Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-11 / 8. szám

RI jilUkfiTc}

1983. január XX., kedd

Bérszabályozás az üveggyárban

Mire elég a 2,4 százalék?

Nincsenek könnyű helyzetben azok a vállalati vezetők, akik az idei bérfejlesztési elképzeléseket dolgozzák 'ki. Bár a bérszabályozás lényegesen egyszerűbb lett, mint eddig volt, megszűnt a gyakran áttekinthetetlen sokféleség, gyakorlatilag eltűntek a különféle módon megszerezhető egyedi kivételezések, de ezzel együtt alaposan lecsökkent a bérfejlesztés mértéke is. Az Orosházi Üveggyár bérfejlesztési lehetősége alapvetően a jövedelmezőségi mutató nagyságától függ. Hogy mennyi lesz, arra Czövek László gazdasági igazgatóhelyettes válaszol:

— Könnyű kiszámítani, mennyivel növelhetjük bér- színvonalunkat az idén. Nem kell hozzá mást tenni, mint a 400 millió forintnyi nyereségünket elosztani az 1,9 milliárd forintnyi eszközértékünkkel, gépköltségünkkel, és máris megkapjuk, hogy mintegy 20 százaléknyi a jövedelmezőségi mutató. Ezt ha megszorozzuk az egy százalék jövedelmezőség alapján fejleszthető 0,12 százalék bérrel, akkor megkapjuk, hogy 2,4 százalékkal növelhetjük 1983-ban a' bérszínvonalat.

Ez bizony nem sok, és lehet, hogy még ennyi sem lesz, ugyanis az Orosházi Üveggyár, bármilyen nagy is, tulajdonképpen nem önálló, hanem csak része a nagyvállalatnak, az Üvegipari Műveknek, a bérfejlesztés tehát az egész vállalati eredménytől függ. Elképzelhető az is, hogy felfelé, vagy lefelé egy-két tizeddel változik a mérleg alapján kiszámított végleges mutató, de az az igazság, hogy ez már nem sokat nyom a latban.

Mire elég ez a nem egészen két és fél százalék? Hegedűs Antal munkaügyi osztályvezető szerint nem sokra.

— Most bizony főhet a fejünk, hogyan osszuk ei ezt a kevés pénzt. Kiszámoltuk, hogy ha mindenkinek egyformán adnánk, akkor ez körülbelül havi száz forintos béremelést jelentene. Ennek nincs értelme, ennyi pénz nem ösztönző, nyilvánvaló, hogy differenciáltan kell elosztanunk a pénzt.

Ez a differenciált elosztás

nem jelenthet mást, mint azt, hogy a többség 1983-ban nem kap semmit, a szűkös lehetőségeket a kulcsterületeken dolgozók ösztönzésére használják fel. Az itt dolgozóktól függ, hogy tud-e folyamatosan termelni az üveggyár, az ezeken a helyeken bekövetkező létszám- hiány nagyon súlyos következményekkel járna.

Azért itt sem adják köny- nyen majd a béreket. Mindenképpen csak tényleges teljesítmény alapján lehet többet keresni, és a teljesítményeket is szigorúbb normák szerint mérik, mint eddig. Még fokozottabban előtérbe kerül az exportérde- kéltség, kiemelten figyelik majd a minőségi mutatókat. Valamelyest segíthet a gondokon, hogy az új bérszabályozás lehetővé teszi a létszám-megtakarítással fennmaradó bér egy részének felhasználását. Ez többletkifizetésekre ad majd módot, és csökkentheti a létszámhiány hatását.

Nehezebb lesz viszont az üveggyáriak helyzete attól, hogy 1983-ban már a másodállásban kifizetett bér is beszámít a bérszínvonalba. Eddig nagyon sokan vállaltak házon belüli másodállást, az idén erre gyakorlatilag nem lesz lehetőség. Különféle szakcsoportok szervezésével lehet majd pótolni az így kiesett munkaerőt, de ez a tevékenység még csak most bontakozik. Jó jelek azért már vannak: az irodatakarításra például sikerült egy kisvállalkozást szervezni, és így megoldódott a helyiségek rendben tartása.

Minden rosszban akad valami jó, tartja a közmondás, és ez igaz az üveggyár mostani helyzetére is. Mint Czövek László elmondta, már hosszú ideje próbálják megoldani, hogy igazán ösztönzően differenciáljanak á béremeléseknél, de eddig a viszonylag bővebb lehetőségek mellett mindig elsikkadt ez a törekvés. Most a szükség rákényszeríti őket, hogy radikálisan megoldják ezt a problémát, és ha ez ezekben a nehezebb időkben beválik, akkor nyilván nem jön majd rosszul a — reméljük hanjarosan elkövetkező

— gazdagabb években sem.

L. Aj.

II második

legnagyobb

lengyel

lelőhely

a lublini

szénmedence

Még az elmúlt év végén megkezdődött a rendszeres kitermelés az új lublini szénmedence első bányájában. A gazdag szénlelőhely nagyságában és jelentőségében a felső-sziléziai kőszénmedence után következik a rangsorban. A keleti országrészben elhelyezkedő bányavidék nyersanyagtartalékait a hatvanas években vizsgálták Jan Samsono- wicz professzor feltételezése alapján., A kiváló tudós már 1932-ben állította, hogy Lublin környékén jó minőségű „fekete gyémántot” rejt a föld mélye.

A lublini lelőhely feltérképezett szénkincse 40 milliárd tonna, s ebből 9 milliárd tonnára tehető a jelenlegi körülmények között kifizetődőén kibányászható mennyiség. Az itteni széntartalék többsége magas kalóriaértékű, minősége megközelíti a felső-sziléziai szénét. Sajnos, kevésbé kedvező a szénmező geológiai elhelyezkedése. Ez az oka, hogy a hetvenes évek közepén késlekedett a megkezdett beruházások átadása.

A szénmedence területén jelenleg két bánya épül, s már megkezdték a harmadik alapmunkálatait is. Az első bányának, a bogdan- kainak már 1980-ban elkészült két aknája,.- de ezeket váratlanul elöntötte a víz. Ezért az építkezés során át kellett helyezni a fejtési szinteket és a berendezéseket. A fejtő-, felvonó és szállítóberendezéseken kívül szivattyúkkal is el kellett látni a bogdankai és a másik épülő bányát. A szivattyúk próbaüzemelése után a bogdankai bányában megkezdődött a termelés. A második bányát a tervek szerint két év múlva helyezik üzembe. (BUDAPRESS— IXTERPRESS)

Erdőgazdálkodás —1983

A nemzetközi fapiacon és számos terméknél itthon is kedvezőtlenek az értékesítési lehetőségek, mindez meghatározza az erdőgazdálkodás és az úgynevezett elsődleges faipar idei terveit. A VI. ötéves tervben előirányzottnál mérsékeltebb ütemű fejlődéssel számolnak, az elmúlt évihez képest 3—3,5 százalékkal emelik a termelés értékét. Az elmúlt két évben kialakult piaci helyzetben. ez a visszafogottabb tervezés látszik indokoltnak. Az elmúlt évben a nemzetközi fapiacon további romlás következett be, a legnagyobb felhasználók, az építőipar, bútoripar, a mélyépítőipar stb. világszerte csökkentette megrendeléseit és emiatt szinte valamennyi' fatermékből kevesebbre volt szükség. A fakereskedelemben csak az utóbbi időben tapasztalható némi élénkülés, és ez várhatóan lehetőséget ad az export fellendítésére. A nép- gazdasági terv is ezt irányozza elő. Ám ez komoly feladatot ró az ágazatra; bő- víteniük kell a külföldi vevőkört, és a legkisebb tételeket sem szabad lebecsülniük, élniük kell a viszonylag kisebb megrendelésekkel is.

1983-ban a hazai erdőrészeken 21,5 ezer hektárt újítanak fel, ebből legtöbbet az erdőgazdaságokban, s emellett jelentős területeket — 7500 hektárt — a termelőszövetkezeti erdők területén. Az erdőfenntartási alap kellő pénzügyi fedezetet biztosít a munkák elvégzéséhez. A cél az, hogy a kitermelt erdők helyére gyorsan növő és na£y termőképességű, továbbá jó minőséget adó faállomány kerüljön. Űj erdősítési eljárások bevezetését tervezik, és a gépesítés fokozásával javítják a hatékonya ságot. Az élőmunkát a lejtős területeken is mindinkább gépekre bízzák.

Az új erdők telepítéséhez a pénzügyi források egyelőre szűkösek. A munkákat támogató célcsoportos beruházási kedvezményeket pályázat útján nyerhetik el a gazdaságok. Azok az üzemek számíthatnak kedvező elbírálásra, akik a kivitelezésben nagyobb saját terhet vállalnak, és erdősítésre szánt területeik alkalmasabbak a tervezett fejlesztésre, továbbá szakember-ellátottságuk és műszaki felkészültségük is jobb.

Az elmúlt időszakban az energiahordozók drágulása és a takarékossági intézkedések nyomán • nőtt a tűzifa iránti kereslet. Keresetté váltak a korábban nehezen értékesíthető, gyengébb minőségű faanyagok is, jól eladható a más célra kevésbé értékes fakészlet, s ez jó lehetőségeket -kínál az üzemeknek 1983-ban is.

Az elmúlt évekhez képest

az idén 1,5 százalékkal növekszik a fakitermelés, ami az ggy évvel korábbinál valamivel szerényebb előirányzat.

Az erdőgazdaságok változatlan mennyiségű fát termelnek ki, ellenben kevesebb fa kerül majd ki a -nem erdőjellegű fás területekről, az erdőfoltokról, az út menti rendezetlen fatelepítésekről, és emiatt az idén jobban igénybe kell venni a mezőgazdasági üzemek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek fakészleteit. A kitermelést elsősorban itt növelik. A fajösszetétel alig változik; az ipari fa piacának élénkülésével összefüggésben a tölgy, a bükk és a nyár kitermelésénél számolnak kisebb növekedéssel.

A gazdasági nehézségek legérzékenyebben a fafeldolgozókat érintették. Az innen kikerülő termékek iránt csökkent a legnagyobb mértékben a kereslet, és az idei értékesítési kilátások sem túlságosan rózsásak. Nagyobb körültekintést kíván termékszerkezetük alakítása, és szorosabbra kell fűzniük a kapcsolatot a felhasználókkal. Fenyő fűrészáruból az idén annyit adnak, mint tavaly, a faforgács lemez előállítása olyan ütemben nő, ahogyan elkészülnek ä felújított üzemek. A parkettagyártás, amely tavaly mélyponton volt, az idén némileg — 3-4 százalékkal — növekszik. Furnérból az elmúlt évivel azonos a termelési előirányzat.

Önállósodó élelmiszeripar

Elapadó erőforrások, növekvő feladatok. Ebből a kettős szorításból az élelmiszeripar a vállalati önállóság növelésével próbál kibontakozni. De az önállóság jóval több és bonyolultabb dolog, mint a cégtábla kicserélése. Erről a kérdésről faggattuk dr. Kovács Imre MÉM-miniszter- helyettest.

— Mi volt az alapvető oka a korábban meglehetősen központosított élelmiszeripar átszervezésének?

— A mezőgazdaság állami és szövetkezeti vállalatai eddig is önállóan gazdálkodtak. Az élelmiszeriparban viszont meglehetősen tarka volt a kép. A sütőipari vállalatok, továbbá a mezőgazdasági üzemek, fogyasztási szövetkezetek élelmiszeripari üzemei önállóan dolgoztak, az állami élelmiszeripar (amely a tevékenység 80 százalékát adja) vállalati, gyáregységei azonban tröszti, illetve nagy- vállalati rendszerben tevékenykedtek, korlátozott önállóság mellett. Ezen a felemás helyzeten változtatni kellett.

Az elmúlt két év során teljes önállóságot kaptak a baromfi-, bor-, cukor-, dp- hány-, édes-, konzerv- és söripari vállalatok. A középirányító trösztöt megszüntették, a vállalatok közvetlenül a minisztérium felügyelete alá kerültek.

— Ez azt jelenti, hogy mindenütt bevonták a tröszti zászlót?

— Nem! Egyes ágazatokban a tröszti (gabona-, hús-, téj-, szeszipar), máshol a nagyvállalati (hűtő-, növényolajipar) szervezetek megmaradtak. Ez utóbbiaknál olyan belső szervezeti korszerűsítés készül, aminek értelmében a partneri kapcsolatok, a műszaki fejlesztés, az értékesítés, az érdekeltségi rendszer stb. területén 1983. január 1-től nagyobb önállóságot kaptak a vállalatok és a gyáregységek. A tröszti nagyvállalati központ gazdálkodási és irányító szerepe csak azokra a feladatokra korlátozódik (ágazatonként differenciáltan), amelyeket jelenleg így célszerűbb ellátni.

— Milyenek az eddigi tapasztalatok?

.— A cukor-, a bor-, a dohányipar vállalatai már két, az édesipari gyárak másfél esztendeje, a baromfi-, a konzerv- és a söripar vállalatai pedig ez év eleje óta dolgoznak önállóan. Tapasztalatok összegzésére tehát már van lehetőség. Az önállósult vállalatok eltérő műszaki, technikai, személyi feltételekkel indultak, azokat a legalaposabb — az érdekelt funkcionális szervekkel

együttesen végzett — előkészítés sem szüntette meg. így az önállóvá vált vállalatok gazdálkodási színvonala természetesen eltérő. Nagyon lényeges viszont, hogy az átszervezés miatt egyetlen vállalat gazdálkodásában sem következett be átmeneti zavar, vagy visszaesés. A korábban átszervezett vállalatok közül egyik sem vált veszteségessé, vagy alaphiányossá. Ugyanakkor közvetlenebbé vált a kapcsolatuk

a mezőgazdasági termelőkkel, a háttériparral és a kereskedelemmel. Erőteljesebben törekedtek a termék- szerkezet korszerűsítésére, javítani tudták a minőséget, s növelték az exportárualapokat.

Elmondható tehát, hogy ezek a vállalatok, eltérő felszereltségük és vezetési színvonaluk miatt, igaz különböző mértékben, de éltek az önállóság adta lehetőségekkel, bár a tartalékokat még korántsem merítették ki. A dohányiparban például kétszeres, a cukoriparban négyszeres a fajlagos nyereségmutatók közötti különbség a legeredményesebb és a legkevésbé eredményes vállalatok között.

Az önállóvá vált vállalatok egy részénél kifejezetten kedvezőek az eddigi tapasztalatok. Azok a vállalatok, amelyek termékeikkel befolyásolhatják a fogyasztói szokásokat, mint például a Békéscsabai Konzervgyár vagy az Egri Dohánygyár, egyre több új árut dobnak a piacra, bővítik a tevékenységi körüket. Mások, mint például a Kecskeméti Baromfi- feldolgozó Vállalat vagy a KÖzép-Magyarországi Pince- gazdaság kölcsönös előnyökön alapuló hosszú távú kapcsolatok kialakítására törekednek a mezőgazdasági üzemekkel, a bel- és külkereskedelemmel. Keresik az új lehetőségeket, mert tudják és érzékelik, hogy áruikat nekik kell eladniuk, és ebből kell megélniük.

— Engedelmet a hitetlen- kedésért, de aligha képzelhető el, hogy az évtizedes beidegződés után valameny- nyi újsütetű vállalatnak minden a legjobban menne ...

— Több önálló vállalat viszont — bár ezek is előreléptek — még keresi a helyét. A kezdeményezésben, az önálló gondolkodásban, a kockázatvállalásban, egyszóval a korszerű gazdálkodásban még nem olyan egyértelmű az előrelendülés, mint az előbb említetteknél.

— Az önállóvá vált vállalatoknál természetesen továbbra is sor kerülhet ki- sebb-nagyobb belső szervezeti kiigazításokra, korszerűsítésekre (például leányvállalat alapítására), ha annak jó gazdasági indítékai vannak. Az a cél, hogy az önálló vállalatok üzemeinek, gyáregységeinek önállósága és az ott dolgozók közvetlen érdekeltsége tovább növekedjen, hiszen ez sok gazdálkodási tartalékot tárhat fel.

Most folyik a vállalati belső szervezet korszerűsítése. Például a vállalatok egyike- másika (például a Hajdúsági Cukorgyár, a Kőbányai Sörgyár) nagyon jól él a kisszervezetek adta lehetőségekkel. Egy' sor, korábban nehezen szervezhető, megvalósítható munkát sikerül így saját dolgozóikkal együtt elvégeztetni.

— Az önállóság esetleg több területen párhuzamos tevékenységhez vezet. Hogyan próbálják ezt elkerülni?

— Az élelmiszeripar átszervezése után több olyan feladat adódott, amelyet célszerűbb és főként gazdaságosabb közösen elvégezni. Ezért az önálló vállalatok létrehoztak olyan társulásokat (egyesüléseket, jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli társulást), amelyek kis létszámmal, a vállalatok megbízása alapján különféle szolgáltatást, koordinációt végeznek. Vannak olyan ágazatok, ahol a szolgáltató egységeket kifejezetten a szállításra, vagy az alapanyag-beszerzésre koncentrálják. Máshol az export-import munkát bízzák közös vállalatokra.

Nagyon lényeges, hogy ezeknek a társulásoknak a munkáját, létszámát, anyagi érdekeltségét az önálló vállalatok vezetőiből alakult igazgatótanácsok határozzák meg.

— Milyen az önállóvá vált, illetve a nagyobb önállóságot kapott élelmiszeripari vállalatok kapcsolata a mezőgazdasági üzemekkel?

— Az élelmiszer-termelés a szántóföldtől az élelmiszer- üzletekig olyan vertikális folyamat, amelyben elkülönült szervezetben dolgozó (mező- gazdasági, élelmiszeripari, kereskedelmi) vállalatok, szövetkezetek vesznek részt. Ezért változatlanul a legfontosabb feladat a kapcsolat kölcsönös előnyök alapján való elmélyítése. Ennek pedig az élelmiszeripari vállalatok önállósága az egyik legfontosabb feltétele.

Az élelmiszeripar számára meghatározó a nyersanyagot termelő mezőgazdasággal kiépített kapcsolatrendszer. A piachoz való rugalmasabb alkalmazkodás, a gazdaságos szerkezetváltás, egyáltalán: eredményes ipari tevékenység csak akkor - lehetséges, ha van elegendő mennyiségű és minőségű nyersanyag. Ennek érdekében az éves és a többéves szerződéses rendszer fenntartása mellett a közös érdekeltségen alapuló szerződéseket is általánossá kell tenni. A szerződéses kapcsolatoknál fejlettebb együttműködési forma a közös fejlesztésekben érdekelt társulások, új szóhasználattal, területi integrációk. Jó példaként említhetők erre többek közül a Sárvári Baromfifeldolgozó Vállalat, az Eger— Mátravidéki Borgazdasági Kombinát, vagy a Petőházi Cukorgyár és az agráripari egyesülések között kialakult kapcsolatok.

Fontos, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek mellett az élelmiszeripar — ha a nagyüzemek közvetítésével is — erősítse kapcsolatait a kistermelőkkel. Néhány fontos terméknél ugyanis a kistermelésnek meghatározó szerepe van és lesz még hosszú ideig.

Bonyhádi Péter

Szabadtéri kukoricasiló, nem más, mint prizmába rakott kukorica, fóliával letakarva, a téli tárolás egyik változata. Képünk Mezőkovácsházán készült Fotó: Fazekas László