Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-18 / 297. szám
NÉPÚJSÁG 1982. december 18., szombat Kodály emléke Galántán A kassai Csermely-kórus a galántai Kodály-napok kórushangversenyén (Kontár Gyula fotója — KS) Galánta nevét Kodály Zoltán tette ^világhíressé. A Csallóköz határán, a Vág és a Kis-Duna szögében meghúzódó városka neve a Galántai táncok révén öt földrész valamennyi sarkába eljutott, ahol muzsikát szerető emberek élnek. Vajqn mit tesznek viszonzásul az itt élő emberek; hogyan él közöttük a nagy magyar zeneköltő emléke. A mintegy tízezer lakosú kisváros kilencven évvel' ezelőtt is jelentős 1 település volt. -Vasúti csomópont. Az állomásépület emeleti lakásába 1885-ben költözött be a Kodály család. A későbbi zeneszerző itt kezdett iskolába járni, itt töltötte gyermekkora felejthetetlen „hét boldog esztendejét” mezítlábas pajtásaival. Köztük a közeli cigánysor eleven és rendkívül muzikális purdéi- val, akik gyakran kijöttek hegedűjükkel az állomásra, s akiket szülei „Zoltán ma- lacbandája”-ként emlegettek. Tanítás után iskolatársaival együtt játszottak, csatangoltak. Zoltán lebilincselve hallgatta, dúdolta dalaikat, mondókáikat. S itt, Galántán hallhatta a világot járt híres-neves Mihók prímás bandájának verbunkosait is, amelyeknek a motívumai közül. nem egy fölcsillant számos művében. Tehát itt érték az első népzenei hatások; nem véletlen, hogy első szlovákiai népdalgyűjtő útját is ezen a tájon kezdte el Kodály Zoltán. Ma már csak az egykori pajtások leszármazottai élnek. Szívesen, készséggel szólnak, örömmel emlékeznek mindarra, ami Kodály nevével kapcsolatos. Kodály emlékének őrzésében nem elsősorban a külsőségek, a készülő emlékmű, a tervezett háromnapos centenáriumi ünnepség, inkább az évente tömegeket mozgató dalostalálkozók dominálnak. A Tavaszi szél vizet áraszt (a szlovákiai magyarság évente megrendezett rfépdaléneklő versenye), a háromévenkénti Kodály-napok (a szlovákiai magyar kórusok találkozója és versenye Galántán) és a szlovákiai magyar folklóregyüttesek országos népművésze- ti fesztiválja minden év nyarán, a Garam menti Zse- lizben — voltaképp mind egy tőről, a kodályi gondolatból fakadnak. Galántán 1956-ban alakult újjá a Kodály Zoltán Daloskor: Nevének viseléséhez meg a mester adta személyes hozzájárulását, szigorúan meghagyva: „nehogy a daloskor munkája minden estéli borozgatássá váljék!... A figyelmeztetést megszívlelték. Ez az énekkar a házigazdája a háromévenkénti Kodály-napok dalosünnepének és a kórusversenynek, amelyeket a CSEMADOK, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének járási titkársága, illetve pozsonyi központja szervez. Néhány éve a galántai kórus nyerte a III. díjat. Ez azért jelentős, mivel az utóbbi időszakban nem a tömeges részvétel, hanem a minőség a döntő. A Galántai Magyar Oktatási Nyelvű Gimnáziumban ez év tavaszán alakult meg egy női kórus. A mester nevét viseli, s jobbára Kodály-műveket és magyar népdalfeldolgozásokat énekel. A Tavaszi szél... ugyancsak országos vonzáskörű népdaléneklő versenyét immár nyolcadszor hirdette meg a CSEMADOK. Ebben a Szlovák Szocialista Köztársaság területén működő magyar folklór csoportok, énekkarok, hangszeres' szólisták. népcfalénekesek és hagyományőrző együttesek vehetnek részt. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a mozgalom évente ezreket állít a pódiumra népdalokat dalolni, s hogy például csak a galántai járásból legutóbb 32 énekes és 10 muzsikus, 12 énekkar és két néptáncegyüttes vett részt, akikor bizony rá kell jönnünk: mennyire megkopott, elszürkült ehhez képest a mi valaha tömegeket mozgósító Páva-mozgalmunk! A galántai járás területén az idei évben 22 magyar ajkú énekkar, 5 citerazenekar és két hagyományőrző falusi együttes működik. Az egyik kórust, a diószegi Vóx Humana Énekkart meglátogattam a próbán. Gondjaik hasonlóak a mieinkéhez: nincs utánpótlás. „Temetjük egymást ...” — mondta szomorúan az együttes idős pedagógus karnagya. A fiatalok bizony náluk sem tolonganak a kóruspróbákon. Pedig ez az együttes tavaly (a gutái vegyes karral osztozva) II. díjat szerzett a galántai Ko- dály-napokon. A harmadik az Országos Népművészeti Fesztivál, a Garam menti Zseliz városkában (előzsürizés után) meghívott 10—10 együttes fesztiválja minden év júniusában. Az idén Diószeg, So- morja, Komárom, Fülek- püspöki, Szína, Nagyida, Nagykapos, Királyhelmec, Dunaszerdahely és a galántai magyar gimnázium néptánccsoportjai és kórusai vettek részt. A galántai járás hagyományőrző csoportjai, népi énekesei és hangszeresei Csak tiszta forrásból címmel eredeti folklórműsort tolmácsoltak. Az idősebb korosztályból sokan meghatottan emlékeznek Kodály Zoltán legutolsó látogatására Galántán, amikor ezrek gyűltek össze tiszteletére az Esterházykastély parkjában, 1943 májusában, hogy hallhassák szavát. A programban a galántai járás 15 népiskolájának kórusai adtak műsort, az összkar pedig — 1000 gyerek! — az egykori „mezítlábas pajtások” unokái külön népdalcsókrot énekeltek. Ekkor mondta ünnepi beszédében Kodály: ......Rozi, Ágnes! És ti. t öbbiek: vágai, vízkeleti,tak- sonyi derék, daloskedvű lányok, apámék tovatűnt drága cselédei, első igazi, felejthetetlen zenetanáraim!... Ti- tőletek tanulhattam meg magyarul dalolni/. Lehettem volna zeneszerző klasszikus mesterektől tanulva is, s talán európai hírű akkor is, ha sohasem találkoztam volna Galántával. De magyar zeneszerző, magyar zene szerzője nem lehettem volpa soha a házunkban megforduló és élő szolgálólányok nélkül, akiknek danája először döbbentett- rá: amit ők dalolnak, az a mi ismeretlen, történelmünk során tőlünk elidegenedett, de most újra megtalált saját zenei anyanyelvűnk, az igazi klasz- szikus magyar zene világa ...” Erre emlékeznek talán, a legszívesebben ma is GalánWell inger Endre Szúdy Géza: Tulajdonképpen Különös szó ez S ez jön toliamra éppen Pedig kerülöm máskor Tulajdonképpen Vagyis hogy ami van Nincs is egészen Csak megközelítőleg Tulajdonképpen Azaz hogy igen és nem És úgy vagyok csak boldog Hogy nem vagyok épp szerencsétlen Tulajdonképpen De valami zeng abban is aki hallgat Mit csend a zenében Az élet nem ismer nyugalmat Irgalmat se tulajdonképpen Hol él az ember Magasban? Mélyben? S él-e Tulajdonképpen Mert olyan az egész Mintha valami képen Derengene csak néhány szín és folt Barlang falán tulajdonképpen így vánszorgok millió éve Kopog-zörög a léptem f Már ezt tettem mielőtt megszülettem Tulajdonképpen S ha most mondok itt valamit E szók zizegő szövetében Nem is én beszélek Tulajdonképpen Hanem valami közös emberi Végzet fehérben-fekeiében Míg imbolyogva magát tereli Tulajdonképpen Úgy halad mintha célja volna Feszesen eltökélten Mintha soha sem állna meg Tulajdonképpen Úgy halad a földön hogy Már-már az . gén Nem por hanem csillagködök közt Tulajdonképpen Ne firtasd: megy az ember Gyalázatban is vétlen Hisz nem ő tehet róla Tulajdonképpen „Zenéből zenébe tért” Vallomások Kodály Zoltánról Valamikor harcoltam a népies ellen: egy túlélt és epigon népiesség volt az, a Szablocskáké és Pósáké. Ma fiatal költők mintha friss forrásokat nyitottak volna ugyanabból a régi, a népi talajból... Különös ritmusa a magyar lélek életének, hogy ez összeesik Kodály ék gyönyörű fölfedezéseivel. (...) Hiszek egy kultúrában, mely mélyebb és régibb az irodalminál, mely élni, nőni és halmozódni tud írás nélkül is, mely előbb volt az irodalomnál, s ma is él még, noha bujkálva, s kiveszőben. Mély hála a nagyszerű gyűjtőknek, akik — mint Kodály Zoltán — átmentik az irodalom többé-kevésbé biztos éléstárába egy süllyedő világ halhatatlan gyümölcseit. Babits Mihály (1933) Nem azért becsülöm Kodályt, mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert (nagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész. Hogy e barátság hasznának legjavát én láttam. és nem Kodály, ez újból csak az ő nagyszerű képességeit és félreálló önzetlenségét bizonyítja. Küzdelmeket nem éppen nélkülöző pályámon mindenkor bátran és nyíltan mellém állott, soha fáradságot nem kímélt, ha érvényesülésemről volt szó. Bámulatos biztos és gyors ítélőképességének kö- szönheten akárhány művemnek végleges, az eredetinél tökéletesebb kialakulását. Bartók Béla Mily óriási örökségeket hagyott ránk. Páratlan szépségű kórusműveket, a Psalmus Hungaricust, színpadi alkotásokat, amelyek ma is állandóan műsoron szerepelnek. Számomra azonban talán gyermekkarainak gyűjteménye a legkedvesebb. Mindnyájan tanulhatunk belőle, hangzásuk szépségéből, friss elevenségükből. • Eredetiek. gazdagok, nemesen egyszerűek. A hallgató önkéntelenül is Kodály szavaira gondol: Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon — , sőt igyekeznie kell, hogy elég nagy legyen hozzá. Benjamin Britten Kodály több a nemzetművelőnél, a honalapító emberi rangja illeti meg. A két világháború között Kodály a nemzeti egység egyik alapvető feltételét kezdte megteremteni: az éneklő Magyarországot. A XVI. század félelmetes válságában egyszerre énekelni kezdett az ország, még a végvárak éhező, rongyos vitézei is énekmondókat tartottak, Tinódi csupán kiemelkedő nagy példa volt a sokból. Ez az ének tartotta össze a csaknem széthulló társadalmat. (...) Kodály., ezt az éneklő Magyarországot akarta feltámasztani a lelkekre rakódott por és hamu alól: honalapító hevülete sohasem apadt (...) Kodály nem halt meg. Más történt vele: zenéből zenébe tért. Féja Géza (1975) A korszakos szenzáció, hogy századunk zenéjében egy kis ország semmiből termett énekkari kultúrája valóságos reneszánsz ígéretét hozta, s végül, hogy a magyar zenei nevelés módszereit. eredményeit világszerte példaként emlegetik, mind- mind Kodály kezdeményének, áldozatos munkájának köszönhetp. Egymaga végezte el, amit századok és nemzedékek mulasztottak. Zenei anyanyelvet adva népének, gondja volt rá, hogy e megtalált nyelven a kisiskolások, még az óvodások is beszélni tudjanak. Fodor András Én az ő nagyságát távolról nézve abban láttam, hogy milyen munkát vállalt egy ugyancsak nehéz helyzetbe került nemzet életében. Az. hogy ö Bartókkal együtt lenyúlt a népzenéhez, nemcsak azt eredményezte, amit Európában Stravinsky és a többiek csináltak, vagyis hogy az ősforrásból merítettek értéket. Sokkal többet adott ő: egy nép lelkületét hozta felszínre; ez pbban az időben már, azt lehet mondani, a zenében volt konzerválva. Kodály munkája ezért óriási, öntudatra ébresztett egy nemzetet, megmutatva, hogy őnéki is van sajátos értéke; hogy büszke lehet arra, amit az ősei vég- hezvittek. S megtanítva ezt a nemzetet arra is, hogy még tágabb értelemben foglalkozzék saját magával. Az a nevelő munka, amit ő itt helyben tán még Bartóknál is szívósabban végzett, nemcsak énekelni tanította meg százezerszámra a gyerekeket. Százezreket ébresztett közösségi öntudatra; arra, hogy hívek legyenek a közösséghez. amelyben születtek. Illyés Gyula .. . érzem szikrázó hiányát ennek a szikár és nagyszerű embernek, mint a tiszta télnek, csupa-pára és csupa-ve- getáció életünkben, érezzük dermesztő hiányát ennek a tűz-szárnyú küldöttnek, létünk deres magányában. mert szerénytelenségünkben és könnyelműségünkben oly természetesnek, egyszerűnek és törvényszerűnek vettük, hogy van, hogy él, hogy a miénk, hogy magyar: szinte azt hittük, fizikailag nő át a halhatatlanságba, testében is megbonthatatlan, mint a legendabeli királyok és szentek, hogy ő maga a testileg is létező halhatatlanság, mint hitte magáról Goethe, élete ősz tornyán, isteneket- virágzó szerelmében, mámoros kései pillanataiban. És nem véletlenül mondom Goethét: műve is goethei méretű, nemcsak arányaiban, jelentéseiben is monumentális. Az a fölbecsülhetetlen tisztaságú, tisztességű és szeretető program, amit nagybozont-szakállú, kristály-rózsaként világító-szemű ifjúságukban fogalmaztak meg, és kezdtek megvalósítani a zseniális Bartók Bélával, s amit gyötrej- mes, küzdelmes és magányos életükkel meg is valósítottak, csak Petőfi Sándor és Arany János gyönyörű szellemi programjához hasonlítható történelmünkben. (...) Ö nemcsak a maga forradalmát, de a nép forradalmát is megvívta hatalmas és modern zenéjében, nem hagyta magára a népet, sorsára bízva és bánatára, de a népet fölemelve maga emelkedett föl arany-legyezőszárny vitorlákkal a nép tiszta énekéig. Juhász Ferenc Kodály Zoltán jóvoltából a katlan perem-hegyeit áttörte a zene, • s ami tegnap még helyi különösség, provincializmus volt: Oltón, Dunán megindult a tenger felé. Németh László (1932) Kodály Zoltán (. . .) öntudatot lehelt ebbe a népbe. Nemzeti öntudatot, a népnek önbizalmat, a nép múltjának értéket, fényt; nemzeti egyéniséget teremtő művész volt. Kétezer év sivatagjain összegyűjtötte egy népnek vándorlása nyomán elszórt kincseit .— és ezekből rekonstruált egy rendkívüli, önálló, a nép teremtette szellemi világot, és a művi kultúrával egyenrangú kultúrát. (. ..) Kodály fél évszázados munkássága a Volga és az Amazonas energiájával, és mindent magába gyűjtő sodrával mosta ki az idegen kultúrák, a szegénység, és a múlt rétegei alól, és gyűjtötte össze a magyar nép sajátos szellemi birodalmának nyomait, dokumentumait. (...) Azt a harcot, amelyet függetlenségi háborúink nem vittek diadalra, azt az álmot, mit múlt forradalmaink nem valósítottak meg, nem vívtak ki, Kodály — Bartókkal együtt — megvívta, az országot felfedezte, meghódította és megvédte. (...) Kodályéhoz hasonló életművek nélkül (...) nem lennének a szocializmusnak konkrét, nemzeti, népi és osztályérvei, érzelmi elemei. Ilyen értelemben Kodály életműve forradalmi tett, és felmérhetetlen társadalmi hatású. Váci Mihály (1967)