Békés Megyei Népújság, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-18 / 41. szám
Meglepő következtetések, avagy minden lehetséges? Vizsgálatok az erőkihasználtság forrásáról Elégedettek lehetnek-e a mezőgazdasági üzemek a rendelkezésükre álló erőforrások kihasználtságával, a szigorodó feltételek ellenére növelhetik-e nyereségüket? A kérdés a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságának elrííult évben végzett vizsgálata nyomán fogalmazódott meg ebben a formában. A mezőgazdasági nagyüzemek termelési típus szerinti vizsgálata után derült ki ugyanis, hogy a szövetkezetek, állami gazdaságok óriási tartalékokkal rendei- kéznek. Egy sajátos közgazdasági és matematikai modell alapján, számítógépek segítségével a pénzügyi szakemberek kimutatták, hogy az 1982-ben elért nyereség akár a duplája is lehetett volna. Mindez olyan hihetetlenül hangzott, hogy sokan már a számok nyilvánosságra kerülésekor tévesnek, mi több, képtelenségnek tartottak minden ehhez hasonló állítást. „Méghogy megduplázhattuk volna a nyereséget, a végén még háromszoros is lehetett volna” — méltatlankodott nem egy saját vezetési és üzemszervezési gyakorlatát majdhogynem hibátlannak tartó vezető. Pedig az adatokkal az ég világon semmi baj nem volt, azok pontosak, többszörösen ellenőrzött számításokon alapultak. Ráadásul a vizsgálatok két egymást követő évben is hasonló eredménnyel zárultak, és a mércét is elérhető magasságba helyezték. Az üzemeket adottságaik, a termelés szerkezete és jellege szerint hét osztályba sorolták, és ezen belül a legjobbak eredményéhez viszonyítottak. Így végül árra is választ kaptak, hogy az azonos körülmények között gazdálkodók között miért alakultak ki érthetetlennek tűnő különbségek, és jó néhány, a mezőgazdaság egészére is jellemző folyamatot figyelhettek meg. Elhanyagolt ágazatok Ilyen jellemző megállapítás volt az is, hogy míg az üzemek közötti differenciálódás termelési értékben számolva csökkent, addig az eredményességet figyelembe véve, a különbség tovább nőtt. (Az elmúlt évben mintegy tíz százalékkal.) Ennek ellenére egyes területeken ezzel ellentétes folyamatok mentek végbe. Az mindenesetre még ma is gyakori jelenség, hogy a kedvezőtlen adottságú gazdaságok is olyan hozamokat akarnak elérni, mint a jó feltételekkel rendelkezők. Emiatt nő az előállított termékmennyiség, a termelési érték, ugyanakkor romlik a termelés gazdaságossága. Ez a vezetői szemlélet és gyakorlat fogyatékosságaira hívja fel a figyelmet, indokolatlanul háttérbe szorul annak vizsgálata, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokkal mekkora a még gazdaságosan előállítható terméktömeg. Gazdaságossági szempontból érthetetlennek tűnik a veszteséges tevékenységek fenntartása. Egy-egy gazdaságban az „elhanyagolt ágazatok” jelentős erőforrásokat, termőföldet. épületet, munkaerőt, eszközt kötnek le. Ez arra figyelmezteti az üzemeket, hogy sok még a tennivaló az adottságok és a termelési szerkezet összhangjának megteremtésében. Változatlanul nagyok a tartalékok a gyepgazdálkodásban, az állattenyésztésben. Nem ritka, hagy a legelőkkel, rétekkel rendelkező üzemek szántóföldön állítják elő a tömegtakarmányt. II leggyakrabban előforduló hibák Az erőforrásaikat jobban kihasználó üzemekben mindez kevésbé ellentmondásosan jelenik meg. A matematikai modell alapján feltárt tartalékok — a termőföld, a berendezések, az eszközök kihasználtsága miatt 6,2, az alacsony hatékonyság következtében 3,7 milliárd forint az eredményelmaradás — így is óriásiak. Az 1982-ben végzett vizsgálatok tapasztalatai újra bizonyították: egyre- nehezebb helyzetbe kerülnek azok az üzemek, amelyekben nem megfelelő a munkaerő-gazdálkodás, nem is beszélve azokról a gazdaságokról, amelyekben hiányzik a személyi jövedelem és az üzem eredményessége közötti összhang. A leggyakrabban előforduló hibák: az alacsony jövedelmezőséghez képest magas bérszínvonal, a munkadíjazásban nem játszik szerepet az eredményérdekeltség, pontatlan a teljesítmény-nyilvántartás, sok a szervezetlenség miatti munkaidő-kiesés. A „rossz körből” kilépni csak ösztönző bérezéssel, ésszerű munkaszervezéssel lehet. Az eredményelmaradás egyébként itt a legnagyobb, meghaladja a kilencmilliárd forintot, és bár a matematikai jellegű, ugyanakkor körültekintő mérések tapasztalatain lehet vitatkozni, az tény, hogy az erőforrások kihasználatlansága hatalmas tartalékokat rejt. Hol vannak a tartalékok? Az általános megállapításokból sokféle következtetés vonható le, s ha a sokat ígérő közgazdasági és matematikai modell több lesz kísérletnél, az minden bizonnyal, segítséget nyújthat majd egy-egy országos jelentőségű döntés előkészítésében is. Változatlanul nyitva marad azonban a kérdés: milyen közvetlen előnyei származhatnak a vizsgálatokból a mezőgazdasági üzemeknek? Az állami gazdaságok, szövetkezetek nem gazdálkodhatnak a tartalékok rendszeres, állandó számbavétele nélkül. Az üzemek többsége ugyan időről időre számba veszi tartalékait, de összehasonlításon alapuló, és ösz- szefüggéseket is feltáró elemzésekre csak kevés helyen vállalkoznak. Az esetek egy részében nem tudják, hol, hogyan keressék a tartalékokat, ezért az sem biztos, hogy rátalálnak a többleteredményt adó megoldásra. Ezért volt érthetetlen azoknak a gazdasági vezetőknek a magatartása, akik a helyi vizsgálatok tapasztalatait kioktatásnak vették. Aligha lehet véletlen, hogy éppen ezekben a gazdaságokban marad el a közgazdasági elemző munka színvonala a kívánatostól. * * * A vizsgálatra adott válasz — 12 milliós nyereségtartalékot állapítottak meg az egyik megyei üzemben —, „ennyi nem jöhet ki”, már önmagában is bizonyítja a vezetés szemléletét. Hasonló módon a szakemberek beállítottságáról kapunk képet akkor is, ha a központi és a helyi vizsgálatokat nagy várakozással vetik egybe az üzemben, mint ahogy erre is volt példa. Békés megye messze leghatékonyabban dolgozó szövetkezetében pedig már azt vizsgálták, hogyan érték el a magas fokú szervezettséget, az eszközök jó kihasználtságát. És bár a vizsgálatokat ma még csak elméleti modellként veszik számításba, nem ártana, ha mind több gazdaság vezetője töprengene el a vizsgálatok megállapításain. Talán mégis lehet abban valami, hogy ' minden különösebb központi intézkedés nélkül, több helyi kezdeményezéssel megduplázható, vagy legalábbis jelentős mértékben növelhető a nyereség, a termelés hatékonysága. Kepenyes János 1983. február 18-, péntek Mit ér a dolgozó, ha magyar? Q A mezőgazdaságban és általában V annak, akik szeretik nálunk szembeállítani az ipart meg a mezőgazdaságot. Még szélsőséges vélemények is elhangzanak, olyanok például: nem olyan nagy baj, hogy csak közepes teljesítményre képes az iparunk, majd a mező- gazdasággal felvirágoztatjuk ezt a kis országot!... Nagy tájékozatlanságra vallanak az ilyen túlzások, hiszen — ezt közismert — a nemzeti jövedelmünk több mint fele az iparból származik, ezért aligha boldogulhatnánk a gyárak jobb munkája nélkül. Nem beszélve arról, hogy az ipar — nagy terület. Azon belül a különböző iparágak teljesítménye elég eltérő. A legnagyobb súlyt képviselő gépipar például mindinkább versenyképessé válik, s vannak persze olyan ágazatok is, amelyek nem érik el a hazai átlagot. Az persze kétségtelenül igaz, hogy még a külföld is közepes színvonalúnak értékeli az iparunkat, s a közepesnél jobbnak a magyar mezőgazdaságot. S nem ok nélkül, mert több ágazata igen sikeresen áll helyt a nemzetközi versenyben. Mindenekelőtt a búza- és a kukorica-, vagyis a sokat emlegetett gabonatermesztés. Kimagasló termésátlag A búza hektáronkénti termésátlaga például 3 ezer kilogramm volt 1971-ben, 1977-ben már 4050 kg, 1980- ban pedig elérte a 4760 kilogrammot. Ennek köszönhető, hogy az európai országok között az ötödik helyet foglaltuk el 1979-ben búzából és kukoricából! (Ugyanis a kukoricánál is hasonlók az eredmények.) Ha viszönt az egy lakosra jutó gabonatermesztést tekintjük, itt első helyezést értünk el 1132 kg- mal. A világranglistán is csak Ausztrália (1616 kg), Kanada (1536 kg) és az USA (1357 kg) előzi meg itt Magyarországot. (A napraforgóból az 1976—79-es évek átlagtermésével (1547 kg ha) az ötödik helyet értük el a világon.) Nem sok a dicsekedni való viszont a burgonya, a cukorrépa eredményeivel, hiszen az előbbivel a 20. helyen, az utóbbival a 14. helyen topogunk Európában. S ami a zöldségtermelés termésátlagait illeti, bizony, ezzel sem hivalkodhatunk. Biztatóbb a kép az egy lakosra jutó 126 kilogrammos hústermelésben (csontos húsban számolva), amelyben Dánia (241 kg) és Hollandia (13_1_ kg) után a harmadikok voltunk 1979-ben Európában, s ötödikek a világon. Van persze más mutató is: az egy hektár mezőgazdasági területre jutó termelési érték. Ez már a hetvenes ,év_ tized átlagában elérte a mintegy 500 dollárt, volt, amely majdnem a világátlag ötszörösét jelentette. Az 1978- ban végzett vizsgálat már 608 dollárt jelzett Magyarországon, míg Ausztriában 521, Franciaországban 555, az NSZK-ban pedig 981 dollárt hektáronként. A számítások szerint egy mezőgazdasági munkát végző dolgozó 19—20 ember élelmiszer-szükségletét termelte meg Magyarországon 1980-ban. összehasonlítva az USA-ban 61, az NSZK-ban 34, Franciaországban 28, Ausztriában 25, az NDK-ban 18, a Szovjetunióban 10 és Lengyelországban 7 embert tud eltartani egy mezőgazdasági munkás. Ez az úgynevezett eltartóképes- ségi mutató tehát Ausztria és Franciaország közelébe sorolja a magyar mezőgazdaságot. Drágán termelünk Akárcsak az iparban, a mezőgazdaságban is rendszeresen összehasonlítják a hazai eredményeket egy-egy más ország hasonló mutatóival. Tanulságos volt például az osztrák—magyar mező- gazdaság színvonalának közelmúltban befejezett összevetése, amely néhány gyenge pontunkra is rámutatott. A többi között kiderült, hogy az osztrák mezőgazdaság két és félszer annyi munkagépet használ egységnyi területre vetítve, mint a miénk. Egyébként az erőgépállomány összehasonlítása sem járt jobb eredménnyel. Mert igaz ugyan, hogy a hazai géppark nagyobb része magasabb teljesítményű, s az is, hogy sokkal inkább kihasználjuk a gépeket, mint az osztrákok. De így is tény marad, hogy a hazai mező- gazdaság „alulgépesített” a fejlett tőkés országok agrár- gazdaságának „túlgépesített- ségével” szemben. Az alulgé- pesítettség persze azzal jár, hogy mezőgazdaságunk nem egjíszer csak késve tudja elvégezni az időszerű agrotechnikai munkákat. Bármilyen szép hozamokról, sőt rekordról számoltunk be, ezek mégiscsak mennyiségi eredmények. Nem kevésbé fontos viszont az sem, hogy mi van a minőséggel, a termelés anyag- és energia- igényességével, a termékek jövedelmezőségével? Végtére az ipari termékeknél is ezek a legfontosabb mutatószámok. Noha a világ mezőgazdaságában kevesebb a hitelesen összehasonlítható adat, s már ezért is nehéz reálisan ösz- szemérhető eredményekhez jutni, a hazai szakemberek valószínűsítik, hogy — a gabonatermesztés kivételével — az adottságainkhoz viszonyítva inkább a középmezőnyben, vagy esetenként még hátrább foglalunk helyet, semmint az élenjárók között. Már az egyik folyóiratunk is megírta például, hogy az egyes mezőgazdasági keresőre jutó termelési érték Franciaországban kereken kétszer, Hollandiában csaknem négyszer, Dániában négyszer, az Egyesült Államokban pedig nyolcszor magasabb, mint nálunk. Más szavakkal: sok" helyen magasak már a hozamaink (ezt fejezi ki az egy hektárra jutó termelési érték, amiről korábban már beszéltünk), de a francia, amerikai stb. farmer még jóval termelékenyebb, mint a mi mezőgazdasági dolgozónk. (Ez rejlik az egy keresőre jutó termelési érték mögött.) Ha pedig termelékenyebb, akkor nyilván kevesebb költséggel, jóval olcsóbban állítja elő ugyanazt az árut. Van tehát még javítani való a magyar mezőgazdaságban is! Unnyit ér, amennyit teljesít Visszatérve a cikkünk elején feltett kérdésre — mit ér a dolgozó, ha magyar? — most már kézenfekvő a válasz: annyit, amennyit teljesít. Minthogy Magyarország valóban a közepesen fejlett országok közé tartozik, nem tarthatunk igényt a legfejlettebb országok életszínvonalára. Hiába tennénk: egyetlen más, hasonló fejlettségű ország sem tudná kielégíteni az ilyen igényeket. Eljutottunk-hát a sokszor hangoztatott igazsághoz: ahhoz, hogy jobban éljünk, eredményesebben kell dolgoznunk, mint idáig. Kocsi Ilona Tavasz a fólia alatt w : ■ tv V:.-A.v r, i ' v... Nagybánhegyesen, a Zalka Termelőszövetkezet kertészetében 2,2 hektárnyi, termál vízzel fűtött fóliasátor alatt virulnak a primőrök. Az idén 180 ezer iö karalábét, 10 ezer tő kínai kelt és közel 7 ezer négyzetméteren hajtatott uborkát értékesít a gazdaság a Szentesi Korai Zöldségtermelési Rendszeren keresztül. Ezen felül a tagoknak 500 ezer palántát hajtatnak, valamint saját boltjuk számára 4 ezer tő erős paprikát és 30 ezer fej salátát nevelnek a napfényes sátrak alatt. Erre az évre 7 millió forint árbevételt terveznek. 1. Vetik a paprikamagot 2. Gyönyörűen fejlett saláta és karalábé kiültetés előtt 3. A kínai kel mostanában igen keresett a piacokon Fotó: Veress Erzsi
