Békés Megyei Népújság, 1983. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
1983. január 29., szombat NÉPÚJSÁG Hétvége Hazai tájakon Dunakömlőd Aki Budapestről Pécs felé autózik, a 6-os számú főútvonalon, el nem kerülheti a híres dunakömlődi halász- csárdát. De Dunakömlődnek egyéb nevezetességei is vannak, ez a ma alig másfél ezer lakost számláló helység gazdag és változatos múltat mondhat a magáénak! Tekintsünk a legtávolabbra, azaz nevezetesen a kő- és a bronzkorba: a régészeti leletek szerint — amelyek éppen a csárdánál magasodó úgynevezett Várhegyen kerültek elő — már akkor megtelepült az ember. Megtelepült, s ott is maradt, mert a Duna mentén hamarosan elfoglalta helyét az az út, amely összekötötte mai hazánk északi és déli tájait. A rómaiak idejében mind a kereskedő nép, mind a katonák folyvást használták ezt a „csapást”, annál is inkább, mert az Aquincumot, tehát a mai Óbudát kötötte össze Mursával, azaz Eszékkel. (Mellesleg említve, a fontos út mellett hömpölygő Duna is jeles földrajzi meghatározója volt a római birodalomnak: tudniillik ez a folyam jelentette a határát.) Mint annyi más település szerte e tájon, Dunakömlőd is megkapta a maga római nevét. Lussoniumnak mondták, írták akkoriban, s hogy fontos település lehetett, arra abból következtethetünk. A Bottyán-vár helyszínrajza hogy egy, darabjaiban még ma is álló sánc vette körül. Aztán a rómaiak eltűntek e löszdombos vidékről, s helyükbe — persze sok más népesség után — immár végleges gazdaként megjelentek a magyarok. Ök is felismerték, hogy milyen fontos, találkozásra, ellenőrzésre egyaránt alkalmas hely a Dunára néző Várhegy, s ezért házakat építettek. Sőt valamiféle nagyobb erősség is magasodhatott a régi római település helyén, mert III. Béla királyunk — aki az 1226. év Kisasszonynapján ítéletet tartott ott — méltóságához illően meg tudott szállni Kemleud-ön. (A falunevet ebben a formában őrizte .meg egy oklevél.) 1526-ban Tömöri Pál érsek és több főúri társa szintén innen indult el Mohácsra . . . Hanem a legemlékezetesebb napok akkor virradtak Kömlődre, amikor a kurucok szabadságharcának idején Vak Bottyán telepedett meg benne. Harcosaival és a környék lakóival újabb erősséget építtetett ott, az úgynevezett Bottyán-várat. Ez a hegytetőn, afféle főerődként magasodott, míg odalent, a Duna-parton egy hídfőt is fölhúzatott, mert ez a legendás kuruc vezér hidat is veretett a Dunán, s azon csapataival át is kelt, amikor kellőképpen leapadt a folyam vize. S hogy a híd még inkább védve legyen, a túlsó, tehát a bal parton is emeltetett egy hídfőt. Ezt imsósi sáncként őrizte meg az emlékezet. A kuruc—labanc háborúskodás elültével megint csendes falucskává egyszerűsödött Kömlőd: két házcsoportjában alig húszegynéhány család éldegélt. Lakóinak száma csak az 1780-as években szaporodott meg, de akkor aztán alaposan, mert összesen 164 német ajkú családot telepítettek akkor oda. Az újonnan jöttek hamarosan takaros házakat, gazdasági épületeket emeltek, s szorgalmasan jártak a Dunára, ahol nagyban folyt a halászat, s folyvást duruzsoltak a vízimalmok. így volt ez egészen addig, amíg a folyam szabályozásakor medrét a Várhegy lábától néhány kilométerrel odébb vájták ki. A halászok még csak-csak kijártak a távolabb hömpölygő vízre, de a malmokat már nem telepítették át oda. S hogy manapság”hogyan, s miből élnek a kömlődiek? Ezt még az az utas is megtudhatja, aki tényleg csak a csárdái látogatás kedvéért szakítja meg az útját. Egyetlen szemrevételezés is elegendő ugyanis ahhoz, hogy ki-ki lássa: takarosak, mutatósak a házak, s nem csoda, hogy így van, mert a kömlődi téesz a környék egyik legjobb közös gazdasága! Aki pedig nem helyben szorgoskodik, az általában a paksi konzervgyárban kér és kap munkát. A. L. Tudnivalók a veszettségről Pasteur, a múlt század nagy francia tudósa hatékony védőoltást dolgozott ki a veszettség ellen. Hozzátehetjük, hogy a veszettség elleni küzdelem magyar harcosa Hőgyes Endre volt, akinek a veszettség elleni oltóanyag tökéletesítésében elévülhetetlen érdemei vannak. Az is tény, hogy hazánkban az ebek védőoltását a világon az elsők között, már 1939-ben kötelezővé tették, s ennek nyomán a veszély minimálisra csőként. Azóta hazánkban a vadon élő állatok — azok közül is a róka — betegszenek meg a leggyakraban, de a vadmacska, a patkány, az őz és a szarvas is megveszhet. Ezek közvetlenül is veszélyeztethetik az embert, de ha háziállatokat megmarnak, közvetve még nagyobb a veszély. A veszettség — mint tudjuk — a központi idegrendszer súlyos fertőző betegsége, amely mindig csak a veszett állatról kerül át az emberre, és a beteg állat harapásával, karmolásával, nyálával jut a kórokozó vírus az emberi szervezetbe. A kutya- és a macskaveszettség 2—6 hetes lappangás után feltűnő élénkséggel kezdődik, majd fokozódó nyugtalanságba megy át. Előfordulhat azonban ennek az ellenkezője is. Általában az állatoknál, különösen a vadon élő állatoknál minden magatartás-változásnak óvatosságra kell intenie az embert. Természetesen könnyebb a veszettséget felismerni akkor, ha az állat nyálelválasztása fokozott, a torka görcsben van, ezért habzik a szája, s útjában mindent megharap, megmarja még a követ és a fát is. Ha az ember fertőződik veszettséggel, a lappangási idő 2—5 hét. Ha a harapás ruhán át és a központi idegrendszertől távol eső testrészen történt, a lappangás ideje hosszabb is lehet. Gyanús marás esetén az esetleg szükségessé váló védőoltásokat a területileg illetékes körzeti orvos végzi. Az ilyen védőoltást azonban mérlegelni kell, mivel idegrendszeri szövődménnyel is járhat. Ezért is hangzik el annyi felhívás, hogy mi a tennivaló. Először min- denképpne azt kell tisztázni, hogy az ember közelébe került, őt érintő, karmoló, esetleg harapó kutya be volt-e oltva veszettség ellen, ha pedig más állatról van szó, esetleg fertőzött volt-e a veszettség vírusával. Nem kell oltani a megmart egyént, ha a veszettségre gyanús, maró állatot a területileg illetékes állatorvos tizennégy napon át megfigyelés alá veheti. A maró, harapó állatot nem szabad elpusztítani, mert így megfigyelése lehetetlen. Az elhullott és veszett állat agyvelejéből a szövettani vizsgálat 80 százalékos vaószínűséggel kimutatja a veszettséget. Erre a célra a területileg illetékes állatorvos felküldi az állat levágott fejét az Országos Állategészségügyi Intézetbe. A megelőzéshez hozzátartozik az ebek kötelező, évenkénti oltása, és az állatokkal kapcsolatos szükséges óvatosság. Dr. Buga László Mi rejtőzik még a régi padlásokon? Új értékek az Országos Széchényi Könyvtárban Alig múlt száznyolcvan éve, hogy Széchényi Ferenc felajánlotta „sok év leforgása alatt, nagy figyelemmel, gonddal és nevezetes költséggel” gyűjtött könyv- és éremtárát „drága hazájának”. Adományával megvetette az alapját a Magyar Nemzeti Könyvtárnak és a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Könyvgyűjteménye 13 ezer 724 értékes kiadványból, nyomtatványból állt. Ma az Országos Széchényi Könyvtár állománya csaknem 6 millió darab, ebből könyv és folyóirat körülbelül 2 millió; 500 ezernyi a kézirat, a többi térkép, plakát és más nyomtatvány. Egy, az USA-ban napjainkban megjelent könyvtártudományi lexikon szerint az Országos Széchényi Könyvtár a világ hasonló gyűjteményeinek a sorában a hatodik, hetedik helyet foglalja el. Bár - Széchényi példája napjainkra sem halványult el, s adományozás útján becses értékek kerülnek a könyvtárba, az mégis elsősorban az úgynevezett köteles példányok, valamint az állami vásárlások révén gyarapodik. Nem lebecsülendő a csere sem. Sőt, olyannyira nem, hogy éppen ily módon jutott 1982-ben a könyvtár — a magyar nemzet! — birtokába az Ómagyar Mária- siralmat, a legrégibb fennmaradt magyar nyelvű verset tartalmazó Leuveni Kódex. Ami a köteles példányok gyűjtését illeti — ez is Széchényi nevéhez fűződik. Javaslatára a Helytartó Tanács már 1804-ben határozatot hozott, amelyben kötelezett minden nyomdát, kiadó műhelyt, hogy az általa megjelentetett könyvből, nyomtatványból juttasson az „Órszágos Könyvtárnak”. Hasonló rendelkezés azóta is érvényben van, ám hogy mennyire tartották be, és mennyire tartják be napjainkban is, azon el lehet tűnődni. Bizonyos, hogy az utóbbi időben — mint dr. Wix Györgyné, a gyarapítási osztály vezetője mondja — évente körülbelül 24—25 ezer hivatalos és úgynevezett használati nyomtatvány érkezik a könyvtár címére, s ez nem kevés. Szinte megszámlálhatatlan a brosúra, a prospektus; évente 3 és fél—4 ezer az újság, a folyóirat, a különféle időszaki kiadvány, s 7 ezer címet tartalmaz a könyvek jegyzéke. Ez utóbbin belü] körülbelül ezerre tehető .a legkülönbözőbb intézmények, vállalatok évkönyve, „acta perio- dicája”, az üzem- és téesz- történelem. S mégis gyanítható, olykor tetten érhető, hogy vannak nyomdák, amelyek nem tudnak vagy nem akarnak tudni a kötelező érvényű jogszabályról. Így aztán gyakran olyan kiadványok hiányoznak a könyvtár gyűjteményéből, amelyek az utókor érdeklődésére is joggal számot tarthatnának. Mit tehetnek a szakemberek? Ha alkalom adódik, megveszik, antikváriumokban, aukciókon, magánszemélyektől, itthon és külföldön. Bár a vásárlásoknál természetesen a figyelmet elsősorban a magyar kultúra évszázados ritkaságaira, múltunk vitathatatlan értékeire irányítják. A legutóbbi, novemberi könyvaukcióról hozták például haza az Országos Széchényi Könyvtár szakemberei, 26 ezer forintért, bizonyos Sabellicus 1518-ban Strassburgban kiadott könyvét, amelynek különös értékét számunkra az adja, hogy Szenczi Molnár Albert tulajdona volt; őrzi kézírását, feljegyzéseit. Az egyik pesti antikváriumban leltek rá egy XVI. században kiadott könyvritkaságra, amelyet Heltai Gáspár, majd fia forgatott. A tavaszi, londoni könyvaukcióról származik Temesvári Pelbárt 1506-ban megjelent prédikációs könyve; ehhez sajátos módon, olcsóbban jutottak hozzá — körülbelül 13 ezer forintnak megfelelő fontért —, mintha itthon vették volna, gyűjtőtől. Ugyancsak a könyvtár londoni megbízottjának köszönhető, hogy ma, itthon a kutatók rendelkezésére áll az 1600-as évek elején Nagyszombatban kiadott, Lipót császárt ünneplő anagrammagyűjtemény, amely a ritkaságok között is ritkaságnak számít. S a 150 fontért még három ráadás is a könyvtár cserealapját gazdagítja. Más jellegű kuriózumot magánszemélytől, egy tévéantenna-szerelőtől vett az OSZK: egy múlt században élt vidéki színházigazgató súgókönyvgyűjteményét. De ha csak ez lenne! Nem kevésbé érdekes az egykori direktor levelezése, jó tanácsai például színésznő lányához, mit tegyen, hogyan vi- se'kediék ... Vásárol tehát az Országos Széchényi Könyvtár; gazdasági gondjaink ellenére sem kényszerül arra, hogy valóban értékes kiadvány megvételéről lemondjon. Ennek köszönhető, hogy nemzeti közgyűjteményünkben megtalálható például az összes Petőfi és Arany első kiadás, József Attila egyik könyvének első kiadását is aukción vásárolták meg. így lett tel- ies a' sorozat. Adyból is csak egy hiányzik, a nyolclapos Szerelem című füzetecske; számon tartják, magángyűjtőnél van. Vásárol, s mégin- kább vásárolna a könyvtár. Tudják a szakemberek: elsősorban falusi padlásokon még nagyon sok érték rejtezik. s aggódnak: pótolhatatlan kincs szemétbe ne menjen. Az OSZK régi szakács- könyv, mesekönyv-, énekesés imakönyvgyűjteménye például meglehetősen gyér, és ponyvából, kalendáriumból, egykori vidéki újságokból sincs annyi, hogy — helygondjaik ellenére — ne férne el tízannyi. Kétségtelen, nem minden páratlan ritkaság, ami régi. Mégis, örömmel és tisztelettel fogadnak mindenkit, aki azért tér be a Széchényi Könyvtárba, hogy akár eladásra, akár adományként felajánlja gonddal óvott könyveit. Hosszú évek tapasztalata, hogy gyakran igazgyöngyre lelnek. Ilyen igazgyöngyként tartják számon egy nyugdíjas budapesti tanárnő adományait, az olasz frontról származó I. világháborús tábori újságokat és röplapokat. Nádas Sándornak, a Pesti Futár egykori főszerkesztőjének a leánya végrendeletileg hagyta a könyvtárra a családi könyvgyűjteményt. A szép- irodalmi művek között a Kritikák a Pesti Futárról két kötetét is, például Karinthy Frigyes levelével, Vértes Marcell rajzával és pár soros szövegével. Jász Dezső özvegye Berlinből juttatott el Budapestre ötven XVI— XVII. században kiadott könyvet, filozófiai, orvosi, tudománytörténeti munkákat. Az Országos Széchényi Könyvtár jelképes aranykönyvében szerepel egy üzemi könyvtáros és özvegyének a neve is, bár az ő adományukban, saját 7 ezer kötetes. gyűjteményükben ritkaság nem található. Az OSZK-ban mégis örültek a hagyatéknak, mert így jó néhány agyonolvasott könyvet cserélhettek ki jobb állapotúra. Nemzeti gyűjteményünk feladatának tekinti, hogy minél gazdagabb tárháza legyen a külföldön élő magyar alkotók munkáinak, a magyar nyelvű vagy magyar vonatkozású kiadványoknak is. A szocialista országokban megjelenő könyvek, újságok, folyóiratok államközi kulturális egyezmények révén jutnak el a könyvtárba. A világ más tájairól pedig — az USA-ból például, vagy Kanadából, Angliából, Izraelből, Ausztráliából, Brazíliából — rendre érkezik, szerződésekkel garantáltan, az itthon kíváncsian várt könyvküldemény. Az OSZK — egyedül a könyvtárak közül — rendelhet közvetlenül is külföldről kiadványokat. No, és — a szülőföldtől messzire került magyaroknak gyakran eszükbe jut a távoli haza. Szerzők, fordítók, könyvtárosok, kereskedők, magánszemélyek küldenek haza egy-egy, olykor több könyvet, gazdagítva az alapítója nevét viselő köz- gyűjteményt, amely külföldön és itthon is — több mint egy a könyvtárak közül. Dcregán Gábor fl feltaláló Szó szerint szópergőtűz alá vettek a munkatársaim, amikor szabadságomról visz- szatérve az üzembe mentem. — Micsoda? Hát te még nem tudod? „ — Hiszen maga ' Petrov jött hozzánk! — Úgy ám, a híres Petrov! Valóban nem hallottál volna még róla? Elismertem, hogy ismereteim szerfölött hiányosak erről á híres Petrovról. — Ö jelentős feltaláló! — Azt beszélik), hogy találmányainak műszaki rajzai két hatalmas bőröndben sem férnek el. — A személyzeti osztályon láttam munkáinak a jegyzékét. Hozzá képest Edison kalaposinas! — Majd meglátom, ha megnézem ... — morogtam. Petrov hétfőn állt munkába. Nyomában két szekrényt 'cipeltek a rakodók. Erre már rendkívül kíváncsiak lettünk! Ráadásul Petrov naponta kapott leveleket. Meglestük a feladók nevét. Rendszerint tudományos kísérleti intézetek voltak, az egyiken azonban magának a tudományos akadémiának a címét olvastuk! — Ohó! — kiáltottunk föl a meglepetéstől. — Egyenest az akadémiától! Onnan nem irkáinak csak úgy akárkinek . . . Most már mindent tudtunk. Csak a legfontosabbat nem: azt, hogy mit is talált föl ez a Petrov. Szégyenletes dolog, és otromba figyelmetlenség is, hogy együtt dolgozunk egy ilyen hírességgel, és nem tudjuk, mi a találmánya! Pár hétig bökte az oldalunkat a kíváncsiság. Mikor már nem bírtuk, kulcsokat készítettünk a szekrényekhez, s mihelyt Petrov kitette a lábát a műhelyből, nyomban kinyitottuk mindkettőt. A meglepetéstől szólni sem tudtunk, csak bámultunk egymásra. A szekrényben mindennapi, közönséges alumínium merőkanál volt, s annyiban különbözött a többitől, hogy fából készült a nyele. Rajta egy táblácska fityegett: „Egységesített kanál forró ételeknek egyik edényből a másikba való átmerésének céljából. Az átmerési művelet ideje alatt az ujjak nem égnek meg. Feltaláló: Iván Petrovics Petrov.” A Krokogyilból fordította: Ferencz Győző
