Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-03 / 28. szám
1983. február 3-, csütörtök NÉPÚJSÁG Ahol messzire ellát az ember Éppen a búzát vetették tavaly azokban az őszi napokban, amikor a pusztaföldvári Lenin Tsz-ben jártunk. A falu alatt húzódó egyik szép táblán javában dolgoztak az új vetögépek. — Épp ott jön a búzatermesztési ágazatvezetö — intett egy kismotoron közeledő alak felé az elnökhelyettes. A kétkerekűről -Csinos, fiatal lány szállt le. Arcát pirosra fújta a szél, a szeme nevetett, határozott kézfogással mutatkozott be: „Káint Rozália”. Beszélgetésre akkor nem jutott idő, meg nem is ezért kerestük fel akkor a közös gazdaságot, így hát „majd a télen” — ebben maradtunk. * * * Telefonon hívom a téesz. irodát, hogy megbeszéljük a találkozót. „Debrecenben van. ma vizsgázik.” — így a válasz. Aztán egy hétfői napban maradunk, akkor egészen biztosan benn lesz Ró- zsika. A falutól pár kilométerre, egy nagy majorban van a téeszközpont. Szépen ápolt a park, a szétszórt épületeket betonjárda köti össze, de a sok jármű, gép jókora sarat hord az utakra, nyáron meg porolnak, úgyhogy divatos cipellőben, kényes holmiban nemigen lehet ide munkába járni. — De nem ám! — néz végig magán Rózsika —, többnyire pulóvert, dzsekit, nadrágot hordok, sokszor kettőt is muszáj felvenni, mert a kismotoron hideg van. De megszoktam már a sarat, az esőt és a meleget is. Márpedig Rózsika kora tavasztól késő őszig a határt járja, nem szívesen ül az íróasztal mellett. — Itt benn nehezen telik a nap, kint meg gyorsan elszáll, csak azt veszem észre, hogy rámesteledett. Talán, mert azt csinálhatom, amit szeretek?! — Kérdőnek indul a mondata, aztán a végére inkább állításnak hangzik. — Emlékszem, a főiskolán a fiúk mindig mondták: ó, lányok, nem nektek való ez a pálya. Most meg éppen az a fiú ül egy irodában, egészen más munkakörben, akinek a legnagyobb volt a szája .. Rózsika 1978-ban a gyöngyösi főiskolán végzett, most pedig a Debreceni Agráregyetem kiegészítő szakán másodéves. Némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a véletlennek köszönheti a jelenlegi képzettségét. Eredetileg a kertészkedés vonzotta — ez maradt mind a mai napig is a legkedvesebb időtöltése. — Gyulán, a kertészeti szakközépiskolában érettségizett, és a főiskolai jelentkezési papírra elfelejtette ráírni, milyen szakot választ. így a növénytermesztőkhöz került, megszokta, meg is szerette a társaságot, ezért félévkor nem iratkozott át a kertészekhez. Rózsika pusztaföldvári születésű. Mondta is neki a fő- agronómus, amikor munkába állt: „Tudod-e, hogy a saját falujában sokkal nehezebb az embernek!” — Érdekes dolog ez — komolyodik el Rózsika —, észrevettem, hogy a jót is, meg persze a rosszat is felnagyítják velem kapcsolatban az emberek. A régi ismerősökkel, akik közül többekkel most együtt dolgozom, szerencsére megmaradt az a közvetlen kapcsolat — legalábbis úgy érzem — ami így faluhelyen kialakul. Természetes, hogy kritikus szemmel figyelnek, de ugyanakkor nagyon rendesek, dolgosak, segítőkészek. — Hogyan szerezhet itt az ember tekintélyt, ha fiatal, és „ráadásul még nő is”? — Csak munkával. Kezdetben a közvetlen munkatársak talán kevésbé fogadtak el, lehetett ebben szakmai féltékenység is, meg az, hogy bizonyítsák, a főiskola nem sokat ér. Hát az igaz, hogy önmagában, gyakorlat nélkül kevés, de valamikor mindenki elkezdte. Az évek során úgyis kiderül, hogy igaza van-e az embernek. Az eredmény bizonyít, függetlenül attól, hogy fiatal, idős, nő-e, vagy férfi az illető. Egy valami nagyon fontos, hogy legyen komoly feladat, munka, mert bizonyítani másképp nem lehet. — Érték már kudarcok? — Volt egy párszor, hogy úgy éreztem, kár volt ezt a szakmát választani. Mert nagyon el tudok keseredni, ha valami nem sikerül, vagy ha például valamit eltervezek, de nem tudom keresztülvinni, mert másképpen döntenek. Aztán persze az eredmény feledteti a kudarcot. Egyébként én nagyon szeretek vitatkozni, az az elvem, hogy tisztázzon mindent nyíltan az ember, úgyhogy megmondom a véleményem. Amit igaznak gondolok, azt védem is körömszakadtáig, és eddig még nem bántam meg, hogy vitatkoztam. Amikor például új vetőgépeket kaptunk, azt mondták az emberek, akik dolgoznak velük, hogy jobb volt a régi, meg hogy miért kell mindig állítani? Most meg ők is elismerik, hogy szebb a vetés. Az mindenesetre biztos, hogy a munka legnehezebb része: az emberekkel bánni. Mint szakember, azt tartja Rózsika, hogy minden növény egyformán fontos, nem kivétel a búza sem. De azért ő is tudja és elismeri, hogy errefelé minden másnál nagyobb a hagyománya, s hogy az idős emberek számára ma is a kenyeret jelenti, csupa nagybetűvel. S Rózsika bevallja, hogv az aratást bizony még ő is valamiféle ünnepnek érzi. Egészen pontosan, fenségesnek. Igen, így fogalmaz. S bevallja azt- is, hogy a több milliót érő modern kombájnok láttán még mindig elfogja valami csodálattal vegyes tisztelet. — Talán romatikus? — Azt hiszem, igen. A legjobban szeretem a nyarat, szeretek hajnalokon a határba indulni, ahol messzire ellát az ember, s közben rendezgetheti a gondolatait, tervezgethet. A táj valami nagy nyugalmat és biztonságot ád. Ilyenkor valahogy a magaménak érzem a határt... Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi Sajnálkozás helyett „Törődjünk többet az idős emberekkel!” A mondatot már jó néhányszor viszontláthattuk újságokban, felhívásokon. Értesülhettünk az eredményekről is, hogyan, milyen módon segít a társadalom az elesett, magányos, idős embereken. A jól ismert mondat, ha úgy tetszik felhívás, azonban nemcsak intézményekhez, szervezetekhez szól. Törődjünk! Azaz mi, valamennyien, nem feltétlenül „adminisztrálható”, szervezett formában is. Az egyéni törődés azonban mintha alig-alig jutna túl a sajnálkozáson. — Szegény Z. néni, vagy B. bácsi — mondjuk idős, beteges egész nap otthon üldögélő ismerősünkre, szomszédunkra, s rögtön valami intézményféle után kotorászunk emlékezetünkben, ahová be kéne szólni, ahol az „ilyen esetekkel" foglalkoznak. Pedig . . . sajnálkozás és töprengés helyett akár be is kopogtathatnánk hozzájuk. Apró szívességeket tenni, beszélgetni. Esetleg bevásárlószatyrunkban is elférne az a csekélyke élelmiszermennyiség, amelyre szükségük van. S az is teljesen mindegy, hogy egy vagy két recepttel állunk sorba, ha a gyógyszertárban van dolgunk. Konnektorszerelés, vagy csengőjavítás, ami egy ügyes kezű barkácsolónak semmiség, az idős embernek szinte megoldhatatlan problémát jelenthet. Ezek persze nem új gondolatok, de elcsépeltségük ellenére még mindig aktuálisak. Sajnos. Talán azért, mert az a bekopogtatás ilyen-olyan okokból elmarad. Mert hátha meg sem értené, mit akarunk tőle, talán rossz néven venné a zavarást. Hiszen az idős ember zárkózott, gyanakvó, stb. — Vagy — ahogy egy felháborodott szülő mesélte nemrég — az idős emberek egyáltalán nem igénylik a segítséget. Mert itt van például 11 éves fia esete. Az úttörőőrse elhatározta, hogy „patronálni” fog egy idős nénit, az egyik gyerek szomszédját. Teljesen egyedül él, biztosan örül majd. Lelkesen el is rohantak hozzá. Mind a tízen! Tele jószándékkal. Főzni, mosni, takarítani fognak, a barkácsszakkörösök megjavítják a javítanivalót, esetleg énekelnek is egy keveset, hadd viduljon a néni. A remek tervnek egyetlen ellenzője volt, maga a patronált, aki nem értette, miért akarja darabokra szedni a lakását tíz tettvágytól duzzadó, harsány sátánfióka. Megköszönte ugyan a segítséget, de rövid úton kituszkolta lakásából a csalódott gyerekeket, mondván, ő már öreg, s inkább a csendet, nyugalmat kedveli. Hát ez történt, fejezte be mon- dókáját a szülő, ilyenkor az öregek mind maguknakva- lók, nem tudnak ők már senkit elviselni önmagukon kívül. Valóban így lenne? Segítséget sokféleképpen lehet felajánlani, de csak úgy érdemes, hogy el is fogadhassák. Ha például a lelkes úttörőcsapat helyett a-z első alkalommal egyikük szülője látogat el az idős asszonyhoz, s kérdezi meg, miben lehetnek a segítségére, nem valószínű, hogy az eset így végződik. S a gyerekek felosztva egymás között a napokat, s teendőket, egyenként, vagy párosával, mindig szívesen látott vendégei lettek volna a néninek. Tehát a jószándék mellé türelem és tapintat is kell. Az ilyen segítségnyújtási kísérlet egyúttal saját emberségünk próbája is. Németh Szilvia fl meglevő vasúti igazolványok érvényesítése, újak kiadása A MÁV Szegedi Igazgatósága a közalkalmazottak, az újságírók, a SZÖVOSZ, az OKISZ és KIOSZ arcképes igazolványra igényjogosult dolgozói és családtagjaik fekete színű — 1983. január 1-től 33 százalékos mérséklésű menetjegyváltásra jogosító — arcképes igazolványainak 1983-ra történő érvényesítését február 1. és március 31. között végzi. Az érvényesítési bélyeg igényléséhez szükséges kimutatás a vasútállomásokon vásárolható meg, és ott igényelhető az érvényesítési díj befizetéséhez szükséges átutalási postautalvány is. A kimutatást kettő példányban, írógéppel kell kitölteni, amelyen a munkáltató szerv vezetője aláírásával igazolja a kimutatásba felvett munkavállalók és családtagjaik igényjogosultságát. Amennyiben a munkabéreket nem a központi illetményhivatal számfejti, akkor a munkáltató illetményszámfejtőjének is alá kell írni. Ha a béreket a központi illetményhivatal számfejti, csak a munkáltató szerv vezetőjének kell aláírni, a másik aláírás helyett „K. I. H.” megjelölést kell alkalmazni. A megfelelően kitöltött és záradékolt kimutatás mindkét példányát és az érvényesítési díj befizetését igazoló átutalási postautalvány feladóvevényét a MÁV-igazgatóság üzemviteli osztály 4. csoport, 6701 Szeged, Pf. 425. címre kell elküldeni, vagy személyesen bevinni. Az arcképes igazolványokat nem kell beküldeni! Érvényesítési díj igazolványonként: közalkalmazottaknál 20 forint, az újságírók, a j SZÖVOSZ, az OKISZ és a KIOSZ igény- jogosultaknál 60 forint. (Az érvényesítési díjat egy átutalási postautalványon kell befizetni, függetlenül az egy igényléskor megküldött kimutatáson feltüntetett létszámtól.) Az igazgatóság a kimutatás egyik példányát (a bélyegek sorszámának feltüntetésével) az érvényesítési bélyegekkel visszaküldi az igénylő szervnek, aki az igazolvány jobb oldalán az 1983-as mezőbe beragasztja a bélyeget, s bélyegző lenyomatával úgy látja el, hogy a bélyeg sorszáma olvasható legyen. Ezzel egyidejűleg a munkáltató az igazolvány százalékos mértékét fekete irdnnal „33-ra” módosítja. Az arcképes igazolványokat csak a bélyeg beragasztása napjára kell bevonni. Utazáskor az igazolvány hiányát „Érvényesítésre bevonva” indokolással a vasút nem fogadja el. Az 1982. évre kiállított igazolványok 1983. március 31-én, 24 óráig használhatók fel utazás céljára. Április 1-től már csak az 1983. évre érvényesített arcképes igazolvány jogosít 33 százalékos mérséklésű kedvezmény igénybevételére. A . MÁV Szegedi Igazgatóságától kapott tájékoztatás szerint 1983. január 1-től továbbra is korlátlan számú 50 százalékos mérséklésű utazási kedvezményre jogosultak: a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosai, a nemzeti gondozottak, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagjai közül a korábbi Magyar Par- ti^ánszövetség tagjai, a 100 és 75 százalékos hadirokkantak és igényjogosult családtagjaik, a vak hadirokkant kísérője, a vak hadirokkant igényjogosult családtagjai. A közalkalmazottak kedvezményes jegyváltásra jogosító arcképes igazolványával megegyező igazolványok is 1983. március 31-én, 24 óráig használhatók fel utazásra. A felsoroltak részére — az 50 százalékos mérséklésű utazási kedvezmény igény- bevételére jogosító — új típusú arcképes igazolványt szolgáltatnak ki 1983. február 15. és március 31. között. Az igazolványcserére vonatkozó tájékoztatót a vasútigazgatóság nevezettek részére külön-külön megküldi. 1983. április 1-től már csak az új arcképes igazolvány jogosít 50 százalékos mérséklésű kedvezmény igénybevételére. Mire költötték Szeghalmon és környékén a 40 millió forintot? — Megítélésem szerint nem sok ÁFÉSZ van megyénkben, ahol arról adhatnánk számot, hogy befejezték a bővítő hálózatfejlesztést és olyan szaküzletekkel, sőt bevásárló központokkal rendelkeznének, melyek az adott körzetek lakosságát hosszú távon képesek jól szolgálni. Talán nem tűnik dicsekvésnek, ha azt mondom, 1982. végére mi eljutottunk idáig. Az utóbbi években ugyanis mintegy 40 millió forintot költöttünk új beruházásokra, illetve bővítéssel együtt járó korszerűsítésekre és felújításokra. E tetemes összeget igénylő hálózatfejlesztésre saját erőnkből persze képtelenek lettünk volna . . . A Szeghalom és Vidéke ÁFÉSZ múlt év decemberében megtartott küldöttgyűlésén Szebelédi János elnök összegezte így az utóbbi hét év nagymérvű hálózatfejlesztését. Nemrég Szeghalmon jártunk, hogy megtudjuk: mire költötték az említett időszak alatt a csaknem 40 millió forintot. Az elnök mindenekelőtt az 1975- ös esztendőt idézte visz- sza, amikor is a bucsai szövetkezők úgy határoztak, egyesülnek a szeghalmi ÁFÉSZ-el. Egy évvel később, 1976- ban a füzesgyarmati és a körösladányi ÁFÉSZ tagsága csatlakozott a szeghalmi szövetkezethez. — Annak idején az egyesülés véghez vitelét tartottuk kemény feladatnak — hallottuk Szebelédi János, ÁFÉSZ-elnöktől. A fúziók befejeztével viszont nagyon gyorsan rádöbbentünk: a munka neheze csak ezután következik. Következésképp, a sok éven át önállóan gazdálkodó kis szövetkezeteknél úgyszólván alig képződött olyan pénzügyi forrás, mely nagyobb hálózati felújítást, mi több, új beruházást tett volna lehetővé. Ebből egyértelműen következett, hogy a meglevő régi üzletek túlnyomó része nemcsak kicsi volt, hanem korszerűtlen is. És már is fejből sorolja, hogy a szűkén vett hét év alatt mi valósult meg a mintegy 40 millió forintból. — Már az egyesült ÁFÉSZ fejezte be a füzesgyarmati vendéglő építését. Szintén Füzesgyarmaton tőépítkezéssel ruházati és kultúrcikküz- letet hoztunk létre. Továbbá nagyarányú rekonstrukcióval ebben a községben korszerű vas-műszaki és vegyi-háztartási üzletet alakítottunk. így Füzesgyarmaton létrejött egy olyan bevásárló- központ, mely hosszú távon képes a község lakosságát szolgálni. Körösladány- ban nagy alapterületű ABC- áruházat építettünk, majd jelentős rekonstrukcióval ruházati szakboltot és presz- szót nyitottunk. Közben bővítettük és korszerűsítettük e községben a vendéglőt. Ezáltal Körösladányban is kialakult a bevásárlóközpont. Szeghalom nagyközség bolthálózatának fejlesztését különösen szem előtt tartottuk. Igaz, ehhez a helyi tanácstól, országos és megyei szövetségünktől sok segítséget kaptunk. E járási székhelyen az egyesülés óta ezer négyzetméter alapterületű új üzletsort, rekontsrukcióval OFOTÉRT-szaküzletet, rövidáru-szakboltot, az újtelepi részen élelmiszer- és italboltot, továbbá — a Csong- rád megyei Tisza Bútoripari Vállalattal közös üzemeltetésben — konyhabútor-szak- üzletet nyitottunk. Ugyancsak Szeghalmon egy évvel ezelőtt bővítettük és korszerűsítettük a Sárrét éttermet, és 1982. végéhez közeledve átadtuk rendeltetésének a korszerű cukrászati termelő üzemet. Ezzel a bolthálózattal már biztonsággal teljesíteni tudjuk Szeghalmon a középfokú ellátási feladatokat. A felsorolás azonban még nem teljes, hallottuk Szebelédi János elnöktől. Bucsán decemberben már a belső szerelő munkálatokat végezték abban az üzletházban, melyben ABC-áruház, ruházati és műszaki szaküzlet kap helyet. A 6,5 millió forintos beruházással épülő üzletház megnyitása után, de még az idén a presszó mellett SZÖVOSZ-segítséggel és rekonstrukciós bővítéssel korszerű vendéglő épül. így a 3100 lakost számláló Bu- csa is rendelkezik majd bevásárlóközponttal. És ez már a közeli jövőben valóság lesz. Akárcsak Kertész- szigeten, ahol még az idén sor kerül a bolt és az italbolt felújítására, korszerűsítésére. — Az viszont megnyugtató számunkra — mondotta a szövetkezet elnöke —, hogy sokkal több és nagyobb hálózatfejlesztést valósítottunk meg a hét év alatt, mint amennyit ígértünk, sőt többet, mint amennyit mi is elképzelni mertünk. És ennek nem csak az a magyarázata, hogy időben és jól érveltünk. Sokkal inkább az a tény, hogy a kapott milliókat okosan, a célnak megfelelően és igen gyorsan hasznosítani tudtuk. És még egy lényeges dolog: a Szeghalom és Vidéke ÁFÉSZ három éven belül mindenféle banki hitelét visszafizeti. Balkus Imre Központi fűtés az okányi szociális otthonban (Tudósítónktól) Hosszú évekig nagy gondot jelentett az okányi szociális otthon vezetőségének a cserépkályhákkal történő fűtés, de az otthon lakói miatt is veszélyes volt a szénnel, fával való tüzelés. Gyakran kellett számolni azzal, hogy ezek az emberek — mivel többségükben súlyos fogyatékosságban szenvednek — bármely pillanatban tüzet okozhatnak. E nagy gondot oldották meg ez év januárjában azzal, hogy áttértek a központi fűtésre, amelyre mintegy másfél millió forintot irányzott elő a járási hivatal pénzügyi osztálya. A központi fűtéshez szükséges radiátorok és csővezetékek beszerelését a füzesgyarmati fűtésszerelő részleg, a kazánok üzembe helyezését pedig az okányi költségvetési üzem végezte el. így az intézet 32 helyiségének fűtését négy, egyenként 70 ezer kalóriás kazán látja el. Oláh Ferenc
