Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám
NÉPÚJSÁG 1983, január 12., szerda Alkatrészellátás a téglaiparban Nem importálják — magok gyártják Megkérdeztük a tsz-tagokat Hogy halad a közös szekér? Most, amikor lelassult a beruházások üteme, fokozottan érzékelhető az elmúlt 10 évben végbement fejlődés fontossága. Az új gyárak építését 1972-ben kezdtük eL Akkor 750 millió forint értékben álltak rendelkezésünkre épületek és gépek, most ennek kétszerese: másfél milliárd forint az állóeszköz-állomány. Felépült három új gyár, és rekonstrukció alá került két üzem. Bevezettük a földgáztüzelést, általános gyakorlattá vált az egységrakatok gépi mozgatása. A vállalatvezetés helyesen érzékelte azt, hogy a hagyományos tégla,, és cserépgyár nem vonzó munka. Az elszivárgó munkások helyébe nem vagy alig jön új ember, létfeltétel lett a gépesítés. Tíz évvel ezelőtt 3600 ember mondhatta, hogy a Délalföldi Tégla- és Cserépipari Vállalatnál keresi kenyerét. Ma ennek kétharmada: 2400 ember dolgozik és állít elő 210 millió téglát és 60 millió tetőcserepet egy évben. A technikai fejlődést hívtuk segítségül, hogy az országnak ezen részét elláthassuk építőanyaggal. így. tudtunk a lakásépítés fontos programjához a magunk munkájával hozzájárulni. Mindennek azonban ára van, mégpedig nem is mindig magyar pénzben kifejezhető ára. Jó néhány millió dollár értékű gépet, gépi berendezést és szállítóeszközt vásároltunk külföldről. Olyan német, olasz, jugoszláv, francia és osztrák cégek szállítottak, amelyek képesek voltak korszerű technikai színvonalon előállítani az automatizált gépsorokat, pótolva a hiányzó embereket. Maguk a gépek nem voltak drágák, a tőkés cégeknek anyagi érdekük a szocialista piacra betörni és vevőt találni. Mikor azonban a gépekhez pótalkatrészre volt szükség, ezeket a megrendeléseket magas áron teljesítették. Mi úgy segítettünk helyzetünkön, hogy általunk is előállítható egyszerűbb gépeket (szekrényés adagolókat) ajánlottunk exportra, és így megkerestük a kemény valutát, a vásárlóerőt. így volt ez eddig. Az idén azonban külföldi alkatrészek behozatalát nem tervezi a népgazdaság. A hirtelen megváltozott helyzethez megpróbálunk alkalmazkodni. Azt tudjuk, hogy á gépek zökkenőmentes üzemeltetéséhez 20 millió forint értékű alkatrészre volt és van szükség évente, és ezek jó része acélból készült. Intézkedéseinket öt pontba foglalhatjuk össze: Először: gépgyártó üzemünk 1983. évi feladatai között meghatároztuk 8—10 millió forint értékű, eddig külföldről behozott alkatrész előállítását. Erre a szerszámgépek alkalmasak, és szakembereink is vannak hozzá. Elkezdtük a műszaki dokumentáció (alkatrészrajzok) készítését. Beadtunk a továbbiakban egy fejlesztési pályázatot, amely napi 200 kilogramm • minőségi acél előállítására alkalmas acélöntődére vonatkozik. Ez a mini kohó éppen egy préscsigára való acélt olvaszt meg egy műszak alatt elektromos árammal. Természetesen kisebb alkatrészek acélöntvényeit is magunk állítjuk majd elő. Ezzel a legfontosabb alapanyag rendelkezésünkre áll. A beruházás mindössze tízmillió-tizenkétmillió forintot igényel, és jó esélyeink vannak, hogy elnyerjük a pályázatot. Vállalkoztunk — harmadszor — olyan modern berendezések exportjára, amit eddig nem szállítottunk külföldre, és ' az európai piacon most jól el lehet adni. Többek között: alagútszárító kocsikat, kemencekocsihoz csapágyazott kerekeket. Ezekért cserébe speciális ötvözetekből készült alkatrészeket és elektromos berendezéseket hozunk be 2—3 millió forint értékben. Lehetőséget adunk — és ez a negyedik — saját dolgozóinknak gazdasági munkaközösségek megalakítására. Ez egy új, rugalmas vonása a magyar gazdasági mechanizmusnak, és mi ki akarjuk aknázni a benne rejlő lehetőségeket. Egy ilyen alkatrészgyártó munkaközösség elkészítette az első fogaskerekeket, kiváló minőségben, és nem drágán. Ez lesz tehát a következő forrása az importalkatrész-kiváltásnak. Végül: belső tartalékainkat megvizsgálva megállapítottuk, hogy korábban kopottnak, elhasználódottnak minősített alkatrészeket fel lehet javítani. A lekopott részeket felhegesztjük, vagy persellyel pótoljuk, az eltört darabokat mechanikus kötésekkel összeerősítjük. Ezzel meghosszabbítjuk élettartamukat, így kevesebb új darab behozatalára van szükség. Ilyen lépéseket tettünk és teszünk a jövőben azért, hogy a gépek ne álljanak, "és legyen mindig jó minőségű és elegendő pótalkatrész. Ez többek között a termelő- munka egyik feltétele, amelyet akár a föld alól is előteremtünk. Krizsán András gazdasági igazgatóhelyettes Terjednek a fóliás technológiák Az idén is jelentős feladat hárul a zöldségtermelő állami gazdaságokra, tsz-ek- re, kistermelőkre: továbbra is biztosítahi kell a lakosság jó színvonalú, kiegyensúlyozott ellátását, a tartósítóiparnak a nyersanyagot, külpiaci értékesítésre pedig megfelelő mennyiségű árualapot kell adniuk. Mindehhez a szántóföldi zöldség mennyiségét az elmúlt évihez képest a nagyüzemekben 8 százalékkal szükséges növelni, a kiskertekben termelt áru mennyisége az előirányzat szerint az 1982-es szintet éri majd el, amint azt a zöldségtermelés 1983. évi terve is rögzíti. Az elmúlt években sajátosan alakult a zöldségtermelés; amíg a nagyüzemekben a szántóföldi termelés — főként munkaerőgondok, a magas ráfordítási költségek, a gépesítettség hiányosságai miatt — némiképp visszaesett, addig a kiskertekben, háztáji gazdaságokban éppen hogy örvendetesen növekedett. Bevált a háztáji integráció, terjednek a fóliás technológiák, ráadásul az értékesítés szervezeti korsze-' rűsítése is kedvez a kistermelőknek v több lehetőségük van az áru eladására. Ez a piaci frissáru-elátásban is jótékonyon érezteti hatását, növekedett a jó minőségű termékek aránya, gazdagabb a választék primőrökből is. A tartósítóipar elsősorban a nagyüzemben termelt zöldséget igényli, az egyidőben beérő nagy mennyiségű termés felel meg inkább a fel- dolgozási technológiák követelményeinek. Éppen ezért a nagyüzemi zöldségtermelés további csökkenésének meg- gátlására, illetve növelésére a MÉM az idén 150 millió forint támogatást nyújt a nagyüzemeknek gépek beszerzésére. Azok az üzemek számíthatnak támogatásra a gépvásárlásnál, amelyek több évre vállalkoznak egy-egy zöldségféle termelésére. Főként a zöldborsó, a paradicsom és a hagyma vetésének, ültetésének és betakarításának gépesítését segíti a MÉM támogatása. A zöldségtermelési kedv fokozását segíti az az intézkedés is, amely szerint az állami gazdaságokban is alakíthatnak szakcsoportot a termesztésre, ' ugyanúgy, mint a tsz-ekben. Lehetővé vált az is, hogy a közös gazdaságok tagjai a munkaidőn túl és munkakörükön kívül a nagyüzemi zöldségtermelésben és áruelőkészítésben — csomagolás, .tisztítás — munkát vállaljanak. Messze még február, a termelőszövetkezeti zárszámadások dandárjának ideje. Hogy milyen évet zárnak megyénk téeszei, csak a pénzügyi mérlegek elkészülte után tudjuk meg. Azt azonban már minden téesztag és vezető meg tudja mondani: hogyan haladt 1982-ben a „közös szekér”, mennyiben volt eredményes az egész éves erőfeszítés? A köröstar- csai Petőfi Tsz-ben erről kérdeztünk néhány dolgozót... * * * A gépműhely portásnője a nevek hallatán rázza a fejét: — Nem, nincs bent, szabadságon van ... Tudják, a két ünnep között szinte mindenki otthon van. Végre összetalálkozunk egy férfival. Gábor Ferenc, a növénytermesztési brigádvezető szívesen áll rendelkezésünkre: Gábor Ferenc — Általában 14—15 dolgozót irányítok, tartoznak hozzám munkagépkezelők, kaz- lasok, szállítók, rakodók, szóval gyalog^munkások. A múlt évben minden munkát sikerült időben elvégezni. Igyekeztünk kicsit másképp szervezni, hogy hatékonyabb legyen a munka. A búzaterületünk kétharmadára már a szórva vetéssel került a mag, most is nagyon szép a vetés. Hogy milyen lesz a jövedelem, az év végi részesedés, az még titok, de remélem, legalább olyan, mint a tavalyi— Vettek egy Claas Domi- nátor kombájnt... — Igen, de az nem hozzánk került, hanem a rizse- sekhez. Hogy irigyeljük-e? Dehogyis! A közösé az, mindegy hol van, akkor is a miénk. Áttértünk az ötnapos munkahétre, Az elején sok baj volt vele, de csak megszokjuk. Nekünk, középvezetőknek a legnehezebb, mert úgy kell beosztani a dolgozókat, hogy a kötelező munkaidőt is ledolgozzák, megkapják a heti két pihenőnapot és az időjáráshoz is alkalmazkodjunk. Ezért az év utolsó napjait kömyezetszé- pítéssel töltöttük a műhely területén. * * * Thurzó János géplakatost Széchenyi utcai házában kerestük fel, éppen szabadságát tölti. Mint mondja, nyaranta kombájnra ül és részt vesz a betakarítási munkákban, így személyes tapasztalatai vannak a növénytermesztés eredményeiről: — A kukorica és a rizs jól sikerült, a búza közepes lett. Sok baj volt a napraforgóval. Aratáskor jött az eső, utána pedig szártőrothadás betegítette meg a növényt. Nem lehetett ellene tenni. Természetes, hogy mindenkit bántott a dolog, a vezetőket és minket, a betakarítókat is. Nem mindegy, hogy az ember húsz, vagy nyolc mázsa napraforgót vég le egy hektárról, mert attól függ a kereset. . A fiatalember elárulja, hogy nem ment azért valami rosszul a kombájnolás. A múlt nyáron másodszor küldte a szövetkezet vezetősége egy szovjetunióbeli Expressz- útra. Nagyon jól érezték magukat a kollégájával, Koppányi Lászlóval. Üjra a közös gazdaságra tereljük a szót: — Tizennégy óve vagyok a téeszben, elég jól ismerem, így mondhatom, érezni, hogy stabilizálódik a gazdaság. Megfiatalodott a felső vezetés, és ezt mi, fiatalok érezzük a legjobban. Többet törődnek velünk, segítséget kapnak például a házat építők. Meg lehet élni a téeszben kapott pénzből, nem lehet rá semmi panasz. * * * Karolina-major felé haladva egy biciklis asszonnyal találkozunk. Szívesen útbaigazít, megmondja a nevét is, majd kéri, hogy ne említsük az újságban. Amikor megkérdezzük, milyen évet zárt a téesz, elmosolyodik: — Meg vagyok elégedve és kész... * * * A baromfiistálló melegedőjében négy asszonyt találunk. Éppen pihennek, jut idő idő egy kis beszélgetésre. Tóth Antalné, Bokor Mi- hályné, Gulyás Zsuzsanna és Szentesi Sándorné baromfigondozó: — Bizony, itt nincs se ünnep, se vasárnap — mondja Tóthné —, az állatnak enni kell adni. Együtt töprengenek, milyen lesz a zárszámadás, mekkorát fejlődött a közös, no, és hogy mi jut ebből a tagoknak a szokásos fizetésen felül? — Most nemrég, november végén négy százalék részesedést kaptunk. Jól jött, reméljük, jut még több is. Szentesiné, az előző mondat megfogalmazója tagja a téeszvezetőségnek, közelebbről ismeri a vezetés gondjait. — Számot még én sem tudok mondani. Talán annyit, hogy valamivel kisebb lesz a nyereség, mint egy éve. Nagyon jól ment a baromfi tavaly volt a legjobb. 1983- ban már erre se lehet számítani, mert a téeszszel csak féléves szerződést kötött a BOV csabai gyára. Talán a birkára is kár volt annyit költeni... Majd megtudjuk a zárszámadáskor. Beszélgetés közben kiderül, hogy az asszonyok egész jól ismerik a szövetkezet helyzetét. Mint mondják, nehány napja munkahelyi közösségi értekezletük volt, kijött a telepre az elnök, és elmondta a legfontosabb, közöst érintő dolgokat. Búcsúzóban megjegyzik, hogy az üj évet is itt töltik a telepen. Négyen együtt, a Béke Szocialista Brigád tagjai. Csöppet sem bántja őket az ünneplés helyszíne. MegThurzó János szokták és szeretik ’a munkájukat. * * * Beugrunk Nagy Imre\ elnökhöz is néhány percre. Nem titkolja, hogy büszke a hektáronként négy - tonnát termő rizsföldekre: — Nehéz évet zárunk — folytatja az elnök —, már csak azért is, mert a köz- gazdasági szabályozók év közben változtak, és nem volt könnyű követni a pénzügyi rendeleteket. Sok újat hozott az év. Bevezettük az öt munkanapos hetet, megkezdtük egy ötezer tonnás gabonatárház építését. Nem könnyen, de fejlődött a közös. Ha abból a nézőpontból nézzük a gazdálkodásunkat, hogy a talpon maradás a legfőbb cél, akkor nagyot léptünk. Aki ismeri, mennyire veszélyeztet minket minden évben a belvíz, az tudja, nem kis dologról van szó. A nyereségünk kisebb lesz az 1981. évi rekordnál, de a lényeg, hogy fizetőképesek vagyunk és biztosított a további fejlődés. M. Szabó Zsuzsa Tóth Antalné, Gulyás Zsuzsanna, Szentesi Sándorné és Bokor Mihályné Fotó: Fazekas László
