcsolatos panaszát. A cikkre a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat békéscsabai üzemigazgatósága válaszolt: „Az olvasó által közölt Vasút utcai közvilágítási panasz jogos volt, a gyulai ki- rendeltségen február 10. és március 9. között öt alkalommal jelentették be a hibát. A kirendeltség művezetője február 11-én három dolgozót küldött ki a javítás elvégzésére, akik — mint később kiderült — csak a Vasút utca egyik felén csinálták meg a javítást. Emiatt ismétlődtek a hibabejelentések, amelyeket a fogyasztói hibaelhárító szerelőpáros kapott javítási feladatul. Ők határozottan állították, hogy a Vasút utcai közvilágítási hibát elhárították. Az újságban megjelent panasz után a kirendeltség egész Gyulavári közvilágítási javítását megcsinálta. A helyszínen tartott ellenőrzéskor minden fényforrás üzemelt. Sajnálatos, hogy a lámpatestek igen ritkán vannak, így egy-két lámpa meghibásodása több száz méteres szakaszon okoz sötétséget. A késedelmes javításért elnézést kérünk, a kirendeltség figyelmét ismételten felhívtuk a körültekintőbb munkára.” „1950 óta előfizetője vagyok lapjuknak — írja Szabó Miklós gyulai olvasónk. — Ez év március 1-től a gyulai posta vagy a kézbesítő felmondta a lap előfizetését. Okát konkrétan nem közölték, de véleményem szerint azért, mivel a kézbesítőnek azt mondtuk, hogy ha a lapot nem tudja naponta biztosítani, akkor az újság előfizetéséért se jöjjön. Nem is jött.” ’ A panaszt továbbítottuk a Szegedi Postaigazgatósághoz, ahonnan a következő válasz érkezett: „Megállapítottuk, hogy a kézbesítő az előfizetés felvételét a levélíró feleségénél kétszer megkísérelte, ami nem járt eredménnyel. A kézbesítő azzal követett el szabálytalanságot, hogy nem hagyott értesítőt, amiért figyelmeztetésben részesült. A panaszos előfizetését áprilistól megújítottuk. A hivatal terjesztési tevékenységével, kapcsolatban elmondhatjuk, hogy a Népújság előfizetői állománya hónapról hónapra emelkedik.” „Párizsi és panaszkönyv” címmel jelent meg a Békés megyei Népújság március 20-i számában Laczó Pálné békéscsabai lakos vásárlás körüli problémája. A panasszal kapcsolatban a Békés megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalattól kapott válaszból közlünk részleteket : „Meggyőződésünk, hogy jó vevő-eladó kapcsolat csak akkor alakulhat ki, ha mindkét fél a másik tiszteletben tartásával, aktívan vesz részt ebben a folyamatban. A technológia kialakításánál gondoltunk arra, hogy a vásárlóknak az előre csomagolttól eltérő meny- nyiségű árura is szükségük lehet. Ezért elhelyeztünk egy táblát az önkiszolgáló húskészítményhűtőnél, hogy »kérésére bármilyen meny- nyiségű árut kiszolgálunk«. A vásárló kérése tehát teljesen jogos volt, csak azt felejtette elmondani, hogy azért kéri, mert kint csak nagyobb csomag van. Igaz, ezt az eladó is megtudakolhatta volna. Sajnálatos, hogy dolgozónk és vásárlónk nem jutott el a jó vevő-eladó kapcsolatig, mert már a megfelelő emberi kapcsolat kialakítása sem sikerült. Dolgozónk ebben szakmai szempontból vizsgázott elégtelenig. A 11 1977. (V. 18.) BkM rendelet szerint a vásárlók könyvét — és nem a panaszkönyvet — úgy kell elhelyezni, hogy azt a vásárló az üzlet dolgozóinak megkérdezése nélkül bármikor elvehesse. Az említett boltban is így történt az elhelyezés. A kivizsgálást követően vétkes dolgozónkat figyelmeztetésben, a kollektívát kioktatásban részesítettük. Vásárlónktól pedig ezúton kérünk elnézést.” NÉPÚJSÁG Felkészülés — felkészítés Mit mutat a vizára? Nyugdíj előtt A nyugdíjazás alapvető változás az életmódban, és gyakran az „öregséggel” kapcsolatos szorongást, lelkiválságot jelent. Nyugalomba vonulása után megváltozhat a társadalmi és családi pozíció, olykor szociális problémák is jelentkezhetnek. Nagyobb gondot okoz a visszavonulás az egyedülállóknak, hiszen a megnövekedett szabad idő mellett a magánnyal is számolniuk kell. Fontos tehát a nyugdíjas életre való felkészítés. Ennek a munkának jelenleg nincs koordináló, intézményesített formája. A nyugdíjelőkészítő munka szinte mindenütt a munkahelyi szervezetekre hárul. A szervezett búcsúztatókon kívül többnyire a hivatalos tudnivalók ismertetésére korlátozódik tevékenységük. Ennél pedig jóval átfogóbb segítő-tanácsadó munkára lenne szükség. Akadnak jó példák, követendő kezdeményezések. Van olyan üzem, amely a területi Vöröskereszttel összefogva nyugdíjas életre előkészítő tanfolyamot szervez. Ennek keretében három orvosi és egy kiegészítő jogi előadáson foglalkoznak az öregedés élettanával, az idős kor mindennapi problémájával, az életmód, a munka, a társas kapcsolatok kérdéseivel. Beszélnek a nyugdíjasok társadalmi és családon belüli helyzetéről, az egyedüllétről, s annak feloldásáról. Ismertetik a fontosabb jogi tudnivalókat, a nyugdíjasok munkavállalási jogától a szülőtartási kötelezettségig. Az előadások végén a szakemberek válaszolnak a feltett kérdésekre. Sok helyen szintén a Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére szerveznek hasonló előadássorozatokat. Jó ötlet az a körlevél is, amelyet egy fővárosi vállalat bocsátott közre a nyugdíjba készülő dolgozói között. Ez ,egy kis kérdőívet is tartalmaz, amelyen az idős emberek feltüntethetik anyagi és lakáshelyzetüket, családi és szociális körülményeiket. Arra is mód van, hogy a nyugdíjba készülők jelezzék, kívánnak-e munkát vállalni a későbbiek folyamán, és milyen területen. A fővárosban, a Hazafias Népfront kerületi és körzeti bizottságai a Nyugdíjfolyósító Intézettől kapott címlista alapján levélben keresik meg a nyugdíjba készülőket. Felhívják figyelmüket a lakóterületükön jelentkező lehetőségekre, feladatokra, amelyek módot adnak a közügyek intézésébe való bekapcsolódásukra, szabad idejük hasznos eltöltésére. Jó ötletek, szerencsés kezdeményezések tehát akadnak. Időbe telik, amíg ezeket továbbfejlesztve, általános gyakorlattá válik a nyugdíjas életre való felkészítő munka. Az idő azonban sürget, mert nagyon fontos, hogy a nyugdíjba készülők kiegyensúlyozottan lépjenek életük új és fontos szakaszába. A nyugdíjazás nem „száműzetés” a tétlenségbe. Pihenőéveit tartalommal megtölteni viszont csak az az ember tudja, aki felkészülten-felké- szítve, ötletekkel, tervekkel lép a nyugdíjas életbe. Németh Szilvia Vízdíjtartozás kiegyenlítésére felszólító levelet kaptam április 5-én a Víz- és Csatornamű Vállalattól. Közölték, hogy a múlt év szeptembertől novemberig időszakról — víz- és csatornadíj — összesen több mint ezer forint tartozásom van, melyet 8 napon belül egyenlítsek ki. Hasonló levelet kaptak lakótársaim is. Miután a vízdíjat eddig mindig a számla, illetve a pénzbeszedő megjelenésekor kifizettem, nem tudtam mire vélni ezt a hatalmas összeget, mert ez az eddig fizetett egy évi díjat is sokszorosan meghaladja. Panaszunkra azt a felvilágosítást kaptuk, hogy 1980-ban a meghibásodott vízórát lecserélték, s azóta tévesen lett a fogyasztás leolvasva. Csak az új munkaerő beállításával derült fény arra, hogy az eddigi adminisztrálás helytelen volt. Csak az tévedhet, aki dolgozik, azonban ennek nem velejárója, hogy csak úgy nyolc napon belül 1018 forintot fizessen ki az ember, amikor az elmúlt időszakban minden számlát kiegyenlítettem, felszólításom, letiltásom ebből eredően még nem volt. A vállalat egy kísérőlevélben értesíthetett volna az összeg eredetéről. Ha tévedésről van szó, és valóban az a mennyiségű víz elhasználódott, fizetési kedvezményt is felajánlhatott volna, mivel a tartozás saját hibámon kívül jött létre, özvegyasszony vagyok, két kiskorú gyermekemmel, és nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy ezt az összeget nyolc napon belül ki tudjam fizetni. A ház férfitagjai megnézték a vízóra állását, amely a felszólítás zárószámával nem egyező. Kérték a vállalatot, jöjjenek ki és nézzék meg. Erre ígéretet kaptak. —özv. Belanka Andrásné, Békéscsaba A két felvétel a tavasz első napjaiban készült Békéscsabán a Derkovits sor és az Élővízcsatorna határolta kis ligetben. A félreérthetetlen funkciójú kis házikót úgy egy évvel ezelőtt állították fel, s azóta is használják — rendeltetésszerűen. Ugyanakkor a környező városi óvodák kis lakóit ide hozzák sétálni, játszani... A másik szerkezet az elmúlt év nyarán került ide. Az úgynevezett Diákcentrum néhány szabadtéri eseményét — koncerteket, énekes-zenélő 'szólisták bemutatkozását — rendezték itt. Aztán jöttek az őszi esők, a téli hó és fagy, most a tavasz.. . Gazdája nincs... Egy ilyen ácsolatnak az ára pedig soksok ezer forint. Senkinek nem hiányzott az év végi leltározásokkor?... (ni) Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: Föld-adta sors. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Körhinta. 10.03: Porondon és aluljáróban. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.50: A hegedű virtuózai. 13.28: Szonda. 13.57: így láttam Kodályt. 14.34: Népdalkörök pódiuma. 15.05: Művészlemezek. 16.06: Oltárok árnyékában. 17.05: A leltár. 17.30: Évszázadok mesterművei. 18.40: A költészet hete. 19.40: Népdalok. 20.11: Delibes: L.akmé. 22.51: Bécsi klasszikus muzsika. 0.10: Virágénekek. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek. 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. Pachelbel-művek. 8.05: Nemzetközi Gyermekrá- dió-játék Fesztivál. Ham. 8.36: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Kodály-műveket énekel. 8.55: Vallomás. Szíriái költők versei. 9.30: Nótamuzsika. 10.00: Ritmus! 10.35: Petress Zsuzsa operettfelvételeiből. 11.00: A Magyar Rádió Karinthy- Színpada. Irtok ti így? 12.10: Jó ebédhez szol a nóta. 13.00: Tanít a táj. 14.00: Erről beszéltünk. 14.35: Táskarádió. 15.35: Poptarisznya. 18.50: „Töretlenül állok itt. . 20.33: Társalgó. 21.58: örökzöld dallamok. 23.15: Bricusse zenés játékaiból. m. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora. 8.11: Operaáriák. 8.41: Bach-müvek korabeli hangszerekkel. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.06: Zenekari muzsika. 13.05: Az UB 40 együttes felvételeiből. 13.35: Beethoven: F-dúr vonósnégyes Op. 18. No. 1. 14.00: Világszínház. A tanítónő. 15.44: Üj operalemezeinkből. 16.34: XX. századi muzsika. 17.30: A Sebő együttes összes felvétele. 17.49: Ép testben . . . 18.04: A zeneirodalom remekműveiből. 19.03: Operaest. 20.00: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeiből. A Takács-vonósnégyes játszik. —20.31: Sztárok sztereóban. 21.06: Ravel: Daphnis és Chloe. 22.00: Árnyak és rejtélyek. Az eltűnt újságíró. 22.56: Reneszánsz kórusmuzsika. SZOLNOKI STÚDIÓ 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. 9.00: Műsorismertetés — Hírek — Programajánlat — Alföldi lapszemle. 9.10: A Disco Light Orchestra játszik. 9.20: Munkásélet. Szerkesztő: Benkő Imre. (A tartalomból: 25 éves a szocialista brigádmozgalom — Mi van a tarsolyomban? Küldött leszek a brigádvezetők országos tanácskozásán) 9.40: A tegnap slágereiből énekel Gianni Morandi. 9.58-10.00: Műsorelőzetes. 19.30-20.00: Sport és muzsika. Hírek, tudósítások a nap és a hétvége sporteseményeiről. Szerkesztő: Zentai Zoltán. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna. 8.05: óvodások filmműsora, (f.-f.) 8.25: Honzik útja. (f.-f.) (ism.) 9.40: A rajzfilmek kedvelőinek, (ism.) 10.15: Csata a hóban, (ism.) 11.20: Állatkölykök. 11.25: Hírek. 11.30: Cimbora — különkiadás. 12.05: Reklám. 12.10: Prímások, (f.-f.) 13.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 13.55: Reklám. 14.00: Leopárd és társai. 14.50: Képújság. 14.55: „Dallal élni jó” 15.45: Reklám. 15.50: Magyarország—Luxemburg ÉB-selejtező labdarúgó-mérkőzés. A szünetben reklám. 17.45: Műsorainkat ajánljuk. 18.10: Delta. 18.35: Reklám. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: A Mi Ügyünk, avagy az utolsó hazai maffia hiteles története. 21.00: Sporthírek, (f.-f.) 21.15: Kapcsoltam . . . 21.55:,,. ..én folyamatokban gondolkodom ...” (f.-f.) 22.30: Hírek. II. MŰSOR 18.30: A bumeráng. 19.00: Donizetti-. Don Pasquale. 21.00: Az ember és a tenger. 21.55: Képújság. BUKAREST 8.30: Családi kör. 9.30: Zeneszó. 10.00: A falu életéből. 11.45: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 16.30: Tudósok és utazók fóruma. 17.40: Szíriái képek. 18.10: Utazás a jövőbe. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Dalok. 20.00: A dosszié. Angol NSZK játékfilm. 21.45: Operák. 22.05: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 9.00: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyermekeknek. 11.58: Reklám. 12.00: Mezőgazdasági adás. 13.00: Jugoszlávia, jó napot! 13.30: Művelődési adás. 14.00: Népi muzsika. 15.30: Viva Las Vegas. 16.55: Vasárnaponként. 19.00: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám. 20.00: Savamala. 20.55: Reklám. 21.00: Sportszemle. 21.30: Ütirajzriport. 22.00: Tv-napló.