Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-30 / 305. szám
1982. december 30., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT MHSZ-sportolók elismerése Halasi Gábor átveszi a jutalmat Fotó: Fazekas László Kedves hagyomány már Békés megyében, hogy az év utolsó napjaiban az MHSZ megyei vezetősége sportaktívát rendez, hogy azon köszöntse és megjutalmazza mindazokat a sportolókat, akik rászolgáltak erre. Így volt^ ez tegnap is, amikor Békéscsabán, az MHSZ székházában találkoztak a megye legjobb MHSZ-sportolói. A résztvevőket Frontó András alezredes, az MHSZ megyei titkára köszöntötte; köztük Pataki Istvánt, a KISZ megyei bizottságának első titkárát, Moravszki Pál, az MHSZ országos központ osztályvezető-helyettesét, dr. Marsi Gyulát, az MSZMP Gyula városi bizottságának első titkárát, dr. Takács Lő- rincet, Gyula város Tanácsának elnökét, Szűcs Tibort, a megyei testnevelési és sporthivatal képviseletében. Bevezetőjében méltatta a megyei MHSZ-sportolók ez évi munkáját és köszönetét mondott a legjobbaknak, hogy dicsőséget hoztak a megye sportéletének. Ezt követően Benkö Bálint, a megyei titkár helyettese mondott üdvözlő beszédet. Jól- esően állapította meg, hogy az 1982-es év sikerekben gazdag esztendő volt. A megye, egyben az MHSZ sport- történetében páratlan eredmény született a svédországi körrepülő modellező világ- bajnokságon, ahol az MHSZ Gyulai Vízművek modellezőklubjának versenyzői csapatban világbajnoki aranyérmet szereztek, egyéniben pedig Szegedi Sándor, Múlt József, Molnár József arany-, ezüst-, illetve bronzérmet nyert. Szólt arról is, hogy az MHSZ sportolói közül a megtisztelő „Év sportolója” kitüntető címet érte el Szegedi Sándor modellező és Tímár Vince ejtőernyős. Ugyancsak büszkék a tartalékosok lövészversenyén évek óta az országos élvonalban szereplő megyei válogatottra. A sportlövészek közül Dancsó Tibor, az országos bajnokság ezüstérmével dicsekedhet. Ugyancsak ezüstérmes lett az OB-n a Tóth ■Ágnes, Gémes Olga, Vido- venyecz Andrea összetételű csapat. Bronzérmet szerzett csapatban Faragó Tibor, Vámos Róbert, Bobály Mihály. A modellezők közül még Nóbik Gyula, Kiss Árpád, Tóth Viktor, Pásztor András és Nagy András büszkélkedhet a legjobb eredményekkel. Országosan jegyzik rádiós berkekben Nagy Béla, Leelössy Miklós, Braun Erika, Szabó Ildikó, Bállá Erzsébet, Dévényi József és Sutyinszki János nevét. Válogatottakkal büszkélkedhetnek a vitorlázó repülők is. Az „A” válogatott tagja Halasi Gábor, Zsíros János, Bohács János és Duma János. A „B” válogatottban szerepelt Laurinyecz Sándor és Zsíros Tibor. Az ejtőernyősök közül az idén is kiválóan szerepelt Tímár Vince és Mengyán Pál. Az ünnepi beszéd után a megye legjobb MHSZ-sportolói pénz- és tárgyjutalmakat vehettek át sikeres eredményeikért. fl Népújság közvélemény-kutatása Ki volt Békés megye legjobb női sportolója 1982-ben? 1. 2.-------------------------------------------------------------------3 . Ki volt Békés megye legjobb férfisportolója 1982-ben? 1. 2. X Melyik volt Békés megye legeredményesebb csapata 1982-ben? 1. 2. 3. A szavazó neve, pontos címe: Rossié az „aranylabda” A „France Football” című szaklap évenként megtartott hagyományos szavazásán az olasz Paolo Rossi nyerte el az „Aranylabdát”, az Európa legjobb labdarúgójának kijáró címet. A kontinens 26 országából összegyűlt 26 sportújságíró egyébként a VB-döntőt vívott két válogatott, Olaszország és az' NSZK játékosait rangsorolta a legelőkelőbb helyekre, mindkét országból 3—3 labdarúgó került az első tízbe. Franciaország 2, a Szovjetunió és Lengyelország 1—1 játékossal képviseltette magát az élcsoportban. Karl-Heinz Rummenigge, aki az elmúlt két évben elnyerte a trófeát, most az 5. helyre szorult. A győztes Rossi egyébként elsöprő fölénnyel utasította maga mögé vetélytársait. & Cselgáncs Kecskeméten rendezték meg az országos úttöröolimpia cselgáncsdöntőjét. Dögé Ferenc és Radnai Csaba tanítványai nem vallottak szégyent teljesítményükkel. Az előcsatározások után négy területről jutottak fel az első három helyen végzett dzsúdós palánták az országos döntőre. Megyénk fiataljai a következő eredményeket érték el. 52 kg (11 induló): Egeresl (Bcs. 2. sz. Általános Iskola) a 3. helyen végzett. 56 kg (12): 2. Szojka (Mezőmegyeri Alt Isk.), 3. Gyebrovszki (4—8. sz. Ált. Isk.), +68 kg (10) : 5. Bozó (4—8. sz. Alt. Isk.). Gergely büntetése: juttatás megvonás A BVSC fegyelmi bizottsága szerdán foglalkozott Gergely Gábor asztaliteniszező ügyével, aki mint ismeretes, engedély nélkül távolmaradt a szegedi ranglistaversenyről. Gergely elismerte hibáját. A fegyelmi bizottság döntése, hogy Gergelytől négy hónapon át megvonják az egyesülettől kapott felkészülési juttatás 50 százalékát. Ueberroth nyilatkozott — Mindössze másfél év van hátra az olimpiai játékok megnyitásáig, de még mindig nem sikerült kivívnunk a teljes bizalmat — nyilatkozta P. Ueberroth, a LAOOC (a Los Angeles-i Olimpia Szervező Bizottság) elnöke. Az amerikai sportvezető nyilatkozata szerint a nemzetközi sportközvélemény félelme és aggályoskodása miatt kénytelenek növelni a biztonsági intézkedéseket, s ennek következtében tovább emelkednek az olimpiai játékok költségei. A San Francisco Chronicle című lap véleménye szerint a kaliforniai lakosságból is hiányzik a megfelelő lelkesedés az olimpiai játékok megrendezése iránt. Totótippjeink 1. Ascoli—Cescna 1 2. Catanzaro—Avellino 1 3. Napoli—Verona 1 x 4. Pisa—Torino x 2 5. Sampdoria—Fiorent. x 6. Udinese—Intern. 2 7. Atalanta—Lazio x 2 8. Bari—Cremonese 1 9. Bologna—Lecce I 10. Campob.—Sambened. x 1 11. Cavese—Como x 1 12. Pistoiese—Palermo x 1 13. Varese—Foggia 1 x PÓTMÉRKŐZÉSEK 14. Arezzo—Perugia x 15. Milan—Reggiana 1 16. Juventus—Cagliari 1 Az év legnagyobb eseménye: az olaszok VB-gyözelme — 44 év után Az AP amerikai hírügynökség idén is közvélemény-kutatást tartott a különböző lapok, hírügynökségek, rádió- és televízióállomások sportszerkesztőinek a bevonásával, hogy szerintük mi volt az 1982-es esztendő legnagyobb sporteseménye, szenzációja. A szavazás végeredményéből kitűnik, hogy a spanyol- országi "labdarúgó-világbajnokság szinte minden más eseményt háttérbe szorított. Az első helyet az olasz válogatott szenzációs győzelme érdemelte ki, megelőzve Jimmy Connors győztes visz- szatérését és Larry Holmes ökölvívó világbajnok veretlenségi sorozatát. A végeredmény: 1. Az olasz csapat győzelme — gyenge kezdés után Rossi magáratalálásával szenzációs befejezés. Az olaszok 44 év után nyertek ismét' világbajnoki címet. 2. Jimmy Connors nagy visszatérése — az amerikai teniszező nyolc év után győzött ismét Wimbledonban, megnyerte az amerikai bajnokságot, és elnyerte az év legjobb teniszezője címet. 3. Larry Holmes veretlenségi sorozata — az amerikai nehézsúlyú ökölvívó világbajnok 13-szor védte meg sikeresen elsőségét. Eddigi mérlege egyedülálló, 41 mérkőzésből 41 győzelem. 4. Daley Thompson tízpró- bázó világrekordja — a brit atléta kétszer is megjavította a világcsúcsot. Az új rekord, amelyet az athéni Európa-bajnokságon állított fel 8743 pont. 5. Duk Koo Kim halála — a dél-koreai ökölvívót a köny- nyűsúlyú világbajnok, Ray „Boom Boom” Mancini ütötte ki a 14. menetben és néhány napra rá a fiatal sportoló anélkül, hogy visszanyerte volna az eszméletét, meghalt. Ezután hozta azt a döntését a profi ökölvívók WBC-je, hogy a profi mérkőzések ezentúl nem 15, hanem csak 12 menetig tartanak. 6. Sugar Ray Leonard visz- szavonulása — a váltósúlyú ökölvívó világbajnok bal szemét a retina leválása miatt megoperálták, de így sem látott vele tökéletesen, ezért határozta el visszavonulását. 7. Martina Navratilova elsöprő fölénye — az amerikai teniszezőnő letaszította trónjáról Chris Evert-Lloydot. Megnyerte a wimbledoni és a francia bajnokságot, és ösz- szeteniszezett 1,4 millió dollárt. Ebben az évben 93 mérkőzéséből mindössze hármat veszített el. 8. A KNDK labdarúgócsapatának eltiltása — az ázsiai játékokon a Kuvait elleni találkozón a KNDK játékosai nehezményezték a bíró egyik ítéletét, s a dolog verekedéssé fajult. Kétéves eltiltást kaptak. 9. A 9. ázsiai játékok — a nagyszabású sporteseményen 33 nemzet 4500 sportolója vett részt. Kína elsöprő fölényét hozta a kéthetes versenysorozat, így először szorult a második helyre Japán. 10. Marita Koch világcsúcsa — az NDK atlétanője 400 m-en fantasztikus, 48.15 mp-et repesztett az athéni EB-n. (MTI) Dal, jegyzetfüzet és bírói síp Varietas delectat, azaz a változatosság gyönyörködtet — tartották a régi rómaiak, és ezen a véleményen volt lapunk egyik legrégibb sporttudósítója, a medgyes- egyházi Hojcska Mihály. Kitanulta az asztalosszakmát, elismert mesteremberré vált. öt éven át állt a kisipari szövetkezet élén. Eljegyezte magát a sporttal, a labdarúgással. Mérkőzések százairól tájékoztatta az újságolvasókat. Énekelt a medgyesi dalárdában, operettekben, népszínművekben lépett fel. A felszabadulást követően fivérével együtt a MADISZ kultúr- és sporttevékenységét olyan eredményesen irányította, hogy az ifjúsági szervezet I. kongresszusán kitüntették. Negyvenegy éves koráig „két urat szolgált”, később már csak a sport- mozgalomban tevékenykedett. Évei számának emelkedté- vel a vezetés munkáját a fiatalokra hagyta, most már csak jegyzetfüzettel kezében áll a pálya szélén. — Kétségtelen, hogy napi munkám mellett több kedvtelésemnek éltem. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az én fiatalkoromban, a múlt rendszerben a falusi ifjúságnak kevés lehetősége volt a szórakozásra, a művelődésre, így aki a kocsmázáson kívül többre, jobbra vágyott, a sportegyesület, a dalárda, vagy a műkedvelő együttes tagja lett — mondja elgondolkozva Miska bácsi, majd folytatja: — Srác koromban én is rúgtam a labdát, mivel azonban egy asztalosinasnak nem volt ideje tréningre járni, belőlem sem lett labdarúgó. Viszont mindmáig megmaradtam a sportág rajongójának! Hívtak a leventeegyesület vezetőségébe, én azonban nem szimpatizáltam a klubbal. A sporttudósítói tisztet azonban elvállaltam. A Mezőkovácsházán alakult Kelet-Csanád megyei Ifjúsági Labdarúgó Szövetség mérkőzéseit vezettem. Mivel a közlekedés Battonyára, Dombegyházára rettenetesen rossz volt, kerékpárral „utaztam” a mérkőzésekre. — Tudósítóból, futballbíróböl hogyan lett a színjátszó csoport tagja? — Ügy kezdődött, hogy Galáth György karnagy úr meghívott a dalárdába, ahol baritont, de basszus, sőt még tenor szólamot is énekeltem. Hriznák János vezetésével megalakult a műkedvelő Hojcska Mihály, lapunk medgyesegyházi sporttudósítója színjátszó csoport, a tagok közé léptem. Játszottam operettben és prózai darabban. A Sipos Katalin rendezte Csárdáskirálynőben, Sibill- ben, Montmartre-i ibolya című darabban a bonviván szerepét alakítottam. Sokat énekeltem Gál Ancikával, majd a felszabadulás után együtt szerveztük a MA- DÍSZ kultúrgárda előadásait a Bánkútról hozzánk járó feledhetetlen Gazsi Endrével. Amikor aztán túljutottam a negyedik X-en, kiöregedtem a nagyszerű gárdából, és nagy lendülettel kapcsolódtam a sportvezetés munkájába. — Ez bizony szó szerint értendő! — szólalt meg a beszélgetésünkön jelen levő Mária asszony, aki így indokol: bizony, amikor az én férjem egyesületi elnök, labdarúgó-vezető volt, minden szabad idejét a pályán töltötte. Na és a vasárnapok! Időre elkészültem az ebéddel, anyósommal, kisfiúnkkal körülültük az asztalt és vártuk haza Miskát. Helyette azonban csak hírvivő érkezett, aki közölte: az én uramnak halaszthatatlan dolga akadt a csapat körül, ezért ne várjunk rá az ebéddel. Én soha nem voltam sportellenes, diákkoromban tornáztam, de be kell vallanom: annak idéjen többet sírtam, mint nevettem! Talán ezek az intermezzók játszottak közre abban, hogy fiam érdeklődése nem a sport felé irányult. — Milyen újságokat tudósított az elmúlt 4? év során? — kérdeztük Miska bácsitól, hogy ezzel is fordítsunk egyet a beszélgetés menetén. — A medgyesi futballmérkőzésekről vasárnap esténként, rendszerint Klement Mátyáséktól telefonáltam meg tudósításaimat Békéscsabára „A Sport” című hétfői lap számára. Arra jól emlékszem, hogy 1945 tavaszán Tóth Zoli vezetésével a kovácsháziak jöttek először futballozni hozzánk. A fel- szabadulás után erről a találkozóról adtam hírt először a Viharsarok sportrovatának. — Melyik tudósítására emlékszik vissza a legszívesebben? — Természetesen arra, amely 1972. július 19-én jelent meg a Békés megyei Népújságban! Akkoriban remek csapatot kovácsolt ösz- sze edzőnk, Marosvölgyi Károly. Labdarúgóink ezüstérmesek lettek a megyei bajnokságban és bejutottak a Szabad Föld Kupa döntőjébe. Újpesten több mint négyszáz lelkes medgyesi szurkoló biztatása közepette léptek pályára fiaink a Ka- rádi TSZSK ellen. Szenzációsan játszott a csapatunk, kivívta a fővárosi nézők elismerését, és- 5—0-ra nyert. Az előző évi második hely után Medgyesre került a díszes trófea! Mindig jóleső érzéssel gondolok vissza erre az országos visszhangot kiváltó nagyszerű eredményre. — Mindez 10 évvel ezelőtt történt. van-e remény arra, hogy a közeljövőben hasonló sikerről számoljon be? — Községünkben a focinak és a női kézilabdának vannak hagyományai. Tizenöt évvel ezelőtt diáksportolóink például asztaliteniszben is bizonyították ügyességüket. Amióta megszűnt a gimnázium, az általános iskola elvégzése után szétszéled az ifjúság. Továbbtanulnak a gyerekek, vagy pedig munkába állnak. Kevesen maradnak itthon. Ügy látszik, szervezési hibák is vannak, mert a labdarúgáson kívül úgyszólván semmi sem megy. Én azonban örök optimista vagyok, és bízom a dolgok jobbra fordulásában. Nemrégiben töltöttem be 72. életévemet, és elég fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy kimondjam: innen Medgyesről, a focin kívül fogom én még más eredményekről is tájékoztatni a Népújság olvasótáborát! Machalek István BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 37-844, főszerkesztő: 31-401. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5061. Telefon: 37-844. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Telefon: 36-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 3/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.