Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-19 / 298. szám

Kemény kömény 1982. december 19., vasárnap Döntött a Legfelsőbb Bíróság II színé! vesztett ballonkabát — Mit csináltak a ballon­kabátommal?! — kiáltott fel egy szerelő, amikor az egyik megyei szolgáltató vállalat üzletében megkapta a „ki­tisztított” kabátját. Az üzletvezető is kénytelen volt elismerni: a ruhán fel­tűnő színfoltok vannak. Ezért 2400 forint kártérítést fizet­tek a károsultának, majd en­nek az összegnek vissztérí- téséért a gyár ellen, ahol a kabát készült, pert indítot­tak. Arra hivatkoztak, hogy a gyártásnál, vagy a konfek­ciózásnál elkövetett hiba miatt nem színtartó az anyag. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságon dőlt el, amely a szolgáltató vállalat keresetét elutasította. Az ítélet indokolása sze­rint a Textilipari Minőség­ellenőrző Intézet — műszeres vizsgálat alapján — azt a szakértői véleményt adta, hogy az alapanyag kifogásta­lan, részleges színváltozást nem okozhatott, azt a hely­telen vasalás idézte elő. — A szakértő nem, tudta megmondani, és most már nem is lehet kideríteni, hogy a színfoltokat előidéző vasa­lás mikor történt — hang­zik tovább az ítélet. — Te­kintve. hogy a ballon köze­pesen viselt állapotú és nem először tisztították, akár egy korábbi alkalommal is va­salhatták rosszul. Viszont, amennyiben akkor színválto­zás nem mutatkozott, csak az lehetséges, hogy a szolgálta­tó vállalatnál a tisztítást a kabát kezelésére vonatkozó tájékoztatóval ellentétes mó­don végezték. Ennek követ­kezményeit azonban a válla­latnak kell viselnie. Vétség társadalmi tulajdon ellen Az egyik mezőgazdasági termelőszövetkezet tagját fe­gyelmi büntetésül a tagok sorából kizárták. Azt rótták fel neki, hogy engedély nél­kül nyúlt különféle gépek­hez, azokat megrongálta, az egyikről pedig két alkatrészt eltulajdonított. Ezenkívül munkahelyéről négy napig igazolatlanul távol maradt. A határozat hatályon kí­vül helyezéséért a tsz-tag a munkaügyi bíróságon pert indított, de keresetát elutasí­tották. Fellebbezésre azonban a megyei bíróság a bünte­tést szigorú megrovásra eny­hítette. Törvényességi óvás­ra a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kí­vül helyezte, és a szövetke­zet által kiszabott fegyelmi büntetést helyben hagyta. A döntés indokolása sze­rint. ha a fegyelmi vétség súlyos, az a munkáltató töb­bi dolgozójának munkafe­gyelmére is kihat. Ilyen eset­ben a viszonylag enyhe bün­tetés kiszabása hasonló fe­gyelmi vétség elkövetésétől nem tartja vissza őket. A társadalmi tulajdon terhére elkövetett fegyelmi vétség miatt alkalmazott súlyos büntetés mérséklése általá­ban még nyomatékos enyhí­tő körülmények esetén sem indokolt. Éppen ezért téve­dett, és ezzel törvényt sértett a megyei bíróság, amikor ar­ra a megállapításra jutott, hogy a tsz-tag cselekmé­nyeinek társadalmi veszé­lyességére, vétkességi fokára, személyi körülményeire te­kintettel kiszabott fegyelmi büntetés indokolatlanul sú­lyos. Ezért a megyei bíróság ítéletét hetályon kívül kel­lett helyeznie. fl haszonélvezeti jog korlátozása, megváltása Sokan gépkocsinyereménybe helyezik megtakarított pénzü­ket, tehát érdemes arról szól­ni, hogyan osztják meg ennek összegét az örökösök, és azt miként lehet megváltani a ha­szonélvezőtől. Amikor a meg­váltásra sor kerül, a közjegyző jelzi a megváltást az OTP-nek, és ott azt jegyzik. Ha nyer a betétkönyv, és mondjuk három gyerek örököl, a túlélő házas­társ is kap egy negyedrészt az autó árából. Az már mindegy, hogy közösen adják el, vagy valamelyik örökös azt magához váltja, lényeg az, hogy minden­ki kap valamit, és így jól jár. Dr. Kertész Éva Válaszlevél Tisztelt Benkő Ferenc! Mire ez az írás megjelenik, panaszát orvosolták, s min­den bizonnyal azóta kézhez vette az önt jogosan megillető 1170 forintot is. így levelének azon sora, mely szerint a Gyulai Húskombinát válaszra sem méltatta, ma már sze­rencsére idejét múlt megállapítás. önnek igaza volt, és türelmetlenségét is megértéssel fo­gadtuk. Levelében megírta, hogy a nagyszénási Október 6. Termelőszövetkezeten keresztül szerződéses kapcsolatban állt a Gyulai Húskombináttal. Ebben az évben a több éves szerződés mellett úgynevezett exportszerződést is kötött. A feltételek teljesítése esetén ez kilogrammonként 2 forintos felárat jelentett volna. Ügy érezte, a feltételeknek eleget tett, s ezt Hajdú Já­nosáé, a vállalat felvásárlója az önnél tett látogatás során el is ismerte. Ennek ellenére az október 26-i szállításkor tudomására hozták, hogy hízott sertései „nem férnek bele az exportkeretbe”, s így nem is kaphatja meg a 2 forintos felárat, pedig a szerződés egyértelműen fogalmazott. Mindez mélységesen sértette önérzetét, panasszal for­dult a vállalathoz, és mert sokáig nem kapott választ, ab­ban a tudatban, hogy szóra sem méltatják, december 1-én újmól írt egy levelet, most már szerkesztőségünkhöz cí­mezve. Közben kiderült: írása nyomán a Gyulai Húskombinát központjában vizsgálatot rendeltek el. Ennek eredményéről a helyi termelőszövetkezet irodáját is tájékoztatták. A levél egy mondata így szól: „Értesítjük, hogy vállalatunk felvá­sárlója az átadott állatok vételárát kisebb összegben álla­pította meg, mint ahogyan az a termelőt jogosan megillet­te volna.” A levélből egyúttal kiderül az is, hogy a kombi­nát intézkedett a pénz átutalásáról. Ügy tudjuk, azóta ön nemcsak a válaszlevelet, de a pénzt is kézhez kapta. Örömmel vettük tudomásud, hogy a több tízezer terme­lővel közvetve szerződéses kapcsolatban álló vállalatnál az ön levelét mégsem süllyesztették el az irattárban elinté­zetlenül. Panaszának kivizsgálását rendelték el, s megállapí­tották, a felvásárló követte el a mulasztást, s ezért figyel­meztetést is kapott. Az már az adminisztratív ügyeket in­tézők lassúságán múlott, hogy a vizsgálat eredményére majd másfél hónapot kellett várni, Kepenyes János Visszhang A Békés megyei Népújság 1982. november 28-i számá­ban megjelent „Csak nem ta­karékosság?” című cikkre szeretnék néhány sorban visszatérni. Állomási éttermünk hang­szórói üzemképesek, de eddig épp azért voltak „süketek”, mert a vendégek nyugalmát tartottuk szem előtt, nem gondolva speciális helyze­tünkre, s arra, hogy épp a „süket” hangszórók veszé­lyeztetik nyugalmukat. A cikk kapcsán azonnal intézkedtem üzletünkben a hangszórók bekapcsolására, és rendeltetésszerű folyama­tos használatára. Bízom benne, hogy fenti­ekkel egyértelműen sikerült pozitív választ adnom a tisz­telt cikkíró által felvetett záró kérdésre. Szarvas Imréné Utasellátó Vállalat területi igazgató A mezőhegyesi ABC-áruházban bő választék várja a vá­sárlókat Fotó: Fazekas László Az özvegyi haszonélvezeti jog olykor nagy terhet ró az örö­kösökre. Azok hiába kapják meg az örökhagyó házát, ko­csiját, takarékbetétkönyvét, egyéb vagyontárgyait, a túlélő házastárs életében — akinek mindezekre özvegyi haszonélve­zeti joga van — alig tudnak vele kezdeni valamit. így egye­sek rendkívül nehéz helyzetbe kerülnének. Méltánytalan lenne, ha az örökhagyó esetleg már családos gyermekei például al­bérletben szorongnának, mi­közben édesapjuk túlélő házas­társa — aki gyakran nem a másik édes szülő, és aki a va­gyonszerzéshez nem, vagy csak csekély mértékben járult hozzá — egy hatalmas házat lakna egyedül. Ilyen esetben például helyénvaló a haszonélvezeti jog korlátozását kérni. A felek per­sze maguk között is megegyez­hetnek. Ha ez így nem megy, a bíróság dönt. A haszonélve­zeti jog korlátozására bármikor sor kerülhet. A kérelem beadá­sa nincs határidőhöz kötve. Ez azt jelenti, hogy a hagyaték át­adása után jóval, az általános polgári jogi elévülési időt kö­vetően is kérhető a korlátozás — ha szükség van rá. A ha­szonélvezet korlátozása persze csak addig terjedhet, hogy ne hozza méltánytalanul nehéz helyzetbe az özvegyet. Mai műsor KOSSUTH RADIO 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Rádiómagazin. 10.03: Hangszerek nyelvén. 11.00: Vasárnapi koktél. 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.40: Egy korty tenger. 12.50: Orosz Júlia operaáriákat énekel. 13.15: Utazó kutatók. 13.40 * Örökzöld dallamok. 14.30: így láttam Kodályt. 15.05: Művészlemezek. 15.59: Régi kövek beszélnek élet­ről és halálról. 17.05: Számoljunk! 17.35: Évfordulók nyomában. 18.40: A Rádiószínház bemutató­ja. Irodalmi fogadónap. 19.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.08: Benjamino Gigli-ciklus. Puccini: Tosca. Fontos, hogy méltányos igé­nye biztosítva legyen. Legyen lakása megfelelő berendezési tárgyakkal. Ha a házhoz, üdü­lőhöz kert van, és ő eddig eb­ből fedezte megélhetését, szük­séges mértékben ezután is te­hesse ezt. Jó tudni, hogy a haszonélve­zet korlátozását csak a gyere­kek, illetve más leszármazók (unokák, dédunokák) kérhetik. A haszonélvezet megváltását bármelyik állagörökös kérheti. A haszonélvezeti jog megvál­tása azt jelenti, hogy a túlélő házastárs az őt megillető ha­szonélvezet helyett az örökség egy részét állagörökösként meg­kapja. Az igaz, hogy a többi örököstárs része csökken, de az­zal legalább tudnak valamit kez­deni, mert többé nem terheli haszonélvezeti jog. A megvál­tás során a túlélő házastárs — gyerekkel (leszármazókkal) együttes öröklése esetén — egy gyermek részének megfelelő va­gyoni részt kap. Ha ági vagyon haszonélvezeti jogának a meg­váltására kerül sor, az özvegy mindig harmadot kap, függet­lenül attól, hogy hányán örö­kölnek. A haszonélvezet megváltását csak az örökhagyó halálától számított egy éven belül lehet kérni. Amikor a hagyatéki el­22.15: Híres előadóművészek^ triófelvételeiből. 23.31: Dzsesszfelvételeinkből. 0.10: Gregorián-dallamok. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika — ko­rán kelőnek. 7.00: A református egyház fél­órája. 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika. 8,05.* Hétköznapi varázslat. &5Q: Az esztendő négy szaka­sza. 9/05; Mit hallunk? 9.30: A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa éne­kel. 9.45: Magnóról magnóra. 10.35: Színházi magazin. 11.45: Honthy Hanna énekel. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 12.52: A harmincharmadik ké­rő. 14.00: Ha még nem tudná . . . 14.35: Táskarádió. 15.35: Szocialista művelődés- ügyünk úttörői. Kb. 16.45: Sportösszefoglaló.*v 'fotó. 17.30: Észt-teszt. 18.45: Pop tarisznya. járás folyik a közjegyző előtt, érdemes bejelenteni az erre irá­nyuló igényt. Ha a felek nem tudnak megegyezni, a bíróság, dönt. A haszonélvezeti jog megvál­tásakor ugyanúgy méltányosan kell eljárni, mint amikor an­nak korlátozására kerül sor. A jogszabály eleve kizárja a meg­váltásból a házastárs által la­kott lakást, az általa használt szükséges berendezési és felsze­relési tárgyakat. A luxuscik­kekre (drága festmény, sző­nyeg) ékszerekre, gépkocsira, takarékbetétkönyvre ez a kí­mélet nem vonatkozik. 20.33: Arckép emlékeinkből. 21.43: Hangszerszólók. 21.54: Pal Joey. Richard Rodgers zenés játékát Rátonyi Ró­bert mutatja be. 23.15: Népdalcsokor. III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű mű­sora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió né­met nyelvű műsora. 8.H: Komoly zenei zsákbamacs­ka. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.06: Szvjatoszlav Richter felvé­telei. 12.41: Reneszánsz kórusmuzsika. 13.05: A Yazoo-kettős felvételei­ből. 13.35: Zenekari muzsika. 15.00: Operarészletek. 16.00: A kamarazene kedvelői­nek. 17.30: Az Omega együttes ösz- szes felvétele. 18.15: Szimfonikus zene. 20.05: Szerszám-élen. 20.30: Hi-Fi Varieté. 21.48: Világszínház. 23.00: Romantikus kórusművek. SZOLNOKI STÜDIÓ 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Programajánlat. Lapszem­le. 9.10: Felajzott nyüra gyors va­dat! Hangképek téli vadá­szatról. Riporter: Dalocsa István. Szerkesztő: Vágási Kálmán. 9.58—10.00: Műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 7.55: Tévétorna, (ism.) 8.00: Mindenki iskolája. Fizika- (f.-f.) 8.30: Matematika, (f.-f.) 9.00: Óvodások filmműsora, (f.-f.) 9.30: Vük. Rajzfilmsorozat. (ism.) 9.50: süsü. a sárkány kalandjai, (ism.) 10.20: Csúzli, (ism.) 10.30: Hírek, (f.-f.) 10.35: Játék a gyík-műhelyben. 11.00: Egészségünkért! (f.-f.) 11.10: Lábaspostás. 11.40: Zenebutik. 13.35: Reklám, (f.-f.) 13.40: Mesterfokú tornászbajnok­ság. Női, férfi szerenkénti döntők. 15.00: Képújság, (f.-f.) 15.05: Műsorainkat ajánljuk. 15.30: Reklám, (f.-f.) 15.40: Vasárnap délután. 17.20: Kádár Kata. (f.-f.) 17.30: Mundial ’82, az NSZK— Franciaország VB elődöntő mérkőzés hosszabbítása. 18.20: Reklám, (f.-f.) 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. (f.-f.) 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A hét. 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Pygmalion. G. B. Shaw színművének televíziós változata. 21.45: Sporthírek. 21.55: A tv galériája. 22.35: Hírek, (f.-f.) II. MŰSOR 20.00: Hírek, (f.-f.) 20.05: Amerikai dokumentumok. 20.55: Faust és Mefisztó. 21.50: Zenés tv-színház. (ism.) 22.35: Képújság, (f.-f.) BUKAREST 8.00: Iskolatévé. 8.30: Családi kör. Ha vicces kedvemben len­nék, azt mondanám: sival- kodnak örömükben a hízók. Nyugodtan röfögnek, járnak - kclnek az ólban, talán meg­érezték, hogy életük némileg meghosszabbodik. Mert ke­mény, akarom mondani kö­ményválság van Magyaror­szágon. Pedig nem hiányzik az éles kés, gázpalack a pör- zsöléshez, a húsdaráló, csak éppen a fűszerkömény pap­rikázza fel a kedélyeket. Egyik olvasónk felsocolja: rnennyi mindenre használha­tó e pikáns ízű és illatú nö­vény termése. Használják ételekben, jó teának és elné­zést a vulgáris kifejezésért, szélhajtónak. Valóban, a kö­ménymaggal foglalkozók ma­napság szelet vetnek és vi­hart aratnak. A hiány szele a mi megyénket is meglegyin- tette, és sokszorosan sújtja, hiszen a csabai kolbászgyár­tás elképzelhetetlen nélküle. De nincs! A köménymag immár 3 hónapja feliratko­zott a hiánycikkek listájára. Éppen télvíz és disznóvágás idején! A vásárlók meg sza­ladgálnak, összeköttetéseket keresnek, káromkodnak, szid­ják a kereskedőket, akik széttárt karokkal állják a ro­hamot. Ügy hallottam, hogy cgy-két élelmes kistermelő felajánlotta egész évi termé­sét, de nem vehetik át tőlük, hiszen ehhez papír kellene a KERMI-től, a KÖJÁL-tól, a helyi tanácstól, esetleg az eb­tenyésztők egyesületétől. Ígé­rem, nem humorizálok töb­bet. Az élelmiszerekkel nem szabad játszani! Az engedély nélkül és ipari célra forga­lomba hozott kömény ugyan­is galibát okozhat. A szava­tossági ideje jóval kevesebb, és ki vállalná a felelősséget, ha valakinek megromlalna a kolbásza. Még a kutyák se ennék meg! Hova lett a köménymag? Az ellátás 90 százalékát ha­zai termésből, 10 százalékát importból fedezzük. Az idén viszont a tavalyinak csupán a fele termett. Csakhogy a kereskedelem mit sem tudott erről. A Vetőmagellátó és Ér­tékesítő Vállalat későn, ok­tóberben (?!) értesítette a Compack Vállalatot, hogy baj lesz a köménymaggal. Ekkor már hiába kilincseltek devi­záért, nem kaptak pénzt. A nincsből pedig aligha lehet árut teremteni. Itt a kará­csony, és az országban ösz- szesen 100 mázsa (!) kö­ménymag van. Ebből a bé­késcsabai FŰSZERT, amely a megyének csak egy részét látja el, mindössze 9 mázsát kapott. Ez is több a semmi­nél, de mit szólnak mindeh­hez az Orosháza, Mezőko- vácsháza és a Szarvas kör­nyéki lakók? Bizonyára nem tapsolnak örömükben. Vala­mit azért tenni kellene, mert az mégsem helyén való, hogy a disznók kihízzák a szemü­ket, a miénk meg kopog a kolbászéhségtől. Köményen, illetve kemé­nyen kérdezzük: a MÉM-ben és a Belkereskedelmi Minisz­tériumban nem szeretik a jó házi kolbászt? — seres — 9.30: Zeneszó. 10.00: A íalu életéből. 11.40: Gyermekvilág. 13.00: Vasárnapi album. 18.10: Telesport. NDK—Románia kézilabda-mérkőzés (fér­fi). 18.40: A képernyő a kicsinyeké. 19.00: Tv-híradó. 19.35: Dalok. 20.20: Casablanca — amerikai játékfilm. 21.50: Könnyűzenei stúdió. 22.20: Tv-hfradó. BELGRAD, I. MŰSOR 9.90: Barázdák — faluműsor, utána gyermekműsor. 10.50: Hírek. 11.00: Vasárnap délelőtt gyerme­keknek. 12.30: Mezőgazdasági adás. 13.30: Kooperáció a hústerme­lésben. UM: Beszéljünk az egészségről. 14.30: Népi muzsika. 15.00: Élet a Földön. 16.00: Játékfilm. 17.30: Vasárnapi előeste. 18.55: Rajzfilm. 19.21: Reklám. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám.

Next

/
Thumbnails
Contents