Békés Megyei Népújság, 1983. március (38. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-23 / 69. szám

1983. március 23-, szerda

iZUllUkfltá

flz új billentyű

Szomszédolás

Mülek József és felesége otthonukban

Fotó: Veress Erzsi

Postás hozza a gyógyszert,

épül a hírlapfeldolgozó, segít a levélkötegelő. Ezzel a címmel jelent meg írás a lapban Űj szolgáltatások feleimmel, amelyben arról olvashatunk, hogy a posta 500 millió forintot fordít a postaforgalmi szolgáltatások fejlesztésére. A 120 új posta- hivatalon kívül 50 elavult, korszerűtlen hivatalt újítanak fel. Változtatnak a szolgáltatásokon is. Győr—Sopron megyei községekben, ahol nincs javítószerviz, el-, illetve visszafuvarozzák az elromlott háztartási gépeket. A gyógyszertár nélküli településekről postás viszi el kérésre a receptet, és ő hozza el a gyógyszert is. Tavaly még csak kísérlet volt, most a főváros egész területén, a megyeszékhelyeken is bevezetik a levelek ismételt kézbesítését, vagyis a postások másodszor is házhoz viszik a levélküldeményt, ha a címzett ezt telefonon igényli.

A tárgyak veszélye címmel arról ír a lap, hogy a tárgyak miként válnak státusszimbólummá, s miként hiszik az emberek, hogy az értékük, megítélésük ettől függ. S mert sokan megtehetik, így próbálják bizonyítani anyagi, társadalmi pozícióikat, elfelejtve azt, hogy az ember értékét, helyét és szerepét a közösségben soha nem a tárgyai határozzák meg, hanem ő saját maga. A szerző felhívja a figyelmet a jelenségnek más veszélyeire is. Meghonosíthat egy rossz divatot, s kialakíthatja környezetében az értékítélet de- formálódását. Ugyanakkor ez a magatartás ellenszenvet vált ki, megkeserítheti az emberek szájízét. A személyes érték ugyanis attól függ, hogyan élünk, hogyan és mennyit dolgozunk, milyen a kapcsolatunk az emberekkel, a közösséggel. A fetisizálás csak tartalmi értékekre vonatkozhat, semmiképpen

sem a tárgyakra.

■nuo r*oLnAjuÁ »«»urai ff Mlgyl

CSOHGBÁD 1* V n W fk n

» Hmm MM í a M r

Favágás a címe annak a jegyzetnek, amelyben a jegyzetíró A Hétben látott áram- ütéses haláleset példájához kapcsolódva megjegyzi: az

utcán, a játszótereken számos a veszély, amiket meg kellene szüntetni. „Szerény óhajként írom ezt le, habár tudom: a favágómunka nemcsak a TITÁSZ-nál, hanem sok vállalatnál, szövetkezetnél és intézményben okoz gondot igényesen élő, gondolkodó embereknek.” És a favágást itt már arra érti, hogy meg kellene találni a változatosságot, a felelősséget a mindennapi feladatokban, nem pedig a könnyebb, kényelmesebb megoldással egyhangúvá tenni.

Az egészségügyi szolgálat munkájáról ír Gergely Róbert. Tizenegy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatáról ad számot, amely 32 rendelőintézetre terjedt ki.

A gyógyítóhelyek mintegy egyharmadáról szerzett így összegzést a vizsgálat, majd ankétokon egészségügyi dolgozók mondták el tapasztalataikat, a tanácsi és egészségügyi szakigazgatási vezetőkkel személyesen beszélgettek el. A kritikák csaknem négyötöde a szakrendelésekkel függött össze, ennél jóval kevesebb elmarasztalás érte az alapellátást és a kórházakat. A 160 milliós betegforgalom ellátási színvonalának javítása érdekében tovább kell erősíteni a bevált forgórendszert, hogy a beteg kellő időben hozzájusson a számára szükséges, állapotának megfelelő, és szakmailag indokolt, korszerű, gyógyító-megelőző ellátáshoz.

Űj receptkönyv az üzemi konyháknak. A jövő év elején jelenik meg az a receptkönyv, amelyet az Egészségügyi Minisztérium, valamint az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet munkatársai dolgoztak ki. A receptkönyv normatívákat tartalmaz a különböző nehézségű munkát végzők kalóriaszükségletének kiszámításához.

DÉLMA6YAR0RSZAS

Haj a címe annak a Dél- magyarország hasábjain megjelent, Ormos Gerő által írt cikknek, ami a férfiúi hiúságra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy baráti társaságban kinevették a férfiak a kopasz fejen meglátott parókát. S miközben politikáról, sportról, emberekről beszélgettek, már a következő korsó sörnél egyik-másik kopaszodó férfi fölnyúlkált túl magas homlokára, mintha azt fontolgatta volna magában, mennyibe kerülne saját fejére egy szép paróka.

így is lehet; ahogyan a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola dísztermében az 1. számú gyakorló általános iskolások március 15-ét megünnepelték. Apróka gyermeklányok a Kossuth Lajosról írt dallal teremtettek hangulatot, majd Bánk bán hazaszeretetéről Kodály művével, a Nemzeti dallal szóltak. A szerző is úgy fogalmaz: oly sokat beszéltünk a hazafias honvédelmi nevelésről, pedig nem beszélni kellene róla, mint inkább tenni érte. Például úgy, ahogyan ez esetben a kisiskolások mindenkit énekre bírtak és lelkes szereplőivé váltak a rendezvénynek.

Hálásan köszönöm. Nem nagy szavak, ha mindezt az az ember mondja, aki sikeres szívműtéten, szívbillentyűcserén esett át. A köszönet a Békéscsabai Kötöttárugyár dolgozóinak szól. Azoknak, akik vért adtak, munkatársuk, Mülek József január 19-i szívműtétéhez. S engedjék meg, hogv egy, az Üj Tükör 9. számában Szatmári Jenő István tollából megjelent cikkből idézzek. Az írás szerzője második szívműtéte előtt állt végig egy műtétet, örökítette meg percről percre azokat a lélekfeszítő pillanatokat, amelyek egymásra rakódva adták azt az ötórányi időt, amíg a szívbillentyűcsere lezajlott. Átélte azt a fegyelmet, ahogyan a szegedi klinika professzora, orvosai, asszisztensei igyekeztek menteni az ember életét, és egyre több sikerrel. Mert azt is ebből a cikkből tudom, hogy Magyarországon évente 5 ezer 400-arl várnak szívműtétre. Régebben öt-hat évet kellett várni egy-egy ilyen alkalomra, azóta a műtéti kapacitás megduplázódott. S még egy adat: a szePataky Lórántnc

o

gedi klinika „túlélési statisztikája” a kontinentális Európában a legjobb tíz között van.

Majd a percnyi pontosságú műveletek lerajzolása közben jegyzi meg: „Ugye ismerik a plakátot: „Adj vért, életet adsz!” Én is szép jelszónak hittem ezt néha. Amikor láttam, hogy egy esetleges apró komplikáció egy szívműtét vérigényét hány literrel növeli meg percek alatt, már hittem a mondatban, és a véradókban, a vérellátó szolgálat komoly munkájában. És sajnáltam, hogy operált szívbeteg nem adhat vért másoknak. Mellesleg Kovács professzor (a műtétek irányítója — szerk.) évente kétszer maga is megy vért adni. Ö csak tudja, hogy miért ...”

S azok is, akik a kötöttárugyár hatszáz Vöröskereszt-tagja közül hozzájárultak Mülek József életéhez. S mindezt a segíteni akarást csak egyszerű mondatokkal támasztják alá, mint Szabó Gáborné:

— Rendszeres véradó vagyok, szívesen mentem, megyek máskor is.

Vagy Bereczki Gyöngyi, aki nem is találkozott az új billentyűre váró beteggel.

— Segíteni akartam.

— S tudunk Zsibrita Jánosról, aki várja a behívóját a szegedi klinikára. — Pata- ky Lórántné, a gyár Vöröskereszt-titkára mondta mindezt, aki mozgató rugója a három alapszervezet tevékenységének.

— Olykor előfordul, hogy a véradóállomásról szólnak telefonon, sürgősen kellene egv adott vércsoportból több véradó. Élővesszük a kartonokat, megkeressük kik jöhetnek számításba. Azután mozgósítunk.

Megy is ez gond nélkül, hiszen Patakyné polgári védelmi szakaszparancsnok. Ott is az egészségüggyel foglalkozik.

— Most úgy történt, hogy kaptunk levelet, és január

18-ára mentek azok a donorok, akiknek egyező a vérAdy Endre megrendítő allegóriája azoknak az időknek az üzenetét villantgatja tüzes lánggal a történelem hajnali egére, amikor a korszakváltás mesgyéjén, Dózsa György utódai ölre mennek a nyomasztó feudális kötelékek konzerválását szimbolizáló Csák Mátékkal. Szerencséjére Európa elnyomott népeinek, elcsigázott osztályainak — az ipari és agrárproletariátusnak — a XIX. sz. közepén, szemben az utópisztikusán gondolkodókkal Marx Károly azzal tűnik fel, hogy tudományos igényességgel elemzi a társadalmi-gazdasági valóságot, és •tendenciaként jelzi — Engelsszel együtt — a kibontakozás, a fejlődés lehetséges útját. Nemcsak társadalmi méretekben, nemcsak történelmi formációk léptékében, hanem pl. a parasztság sorsát, az agrárpolitikát illetően is.

Az agrárkérdés megítélése a munkásmozgalom fejlődése során mindig fontos szerepet játszott. Ismeretes, hogy az első szocialista forradalomhoz hasonlóan — a népi demokratikus forradalmak is nagyrészt — agrárjellegű országokban győztek. A nemzeti felszabadító, an- tiimperialista harcosok tömegeit is a parasztság adja. Mindez — noha a legtöbb szocialista országban már a parasztság a szocializmus útjára lépett —, azt jelenti, hogy az agrárkérdés, s a munkás-paraszt szövetség elméleti kérdései ma sem veszítettek jelentőségükből.

A tudományos szocializmusnak kialakulása és fejcsoportjuk a Mülek Józsefével. A gyárból nyolcán tudtak így segíteni. De tudom, hogy a Kner Nyomdában és más munkahelyeken is felajánlották a segítséget.

Az üzemorvos, dr. Gedos Iván küldte kivizsgálásra mindkettőjüket, menteni a menthetőt. Így beszél Mülek Józsefről:

— A kikészítőüzemben dolgozott, majd a betegségének a felfedezése után, az utóbbi években már nagyon fáradékony volt. Beutaltam a gyulai kardiológiai osztályra, onnan küldték tovább a szegedi klinikára, ö az új billentyűvel, felépülése után újra foglalkoztatható lesz, mindez remény és igény az életre, a munkára, a családdal való törődésre.

Mint ahogyan aggódott érte, s gondoskodik róla a család, a felesége, aki sajnos, ugyancsak szívbeteg. De rajongással és szeretettel veszik körül lányai és a fia, az unokák és a veje. Mert időközben, február 25-én hazajött Mülek József a deszki utógondozó szanatóriumból. A gyerekek napjában többször benéznek, ottjártamkor a legkisebb gyerek, Józsi robbant be:

— Megvan a gyógyszer, hoztam be szenet is.

Az édesanya megköszöni,

lődése során két szélsőséges irányzattal kellett megküzdenie az agrárkérdésben. Az egyik, ez főként a fejlettebb ipari országokban jelentkezett: lebecsülte, sőt ellenforradalminak tekintette a parasztságot, s ki akarta re- keszteni a forradalmi mozgalomból. A másik nézet főként az elmaradottabb agrárországokban hódított

tért: a szocializmus letéteményesének a parasztságot tekintette, s nem ismerte el a munkásosztály vezető szerepét a társadalmi forradalmakban.

Marx és Engels érdeklődésének középontjában érthetően a legfejlettebb tőkés országok társadalmi problémái álltak. Amikor a Kommunista Kiáltványban (1848) a tudományos szocializmus alapjait lerakták, mindenekelőtt Anglia, Franciaország és a német területek országainak valóságából tudtak következtetéseket levonni. Koruk társadalmi állapotával magyarázható, hogy ebben az első, igazán nagy jelentőségű műben, még nem tesznek különbséget a mezőgazdaság és az ipar fejlődése között. Követelik, hogy a nagybirtokokat — miként a tőkés ipari üzemeket — szocialista forradalom esetén: köztulajdonba vegyék (kollektivizál- ják), és a föld járadékot az állami kiadásokra (azaz közcélokra) fordítsák.

A következő feladatnak a földek közös művelésbe vételét tartották, majd pedig a mezőgazdasági és ipari üzemek egyesítését, a város

és halkan, elgondolkodva beszél:

— Jó lenne megnyugodni, a férjem sokat beszél a műtétről, a kórházról, a gyárbeli kollégákról.

— Meg eszembe jut Szilviké, a kisunokám, aki azt mondta: „Majd én segítek

neked gyógyulni, papa.” Meg a kollégáim, akik úgy engedtek el: „Menj csak, majd ki- generáloznak, aztán visszajössz!”. Az életbe visszajöttem. Nagyon nehezen vállalkoztam rá, féltem, hogy ott maradok, kértem halasztást. Aztán már sírógörcsök közepette vártam a műtétet, s mikor bent volt a szívemben az új billentyű, arra vágyakoztam, hogy mihamarabb felépüljek, hazajöjjek. Még alig volt időm végiggondolni mi történt velem, és körülöttem, csak azt tudom, hogy a csendben, hallhatóan jól dolgozik az új billentyű. A professzor azt mondta: „Örök élet”.

Szatmári Jenő Istvánt idézem: „Nem minden múlik a sebészen. Ö csak életet adhat vissza. Az életkörülményeket mások is befolyásolják.”

— Naponta teszek sétákat — ma félóráig valtam a napon — a társasház körüli sétányon, ezek, úgy érzem, a gyógyulás első jelei —mondja Mülek József.

— Számadó —

és a falu közötti ellentét fokozatos megszüntetését. Mindebből látható, hogy Marx és Engels akkor még a szocializmus előfeltételeként, a mezőgazdaságban hasonló fejlődési szintet tételeztek fel, amilyen akkor már Angliában bekövetkezett. Korai művükben, a Német ideológiában (1845) cáfolták azokat a kispolgári szocialisztikus nézeteket, amelyek a kistulajdon elvesztése feletti nosztalgiákból keletkeztek. Ezek a

„szabadság” forrásának, a

személyiség kiteljesedése alapjának a kistulajdont tekintették. A kistulajdonos parasztok helyzetéről szólva mutattak rá, hogy menynyire nincsenek abban a

helyzetben, hogy „mindegyikük mindenható Én-né lehessen”, s hogy milyen rosz- szul illik szegényes parcellájukra a sokat ünnepelt mindenható tulajdonjog.

Marx és Engels a parasztsággal az 1848-as forradalmakat megelőző időben még nem mint szövetségessel számolnak, hanem mint a proletariátus társadalmi forrásával, utánpótlásával — a jövő proletárjával. Nem sokkal tér el a véleményük (ti., hogy a „parasztság ön- állótlan, passzív tömeg”) a mezőgazdasági proletariátussal kapcsolatban sem. Engels ezt úgy magyarázza, hogy a „mezőgazdasági kerületek az állandó pauperiz- mus székhelyei lettek”, hogy a munkanélküliség a mező- gazdasági proletárt a legnagyobb nyomorba dönti. Ellentétben a városi proletárokkal: „még csak egyesülni sem tudnak, hogy magasabb bérért harcoljanak, mert szétszórtan élnek, s ha egyik nem akar olcsó bérért dolgozni, tucatszámra akadnak munkanélküliek és szegényháziak, akik örülnek, ha pár fillért kereshetnek”.

Egy családi otthonba látogatott el Gulyás Erika. A

mindennapokról beszél, ahol a férj dolgozik, a feleség a munka mellett továbbtanul, a gyerekek már iskolások. Azt mutatja be, miként lehet egymással törődve úgy élni és dolgozni, hogy ebből a család egésze kamatoztathasson. A Kerekes család beosztó, takarékos, józan életet él, s mindenki dolgozik azért, hogy a közösen töltött idő értelmes, szeretetteljes és meghitt legyen.

Iskola és élet feleimmel ugyanebben a lapszámban a tanulmányi kirándulások szerepéről szól az egyik iskolaigazgató. Legfontosabb tényezőnek tartja, hogy ezek az együttlétek látnivalóban, élményekben gazdagok legyenek. A nevelő feladata megmutatni azokat az értékeket, amiket a gyártási folyamatok megismertetése, a hazai tájak szépsége mellett a fizikai munka látványa is gazdagít. Rádöbbennek a gyerekek, hogy mi minden található egy ilyen kis országban, s mekkora értéket teremtettek az előttünk élt nemzedékek.

összeállította: Számadó Julianna

Az emberiség — mindig megpróbáltatásokkal terhes

— sorsának kedvezőbbé válásáért a nagy triász, a három szellemóriás: Marx, Engels és Lenin tette a legtöbbet a történelem során. Társadalmi-gazdasági formációk váltogatták egymást, de a lényeg, a társadalmi igazságtalanság: a vagyonosabb, a gazdagabb, a hatalmasabbak önkényuralmának réme — nem változott. A megkövült magántulajdon erős várából kíméletlen korbácsütések suhogtak az emberségében porig alázott rabszolga testén. A jobbágy nép reménytelenségben, a munkás az eléje tornyosuló kilátástalanság keserűségében élt.

ősi idő óta a természeti táj, a föld volt az ember megélhetésének alapja, de a hatalom forrása is. Bármilyen kevés jutott naturális javaiból az értéket termelő dolgozó embernek, a leágizottak sohasem adták fel a remény-szította harcot. Csalhatatlan ösztönük hajtotta őket ezek megvédésére. Akkor is, ha pl. a feudál- kapitalista mágnásoknál kigyullad az asztagváros, és reszketve jajong az égő élet heve.

„S mégis, mikor jön a reggel,

S pernyét fújnak a szelek, A grófi szérűn ott zokog Egy egész koldus sereg.

Siratják a semmit, a másét,

— A gróf tán épp agarász — Érzik titkon, hogy övék-E bús élet, s a kalász.”

Agrárkérdés és szövetségi politika Marx és Engels eszmei hagyatékában