Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
e 1082. december 31., péntek NÉPÚJSÁG Lehet, szakmai titok, de elárulom: ha ráveszem magam egy téma megírására, akor az utcán járva-kelve, még háziasszonyi minőségemben is, akarva-akaratla- nul a szóban forgó téma szemüvegén keresztül nézem a világot. Most, az igazi telet nélkülöző kis- és nagydiákok téli szünidős időtöltését kutatva jobban észrevettem a megyeszékhelyen az egyirányú utcában a megadott forgalmi iránnyal szemben kerékpározó tízéves fiúk csapatát, a hivatalokban az édesanyák mellett tébláSándornéra marad az ügyelet. De neki meg csak négy óráig szól a munkaideje. Addig csinálja is ... Szóval, a vésztői kisiskolásoknak a téli szünidőben nem túlzottan vendégváró hely az úttörőház. Pedig tévé, olvasnivaló, játék van. Csak ügyelet nincs délelőtt. Irány a tornaterem, hátha elcsípjük a művelődési ház vezetőjét. Ott már néma csend és zárt ajtók fogadnak. Űjra a művelődési ház. Ott tudom meg, hiába a jó program, a nagy erőfeszítés, ha csak néhányan mentek el Asztalitenisz-verseny a mezőhegycsi művelődési központban boló kicsiket, a parkokban nedves padokon ücsörgő és pankrációzó középiskolásokat, vagy azt a céltalanul kóborló kisfiút, aki ötletesen az úttörősípjára akasztotta lakáskulcsát, s hol unottan belefújt a sípba, hol a kulcsot pörgette, széles szabad sávot biztosítva magának az ünnepi bevásárlásnál egymást tipró embertömegben. Nos, a „szünidős szemüvegem” azt mutatta, valami nincs rendjén a gyerekek vakációja körül. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy a szabad idő kellemes, hasznos eltöltésére hivatott művelődési házakat vettem célba. Bízva abban, hogy a tárt ajtók, a kellemes meleg, a játékok mindenütt soksok gyereket vonzanak a kultúra házaiba. Kétnaposra sikeredett körutam azonban vegyes érzelmekkel töltött el. ü hegy és az egér Hétfő délelőtt van. Se televízió, se mozi. No, ez bizonyára besegít a népművelőknek, gondoltam, mikor, a vésztői művelődési ház előtt megállók. A .. romos épületben egyetlen helyiség van csak fűtve. Az iroda. Ott is a gazdaságis fogad. (Köztünk legyen szólva, én se igen járnék abba az épületbe, ha történetesen vakációzó diák lennek.) Úgy látszik, a ház fiatal, lelkes vezetője is tudja ezt, és azzal a lehetőséggel él, ami inkább vonzó lehet a gyerekek számára. A község szép, még újnak mondható tornatermével. Ott rendez ugyanis ezen a dél- előttön ügyességi versenyt a lányoknak. Áztál) jön a fiúk napja, labdarúgótornával, pingpongbajnoksággal, majd ismét a lányok kézilabdamérkőzése következik. Program tehát bőven van. Persze előtte volt beatkoncert, meg bál is. A program ismeretében az irányításuk alá tartozó úttörő- és ifjúsági házba visz az utam. Akkor érkezett vissza a takarító néni, Sándor József né az ebédelésből. Az udvaron, egy húszcentis különbséggel sántáskodó pingpongasztal körül játszana egy ütővel és egy tenyérrel a hetedikes Czirják Jancsi és a harmadikos Hunyadi Gyurka. (Az előbbinek — mert nagyobb a tenyere —, jut a „szabadkezes” játék.) A bagolyvárban jó meleg fogad minket. Kiderül, bizony gyakran a takarító nénire. az aznapi játékos sportvetélkedőre. így a hegy egeret szül ... Ki érti ezt? Medgyesegyházán üres az előcsarnok, a büfét éppen takarítják. Kedd van és délelőtt. Az egyetlen klubhelyiség előtt nagy tömeg. Az ÁFÉSZ-nek van ott valami vizsgaféléje, mert az embereket egyenként engedik be. Itt is az iroda nevezhető csak melegnek. Szentiványi László, az ügyeletes előadó fogad bennünket. Amit a programokról elsorol, arról győz meg bennünket, akarás itt is van, de az eredmény nem áll ezzel összhangban. Hiszen a 27-i játszóházon i£> mindössze 25 gyerek vett részt. Mégsem törtek, le, újabb játékdélután, vetélkedő, diszkó várja a fiatalokat. Csak — teszi hozzá —, jutalomnak lenni kell, különben neqj jönnek. Aztán szól arról, hogy hamar tönkremennek a játékok, hogy csak a napközisekre lehet a szünetekben számítani, s ha sportműsor van, akkor a színes ^televíziónak is nagy a keletje. Az pedig már az érem másik oldala, hogy az egyetlen klubteremben hol ilyen, hol olyan gyűlés, tanfolyam van. Az előcsarnokban dermesztő hideg. Csoda, hogy magától, „csak úgy” nemigen jut eszébe valakinek belepni a művelődési ház ajtaján? A büfé viszont nagy népszerűségnek örvend. Beszélgetőpartnerünk szerint nincs is nagy keletje —sem a felnőttek, sem az ifjúság körében — a „kólás” rendezvényeknek. fl két szomszédvár A szeghalmi művelődési központban, a sáros idő ellenére is tiszta bejárati rész, gyanút ébreszt bennem. Az irodában csak a takarítónő és a kottákat másoló Kincses Gyula fogad. Ö tartja a frontot, ami a telefonügyeletben merül ki. A ház másik három dolgozója egyszerre tölti szabadságát. A rendezvénynaptáron erre az időszakra nincs bejegyzés. Hamar búcsúzhatnék, de még beszélgetünk egy kicsit Gyula bácsival a fúvós-utánpótlásról meg arról is, hány igazgatót szolgált már ki e falak között. Bevallom ezek után kissé félve merészkedem el a még újnak mojidható szeghalmi úttörő- és ifjúsági házba. Ám láss csudát! Az előtérben kellemes diszkózene, öGhat biliárdozó fiatal, s a nagyteremből gitárzene kiszűrődő hangjai fogadnak. Az iroda ajtajában szinte egymásnak ütközünk az igazgatóval, Kopján Kiss Károllyal. Alig számol be a. nagy sikerű Télapó-szolgáltatásról, amit a TÜSZSZI-vel közösen csinálnak, már be is nyitnak: mikor lehet pingpongozni? — kérdéssel. A folytatás ebből sorjázik. Tönkrement az asztalifoci, a biliárd, a pingpongasztal, szóval a fiatalok nem nagyon becsülik meg a köztulajdont. Ismerős gond. De az is, hogy itt is nehéz a programokra megfelelő részvételt biztosítani. A tegnapi görkorcsolyaverseny például érdeklődők hiányában maradt el. Program pedig van. S. ami még ennél is többre becsülhető, az az, •• hogy be lehet és érdemes is menni az ifjúsági házba. Ezt nem én mondom, hanem a biliárdozó fiatalok, Molnár Gyula, Szívós László, s a kibicelő ötödikes Dán Gyula. Mindnyájan azt állítják, ha nem lenne az ifjúsági ház, nem volna más lehetőség, csak a kocsma és a presszó. Jó ezt hallani, és jó, hogy inkább itt látjuk őket... A nagyteremben ejjy alakulófélben levő diákzenekar tagjait nyaggatom a nemrég lezajlott batyusbál díszletei előtt. Rácz Ernő helybeli szakközépiskolás lelkesen mesél terveikről. Szeretnek zenélni, s ha nem volna az ifjúsági ház. bajos lenne a gyakorlás. Náluk csak akkor lehet, ha „szülőmentes” a Ház. Az élénk szemű Ba-- logh Sanyi szerint korábban a buszmegállóban muzsikáltak, míg el nem zavarták őket. Lakatos Csaba, Dögé Feri, Dányi Jóska, Tarczali Pista játékkedvét és műélvezetét nincs szívem tovább zavarni. Arra azért még választ kapok, hogy a fiatalok a legszívesebben ide járnak, meg a Sárrét vendéglő diszkójába, s a presszóba. Ahol a zenés alkalmakkor az általános és középiskolások lendítik fel a forgalmat... Jönnek a tűzoltókészülékeket ellenőrizni. Az igazgató búcsúzóul kimondja a legfontosabbat: ha öt gyerekért, hát annyiért adjuk oda a nagytermet. így is több haszna van, mintha üresen állna. Hideg és meleg Esős, bőrig hatoló nyirkos hétfő este. Köröstarcsán. a sötétbe burkolózó művelődési házban két fiatal pingpongozik. A hideg irodában két tanítóképzős fiatal lány nyöszögteti a harmóniumot. Vizsgára készülnek. Nyíri .Kálmánt várjuk, a fiatal népművelési ügyintézőt. Negyedóra múlva be is robban, hóna alatt egy nagyméretű írógéppel. Fiatal, lelkes, no meg az írógépcipelés is megizzasztotta. Érthető, hogy ő nem is találja olyan hidegnek az irodát. Mint mondja, egy hete kifogyott az olaj, s a megrendelt szállítmány pedig késik. Külön szünidős programról nem tud beszámolni. De van diszkó, meg lesz szilveszter is. A házban lehet sakkozni, tv-t nézni és asztali focizni. (Erre az ajánlatra ösztönösen lehelek rá meggémberedett ujjaimra.) Kérésemre megmutatja az ügyeleti rendszert. Nem akarok hinni a szememnek. Az ügyelet ugyanis közte és a takarítónő között oszlik meg. Megegyezünk, majd telefonon visszahívom, megtudakolni, sikerült-e már beszerezni az olajat. Telefon, az nincs — hangzik a tömör válasz. Mezőkovácsházán kedden délelőtt meleg előcsarnok, s egy kedves, szolgálatkész idősebb asszony fogad bennünket a művelődési házban. Két srác pingpongozik, ketten nyaggatják a flippert. Közben többen is érkeznek. Szántó Józsefné az egyik vendégnek — rendszeres látogató lehet —, már kezébe is nyomja kedvenc újságját. A postás is elidőzik egy kicsit. Jól érezzük magunkat, kölcsönkérjük az ütőket a fiúktól, és a kolléganőmmel magunk is játszani kezdünk az igazgató, Arnóczky József megérkeztéig. Sok beszédre itt nincs szükség. A mezőkovácsházi művelődési központban a „szervezetlen látogató” — ezt a kifejezést az igazgató használta — is otthonra lel. A galérián a nagyobbak ud- varolgathatnak, a földszinten pedig játszhatnak, tévézhetnek, olvashatnak a betévedők. Otthonos meleg, kedves fogadtatás várja őket. S kell-e ennél több? No és a szuperpalota, a Mezőhegyesi Általános Művelődési Központ? Igaz, még nem készült el teljesen, de a nagyközség KlSZ-bizottsá- ga és a kombinát KISZ-esei máris komoly asztaliteniszcsatát rendeztek az általános iskolásoknak. (És utána pedig rendet is teremtettek.) Az igazgató, Hanczik Mátyás lelkesen, nagy szakértelemmel vezet végig bennünket az épületkomplexumon. Többnyire a jövőt ismerhettük meg benne, de meggyőződhettünk arról is, hogy itt nem a padló, a bútorzat megóvása az elsődleges. Inkább az, hogy otthonias környezetet teremtsenek minden belépő számára. Körsétánk — időnként száguldásunk — végéhez értünk. írásunk megjelenésének napján a meglátogatott művelődési intézményekben délután és este, kicsi és nagy együtt ropja a táncot, hogy éjfélkor vidám trombitaszóval. fogadkozással köszöntse az új évet. A fogadalomtengerben — persze csak csepp- ként — jó volna, ha ott lenne a szülők, az iskolák, a gyerekek, s természetesen a művelődési házak fogadalma is, hogy legközelebb körültekintőbben gondoskodnak az ifjúság vakációjáról. Legyen az téli vagy nyári. Hogy megtanulhassa ifjúságunk: hogyan lehet okosan élni a szabad idővel. Szükségük lesz rá .. . B. Sajti Emese Állandó műben van a flipper Mezőkovácsházán' Fotó: Veress Erzsi Minden szerző életében jön egy pillanat... Egy est Szenes Ivánnal Szenes Iván dalszövegírás közben Ez a pillanat most jött el Szenes Iván számára. Pedig akárhogy számolom, jó néhány évtizede írja már vonzó, érdekes^- nemegyszer szállóigévé lett dalait. Az történt, hogy a hang- lemezgyár felkérte, állítson össze nagylemezt dalszövegeiből'. Arra gondolt, ezt képtelen megtenni, hiszen számtalan nagylemeznek volt már sikeres főszereplője azzal, hogy a zeneszerzők sor- ra-rendre felvették saját nagylemezükre mindazokat a számokat, amelyeket . Szenes Iván társaságában írtak. Ha összeraknánk mozaikként mindazokat a dalszövegkezdősorokat, amelyeket Szenes Iván leírt, nagyon érdekes mondatok jönnének létre. Ilyesfélék: „Isten veled édes Piroskám, Mondd meg, ha kellek, Engem nem lehet elfelejteni, Csak szeretni bolondulásig, Mert mások vittek rossz utakra engem ...” Nem folytatom a játékot, mert ez a nagylemez felettébb komoly dolog Szenes Iván és a magyar könnyűmúzsa életében. Még díjat is kapott rá, s ezt a hetekben adta át dr. Vörös Tamás, a Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat díszes emléklemezét. Mindez történt pedig azon az esten a margitszigeti Thermál Szállóban, ahol Szarnék Tamás konfe- rálása mellett felléptek a rtagylemez szereplői, és felidézték dalban, szóban a szövegíróhoz fűződő élmé- ‘ nyeiket. Sziporkáztak a szellemes históriák, szinte novelliszti- kusan kerek történetet lehetne írni dalainak születéséről, életéről. Itt van mindjárt a nagylemez címadó slágere, a Kislány a zongoránál. Ihletője Maugham- novella volt, amelyben az író leírja egy férfi és egy nő késői találkozását, amikor a férfi szomorú nosztalgiával azon tűnődik, ha annak idején nem hagyja el szerelmét, a ma is igézőén szép asszonyt, az még mindig az övé lenne. Szenes Iván megfordította a képet és a fonákját írta meg, ennek az életérzésnek az ellenpéldáját. A dalban arról a férfiról van szó, aki annak örül, hogy ifjú korában elhagyta szerelmét, mert lám, mi lett a hamvas arcú szép kislányból. A szerző egy kicsit a dalok sorsával együtt lélegzik. Szenes Iván különösen. Ö, aki alig hétévesen már megírta első dalszövegét, öltözők, színházak folyosóin gyermekként úgy közlekedett, mint más a játszótéren. Természetes is volt ez, hiszen apja, Szenes Andor híres zeneszerzők barátja volt, szövegírója Lehár Ferencnek, Kálmán Imrének, dalai ma is élnek. Eleinte sokan azt hitték, az ifjú dalköltő az apja műveit is felhasználja, pedig ő komolyan készült erre a pályára, önképzőköri elnök volt, zeneszerzést, zeneelméletet tanult, s ha az első színpadi premierjén komolytalan játékba sodródott is, azóta egyre nagyobb felelősséggel dolgozik. Ez az első kaland is egyébként szép emlék ma már. A felszabadulás utáni években Szenes minden este Végigjárta a színházakat, várta, hogy felfedezzék. Egy este rámosolygott a szerencse. Somogyi Kálmán szín- igazgató megszólította: „Tud ön franciául?” Gondolkodás nélkül rávágta: igen. „Akkor itt ez a darab, lefordítja, elviszi Csanak Béla zeneszerzőhöz, megírja a verseket, egy. hét múlva próba.” Természetesen nem tudott franciául, rohant hát barátjához, Göndör Lászlóhoz, aki vállalta, hogy segít lefordítani. Hozzá is kezdett, először azzal, hogy elmesélte a darab történetét. Szenes már ebből megírta a darabot, a verseket, már nyomták is a plakátokat, színre került a vígjáték Tombol az erény címmel. A századik előadásra megérkezett a szerző is; kíváncsi volt a sikerére. Ám ahogy múlt az idő, egyre csak nyugtalankodott. A végén fölcsattant, mondván: „Ez nemcsak hogy nem az én darabom, de még nem is hasonlít rá.” Szenes ekkor értette meg, nemcsak ő, de még a barátja sem tudott franciául. Sok fesztiválon jelentek meg ezek a dalok, szereztek elismerést a zeneszerzőknek, Gábor Pálnak, Koncz Tibornak, Nádas Gábornak és másoknak. Egy alkalommal én is elkísértem egyik dalát az athéni fesztiválra. Szécsi Pál társaságában utaztunk, ő volt a dal előadója, akkor sikerei csúcsán élő rokonszenves, igazi művészegyéniség. Leszálltunk az athéni repülőtéren, várt bennünket egy szomorú öregúr a fesztiválirodától, egy barátunk a követségről és vagy harminc—negyven zsoké és istállótulajdonos. Elterjedt a hír ugyanis, hogy Szenes Iván Athénbe érkezik. Akik ismerték, továbbadták. így gyűlt össze ez a különös fó- gadóbizottság. Szegény programszervezőknek szinte leesett az álla, amikor ezt a sok lovas-embert meglátta. A görög csak annyit tudott mondani: „Igen, tudom, a magyarok Európa-szerte híres lovasok.” Ma sem tudják talán, hogy Szenes Ivánnal még azon az estén a lóversenyen sikerült szerény kis pénzünket az utolsó drachmáig elveszíteni. De megmaradt a dal, amely elűzi a szomorkás hangulatokat, amelyekkel lazíthatunk, mert kell egy kis áramszünet, s immáron föltehet jük a lemezjátszóra Szenes Iván nagylemezét, hallgathatjuk rajta Hofi Gézát, Jávor Pált, Pécsi Sándort, Koós Jánost, Bodrogi Gyulát, Voith Ágit. Én' pedig kíváncsian várom, hogy athéni kalandunk hangulatából mikor születik majd sláger, amely egyszer váratlanul és véletlenül szállóigévé válik ... Illés Jenő
