Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-05 / 30. szám

1983. február 5- szombat Sorsvázlatok Fél szelet kenyér Napirenden n nőpolitikái határozat végrehajtása Mint arról korábban hírt adtunk, a megyei tanács végrehajtó bizottsága leg­utóbbi ülésén beszámolót fo­gadott el a nőpolitikái ha­tározat végrehajtásának eredményeiről. Ezt megelő­zően 1979 júliusában foglal­kozott a testület a témával, s akkor újabb feladatokkal egészítette ki a már koráb­ban elfogadott intézkedési tervet. Nyomatékkai felhív­ta többek között a figyel­met arra, hogy a választott testületekben az aktívan dolgozó nőket bátrabban ja­vasolják vezető beosztásba. A nők munkakörülményei­nek javítására a legalapve­tőbb szociális létesítmények építését, az üzemorvosi ellá­tást minden gazdálkodó szervnél biztosítani szüksé­ges. Tovább fontos javítani az egyenlő munkáért egyen­lő bér elvének érvényesülé­sét. A kereskedelem sajátos eszközeivel továbbra is se­gítse a nők helyzetének ja­vítását, végül általános cél­kitűzésként a nők még fo­kozottabb megbecsülésére hívta fel a figyelmet a ha­tározat. Ami az intézkedési terv végrehajtási tapasztalatait illeti, megyénkben — az or­szágosnak megfelelően — fejlődött a nők politikai, szociális és gazdasági hely­zete. Az elmúlt években fo­kozatosan változott a szem­lélet, amely a megértésen túl a cselekvésben is meg­nyilvánul. Ennek egyik je­le a nők kettős hivatásából eredő, gyakran ellentmondá­sos körülményeket szülő helyzetének javítása. A tár­sadalom nemcsak felismeri, hanem el is ismeri, hogy a nők minden területen fele­lősségteljes munkát végez­nek, tevékenységükre számí­tani lehet. A fejlődés egyik kétségkívüli jele, hogy me­Ott ül a dolgozószobájá­ban. Előtte a nagy, fekete zongora, háta mögött renge­teg könyv és az unokák fényképe. Hégi, kedves is­merősöm, dr. Varga Imre, a békési ÁFÉSZ nyugdíjas elnöke. Már több mint egy éve, hogy kilépett a párná­zott ajtón, összehúzta magán a kabátot, valami torokszo­rító megilletődöttséggel, mint akinek a lelke fáj. Egyszer el kell indulni hazafelé: őszen, kissé ráncosán, a kátyúkat kerülgetve. Mit érez ilyenkor az ember? Mosolyog. Szemét gyerektekintettel szegezi rám: — Nekem már fél szelet kenyér is elég. Nincs okom panaszra, nyugdíjasként is megbecsülnek. Nagyon sok társadalmi megbízatásom van. Dolgozom az Országos Szövetkezeti Tanácsban, a Hungaronektárnál, a SZÖ- VOSZ két munkabizottságá­ban. Megválasztottak tanács­tagnak, a TIT városi elnöké­nek, tagja vagyok a városi párt vb gazdaságpolitikai munkabizottságának, a KBT helyi elnökségének, és részt veszek a népi ellenőrök mun­kájában. Kikapcsolódásként kertészkedek, horgászok és vadászok. Most jöttem rá, hogy kár volt félni ezektől az évektől. — Valami azért eltörött, Imre bátyám . . . Erős, békési kisüstit tölt a kupicába. Valahol szól a rá­dió. Hegedülnek. — Persze, hogy nehéz meg­szokni. Ahol évtizedekig dol­goztál, holnap csak vendég lehetsz. Sok fiatal diplomás­sal kötöttünk szerződést. Sajnos, nagy részük el­ment. Nem tudtuk megtar­tani őket. A féltékenységet, az irigységet én sem voltam képes megakadályozni. Akik viszont maradtak, még so­káig meghatározzák a szö­vetkezet arculatát. Ma is be­járok, elmondom a vélemé1 nyem, tanácsot adok. Meg­hallgatnak, de nem biztos, hogy úgy csinálják. No, én sem vagyok csalhatatlan. —1 Vannak, akik elterpesz­kednek a vezetői székben . .. Felállók. Leütök néhány hangot a pianínón. Hagyom, hadd gondolkozzon a vála­szon. — Igen, kényelmesek azok a székek. Megpróbáltam mindig igazságos lenni. Le­het, hogy hihetetlenül hang­zik: egyetlen dolgozót bo­csátottam el fegyelmivel. Mindig bíztam a jóban, az emberben. Megadtam az utolsó lehetőséget a bizonyí­tásra. És legtöbbször nem is csalódtam. Meg aztán az első időkben kemény székbe ül­tettek, idő sem volt nagyon elterpeszkedni benne. Éjjel­nappal talpon voltunk, mert ezért a rendszerért odaad­tunk mindent a világon. Átforrósodik a hangja az emlékek üzenetétől. Arcáról eltűnnek az idő bélyegei. Megint fiatal. — Apám hat hold földön gazdálkodott, hogy kenyeret adjon a kilenc gyereknek. Először libát, majd disznókat őriztem. Hajnali négykor kel­tem, közben iskolába jár­tam. Tizenhat évesen már kaszáltam, két esztendő múl­va pedig elszegődtem félara­tónak. Munka, tanulás a gim­náziumban. Amikor végez­tem, azt mondtam a többiek­nek: én visszamegyek pa­rasztnak. Ügy is lett. Ott voltam Vizesfáson, Mező- gyánban a rizstermesztés ha­zai bölcsőjénél. Az egyetem­ről csak álmodoztam, hiszen háború volt, behívtak kato­nának. Homloka az időt rendezi. Csöppet sem komor. — Miről szól a krónika? — Hosszú lenne mind el­mesélni. Kivittek a frontra, ötször bekerítettek. Angol fogság Dániában, ellenállási mozgalom, majd fogolytábor Németországban. Megszök­tem. Elfogtak, másodszorra sikerült ■ kereket oldanom. Itthon beléptem az SZDP-be, majd a kommunista pártba. Bekapcsolódtam az ifjúsági mozgalomba, tanulni küldtek Budapestre. Ekkor már 1949- et írtunk, és a békési föld­művesszövetkezet adminiszt­rátora, könyvelője voltam. Később dolgoztam körzeti, illetve megyei ellenőrként, a SZÖVOSZ megyei központ­jának járási titkáraként, vé­gül kineveztek a földműves­szövetkezetek járási központ­ja elnökének. — Mi volt a leg'nehézebb kátyú, zökkenő? Legyint. Most először, mintha izgulna. A hangja is száraz, kesernyés. — Komolyan érdekel ? Mert ezt mostanában nemigen kér­dezik. Dolgoztam, mint a megszállott. De nem mindig hagytak. Azt mondták: a szövetkezet úgyis fél-kapita­lista szektor. Mit akarok én a bútorbolttal, a darálókkal, a hizlaldával és a cukorka­üzemmel. Leültem a kisipa­rosokkal is, hogy közösen fellendítsük a szolgáltatáso­kat, a kereskedelmet. Ezt sem nézték jó szemmel. A zsebembe tettem a Réthy Bé­la féle pemetefű cukorkát, és felutaztam Pestre. A SZÖ- VOSZ-ban senki sem foga­dott. Az Élelmezési Miniszté­riumban szétosztottam a cu­korkát, kóstolják meg. Végül a miniszterhelyettes rányom­ta a pecsétet a papírra. így kezdődött... — Ilyen akaratos ember voltál világéletedben? Nem féltél? Csodálkozik. — Nem. Tudtam, hogy igazam van. A tarhosi zene­iskola ügye mellett is kiáll­tam. Az más kérdés, hogy hiába. — Miért volt szívügyed ez az iskola? — Nehéz megfogalmazni. Gulyás György énekkarában énekeltem a gimnáziumban. A zeneiskolának nem volt pénze. Mi segítettünk, ahol tudtunk. Hitelbe adtuk az élelmiszert, a Szövetkezet te­herautóján mentek a diákok egyik faluból a másikba. Ott voltam azon az 1954-es járá­si pártbizottsági ülésen, ami­kor kimondták az intézmény megszűnését. Ketten szavaz­tunk ellene: Gulyás György és én. A növendékek egymás nyakába borulva sírtak. — Mégsem vagy tagja a tarhosi baráti körnek ... — Nem hívtak. Annak azért örülök, hogy él a ha­gyomány, ápolják. Az idő minket igazol. Sír a hegedüszó. Megke­ményednek a vonásai. Talán az itóka feloldja. — Két infarktus után nem ficánkolhat az ember. Sok minden összejött akkoriban: 1980. . februárjában és októ­berében. Pedig mi volt az 1956-hoz képest! Hiába, ránk szól, kopogtat a 60 esztendő. Akkor fiatal voltam és erős. Sok mindent rámfogtak, rá­galmaztak. Az ellenforrada­lom után nem igazoltak át az MSZMP-be. Pedig ott voltam, védtem a szövetke­zeti tulajdont. Jöttek a mun­kástanácstól, hogy adjam oda a napi bevételt. Mond­tam : vigyék, de holnap ad­janak ugyanannyit, hogy árut tudjunk vásárolni. Felakasz­tással fenyegettek, végül el- oldalogtak. — Mégis lemondtál ... — Igen. Nagyon elkesered­tem. Felajánlották a Nógrád megyei MÉSZÖV elnöki-tisz­_ tét, hívtak a SZÖVOSZ tit­kárságára. Maradtam. A MÉSZÖV megyei főrevizora­ként és a MÉK ellenőrzési csoportvezetőjeként dolgoz­tam 1965-ig. Ekkor lettem újra a békési szövetkezet el­nöke. A pártba 1961-ben vet­tek vissza, és 1946-tól elis­merték a munkásmozgalmi múltamat. Szegeden, a Jó­zsef Attila Tudományegye­temen szereztem 1959-ben jogi diplomát. Ha nehezen is, de teljesült a vágyam. Megerősödött Békésen is a szövetkezeti mozgalom. Szak­boltok, áruházak épültek, fejlesztettük Bélmegyer, Mu- rony és Kamut kereskedel­mét. Megkaptam a Munka Érdemrend arany és ezüst fokozatát, az Országos Bé­ketanács emléklapját, jelvé­nyét és sorolhatnám.. Esteledik. A tálcán félbe­hagyott szendvics. Fél szelet kenyér. Vajon ki hagyta ott? Szorítom a kezét, és kér­dem: — Most mire gondolsz? — Sok még a kátyús út, a zökkenő.. Sok munkájuk lesz az utánunk következők­nek .. . Seres Sándor Fotó: Veress Erzsi Az orvostudomány és az orvosi technika fejlődése* a medikális költségek növeke­dése, valamint az ellátás iránti fokozódó igények egy­aránt sürgették a gyógyító munka hatékonyabbá tételét. A gyógyító-megelőző ellátás egységének megteremtésével kapcsolatban az egészségügyi intézmények működését, az integráció eredményességét és hatékonyságát időről idő­re megvizsgálják abból a cél­ból, hogy megismerjék a la­kosság véleményét: elége­dett(ebb)ek-e az ellátással. Az integráció kezdetétől eddig eltelt hat esztendő ta­pasztalatait összegezte az az átfogó — 11 megyei Népi Ellenőrzési Bizottság bevoná­sával készült, 32 kórház­rendelőintézeti egységre ki­terjedő — vizsgálat, amely a gyógyítóhelyek egyharmadá- nak tevékenységébe nyújt bepillantást. Az eredmények hitelességét erősíti, hogy a megszervezett 115 ankéton 1200 egészségügyi dolgozó számolt be tapasztalatairól, az érdekelt tanácsi és egész­ségügyi szakigazgatási veze­tőket pedig személyes beszél­getéseken hallgatták meg. A leglényegesebb, egyben az ellátást illető legközvetlenebb tapasztalatokat azonban a töhb mint ezer betegnél vég­zett, igen alapos esettanul­mányok adták. A vizsgálat folyamán szervezett ankéto­kon 1500-an nyilvánítottak véleményt: minden harma­dik hozzászóló értékelte po­zitívan az egészségügyi ellá­tást. Kedvezőbb az ellátás megítélése a városokban, mint a községekben. A kri­tikák csaknem négyötöde a szakrendelésekkel függ ösz- sze, ennél jóval kevesebb el­marasztaló szó érte az alap­ellátást és a kórházakat. Ügyszólván általános a rendelőintézeti zsúfoltság, a ( sokszor indokolatlannak tű­nő hosszú várakozási idő gyénkben a munkaképes korú nők foglalkoztatása az 1979. évi 62,8 százalékról 1982-re 68,3 százalékra emelkedett. A munkaerő­tartalék túlnyomó részt 40 éven felüli, a mezőgazda­ságban, háztáji gazdálkodás­ban vesz részt. Az iskolai végzettség és szakképzettség egyik fontos előfeltétele a foglalkozta­tásnak. E téren is javulás tapasztalható, a közép- és felsőfokú végzettségű nők száma például gyorsabban nő, mint a férfiaké. Napi feladat a szakmunkások számának fokozatos növelé­se. Ez egyrészt kihelyezett képzési formák szervezésé­vel, másrészt jelentős ked­vezmények biztosításával, majd a szakképzettség meg­szerzése után anyagi megbe­csüléssel érhető el. A fel­adat fontosságát bizonyítja, hogy a gépipari ágazaton belül például a férfiak kö­zül minden második, a nők közül minden harmadik — vagy inkább negyedik — rendelkezik szakképzettség­gel. A hagyományosan női munkának számító könnyű­ipari ágazaton belül 75 szá­zalékos a nők aránya, de a szakképzettséget tekintve itt is van javítanivaló. A nők vezető munkakörbe helyezése terén történt ja­vulás, bár ennek üteme ma­gasabb is lehetne. Ez ösz- szefügg az előzőekben emlí­tett képzettségi szinttel. A nők közéleti akitvitása lé­nyegesen erősödött. A ta­nácstagok több mint 33 szá­zaléka nő. A szakszervezet­ben, a Hazafias Népfront testületéiben ugyancsak te­kintélyes az arányuk. A nők vezetői munkakörbe helye­zése terén van javulás, de ágazatonként eltérés tapasz­talható. Kiemelkedően jó a miatti elégedetlenség — el­sősorban ezek után ítéli meg a lakosság az egészségügyi szolgálat munkáját. A járóbeteg-ellátás ennek ellenére, tagadhatatlan, ered­ményeket mutathat fel. Nagyban javult a színvonal a „forgó rendszer” bevezeté­sével, amelynek lényege a rendelőintézeti és a kórházi orvosok változó munkahe­lyen történő foglalkoztatása. Az orvosok fele 1—3 havon­ta, egyötödük hetente, egy- harmaduk naponta találko­zik így a betegekkel, illetve panaszosokkal. A rendelőin­tézeti orvosok nagy többsé­ge érzékeli és — a beteg ja­vára — hasznosítja ennek szakmai előnyeit. A gyakorlatban ez azt je-, lenti, hogy a rendelőintéze­tekben egyre több az úgy­nevezett „befejezett ellátás”, csökkent a kórházba utaltak száma. A betegek látják elő­nyét annak is, hogy rende­lőintézeti leleteiket a kórhá­zak zömében már elfogad­ják, csökkent a feleslegesen ismétlődő, olykor kellemet­len vizsgálatok száma. Miután az integráció nem egyszeri döntés, hanem ál­landó megújulást, fejlődést, okos szervezési intézkedések folyamatát igénylő és felté­telező munkamódszer, külö­nös figyelmet érdemel, hogy pillanatnyilag a lakosság mindössze 27 százaléka mon­dott pozitív véleményt a szakrendelésről. Általános gond a reuma, orthopédia, szemészet, az orr-fül-gége- ellátás szakrendeléseinek megfelelő megoldása. A már említett zsúfoltság miatt nem követhetik egymást tervsze­rűen a vizsgálatok, amelyek ily módon sokszor több na­pot vesznek igénybe, s az is gond, hogy az ellátási terü­letek nem mindig igazodnak a közlekedési lehetőségek­hez. kereskedelemben dolgozó nők vezetővé válásának le­hetősége, kevésbé az ipari vállalatoknál. Az említett 1979-es ha­tározatban kiemelt feladatok végrehajtása is eredménye­sen folyik. A nők munkakö­rülményeinek javításáról a megye gazdálkodó szervei fokozottabban gondoskod­tak. Kiépült az üzemorvosi hálózat, s1 ma már minden gazdálkodó szerv biztosítja az alapvető egészségügyi kö­vetelményeket. Az üzemor­vosi ellátáson túl fókozato.- san bevezetik a megelőző jellegű szűréseket, ame­lyekre a nők egyre nagyobb hányada önként jelentkezik. Az egyenlő munkáért egyen­lő bér elve a megyében ér­vényesül. Tudatosabbá, terv­szerűbbé vált a nők bevoná­sa a vezetésbe. Általános ta­pasztalat, hogy a magabiz­tos, jól képzett és jó családi háttérrel rendelkező nők vállalják a vezető funkció­kat. Megállapítható, hogy a ke­reskedelem sajátos eszkö­zeivel tovább javította a dolgozó nők helyzetét. Ru­galmasan szabályozza a nyitva tartási időt, alkal­mazkodik a helyi adottsá­gokhoz. A szolgáltató egysé­gek egy része azonban — Patyolat-felvevőhelyek, vegy­tisztító egységek — még nem tudtak minden igényt kielégíteni, örvendetes, hogy nőtt a bölcsődei, óvodai fé­rőhelyek száma, bár néhány helyen még így is nagy a zsúfoltság. Mint a végrehaj­tó bizottság megállapította, elsősorban a szolgáltatások színvonalának emelésében, a vezetővé válás segítésében, a közéleti aktivitás fokozásá­ban van a jövőben is tenni­való. A cél, a feladat egyértel­mű: a különböző ellátási szintek együttműködésének további javítása, annak el­érése, hogy a beteg kellő idő­ben hozzájuthasson a szá­mára szükséges, állapotának megfelelő és szakmailag in­dokolt, korszerű gyógyító­megelőző ellátáshoz. A járó­beteg-ellátás kérdéseinek ér­tékelése alapján a szakma számára nyilvánvaló, hogy a jövőben is megkülönböztetett figyelmet érdemel ez a te­rület. A VI. ötéves terv szak­mapolitikai irányelvei meg­felelő útmutatást adtak eb­ben a kérdéskörben is, azon­ban gátolja a munkát, kés­lelteti az eredményt, ha az adott helyen az osztályveze­tő főorvos nem (mindig) ér­zi kötelességének szakterüle­tén a járóbeteg-ellátás irá­nyítását. A lakosság egyre többet találkozik az orvossal, a gyó­gyító emberrel; az intézmé­nyek betegforgalma elérte az évi 160 milliót. Az egészség- ügyi dolgozók száma az utób­bi évtizedben 146 ezerről 207 ezerre növekedett — ugyan­ezen idő alatt az egészség­ügy évi működési kiadása 7 milliárdról 21 milliárd fo­rintra emelkedett. Ország­szerte mind ésszerűbben, meggondoltabban gazdálkod­nak a nemzeti jövedelem egészségügyre szánt 3,9 szá­zalékával. Mostanában mél­tán esik sok szó a takaré­kosságról, a gazdaság, a ter­melés tartalékainak feltárá­sáról. Az egészségügynek is vannak mozgósítható ener­giái. Ahogy az élet, a tár­sadalom, a munka más te­rületein, az egészségügyben is megnőtt az emberi ténye­zők szerepe, mert a beteg bizalma, orvos iránti becsü­lése, az ápolás-gondozás lég­köre magában a gyógyítás eredményességében haszno­suló többlet. Gergely Róbert Egy vizsgálat nyomában Hz egészségügyi szolgálat munkája városban, falun

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents