Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-27 / 49. szám
NÉPÚJSÁG 1983. február 27., vasárnap Fenyő nincs, csak szerződés Nincs szerencséje a tőkés exporttal a Békéscsabai Építőipari Szövetkezetnek. Tavaly — mint arról már lapunkban beszámoltunk — a késedelmes árszabályozás miatt esett kútba egy nagy arányú exportüzlet a svéd IKEA céggel. Mire a hazai faárak követték a világpiaci ármozgásokat, a svédek már régen más partner után néztek. Ezért több millió forinttal elmaradt a tervtől a múlt évi tőkés export teljesítése. Katalógusban a bútor Az idei évre nagyon gondosan készültek a békéscsabaiak. Jó előre lefolytatták üzleti tárgyalásaikat a szóba jöhető partnerekkel, és az év kezdetekor 16,5 millió forintos exportszerződés volt már a kezükben különféle fenyőbútorokra. Ennek birtokában rendelték meg az alapanyagot is az ERDÉRT- nél, meg is kapták róla a visszaigazolást. Megnyugtatták tehát NSZK-beli partnerüket, az IMK-t, hogy nyugodtan beteheti katalógusába a csabai bútorokat Ezután jött a kellemetlen meglepetés: az idén eddig egy árva deszka nem sok, annyit sem kaptak. Hiába lobogtatják visszaigazolt megrendelésüket, az ÉRDÉRT is tehetetlen: nem jött be importból a fa. Az importot bonyolító LIGNIM- PEX-en sem sok múlik, ők csak azt adhatják tovább, ami megérkezik, eddig pedig még nem sok érkezett. A baj csak az, hogy az IMK-t nem érdekli a mi problémánk, ragaszkodik a szerződött mennyiség leszállításához vagy a kötbérhez. És persze az is biztos, hogy egy jó darabig elkerüli megrendelésével a magyarokat. Gyenge vigasz, hogy a bajban nincsenek egyedül, az alapanyaghiányban osztozik a többi fenyőbútor- gyártó hazai cég is. Próbálkoznak mindennel, de exportképes árut nem lehet selejtes fából előállítani. A csabaiaknak még viszonylag szerencséjük van, hogy tavaly sikerült néhány száz köbméter lucfenyőt szerezni, és ebből most régi típusú, kerti bútorokat gyártanak exportra, igaz, nagyon nyomott áron. De legalább anyaghiány miatt nem kellett leállítaniuk a termelést. Selejtes első osztály — Helyzetünk kezd kétségbeejtővé válni, pedig úgy nézett ki, hogy nagyszerű lesz az idei év. Nem csak, hogy előre leköthettük teljes bútorgyártó kapacitásunkat tőkés exportra, még később is kaptunk ajánlatokat. Az IMK is a 16,5 millióval szemben 20 millió forintnyi termelést is átvett volna, és az ugyancsak NSZK-beli Tropic cég is jelentkezett vevőként. Így a viszonylag nyomott árak ellenére is tisztes hasznot tudtunk kialkudni. Most pedig úgy néz ki, hogy alapanyaghiány miatt füstbe mennek a szép tervek — mondja Povázsay Géza, a szövetkezet elnöke. Felmerül persze a kérdés, hogy ha évek óta gond van fenyő fűrészáruval, miért nem áll át más faféleségre a szövetkezet bútorgyártó részlege? Nos, egyszer már váltottak terméket az anyaghiány miatt, abbahagyták az ugyancsak fenyőből készülő nyílászárók gyártását, és átAz idén még szerepelnek az IMK katalógusában a Békéscsabai Építőipari Szövetkezet bútorai. És jövőre? tértek a magasabb feldolgozottsági fokú, és ezért kevesebb anyagot igénylő bútor- gyártásra. Tovább már nem tudnak lépni, mert egyrészt ehhez értenek, fenyőfa megmunkálásához alkalmas a gépparkuk, és mást nem is nagyon lehet eladni tőkés exportra. Az ugyanis, hogy erősen kézi munka igényes kolóniái vagy barokk bútorokat készítsenek, az szóba sem jöhet, ahhoz sem szakmailag, sem műszakilag nem eléggé felkészült a szövetkezet. Marad tehát a rengeteg gondot okozó fenyőbútorgyártás. Mert ha van alapanyag, akkor sem egyszerű az élet, ugyanis az első osztályúként megvásárolt fűrészárunak legfeljebb ha 20— 25 százaléka valóban első osztályú, ennyit lehet olyan helyekre tenni, melyek láthatók. A maradék egy része még felhasználható takarásban, de jó része csak rámának alkalmas kárpitozáshoz. Rengeteg többletmunkával jár így az exportképes minőség elérése. Hogyan vehetünk jót? Ráadásul ez a meglehetősen egyenetlen minőségű és gyakran hiányzó fenyő fűrészáru nem Is olcsó. Több mint nyolcezer forint köbmétere, amikor a világpiaci ár forintra átszámolva 5 ezer 800 forint körül van. Igaz, ez utóbbit még szállítási költség is terheli, de ha bőven véve kétezer forintot számolunk egy köbméter fára, akkor is olcsóbb, mint a hazai ár. A különbözeiét persze nem hajlandók elismerni a vételárban a külföldiek, és ez rontja a bútorgyártók piaci pozícióit. Azt már talán mondani sem kell, hogy a világpiacon első osztályon eladott fa az utolsó szálig első osztályú is. — Ha mi ilyen fát kapnánk, akkor legalább 20—22 millió forintos tőkés exportot tudnánk teljesíteni egy évben. Nem kellene ugyanis az exportra néni alkalmas fát olcsóbb és egyszerűbb belföldi termékekké feldolgozni, és elmaradna a sok, gyakran megmunkálás közben kiderülő selejt is. Nekünk az éves termelésünkhöz elég lenne 1200 köbméter valóban első osztályú, méretes, fenyő fűrészáru, de helyette 2 ezer 500 köbméternyit kell feldolgoznunk, már ha kapunk — mondja az elnök. Ha itthon drágán sem lehet rossz fát kapni, akkor meg kell venni olcsóbban a jót valahol a világpiacon — ez eddig egyszerű. Csakhogy a világpiacon dollárért adják a portékát, ebből pedig most nincsen túl sok nekünk. Van azonban egy megoldás, még* pedig az úgynevezett devizahiteles konstrukció, vagyis az, hogy vagy a megrendelő megelőlegezi az alapanyag- költséget konvertibilis valutában, és ezt a végösszegből majd levonja, vagy a külker, teszi ugyanezt. Igaz, így tulajdonképpen — akár a bérmunkánál — csak az elvégzett munka értéke marad itthon valutában, de az legalább itthon marad. így viszont alapanyaghiány miatt a teljes bevételtől eleshetünk. Ezt a megoldást már a múlt évben javasolta a csabai szövetkezet elnöke a bútorokat exportáló ARTEX- nek, de akkor kategorikusan elzárkózott ez elől a külkereskedelmi vállalat. Most ismét megteszik ezt a javaslatot, hátha a kényszerítő körülmények hatására elfogadják. Ha most sem, akkor nem sok bútort fog eladni ebben az évben külföldre a Békéscsabai Építőipari Szövetkezet. Lónyai László Kivilágos virradatig Bál, bál, bál! Báli meghívó, anno 1911 „ ... Az érkező hölgyek a fehér szegfűjelvénnyel ellátott rendezők karján, már táncrenddel ellátva jelentek meg és foglalták el helyeiket a nagyteremben. A táncrend ízléses, csillogó díszítéssel ellátott tarsolyt ábrázolt, közepén monogrammal, mely csatos szalagon függött és háromféle színben volt elkészítve: kék, rózsaszín és fehér színben. Természetesen ahhoz képest oszttattak ki, hogy kinek, milyen színű táncrend illett leginkább a ruhájához. A terem valóságos télikerthez hasonlított. Körös-körül az ablakok közét déli- növények töltötték be. A terem négy sarkában négy nagy tükör, szintén délinövények közül verte vissza a pazarul ömlő villanyfényt.” Mielőtt még tovább gyönyörködnénk a „pazarul ömlő vil- lanyfény”-ben fürdő teremben, végigböngésznénk a „secessiós betűkkel a táncok sorrendjét”, és megcsodálnánk a védnöknő és leánya „fekete füllel áthúzott fehér selyem”, illetve „gyöngydíszes rózsaszín” ruháját, hadd áruljuk el, amit az olvasó már amúgy is sejt: egy régi-régi bálról szól a tudósítás. Egy régi bálról, amelyet 1911. január havában rendeztek Gyulán, a vármegyeházán, mégpedig jótékonysági célból, s amelyről a „Békés” című lap számolt be, jobb ügyhöz méltó alapossággal. ’A bál „fényes erkölcsi és anyagi sikerén” felbuzdulva, a következő esztendőben is megrendeztetett a pompás mulatság. Az erről szóló tudósítás nem kevésbé ékes_és alapos: „A báli közönség nem tudott betelni a terem ízléses, szép díszítésének szemléletével. A védnöknő emelvénye délszaki növényekkel s azok közül kicsillámló villanykörtékkel volt díszítve, míg a cigányok mellvédes pódiuma, bordó bársony drapériákkal tett igen jó benyomást... A védnöknő gyönyörű, lilaszín tüllel áthúzott ruhát viselt, a contessek pedig szép halványzöld ruhában voltak, gazdag ezüst díszítéssel. Bevonulásuk után megkezdődött a tánc s volt alkalmunk gyönyörködni a sok szép fiatal leány és asszonyokban, kik bizonyára meg voltak elégedve, mert annyi volt a táncos, hogy eleinte mozdulni sem lehetett..." A tudósítás után pedig következik a megjelent asszonyok és leányok névsora, élen természetesen a „grófnő őkegyel- mességével”, aki „volt szíves a bál védnökségét elvállalni." Ennél többet valószínűleg nem is tett az ügy érdekében, ha csak nem annyit, hogy megjelent a bálon, amelynek belépője 4 koronába került, illetve egy családjegy 10 koronába... A bál — a szűkszavú lexikon szerint nagyobb szabású táncmulatság. De bál és bál között óriási különbség lehet. Gondoljuk csak meg, mennyiféle bálát rendeztek, s rendezhetnek — mert hiszen a bálozás sohasem ment ki a divatból, csak változott. Mert létezik farsangi bál, jelmezes bál, batyubál, gólyabál, utcabál, szalagavató bál, KISZ-bál, jogászbál, orvosbál, és a sort még lehet folytatni. Ezekben a hetekben minden hét végére jut bál, olykor nem is egy. Sorra rendezik a középiskolák a szalagavató bált. — Itt Csabán, az ifiházban volt a szalagavatónk — meséli Cs. Marika, egy csinos középiskolás diáklány, mint „gyakorlott bálozó” —, az úgy történt, hogy megjöttek a szülők, nagy tömeg, a harmadikosok és negyedikesek ott álltak a terem közepén, egyenruhában, sötétkék alj, fehér blúz, nyakkendő. Tényleg szép volt, olyan ünnepélyes. Az igazgatónk mondott köszöntőt, előrebocsátotta, hogy rövid lesz, és úgy is volt, direkt szeretjük, hogy nem beszél órákig. Aztán én is mondtam valamit a harmadikosok nevében, persze, izgultam, utána meg feltűztük a szalagot a negyedikeseknek, és következett az irodalmi színpadi műsor, meg a balassisták társastáncbemutatója. A nyitó táncot is ők járták, a bécsi keringőt. Aztán persze pánikszerűen mindenki átöltözött, és következett a diszkó. Érdekes, hogy amíg nem mentek el a szülők, szinte senki sem táncolt. A múlt hét végén pedig rongyosbálat rendeztünk, ott aztán az alkalomhoz illő öltözeteket lehetett látni, szakadtak a köbön, az egyik osztálytársunkat meg se ismertük. Volt tombola, zsákbamacska, műsor, szóval, remekül sikerült. Persze, diszkó is. — Ha azt mondom, bál, csupa nagybetűvel, mire gondolsz? — Bál?! — Kislányos félmosollyal, tűnődve néz ki az ablakon. — Szerintem a bál az egy olyan régimódi mulatság, amiről csak hallottam a mamitól. Ő meséli mindig, hogy mrt lyen izgatottan készültek rá, szép ruhát varrtak és az egész nagyon romantikus volt. Egy ilyen bál nagyon szép lehet, el is hiszem, hogy örök emlék. Ha így nézzük, a mai szalagavató bálok elvesztették ezt a varázsukat. Néhány éve még, amikor a nővérem volt diák, szép hosszú ruhát, vagy kisestélyit viseltek a lányok a szalagavatón, megadták a tiszteletet az alkalomnak. Most meg, sokan jönnek csövesen, hét- köznapiasan. Talán, mert ezeknek a fiataloknak nem jelent az ilyesmi nagy eseményt. Egyébként is, a szalontáncot jó, ha ketten-hárman ismerik egy osztályban. Persze, az is igaz, hogy ma sok minden másképpen van, mint régen, amikor egy lánynak ritkán volt alkalma szórakozni, fiúkkal találkozni, ezért is jelentett sokkal többet egy bál. Most meg akármikor elmehet táncolni, presszóba, színházba. Erről még hosszan elbeszélgetünk, elkalandozunk az eredeti témától, aztán Marika végül bevallja: azért szívesen részt venne egy olyan igazi, szép bálon, amire hetekig lehet készülődni. Ki tudhat a legtöbbet a bálokról, ha nem a közismert idős, ám ma is fiatalos lendülettel tanító tánctanár, Nyíri Lajos. — Hajdanában minden szakmának megvolt a maga bálja — emlékszik vissza készséggel a Megyei Művelődési Központ nagytermében, ahol éppen az úttörő társastáncosokkal foglalkozik. — Volt iparosbál, jogászbál, rendeztek bálát a kereskedők, különböző munkahelyek. Ezekbe részben bevonták a tánctanárt is. Itt Csabán a legszebb bálokat a Vigadóban rendezték, tudja, a mostani színház emeletén volt. Az egy nagyon szép terem, sok mellékhelyiséggel, tehát bálra nagyon alkalmas. A táncrendet kifüggesztették, az állt rajta, hogy milyen sorrendben következnek a táncok, s mikor lesz szünet. A mulatság természetesen a nyitótánccal kezdődött, ami nagyon hasznos „találmány” volt, mert ugye első párként kiállni a parkettre — ezt még a jó táncosok is nehezen vállalják. De ha már van első pár, akkor könnyebben csatlakoznak a többiek. Általában a farsang volt a bál ideje. A védnökség? Annak az volt a „haszna”, hogy a védnökök általában a bál mecénásai is voltak. Éjfélkor következett mindig a supé, amikor asztalhoz telepedtek, és valami vacsorafélét fogyasztottak. A lányos családok a szimpatikus fiút esetleg meghívták ilyenkor az asztalukhoz — ez nem jelentett különösebb elkötelezettséget. Éjfél után jött a francianégyes, aztán a csárdás, és tartott a bál kivilágos-kivirradatig. — Milyenek a mai bálok? — Az a baj, hogy nemigen van alkalmas hely és zenekar ilyen táncmulatságokhoz. Igény, azt hiszem lenne, sőt épp a múltkoriban történt, hogy mezőberényi középiskolás diákok kérték, tanítsam meg a tangót, keringőt, no, meg a többit, mert a diszkó az megy magától is, de a „rendes” táncokra maguktól sehogyan sem tudnak rájönni. Sokan járnak tánc- tanfolyamra, és nemcsak fiatalok, hanem felnőttek is. Szoktunk vizsgabálat rendezni, ahol még bálkirálynőt is választanak a fiatalok. — önnek melyik volt a legemlékezetesebb? — Nekem? A maturabál, az volt a legszebb ... Néhány évtized múltán talán Marika is így emlékszik majd vissza a szalagavató bálra ... Tóth Ibolya
