Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-09 / 33. szám

Jelentkezőket várnak Kőszegre, Vajtára Az iskolaszanatóriumokba, Kőszegre százötven légző­szervi és asztmás, Vajtára száznegyven enyhén moz­gássérült általános iskolás kaphat négyhetes beutalót koedukált csoportokban. A gyermekszanatóriumok ed­digi, több mint egyéves mű­ködését eredményesnek ítél­ték az orvosok és a pedagó­gusok. Kiderült azonban, hogy a nem 'kellő tájékoztatás mi­att félreértések is adódtak: a pedagógusok és a szülők egy része aggódott, hogy a gyermekek elmaradnak a tanulásban. Ez a félelem alaptalan, mivel mindkét helyen jól képzett pedagó­gusok tanítanak, s a kis be­utaltak nem maradtak el még a nyelvtanulásban sem. Az ország többi iskolájával azonosan már a negyedik osztályban elkezdődött az orosz nyelv oktatása. To­vábbra sem ajánlatos az el­ső félévben az elsősök, a második félévben a nyolca­dikosok beutalása, mivel az a beilleszkedési, illetve pá­lyaválasztási időszak. Kisegítő iskolásokat sem tudnak fogadni egyik üdülő­szanatóriumban sem, mivel nincs lehetőség gyógypeda­gógiai oktatásra. Előfordult az is, hogy Vajtára nemcsak enyhén mozgássérülteket, vagy hanyag tartásúakat, ha­nem mozgásukban erősen korlátozottakat is küldtek, holott az üdülőszanatórium háromszintes kastélyban van, ahol a kis vendégek­nek önállóan kell közleked­niük. A terápiát nem az úszás, hanem a napi rend­szeres intenzív gyógytorna jelenti.. Az üdülőtől mint­egy két kilométerre találha­tó egy .meleg vizű strand, de ez csak időszakosan — má­justól szeptemberig — hasz­nálható. Azt is jó tudni, hogy a vajtai szanatórium nemcsak az enyhén moz­gássérültek gyógyítására al­kalmas, hanem baleseti sé­rülteket is fogadhat utóke­zelésre. Kőszegen a szubalpesi pormentes levegő gyógyító hatású. Az ide beutaltak rendszeres gyógytornászta­tással a helyes légzést is gyakorolják. A tapasztalatok azt bizo nyitják, hogy a beutalók igénylésével sincs tisztában mindenki. Mindkét szanató­riumba kizárólag csak orvo­si javaslattal juthatnak el az általános iskolások. A ja­vaslatot az iskolaorvos, ti szülő és a pedagógus egv aránt kezdeményezheti. A szakorvos által kiállított ja­vaslatok a Szabadsághegy] Gyermekgyógyintézetbe (1531 Budapest, Mártonhe gyi u. 6.) jutnak. Felülvizs­gálat után továbbítják a SZOT-ba, ahonnan a beuta­lók a szakszervezeti közpon­tokon keresztül kerülnek el valamelyik szülő munkahe­lyi alapszervezetéhez. Töb­ben azzal sem voltak tisztá­ban, hogy a négy hét csak alapbeutalás. Ha a gyermek állapota indokolja^ nyolc, il­letőleg tizenkét hétre is el lehet jutni Kőszegre vagy Vajtára. Nagyon fontos, hogy a jelentkezési adatla­pon a szülők munkahelye nek, megnevezését, címei valamint az ágazati-iparági szakszervezeti központul minden esetben teljes név­vel szerepeltessék. Ennél az üdülésnél nem feltétlenül szükséges a szülők szakszer­vezeti tagsága. Ha a gyei mek egészségi állapota in­dokolja a beutalást, ettől el lehet tekinteni. A vajtai és a kőszegi in­tézetek csak a szorgalmi időszakban, a tanév alatl működnek szanatóriumként, a vakációban kéthetes cso­portokban üdülő diákokat fogadnak. Sajnálatos, hogy a sok előny, a jó gyógyhatás elle­nére sem vált eléggé közis­mertté a gyermekszanatóriu- mi beutalás. ■ Eddig nem minden csoportban volt tel­jes a létszám. A négyhetes beutaló ára mindössze 500 forint. B. .J. A Kner Nyomda Dürer üzeme felvételre keres férfi segédmun­kásokat és takarítónőket. Je­lentkezése Békéscsaba, Szerda­helyi út 2/A szám alatt. _____ S zállítási előadót, szakképzett kereskedelmi dolgozót, elektro- mostargonca-vezetőt, portást és takarítónőt felveszünk. Jelent­kezés: FŰSZERT Vállalat, Bé­késcsaba (forgácsoló mellett).___ A Békés megyei Üdítőital-ipari Vállalat felvételre keres: gé­pészmérnököt és gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. (Jelentkezés a vállalat Luther utca 5/B alatti központi irodá­jában), valamint géplakatos, villanyszerelő, vízvezeték-szere­lő, autószerelő, karosszérialaka­tos szakmunkásokat, árukísérőt, targoncavezetőt, segédmunkást és portást. Jelentkezni az Észa­ki ipartelepen, az üdítőital-gyár vezetőjénél lehet._________________ A Híradótechnikai Vállalat 1. számú gyáregysége felvételre keres: lakatos, esztergályos szakmunkásokat, segédmunká­sokat, női betanított munkáso­kat két műszakra, takarítónőt, árukísérőt. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Temető sor 8. __ Kőművest és segédmunkást azonnali belépéssel felveszünk. Békéscsaba, MÉH-telep, Kétegy- házi út 24. A Békés megyei Szolgáltató és Termelő Szövetkezet felvételt hirdet villanyszerelő, kőműves, segédmunkás, takarító (napi egy órai elfoglaltság), gépkeze­lő, három műszakban (női mun­kaerő) munkakörökbe. Jelent­kezés: Békéscsaba, Bajza u. 11. Táp- és takarmányboltunkat megnyitottuk. Békéscsaba V., Egység u. 27. (a .Tompa és a Bacsányi utca közt). Nyitva: hétfőtől péntekig: 7-től 18 óráig, szombaton 7—14 óráig. Autósok, figyelem! Télen ja­víttasson, hogy nyáron au­tózhasson! Most rövid határ­időre vállalok korrózióvédel­met, motorfelújítást, komp­lett felújítást, vizsgáztatást, nyugati autók javítását, Fiat­típusok speciális javítását eredeti alkatrészből. Szegedi, gebines autószerelő, Békés­csaba, Mátyás király utca 2/1. Békés város költségvetési üzeme, Békés, Csabai u. 59. sz., RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLAL helyszíni és előregyártott műkőkészítést, továbbá temetői munkálatokat. Értesítjük a lakosságot, hogy Orosháza, Szabadság tér, erőátviteli és térvilágítás földkábeleit 1983. február 10-én feszültség alá helyezzük! A feszültség alá helyezett hálózaton bárminemű beavatkozás tilos *és életveszélyes. Dél -magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat •O APRÓHIRDETÉSEK Eladó 1 kataszteri hold szántó- terület Köröshöz közel, Békés- szentandrás külterületén, öntö­zési lehetőség megoldható. Ér­deklődni lehet levélben vagy személyesen: Békésszentandrás, Lenin u. 72. _____. k ortes ház sürgősen eladó 600 négyszögöl telekkel. Szabadkí­gyós, Petőfi út 41. Érdeklődni: mindennap. _____ K ilenc darab választási malac el­adó. Békéscsaba, Szőlő u. 52. Pusztaföldvár, Táncsics utca 90/A. számú kétszobás, fürdő­szobás ház eladó. Antik ebédlőbútor eladó. Ko­vács, Szarvas, Deák utca 8. Békéscsaba központjában tár­sasház építéséhez társat kere­sek. „Sürgős kezdés” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. Még szezon előtt fúrássá meg Norton kútját. Üj műszaki meg­oldással, garanciával vállal fú­rást Háti László kútfúró. 6725 szeged, Hajnal utca 59. Jó állapotban levő TE rendszá­mú Wartburg Limousine eladó. Oábos, Battonya, Néphadsereg u. 15. Telefon: 115.___________ M otorkerékpárok javítását rövid határidővel vállalom. „Simson” motorblokkot vásárolok, üzem- képtelent is. Gyula, Varsándi út 4. Piac mellett, Molnár motor­műhely. Gyulán, fürdőhöz közel négyes tnrsasházban külön bejáratú há­romszintes, négyszobás, közpon­ti fűtéses ház garázzsal eladó. Érdeklődni: Klapka utca 5/A. szám. Vállalkozó szelleműek figyelem! Jövedelemkiegészítéshez 75 elem­zett tippet tartalmazó ötletgyűj- tcményt küldök. 30 Ft + posta- költség utánvéttel. „Minimális befektetés 407217” jeligére leve­let a hódmezővásárhelyi hirde- t öbe. Kétszobás, egyedi gázos, erké- lyes lakás eladó. Békéscsaba, Tölgyfa utca 13. IV. 14. _ idős néni gondozónőt keres. 'Bé­késcsaba, Szív utca 4. (öt óra után). • IH rendszámú Wartburg eladó. Szőke Gábor, Köröstarcsa, Sza­bó Károly út 27. 412-es Moszkvics lejárt műszaki­val eladó. Elek, Mező Imre út 2/B. (Greveletye) _ ___________ E ladó kombinált körfűrész, vil­lanymotor 380 Volt, satupad sa­tuval, NOVA villanysütő. Meg­tekinthető: hétvégén. Gyulavári, ságvári utca 23. Vésztő', Móra Ferenc utca 4. sz. ház azonnali beköltözéssel . el­adó. Házhely eladó. Szabadkígyós, Petőfi út 2. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap. Elcserélném szegedi központban levő 2 szoba, fürdőszobás ma­gánházrészemet orosházi kertes házra. Érdeklődni: Orosháza, Fürdő utca 58. Másfél szobás 48 négyzetméteres lakás 220 ezer kp + ÜTP-átvál- lalással eladó. Érdeklődni: pén­tek, szombat, vasárnap egész nap. Békéscsaba, Lencsési út 59. I. em. 2. Minden típusú kazán szerelését, javítását, központi fűtés szere­lését, javítását, vegyszeres tisz­títást vállalom. Glózik János kis­iparos, Szarvas, Táncsics Mihály utca 71. Kétszobás kertes családi ház el­adó. Békéscsaba, Mokri utca 67. Eladó háromszobás öröklakás kp. + OTP-átvállalással. Érdek­lődni: Békéscsaba, Lencsési út 36. földszint 2. Eladó 2000-es automata keltető­gép, 2,4 köbméteres vas, kerek kazán. Dudás Mihály, Kunágota, Táncsics utca 21. _________ É pítési telket vagy lebontásra váró házat vennék Békéscsabán. Címeket „Kövesút - melletti előnyben” jeligére békéscsabai lapkiadóba kérjük.___________ V arrógép- és olajkályha-javítást vállalok. Szatmári, Békéscsaba, Kulich-lakótelep 18. épület. I. lépcsőház. __ Egyszobás földszinti vagy első emeleti komfortos lakást vásá­rolnánk, vagy bérelnénk Gyulán. Ajánlatot levélben, Tóthné, Bé­késcsaba, Kulich-ltp. 29. B. 6. Törzskönyvezett kutyák eladók: egy db 7 hónapos doberman kan, 2 db 10 hetes német juhász. Gerendás, Táncsics utca 17,__ N apos- és előnevelt csibe kap­ható. Gyula, Tinódi utca 13. (Új­gyula), Kelemen L. Baromfikel­tető. ____________ G yulavári, Széchenyi utca 86. sz. 200 négyszögöles beépíthető telek eladó. _________________________ B ékéscsaba, őr utca 12. fszt. 1. számú kétszobás, összkomfortos OTP-slakás kp. + OTP-átválla- lással eladó. _________________ 1 300-as Polski Fiat lejárt műsza­kival egyben vagy alkatrészen­ként sürgősen eladó. Doboz, Kossuth tér 20.______________' P olski Fiat 126-os, ötéves, eladó. Gyomaendrőd, Vörösmarty u. 1. Háromszobás, első emeleti, össz­komfortos tanácsi lakásomat két kisebbre cserélném. Cím: „Má­jus” jeligén a békéscsabai lap­kiadóban^ ________ __ E ladó Békéscsaba, Jókai u. 67. alatt 2X3 szoba-összkomfortos, központi fűtéses ház . egyben, nagy melléképülettel._____________ 'Gondozónőt keresek három óvo­dáskorú gyermekem mellé Bé­késen. „Pótmama” jeligére a bé­késcsabai hirdetőbe. _ Szanazugban új hétvégi ház el­adó. Érdeklődni: Békéscsaba, Bartók Béla út 61—65. IV. em. 18. (18 óra után). A Békéscsabai Építőipari Szövetkezet (Békéscsaba, Vörös- Október sor 1.), FŐÉPÍTÉS VEZETŐ munkakör betöltésére PÁLYÁZATOT HIRDET. Feltétel: szakiránynak megfelelő felsőfokú végzettség. Fizetés: megegyezés szerint. Szükséges: — részletes önéletrajz, — korábbi vezetői munkakör részletes leírása, — korábbi munkahelyek megjelölése. Érdeklődni a szövetkezet elnökénél lehet. Értesítjük vásárlóinkat, hogy a békéscsabai Lenin Mgtsz kertészeti árudája 1983. február 1-től megkezdte a facsemete forgalmazását (Szarvasi út, tv-toronynál.) Nyitva: hétfőtől péntekig, reggel 7 órától 16 óráig. A BÉKÉSCSABAI RUTEX TEXTILRUHÁZATI IPARI SZÖVETKEZET pályázatot hirdet / üzemgazdasági osztályvezető munkakör betöltésére i Követelmény: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség. Ipari gyakorlattal rendelkezők előnyben! A pályázatokat kérjük önéletrajzzal, a jelenlegi jövedelem és az esetleges igények megjelölésével szövetkezetünk személyzeti vezetője részére az alábbi címre eljuttatni: RUTEX Textilruházati Ipari Szövetkezet, 5601 Békéscsaba, pf. 92. FIGYELEM! Villanymotorok, villamosgépek, SCH, HEGA hegesztőgépek, BIBO és FLYGT típusú szivattyúk FELÚJÍTÁSÁT rövid határidővel, BHKV—UNI akkumulátortöltők JAVÍTÁSÁT és helyszíni KARBANTARTÁSÁT vállalja a GELKA Villamosgép-felújító Üzem, Debrecen, Vágóhíd u. 12 C. Felveszünk MŰSZAKI ELŐADÓT, technikusi végzettséggel, VILLANYSZERELŐT, AUTÓSZERELŐ, KAROSSZÉRIALAKATOS szakmunkásokat. JELENTKEZNI LEHET: ÁFOR III. sz. gépkocsijavító üzem, Nagyszénás, Orosházi út. MUNKAERO-SZOIGAIAT­Békés megyei Tanács V. B. Munkaerő- szolgálati Iroda Békéscaba, Irányi u.1. Pf. 270. Tel.: 22-420 ÁLLÁSOK, MUNKAHELYEK: Villanyszerelőt keres a Békéscsabai Konzervgyár, Békéscsaba, Békési u., a Békéscsabai Forgácsolószer­szám-gyár, Békéscsaba, Kisrét, a Kőbányai Sörgyár, Budapest X., Maglódi u. 17., a MÁV Épület- és Híd­fenntartó Főnökség, Békéscsaba, Szabolcs út, pft.-te­lep, a III. sz. cserépgyár, Békéscsaba, Kétegyházi u., az építőipari szövetkezet, Békés, Szarvasi u. 42., a ME­ZŐGÉP 1. sz. Gyára, Békéscsaba, Szarvasi u. 138 1., a Békéscsabai Barnevál, Békéscsaba, Orosházi u. 16., a DÉMÁSZ, Békéscsaba, Tanácsköztársaság u. 46., a Volán 8. sz. Vállalat békési üzemegysége, Békés, a Tiszamenti Regionális Vizmű Vállalat, Gyula, Lenin u., a^Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat, Békés­csaba, Szigligeti u. 6., az Univerzál Kereskedelmi Vál­lalat, Békéscsaba, Szabadság tér 2., a GMV gyorna- endrődi malomüzeme, Gyomaendrőd, Kossuth u. 68. Fűtésszerelőt vesz fel a Körös Kazángyártó és Gép­ipari Vállalat, Békéscsaba, Sallai u. 34., az Orosházi Üveggyár, Orosháza, Csorvási u. 60—62., a Békés me­gyei Állami Építőipari Vállalat, Békéscsaba, Kazinczy u. 4., a PATEX békéscsabai gyára, Békéscsaba, Beze- rédi u. 1., a városi tanács költségvetési üzeme. Békés­csaba, Kétegyházi u. 1., az ingatlankezelő vállalat, Bé­késcsaba, Irányi u. 4—6., a Békéscsabai Építőipari Szö­vetkezet, Békéscsaba, Vörös Október sor. Elektroműszerészt alkalmaz a Ganz Villamossági Művek Relégyára, Gyula, Nürnbergi u. 4—6., az Oros­házi Baromfifeldolgozó Vállalat, Orosháza, Október 6. u. 8., a FÉKON Ruházati Vállalat, Békéscsaba, Trefort u. 2., az Információtechnikai Vállalat 6. sz. területi üzeme. Békéscsaba, Petőfi u. 3. Vas-műszaki eladót keres a Vídia Kereskedelmi Vál­lalat, Békéscsaba, Szerdahelyi u., az Alföldi TÜZÉP Vállalat 305-ös szakboltja, Békéscsaba, Tanácsköztár­saság m 48. Festőt vesz fel a III. sz. cserépgyár, Békéscsaba, Kétegyházi u., a Körös Kazángyártó és Gépipari V. 2. sz.' gyáregysége, Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 64., a GMV malomüzeme, Gyomaendrőd, Kossuth u. 68. Esztergályost alkalmaz a MEZŐGÉP 1. sz. Gyára, Békéscsaba, Szarvasi u. 13.8/1., a MEZŐGÉP 2. sz. Gyá­ra, Békés, Vésztői u., a Híradótechnikai Vállalat, Bé­késcsaba, Temető sor 8., a II. sz. téglagyár, Békéscsa­ba, Orosházi u. 88.. a Békéscsabai Forgácsolószerszám­gyár, Békéscsaba, Kisrét, a HAFE, Békéscsaba, Kazin­czy u. 7., a Ganz Villamossági Művek Relégyára, Gyu­la, Nürnbergi u. 4—6., a Gyulai Vasipari Szövetkezet, Gyula, Dobozi u. 42., a Csepel Autógyár, Szeghalom, a MEZŐGÉP 2. sz. gyáregysége, Gyula, Dobozi u. 28., a MEZŐGÉP 3. sz. Gyára, Orosháza, Csorvási u., a ME­ZŐGÉP 4. sz. Gyára, Mezőkovácsháza. Cipőfelsőrész-készítőt keres az Endrődi Cipész Szö­vetkezet, Gyomaendrőd, November 7. tér 1., részlegei: Battonya, Puskin u. 71., Orosháza, Táncsics u. 34., Med- gyesegyháza. Gépjárműszerelőt vesz fel a SZÁT Körös—Marosvi­déki Meliorációs Főmérnökség, Szarvas, Budai N. A. u. 5., a MEZŐGÉP 4. sz. Gyára, Mezőkovácsháza. Targoncavezetőt alkalmaz a GMV gyomaendrődi ma­lomüzeme, Gyomaendrőd, Kossuth u. 68., az I. sz. tég­lagyár, Békéscsaba, Orosházi u. 32., a Kőbányai Sör­gyár kirendeltsége, Orosháza, Táncsics u. 5., a Kunság Élelmiszer és Vegyiáru Kér. Vállalat, Békéscsaba, Északi ipartelep, a Békés megyei Üdítőital-ipari Vál­lalat, Békéscsaba, Luther u. 5/B, a MEZŐGÉP 2. sz. Gyára, Békés, Vésztői u. Lakatost keres a Békéscsabai Konzervgyár, Békés­csaba, Békési u. 52—54., a MÁV Körzeti Üzemfőnök­ség, Békéscsaba, MÁV-állomás, a városi tanács költ­ségvetési üzeme, Békéscsaba, Kétegyházi u. 1., a Békés­csabai Forgácsolószerszám-gyár, Békéscsaba, Kisrét, a FÉKON Ruházati Vállalat, Békéscsaba, Trefort u. 2., a Híradótechnikai Vállalat, Békéscsaba, Temető sor 8., a Vízgépészeti Vállalat, Gyula, Béke sgt. 54—60., a PA­TEX békéscsabai gyára, Békéscsaba, Bezerédi u. 1., a PATEX mezőberényi gyára, Mezőberény, Gutenberg u. з. ; a HAFE, Békéscsaba, Kazinczy u. 7., a Békés me­gyei Állami Építőipari Vállalat, Békéscsaba, Kazinczy и. 4., az Orosházi Üveggyár, Orosháza, Csorvási u. 60— 62., az Oroszlányi Szénbányák, Oroszlány, Fürst S. u. 20., a barnevál, Békéscsaba, Orosházi u. 16., a III. sz. cserépgyár, Békéscsaba, Kétegyházi ü. A Kőbányai Sörgyár, Budapest X., Maglódi u. 17., középkorú, egyedülálló nőt keres takarító munkakörbe, szállásmegoldással.

Next

/
Thumbnails
Contents