Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-15 / 12. szám
/ mm*í íBbirf; Kész, mehet a papirbála Fotó: Veress Erzsi — Gubera Vera ... Gube- ra Vera .. . — A büdös kölykei! — veri a kuka oldalát a bátyus öregasszony. Toporog a sorba rakott üvegpalackok, rongy és kenyérhalmok között. Fenyegetően néz a csúfolódó gyerekekre, akik tisztes távolságból figyelik minden mozdulatát. — Feljelent? — kérdezi riadtan, amikor hozzálépek. — Tudom, hogy nem szabad guberálni, de nincs szívem itthagyni az értékes holmikat. Nem nagy pénz, a hideg vízre elég — nevet és kivillannak sárga fogai. — Lehet innen nagyobb pénzt is kikotorni... Erre már Tóni, a vörös hajú, ferde orrú legény is felkapja a fejét. Legyint, megvetően mutat a távozó idős asszonyra: — Papírt, rongyot gyűjt az istenadta. Pedig a kuka és a szeméttelep aranybánya. Manna az égből, uram. Érti? A múltkor egy rúd téliszalámit találtam újságpapírba göngyölve. A zsákomba került már herendi porcelánfigura és csörgőóra. A szemét fontos dolog, csak érteni kell hozzá — mondja, miközben forgatja-vizsgálgatja az ezüstkanalat. Elhanyagolt szakma Egy ankét jelmondata: „A hulladékgyűjtés társadalmi ügy, legyen a társunk!” Tehát a hulladékhasznosítás jelentőségét már felismerték. Megszületett a minisztertanácsi határozat, amelynek értelmében ötéves komplex tervet dolgoztak ki a hulladékok és a melléktermékek begyűjtésére, hasznosítására, javítják a vállalatok érdekeltségét, fejlesztik a MÉH hálózatát. — Ránk is fér — mosolyog kesernyésen az egyik igazgató. — Ennél elhanya- goltabb szakma talán nem is létezik. Feladatainkat nehezíti, hogy nagy elmaradást kell pótolni, indokolatlanul háttérbe szorított terület rendbe hozása vár ránk. — Nem, nem vagyok ellendrukker — tiltakozik a szervezési és vezetési tudományos társaság társelnöke. — Igaz, hivatalból a hulladékszegény technológiák kidolgozásával, megvalósításával foglalkozom. Vallom, hogy a megmunkálásra váró anyagok méretének, minőségének gondos megválasztása csökkentheti a pazarlást, kevesebb drága anyag megy veszendőbe. Gondoljuk el: a textiliparban évente több mint 30 ezer tonna hulladék keletkezik, ez a termelésnek 20 százalékát teszi ki. Ezenkívül a lakosság újabb 40 ezer tonnát lök a szemétbe. Ezek összegyűjtése, hasznosítása mindannyiunk érdeke. Kellene hogy legyen! Ugyanis nálunk meglehetősen kicsi a társadalom hulladékérzékenysége. Mindez meglátszik a környezetünkön is. Az Országos Környezetés Természetvédelmi Hivatal elnöke hozzáteszi: — Kár tagadni: piszkosak a gyárudvarok, a városok utcái, terei. A kedvező változás viszont csak országos mozgalommal, tenniakarással érhető el. Feltétlenül szükség van a társadalom lojális magatartására. A hulladék- gyűjtésnek és -hasznosításnak azonban gazdasági, technikai feltételei is vannak. Az ipari hulladéknak csupán 3-4 százalékából lesz új termék. Ugyanakkor az eddiginél sokkal többet szükséges tenni a technológiai hulladékok: a, vörös iszap, az erőművi pernye, a kohósalak, a veszélyes ipari hulladékok fel- használásáért, illetve ártalmatlanításáért. Megtakarított dollármilliók — Unalmas? — bököm oldalba a szunyókáló szomszédomat. — Miről van szó? — riad fel, és feje ismét oldalra billen. Az előadó szenvedélyesen sorolja: — A MÉH felvevőhelyei 1981-ben 130 ezer tonna vashulladékot, 13 ezer 500 tonna színesfémet, 106 ezer tonna papírt, 5 ezer tonna különféle rongyot, valamint 1500 tonna egyéb hulladékot vettek át. Tavaly a begyűjtött, újra hasznosított anyag súlya elérte a 300 ezer tonnát. A végén valaki megkérdezi: — Mit jelent ez a népgazdaságnak? A mondás itt valóban találó. Sok kicsi sokra megy! Mert például egy tonna ócskavas 4 tonna vasércet és 2 tonna kokszolható fekete szenet helyettesít, a megtakarítás 520 ezer tonna vasérc, 260 ezer tonna fekete szén, amelynek világpiaci értéke 15 millió dollár. A begyűjtött papír 63 ezer tonna cellulózimport kiváltását tette lehetővé, így 32 millió dollárt spóroltunk meg. A rongy és az egyéb hulladékok feldolgozása pedig 60 millió dollárt hozott a konyhára. A szatyrot cipelő ember kifújja magát, és megkér: borítsuk a kukába az üres üvegeket. — Mit csodálkozik? — motyog mérgesen. — Ezeket sehol nem váltják vissza, .kénytelen vagyok kidobni. Bezzeg Pesten külön üvegnyelő konténerek vannak a lakótelepeken, zsákos rongygyűjtés és egyebek. Nálunk miért nincsenek? A papírral sem tudok mit kezdeni. A városi átvevőhelyeket megszüntették, semmi kedvem kilométereket kerekezni a MÉH-telepre. Néha becsengetnek a gyerekek, olyankor a kezükbe nyomok néhány kiló újságpapírt. Mondja, hol vannak a gebi- nes átvevők, ki tud róluk? Előtérben az érdekeltség így igaz. A gyűjtést zavarja, hogy kevés a MÉH- telep, s a meglevők technikai színvonala sem kielégítő. A városi átvevőhelyek száma 1963-ban még 268 volt, ez a szám 1978-ban 116-ra csökkent. Egy másik jellemző összehasonlítás: Budapesten 22 ezer, Berlinben 1800 lakosra jut egy- egy átvevőhely. Ugyanakkor a forgalom megkétszereződött. Mit ígér a két évvel ezelőtt megalkotott kormányprogram? — örvendetes, hogy egyre inkább társadalmi üggyé válik a lyilladékhasznosítás — érvel a MÉH Tröszt vezérigazgatója. — Sokat tesz ezért az úttörőmozgalom, a Hazafias Népfront. Űj módszerekkel próbálkozunk, elsősorban a fővárosban. Bevezettük az úgynevezett szelektív gyűjtést, konténereket helyeztünk el a város különböző pontjain. Telepeink nemcsak eladással, hanem felvásárlással ' is foglalkoznak. Átveszik az akkumulátorokat, az elhasznált gumiabroncsokat. Az idén új szolgáltatásokat vezetünk be: elszállítjuk a gépkocsironcsokat, megoldjuk a polietilén flakonok szervezett gyűjtését. Az egyszemélyes üzleteket szerződésbe adjuk. Az elmúlt évben 7 ilyen átvevőhely nyílt meg, amelyek forgalma 20— 30 százalékkal nőtt, míg a többiek bevétele csak 8—10 százalékkal emelkedett. Hangsúlyozom: nem mostohagyerek a vidék, csupán először a 2 milliós Budapestet szeretnénk rendbe tenni. Az idén hasonló hulladék- gyűjtési és -hasznosítási an- kétot szervezünk a vidéki városokban is. A napokban rövid közlemény jelent meg, miszerint felemelték az egyes hulladékok átvételi árát. Lehet, hogy Tónikám, a szemetes is áttér az exkluzív anyagok gyűjtéséről a papírra és a rongyra? Seres Sándor Nem a pénz a legfontosabb Iskolaszövetkezetek — régen és most Amikor százhét évvel ezelőtt, 1875-ben Weisz Bernát Ferenc kereskedő, királyi tanácsos iskolai takarékpénztárak megszervezését javasolta, valószínűleg maga sem gondolt arra, hogy a diákság körében mozgalommá terebélyesedik a franciaországi mintát alapul vevő ötlet. Javaslatát a művelődési kormányzaton kívül fölkarolta az Országos Magyar Gazdasági Egyesület is, és alig egy évtized múlva ötöd- félszáz iskolában már 25 ezer tagja volt az ifjúsági takarékpénztáraknak. Ebből a kezdeményezésből sarjadtak ki a tanuló ifjúság egymás segítését célzó iskola- szövetkezetei; közülük az első 1911-ben, Budapesten alakult meg. A DIÁKKAPTÁR- MOZGALOM Az öt ven fölötti nemzedék emlékezetében még elevenen él a Diáknaptár-mozgalom, amely 1938-ban alakult meg, a kormány kezdeményezésére, a Magyar Nemzeti Bank anyagi és erkölcsi támogatásával. A Diákkaptárba tömörült fiatalok — a felszabadulás előtt 584 iskolában 31 ezer taggal — elsősorban növénytermesztéssel, bélyeg-, gyógynövény-, illetve vas- és textilhulladék-gyűjtéssel, kisállat- és selyemhernyó-tenyésztéssel, háziipari munkákkal foglalkoztak. Igaz, hogy demokratizmus, ami a szövetkezetekre mindenekelőtt jellemző, nem alakult ki ebben a mozgalomban, gazdasági tevékenységük azonban ma is elismerésre méltó. Bármennyire hihetetlenül hangzik is, a felszabadulás után a, Diákkaptár-mozga- lom számottevő segítséget Népszerűek az iskolai boltok Az Autó-Motor idei második száma január 18-án jelenik meg. 1979-ben a Petőfi-hid felújításával párhuzamosan megkezdődtek a Boráros tér korszerűsítésének munkálatai is. A megújuló Boráros tér című cikk Délpest kapujának új forgalmi rendjével foglalkozik. Évente több alkalommal is fokozott közúti ellenőrzést tartanak hazánkban. Bizonyára a fokozott ellenőrzéseknek is szerepük van abban, hogy a múlt évben csökkent a személyi sérülések, balesetek száma. Az utakon mégis kénytelenek vagyunk azt tapasztalni, hogy a nyújtott a kirabolt ország állatállományának gyarapításához: 1947-ben csaknem százezer állat volt a diák- kaptárak tulajdonában, többek közt 37 ezer nyúl, 24 ezer galamb, 15 ezer tyúk, 5 ezer kacsa, 2 ezer sertés, 3 ezer juh, ezer kecske, 550 szarvasmarha és ezerszáz méhcsalád. Ma is imponáló ez az adatsor. Az első demokratikus iskolaszövetkezetét százhuszonöt balmazújvárosi általános iskolai tanuló hozta létre 1946-ban. Ez a szövetkezet az ifjúság önkéntes társulása révén született meg, demokratikus önkormányzattal szabályozták mindennapi életüket, és gazdasági tevékenységükbe sem szóltak bele a felnőttek. Példájuk hamar követőkre talált az országban, egymás után jöttek létre új s új szövetkezetek az oktatási intézményekben, de nem sokáig, mert a Szövetkezetek Országos Szövetségének megalakulását követően, 1949-ben az iskolai Hangya-csoportokkal, diákkaptárakkal egy- időben az iskolaszövetkezetek is megszűntek, átadták helyüket az újjáélesztett iskolai takarékpénztáraknak. (Ezek egyébként a várakozáson felül jól rajtoltak, például a virágzónak nem nevezhető 1953-as évben 4200 iskolában 13,5 millió forintot takarítottak meg a diákok.) KERESKEDELEM, IPAR, MEZŐGAZDASÁG Nyolc esztendei szünet után Győrben éledt fel újra az ifjúsági szövetkezés eszméje. A Bercsényi Miklós Általános Iskola és Gimnázium tanulói 1957. március szépülő baleseti számok ellenére valami elromlóban van. A közúti morálról, az autós egymás mellett élés hangulatáról van szó. Ezzel foglalkozik a Fokozott ellenőrzések között című anyag. A forradalom után 1922-ben volt az első autóverseny, és két év múlva rendezték meg az oroszországi föderáció első bajnokságát. Autóssport a Szovjetunióban című cikkből megismerhető a szovjet autóssport története. Balogh Istvánt régóta foglalkoztatja a gondolat, hogy "a különböző típusú kocsiknál hogyan lehetne jobb eredményt el30-án határozatot hoztak az iskolaszövetkezet megalakulásáról. Tanulónként húszforintos részjegyet jegyeztek, és harmincezer forint értékű áruval kereskedelmi tevékenységbe kezdtek az iskolában. Ideje már arról is szólni, hogy voltaképpen mivel foglalkoznak az iskolaszövetkezetek, melyekből ez idő tájt 202 van az országban; közülük 130 általános és 67 középiskolában tevékenykedik, 5 pedig felsőoktatási intézményben. Gazdasági, társadalmi, nevelési céljaik egyaránt vannak. Legnagyobb népszerűségnek a kereskedelmi tevékenység örvend a tanulóifjúság körében. Az iskolai boltok fő törekvése: ellátni társaikat tanszerekkel, iskolatejjel, büféáruval. Sok helységben kertészkedéssel és kisállatok tenyésztésével foglalkoznak a szövetkezetbe tömörült gyerekek, de nem fehér holló már az ipari tevékenység sem körükben. Leggyakrabban játékokat és iskolai-óvodai szemléltető eszközöket gyártanak eladásra. Van olyan iskolaszövetkezet, ahol a növendékek ipari termelésének értéke eléri az évi 700 ezer forintot. Egyébként egy-egy iskolaszövetkezet tiszta haszna általában néhány ezer, némely helyen néhány tízezer forint évente. KIÉ LESZ A NYERESÉG? Mire fordítják a tanulók a nyereséget? Országosan bevált gyakorlat a harmadoló fölosztás, tehát a tiszta pénz egyharmadával bővítik a „termelést”, ugyanennyit fordítanak közösségi célokra, például az úttörőcsapat nyári táborozásának támogatására, különböző kulturális és sportcélokra, a többi pedig a szövetkezeti munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok jutalmazására szolgál. Mindent egybe vetve nem nagy összegekről van szó, de a tanulóifjúság szövetkezésében nem is a pénz a legfontosabb, hanem a nevelési cél: a munka megszerettetése a közös tevékenység által, a helyes szakma- és pályaválasztás elősegítése, a szövetkezés megismerése, továbbá demokratizmusra, közösségi életre nevelés. Kitűnő terepet kínál az iskolaszövetkezet a közéletiség gyakorlásához is. Demokratikus úton megy végbe a megalakulás, demokratikusan dolgoznak . a választott diákönkormányzati szervek, nyílt légkör uralja a szövetkezet egész tevékenységét. Az életre készítenek föl az iskolaszövetkezetek akkor is, amikor tudatosítják a fiatalokban a munka szerinti elosztás igazságos elvét, hiszen csak úgy részesülhetnek a közösség vagyonából, ahogy és amilyen mértékben hozzájárulnak gyarapításához. P. Kovács Imre érni. Két szerkezetet alakított ki, egyiket a kétütemű motorokhoz, a másikat minden benzin üzemű négyütemühöz. Ezt teszi közzé az ötletbörze. Kísérletezés a porlasztóval című cikkében. A gépjármű-közlekedés — alkohol — biztosítás című írás a Casco, a kötelező felelősség és a Btk. témakörében foglalkozik az alkoholos vezetés jogi és anyagi következményeivel. Döntött a Legfelsőbb Bíróság című cikkben hivatásos gépjárművezetőket érintő munkaügyi problémákról olvashatnak. A lapszámban folytatódnak Baracs Dénes: Metrón, autón Párizsban és Zsuppán István: Amíg a kocsiból autó lett című sorozatok. Miről ír az Hűtő-Motor ?
