Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-24 / 302. szám
NÉPÚJSÁG •w 1982. december 24., péntek o Az év sztorijai Moszkva — Párizs—Prága—New York — Tokió Mint minden esztendőben, 1982-ben is annyi minden — jó, rossz, érdekes, érdektelen — történt a világban, hogy felsorolni is nehéz lenne. Nem is áll szándékunkban. Kétoldalas összeállításunk történetei, amelyek külföldi tudósítókként dolgozó magyar újságíróktól érkeztek az ünnepekre, egyszerűen csak „elröpítenek” bennünket Moszkvába, Párizsba, Prágába, New Yorkba és Tokióba. Olyen eseményekről szólnak, amelyek az adott országban, városban bizonyos szenzáció számba mentek. Nők a csillagok útján A Szojuz T—7 űrhajó legénysége, Leonyid Popov, Szvetlána Szavickaja és Alekszandr Szerebrov az űrhajó fellövése előtt újságíróknak nyilatkozik (Fotó: taszsz—mti—ks) Több mint 19 évet kellett várni erre az eseményre. A . világ első űrhajósnőjének, Valentyina Tyereskovának 1963. június 16-án kezdődött csaknem háromnapos útja után talán még a szakemberek közül is kevesen gondolták, hogy legközelebb csak 1982. augusztus 19-én hangzik el a bejelentés: „Nő a világűrben. Szvetlána Szavickaja, a világ második űrhajósnője társával együtt a Szojuz—7 űrhajó fedélzetén a Szál jut—7 űrállomásra tart.” A tudomány fintoraként, paradox módon éppen az űrtechnika fejlődése fosztotta meg, ha csak átmenetileg is, a nőket az űrrepülésekben való részvétel lehetőségétől. A néhány napos, űrhajókon végrehajtott űrrepüléseket a Szaljut űrállomások megjelenésével felváltotta a hosz- szabb ideig tartó kutatómunka a világűrben, s a szűkre szabott lehetőségek- v hez méretezett berendezések még a legszükségesebb feltételeket sem biztosították a nők tartós űrutazásához. Ám 1982 tavaszán megkezdte működését az elődeinél sokkal tágasabb lakóteret biztosító, több, egymástól elkülöníthető részre osztott Szaljut—7 űrállomás. A megnövekédett lehetőségekkel új igények is párosultak. Az űrkutatás napjainkra olyan fejlődési szakaszba jutott, amelyben szükségessé vált az elsősorban az űrállomás irányításához, berendezéseinek kezeléséhez értő „hivatásos” űrhajósokon kívül egy-egy tudományágat alaposan ismerő szaktudósok, biológusok, csillagászok, fizikusok, orvosok tartós jelenléte is a világűrben. Ráadásul minél inkább veszít szenzáció jellegéből az űrrepülés, annál több olyan, a laikus számára talán kevésbé látványos, de nagy tudományos értékű feladat elvégzése hárul ezekre a kutatókra, amelyet a szakértők véleménye szerint a nők pontosságuknak, alaposságuknak köszönhetően jobban el tudnak látni, mint a férfi kollégáik. Ezért indult hát útnak ez év augusztusában Bajkonur- ból Szvetlána Szavickaja, hogy két napot töltsön a Szaljut—7 fedélzetén. A 34 éves fiatalasszony nevét országszerte — sőt a repülősport szerelmesei világszerte — már korábbról jól ismerték. A szovjet légierők mar- salljának, a II.' világháború egyik leghíresebb vadászpilótájának lánya még csak 17 éves volt, amikor már három ejtőernyős világcsúcsot mondhatott magáénak. Az 1970-es londoni műrepü- lő-világbajnokság megnyerése után 1974-ben már szuperszonikus vadászgépen repült, majd nem sokkal később berepülő pilóta lett. Az általa felállított 15 gyorsasági és emelkedési világrekord közül tíz még ma is érvényben van. Szavickaja még útnak sem indult, máris új eredménynyel gazdagította az űrkutatást. Alekszandr Szerebrov- val és Leonyid Popovval a múlt év végén megkezdett közös felkészülésük során ugyanis bebizonyosodott, hogy a vegyes Összetételű legénység tagjai között a viszony jobb, az összetartás nagyobb, mint a férfiakból álló párosokban, vagy triókban. Mint Léonov vezérőrnagy, a szovjet űrkutatás egyik vezetője mondta: „Az űrhajósok, ha egyik társuk nő, igazi lovagokká válnak, s még egymás iránt is megértőbbek, figyelmesebbek lesznek.” S hogy ezeknek a tapasztalatoknak a hasznosítására, újabbak szerzésére nem kell ismét éveket várni, azt Ana- tolij Filipcsenko vezérőrnagy, a szovjet űrhajósok kiképzésének egyik irányítója erősítette meg a közelmúltban, közölve, hogy talán Szavickaja, talán valamelyik társnője valószínűleg 1983. elején ismét a világűrbe indul, s ezzel az űrhajósnőkről szóló beszámoló az új év sztorija is lehet. Fazekas László (Moszkva) Borzongás és bosszankodás Azon a'bizonyos esős októberi napon Franciaország- szerte színes papírszemüvegért szaladgáltak az emberek — gyerekek, szülők, nagyszülők egyaránt. Hiába. Az újságárusok már csak némán rázták a fejüket, a papírüzletek ajtaján pedig, cédula lógott, ridegen tudtul adva, hogy a „Színes papírszemüveg elfogyott”. A francia televízió harmadik csatornáján heteken át tanította a nézőket a szemüveg használatára. „Kapcsoljuk be készülékünket' csökkentsük a szoba világítását, foglaljunk helyet, két méter távolságban a tévétől, pontosan szemben a képernyővel, vegyük fel a színes szemüveget. S eme előkészületek után élvezzük a horrorfilmet, az év szenzációját, »A fekete tó különös lakója« című műalkotást. Hála a színes celofánnak, térhatásban, plasztikusan fog megjelenni otthonunkban a »•Szörny«, a fekete tó különös lakója.” A francia tévénézők apraja és nagyja heteken át készült a plasztikus, háromdimenziós borzongásra. Az előrelátók természetesen jóelőre beszerezték a szükséges pp- tikai műszert, a celofánból készült kék-piros pápaszemet- csekély 4-5 frankért, ami nem kis összeg, főként, ha egy egész család akar plasztikusan rettegni, ötmillió szerencsés szemüvegtulajdonos ült le a képernyő elé, pontosan úgy, ahogyan tanították. Sok millióan, kimerültén az egész napi eredménytelen futkosástól, fekete-fehérre állították készüléküket. A felkészítés során ugyanis a műsorvezető közölte: színes celofán nélkül élvezhetetlen lesz a színes vétel. Az is volt: a képernyőn a körvonalak pirosán, kéken, sárgán, zölden bontakoztak ki. Ennek egyetlen előnye volt: nemcsak a fekete tó különös lakója, de a film minden szereplője szörnyű jelenséggé vált. A filmet, amely 1954-ben készült- s a térhatással kísérletező játékfilmek első (tehát kiforratlan) zsengéje volt, a harmadik csatorna egy nagy sikerű, állandó műsor keretében mutatta be. Címe: „Az utolsói előadás”. Műsorvezetője Eddy Mitchell, a ’60-as évek francia rockkultuszának egykori csillaga, ma is kitűa freeze Az Egyesült Államokban „az év sztorija” minden valószínűség szerint a „freeze- mozgalom” megszületése és térhódítása lehetne. A mozgalom alig- tíz hónapja indult el hódító útjára, de már nem lehet pontosan kideríteni, hogy az USA mely részéből. Talán New Hampshire- ből, talán Kaliforniából, talán máshonnan, de valószínűleg mindezekről a helyekről egyidejűleg. Az amerikaiaknak végre az eszükbe jutott, hogy ideje hatásosan fellépni a nukleáris fegyverkezés ellen. Számos helyen gyűléseken vetették fel a gondolatot: követelni kellene az Egyesült Államok kormányától, hogy egyezzék meg a Szovjetunióval az atomfegyverkészletek azonnali befagyasztásában, majd fokozatos és kölcsönösen ellenőrzött csökkentésében. A röviden csak: „free- zenek” — „nukleáris befagyasztásnak” nevezett tervet a legtöbb helyen támogatták. Az elgondolás mellett neves politikusok, egyházi vezetők, híres tudósok és szakértők, egyszerű amerikai polgárok milliói, férfiak, nők, gyerekek álltak ki. Június 12-én, az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszakára időzítve, a nukleáris leszerelés laza koalíciójának 700 ezer híve vonult fel New York utcáin, és követelte az atomháború veszélyének elhárítását. Egyszerre soha még ennyi ember nem tüntetett az Egyesült Államokban a háború, p fegyverkezés ellen. November 2-án a fővárosban, Washingtonban, Kalinő énekes és színész. A régi idők moziját akarja felidézni, korabeli híradókkal, reklámokkal, rajzfilmekkel. A néző igazi, hangulatos kis moziban érzi magát, ahol cukorkát árulnak- s ahol a szünetben artisták is fellépnek. Nosztalgia, minden mennyiségben. Egészen október 19-ig, amikor is a képernyőn meg kellett (volna) jelennie a Szörnynek, három dimenzióban. De nem jelent meg. A film olyannyira kísérleti volt, hogy nem sikerült térhatást elérnie. Viszont sikerült feldühítenie sok millió tévénézőt. Az országos mérgelődésnek csupán egyetlen haszna volt. Senkit nem érdekelt a film tartalma, amely arról szólt, hogy egy lelkes, ámde tapasztalatlan expedíció az Amazonas folyón hajózva a fekete tó sejtelmes birodalmába téved, s ott találkozik a Szörnnyel, amely — természetesen — el akarja rabolni az expedíció' egyetlen hölgytagját, aki természetesen gyönyörű, s akiért (ugyancsak természetesen) az expedíció több tagja verseng. A Szörny egy rosszul sikerült mélytengeri búvár- és egy rosszul sikerült kro- kodilus hibridje volt. Igaz, ember alakította, aki öt percig is kibírta víz alatt, s kitűnően úszott. S persze, a sok elrablási kísérlet, halálsikoly után következett a boldog vég, a „happy end”: a hölgy és az expedíció egyik tagja egymáséi ’ lettek, a szörnyet ártalmatlanná tették. De ezen a ponton a film bizonytalanságba hagyta a nézőt. Vajon végleg megsemmisült-e a fekete tó réme, vagy esetleg ismét felbukkan? Ki tudja... De a legszörnyűbb az volt, azon az októberi estén- hogy a francia televízió tovább rémítette a nézőt: ne dobja el a celofán-szemüveget, mert vannak ám a filmarchívumban más térhatású műalkotások is, azokra is sor kerül. Ebben tévedett a kitűnő műsorvezető. A franciák felháborodása ugyanis oly méretű volt, hogy nagy bátorság kell még egy ilyen ostobasággal előállni. Talán nagyobb műsorpolitikai merészség, mint a fekete tó különös lakójának ártalmatlanná tételéhez. Szécsi Éva (Párizs) Békemenet New Yorkban 1982 nyarán. A „freeze” népszerűsége — ma még bevallatlanul — hidegzuhanyként érte a Reagan-kormányzatot (Fotó: UPI—MTI—KS) / forniában, a legnépesebb szövetségi államban és még nyolc államban, továbbá számos városban került sor népszavazásra. A többség jóformán mindenütt síkraszállt a nukleáris befagyasztásért, egyes helyeken, pl. Massa- chussets államban a szavazók háromnegyede tette le mellette a garast. Pedig a Reagan-kormány- zat nem nézte tétlenül a mozgalmat. Az elnök haza- fiatlannak nevezte a résztvevőket, s — a nagyon régi receptet alkalmazva — azt állította, hogy „a befagyasztást követelők soraiba idegen ügynökök férkőztek be”. Ezzel azonban csak olajat öntött a tűzre. A még nemrégiben is fölöttébb konzervatívnak számító római katolikus egyház — az Egyesült Államok legnagyobb egyházának — püspöki kara novemberben nagy többséggel úgy döntött, hogy pásztorlevélben nyilvánítja ki a nukleáris háború és az azzal való fenyegetés erkölcstelenségét, és a nukleáris befagyasztásra hív fel. A politikusok, a tudósok, az egyházfők felhívásai, az állampolgárok, a képviselők A csehszlovák orvostudomány történetében kétségkívül új korszakot nyit az az újszülött, aki 1982. november 11-én sírt fel a brnói szülészeti klinikán. Rögtön az újságok első oldalára került a fényképe, és ha közvéleménykutatást tartanának, az „Év embere” címet Csehszlovákiában valószínűleg a néhányhetes csecsemő nyerné. Igaz, nem akármilyen újszülöttről van szó. A — mindmáig titokban tartott nevű — kisfiú Csehszlovákia első lombikbébije, vagy ha úgy tetszik, a nyolcadik ilyen ember a világon. Ha a nevét nem is tudjuk, azt igen, hogy nagyon jól viselkedik. Mindössze egy nappal korábban jött, mint az orvosok várták. A szülés zavartalan volt, a kicsi jó étvágyú, és a súlyára sem lehet panasz, hiszen 3650 grammal jött a világra. Milan Dvorak professzor vezetésével a brnói egyetem orvoscsoportja kilenc évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni az anya szervezetén kívüli megtermékenyítés lehetőségével. A kísérletek 1978-tól, a világ első lombikbébi jének születése után gyorsultak fel. A cseh orvosok angol kollégáik sikeres metódusa alapján indultak el, de később az eredeti „li- cencet” jelentősen módosították. Lényegében arról van szó, hogy a megtermékenyített petesejtet az angol módszernél jóval hamarabb helyezik vissza az anyaméhbe, amely a legösszkomfortosabb lombiknál is nagyobb biztonságot nyújt az embriónak. Bármennyire egyszerűnek hat a dolog, a születés után a brnói orvosok nem győzték hangsúlyozni, hogy egyelőre megjósolhatatlan távoli jövő az, amikor a lombikbébi a szülészetek rutinpáciensévé válik. Nemcsak a művelet bonyolultsága miatt, hanem azért, mert az esetek túlnyomó többségében a meddőség nem gyógyítható, nem korrigálható ezzel a Tanaka vonata Tizenegy év kemény mun- kája- után — a rendkívül heves bírálatok ellenére — novemberben átadták az utazó- közönségnek a Tanaka-vona- tot. A felkelő nap országában ugyanis így keresztelték el Japán negyedik sínkan- szen-vasútvonalát. A japán államvasutak az 1960-as évek elején tért rá a „sínkanszenesítésre”, - azaz a legnagyobb ipari, illetve turistaközpontokat összekötő, nem is egyszerűen gyors-, hanem „villámforgalmú” vasúthálózat építésére. Speciális sínekkel és szerelvényekkel tették lehetővé az óránként 210 kilométeres sebesség elérését a csodálatos színekben tündöklő expresszvonatok számára. A legújabb vasútvonal világrekordot is magáénak mondhat. Egy több mint 22 kilométeres alagúton halad át ugyanis, ami — legalábbis eddig — a világ leghosszabb alagútjának számít. A vonal egyébként Tokió elővárosát köti össze a fővárostól 270 kilométerre fekvő, japántengeri Niigata kikötővárossal. S talán itt az ideje rátérni arra, hogy ez az új vasút mégis miért Tanaka vonata. A volt japán miniszterelnök ugyanis niigatai, s a rossz nyelvek szerint a vasútvonal egyszerűen azért épült fel, hogy Tanaka Tokióból hamarabb hazaérhessen. S mikor „igen szavazatai” sem elegendők azonban ahhoz, hogy közvetlenül és végérvényesen rákényszerítsék az Egyesült Államok kormányát a nukleáris fegyverkezési hajsza feladására. De hatástalanok sem maradhatnak. A „freeze” napról napra több embert tud maga mögött az USA-ban, s ezt a Reagan- kormányzatnak előbb-utóbb tudomásul kell vennie. Kulcsár István (New York) A brnói lombikbébi ötnapos korában (Fotó: UPI—MTI—KS) módszerrel. A csehszlovák orvosok számítása szerint a lombikbébi világra hozatalára — elméletileg — alkalmas nők esetében is legfeljebb tízszázalékos a tényleges tűrés esélye. Kétségtelen persze, hogy akiknek egyébként nem lehet gyerekük, ez a tíz százalék az egyetlen — hatalmas — esély. Ennek társadalmi fontosságát és elismerését jelzi, hogy a lombikbébi a csehszlovák egészségügy állami kiemelt kutatási programjai közé tartozik. A brnói lombikkisfiú valószínűleg nem sokáig lesz az egyedüli Csehszlovákiában, hiszen a születését követő sajtóértekezleten bejelentették: már várják a második világrajöttét. Ha a tudományos-fantasztikus irodalom lapjairól a lombikbébi be is vonult a mindennapi életbe, azért még az orvostudományban élenjáró országokban, mint Csehszlovákiában, a lombikban fogant gyermekek egyelőre „exkluzív klubot” alkotnak. Udvarhelyi Szabolcs (Prága) az egészet építeni kezdték, a volt kormányfőnek meg igencsak magasan volt a szerencsecsillaga. Ö adta ki az utasítást a munkálatok megindítására. Igaz, hogy Tanaka azóta lebukott, ha nem is a vasút, hanem a Lockheed amerikai repülőgépgyár „túlzott bőkezűsége” miatt, a pálya építését leállítani már senki nem merte. Pedig Niigata — mint sokan állítják — nem is igazi központ, azaz nem lett volna szükség a sínkanszenhálózatba történő bekapcsolására. Nem is beszélve arról, hogy mivel az új vonal rendkívül nehéz terepen, hegyvidékeken keresztül húzódik, költségei rekord összegűek. Minden egyes kilométer 6,1 milliárd jenbe, azaz 22,6 millió dollárba került. Ez fáj leginkább a Tokiót Niigatával összekötő vasútvonal ellenzőinek, akik siránkoznak az elherdált pénz miatt, hiszen nemcsak a japán államvasutak, hanem a japán állam is nyakig süllyedt a deficitben. Az ellenzők csupán egy dologról feledkeznek meg, mégpedig arról, hogy Tanaka — Lockheed-botrány ide vagy oda — az eddigi négy óra helyett egy és háromnegyed óra alatt hazaérhet. Legalábbis addig, amíg ügyében ki nem mondják a feltehetőleg elmarasztaló ítéletet. Azután, ha ő egy ideig nem is, a vasút még közlekedni fog. Pietsch Lajos (Tokió) Újabb lombikbébit várnak
