Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-13 / 10. szám

1983, január 13., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT Ma újabb női kézilabda MNK-mérkőzés Vasas—Békéscsaba A női kézilabda MNK ha­tos döntőjének második for­dulójára került sor tegnap, illetve ma játsszák Buda­pesten a tavalyi bajnok és MNK-győztes Vasas elleni összecsapásukat a Bcs. Elő­re Spartacus lányai. Mint is­mert, az első találkozón a Bp. Spartacustól vereséget szenvedtek, s ez sem lesz könnyebb mérkőzés, hiszen a • Az MLSZ Játékvezető Bi­zottsága meghatározta az 1983. évi kereteket. Több változás is van. Eszerint nem tagja a korábbi NB I- es keretnek Bártfai, Mohá­csi, Pálvölgyi, Tátrai és Tompa. Helyettük Bay, Dri- gán, Horváth L., Soós F. és Szabó B. került az élvonal­ba. Lényeges változások tör­téntek az NB Il-es keretben is. Innen Nagy Z., Rúzsa és Tapolczai hiányzik, és he­lyükre 13 „új” labdarúgó­játékvezető került, köztük — ezzel a címmel közöl elemző cikket a Népsport tegnapi száma a Honvéd Szalvai SE cselgáncsszakosz­tályáról. A cikkíró elemzi az elmúlt időszak történéseit, közreadja a vezető edző, Sarkadi János nyilatkozatát. Vasas kezdő gárdájának va­lamennyi tagja részvevője volt a kézilabda világbaj­nokságnak is, ahol ezüstér­met nyert a magyar gárda. A második idegenbeli, Fáy utcai összecsapásra 17.30 óra­kor kerül sor, majd a jövő héttől sűrítik az MNK-dön- tőt, amikor már minden má­sodik nap pályára lépnek a csapatok. a békéscsabai Kokavecz András is. Kokavecz az utánpótlás egyik tehetséges tagja. A 36 éves játékveze­tő az Állami Biztosító Bé­kés megyei Igazgatóságának üzleti főelőadója. A játékvezetőkkel kap­csolatos az a hír is, hogy január 24-től egy héten át, Dunavarsányban központi edzőtáborban készülnek az NB I-es, valamint NB Il-es kerettagok, így a Békés me­gyeiek közül Győri, Németh, Bogyó, Roxin és az újonc Kokavecz. Sarkadi egyebek közt így vall: „Sokan vágnak neki a sportágnak világmegváltó tervekkel, bajnoki remé­nyekkel. Aztán ahogy telnek a napok, hónapok, úgy vá­lik mindez füstté.” A felnőtt válogatott után kijelölték az ifjúsági súly­emelő-válogatottat is, amely­ben helyet kapott a békés­csabaiak egyik legjobbja, a 75 kg-os Marton Lajos. Eb­ben a súlycsoportban Mar­ton mellett még egy jelölt van: a Szombathelyi Hala­dás versenyzője, Mester Zol­tán. * * * Az 1977. évi IBV 5. he­lyezett, országos serdülő baj­nok súlyemelő Boda Zoltán, hosszú kihagyás után újra edzésbe állt. A békéscsabai­ak egykori reménységének célkitűzése, hogy a 75 kg-os súlycsoportban elérje a fel­nőtt I. osztályú szintet. TotArekorder nagymama Egy 66 éves athéni nagy­mama 49 millió drachmás (580 ezer dollár) rekordösz- szeget nyert a görög totó­ban. Az óriási összeg hosszú hetek folyamán gyűlt össze, mivel senki sem. tudott teli­találatot elérni. Múlt vasár­nap viszont értékeléskor ta­láltak egy hibátlanul kitöl­tött szelvényt, amelyet — mint kiderült — Dimitria Zogopoulov, kórházi takarí­tónő küldött be. — Tíz éve totózom rend­szeresen, heti 96 drachmával (1,14 dollár). Harminchárom éve vagyok özvegy, így a pénz a gyerekeimé és az unokáimé. Most végre itt a lehetőség, hogy egy szép nagy házat építsünk a tengerpar­ton — mondta boldogan Zo­gopoulov asszony. Az eddigi legnagyobb nye­remény 15,2 millió drachma (181 ezer dollár) volt a gö­rög totóban, ezt 1981-ben nyerték. Öt játékvezető — nem „Csend a Viharsarokban” Közgyűlési menetrend Napirenden: az alapszabálymódositás Az esztendő első három hónapjának legfontosabb tör­ténése a 101 megyei sport­egyesületnél a közgyűlés. A héten Békés megyében is. megkezdődött az elmúlt idő­szakról számadást készítő és a jövő feladatait meghatáro­zó, minden kis és nagy sport­egyesület életében fontos sze­repet játszó eseménysorozat. A sikeres megszervezés és lebonyolítás elősegítésére a megyei testnevelési és sport- hivatal ajánlást bocsátott ki. A közgyűlések (küldött- közgyűlések) napirendjén négy témával kell alapvető­en foglalkozni a testület irá­nyítóinak, a beszámoló ké­szítőinek: 1. Az előző közgyűlés óta eltelt időszak tevékenységé­nek összefoglalása, javaslat a következő időszak felada­taira, a sportegyesület fej­lesztésére; 2. Beszámoló az 1982. évi költségvetés végrehajtásáról, javaslat az idei gazdálkodás­ra; 3. A számvizsgáló bizott­ság beszámolója; 4. A sportegyesület alap­szabályának módosítása, il­letve kiegészítése. Az utolsó szempontra kü­lön is felhívnánk a sport­egyesületi elnökségek figyel­mét. Ez a témakör ugyanis eltér a megszokott napirend­től. Aktualitását az adja, hogy az OTSH elnöke tá- valy utasítást adott ki, amely szerint a sportegyesületnek jogi személy és tiszteletbeli tagja is lehet. A két legfon­tosabb kritérium: jogi sze­mély tagként felvehető, ha nyilatkozatban vállalja a sportegyesület anyagi támo­gatását, illetve tiszteletbeli tagként felvehető az a sze­mély, aki különleges és ki­emelkedő tevékenységével el­sősorban erkölcsileg támo­gatja a sportegyesületet. A január hónapban sorra kerülő közgyűlések (nap, sportegyesület, helyszín, idő­pont): január 14.: .Méhkeré­ki TSZSE, községi tanács, 18.00 óra, Békésszentandrási Szőnyegszövő SK, tanácshá­za, 17.00. 16-án: Medgyes- egyházi MEDOSZ, pártház, 9.00. 21-én; Kamuti TSZSK, 18.00, Kardos-örménykúti KSK, kultúrház, 18.00. 22- én: Dévaványai MEDOSZ, Lenin Tsz irodája, 17.00, Gá- dorosi SE, 9.00. 23-án: Kö- rösladányi Természetbarát, általános iskola, 9.00. 24-én: Körösújfalu TSZSK, tanács­háza, 17.30. 25-én: Battonyai SE, művelődési ház, 17.00, Kertész SE, Békéscsaba, Szé- chenyi-liget, 14.00. 28-án: Nagykamarási TSZSE, mű­velődési ház, 17.00. 29-én: Nagyszénási SE, 10.00. 30- án: Magyarbánhegyesi TSZSE, pártház, 14.00. Mátraházán kezdődik — Rómában végződik Csendes napok után a vízilabda-válogatott hétfőn megkezdi kö­zös felkészülését 1983 nagy eseményeire. A program első szakasza kéthetes mátraházi edzőtáborozásból áll, amelyre dr. Mayer Mihály szö­vetségi kapitány a következő 15 játékost hívta meg: Bors, Ambrus és Csánk (ka­pusok), dr. Sudár, Tóth S., Ge­rendás, dr. Horkai, dr. Csapó, Budavári, Kenéz, Kiss I., Var­ga, Kiss Cs., dr. Kemény és Vad (mezőnyjátékosok). Az alapos felkészülés indokolt, hiszen az év során ismét nagy erőpróbák várnak a tavalyi vb- ezüstérmes magyar válogatottra. Mindjárt a nyitány nagy ese­mény lesz: Los Angeles-ben, az 1984-es olimpia városában ápri­lis végén — május elején bo­nyolítják le a világ kupa tornát. Ezt követi Tbilisziben egy nem­zetközi sorozat, amelyen többek között a VB-győztes Szovjet­unió, az Európa-bajnoki címet védő NSZK, továbbá Jugoszlá­via és Magyarország is részt vesz. Tbiliszi után Belgrád a következő állomás, a Tasmaj- dan Kupa is rendkívül rangos találkozó, júliusban pedig hol­landiai vendégszereplésnek tesz eleget a magyar válogatott. — A gazdag műsor ritkasága, hogy ezúttal itthon nem lesznek nemzetközi mérkőzések — tájé­koztatta az MTl-t Ruza József, a szövetség főtitkára. — Kül­földi vendégeket azonban így is fogadunk: márciusban a szov­jet válogatott keret látogat el hozzánk, s közösen gyakorol majd Horkaiékkal. Azt hiszem, ezek a közös edzések, edzőmér­kőzések mindkét fél számára hasznosak lesznek. Az év nemzetközi műsora a római Európa-bajnoksággal zá­rul, amelyen a sportág nyolc legjobb csapata vesz részt. Au­gusztus 20—27. között Magyar- országnak biztos ellenfele már Spanyolország, az NSZK, Olasz­ország, a Szovjetunió és Jugo­szlávia, míg a további két csa­pat Görögország, Hollandia és Románia közül kerül ki. Az em­lített három válogatott április végétől Belgiumban selejtezőt játszik. Dianával beszélgetni is lehet Ilona és Diana nap mint nap átkelnek a Tanácsköz­társaság útján. Egymás mel­lett bandukolnak, s nem rit­ka, hogy a járókelők olykor megjegyzést tesznek. Ki cso- dálkozót, ki epéset. A gye­rekek is meg-megállnak, megbámulják őket, de nem mindegyik merészkedik kö­zelükbe. Ilona és Diana ez­zel mit sem törődve kisétál­nak a városból, s a megye- székhelyet övező réteken fut­nak egyet. Edzenek. Ilona Diana hátán ülve. Diana ugyanis magas - félvér ló. Gazdája, Franyó Ilona pedig galoppversenyző. • Miután az önálló békéscsabai lövasklub megszűnt, mindketten a hód­mezővásárhelyi ÁFÉSZ lóte- nvésztő szakcsoportjának bé­késcsabai lovasklubjába „iga­zoltak”. Ilona 12 esztendővel ezelőtt ülte meg a lovat első ízben, azt megelőzően fél évtizedig teniszezett. Ez utóbbi sport­ágban sem vallott szégyent, amit bizonyít: eljutott az or­szágos serdülőbajnokság dön­tőjébe is. Aztán mégis a lo­vak mellett adta le voksát. — Mindig is akadtak a ház körül állatok, és én na­gyon szerettem velük foglal­kozni. Olyannyira, hogy ma már el sem tudnám képzel­ni az életem nélkülük. A hét­esztendős Dianával három éve lovagolok, s ugyaneny- nyi ideje „esszük egymás életét”. Diana mind közül a legkedvesebb lovam, vele még beszélgetni is lehet. Ha szomorú vagyok, s elsírom neki bánatom, megvigasztal: nyalogatja a fülemet. Ha vi­szont le kell szidnom Dianát, mert rossz fát tett a tűzre, csendesen tűri korholásomat — mutatja be négylábúját a megye egyetlen galoppos höl­gye. Hajdan tizenketted magá­val jelentkezett lovagolni Franyó Ilona. Ma már csak ő maradt hírmondónak tár­sai közül. Mindig úgy akart lovagolni, mint a fiúk, még ha sokszor le is intették: „Te csak lány vagy...” — Ez sem szegte kedvem. Pedig csináltak velem min­dent, hogy hagyjam abba. Ha nem kaptam segítséget, ma­gam oldottam meg a felké­szülést a versenyekre. A kezdet kezdetén kisírtam ma­gamnak egy lovat. Pestről érkezett egy ugyancsak ki­futtatott galoppló, le is ég­tem vele. Akkor még nem tudtam, hogy sokat kellett volna vele melegíteni. Más alkalmat meg nem kaptam. Ilona már jócskán élte lo- vasnaojait, amikor a főváros­ban megismerkedett Esch Sándor idomárral. A mai napig a kitűnő szakembertől kapja az instrukciót. Sőt, mivel fantáziát látott Iloná­ban, az edző segítségével amatőr lovaglási engedélyt is kapott a békéscsabai galop­pos hölgy, ami tulajdonkép­pen jogosítvány arra, hogy a budapesti meghívásos verse­nyeken is rajthoz álljon. — Időnként táviratot ka­pok, hogy utazzak Budapest­re edzésre, netán versenyre. Ilyenkor természetesen ide­gen ló nyergébe ülök, s úgy állok rajthoz. Télen havon­ta egy-két alkalommal, nyá­ron többször is meghívnak. A fővárosban tanultakat pe­dig Diana nyergében gyakor­lom, hazai pályán. Két esztendővel ezelőtt aratta első győzelmét a fő­városi galopp-pályán Franyó Ilona. A tv is közvetítette azt a 2000 méteres távot, amelyen diadalmaskodott. — Laboda nyergében ül­tem. Az volt a verseny ér­dekessége, hogy Laboda Bé­késcsabáról került a galopp­pályára hajdan, és Alagon Esch Sándor idomította. Egyébként évente két-három fővárosi versenyen veszek részt meghívás alapján, ez volt az első győzelmem, a többin helyezéseket szerez­tem. Az 1981-es amatőr galopp­ranglistán a csabai lovas höl­gyet a 4. helyen regisztrál­ták. Az 53 kilogramm súlyú Ilona azt is megvallotta, volt már egy-két bukása is: — Vésztőn álltunk starthoz, s jócskán repítettek lovaink, amikor egy fiatal kezdő fiú „szabálytalanul előzött”, s ugyancsak borultam 70—80 kilométeres sebességből. Ilyenkor már nem lehet meg­állni a lóval. Ez érthető, hi­szen Diana is alig várta, hogy versenyezzen. A ga­lopplovak egyébként is min­dig nyughatatlanok, mindig futnának. Noha télen kicsit ellustulnak, tavasszal az első edzések után kezdenek fel­élénkülni, a verseny előtt 3-4 nappal már igazán ér­zik, hogy hamarosan starthoz állnak. Egy hétvégi versenyt megelőzően Diana abból tud­ja meg, hogy rajtolunk: más program szerepel az edzés­tervben. Szerdán már csak séta, csütörtökön a pucolás, a nyírás, s ha a rádióból ilyenkor meghallja a zenét (a galopp-pályákon a két versenyszám közötti szünet­ben is zene szól) igencsak iz­gága lesz. De az etetésből is észre veszi, ha közeleg a ver­seny napja. Az idén is kora tavasszal új versenysorozat kezdődik. Minden bizonnyal ott talál­juk Ilonát és Dianát is a pá­lyákon. — Dianával sohasem sike­rült nyernem. Pedig kitűnő ló. Idén szeretnék több ver­senyen rajthoz állni, és most már győzni is. Annál is in­kább, hiszen nem „mai lány” Diana. S ha ezenkívül kíván­hatnék valamit, az az lenne, hogy még jobban megismer­jék a megyénkbeliek is a lo­vassportot, a lovaglást. Vi­lágszerte mindinkább tömeg­sporttá válik a mi sportágunk is, akárcsak a kocogás, fu­tás ... Hiszen ez is a termé­szetben, a jó levegőn zajlik, mozgással karöltve. Az lenne az igazi, ha Békéscsabán is nyílna lovasiskola, például az IBUSZ-on keresztül. Ez hoz­ná a pénzt, s ebből lehetne sportlovaglást teremteni a gyerekeknek... Diana a város szívében „lakik”. Ilona nap mint nap itt keresi fel, innen indul ed­zésre, s visszatérve itt gon­dozza. Az úton sokan meg­állnak. A gyerekek is. Ilyen­kor Ilona bátorítja őket: „Gyertek ide! Simogassátok meg!” Jávor Péter Ilona és Diana. Most már Dianával is nyerni kellene Sportlövő hírek Légfegyveres Európa-baj­noki selejtező versenynek adott otthont az elmúlt hét szombatján Budapest. Ezen részt vett a békéscsabai MHSZ lövészklubjának ver­senyzője, Popovics Tünde is, aki a légpuska 40 lövéses versenyszámban 372 körös teljesítménnyel első helye­zést ért el a juniorkorosz­tályban. Ugyanezzel az ered­ménnyel Budapest bajnoki címet is szerzett. Folytatás e hét végén lesz, szombaton mérik össze tudásukat leg­jobbjaink a második EB-se- lejtezőn, s ezek után jelö­lik ki az EB-csapatot. Po­povics Tündének jó lehető­sége van az utazó csapatba való kerülésre. Az Európa- bajnokságot az NSZK-beli Dortmundban rendezik. * * * Az elmúlt hét végén ren­dezték meg Békéscsabán Békés megye légfegyveres bajnokságát. Győztesek. Lég­puska. serdülő, lány: Vido- venyecz Andrea 360 kör. Serdülő fiú: Vidovenyecz Attila 328. Ifjúsági lány: Popovics Tünde 368. Ifjúsági fiú: Dancsó Tibor 363. Juni­or lány: Kiss Mária 329. Légpisztoly. Serdülő lány: Vidovenyecz Andrea 324. Serdülő fiú: Szűcs Csaba 278. Ifjúsági lány: Gémes Olga 341. Ifjúsági fiú: Sán­dor István 367. Junior lány: Szalai Eszter 287. Junior fiú: Kovács István 521. Felnőtt férfi: Serkédi Lajos 544. * * * A hét végén rendezik Bé­késcsabán, a Partizán utcai lőtéren a légfegyveresek Vi­harsarok Kupa 2. forduló­ját. A szombaton, január 15- én sorra kerülő eseményre 9, vasárnap, január 16-án pedig 8 órakor kerül sor. BÉKÉS MEGYEI IZHilUKTira Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5061. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents