Békés Megyei Népújság, 1982. november (37. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-13 / 267. szám
1982, november 13., szombat Zsalugáteres ablakok mögött Beszélgetések az ugrai könyvtárban A Szabó Pálról elnevezett, gyönyörű szép könyvtár előtt, napsütésben Fotó: veress Erzsi Ha van, aki úgy gondolja, ha van, aki nem úgy gondolja: Biharugra mindenképpen Szabó Pál faluja. Ügy is fogalmazhatnám, hogy először is Szabó Pálról nevezetes, minek is tagadnánk, de nevezetes az ott élő emberekről is, akik nélkül én azt hiszem, nem lett volna Talpalatnyi föld, meg más egyebek sem. Azért írom mindezeket, mert még mostanában is előfordul, hogy akár Ugrán, akár másutt szóba kerül a vita, hogy így vagy úgy, meg a közmondás is, hogy „senki sem próféta ...”, az ember közben, az ettől kívül álló, nem érti, nem tudja, hogyan van az: ahol a büszkeség lenne természetes, nem mindig az a természetes. Ülünk a Szabó Pálról elnevezett, gyönyörű szép új könyvtárban Oláh Katalinnal, a könyvtárossal, és körbejárjuk az épületet is, a polcokat is, meg az elmúlt egy esztendő zsúfolt eseményeit, ami kezdődött azzal a szégyennel (no, nem az ug- raiak szégyene volt, most már világos!), hogy megnyitották a szép könyvtárat, aztán be is csukták gyorsan, mert kiderült: a kémény nem használható. Rossz. Kicsi. szűk. önti vissza a füstöt. Itt az alkalom tisztázni hogyan is volt? Kiss Zoltán vb.-titkár mondja odaát, a tanácsházán: „Amikor mi ;s úgy éreztük, meg a megye is javasolta. hogy Szabó Pál tiszteletére megérdemelnek az ug- raiak egy igazi, új könyvtárat, nekiláttunk. Egyedi tervezés, miegyéb. Ebben a megyei könyvtár volt a fő mozgató. Aztán jöttek a változások. Hogy ne legyen ülőpadkás kemence, hanem cserépkályha, kifejezetten zöld csempékkel. A csempehiány miatt hónapokig állt a munka. A Komádi Építő- és Szolgáltató Szövetkezet nem tudta, mi lesz? Ilyen fűtés vagy olyan fűtés? Közben még a kazános gondolata is felmerült. Aztán az következett, hogy nem elég egy kályha, kettő kell. A kéményt viszont egyhez tervezték, de kinek jutott ez eszébe? A végeredmény pedig. amiről már beszéltünk. Bezártuk a könyvtárat, kezdődhetett az átépítés. A Békéscsabai Tüzeléstechnikai Vállalat szakemberei csinálták meg a műszaki leírást. Kiderült: az egyik fagerenda is benne volt a kéményben . . . Rossz rágondolni, mi lett volna, ha begyullad.” A kályhák ontják a meleget, és mégis hideg van. Vagy inkább: nincs valami meleg. „A mennyezet nélküli, amúgy gyönyörűen kiképzett, belülről nyitott padlástér, mondják, felszívja a meleget. Odafent lehet, hogy nyolc-tíz fokkal több van.” Nem akarom tetézni a nyitás körüli bajokat, de íme a példa: ami túl szépre sikerül (mert az!), nem mindig állja ki a gyakorlat próbáját... A gyakorlat legnagyobb próbája most és ezután az, hogy elfogadják-e, megszeretik-e az ugraiak az új könyvtárat, ahol 6 ezer kötet könyv, 150 hanglemez és 35 folyóirat, plusz egy remekül alakuló Szabó Pál-könyv- gyűjtemény várja az olvasókat, az érdeklődőket. Oláh Katalin a presszóból jött át a könyvtárba, úgy érezte, jobban jár, ha itt dolgozik, de ha valaki a könyvtárról, a könyvtárosságról beszélget vele, az is kiderül' hamarosan, hogy iz- gatja-érdekli ez a mesterség, és — képesítés híján — a szakkönyveket bújja, kérdésekkel halmozza el a szeghalmi járási könyvtár munkatársait és vezetőjét, Bo- ruzs Józsefnét, akinek a 12 járási kiskönyvtár közül ez az ugrai nagyon a szívügye. „Volt itt egy fiatalember, szakképzett könyvtáros. Nem sikerült megtartani, elpályázott Ugráról. Katika nagyon akar. Nagyon szeretne eredményt produkálni, néha türelmetlen is kissé. De ki ne lenne türelmetlen, amikor tudja, hogy évekkel ezelőtt, a régi, azóta lebontott könyvtárnak 400 olvasója volt, tavaly szeptemberben már csak 68 (!), azóta felfutott 219-re, habár ezek közül 142 az általános iskolás.” Tehát a felnőtt olvasók száma az 1700 lelket számláló Bihar- ugrán 77. Ez bizony igencsak kevés. Annál is kevesebb ... „Pedig jó példával is szolgálhatok, mondja Katalin, beiratkozott olvasó a tanácselnökünk, Kiss Ernő, a tanácstitkár,* Kiss Zoltán és sokszor jönnek át, hogy mi újság? A tsz-től? Senki. A A halgazdaságtól? Négyen. A 77-ből különben 16 a nyugdíjas.” A kérdésre, hogy hány értelmiségi, főiskolát, egyetemet végzett lakosa van Ugrának, a válasz: „Olyan hetveh-nyolcvan. De hát: nem jönnek. Már azt sem tudom, hogyan hívjam őket.” Különben Boruzsnénak az a véleménye (és igaza is van), hogy a könyvtár propagandája gyengécske még. Hogy Oláh Katalin jó akaratú erőfeszítései nem jutnak el a címzettekhez. Szerveztek egy író-olvasó találkozót a közelmúltban. Az elsőt, a könyvtárban. A tantestületből csak Átva István igazgató volt ott, senki más. „Pedig kitettem a hirdető- táblára a meghívót!” — említi Katalin. Nyilván, jobb lett volna mindenkinek személy szerint elküldeni. (Más kérdés, és roppant sajnálatos, hogy a találkozó elmaradt: a meghívottak nem érkeztek meg. Most aztán azon töprenghet a könyvtáros, hogy az első alkalom azonnali kudarcát hogyan feledtesse? Talán úgy, és nagyon okosan, hogy decemberben újabb találkozót hirdet, közösen rendezik a szeghalmi múzeumbarát körrel, és a vendégek: Szabó Pál leánya, Bertalan Ágnes író és He- gyesi János költő lesz. A házigazda pedig a szeghalmi múzeumigazgató, Miklya Jenő.) Addig pedig Oláh Katalin könyvtáros: „Még éjszaka is arról álmodom, mit kellene tenni, hogy sokan legyenek?!” Valahogy olyan helyzet állt elő Biharugrán, amelyben éppen annak az ellenkezője látszik kialakulni, amit így fogalmazott meg a IV. országos könyvtárügyi konferencia: „A könyvtárügy a társadalmi szükségletekhez képest lépéshátrányba került.’’ Nos, ha a „könyvtárügy” Ugrán maga a könyvtár, a 6 ezer kötetével, hanglemezeivel, Szabó Pál-gyűj- teményével, folyóirataival, pompás otthonával, akkor inkább a „társadalmi szükséglet” lépéshátránya fedezhető fel, minden különösebb vizsgálódás nélkül. Az, hogy a társadalmi igény, a szükséglet marad el, jó messzire a kínált lehetőségtől. Baj ez? Attól függ, honnan nézzük. Persze, hogy baj, de ha bízunk abban, hogy okos irányítással, szervezéssel, az igények felmérésével és felkeltésével foglalkozni szintén népművelői, könyvtárosi feladat, akkor ez a mostani, letagadhatatlan „lépéshátrány” egyre kisebb lesz, és el is tűnik szépen. Mert most még, például, ez a jellemző: „összeállítottam egy játékos vetélkedőt, gondoltam, ez (is) kell az ifjúságnak! A határőr KISZ- esek itt voltak, de a másik két csapatot úgy szedtem össze az utcáról, meg a presszóból. Amikor már itt voltak, akkor jól érezték magukat.” Ahogy beszélgettünk, sokáig motoszkált bennem: hogyan is írhatnám meg a legtalálóbban azt, amit Ugrán tapasztaltam? Aztán hirtelen, ki tudja honnan, egy régi sláger jutott az eszembe (no lám, ez hogy történhetett?), a sláger, amely így kezdődik: „Az egyik szemem sír, a másik meg nevet.” Aztán már nem tudtam elhessegetni, hogy egy könyvtárban, azért, mégis! De az igazság, amit kimond, mégiscsak igazság. Ugrán, ebben a gyönyörű, új könyvtárban, melyet Szabó Pálról neveztek el, nevet az ember szeme, ha körülnéz. A másik meg sír, hogy csak minden kilencedik ugrai lakos tud róla, az olvasója. A többi csak kívülről látja, vagy még úgyse. A tett, a közös akarat e ritka megnyilvánulása a legfontosabb. És ez a közös akarat 1 millió 200 ezerért felépített és berendezett egy könyvtárat, melynek évente 30 ezer forint a tanácstól kapott állománygyarapítási összege, és ez bizony nem kevés! Az pedig egyenesen sok és biztató, hogy a község vezetői nemcsak „hivatalból” szeretik a könyvtárat; hogy itt olyan már a „divat”, hogy vb-ülésekre. tanácsülésekre a szeghalmi járási könyvtárigazgatót is meghívják, és könyvtári ügyekben, közművelődési dolgokban kikérik a véleményét. „A fenntartók szemléletének változása nélkül a könyvtárügy kibontakozása el sem képzelhető" — szögezte le az a bizonyos országos konferencia. Hát ami Biharugrát illeti, ez a tényező már régen adott. Talán nem is kellett „szemléletváltozás”, mert itt mindenki akarta, támogatta, szerette a könyvtárat. Csak közben 68-ra esett az olvasók száma, most a felnőttek közül hetvenhét: nem árt ezt még egyszer felemlíteni! A rosszul sikerült kéményen már csak nevetnek, persze, kicsit keserűen. A mostani gondok-bajok is a múlté lesznek egyszer, mert sokan akarják így. „Lépés- hátrányban lennének az ugraiak? — kérdezi szinte önmagától a járási könyvtár igazgatója. Az is lehet, hogy egyik napról a másikra a könyvtár kerül lépéshátrányba. Ha megismerik, és egyre többen nyitnak be majd az ajtaján.” Van tehát remény, elszántság, akarat, vannak képzett, okos tanácsadók, segítők. Egy valami azért nagyon hiányzik ebből a könyvtárból. A névadó arcmása. Egy festmény, vagy egy fotográfia ... Elnézést a halk szavú megjegyzésért. Sass Ervin Táncverseny Mezökovácsházán (Tudósítónktól) Társastáncverseny színhelye lesz vasárnap, november 14-én a mezőkovácsházi művelődési központ színházterme. Antali Zoltán táncpedagógus irányításával Gyoma- endrőd 8, Hódmezővásárhely, Miskolc, Szarvas és Szeghalom 1—1, Szeged és Szentes 2—2, valamint Me- zőkovácsháza 10 párosa verseng majd az első helyezésekért, délelőtt az E (úttörő), délután pedig a Dl osztályos versenytáncosok programján. A versenykörök szünetében Földi János— Tóth Ildikó C osztályos kovácsházi táncosok bemutató műsorában gyönyörködhet a társastáncot kedvelő közönség. A közelmúltban Hódmezővásárhelyen, majd Gyoma- endrődön lezajlott E osztályú táncversenyeken is szép eredménnyel szerepeltek a mezőkovácsházi fiatalok. Vasárnapi rendezvényük bizonyára méltó folytatása lesz sikereiknek, ahol a győzteseknek járó díjakat Arnóczky József, a vendéglátó művelődési ház igazgatója nyújtja át. Szűcs József Csillagászat iránt érdeklődök, figyelem! A Tudományos ismeretterjesztő Társulat Békés megyei Szervezetének csillagászati szakosztálya alapfokú tanfolyamot szervez azok számára, akik a csillagászati ismereteket alapfokon kívánják elsajátítani. A tanfolyam célja, hogy a jelentkezők alapfokú vizsgára készüljenek fel a központi tematika anyagából, illetve már meglevő ismereteiket elmélyítsék, kiegészítsék. A tanfolyam 11 foglalkozásból, összesen 33 óra- bői áll, az egyes foglalkozásokat általában fél 4-től 6 óráig tartják a TIT békéscsabai Ér- tesmiségi Klubjában. A tanfolyam végén a hallgatók vizsgát tehetnek két szakcsillagászból és egy társulati megbízottból álló vizsgabizottság előtt. Az első előadást december 2-án, csütörtökön fél 4-től tartja a tanfolyam vezető előadója, dr. Kókai I^ászló tanár, a TIT csillagászati szakosztályának titkára. A jelentkezéseket november 26-ig fogadják el a békéscsabai Értelmiségi Klubban. Dr. Gácsér József, a szegedi tanárképző főiskola tanszékvezető tanára nyitotta meg csütörtökön délután 5 órakor Dér István festőművész kiállítását Békéscsabán, a Képcsarnok Vállalat kiállítótermében. A művész jellegzetesen alföldi ihletésű olajképei nagy érdeklődést keltettek a békéscsabai művészbarátok körében Fotói veress Erzsi MOZI Terence Hill és az ő filmje Persze nem tudom, menynyire érezte sajátjának Terence Hill, a tehetséges és szuper kék szemű filmszínész a Sebastino Cioffini és Sergio Corbucci által ösz- szeírt akármit, ami Silvano Ippoliti fényképezésével és Sergio Corbucci (no lám, az olaszoknál is divat, hogy a rendező beleír a forgató- könyvbe!) rendezésével került a magyar honi filmvásznakra. Maradjunk any- nyiban, hogy annyi coltos és egyéb kaland ifjú hőse át- rándult kis időre a szuperzsaruk közé, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa: ha kell, a szupereknél is szuperebb tud lenni. Néha fel is szikrázott Hill barátunk egyénien fanyar humora, nyilván egyéniségét sem tagadhatta (vagy játszhatta) le, különben a nagy bolondozás hosszú unalmakkal terhesen ásítozott a normál méretű vetítőfelületről. Íme, mondhatná valaki, itt az ellenpélda: a profi filmcsinálók is csődöt mondanak, ha rossz és szellemtelen a forgatókönyv, csődöt mondanak még akkor is, ha ismerik a szakma minden csínját-bínját; ha a patikamérlegen kimért és adagolt poénok, hatásos szituációk széthintéséhez is módfelett értenek. Amikor a film után azon töprengtem, hogy mit írok másnap a tisztelt Olvasónak erről az olasz filmről, egyrészt zavarba jöttem, másrészt elfogott valamiféle méltatlankodás: de hát mi az ördögnek írjam le a magyar sajtóban huszonkétezer-hat- száznegyvenharmadszor azt, hogy: miért veszünk meg ilyen blödliket? Ki kérdezi meg és miért nem kérdezi meg az átvevőket, hogy „kedveskéim, erre miért pocsékoltátok a drága pénzt?” ... Megírjuk, megírjuk, újra csak megírjuk, és újra csak behozzák a limonádét, a színvonaltalan fércműveket, az ilyen „Szuper- zsaru”-féle unalmakat. Igen, ennek a filmnek — a maga kategóriájában — az a legnagyobb bűne, hogy unalmas. Hogy fellángol néha, és egy-két néző elneveti magát? Az még semmi, az még olyan unalom, mint a szürke köd öt kilométeren át. Egyszóval, tisztelt Olvasóm, ezen háborogtam hazafelé menet a moziból, miután Terence Hill jobb sorsra érdemes tehetségén, jó- pofaságán és (mondják): a nők által imádott kék szemein elmerengtem. A zavart meg az okozta, hogy vajon ez a Terence Hill (aki ugyan nem Lawrence Olivier), miért adta a nevét és önmagát ilyen botorságokra? Hát persze, a pénz, az a bizonyos mani, mani, ma- ni (így írva, magyaroschan). A lelke rajta, de mi, magyar mozinézők, szórakozni is szeretnénk! A Szuperzsaru kalandjain, sajnos, nem szórakozhattunk. Csak bosszankodtunk jószerével, és újra csak elgondolkoztunk a fentieken. Mi ebből a tanulság? Talán annyi, hogy ha az ember megcsömörlik a televízió hasonlóan „színvonalas” filmjeitől, akkor ne moziba menjen, hanem sétálni, a Körös-partra, vagy Gyo- párosra, ha Orosházán lakik, vagy az Erzsébet-liget- be, ha Szarvason. Ha ezt sem kívánja, olvasson könyvet. Például Agatha Chris- tie-t. Még mindig jobban jár, mint a Szuperzsaru kalandjaival, és még azon sem kell töprengenie, mitől tetszett ez annyira a filmátvevőknek, hogy zöld utat mutattak Corbucci filmjének. Van valaki, aki kitalálta? Sass Ervin
