Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-01 / 50. szám
o Kerekasztal-beszélgetés Fordulóponton a tápanyaggazdálkodás Dr. Kovács Gábor tájékoztatóját tartja Fotó: Fazekas László 1983. március 1., kedd Csak egyszer, de jól Űj kezdeményezés született még 1981 végén, a Veszprém megyei DUVIÉP-nél, teljes nevén a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalatnál — „Csak egyszer, de jól!” — adták ki a jelszót, azzal a céllal, hogyha valamely új létesítményt átadnak, ott olyan jó minőségű munkát kell végezni, hogy oda már ne kelljen többé visszamenni a hibák eltüntetése végett. A felhasználó már ne találjon reklamálásra okot. A DUVIÉP elhatározásának komolyságát mutatja, hogy az új jelszóhoz igazították a mozgóbérek, a prémiumok, illetve a céljutalmak kifizetésének feltételeit is. Bő egy év telt el azóta, s az eredmény meggyőző: 1982- ben, a korábbi esztendőkhöz viszonyítva egynegyedére csökkent a hibajavítási kötelezettségük az átadott létesítményeknél. Ez persze anyagilag is kamatozott: a vállalat mintegy tízmillió forint értékű munkával többet adott át a népgazdaságnak a tervezettnél, és 48 millió forint nyereséget ért el, hárommillióval többet a számítottnál. Az erkölcsi siker is jelentős. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy az átadott létesítmények nem, vagy csak nagyon minimális mértékben igényelnek újabb munkát, normaórát, anyagot meg létszámot, hanem arról is, hogy tovább nő a vállalat hírneve. Ez milliókban jut kifejezésre. A DUVIÉP ez évi terve például 485 millió forint, az igény viszont 520 millió forint értékű munka. Mert ugye a beruházó attól a vállalattól rendeli meg a kivitelezést, amely csak egyszer csinálja meg, de jól, s az átadás után már nem kell vesződni a garanciális hibák kijavításával. Jellemző egyébként, hogy a DUVIÉP jó híre már Csehszlovákiába is eljutott, és ott is épít különböző vízügyi létesíi- ményeket. A szőkébb pátriában, a megyében is felfigyeltek rá. Köztük a Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat, de különösen az ÉPGÉP veszprémi gyára, amely — a DUVIÉP jó példáját követve — éppen a jó minőségű munkájával szerezhette meg az NSZK-beli ARBAU cég bizalmát. De a Bakony Művek és a Magyar Hajó- és Darugyár füredi gyáregysége, valamint a pápai Elektermax is felsorakozott, hogy minél sikeresebben szerepelhessen külföldön. Ügy véljük, a kezdeményezés további követésre buzdít. Nemcsak Veszprém megyében, hanem másutt is. Az egész országban. s. Nagy Sándor Új gabonatárolók épülnek A növénytermesztés egyik legsarkalatosabb pontja a tápanyagellátás. Mai helyzete, szervezeti rendje a Minisztertanács 7/1976-os rendeleté nyomán alakult ki. Létrejött például a növény- védelmi és agrokémiai állomások hálózata, megkezdődött 'a műtrágyatárházak építése, kötelezővé tették a háromévenkénti talajvizsgálatokat. Az első vizsgálati forduló 1981 végén fejeződött be — eredményeit rövid időn belül számítógépes elemzések után ismerhetjük meg. A múlt héten Békéscsabán tartottak tanácskozást a tápanyag-gazdálkodás helyzetéről. A megbeszélésen részt vettek a szakterület országos és megyei irányítói, a termelési rendszerek és üzemek képviselői. A bevezető tájékoztatót dr. Kovács Gábor, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjának főigazgató-helyettese tartotta. Dr. Kovács Gábor: — A talajvizsgálatok máris néhány érdekes tapasztalattal szolgálnak. Békés megyében például cinkhiányosak a kukoricaföldek, a búzánál réz-, a cukorrépánál borhiányt találtunk. Sajnos, ezeket a mikroelemeket nehéz beszerezni. Lépni akarunk a talajvizsgálatokban, az eddigi 14 paraméter helyett ezentúl harminchatot vizsgálunk. Az idén bevezetjük a növényanalízist, így teljesebb képet kapunk az egyes kultúrák, sőt, táblák tápanyagigényéről. Ez pedig módot ad a pontosabb tápanyagellátásra, ami most még nem jellemző. Tudjuk, hogy ez sokszor nem az üzemeken múlik, hiszen gyakran nem azt a műtrágyát kapják, amit kérnek. Ez év őszétől új táblatörzsköny- vet vezetünk be, amely köny- nyen kitölthető, kezelhető és számítógépes adatfelvételre alkalmas. A műtrágyázás minősége javult, de nem eléggé. Ezért fontosnak tartjuk a munkák meózását és a folyékony műtrágyák elterjesztését, ugyanis egyre fontosabb, hogy a mélyebb talajrétegek is tápanyagot kapjanak. A most számítógépes feldolgozásra kerülő adathalmaz fordulópont lesz a tápanyagellátásban, előtérbe lép a minőségi munka, amely azt jelenti, hogy a tápanyagok irányított adagolásával befolyásoljuk a növényi termékek minőségét, tehát jobb, piacképesebb árut állíthatnak elő a mezőgazdasági üzemek. Gábel István (KITE): — A tápanyagellátást kétarcúság jellemzi. Egyik vidéken nem kellene növelni az adagokat, máshol az alapvető adagok is hiányoznak. A legfontosabb, hogy akkor és olyan minőségű műtrágya álljon a termelők rendelkezésére, amit kérnek. Sajnos, épp azok az üzemek a rossz pozíciójú vásárlók, akiknek a leggyengébb a talajuk. És sok helyen még mindig a főkönyvelők diktálják, hogy mit vásároljanak a mezőgazdászok. Dr. Kovács Gábor: — Pedig nagyon fontos a növények jó kondícióban tartása. Tavaly ötszáz napraforgótáblát vizsgáltunk, és kiderült, hogy a jól táplált növényeket kevésbé támadták meg a gombák. Harcolunk azért, hogy a mésztrágyázást az istállótrágyázáshoz hasonlóan több év termelési költségeire terhelhessék az üzemek, mert így nagyon drága eljárás, pedig szükséges. Meszlényi Ernő (TSZKER, Békéscsaba): — A kereskedők is ismerik az üzemek mikroelemigényét, de az a véleményem, hogy legalább az alapműtrágyákat biztosítsák a gyárak, utána beszélhetünk a többiről. Madarász Mihály (megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás): — Megvizsgáltuk a sárguló ősziárpa- és búzatáblákat és a növényeket. Kiderült, hogy sok közöttük a nitrogénhiányos. Sürgősen el kell végezni a fejtrágyázásokat, és a mész pótlását, mert hiánya akadályozza a mikroelemek felvételét. Balogh József (megyei AG- ROKER): — A mezőgazda- sági kereskedelem átszervezésének célja a választék növelése volt. A nagy készletek azonban a szabályozók szerint negatívan hatnak a gazdálkodásunkra. A műtrágyatárházakból csak 15 százalékos adózással vásárolhat az az üzem, amely nem tagja a társulásoknak. Ez is ellentmond a tárházak kihasználásának. Dr. Gyurasits Elemér (MÉM NAK): — Az országban 29 tárház működik, a terület tíz százalékát látják el műtrágyával. Békésben ennél jobb az arány, harminc százalék. A 15 százalék adót mi is akadálynak látjuk, mindent megteszünk az eltörlése érdekében. Hudák Péter (nagyszénási Október 6. Tsz): — A műtrágyázás alapvető gondja a hatékonyság fokozása, ennek érdekében már sok minden történt, de még mindig kevés. Egy kocsiról tudjuk, hogy mennyi az optimális fogyasztása, ugyanezt tudnunk kéne az egyes kultúrákról, termésátlagokról és talajokról is. Egy általánosan használható mérőszámot kellene kialakítani, amelyhez viszonyítani tudunk, hogy jól dolgoztunk-e vagy nem. Czeglédi Gyula (szeghalmi Sárréti Tsz): — Súlyos gond a műtrágyaszállítás időzítése, fogadása. Mi most a harmadik negyedéves szükségletet fogadjuk. Ez és a hitelért fizetendő kamat súlyos teher a téesznek. És sajnos olyan szakember is akad, aki kijelenti, hogy semmi szükség a mikroelemtrágyákra! Dr. Elek Éva (MÉM NAK): — A műtrágya-érvényesülés olyan sok tényezőtől függ, hogy lehetetlen egyféle mérőszámot kialakítani. A levéltrágyák megítélése sok ellentmondást hordoz, de indokolt az alkalmazásuk. Hursán Pál (BAGE): — A tárházak előnyeit mi már érezzük, de nem tudom, mi indokolja a folyékony, szusz- penziós műtrágyázás bevezetését. A ráfordított többlet- költség meghozza-e a várt többleteredmény t ? Dr. Kovács Gábor: — Még fejlettebb országokban is csak a tápanyag 15—20 százalékát adják ki folyékonyan. Előnye, hogy műveletek takaríthatok meg az eljárással, mert a növényvédő szerek, tápanyagok keverve is kijuttathatok. Dr. Gyurasovits Elemér: — A tárolásuk a legdrágább, a kiszórásuk megtakarítást hoz. Pontos adataink erről még nincsenek. Hudák Péter: — A drága gyári eljárások helyett miért nem propagáljuk, hogy kar- bamidot és ammónium-nit- rátot az üzemek is előállíthatnak? Dr. Kovács Gábor: — Haj- dú-Biharban a KITE kísérletezik karbamid meleg vizes talajba oldásával. Az eredményekből a Békés megyei üzemek is hasznosíthatnak majd. Ormándlaki Gyula (megyei NAÁ): — A csata az üzemekben dől el. A tápanyagok arányán áll vagy bukik minden. A mezőkovácsházi körzetben például kiderült, hogy a búza cinkigényes. Az ilyen finomságok tájegységenkénti gyűjtésére kell figyelni. Lizák István (dombegyházi Petőfi Tsz): — A legfontosabb, hogy ismerjük a közvetlen termőhelyet, és menjünk el abba az üzembe, ahol nagyok a termések, jó a tápanyag-gazdálkodás, és tanuljunk. A tápanyag-ellátásban dolgozókat tegyük érdekeltté a minőségi munkában. A helyszíni művezetés nagyon fontos, valósítsuk meg! Csukás Gyula (TESZÖV): — örülünk az új táblatörzs- könyvnek, mert a mostanival sok baj volt, párhuzamos adatszolgáltatások terhelték a kezelőit. A szaktanácsadás szolgáltatás jellege jó, mi is tanácsoljuk, hogy mind több üzem vegye igénybe. Dr. Kovács Gábor: — A rendelkezésünkre álló adathalmaz nagy lehetőség. Feldolgozása alapja lesz a tápanyag-gazdálkodás hosszú távú programjának kidolgozásához. Ehhez az itt elhangzottak is sok támpontot adnak. M. Szabó Zsuzsa Az idén megközelítően nyolcvan helyen építenek új raktárakat mezőgazdasági üzemek, az év végéig a tavalyinál mintegy 300—350 ezer tonnával több kukorica és búza elhelyezésére teremtik meg a korszerű feltételeket. Az építések egy része az úgynevezett célcsoportos beruházási keretből valósul meg. Ezekhez a beruházásokhoz az állam támogatást ad, amit pályázattal nyerhetnek el az üzemek. Az ösztönzésre azért van szükség, mert a tárolótér-bővítés hovatovább halaszthatatlan feladat. A gabonaprogram keretében évről évre örvendetesen növekszik a termés mennyisége, ám ennek ütemét a tárolók építése nem tudta követni. Ily módon a termés egy része az aratás után korszerűtlen tárolókba kerül. Az is előfordul, hogy a tárolási gondok miatt a külkereskedők kevésbé tudják követni a piaci ármozgásokat, s kedvezőtlen időpontban kénytelenek eladni egy-egy tétel gabonát. A tárolóknál mutatkozó lemaradás pótlására a VI. ötéves tervidőszakban há- rommilliárd forint támogatást ad az állam újabb létesítmények építésére. Ennek az összegnek egy részéhez a nagyüzemek pályázattal juthatnak. (További összegeket kapnak a gabonatröszt vállalatai is.) Tavaly 225 ezer tonna befogadóképességű tárolótér épült. A gazdaságokban az enyhe téli időt kihasználva az idén már január—februárban is nagy ütemben folytatódnak a beruházások. Jelenleg a többi között a mélykúti Lenin, a vácszentlászlói Zöld Mező és az orosházi Űj Élet Tsz épít raktárakat, ezek egy részében már az idei termést fogadhatják. Méhek és méhészek Biharugrán A családos méhek első maradványai a Föld úgynevezett harmadik korából származnak,, becslések szerint 50 millió évesek. A spanyolországi „pókok barlangjában” maradt fenn a mézet szedő ember legrégibb képe, amit 20 000 évre becsülnek. Azt is bizonyítja ez, hogy az ember évezredeken át ismerte, s befogta a méheket, saját hasznára. Most azt mondjuk: gondozói vagyunk, tenyésztői — s ezek nemcsak szavak, mert valóban többet jelent, semhogy elszedem tőlük a mézet. Persze, csak a „családos” méheket lehet befogni a 15 000 méhfajta közül, vagyis a mézelő méhet. Mindig „hálás” téma méhekröl, mézről beszélni — nem- kevésbé tartani, bajlódni vele. Mert az azért nem olyan egyszerű,‘ mint ahogyan a múltkorában — pedig amolyan ... főnök-méhész —, egy megyei gyűlésen mondotta: „Csak kiteszitek, aztán jól van. Munka nélkül jön a haszon. Nem kell egy marék föld se hozzá!” Nagy mondás, és főleg felelőtlen kijelentés. Én ugyan nem vagyok méhész, de felnőttkoromig komoly méhészet volt a portánkon, elébb nagyapámnak, aztán édesapámnak ... Így hát úgy hozzá tartozik a méh az életemhez, mint... a másik nagyapám révén a birka. Voltak, hordtak, zsongtak, rajzottak a méhek, csináltuk a műlépet, pergettünk... s persze én bele akartam szólni a méhtársadalom rendjébe, amikor a beteg dolgozókat a társai kicipelték a kaptárból, s azok mászkáltak a gazon, még éltek, még járták volna a tegnap megjárt útjaikat... Visszatettem őket... Az „őrök” persze hogy megcsíptek. No de ez csak amolyan... emlékek idézése. Azt hallottam valamelyik nap, hogy 16 000 tonna mézfelvásárlásból 14 000 exportra megy. És persze, az akácméz az, ami verhetetlen. Akácméz? Az aztán nekünk van! De maradjak csak a házunk táján. Ugrán méhészszakcsoport van, 10 taggal, 400 családdal. De csak öten szoktak vándoroltatni. Múlt évi termelési mézértékük 216 000 forint volt. Virágport csak hárman „szednek”: Makra Dezső, 30 családos: 210 kilóval, Öromos Lajos, 60 családos: 150-nel, s Tóth Elemér, 100 családos: 70 kilóval. Nem mellékes, ha megjegyzem: hétfő van, nincs tévéadás, ilyenkor szoktunk kicsit beszélgetni. Erröl-arról, világról, apró kis dolgainkról, mint ahogyan most eme három méhésszel a méhek körüli problémákról. — A legkedvesebb „jószág” a méh! Mi el sem tudjuk képzelni az életünket e „bogarak” nélkül. Csak hát... nagyon sok baj van a méz felvásárlása körül. Nekem például ’81-ben egyszerűen eltűnt a virágporom. Aztán... csak nézze meg azt a szerződést! Ami pontosan megjelöli a méz minőségét. Első osztályú, víztartalma legfeljebb tizenkilenc százalék, másodiknak 22, az akácméz legalább 30 százalék akácpollent tartalmazzon. Igenám, de nem az átvételi szervtől jön valaki a szállításra! A rakodómunkások. Honnan tudnák azok, melyik kanna milyen minőségű mézet tartalmaz? Aztán... a fele termés július 1-ig „átadandó”, de... soha nem kapjuk meg a kannákat, hogy idejében szállíthassunk. Áthúzódik a leadás a következő évre. A szerződéskötéskor pedig megállapodtunk a szakcsoporti i, hogy 15 000 forintért kannákat vesznek a közös alapból. 50 fillért adunk kilónként a közös alapba a cserekannákért. Nincs kanna. — Mi, akik vándoroltatunk, Szabolcsban is leadhatnánk a mézünket, de: hazahozzuk, azzal, hogy mi idetartozunk. Nos, mi hárman együtt voltunk, s az enyémet mégis másodosztályban vették át, mint virágmézet! Ami 2 forinttal kevesebbet jelent kilónként. Azt is jelenti ez: nem szakember veszi át a mézet! Semmi értelme nincs így a szövetkezet munkájának, ha nem védi, inkább rendezi a tagjai dolgait. Kannahiány miatt még októberben sem tudtuk átadni a szerződéses mézet. Október 1-ig a tárolásra hagyott akácmézre egy forinttal többet adnak... nos, aki át tudta adni időre, azt sem vitték tovább, csak novemberben, tehát a szövetkezet kapott érte egy forinttal többet! A méhészektől most követeli a két forintot... — Jó hónapja már, hogy leadtuk a propoliszt, még mindig itt van! Tavalyelőtt meg... elvitték, de visszajött! És azelőtt? Egy év, két év, míg végre kifizették! Ez hat-, hétezer forintot tesz ki évről évre. — Hat község tartozik a körzetünkhöz, három falu méhészei csak 300 forint előleget kapnak mázsánként. Tavaly viszont ezt sem kaptuk meg. Hajdú megyében — itt, a szomszédban — mázsánként 500 forintot kapnak a szövetkezetiek. Menjünk át Hajdú megyébe? — Beszéljünk még arról a cserekannáról! Képzelje el, a virágméz, tudja? megkeményedik, ásóval sem lehet kiásni a kannából. Ha melegítenénk? az enzimtartalma romlana, a vitamintartalma romlana ... — Vétek így kezelni bennünket! Csak példának: angol méhészek voltak meglátogatni bennünket, Szabolcsban. Kíváncsiak voltak, honnan kerül az a méz, amit ők megvesznek? Hihetetlenül fogadták a tényt, amikor mondtuk, hogy egy nagy Boconádi kaptár 100 kilónál is többet képes adni. Náluk 10 kilót se ad meg egy család! Micsoda kincs a mi mézlegelőnk! A mi erdőink! És nem utolsósorban mi, méhészek, az öregek, és már öregedők munkája! Ügy érzem, az az egy méhészképző nem elég. Jó lenne, ha a tanító — valamelyik tanító — egy-egy gyakorlati órán engedné, hogy egyik-másik érdeklődő gyerek eltöltene velünk pár órát a méhesben. Hátha megszeretné? Mert... bizony nincsen utánpótlás. — Pedig a méh: kincs! Amelyik bogár kitelel, tavasszal egy forintot ér! Hogy pénzben, tehát anyagiakban fejezzem ki a méhek értékét. Persze, érteni kell hozzá, és főleg: szeretni! Hányszor feküdtem már a kaptá'r előtt, néztem, hogy hordanak. Potyogtak a teleszítt nektárral, nem bírtak berepülni. Szinte 40—50 centit kúsztak a terhükkel. Csodálatos lények! — Almásra száz forintot ígértek családonként, csak menjünk! A rovar is kevés már, a vegyszerek kiirtották, a méhbeporzás az egész évi almatermést biztosítaná, javítaná. — Hogyan is lehet nekünk olyat mondani: „Nem érdekel a rohadt dongótok!" És ezt a szövetkezetünk egyik főnöke mondta. Mit keres az ilyen ember ott? Csak fizetést? Aki nem szereti a bogarakat, ne foglalkozzon vele, még „fentről” sem! Törvények, szerződések születnek, de: a törvényeket mindig, de mindig a hétköznap szüli, a munka, az emberi magatartás rendje. No, azt is mondja a szerződés: „A vétkes fél meghiúsítási kötbért tartozik fizetni, melynek mértéke 10 százalék... ha a termelő a leszerződött mézet nem adja át — ha az ÁFÉSZ az egyébként minőségileg megfelelő mézet nem veszi át..Szépen hangzik. Csak éppen: nincsenek benne a méhészek! A munkájuk, az átvevő hibája, hiányossága. Mondjam, ajánljam, hogy menjenek át Hajdú megyébe? Ahol, mint emlegetik, rendesen, valóban a szerződést betartva intézik a méhészek és a méz ügyét? De, már kimondták: itt akarnak lenni, itt akarják a munkájuk eredményét látni, és emelni a mi megyénk színvonalát. De hát akkor ... több megbecsülést, támogatást, figyelmet érdemelnének! Bertalan Ágnes
